-Részletesen mesélj el mindent! - szólt Jimin a telefonba. - Mindent tudni akarok!

A szobámban feküdtem, az ágyamon és a Namjoonnak folytatott beszélgetés után azonnal felhívtam Jimint, akinek természetesen mindig mindenről beszámolok, ami az életemben történik. Nem biztos, hogy a bélpanaszaimra is kíváncsi lenne, de hát ő a legjobb barátom, ennyit kötelessége elviselni.

-Szóval - kezdtem. - Az úgy volt, hogy megkérdezte elmegyek-e vele moziba, én meg igent mondtam - "fejtettem ki".

-És? - hangzott fel a vonal másik végéről.

-És mi?

-És aztán mi történt?

-Mi történt volna? Bement a szobájába.

-Ennyi? - kérdezte, és hallani lehetett a hangján a csalódottságot. - Azt hittem legalább behívott magával, vagy valami.

-Dehogy hívott - vágtam rá azonnal, mintegy tiltakozásul, mert nem akartam holmi hímringyónak tűnni, vagy ilyesmi, de azért mélyen belül igenis csalódott voltam, amiért nem így történt. - Teljes titok övezi a szobáját. Még sosem jártam bent, mióta beköltözött - böktem ki.

-Ez fura - szólt Jimin. - Várj egy pillanatot - kért, és csak annyit hallottam, hogy elindult valamerre, majd pár lépés után megáll, és kiabálni kezd, ami miatt el kellett tartanom a fülemtől a telefont, mert majdnem kiszakadt a dobhártyám. - MINSEO, MIT DOLGOZIK NAMJOON? - valami tompa zajt, ami lehetett motyogás, de emberölési kísérlet hangja is, majd Jimin újra beleszólt a telefonba. - Sajnálom, de Minseo sem mondhatja meg.

-Nem is kérdeztem, de nem baj - röhögtem el magam.

-Mindegy - nevetett fel ő is. - Ez egyébként annnnnyira romantikus - áradozott a telefonba.

-Mi, hogy elhívott moziba? - kérdeztem értetlenül.

-Hát, az annyira nem. Inkább az, hogy végre elhívott. Már ki is találtam a ship neveteket. NamJin - jelentette be büszkén.

-Na, álljunk csak meg egy pillanatra! Miért az ő neve van előbb?

-Mert a JinNam hülyén hangzana - vágta rá.

-Jó, ebben igazad van - nevettem fel. - De lehetnénk akár SeokJoon is, és akkor az én nevem van előbb.

-Maradjunk inkább annál, hogy NamJin - szólt bele pár másodperc hallgatás után.

-Hát jó - sóhajtottam.

-Azon gondolkoztam, hogy a mi ship nevünk mi lenne...

-JinMin, mi más? - vágtam közbe.

-Nem a miénk, bár nem rossz név, tetszik - nevetett fel. - Úgy értettem a miénk, Minseoval - fejezte be az előzőleg elkezdett mondatot.

-Jimin - mondtam.

-Igen?

-Jimin - ismételtem.

-Figyelek, mi az?

-Úgy értem Jimin lehetne a ship nevetek - válaszoltam.

-De hát ez csak az én nevem - motyogta.

-Nem, nem. Gondolj csak bele. A te neved eleje, meg a fel...pfuj, szóval az ő nevének első fele. Az egyben Jimin.

-De ez így nem igazság - szomorodott el egy pillanatra, és látni véltem magam előtt, ahogy lebiggyesztett szájjal bámul maga elé.

-Ez van - mondtam, miközben a háttérben felhangzott egy hang. Mármint Jiminnél.

-Hyung, bocsi, de most mennem kell, mert Minseo megkért, hogy segítsek eldönteni, melyik babakocsit vegyük meg - jelentette be lelkesen.

-Oké, menj csak.

-Majd még beszélünk. Sok sikert a randihoz, szia - köszönt el.

-Szia - szóltam, de már nem volt kinek, mert Jimin lerakta.

Fülig érő vigyorral bámultam a plafont, és mindenféle képek cikáztak a szemem előtt, ahogy elképzeltem, milyen lesz a randim Namjoonnal. Kár, hogy soha nem valósult meg. Az eredeti, eltervezett mivoltában legalábbis nem. Így, a plafont bámulva, vigyorogva aludtam el.

Amikor hajnali (de amúgy délelőtt) tíz órakor kinyitottam a szemem, egy másik, sárga szempárral néztem szembe. Majdnem felsikoltottam ijedtemben, ugyanis a mellkasomon Partvis ült, és gyilkos gyűlölettel a szemében méregetett. Gyanítani mertem, hogy a mancsait a torkomnak szorítva ült rajtam, míg fel nem ébredtem.

-Megtennéd, hogy leszállsz rólam? - néztem rá könyörgőn, mert mikor megpróbáltam felülni, akkor dühösen fújni kezdett rám, és meg sem mozdult. Partvis lenéző pillantást vetett rám, majd ráérősen mosakodni kezdett. Utólag már tudom, miért csinálta. Azért, hogy feltartson. Rafinált egy macska ez, mindig is tudtam.

-Kérlek, hadd menjek! - könyörögtem, tulajdonképpen egy macskának. Egy utolsó, lesújtó pillantással ajándékozott meg, majd leugrott a mellkasomról, én meg, mint aki rugón ül, úgy pattantam ki az ágyból.

A nappaliba belépve aztán kisebb sokkot kaptam, ugyanis az ajtóban két bőrönd sorakozott egymás mellett. Két opció állt fenn. Az első, hogy az éjszaka beköltözött hozzánk egy harmadik személy, ami egyben azt is jelentené, hogy egy idegen van a lakásban. Úristen, mi van, ha egy gyilkos az?! Bele sem akartam gondolni. A második lehetőség az, hogy valaki elköltözik. Nos, mivel én nem rendelkeztem efféle ambíciókkal, hacsak nem vagyok alvajáró (mint Jimin), és nem álmomban pakoltam be magamnak. De ha nem én költözök, akkor....

-Namjoon - suttogtam döbbenten magam elé. - Namjoon? - ismételtem meg hangosabban, választ azonban nem kaptam. Elindultam a szobája felé, hogy benézzek, hátha ott van, de hiába rángattam a kilincset, az ajtó konokul zárva maradt.

Elléptem az ajtótól, és most már igazán kezdett érdekelni, hogy mit titkol Namjoon ennyire, és persze az is, hogy hová készül. Lehet, hogy meggondolta magát a randival kapcsolatban, de most már nincs mit tenni, ezért úgy gondolta, hogy inkább nevet változtat és lelép Mexikóba? Ennyire azért nem bánhatta meg a döntését, ugye?

Éppen gyártottam a kis teóriáimat, kattogtak a fogaskerekek az agyamban, amikor kinyílt a bejárati ajtó és Namjoon lépett be rajta, felöltözve, indulásra készen. Mikor meglátott, megtorpant és szomorú mosollyal nézett rám.

-Azt hittem, már nem találkozunk - emelte rám a tekintetét, nekem meg egyszeriben remegni kezdett a gyomrom. Az nem lehet, hogy igaz, amit gondolta! Még soha, egyetlen teóriám sem nyert bizonyítást, nem lehet, hogy pont most, pont ez legyen igaz! Az még rám nézve is iszonyatos szemétség lenne.

-Szóval igaz? - suttogtam magam elé. - Elmész Mexikóba? Akkor szólítsalak mostantól Javier Sancheznek? - néztem rá gúnyosan, de elég értetlenül bámult vissza rám.

-Hogyan? Mindegy is - rázta meg a fejét. - Csak azt hittem, hogy nem lesz alkalmunk találkozni, olyan hirtelen jött a hívás az éjjel, ezért is hagytam azt a levelet - mutatott az asztalra, amin valóban egy papír hevert, teleírva. - De így nem lesz rá szükség - vette fel, és gyűrte a zsebébe. - Akkor elmondom, mi a helyzet - kezdett bele. - De előre szólok, nincs sok időm, úgyhogy gyors leszek. Nekem most el kell utaznom egy időre. Fontos ügyben. A munkámmal kapcsolatos, igen - bólintott, mikor látta, hogy már nyitnám a számat. - És nem, nem mondhatom el. Egy nap majd igen, de most nem. Esetleg, ha úgy adódik, hogy tovább kell maradnom, mint ahogy eredetileg szó volt róla, akkor valahogy jelzem majd, bár nem lesz könnyű kivitelezni, és akkor majd Minseo elmagyaráz mindent. Nekem nem lesz rá időm - rázta a fejét. - És ami azt illeti, most sincs időm - pillantott az órájára, majd megragadta a bőröndjei fogantyúját és elindult kifelé.

-Meddig leszel távol? - szóltam utána, mikor valahogy sikerült felocsúdnom a döbbenetből.

-Elvileg ezt sem mondhatnám meg, de...de úgy néz ki két hónapot - nézett rám szomorúan, nekem meg megakadt a levegő a tüdőmben, és nagyon sokáig nem szabadult ki onnan.

-Gondolom azt sem mondhatod meg, hová mész - néztem rá könnyekkel a szememben.

-Nem mondhatnám, de egyébként Amerikába - hadarta, miközben fél kézzel lenyomta a kilincset. Szipogva bólintottam. Namjoon már fél lábbal kint volt, mikor még visszanézett.

-Nagyon sajnálom. Ígérem, mindenképpen bepótoljuk a randit, amint visszajövök - mondta ki, és hallottam, hogy kissé megbicsaklik a hangja.

-Persze - suttogtam tehetetlenül.

-Szia, Jin - mondta még, majd kilépett az ajtón és becsukta maga mögött, én meg ott maradtam a nyávogó Partvissal, szememben könnyekkel, és akkor tudatosult bennem, hogy mi is történt. Felszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj. Miért akkor kellett ennek történnie, mikor már minden jó volt? Mert ha összejött volna, az már nem az én elcseszett életem lenne. Na. Pont. Ahogy ott álltam, bőgve, hirtelen az is tudatosult bennem, hogy ennek nem így kellett volna történnie. Akárhová is megy Namjoon, akármennyi időre és akármit is csinál ott, nem hagyhatom, hogy így menjen el.

Sietve felkaptam a cipőmet, és kirontottam a folyosóra, őrült módjára rohantam le a lépcsőkön úgy, hogy majdnem a nyakamat szegtem, de egy cseppet sem érdekelt. A kaput kitárva aztán lihegve futtattam végig a tekintetemet az utcán és még épp időben voltam. Namjoon az szemközti oldalon éppen akkor készült beszállni egy taxiba.

-Namjoon! - kiabáltam, ahogy a tüdőm bírta. A hangra Namjoon odakapta a fejét, mire átfutottam az úton és megállva előtte kifújtam magam.

-Ezt a NamJinre - mondtam, majd a nyakába borulva megcsókoltam.