-Mit csináljunk először? - nézett rám Yoongi érdeklődve, miután végre megvettük a jegyét és besétáltunk a kapun.

-Kerüljük el a terroristát - biccentettem a biztonsági felé. Aki csak látszólag volt biztonsági, amúgy meg biztos voltam benne, hogy nem az. Hah, az anyja biztos büszke rá, hogy a fia terrorista biztonságinak álcázva. Ez is Jimin feleségének a hibája. 

-Mi? Milyen terroristát? - pillantgatott Yoongi hátra ijedten, mert közben elrángattam onnan. - Hová megyünk?

-Megkeressük a többieket - húztam magam után, a tömeget pásztázva hátha meglátom a cuki kis Jimint, az elbűvölő Namjoont, vagy a társaság maradék kevésbé előnyös tagjait. 

-Kik vannak még itt? - csodálkozott Yoongi. Persze, hiszen ő csak Hoseokról tudott, mivel csak róla szóltam neki. 

-Jimin és a felesége, ahahajj, meg a gyerekük persze, hiszen az anyjában él - magyaráztam, Yoongi meg vihogva figyelt. - Na és persze Namjoon - tettem hozzá elvörösödve. - Ja, meg Jiwoo.

-Az meg ki? - értetlenkedett Yoongi.

-Hoseok vigyáz rá szabadidejében. De mivel tanár, jövő héttől már tanít, ezért onnantól majd én vigyázok a gyerekekre - hadartam a nyakamat nyújtogatva, hátha kiszúrok valakit, de csak egy csomó egyforma fejet láttam. Ah, Ázsia. 

-Nem bírom a gyerekeket - fintorgott Yoongi.

-Köszönöm. Végre valaki - pillantottam rá hálásan. - Na és, amúgy, hoztál cukros káposztát? - néztem rá kérdőn.

-Éppen a rendelőből rohantam ide - nézett rám szemrehányón.

-Ez nem volt válasz. Most akkor hoztál vagy nem? - meresztgettem a szemeimet, de sehol sem láttam senkit a tömegben. És akkor beugrott! A terrorista, Ahmed, nyilván, hiszen minden terrorista Ahmed, na szóval, minden bizonnyal fogva tartja őket a kis bódéban a háta mögött. A nyomorultja.

-Nem hoztam, hát hogy hoztam volna? - akadékoskodott Yoongi, de én nem figyeltem rá, eliramodtam Ahmed irányába. - Hová mész? - szólt utánam Yoongi, de elengedtem a fülem mellett. 

A nagy lendület miatt nekivágódtam Ahmed hasának, de azonnal vissza is pattantam. Bár előtte éreztem valami keményet a mellkasánál. Hhhh, bomba! Nyilván az, mi más lenne? 

-Segíthetek? - nézett rám Ahmed kérdőn. 

-Jó, először is nyugalom - emeltem fel a kezeimet. - Nem kell robbantgatni, semmi szükség rá.

-Uram, jól érzi magát? - kérdezte Ahmed gyanúsan méregetve és még egy lépéssel közelebb is jött.

-Ne közelítsen! - visítottam. - Inkább mondja meg, hol vannak a barátaim? Tudom, hogy bezárta őket! És ne merjen ellenkezni, van velem egy pszichológus - jelentettem be, mert nem igazán volt jobb ötletem.

-Áhá, már mindent értek - bólintott az őrnek álcázott Ahmed. - Nem vetted be a gyógyszered, igaz? Kicsit kiszöktünk nézelődni, meg egyebek, ugye? - nézett rám bólogatva.

-Hogy mi van? - ráncoltam a szemöldököm. 

-De sebaj, majd én visszaviszlek - indult meg felém vigyorogva, én meg ijedtemben hátrálni kezdtem, mert féltem, hogy most berobbant. Nekiütköztem a kerítésnek és félelmemben fejhangon kezdtem visítani, hátha így elriasztom, de nem vagyunk denevérek, így ezzel nem sokra mentem. 

-Yoongi!!! - kezdtem el kiabálni, mikor feltűnt, hogy az ultragáz (haha) ultrahangjaimmal semmire sem megyek. Ahmed már kinyújtotta felém a lapáttenyerét, amikor hirtelen Yoongi vetődött be elém, megállítva a kivégzőosztag egy tagját. 

-Nyugi, öreg, velem van - tette fel a kezét, mire én megkönnyebbülten kifújtam a tüdőmbe szorult levegőt, Ahmed meg megtorpant. 

-Biztos? - nézett végig rajtunk.

-Biztos - bólintott Yoongi.

-De akkor ezentúl te vállalod érte a felelősséget, értetted? - fújtatott.

-Eddig is engem illetett ez a megtisztelő feladat - vicsorgott Yoongi.

-Na! Én azt hittem örülsz nekem! Nem jelentett semmit az a cukros káposztázás? - néztem rá felháborodva.

-Fogd be - sziszegte Yoongi.

-Na jó, menjetek mielőtt meggondolom magam - vetette oda az őr, mi pedig gyorsan elhúztuk a csíkot. 

-Te normális vagy?! - kiabált közvetlen közelről az arcomba Yoongi, miután biztos távolba kerültünk Ahmedtől. - Miért molesztálod a biztonságit, ha?

-Én molesztálom? Ő rabolta el Jiminéket! - kiabáltam hadonászva. 

-Dehogy rabolta! Nézd, ott állnak a körhintáknál - mutatott jobbra, mire odakaptam a fejem és felvidulva rohantam feléjük, Yoongit hátrahagyva.

-Jimin! Hát élsz? Kiszabadultál? - ugrottam a nyakába.

-Öhm, mi van? - nézett rám kérdőn, mikor végre elengedtem.

-Ne foglalkozz vele - legyintett Yoongi, amint mellénk ért. 

-És Namjoon! Te is élsz! - pillantottam rá önfeledten vigyorogva és átöleltem. A hátam mögül hallottam Jimin kuncogását, mire unottan megforgattam a szemeimet és elengedtem Namjoont, aki kissé furán méregetett, de aztán a hajába túrva zavartan elmosolyodott, én meg vörös fejjel bámultam magam elé, Jimin meg még mindig magában nevetgélt. Szúrós pillantást vetettem rá, de annyira nem hatotta meg. 

-Na, akkor felülünk valamire? - kérdezte Hoseok vidáman, teljesen elrontva a hangulatot. 

-Én felülök a kis manóval a körhintára - bólintott A feleség és el is indult Jiwoo-val, hogy beálljon a sorba.

-Na végre, elhúzott - néztem utána, majd megráztam a fejem és Yoongit odarángattam Hoseok mellé. 

-Yoongi, ő itt Hoseok. Hoseok, ő itt Yoongi - intéztem el a bemutatást. - Na, élvezzétek egymás társaságát, csevegjetek, párosodjatok, vagy akármi, csak tűnés - hessegettem el őket. Yoongi dühösen meredt rám, Hoseok viszont örült az újonnan szerzett ismerősnek és barátságosan mosolyogva meg is invitálta Yoongit almahalászatra, vagy hová. Így hárman maradtunk.

-Megyünk a hullámvasútra? - pislogott nagyokat Jimin. Természetesen nem lehetett neki ellenállni. 

-Aha - bólintottam. - Namjoon, jössz? - néztem rá szerelmesen. 

-Ki nem hagynám - vigyorgott. - Emlékszem, Minseo mennyire szeretett kiskorunkban vidámparkba járni. Bár egyszer kiesett a körhintából - nosztalgiázott.

-Szóval akkor lett ilyen ütődött - töprengtem magamban. 

-Na, hyung - bökött oldalba Jimin sértetten, de azért láttam a szemén, hogy mosolyog.

-Bocs - feleltem én is elfojtott vigyorral. 

A hullámvasútnál persze irdatlan hosszú sor állt.

-Ajj már - nyafogtam. - Ezt nem hiszem el. Egész nap itt fogunk rostokolni.

-Hamar telik az idő - nyugtatott Jimin kedvesen, de azért ő is a nyakát nyújtogatta, hogy ellásson a sor elejére. 

-Főleg ilyen jó társaságban - tette hozzá Namjoon és fürkészve bámult. Engem. Te jó ég! Zavartam elkaptam a tekintetem és onnantól csak a cipőm orrát bámultam. 

Jimin és Namjoon beszélgetni kezdtek, én meg jóformán csak lézengtem. Aztán hirtelen rezegni kezdett a telefonom. A kijelzőn felugrott egy értesítés. Üzenetem jött Hoseoktól.

-Na, csak ez hiányzott - dünnyögtem és megnyitottam az üzenetet. Egy fénykép volt Yoongiról, amint víztől csöpögő fejjel, morcos képpel, afféle gyűlöllek tekintettel mered a kamerába. A kép láttán hangosan felnevettem és onnantól már jókedvűen vártam a soromra a hullámvasútnál. Aminek félóra múlva végre az elejére kerültünk. 

Vidáman indultunk meg a kocsik felé, csakhogy akadt egy kis probléma. Hárman voltunk és minden kocsi kétszemélyes. 

-Na most ilyenkor mi van? - kapkodtam a fejem a legjobb barátom és életem szerelme között. 

-Az van, botsáska, hogy vagy beülsz és nem tartod fel a sort, vagy kénytelen leszek erőszakkal kirángatni innen - vigyorgott rám a hullámvasút kezelő ellenségesen.

-Hé, nyugalom - szólt rá Namjoon, én meg izgalmamban majdnem hánytam. Pedig még fel sem ültünk a hullámvasútra. 

-Menj Namjoonnal - lökött be Jimin egy kocsiba, mielőtt bármit is mondhattam volna.

-De, de… - hebegtem össze-vissza, kétségbeesetten bámulva.

-Nyugi már, itt vagyok mögötted - szállt be Jimin a mögöttünk lévő kocsiba. Aztán Namjoon is bekászálódott mellém és kedvesen rám mosolygott. Én is megpróbáltam mosolyogni, de leginkább csak egy eszelős vigyorra futotta.

-Jimin - pisszegtem a hátam mögé, de ő tüntetően nem figyelt rám. - Jimin! A francba már!

-Minden oké? - fürkészett Namjoon.

-Haha, hát persze - feleltem enyhén idegbeteg mosollyal az arcomon. 

Egy darabig még fészkelődtem, nem bírtam nyugton maradni mert nem hittem el, hogy Jimin képes volt belökni (szó szerint) ebbe a kellemetlen szituációba, mikor tudja, hogy parázok a hullámvasúton nélküle. Egy utolsó kísérletet tettem arra, hogy szóljak neki. Nos, hátra is fordultam, amennyire a rögzítő engedte és már nyitottam a számat, amikor a hullámvasút megindult, de valami iszonyat gyorsan. 

Mondanám, hogy torkomra fagyott a szó, de nem, épp ellenkezőleg történt. 

-Jimiiiiiiiiiin! - üvöltöttem. - A kurva életbeeeeeeee! 

Úgy szorítottam a kapaszkodót, hogy elfehéredtek az ujjaim, a fülemben zúgott a szél és az üvöltésem csak azért nem volt feltűnő, mert rajtam kívül mindenki más is üvöltött. 

-Ááááááááááá - kiabáltam eszeveszetten. - Jimin ki foglak nyírniiiiiii!!!!négy!!!!!4!!!!!

Ekkor Namjoon szólt hozzám hirtelen. Vagyis remélem, hogy ő volt, és nem egy repülőn ülő utas, merthogy rohadt magasan voltunk és rohadt gyorsan mentünk. 

-Jól vagy? - azt hiszem ezt kérdezte, de a süvítő széltől annyira nem hallottam.

-Ááááááá - “válaszoltam” felé fordítva a fejem, és egészen biztos vagyok benne, hogy falfehér volt az arcom. 

Aztán hirtelen nagyon vörös lett. Na, nem a vérnyomásom ment fel hirtelen, bár ki tudja. Csak éppen Namjoon megfogta a kezem. Gyorsan kapkodva a levegőt néztem a kezére, amivel az enyémet fogta (!!!), és akkor újra üvölteni kezdtem. - Áááááááááá! 

Na nem Namjoon miatt, bár igazából azért is, de a fő indok mégis az volt, hogy lejtmenetbe kezdtünk és őrült sebességgel zuhantunk lefelé. 

-Meg fogok halni! - üvöltöttem. - Jimiiiiin! 

És pont mikor elüvöltöttem magam, megálltunk. Mindenki nevetni kezdett, még Jimin is, hallottam, Namjoon pedig elengedte a kezem és kiszállt. Mindketten ott álltak mellettem, várva, hogy kiszálljak, én azonban meg sem tudtam mozdulni. 

-Segítsek? - kérdezte Namjoon félszegen vigyorogva.

-Nem kell, megoldom - szedtem össze magam. Nagy nehezen kikecmeregtem a kocsiból, bár a lábaim annyira remegtek, hogy félő volt, nem sokáig tartanak meg. És mellé még rettenetesen szédültem is. - Ezt még megkeserülöd - néztem Jiminre fenyegetően, miközben ide-oda dülöngéltem, keresve az egyensúlyomat.

-Hát persze - bólogatott Jimin nagy komolyan, de valójában nagyon jól szórakozott. - Gyere - ragadta meg a karom -, nézzük meg a képeket. 

-Jézusom, ne! - szólaltam meg elhűlve, de hiába, Jimin magával rángatott. Mostanában mindenki rángat mindenkit. Utána kéne néznem, hátha ma van a nemzetközi “rángató” nap, vagy mittudomén. 

Ott álltunk a kijelző előtt már vagy három perce, de nem történt semmi érdemleges.

-Jimin, biztos lekéstük a képünket, elég volt, menjünk - kérleltem.

-Nem, nem, nézd - mutatott a képernyőre, amin ott virított a fejünk. Remek.

-Aha, csodás - fintorogtam, és oldalra sandítva vártam Namjoon reakcióját, de semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. 

-Megyünk az óriáskerékre? - kérdezte hirtelen.

-Persze, menjünk - válaszoltam nagyot nyelve, és igazán hálás voltam, hogy kommentár nélkül hagyta a performanszomat. - Jimin jössz?

-Menjetek előre, majd utánatok megyek - jegyezte meg gyanúsan csillogó szemekkel.

-Ooooké - feleltem. - De tudd, hogy még nem végeztünk - tettem hozzá, Jimin meg csak vigyorogva intett. 

-Remélem ott nincs ekkora sor - filozofált Namjoon, én meg inkább csak csendben kullogtam utána. 

Az óriáskeréknél közel sem álltak annyian, mint a hullámvasútnál, úgyhogy hamar sorra kerültünk. Itt kis, háromszemélyes üveg fülkékben lehetett rácsodálkozni a városra a magasból. Pont jó is lett volna, csakhogy Jimin nem volt sehol.

-Azt mondta, jön - fürkésztem szomorúan a tömeget.

-Figyelj, szerintem szálljunk be és max megyünk majd még egyet vele is - javasolta Namjoon. 

-Oké - bólintottam szomorúan.

Gondoltam ez így akár még romantikus is lehet, a magasból csodálni a várost egy üvegfalon át, Namjoonnal. Aha, csak az nem az életem, hanem valaki másé. Az én életem ugyanis, ha eddig nem tűnt volna fel, ott baszódik el, ahol csak el tud. Ezért történhetett az, hogy miután beszálltunk Namjoonnal a fülkébe, benyomult utánunk egy nagydarab, mackónadrágos, erősen izzadó fickó.

-Ez most komoly? - bámultam a fickóra fájdalmas képpel, mire Namjoon is odafordult.

-Ez szép lesz - biccentett, merthogy már ketten alig fértünk el bent, de a csávó most egyenesen az üveghez préselt bennünket és őt ez látszólag cseppet sem zavarta. 

A szerkezet lassan elindult (igazi felüdülés a hullámvasút után), én meg az alattunk elterülő tájat vizslattam. Vagyis csak egy részét, mert a többit kitakarta VALAKI. 

Már félúton voltunk felfelé, mikor Namjoon hirtelen oldalba bökött, mire összerezzentem.

-Nézd - mutatott le. - Az ott nem Jimin? 

Összehúzott szemekkel bámultam le a kis mozgó pontra, ami hirtelen ugrálni kezdett, valamit lóbálva a kezében. 

-Mi az nála?

-Nem tudom, nem igazán látom - vont vállat Namjoon.

-Várj, kiderítem - vettem elő a telefonomat a zsebemből. Vagyis vettem volna, mert VALAKI miatt nem fértem hozzá. - Elnézést - mondtam indulatosan, a könyökömmel lökdösve a “barátunkat”. 

-Mrrh - ez volt az össz reakciója.

-Tessék, itt az enyém - nyomta a kezembe Namjoon a saját telefonját.

-Köszi - mosolyogtam rá kis szívecskékkel a szememben. Megnyitottam a kamera funkciót és ráközelítettem az ugráló alakra. - Ezt nem hiszem el - mondtam. 

-Mi az?

-Ez az idióta megvette a képet….

-A hullámvasutast? - rökönyödött meg Namjoon. A számat elhúzva bólintottam, aztán mindketten egyszerre kezdtünk el röhögni. 

Öhm nos, csak annyi, hogy unatkoztam és a csodálatos, páratlan szerkesztőképességgemmel megalkottam ezt a bizonyos képet. Beillesztem ide, de előre szólok, hogy az esetleges retina-károsodásért nem vállalok felelősséget!😂😂💜

Ha jobban megnézed, láthatod Jimin fél fejét is XD