*Jungkook szemszöge*

Egy hete nem láttam Narit. Néha elegem volt belőle, de valamiért mégis hálás vagyok neki. Mindig amikor látta rajtam, hogy szomorú vagyok, elvitt sétálni. Ez mára szokásommá vált. Minden nap legalább egy fél órát sétálok, és azt kell hogy mondjam, tényleg jót tesz. Kitisztulnak a gondolataim. A mai napon is sétáltam, éppen akkor, amikor Mrs.Lee jött Jiminhez, így nem voltam ott, amikor tájékoztathatott volna Jimin állapotáról, szóval Tae-hyunghoz mentem kérdezősködni.

- Mit mondott Mrs.Lee?

- Megemelte Jimin gyógyszeradagját. Most napi másfelet kell szednie. 

- Napi másfél? Nem lesz az egy kicsit sok? - kérdeztem aggodalmasan.

- Nem tudom, de bízom Mrs.Lee-ben. Ne aggódj, biztosan tudja, mit csinál. Namjoon-hyung nem véletlenül hívta őt.

- Lehet, hogy igazad van.

Ezután Jimin szobájába vettem az irányt. 

Az említett a megszokott helyén ült a földön, fejét felhúzott térdei közé temetve. Remegett.

- Jimin? - léptem hozzá közelebb.

- Ne gyere be... - hangján hallani lehetett, hogy mindjárt elsírja magát. Vagy már túl van rajta.

- Mi a baj? Nem érzed jól magad? Fáj valamid? - letérdeltem mellé és kezemet a hátára simítottam.

Felemelte a fejét, ezzel felfedve a sírástól vörös szemeit.

- MENJ EL! HAGYJ BÉKÉN! 

Próbáltam nem tudomásul venni a szavait.

- Bevetted ma a gyógyszered? 

- NEM FOGOM BEVENNI AZT A SZART! - kiabálta

- Be kell venned, hogy jobban legyél. - a szemébe néztem, de ő azonnal megtörte a szemkontaktust.

- AMIÓTA SZEDEM CSAK ROSSZABB LETT MINDEN! SZÉTMEGY A FEJEM ÉS MÉG TE IS IDEJÖSSZ! És az adagot is emelték... SEMMI ÉRTELME! NEM SEGÍT SEMMIT! - elvágódott a földön, és ott sírt tovább.

A következő pillanatban Tae-hyung jött be a szobába.

- Mi ez a kiabálás? Jungkook, gyere ki inkább. Hagyjad Jimint. Te is tudod, hogy ezzel nem segítesz.

Jimin visszatért az eredeti pozíciójába, én pedig kimentem Tae-hyunggal az oldalamon. 

A gyógyszerek teszik ezt Jiminnel? Biztosan.

Csörgött V telefonja. 

- Ah, Namjoon-hyung! Ah... N..nem lehet lemondani? Basszus, oké. - azzal bontotta a vonalat. - Jungkook, pár hét múlva jelenésünk van az Mnet Asian Music Awards-on..

- Pár hét? Ezt mégis hogyan tervezzük?

- Azt még nem tudom, minden esetre érdekes lesz...

A következő pillanatban zörgést hallottunk a fürdőszobából. Biztosan Jimin, gondoltuk. Kicsit megnyugodtunk, hogy kimerészkedett a szobájából, amikor mi is itt vagyunk.

*Jimin szemszöge*

A fejem majd' szétrobbant. Eszeveszett fájdalom kínzott, aminek hatására legszívesebben a falba vertem volna a sajgó testrészt. Egyre csak azt ismételgettem magamban, hogy el kell viselnem, hamarosan jobb lesz. 

A szart lesz jobb! Amióta szedem a gyógyszert minden csak rosszabb. Fájdalmasabb. Eddig elvoltam a saját kis gondolataimmal, de most még gondolkodni sem bírok a fájdalomtól. Egy pillanatra az a gondolat futott végig a fejemben, hogy most meghalok. Ezt a fájdalmat képtelenség túlélni. Azzal nyugtatgattam magam, hogy nem baj, legalább többet nem fog fájni. Már csak egy kicsit kell kibírnom. Kínok közt vergődve feküdtem el a földön, majd ültem fel újra, aztán megint elvágódtam. Nem bírtam magammal mit kezdeni. Aztán eszembe jutott, hogy az orvos az antidepresszáns mellé nyugtatót is felírt, és azt mondta, hogy ha esetleg éjszakánként nem tudnék aludni, vegyek be maximum kettőt. Még nem használtam, de úgy éreztem, hogy most szükségem van rá. Méghozzá kettőnél jóval többre. Négykézláb másztam ki a szobából, reménykedve, hogy senki nincs a közelben. Szerencsémre mindketten a konyhán ültek, a fürdőszoba pedig a szomszéd helyiség, szóval gond nélkül eljutottam a célomhoz. A mosógépbe kapaszkodva támogattam fel magam, és benyúltam a szekrénybe. Ujjaimat a fehér doboz köré fontam, és minden erőmet felhasználva próbáltam kinyitni azt. Nem sikerült, így mérgemben a földhöz vágtam az egész dobozt, ami nagy zörgéssel ért földet. pár pillanatig mozdulatlan maradtam, majd miután észhez tértem, újra kezembe vettem az orvosságot tartalmazó fehér színű tárolót, és végre sikerült kinyitnom. Kezeim remegtek. Tenyeremet fel felé fordítottam, és beleöntöttem pár darab gyógyszert. Bár egy-kettő a földön végezte, még így is maradt három-négy az ujjaim közt. Gyors mozdulattal emeltem a gyógyszereket a számhoz, és nyeltem le azokat. Először nem történt semmi, aztán pár perc múlva szemeim csukódni kezdtek. Elálmosodtam.
- Működik. - suttogtam mosolyogva, majd lassacskán minden elsötétült.

Sziasztok! Ne haragudjatok>< Nem terveztem egy hetes kihagyást, de sajnos lebetegedtem és egész héten szenvedtem, ergo élni is alig volt erőm, nem hogy írni xD
Ha minden a terveim szerint fog történni, akkor már csak 2, maximum 3 rész van a végéig.//gondoltam közlöm ezt veletek is~//😅