Az autó, talán mondanom sem kell, hogy egy CSEPPET túlzsúfolt volt, így eléggé nehezemre esett felvázolni Jiminnek, hogy mi is történt pontosan, de kiderült, hogy kár volt fáradnom, mert Jimint egyáltalán nem érdekelte a dolog. Hamar le is tette. Ami nem esett jól, de elfogadtam.

-Hoseok, lehetne, hogy nem könyökölsz a bordáimra? - fészkelődött mellettem Yoongi, olyannyira, hogy végül ő könyökölt az én bordáimra.

-Már elnézést! - csattantam fel, mire a kocsiban ülő összes személy felém fordult. Még Namjoon is. - Te az utat nézd, az istenért! - kiáltottam fel még hangosabban, mint az előbb. Végül szerencsére nem ütöttünk el senkit és mi sem haltunk meg, ami azért elég nagy megkönnyebbüléssel töltött el.

-Hoseok, nem hiszem el, hogy nem tudod máshová rakni a könyöködet! - ficánkolt Yoongi, amitől a könyöke még erőteljesebben préselődött a bordáim közé.

-Én meg azt nem, hogy te a tiedet! - próbáltam Yoongi könyökét arrébb lökni minden erőmet bevetve, de úgy tűnik nem sok van, mert semmire sem jutottam.

-Sajnálom, de nem tudom arrébb rakni a karomat, mert a táskám nyom a másik oldalról - szabadkozott Hoseok.

-Hát rakd a földre - tanácsolta Yoongi hangyányit sem kedves hanglejtéssel.

-Nem tudom, mert ott a szatyrod! - most már Hoseok is kezdett bedühödni.

-Bocsánat, hogy el kellett hoznom a gyógyszereimet!

-Semmi baj! - válaszolta Hoseok megértően agresszívan. Paradoxon.

-Nem akartok énekelni valamit? - fordult hátra hirtelen Jungkook, akinek nyilvánvalóan jókedve volt, tekintve, hogy egy könyök sem állt a bordáiba!

-NEM! - üvöltöttünk fel mindhárman egyszerre, mire Namjoon kicsit megijedt, és félrerántotta a kormányt, amitől mindannyian megbillentünk egy pillanatra, és mindenki könyöke lejjebb csúszott éppen annyira, hogy Hoseok Yoongit, Yoongi pedig engem könyököljön ágyékon.

-Haza akarok menni - szipogtam könnyes szemmel.

-Én is - suttogta mellettem Yoongi, szintén vizenyős szemeket meresztve rám.

-Senki nem mondta, hogy gyere - válaszoltam neki erőteljesen könnyezve.

-De, Ji....illetve, tényleg nem - korrigált. Gyanús volt, nagyon gyanús.

-Bocsi - szólt hátra Namjoon.

-Sajnálhatod is - törölgettem a könnyeimet. - Most már sosem fogok tudni gyereket nemzeni...

-Miért, szerettél volna? - meredt rám Yoongi értetlenül. - Kivel?

-Nem tudom, jó?!

-Mennyi idő még a reptér? - kérdezte Hoseok fojtott hangon. Yoongi fojtogatta. Jó igazából nem, de mikor megpróbálta kirántani a szorult kezét a saját és Hoseok teste közül, nemes egyszerűséggel torkon vágta Hobit.

-Ha nincs dugó, akkor 5-10 perc - válaszolt Namjoon készségesen.

-Hát ne legyen! - néztem rá összehúzott szemekkel.

-De tudod, hogy a főúton mindig az van.

-Hát menj a bekötőúton! - förmedtem rá.

-Mit köt be az út? - fordult hátra Jungkook, hatalmas, dülledt szemeit egyenesen rám meresztve. Nem szeretnék vele a sötétben találkozni. A frászt hozza rám.

-Remélem, hogy az agysejtjeidet - morogtam. - Namjoon, kanyarodj le.

Namjoon, eleget téve a kérésemnek, lekanyarodott. Ami természetesen abban végződött, hogy mi hárman hátul egymásra borultunk, mint a dominók. Az ajtó megnyomta a vállamat. Több, mint öt órán keresztül sajgott utána. De hát ki számolja? Pfff.

-Öhm, Jin... - szólalt meg Namjoon félénken, mire nagyot nyelve, előre félve a választól, a szemébe néztem a visszapillantó tükrön keresztül. - Hatalmas dugó van.

-Fordulj vissza - adtam ki azonnal a parancsot.

-Nem tudok - rázta a fejét.

Hátranéztem, már amennyire tudtam, és a kocsisor már javában feltorlódott mögöttünk.

-Édes istenem - temettem az arcomat a tenyerembe, amennyire tudtam.

-Nem hiszem, hogy így elérjük a gépet - csóválta a fejét Hobi.

-Muszáj - vicsorogtam. Majd hirtelen felkaptam a fejem. - Lát valaki rendőrt a közelben?

Mindenki elkezdte a nyakát nyújtogatni, bár nekünk ez hátul kevésbé ment jól, mint az elöl ülő Namjoonnak és Jungkooknak.

-Én nem - felelte Yoongi.

-Én sem - érkezett a válasz a többiektől is.

-Miért kérdezed? - érdeklődött Hoseok.

-Namjoon - szóltam eltökélten. - Hajts ki a leálló sávba és taposs a gázba.

-Mi van? - meresztette rám a szemeit.

-Tedd, amit mondok.

-De, de....

-Namjoon! - kiáltottam.

-Áu, a fülem - jajgatott Yoongi, de pont nem érdekelt.

-Felszállunk arra a gépre, ha az életünkön múlik is! Kimész az első kijáraton, visszakanyarodsz és 5 percen belül ott leszünk - vázoltam a tervet.

-Jin, ezt nem gondolhatod komolyan! - hisztizett Hoseok. Azonban Namjoon mélyen a szemembe nézett és félrerántva a kormányt a gázba taposott. A hirtelen jött sebesség mindenkit hátravágott az ülésen.

-Ááááááááá - üvöltött Hoseok, amíg Yoongi véletlenül(?) arcba nem csapta a kézfejével.

-Egyszer valaki körbevezethetne a városban, mert még nem volt időm felfedezni. Jó lenne tudni melyik út mit köt be és hova - folytatott laza csevegést Jungkook, miközben őrült sebességgel, tök illegálisan száguldottunk el a hosszú kocsisor mellett.

Ezer évnek tűnő idő után végül elértük a kijáratot, és Namjoon kihajtott rajta. A kerekek csak úgy csikorogtak az aszfalton. Ezután már újra normál sebességben haladtunk a kihalt úton.

-Aztakurva! - pislogott maga elé Hoseok döbbenten.

-Namjoon, elképesztő! - suttogta Yoongi.

-Ez nagyon szexi volt - mondtam én is.

-Ugyan - legyintett Namjoon elpirulva, majd majdnem elcsapott egy galambot. Hát, erről ennyit.

Alighogy Namjoon leparkolt a reptér hatalmas parkolójában, mi szinte kiestünk az ajtón, annyira kapkodtunk, hogy végre ne kelljen összepréselődnünk. Bezzeg Jungkook frissen és üdén, fájdalmaktól mentesen szállt ki az anyósülésről.

-Mennyi időnk van? - kérdezte Yoongi, miközben elkezdte kirángatni a csomagjait a csomagtartóból.

-Másfél óra - pillantott Namjoon az órájára.

-Megvan a jegyetek? - néztem körbe a többieken.

-Aha - bólintott Hoseok.

-Jungkook? - fordultam hozzá felvont szemöldökkel, de ő csak furán mosolygott rám. - Hahó! - integettem az arca előtt. - Megvan a jegyed?

-Jaaa - tért végre észhez....vagyis magához. - Idefelé megvettem.

-Szuper - sóhajtottam, és ezzel minden reményem el is úszott, hogy mégsem jön velünk.

-Együnk egy szendvicset! - indult meg nagy erőkkel Hoseok, de képtelen volt megmozdítani a bőröndjét.

-Mit pakoltatok bele, téglát? - néztem rájuk fintorogva, ahogy immáron Yoongival közösen próbálták meg arrébb tolni a bőröndöt. Több-kevesebb sikerrel.

-Nem, csak most valamiért elég makacs - szenvedett Hoseok, és azon, hogy emberi tulajdonságokkal kezdte el felruházni a bőröndöt már meg sem lepődtem.

-Egyáltalán miért hoztatok ennyi cuccot? - lépett melléjük Namjoon összefont karokkal.

-Igaz is - bólintottam. - Csak leugrunk segíteni, nem nyaralni megyünk.

Erre Hoseok is és Yoongi is ledermedtek egy pillanatra, először összenéztek, majd vissza ránk, végül Yoongi megköszörülte a torkát.

-Megbocsátanátok egy percre? - kotorászott a telefonja után, majd félrevonult, egészen távolra és tárcsázott. Egyikünk sem hallotta mit mond, és csak csendben, a szemeinket meresztve bámultunk ki a fejünkből, mint pár idióta. Végül Yoongi visszatért és kelletlenül vigyorogva ránk emelte a tekintetét. - Nos, való igaz, nem nyaralásról volt szó, de... - emelte fel a mutatóujját -, Hoseokkal sok mindenre szükségünk van, hiszen hamar kijön rajtunk az allergia, amihez kellenek a gyógyszerek, és kellenek váltó ruhák is mivel, öhm, ki tudja milyen idő lesz ugye? Bármikor esni kezdhet. És mi, Hoseokkal, nem kívánunk megázni - mondta.

-Nem kívántok megázni? - vontam fel a szemöldököm.

-Nem - rázta a fejét Yoongi.

-Így van - helyeselt Hoseok, bár szerintem ő sem volt 100%-ig biztos abban, hogy mi is történik éppen.

-Hát jó - méregettem Yoongit gyanúsan, aztán fogtam a táskám, hogy elinduljak, amikor...

-Hol van Jungkook? - hallottam magam mögül Namjoon hangját.

-Az előbb még itt volt - kontrázott rá Hoseok, én pedig igyekeztem mély levegőt venni és lehunytam a szemem egy percre, hogy visszanyerjem az ép eszemet. Már amennyi még maradt.

-JEON JUNGKOOK! - üvöltöttem el magam, mire, bár nem láttam, de tudom, hogy mindenki ijedten összerezzent.

-IGEN? - hangzott a válasz a parkoló túlsó végéből.

Mély levegőt vettem, megint, majd vigyorogva a többiekre néztem.

-Valaki elmegy és összeszedi, de az se baj, ha nem, én pedig odabent leszek, és próbálok nem gyilkosságot elkövetni. Hello - intettem, majd elvonultam az automata ajtó felé, és felkészültem a legrosszabbra.