Másnap reggel kótyagos fejjel ébredtem fel az ébresztőm kellemetlen hangjára. Még így is, hogy kirúgtak, kénytelen vagyok reggel hatkor felkelni, hogy fenntartsam a látszatot, miszerint nem vagyok munkanélküli. Azt gondoltam, hogy felesleges elmondanom Jiminnek, mert először is nem akartam, hogy sajnáljon, másodszor pedig azt gondoltam, biztosan hamar találok majd valami mást, de még két hét elteltével sem adódott semmilyen lehetőség. Most pedig már feleslegesnek tartottam elmondani. Ezért hát minden reggel eljártam "munkába". De állásinterjúk helyett csak a parkba és a boltba jártam.

Lerúgtam magamról a takarót és próbáltam kiverni a fejemből az előző éjszaka - vagy hajnal - agysejtromboló, hangosabbnál is hangosabb hangjait. Brr. A hideg ráz tőlük. Jimintől és a barátnőjétől. Olyan nyálasan szerelmesek, hogy az embernek hányingere lesz tőlük. Még csak 8 hónapja lakom itt, de azt hiszem már közel állok az őrülethez.

Kiléptem a szobám ajtaján és a fürdőéhez léptem. Be akartam nyitni, de a kilincs nem engedett.

-Ezt nem hiszem el! - vertem a fejem a falba. - Jimin barátnője! Gyere ki!

-Egy pillanat, Jin! - hallatszott bentről az az idegesítően mézes-mázos hangja.

Ekkor Jimin jelent meg mellettem a semmiből. Utálom, amikor ezt csinálja. Mindig a frászt hozza rám.

-Miért nem szólítod soha a nevén? - túrt bele az amúgy is kócos hajába.

Vállat vontam és inkább dörömbölni kezdtem a fürdőszoba ajtón.

-Hihetetlen vagy! - röhögött fel Jimin. - Nem is értem mit keresel még itt, és miért nem dobtalak még ki? - csipkelődött. Ez nálunk mindennapos volt.

-Mert ez az én házam is.

-Nem hyung, ez egyedül az én házam. Te csak laksz benne, meg fizetsz azért, hogy itt lakhass. Igaz is, - vakarta meg az állát - legkésőbb jövő héten be kéne fizetned a lakbért.

Nagyot nyeltem meglepettségemben. Annyira lefoglalt a galambok és Partvis etetése, hogy teljesen elfeledkeztem a lakbérről, amit fizetnem kell.

-Persze. A lakbér. Majd jövő héten megadom. Persze - bólogattam sűrűn és még hangosabban kezdtem dörömbölni az ajtón.

A fürdőben arcot mostam és csuromvizesen, zihálva néztem farkasszemet a tükörképemmel.

-Ki kell találnom valamit - suttogtam.- A lakbér 260,000 won(kb. 67 000 FT), a számlámon mennyi is van? 500,000 won (kb. 128 000 FT). Basszus. Abból csak egy havi lakbér jön ki. Basszus.

Egy évnek tűnő félórával később kint álltam a konyhában, számban egy piritóssal és az arcomról eltüntetett kétségbeesés maradék jeleivel. Basszus.

-Jin? - hallottam meg magam mögül Jimin hangját és a piritós maradékát a számban lóbálva fordultam felé.

-Hmm? -"kérdeztem".

-Pfuj, de undorító vagy!

-Meglehet - nyeltem le az utolsó falatot és az ingujjamba töröltem a szám. Úgysem érdekelt már senkit, hogy a kockás mintázat között megbújik egy adag vajas piritós.

-Nem kéne indulnod? El fogsz késni - pillantott a karórájára.

-De, de, máris megyek - vettem erőt magamon.

-Várj! Nem akarod, hogy elvigyelek? - lépett elém Jimin széles vigyorral és gyermeki bájjal az arcán. Alig láthatóan elfintorodtam.

-Nem szükséges, megyek busszal. Nem akarok a terhedre lenni.

Hát persze. Tényleg nem akartam cipeltetni magam, de a fő ok mégis az volt, hogy az iroda, ahol "dolgoztam", pont az ellenkező irányban volt a parkkal, ahová mostanában jártam.

-Naaaa, lécci! Ma csak délutános vagyok a kávézóban, Minseo viszont délelőttös és most nem tudnék mit csinálni! - Nézett rám bociszemekkel.

-Persze, bezzeg ha itt lenne a barátnőd inkább őt...khm, igen, az én furikázásom helyett.

-Pontosan - kacsintott, én pedig végül beleegyeztem, hogy elvigyen, hadd örüljön kicsit.

-Nem értem, hogy bírjátok egymást ennyi idő után is elviselni a barátnőddel úgy, hogy még egy helyen is dolgoztok - ciccegtem, miközben kulcsra zártam az ajtót.

-Ennyi idő? Hiszen csak két éve járunk!

-Hát ez az! - kiáltottam fel, mire Jimin elnevette magát. -Szervusz Partvis! - szúrtam oda még menetközben az éppen a virágágyásban kaparó macskámnak, de csak egy dühödt pillantást kaptam cserébe és még a mancsát is fenyegetően megrázta felém. - Akkor dögölj meg! - nyújtottam ki rá a nyelvem, ezek után pedig mindketten sértetten elvonultunk. Én Jimin kocsijához, ő meg valószínűleg egy másik szomszéd virágai közé. Remélem Yoongihoz.

Két perccel később már az út mentén elhaladó házakat bámultam Jimin, fogalmamsincsmilyenmárkájú, fekete kocsijának ablakából.

-És mi újság a munkában, Jin? - zökkentett ki hirtelen Jimin a melankolikus töprengésemből.

-Izé...izgalmas.

-Nem is tudtam, hogy az adminisztrátori munka izgalmas - töprengett.

-Mert nem az - horkantam fel.

-De hát az előbb pont te magad mondtad, hogy milyen izgalmas - ráncolta a homlokát.

-Én ilyet soha nem mondtam!

-De igen! Egy másodperccel ezelőtt.

-Bizonyítsd! - néztem rá összehúzott szemekkel.

-Nem tudom bizonyítani. Csak annyit tudok, hogy hallottam, mikor az előbb mondtad.

-És rajtad kívül még ki hallotta?

-Te, gondolom. Hiszen te mondtad! - kezdett ideges lenni. Úgy szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjai és megijedtem, hogy esetleg fának vezeti a kocsit. És bármilyen kilátástalan is volt az életem, meghalni azért nem akartam.

-Mégiscsak igazad lehet - bólintottam.

Jimin erre biccentett egyet és egy kicsit enyhített a kormány szorításán.

-Na és - kezdett bele azon az irritálóan csábító hangján, amivel minden este a barátnőjét, meg egyéb szenteket szólítgatott - Van valaki a melóhelyeden, aki tetszik? - nézett rám és idiótán huzogatni kezdte a szemöldökét.

-Nincs - vágtam rá kapásból. Mindigis kínos volt erről beszélnem és ezt ő is nagyon jól tudta.

-Tudod, hogy előttem nem kell szégyellned magad - váltott egyből komolyabb hangnemre. - Engem nem zavar, hogy a saját nemedhez vonzódsz. Ezt te is tudod.

-Tudom - sóhajtottam. Erről a dologról egyedül Jimin tudott. Meg Partvis. Senki másnak nem beszéltem szívesen a szexuális beállítottságomról.
Jimin érezhette a megkönnyebbülést a hangomon, mert így szólt:

-Ha gondolod, akkor...esetleg...szóval ismerek egy srácot. Összehozhatlak vele.

-Kösz, de jelenleg nincs szükségem semmilyen kapcsolatra. Elég nekem a tiétek. Az már szinte olyan hangos, hogy néhanapján úgy érzem, én is részese vagyok.

Jimin felnevetett és bekanyarodott az irodaépület parkolójába. Észre sem vettem, hogy már megérkeztünk. Hosszú percekig csak ültem ott, a kocsiban, a parkoló közepén, fejemet az ablaknak vetve és magamban szidva a világot. Aztán Jimin megkocogtatta a vállamat, amitől annyira megijedtem, hogy bevertem a fejemet.

-Ezt tényleg muszáj volt?! - förmedtem rá, a fejem tetejét tapogatva.

-Bocsi - húzta be a nyakát. - Csak meg akartam kérdezni, kiszállsz-e?

-Hogy ne szállnék ki? Hiszen megyek dolgozni. Dolgozni megyek. Persze, hogy kiszállok! - ismételgettem, többnyire a saját magam meggyőzésének érdekében.
És valóban kiszálltam. Öt perccel később.
Elsétáltam az irodaépület bejáratáig és onnan integettem Jiminnek, figyelve, ahogy elhajt. Vártam még pár percet, hátha visszafordul, aztán elindultam a buszmegállóba, hogy elbuszozzak a város másik felébe. Remek.

A busz, hétköznap reggel lévén zsúfolásig tele volt. Bepréselődtem egy nagy darab, izzadós fickó és egy túl-nagy-mellű, festett hajú plázacica közé, aminek a kövér fickó mellettem jobban örült volna, mint én. Komolyan, még a nyála is csorgott. Pfuj.
Sajnos belegondoltam, hogy még félórán keresztül így kell zötykölődnöm és úgy gondoltam ezzel a gondolatommal elleszek a végállomásig, de ez természetesen megint nem volt ilyen egyszerű. A lakóparkunkhoz legközelebbi buszmegállóban ugyanis hiába szállt le a dagadt és szintén-csak-máshol-"nagydarab", mert helyettük felszállt Jimin barátnője.

-Francba! - suttogtam, mire egy idős nénike csúnyán nézett rám és a botját, bizonyára teljesen véletlenül a lábamba állította. Kösz.

Próbáltam elbújni valaki mögé előle, de már sokkal kevesebb ember volt a buszon, mint előtte. Végül mégis találtam rejtekhelyet egy rasztahajú srác haja mögött. Néha kikukucskáltam, hogy szemügyre vehessem A Barátnőt.
Jimin és ő már két éve együtt járnak, de a kapcsolatuk még mindig nem jutott előbbre, annál, hogy összeköltöztek, mindezt azért, hogy napi rendszerességgel fejfájást okozzanak nekem.
Jimin barátnője egyébként egészen tűrhető lány. Hosszú, barna haja enyhén hullámosan omlott a vállára, zöldes-szürke szemei mindig vidáman tekintettek előre és olyan fura rigolyái sem voltak, mint Jimin előző barátnőjének.

Ahogy így elgondolkodtam, eszembe jutott, hogy Jimin őt hogyhogy nem vitte be a munkahelyére. Miért utazik busszal, ha autóval is mehetne?
Biztosan viszonya van! Igen, ez lehet az egyetlen magyarázat.

A Barátnő hirtelen felkapta a fejét és az ajtóhoz lépett, hogy jelezzen. Vissza akartam bújni a raszta srác biztonságot nyújtó haja mögé, de az nem volt ott. Mégis mikor szállt le?

Mindegy. Tovább figyeltem a lányt, aki halványan elmosolyodott és a bal kezére pillantott. Követtem a tekintetét és elkerekedett szemekkel bámultam.
Egyszerűen nem hittem a szememnek.
A Barátnő bal kezének gyűrűsujján egy gyűrű csillogott.