A bokorban kuksolva a három idiótával, arra várva, hogy Kim Taehyung végül észrevesz-e, vagy valamilyen csoda folytán esetleg hirtelen megvakul és nem vesz észre, egyszerre volt idegtépő és izgalmas. Mind a négyen szobormereven álltunk, vagy egyesek guggoltak (Jimin, és nem tudom, hogy a fenébe nem görcsöltek be a combjai, én már rég a halálomon lettem volna), és vártuk, hogy mi fog történni.

Kim Taehyung csak jött és jött és jött, és már majdnem elért a bokorig, amikor egy stábtag kiáltott neki, ő meg hirtelen megtorpant. Egy darabig mintha fontolgatta volna, hogy közelebb jöjjön-e, figyelmen kívül hagyva a neki szóló kiáltást, ám mikor másodjára is elordította magát valaki, ő csak megrázta a fejét, sarkon fordult és elsétált.

Azt hiszem mindannyian egyszerre engedtük ki a levegőt, amiről fel sem tűnt, hogy visszatartjuk, Jimin meg nagy huppanással seggre ült.

-Aztarohadt - suttogta Jungkook tágra nyílt szemekkel. - Ha csak egy lépéssel is közelebb jött volna, é esküszöm, hogy összepisiltem volna magam az izgalomtól.

-Akkor még szerencse, hogy nem így történt - csikorgattam a fogaimat, ugyanis Jungkook alig egy centire állt tőlem, és a pisizuhataga tuti, hogy egyenesen az új, márkás cipőmön landolt volna.

-Hát én beszarok - tátotta el a száját Hoseok teljes sokkban.

-Hát ez jó. Nagyon fasza - dünnyögtem. - Az egyik behugyozik, a másik beszarik...Jimin, te nem akarsz esetleg hányni, vagy más módon megszabadulni a benned felgyülemlett... - kezdtem, de nem mondhattam végig, mert Jimin hátat fordítva hármunknak, odarókázott a bokor közepére. - Csodás - sóhajtottam, azzal meg sem várva a többiek reakcióját, kiverekedtem magam a bokorból és elindultam vissza a csapat másik, remélhetőleg normálisabb fele felé.

-Na mi van, mit láttál? - szegezte egyből nekem a kérdést Yoongi, ahogy lecövekeltem a pad mellett.

-Kim Taehyungot közvetlen közelből, valamint Jimin reggelijét - vázoltam fel. Minseo a szemöldökét ráncolva meredt rám.

-Nem is csomagoltam el a reggelijét.

-Pedig az úgy sokkal jobb lett volna - mondtam, és a perzselő meleg ellenére megborzongtam.

-Na és tényleg olyan felemelő élmény volt közelről látni őt, vagy mindenki csak túloz vele kapcsolatban? - emelte rám gyönyörű, égszínkék, értelemtől nem túl gyakran sugárzó szemeit Namjoon.

-Nem tom - vontam vállat. - Én a kecskével jobban szimpatizáltam.

-Milyen kecskével? - meredtek rám mindannyian kérdőn.

-Van a forgatáson egy kecske. Margarétának hívják. Elég unalmas név, ha engem kérdeztek. Én személy szerint a Gyurma, Fiola, vagy Penészes Sajt neveket preferálnám.

Na, erre mind úgy néztek rám, mintha most szöktem volna el a diliházból. Pedig nem. Bár lehet, hogy ott értelmesebb emberek vennének körül.

-Jut is eszembe - folytattam. - Hiányzik Partvis. És Vizes. És persze Fűrészpor is - biggyesztettem le a számat.

-Akarsz velük...beszélni? - nézett rám Yoongi furcsán, bizonyára a "beszélni" szó nem épp rendeltetésszerű használata miatt.

-Úúúú, azt lehet? - csillantak fel a szemeim.

-Hát, Hobi felhívhatja neked Ms. Kwon-t videóhívásban, ha gondolod - mondta.

-Persze, hogy gondolom! - lelkesedtem. Már csak Hobit kellett volna előkeríteni.

Szerencsére erre nem is kellett sokat várni. Kábé két percen belül ugyanis felbukkantak a sarkon, Jungkook és Hobi a sápadt Jimint támogatva kettejük között.

-Jézusom, veled meg mi van? - meredt Minseo elkerekedett szemekkel a drágalátos férjére.

-Viszontláttam a reggeli tükörtojást, és nem volt jó élmény - motyogta, majd lehuppant a padra és csak meredt maga elé kábán.

Legjobb barátom haláltusáját figyelmen kívül hagyva fordultam Hoseokhoz.

-Hobi, Yoongi azt mondja volna itt egy megoldás arra nézve, hogy láthassam kedves barátaimat, életem értelmeit - közöltem vele, mire felvonta a szemöldökét.

-De hát mind itt vagyunk - mutatott körbe a társaságon.

Drága lelkem elhitte, hogy a lassan víztócsává redukálódó Yoongi, a haldokló Jimin, az éppen egy követ rugdosó és ezáltal a padról majdnem leforduló Namjoon, az eddig ki sem mondtam a nevét Minseo, a nem tudom mi a francért van itt Jungkook, és ő maga, a túlzottan kedves Hoseok bármikor is labdába rúghatnak a le se szarják mi van velem állatseregletemmel szemben. Ugyan kérlek.

-Haha, nagyon vicces. Szóval, Ms. Kwon...

-Hogy a fenébe jelenthet neked többet az a nő, mint mi itt? - háborodott fel Hoseok, mire csak fáradtan sóhajtottam egyet.

-Nem, Hobi, nyugalom. Csak hívd fel őt nekem, hogy beszélhessek az állataimmal.

-Jaaa - értette meg. - Az úgy más - mondta, ezt már meg sem kérdőjelezve, majd elővette a telefonját, pötyögött rajta, végül hívást indított.

Ms. Kwon egyébként egy elég idős nő volt, viszont az unokája megtanított neki a technika helyes használatát. Vagy legalábbis megpróbálta, mert mikor Ms. Kwon fogadta a hívást, nem a feje jelent meg kijelzőn, hanem a füle belsejének részletes felépítése. Szőrrel, zsírral, meg minden extrával. Pfuj.

-Halló?! - szólt bele a készülékbe passzív agresszívan.

-Öhm, jó napot Ms. Kwon - kezdte Hoseok. - Lenne szíves elvenni a fülétől a telefont és maga elé tartani?

-Hogyan?

-A telefont...

-VEGYE EL A FÜLÉTŐL A TELEFONT! - üvöltöttem, mire csak annyi látszott, hogy a telefon igen gyorsan eltávolodik Ms. Kwon fülétől, hogy aztán immár a porcicákat bámuljuk a padlón.

-Ez most mire volt jó? - suttogta Hobi felháborodva, én meg csak vállat vontam. Legalább a fülzsír látványától sikerült megszabadulni.

Ezután egy rövid ideig csak hangos zihálást, kezek matatását és hörgést hallottunk, majd a telefon felemelkedett és egy pillanatra szembenézhettünk a nővel.

-Maguk meg mit keresnek a telefonomban? - képedt el egy pillanatra a néni, ahogy farkasszemet néztünk.

-Beszippantotta a lelkünket és ez a kivetülésünk - mondtam. - De most nem ez a fontos. Mutassa az állatokat - követeltem.

-Hogyan?

-Az állatokat - ismételtem szájbarágósan.

-Nincsenek állataim. A viszonthallásra - mondta a néni, majd erőteljesen megnyomta a kamerát.

-Ne tegye le, Ms. Kwon, kérem - lépett közbe Hoseok.

-Nem is tudná - dünnyögtem, de Hobi ignorált.

-Tudja, én kértem meg a múltkor, hogy vigyázzon egy barátom állataira a harmadikon. Emlékszik?

A néni döbbenten pislogott a kamerába, valószínűleg elképzelni nem tudta hogy lehetünk még mindig ott.

-Ms. Kwon?

-Ja, igen, emlékszem - szólalt meg végül, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. - A kutya, a tengerimalac meg a csótány.

Na, erre rögtön lehervadt a mosoly az arcomról.

-Macska, hörcsög és hal - javítottam ki feldúltan.

-Jaj, persze a fura nevűek - bólogatott. - Mi is a nevük...Lapát, Füzér meg Virsli - hordta össze a baromságait.

-Igen, igen, persze - vette elejét Hoseok a beszólásomnak, ami már nem lett volna túl szép. - Fel tudna menni esetleg hozzájuk? A barátom szeretné látni őket.

-Most?

-Igen, most - helyeseltem.

-Egy pillanat - dörmögte a néni, azzal nemes egyszerűséggel beszuszakolt minket a zsebébe, és aztán csak a csoszogását hallottuk. Ami baromi lassú volt.

-Komolyan erre a nőre bíztad az állataimat? - bámultam Hobira tátott szájjal.

-Nem olyan rossz ám, mint amilyennek látszik - rázta a fejét.

-Ezt mondta a nászéjszakánkon is - szúrta közbe Yoongi, mi meg csak értetlenül pislogtunk rá. Kivéve Namjoont és Jungkookot. Ők röhögtek.

-Mire hazaérek csak három tetemet fogok találni a lakásban! - fordultam Hoseokhoz. - Vagy négyet, mert lehet, hogy a néni is ott döglik meg - fújtattam, Hoseok meg csak legyintett.

Végül, örökkévalóságnak tűnő idő után kulcszörgést hallottunk, majd távolról fojtott nyávogást, és végül nagy nehezen a telefon is előkerült.

-Íme, az állatok - mondta Ms. Kwon nagy lelkesen, de sajnos mi csak az ő fejét láttuk.

-Megfordítaná már azt a nyomorult kamerát? - kértem, azt hiszem elég kedvesen.

Ms. Kwon pedig megfordította a telefont, így újfent csak őt láttuk.

-De ne így - hisztiztem.

-Fordítsa vissza kérem és nyomja meg a képernyő jobb alsó sarkában a gombot - instruálta Hoseok.

Végül, nem tudom, hogyan, de sikerült. Elém tárult a nappalink, benne Partvissal. Az én szeretett szőrgombócommal.

-SZIA PARTVIS, HÁT HOGY VAGY EGYELEK MEG, HOGY ROHADNÁL MEG DE SZÉP VAGY! - kiabáltam a telefonba.

Erre Partvis rámfújt.

-Istenem, hát úgy szeret - morzsoltam el egy könnycseppet. - Most vigyen a hörcsöghöz - adtam ki az utasítást.

Sajnos Fűrészport nem láthattam, mert elbújt valahol, Vizes pedig szomorúan tátogott rám. Szegény elég depressziósnak tűnt.

Miután biztosra vettem, hogy a néni tényleg tudja hogy kell ellátni az állatokat, és azt is, hogy bezárja maga után az ajtót, Hoseok bontotta a hívást.

-Sokszor éreztem már, hogy nem vagy ép, de ez... - kezdte Yoongi, de nem érdekelt.

-Nem mehetnénk ebédelni? - nyafogott Minseo.

-Jajj, ne! - kapott Jimin riadtan a fejéhez, de mivel mi, többiek mind egyetértettünk abban, hogy baromira korog a gyomrunk, elindultunk kajáldát keresni.

Természetesen sikerült ugyanabban kilyukadnunk, mint Kim Taehyung. Micsoda nap. Micsoda élet.