Jungkook édes ajkait éreztem a számon. Annyira hiányzott már ez az érzés. Az érzés, amikor testünk egymásba fonódik, mondhatni összeolvad. Számomra ez jelentette a harmóniát, a teljes összhangot, amit lehetetlen volt felülmúlni. Miután ajkaink szétváltak, szája beszédre nyílott:

- Hyung, ki vagy te?

Mi? Mi ez az érzés? Miért érzem úgy, mintha szíven szúrtak volna? 

Levegőért kapkodva ébredtem fel a néhány szempontból édes, mégis rémes álomból. Vert a víz, és nem tudtam mit gondoljak erről az egészről. Az az aprócska csók váltotta belőlem ki ezt? Miért kellett még jobban összezavarnia? Olyan érzéseket vált ki belőlem ez a szituáció, amit még soha nem éreztem. Egyszerre vannak jó, és rossz érzéseim a dolog iránt. Úgy érzem, szenvedni fogok, de mégis várom a következményeket, ugyanis tényleg hatásos lehet. Ugye?

- Chimchim! - rontott be Tae a szobába - Ez.. izé, asszem' ez a tiéd... - felültem, és elvettem a felém nyújtott telefont. Az én telefonomat.

- Megtaláltad! Hol találtad? Én esküszöm, hogy a konyhapulton hagytam! Tuti hogy Nari elvette. Szóval, hogy buktattad le? Hol volt? - kérdezgettem.

- A zsebemben volt... Nem Nari vette el. 

Összehúzott szemöldökkel néztem rá.

- Én vettem el. És üzenetet írtam Jungkooknak a nevedben. Úgy csináltam, mintha balesetet szenvedtünk volna, de te a kocsiban ragadtál és nem éppen a legjobb állapotban... Valószínűleg Jungkook emiatt ideges lett és gyorsan vezetett. Gondolom minél előbb meg akart találni minket. Téged. 

- Miért? Miért? - egyre csak ezt az egy kérdést hajtogattam. - AZ ISTENÉRT TAEHYUNG MI A SZARÉRT CSINÁLTAD? - életemben először emeltem fel rá a hangomat, de nem mondanám, hogy megbántam. - Azt hittem legjobb barátok vagyunk...

- Hát ez az hogy én is azt hittem! Szerinted milyen érzés, ha a legjobb barátod egész nap másról sem beszél, csak Jungkook így, Jungkook úgy, Jungkook ezt csinálta, Jungkook azt mondta. Ember, vedd már észre magad!

Szavai hallatára összeszorult a szívem. Féltékeny volt. Féltékeny volt, ezért majdnem a halálba küldte az állítólagos legjobb barátjának a szerelmét. Nem tudtam felfogni. Nem akartam elhinni. Az utóbbi napokban annyit sírtam, hogy már egyetlen sós csepp sem képes kicsordulni a szememből. Mintha a könnycsatornám feladta volna a szolgálatot, mert mostanában túl sok volt a túlóra. 

A telefonommal együtt kiviharzottam a szobából, egyenesen a fürdőszobába.

Elolvastam az üzenetet, amit Tae írt Jungkooknak a nevemben:

"Jungkook. Karamboloztunk. A többiek jól vannkde én rossz helyen ültem az autban ragdtam.írn is alg van erőm. vérzek remegekésa mntők még sehl.sajnlom hpgy nrm lehetttünk tvább boldogk ehyütt. szeretlk<3"

Elkönyveltem magamban, hogy ha én ilyen üzenetet kaptam volna Jungkooktól, én is ürességet, félelmet érezve, minden kresz szabályt megszegve vezettem volna, pedig még csak jogosítványom sincs. 

A csapra nehezedve egyre csak bámultam magam a tükörben. Hol rontottam el? Mit csináltam rosszul, hogy ezt érdemlem? Miért kell ennyit szenvednünk? Miért nem tudunk boldogak lenni úgy, hogy mindenki elfogad minket, beleértve a rajongóinkat is?

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha csak két átlagos srác lennénk. BTS tagok nélkül. Zenei karrier nélkül. Rajongók nélkül. Senkit sem érdekelne, hogy mit, hogyan és kivel csinálunk. Jelen pillanatban ez a legnagyobb kívánságom.

Kopogtattak a fürdő ajtaján, majd egy magas, sötét hajú alak lépett be rajta. Jungkook. Szó nélkül a falnak döntött, és nyakamra tapadt. Hirtelen levegőt sem kaptam. Szemem tágra nyitva, hitetlenkedve meredt a plafonra, ahogy nedves ajkát megéreztem az érzékeny bőrömön. Nem bírtam tovább visszatartani; egy halk nyögés szökött ki a számon. Jungkook elengedett és a szemembe nézett.

- Tudtam!

- M..Miről beszélsz? - dadogtam még az imént történtek hatása alatt állva.

- Emlékszem. Legalábbis egy kis részlet beugrott... Emlékszem, hogy ezt szeretted a legjobban... - szemét lesütötte. Én is ezt tettem. Arcom szinte égett.

Nem fogom túlélni - jelentettem ki magamban. 

Lehetetlen, hogy ne kapjak szívrohamot a következő ilyen kis akcióját követően. Akárhányszor beugrik neki valami, tesztelni fogja? Mi van, ha az éjszaka kellős közepén egyszer csak arra ébredek, hogy Jungkook valami olyasmit csinál, amit nem kéne, mert hogy "beugrott neki egy kis részlet"? A szívinfarktus fog elvinni, ebben biztos voltam.

- Szóval Nari nem a barátnőm. - elgondolkodott. - Vele is kipróbáltam ezt, de nem úgy reagált, mint az emlékeimben. Viszont te... Nem lehet... Azt mondtam hiszek neked és Jin-hyungnak, de... Nem lehetek meleg...

Deja vu érzés fogott el. Egyszer már végigszenvedtük a "nem szeretem a fiúkat, ja várjunk, lehet hogy mégis..." szakaszt és semmi kedvem még egyszer keresztülmenni rajta. Bőven elég volt egyszer is.

Úgy éreztem magam, mintha minden erő ellenem szegült volna. Csalódtam Taehyungban-Oké, bevallom, nyilván ő is bennem-, Jungkook furcsa érzelmeket vált ki belőlem - még mindig -, és az egész banda nulla huszonnégyben ordítozik egymással. Könnyen megállapítható, hogy ez így nagyon nem jó.

Nari időközben hazament, csak hogy a paparazzik lássák, hogy egyenesen a BTS dormjából távozik, Namjoon-hyung pedig pár perc múlva csapatgyűlést hívott össze, mire mindenki a konyhára tömörült. A leader elkezdte a bizonyos "mint tudjuk, mostanában nem mennek jól a dolgaink" szöveget, és arra lyukadtunk ki, hogy szünetet tartunk. Nem csak a fellépések, koncertek alól kérünk ideiglenesen kibúvót, hanem az egész idol élet alól, és mindenki hazamehet pár napra/hétre a családjához. Az ötlet mindenkit csábított, kivéve engem - mert nem akarom, hogy a szüleim aggódjanak. Márpedig ha ilyen állapotban látnak majd, fognak.-, Jungkookot - egyértelmű okok miatt -, és Taehyungot - őt nem igazán tudom, miért. Talán szarul érzi magát azért, amit csinált. Jól teszi.-

- Ajj, de depis a hangulat... Mosolyogjunk máár! - ugrált oda J-Hope V-hez és megölelte.

Bezzeg amikor ő beszél Hoseok-hyungról, az nem zavarja.

Amit V tett, az egyszerűen megbocsáthatatlan. Még mindig nem értem, hogy volt erre képes, ám ezáltal ismét tudatosult bennem Jungkook irántam érzett szeretete. Abszurd, hogy ezt pozitív dologként fogom fel, de... majdnem meghalt értem. - elmosolyodtam. 

Aztán újragondoltam a dolgot:

Vagyis inkább majdnem meghalt... miattam. 

Mosolyom egyből lehervadt, és a "nem tudok már sírni" mondatomat megcáfolva kezdtek könnycseppek folyni az arcomon.

- Jimin, mi a bajod? - kérdezte Yoongi-hyung

- Hagyjad hyung. - mondta V.

- Nem hagyom! Teljesen össze van omolva. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ez rohadtul nem normális. Kezeltetni kéne magát valami dilidokival!

- Ez azért túlzás... - Tae megint kiállt értem.

- Nem az. Nézz már rá. Fogadni mernék, hogy pár perc múlva eszeveszetten fog nevetni az egészen.

Megint a veszekedés. Kiabálás. Hallottam valami kaparó hangot a fejemben, amitől nem tudtam megszabadulni. Megráztam a fejem, hátha elmúlik, de nem. Nem hat. Megijedtem. Mi van, ha Suga-hyungnak igaza van, és ez tényleg nem normális, és tényleg kezdek teljesen megőrülni?

A következő percben már a szobám sötét sarkában gubbasztva, még mindig könnyes szemmel ültem és szinte fojtogatott a sírás jeléül a torkomban megjelenő gombóc. Gondolkoztam, hogy valójában miért is vagyok a bandában. Nulla szerencsével. Nulla tehetséggel. Nulla kinézettel.  Hogy kerültem ide?