Az a jó abban, ha az ember kimagasló gyakorisággal ájul el, hogy ő is és a környezete is hozzászokik. Éppen ezért nem csináltak a többiek nagy ügyet az (újabb) ájulásomból és intézték el annyival, hogy bevonszoltak egy kisebb akármilyen bokor alá, ahol aztán állításuk szerint, 10 perccel később magamhoz tértem. Yoongi, Minseo és Namjoon a bokor melletti padon ültek, karbatett kézzel és kifejezéstelenül meredve maguk elé.

-Hello - ültem fel, leporolva a karomra ragadt leveleket.

-Ááá - sikított fel Namjoon, mire a mellette ülő Minseo egy az egyben tüdőn vágta.

-Mindannyiunk nevében köszönöm - sóhajtott Yoongi fáradtan, letörölve az izzadságot a homlokáról.

-Örülünk, hogy magadhoz tértél - nézett rám Minseo a napszemüvege mögül, enyhén pszichopata mosollyal.

-Na, ezt nem köszönöm mindannyiunk nevében - csóválta Yoongi a fejét, mire izzadságcseppek garmadája kezdett szanaszét röpködni a levegőben, de olyan meleg volt, hogy még a földet érés előtt elpárologtak a levegőben.

-Hol vannak a többiek? - kérdeztem körbenézve, de szó szerint senkit sem láttam a környéken. Nyilván másoknak nem ment el az esze, és nincsenek park túrán 60 fokban.

-Híresség-lesen - mondta Minseo, mire nekem leesett, hogy mi is történt, mielőtt kifeküdtem volna.

-Óóó. És hogy megy nekik? - érdeklődtem.

-Menj és nézd meg - vont vállat Minseo.

-Hát jó - keltem fel a földről, majd Namjoonra nézve megkérdeztem: - Nem akarsz elkísérni?

-A legkisebb mértékben sem - válaszolta Yoongi.

-Nem is téged kérdeztelek - förmedtem rá. - És ennyire azért nem vagyok kancsal.

-Bocsi, de...teljesen megőrülnek, ha Kim Taehyungról van szó - rázta a fejét Namjoon bűnbánó arckifejezéssel.

-Jó, akkor megyek egyedül - legyintettem, és el is indultam, bár tudnám hová.

-Másik irány - szólt utánam Minseo miután tettem öt lépést.

-Kösz - intettem elhaladva mellettük, immáron a feltételezhetően helyes irányba.

Az egyik bokor mellett (tényleg tök ugyanolyan az összes) elfordultam jobbra, és akkor megláttam az elkerített területet a stábbal meg a kamerákkal, azonban Jimint, Hoseokot és Jungkookot sehol sem láttam. Kétkedve, felvont szemöldökkel tettem pár lépést előre, mire hirtelen az egyik tök ugyanolyan bokorból, mint amilyen a többi, kinyúlt egy kéz és megragadta a bokámat. Sajnos sikítani sem volt időm, mert egy másik kéz meg befogta a számat, és egyenesen berángattak a bokorba. Ezernyi gondolat cikázott át az agyamon. Például: hogyan fogják megtalálni a holttestemet, ha minden bokor ugyanúgy néz ki? Miért néz ki minden bokor ugyanúgy? Vagy lehet, hogy csak bokor-tévesztő volnék? Jézusom, mi van, ha igen?!

Szerencsére azonban nem kellett tovább gondolkodnom ezen, mivel a bokrok árnyékában megláttam a három jómadarat, ahol mondjuk igencsak szűkösen fértek el, köszönhetően Jungkook bazinagy táskájának ugyebár.

-Ti meg mi a jó istent csináltok itt? - kérdeztem normális hangsúllyal, mire egyszerre hárman pisszegtek le, nyálfoszlányokkal záporozva. Fergeteges.

-Próbáljuk kilesni Taehyungot - suttogta Jimin, annyira halkan, hogy valójában inkább minősült tátogásnak.

-Amikor a stáb meglátott, megkértek, hogy távozzunk, de mi nem távoztunk - magyarázta Hoseok a fejét rázva, szintén alig hallhatóan. - Úgyhogy most itt kell bújkálnunk.

-Aha - bólogattam, bár nem szívesen. - És láttatok már valami érdekeset?

-Igen - kezdett bele Jungkook, aki a guggolva nézett át a bokor ágain, bár azok majdnem kibökték a szemét. - Kim Taehyungot - áradozott.

-Jó, de azon kívül - forgattam a szemeim.

-Neked talán nem elég érdekes Kim Taehyung önmagában? - kérdezte Hoseok szinte már rámförmedve.

-De, de, hogyne - emeltem fel a kezem védekezően, mielőtt még meg találnak verni.

-Akarod te is nézni? - kérdezte Jimin felragyogó tekintettel.

-Persze, ha már egyszer itt vagyok - vontam vállat közömbösen.

Nagy kegyesen arrébb léptek az utamból, így én is odaléphettem Jungkook mellé, hogy megnézzem mire ez a nagy felhajtás.

Hiába nyüzsögtek az emberek mindenfelé, Kim Taehyungot egyáltalán nem volt nehéz kiszúrni. Magas volt, szőkésbarna haja a szemébe lógott és szakadt farmer volt rajta, meg egy bőrkabát. El nem tudtam képzelni, hogy nem pusztult még meg ebben az istentelen hőségben.

-Éppen az új drámáját forgatja - világosított fel Jungkook. - A "Haragos szívek zűrösebbnél zűrösebb útjai a tengerek hullámain hánykódva".

Egy pillanatra még pislogni is elfelejtettem.

-Ennél hosszabb nem lehetne? - ironizáltam, de Jungkook csak megrázta a fejét.

-Akkor már nem férne rá a plakátra.

-Aha, hogyne, értem. És miről szól ez a...dráma? - gondoltam meg sem kísérelem kimondani a címét. Még a végén stroke-ot kapnék.

Bár előre tudhattam volna, hogy a cselekményre is hiba volt rákérdezni.

-Na szóval - fogott bele Jungkook. - Az van, hogy Jeremy Apollo Emilio Julius Caesar, azaz Taehyung karaktere egy gazdag család egyetlen fia...

-Illetve ezt hiszik - szúrta közbe Hoseok ciccegve.

-Igen. Na és, mindig mindenféle kalandokba keveredik, mert üldözi egy maffiafőnök által felbérelt kecske, Margaréta...

-Elnézést...egy kecske? - muszáj voltam közbe szólni, mert azt hittem, hogy a nagy suttogásban ennyire félrehallok.

-Igen, egy kecske. Jeremynek el kell menekülnie, és Mexikóba megy, ahol beépül egy kis, falusi családba, ami annyira kicsi, hogy ő az egyetlen tagja, de ott legalább nem keresik. Illetve csak azt hiszi, mert mikor egyik éjjel kimegy csillagokat lesni, hogy asztronómiai kutatásokat végezzen a doktorijához, amit még aközben is csinál, hogy az élete forog kockán, meglátja Margarétát egy domb tetején állva, ahonnan őt figyeli és kénytelen elmenekülni. De a repülője majdnem lezuhan, mert a pilóta rosszul lesz. Még jó, hogy már előzőleg megszerezte a pilóta jogsit, így megmenekül. Aztán Párizsba megy, ahol nyit egy kis pékséget, mert nagyon szeret sütni, és ott él vagy hat hónapig, aztán az egyik kenyere világhírű lesz, mert megnyer egy versenyt vele, ám ekkor, a nagy ünneplés közepette meglátja Margarétát a tömegben, porszívó-ügynöknek álcázva, szivarozva és újra menekülnie kell. Végül Egyiptomba megy tevehajcsárnak, de egy sejknek annyira megtetszik, hogy végül őt veszi meg a tevék helyett és elrepíti a svájci Alpokba, ahol kénytelen megkeresni a lila tehenet, mert csak ő mondhatja meg a széf titkos kódját, ami elvezeti az apja titkához, de Margaréta újra feltűnik, ezúttal magát legelésző kecskének álcázva, így Jeremy kénytelen ejtőernyővel leugrani a hegyről, és utána kénytelen stoppal tovább indulni.

-Miért nem lop el egy autót? - ráncoltam a szemöldököm.

-Mert nincs meg a jogsija - vágta rá Jimin, mintha mi sem lenne természetesebb.

-Hogy mi van? - néztem rájuk értetlenkedve.

-A rendező azt akarta, hogy autentikus legyen - fejtegette Hoseok.

-Aha, hát persze. Mégis hány részes ez a sorozat? - érdeklődtem, mert már igencsak megfájdult a fejem.

-Eddig 132 - mondta Jungkook.

-És ennyi történik 132 részen keresztül? - kérdeztem.

-Dehogyis - nézett rám Jungkook, mintha hülye volnék. - Ez még csak az első rész cselekménye volt.

-Na meg a jó édes... - kezdtem volna neki, de ekkor újfent hárman pisszegtek rám teljes erejükből, újabb nyálesőt engedve szabadjára, és mind a bokor réseihez furakodtak, mert a rendező "felvétel"-t kiáltott.

Én csak a fejük felett láttam az eseményeket. de így is ki tudtam venni, ahogy Taehyung, illetve jelen esetben Jeremy egy játszótéri mászóka felső fokába kapaszkodva leng előre-hátra, majd előrelendülve a homokba ugrik, ahová féltérdre ereszkedve érkezik meg, egyik keze a térdén, a másik a ökölbe szorítva a homokban, a feje lehajtva. Majd drámaian felnéz. Komolyan, asszem hallottam roppanni a nyakát, és annyit mond: "Margaréta, hát eljött az idő".

Erre ezek hárman ott előttem először levegőhöz kaptak, majd a szívükhöz, jó, hogy nem döglöttek meg ott előttem egyenes élő adásban, és ekkor felhangzott egy kecske mekegése, és az egyik hangmérnök takarásából előjött a kecske, illetve hát Margaréta és mikor egymás szemébe néztek, a rendező leállította a felvételt, majd közölte, hogy szép munka és hogy aznapra befejezték.

-Na de jó - csaptam össze a tenyereim, ami valamiért rohadt hangosnak hatott, és Kim Taehyung, aki éppen akkor kelt fel a földről, oldalra kapta a fejét és egyenesen farkasszemet nézett mindnyájunkkal (amihez valljuk be, azért kell tehetség, hiszen mi négyen voltunk ő meg egyedül).

-Most bajban vagyunk? - kérdeztem, elhúzva a számat.

Választ senkitől sem kaptam, viszont Kim Taehyung elindult egyenesen felénk.