Másnap délelőtt Taet hívták a kórházból, hogy Jungkooknak nincs nagyobb baja az emlékezet kiesésnél.

Még szerencse. Az is elég nagy baj - gondoltam.

Azt is mondták, hogy nincs szükség további kezelésekre, így akár haza is hozhatjuk.

Nincs az az isten hogy haza jönne velem. Egyetlen ember van, akiben most bízik, és az a valaki Nari.

Kopogtam Nari -ideiglenes- szobájának ajtaján. Hamar ki is nyitotta.

- Nari... Elmennél Jungkookért a kórházba? - kérdeztem és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Persze. És... sajnálom.

- Mit?

- Hogy Jungkook nem emlékszik rád. Biztosan rossz lehet. Igyekszem jó barátnő lenni és ígérem boldogabbá teszem mint te valaha is tudnád. - mosolygott.

Mosolyogva taposta el a becsületem. De most nincs idő az önsajnáltatásra. Vissza kell szereznem Jungkook bizalmát.

Összeszorított fogaim között kipréseltem egy "köszönömöt" és elhagytam a szobát.

- Láttad a híreket??! - ugrott elém Hoseok-hyung, arcomba nyomva az újságot, hogy olvassam el.

" A BTS legfiatalabb tagja a randi-botrány után balesetet szenved!
Jungkook nem rég komoly autó balesetet szenvedett. Számíthatunk komolyabb sérülésre? Miért pont a randi-botrány közepén történt? Lehet valami köze a meg nem erősített szerelmi háromszöghöz? Van okuk a rajongóknak aggodalomra? Valóban jelentheti ez az incidens a BTS végét?"

- A BTS végét? - ismételtem el hangosan.

- Média... - nevetett J-Hope és elment.

Ugyan miért jelentené ez a karrierünk végét? Több, mint 7 éve együtt vagyunk a fiúkkal. Olyanok vagyunk, mint egy család. Miért állna közénk ez a dolog? Ha az eddigiekkel megbírkóztunk, ez sem okozhat gondot!

- A rohadt életbe, mondtam hogy a mosogatóba tedd azt a kibaszott tányérat, és ne a pultra! - kiabált Jin-hyung.

Azt nem tudom, kivel, de hamarosan szilánkok csapódása hallatszott és egy elég dühös Namjoon-hyung rontott ki a konyhából. Meg van, hogy kivel kiabált...

Jó, az utóbbi időben tényleg minden kis apróságból ordítozás lesz, de ez nem jelent semmit. Minden családban vannak veszekedések.

Jungkook visszanyeri az emlékezetét, és minden megy tovább a normális kerékvágásban. Ez csak egy ideiglenes, kizökkent állapot, amit ki kell bírni. Az élet nem könnyű, ezt eddig is tudtuk.

Kb. fél óra múlva Nari és a barátom kézenfogva lépték át a bejárati ajtó küszöbét. Szívem összeszorult. Az ÉN barátom valaki más kezét fogja és fogalma sincs arról, hogy ki vagyok. Ki gondolta volna, hogy Jungkook balesete után nem Jungkook, hanem én leszek az, aki a legjobban szenved?

- J..Jimin? - kimondta a nevem.

- Igen?

- Te miért vagy itt? - értetlenkedett.

Tisztán látszott rajt a zavartság.

- Azért vagyok itt, mert én vagyok  a ba... - eszembe jutott, amit az orvos mondott.

Nem szabad egyszerre több információt rázúdítani. Ha most elmondanám neki, hogy ő amúgy nem Nari barátja, hanem egy férfié, ráadásul az enyém, nagyon összezavarodna, és azt nem szeretném.

- Igazából nem fontos. Van kedved ismerkedni? - kedvesen rámosolygtam, mire ő legnagyobb örömömre elengedte Nari kezét, bólintott és elindult felém.

Bevezettem a szobámba. Szobánkba.

- Wow, ez a te szobád? Valahonnan ismerősnek tűnik. - nézett körbe.

Nem tudtam, mit mondjak, így inkább csendben maradtam.

Mintha egy kisgyerek lenne, aki még csak most ismerkedik az őt körülvevő világgal. Eszméletlenül aranyos, de félsz, vajon jó szülő leszel? Képes leszel minden kérdésére úgy magyarázatokat adni, hogy ő is gond nélkül megértse?

A tekintetében mégis ott volt valami. Valami, ami a kisgyerekeknél nincs ott. Huncutság. De nem a gyerekes fajta.

- Mesélj magadról. - ültem le az ágyra, majd ő is mellém ült.

- A legfontosabb az, hogy mint tudod, balesetem volt. Az orvosok szerint amnéziás vagyok; nem emlékszem pár dologra, illetve emberre. Jin-hyung bejött hozzám tegnap és sok dologról mesélt. Mesélt a bandáról. Még videókat is mutatott! - újságolta izgatottan, amin nem tudtam nem mosolyogni.

- Volt olyan koreográfia, amire még emlékszem. A dalszövegek is mennek. De őket nem ismertem fel... Ez furcsa, nem?

- "Őket"? Inkább "titeket". - javítottam ki. - Én is tagja vagyok a BTS-nek...

- Oh, tényleg?... Tényleg. Ne haragudj...

- Semmi baj - mosolygtam.

Ennél jobban már semmi nem tud letörni.

- Tegnap sírtál, amikor bejöttél. Megkérdeztem Jin-hyungot, hogy szerinte miért, és ő azt mondta hogy azért, mert te szerelmes vagy belém. Ez igaz?

Lefagytam. Miért kérdezett rólam Jin-hyungnál?

- Azt is mondta, hogy mi járunk. Tényleg?

Lassan bólintottam. Nem mertem megszólalni. Féltem, hogy olyat mondok, amit nem kéne. Inkább megvártam hova akar kilyukadni ezzel az egésszel.

- Biztosan rossz lehet. - ezt a mondatt ma már hallottam. - Mivel én nem emlékszem, de Jin-hyungban megbízok és hiszek nektek...mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy visszahozzam a veled kapcsolatos emlékeimet.

Ezt meg hogy érti?

Miért közeledik felém? Miért simogatja az arcom? Miért túr a hajamba? Miért csókólt meg?!

- Még mindig semmi. Ennél több kell. Szépen lassan talán visszatér minden emlékem.

Felállt és huncut vigyorral a száján lépett ki az ajtón, ezzel ezernyi érzést kiváltva belőlem, és még több kérdést kavarogni hagyva bennem.