-Ez minden, amit el akartál mondani?

-Miért, talán nem elég? - néztem összeráncolt szemöldökkel a pszichológusomra - Yoongira.

-Dehogynem. Kicsit talán még sok is - vakarta meg a halántékát egy tollal.

Három hete jártam hozzá(naponta!), a jól ismert "terhes hugi" incidens óta, amit még mindig nem tudtam kiheverni. Egyszerűen sokkot kaptam. És ha ez még nem lett volna elég, akkor is sokkot kaptam, mikor először jöttem el pszichológushoz és kiderült, hogy Yoongi az. Akkor most el is mesélem, pontosan mi történt.

Amikor felébredtem, merthogy ugye tényleg elájultam, a régi szobámban ébredtem, Jimin házában. Az ágyam szélén ott ült a barátnője és éppen kicsavarta a vizes borogatást egy lavór felett.

-Csakhogy felébredtél, Jin! - nézett rám halvány mosollyal, én meg azt sem tudtam mit reagáljak, csak meresztettem rá a szemeimet.

-Mégis mi a franc történt? - ültem fel egy kis idő elteltével, mikor úgy ítéltem meg, már befejezhetjük egymás céltalan bámulását. - Hol van Partvis?

-Jin, nyugodj meg! - mondta A barátnő, majd szó szerint visszalökött az ágyba. Köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. - Az orvos azt mondta pihenned kell. Úgyhogy feküdj szépen vissza és maradj is úgy! Itt maradsz, míg jobban nem leszel. Partvisra pedig Namjoon vigyáz - tette hozzá.

-Namjoon! - kaptam észbe.

-Igen, Namjoon - bólogatott A barátnő. - Jin, emlékszel valamire abból, ami történt? - kérdezte homlokráncolva.

-Valami rémlik - motyogtam, de megráztam a fejem. - De az nem lehet. Ez biztos nem történt meg!

-Micsoda?

-Jimin nem lehet a bátyád és Namjoon nem lehet terhes - soroltam.

-Nem, ez valóban nem történt meg - nevetett fel A barátnő. - Akkor tisztázzuk - sóhajtott. - Namjoon a bátyám és terhes vagyok.

-Te jó isten! - fogtam a fejem. - Ezt nem hiszem el!

-Jin, nyugodj meg, jó? - simította meg a karom, én meg hagytam, mert még arra sem volt erőm, hogy arrébb húzzam. - Megyek, telefonálok Jiminnek - tápászkodott fel az ágyról és kisétált.

Így, hogy egyedül maradtam a gondolataimmal, kicsit megfájdult a fejem, bevallom. Oké, oké, még egészen megemészthető, hogy Namjoon, talán életem szerelme, a legjobb barátom barátnőjének a bátyja (akit nem kedvelek túlzottan), na de az, hogy Jimin barátnője terhes és így mondhatni duplázódni fog, na azt nem! Oké, Jimin is benne van, de csak feleannyira, ami azt jelenti, hogy csak félig szerethetem majd azt a gyereket, mert ugye felerészben az anyja, akit nem bírok. Szegény gyerek.

Abban a pillanatban furcsábbnál furcsább gondolatok tömege özönlötte el az agyamat, de annyira bonyolultak voltak, hogy már nem is emlékszem rájuk. Talán nem is lényegesek.

Egy darabig csendben ültem, de aztán meguntam, úgyhogy elkezdtem magamban hümmögni. De őszintén ez is eléggé untatott. Végül inkább kimentem pisilni, bár mikor felkeltem eléggé megszédültem.

-Áh, homokszín! - simítottam végig elégedetten a csempén. Úgy hiányzott.

Dolgom végeztével visszatértem a (volt) szobámba és leültem az ágyra, de valahogy nem éreztem jól magam, ami persze az miatt is lehetett, hogy mikor elájultam bevertem a fejem, de nem hiszem, hogy itt ez lett volna a fő probléma. Valahogy nem éreztem jól magam abban a szobában. Éppen nagy hevesen felpattantam, mikor A barátnő belépett a szobába.

-Mi a baj, Jin? Fáj valamid? - kezdett azonnal aggódni. Gondolom felébredtek benne az anyai ösztönök, vagy tudomisén.

-Nem. Jól vagyok. De el kell mennem - magyaráztam és fel akartam venni a kabátomat, de rájöttem, hogy nincs és különben is nyár van.

-Mi? Mégis hová? Jin! Jin! - kiabált utánam Jimin barátnője, de nem törődve vele kirohantam a házból, majd a lakóparkból is. Odakint perzselő volt a forróság, bár már délután négy is elmúlt. Egy ideig céltalanul bóklásztam - legalábbis ezt hittem -, mikor ugyanis megálltam, hogy kifújjam magam, ott álltam a park kapujában, ahová régebben jártam "munka" helyett. Leültem egy üres padra a tó mellett és azzal próbáltam lenyugtatni magam, hogy a bunkó kacsákat bámulom. Egészen belemerültem ebbe, amikor egyszercsak valaki megkopogtatta a vállamat, amitől annyira megijedtem, hogy sikoltottam egyet. Erre meg Hoseok is megijedt, merthogy ő volt az, aki a szívbajt hozta rám, ezáltal pedig magára is.

-Nem akartalak megijeszteni - nézett rám bűnbánóan, miközben leült mellém.

-Pedig sikerült - néztem rá felháborodva.

-Bocsi. Egyébként hogyhogy itt? Azt hittem te most Jiminéknél pihensz.

-Ott is voltam. De már nem bírtam.

-Mit?

-Hát...azt nem tudom, de nem bírtam - vontam meg a vállam.

Pár percig csendben ültünk, végül Hoseok törte meg.

-Beszéltem Namjoonnal - mondta.

-És? - kérdeztem közönyösen, bár a szívem majd' kiugrott a helyéről.

-Aggódik érted.

-Igazán? - kérdeztem teljesen kiszáradt torokkal.

-Aha. Kábé minden második percben Minsoenak akart telefonálgatni, hogy megkérdezze, mi van veled. Egy idő után le kellett fognom, mert Minseo megfenyegette, hogy ha mégegyszer felhívja, akkor átjön és megveri - nevetett fel Hoseok és én is elmosolyodtam.

-És most hol van? - kérdeztem.

-Alszik, azt hiszem.

-De akkor otthon van, igaz? - faggattam Hoseokot.

-Igen, ott - bólintott.

-Örültem a találkozásnak - pattanttam fel és faképnél hagyva Hoseokot kiszaladtam a parkból és felpattanva egy buszra a lakásom felé vettem az irányt - az igazi, Namjoonnal közös lakásom felé. A busz csigalassúsággal haladt és mikor végre megállt a megállóban, lélekszakadva ugrottam le róla és rohantam. Hogy mégis miért rohantam, mint egy eszelős? Fogalmam sincs. A kapun beesve igyekeztem tovább, kettesével szedtem a lépcsőfokokat és a folyosó végére érve egyenesen nekiestem az ajtónak. Idegességtől remegve előkapartam a zsebemből a kulcsot és beléptem a lakásba. Halálos csend honolt odabent. És nem volt ott senki. Se a konyhában, se a fürdőben, se a nappaliban. Csak Partvis szundikált az ablakpárkányon. Éppen be akartam rontani Namjoon szobájába, mikor kinyílt az ajtó, azonban nem Namjoon lépett ki rajta...Hanem egy fiatal, szőke hajú lány, megítélésem szerint túl rövid szoknyában.

-Szi-Szia - nézett rám kikerekedett szemekkel.

Egy pillanatra kihagyott a szívem, mert én az a fajta ember vagyok, aki igenis bepánikol, ha egy idegent talál a lakásában.

-Te meg ki az isten vagy? - nyögtem ki végül, közelebb araszolva az asztalhoz, hogy bármikor felkaphassak onnan egy védekezésre alkalmas dolgot. Kár, hogy csak újságok voltak rajta. Azokkal meg csak akkor mennék valamire, ha a csaj analfabéta és elriasztják a betűk. Vagy mi.

-Oh, bocsi - tipegett közelebb hozzám a kezét nyújtva, de én elhátráltam. Nem bízom az emberekben. - Namjoon a megbízottam - mondta.

-Én mondjuk azt akartam megtudni, hogy mi a neved - vágtam rá, figyelmen kívül hagyva amit mondott.

-Oh, Mia.

-A neved, igen - néztem rá furán, mert szerintem érthetően fogalmaztam.

-A nevem Mia - ráncolta a homlokát és most rajta volt a sor az értetlenkedést illetően.

-Ja - nyögtem ki végül. - Várjunk! Mi az, hogy Namjoon a megbízottad? - szegeztem neki az előbb még elhanyagolhatónak tűnő kérdést.

-Az, hogy nekem dolgozik.

-És ő hol van most? - kérdeztem. - Talán megölted?! - meredtem rá pszichopatán és kész lettem volna én is megölni őt.

-Dehogyis! - hárított. - Azt mondta várjam meg itt, még gyorsan átszalad a húgához - mondta, nekem meg megfagyott a vér az ereimben.

-Basszus - motyogtam. - Én most elmegyek - néztem a lányra, akit látszólag cseppet sem érdekelt, hogy mit tervezek. - Ha lehet ne rabolj ki! - kiáltottam még vissza neki az ajtón túlról. Egyébként, spoiler....Mire visszaértem Namjoon nem volt ott, ellenben Jimin és a barátnője igen és elég sokáig kiabáltak velem, amiért Hoseoktól kellett megtudniuk merre voltam. Komolyan, mintha a szüleim lettek volna, úgy üvöltöztek. Hiába akartam közbevágni és megkérdezni, hol van Namjoon, nem jutottam szóhoz. És aztán még a szobába is erőszakkal hurcoltak be és ott is hagytak. Nekem pedig ez kicsit sok volt. Úgyhogy, ha ők nem hagynak beszélni, gondoltam, akkor majd egy pszichológus fog. Ő legalább meghallgat. Pech, hogy ez a pszichológus pont Yoongi volt, akiről soha nem gondoltam volna, hogy ez a munkája. Úgyhogy egyszerre több sokkhatásból is kezdhetett kigyógyítani. Három hét alatt sem sikerült. És közben még Jiminék is összeházasodtak. Úgyhogy mikor már kezdett elmúlni a sokk, jött egy másik, ezért kezdhettük elölről. És én azóta Jiminéknél voltam, nem találkoztam Hoseokkal, Partvissal és Namjoonnal sem.

-Nem gondolod, hogy ideje lenne befejezni a terápiát? - kattogtatta Yoongi a tollát.

-Nem! - vágtam rá. - Még nem. Még beszélnem kell Jiminnel, hogy visszaköltözöm, mert nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a bará....felesége, blah, hajnali öklendezéseit és nem vagyok hajlandó figyelni az egyre növekvő hasát. És még Namjoonnal is meg kell beszélnem, hogy ki volt az a szőke ribanc...De ezt egyedül nem tudom megtenni.

-Értem - bólintott Yoongi. - Akkor holnap?

-Holnap - álltam fel a kanapéról és kisétáltam az ajtón, némivel kevesebb teherrel a vállamon, de az előttem állók attól még ugyanúgy nehezedtek rám.