A dormba visszaérve ledobtam magam az előszobában a kanapéra, míg ketten elmentek zuhanyozni, a többiek – Jungkook kivételével, mert ő leült mellém – pedig a szobájukban voltak. Egy szó ismétlődött a fejemben. „Barátnő". Jungkooknak barátnője lenne? Tényleg lehetséges? Csak bámultam ki a fejemből. Arra eszméltem, fel, hogy az Ő keze suhan el a szemem előtt. Megráztam a fejem, hogy kicsit felélénküljek, és ránéztem.

- Miért viselkedsz így, amióta hazaértünk? – tette fel a kérdését, majd folytatta: - Azt hittem, tisztáztuk a dolgainkat.

- Tisztáztuk volna? – tekintetem a földet pásztázta – És a barátnőd mit szólna ehhez?

- Nem tudom. Mit szólsz hozzá? – mosolygott.

Most komolyan ennyire hülyének néz? Felnevettem kínomban, és felálltam, majd elindultam, hogy előszedhessem a ruhát, amibe megyek az interjúra, de ő megragadta a csuklómat.

- Jimin, tudom, mire gondolsz, de csak hogy tudd, nincs barátnőm. Egyenlőre.

Nevetségesnek, és rendkívül fájdalmasnak találtam ezt a kijelentését. De mit is vártam? Gondolhattam volna, sőt, gondoltam is, hogy ez lesz! Kiszabadítottam magam erős tartásából, és befutottam egyenesen a szobámba, ahol kikészítettem minden olyasmit, ami a készülődéshez szükséges. Mikor hallottam a fürdőajtó nyílódását, fogtam a törölközőmet, és egyenesen oda mentem. Taehyung és J-Hope jöttek ki, kéz a kézben. Legalább nekik összejött. Látszott V-n, hogy égeti a vágy, hogy rákérdezzen, mi történt köztem és a maknae között, de én csak beviharzottam, és magamra zártam az ajtót. Nem akartam beszélni róla. Rólunk. Már ha van ilyen. Tekintve, hogy még három tag várakozik, hogy megtisztulhasson, sietősre fogtam a dolgot. Öt perc múlva már a törölközőt magamra csavarva baktattam vissza a szobámba, ahol felvettem hosszú ujjú Puma pulcsimat, és kék farmeremet. Jungkook lépett a szobámba, ő is átöltözve, friss illatot árasztva maga után, amit mélyen magamba szívtam. Nem bírtam betelni az illatával, akármennyire haragszom is rá. Feleszméltem: Haragszom rá! Ezt vele is tudatnom kell!

- Mit akarsz? – arckifejezésemet próbáltam az érzéseimhez igazítani.

- Kérdezni valamit. – hangzott a magabiztos válasz.

Bólintottam és elhagyta egy kicsit talán túlságosan is lenéző „csak tessék" a számat. Igen, biztosan túlságosan is lenézőre sikeredett, ugyanis arcán az izmai megrezzentek, mintha kicsit vesztett volna az önbizalmából. Emiatt kicsit rosszul éreztem magam, ám az aggodalmam azonnal eltűnt, miután belekezdett a kérdésének az előkészületeibe.

Elindult felém, én hátráltam. Elfogott a deja vu érzése. Ez már megtörtént. Nem is olyan régen. Megbotlottam, és tehetetlenül az ágyra estem, ő pedig fölém magasodott, és megtámaszkodott a fejem mellett az alkarján. Lefagytam, és egészen addig nem is reagáltam, míg egyszer csak elkezdte a nyakamat csókolgatni. Akaratlanul is felnyögtem, mire ő édesen nevetni kezdett. Haragszom rá, de akkor miért vált ki belőlem ilyen reakciókat?

- Azt mondtad, hogy... kérdezni akarsz valamit. – emlékeztettem két sóhajtás között.

- Az még várhat egy kicsit. – megcsókolt. Hosszan, és mélyen.

Mi az, hogy az még várhat?! Nem várhat! Próbáltam lelökni magamról, de ez lehetetlennek bizonyult.

- Ne legyél már ilyen türelmetlen, hyung!

- Nem türelmetlen vagyok, hanem ideges! – javítottam ki.

- Miért? – felült, és fejét oldalra döntve nézett rám. Olyan volt, mint egy újszülött kiskutya, aki nem érti, hogy hogy került a világba, mikor pár napja még az anyja méhében éldegélt békésen.

- A barátnőd miatt! Gondolj bele, hogy érezne, ha megtudná... Ezt... - És gondolj bele, hogy én mit érzek...

- Nincs barátnőm!

- Egyenlőre. – tettem hozzá szarkasztikusan leutánozva.

- Így van. De ha ezt ennyire nem értetted meg, akkor inkább rátérek a kérdésre.

Valahogy olyan érzésem támadt, hogy nem akarom hallani. Számos helytelen dolog futott át a fejemen. Olyasmik, hogy megkér, hogy csatlakozzak egy édes hármas erejéig. Elvörösödtem erre a gondolatra.

Jungkook eddig az ölemben ült, de most felállt, én pedig követtem a példáját. Szemembe nézett, és megfogta a kezem. Ott álltunk, egymás előtt, összekulcsolt kezekkel.

- Jimin... Leszel a barátnőm?

Elakadt a lélegzetem. Egy pillanatra el sem hittem, amit hallok. Szívem vagy tízszer gyorsabban vert a normális ütemnél. Ha nem érzem kezének erős szorítását, valószínűleg már a földön feküdnék. Egy kis ideig kételkedtem abban is, hogy jól hallottam-e, ezért az egyetlen dolog, ami kicsúszott a számon, egy „Hogy mi?!"volt.

- Jól hallottad. – mosolygott a reakciómat látva. – Kicsit sokáig tartott, mire ráébredtem, hogy ugyanúgy érzek, mint te, de most itt vagyok, és bátran ki merem jelenteni, hogy... Szeretlek Park Jimin. Szóval... Mi a válaszod?

-...Én... én... - szemem könnybe lábadt, és mintha csak egy menyasszony lennék, akinek élete szerelme éppen az imént kérte meg a kezét, a nyakába ugrottam – IGEN!

Könnyeztem. De ez végre más volt. Ezek örömkönnyek voltak, és ezt Jungkook is tudta, hiszen amikor még mindig őt ölelve ránéztem, ő mosolyogva törölte le őket, ezzel végigsimítva az arcomon, amitől kirázott a hideg.

- Sajnálom... - mondtam, miután elváltunk. Látszott rajta, hogy nem érti, miért mondom, ezért elmagyaráztam: - Sajnálom, hogy ilyen féltékeny voltam egy lány miatt, aki nem is létezik...

Elnevette magát, és megcsókolt.

- Srácok indu... Úúú! Bocsi, hogy megzavarlak titeket, de indulnunk kéne az interjúra. Mindenki rátok vár! – nyitott be Tae.

- Megyünk... - mondtuk egyszerre, mire egymásra kaptuk a tekintetünket, és elmosolyodtunk.

Ahogy elhaladtunk V mellett, ő a fülembe súgta, hogy mesélnem kell, én pedig bólintással jeleztem, hogy megértettem.

- Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte Namjoon.

- Még meg kellett beszélnünk pár dolgot. – válaszoltam miközben beültem a Jungkook előtti ülésbe, Jin és Yoongi-hyung közé, mire Suga a fejét rázva, de mégis vigyorral az arcán meglökte a térdével a lábamat.

Úgy éreztem, ez életem legjobb napja.