"Hogy szerethettem ilyen embereket?? Komolyan szégyellem, hogy valaha is armynak tekintettem magam..."

" Undorító volt, amit csináltak!!"

" Az ilyeneknek élnie sem kellene..."

Este fél kilenc. Már vagy egy órája valami fák közé eldugott park padján fetrengek, és a torkomban fojtó érzéssel olvasom az adás alatti kommenteket. Sírni akarok, de nem megy. Valahogy úgy érzem, hogy helyesen cselekedtünk, nem tettünk semmi rosszat, csak a közönség nem nézte jó szemmel.

Az igazi rajongók ezek után is velünk maradnak. Mondaná Namjoon-hyung. Legalábbis gondolom, ezt mondaná. A telefonomat repülő üzemmódra állítottam. Azt még láttam, hogy Jungkook írt, de nem tudom pontosan mit, illetve Yoongi-hyung felhívott, hogy a műsorvezető már az adás előtt is gyenge volt és rosszul érezte magát, de nem akarta másnak passzolni a műsort. Ez egy kicsit megnyugtatott, de szükségem volt az egyedüllétre. Hol rontottuk el? Inkább titkolóznunk kellett volna? Emlékszem, középiskolában mindig azt mondták, hogy Dél-Koreában nem élnek melegek, mert mind öngyilkosok lesznek még mielőtt kiderülne róluk, hogy azok. 

Keserűen felnevettem. Erről lekéstem.

*Jungkook szemszöge*

Már vagy egy órája nem jelentkezett. Bár én sem vagyok sokkal különb, hiszen már vagy egy órája be vagyok zárkózva a szobába. Az Ő szobájába. Minden ötödik másodpercben a telefonomat nézegetem, hátha visszaírt. Egy tömérdek üzenetet hagytam neki, hívtam is, de semmi válasz.

Kopogtak. Megint...

- Jungkook... - hallottam meg Jin-hyung hangját - Itt van Bang pd-nim...

Hogy ki? Bang Sihyuk? A mi dormunkban? Bár ha belegondolok, várható volt. 

Még egyszer utoljára rápillantottam a telefonom képernyőjére, de ismét sóhajtva dobtam vissza a készüléket az ágyra. Összeszorított foggal, szidásra felkészülve nyitottam ki az ajtót.

- Jeon Jungkook...

Eddig a padlót bámultam, de úgy éreztem, meg kell adnom azt a tiszteletet, hogy a pd szemébe nézek, főleg miután a teljes nevemen szólított. A szívem a torkomban dobogott, úgy éreztem, bármelyik pillanatban képes lennék kiköpni azt, és megszabadulni ettől az egész szituációtól. Oh, ha csak ilyen egyszerű lenne.

- Honnan vettétek a bátorságot hogy...

- Nagyon sajnálom! - vágtam a szavába.
90 fokban meghajoltam, és úgy folytattam mondandómat: - Tudnom kellett volna hogy ezzel veszélyeztetem a banda többi tagjának a jövőjét is, de elvakítottak az érzelmek... Sajnálom hyungok!

- Ezért ne kérj bocsánatot. - mondta Namjoon-hyung

- De kérjen! Az a minimum, hogy bocsánatot kér! Tudjátok, hány ott lévő ember követeli vissza a pénzét?! Több százan! Megtehetném, hogy elküldelek az ügynökségből.

- De a szerződés... - szólt bele V-hyung.

- Nem érdekel a szerződés, Taehyung! Itt ÉN vagyok a főnök!

- De pd-nim... - J-hope-hyung is csatlakozott.

- Befejezhetném?

Mindenki bocsánatkérően meghajolt.

- Elküldhetnélek, de Egyenlőre nem teszem, mert nagy tehetség lakozik benned, amit nem hagyhatok veszni. 

Fellélegeztem. Mintha az egyik hatalmas, vállamra nehezedő követ levették volna rólam.

- Viszont a következményekkel számolnunk kell, illetve azt tennünk, amit a szituáció kíván. Szerzünk neked egy barátnőt.

Ennyit a fellélegzésről. A hatalmas követ most az egész Himalája váltotta fel.

Még hogy barátnő? Miféle barátnő? Mi lesz Jiminnel? 

Nem csak az én, de a többi tag arcán is aggodalmas kifejezés ült.

V-hyung közelebb lépett Bang Sihyuk-pd-hez:

- Pd-nim... És ChimChim... akarom mondani, Jiminnel mi lesz?

- Park Jimin... Még nem tudom. Ami biztos, az az, hogy Jungkook új barátnője hamarosan itt lesz, szóval én már itt sem vagyok. 

Görcsösen néztem végig ahogy lassú léptekkel végigmegy az előszobán, kinyitja az ajtót, de még egyszer visszanéz:

- Légy vele kedves. Az unokahúgomról van szó... Ja és maradj távol Jimintől. Ez parancs.

Becsapta az ajtót. Az egész ajtófélfa beleremegett. A szám, az egész testem is remegett, az arcom égett. Éreztem, hogy nem tudom sokáig visszatartani, hamarosan a könnyeim is folyni fognak.

- Ez parancs.. - imitálta Hoseok-hyung az imént elhangzott mondatot elváltoztatott hangon.

- Hyung, ne most... - szólt rá V-hyung és nem túl feltűnően megfogta a kezét.

Nem mertem senki szemébe nézni. Nem bírtam volna elviselni a sajnálatot a szemükben.

- Mióta megy ez köztetek? - karolt át Namjoon-hyung.

- Hivatalosan... pár napja. 

- Hivatalosan? - kérdezett vissza Jin-hyung.

Bólintottam. - Pár napja kértem meg hivatalosan hogy... legyen a barátnőm...

- "Barátnőd". Szóval egész végig amikor arról a Jiminről beszéltél, akibe bele vagy zúgva...

- Az a mi Park Jiminünk volt. - állt melém Tae-hyung is.

- Nem is tudom, mit mondjak... - ült le Jin a kanapéra. - Tényleg nem tudom hogyan érezzek efelől. Ez rossz.

- Dehogy rossz. Eddig is csapatként, nem is... testvérként, családként szerettük egymást! Egy ilyen kis dolog megváltoztatná ezt az érzelmi kötődést? - nézett rá Namjoon-hyung.

- Ch, kis dolog. Kis dolog az, amikor véletlenül rálépsz valaki lábára és bocsánatot kérsz, vagy véletlenül kilöttyented a reggeli kávét és feltörlöd, de az, hogy élő adásban lesmárolod a bandád egyik azonos nemű tagját minden, csak nem kis dolog! - azzal beviharzott a szobájába.

- Beszélek vele. - ajánlotta fel Yoongi-hyung és utána ment.

- Csak azt tetted amit a szíved diktált. Ezzel nincs semmi baj. - mosolygott rám biztatóan Rapmon.

- Kockára tettem a bandát. - fájdalmasan felnevettem.

Sóhajtott, majd inkább témát váltott:  - Elérted Jimint?

Megráztam a fejem, ezzel azt üzenve: Nem.

Csengettek.

Beszélgetésünk során most először Namjoon-hyungra emeltem a tekintetem.

- Ne félj. Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.

Akármilyen is lesz, nekem akkor is csak Jimin kell.

Kinyitottam az ajtót és szembe találtam magam egy sötét barna hajú, mosolygó, körülbelül velem egyidős lánnyal. 

Ő nem Jimin. - állapítottam meg magamban.

- Jó, akkor kezdem én a bemutatkozást. Bang Nari vagyok, a barátnőd.

A rövidke "bemutatkozás" után úgy döntött, beengedi magát. 

Leesett az állam. Egyre csak arra gondoltam, ez biztosan egy rossz vicc. Vagy egy rémálom, amiből hamarosan felébredek, és újra Jimint tartom a karjaim közt.

Apropó, Jimin!

Narival nem foglalkozva rohantam be a szobába, hogy megnézzem a telefonom, hátha hallhatok valamit a barátom felől, de ismét csalódnom kellett.

*Jimin szemszöge*

Elhatároztam, hogy összeszedem magam és hazamegyek. Nem kerülhetem őket. A szemükbe kell néznem. Ráadásul biztosan Jungkook is rosszul viseli a dolgokat. Szükségünk van egymásra.

Mielőtt még ténylegesen rávettem volna magam az indulásra, felhívtam Taet. Elmondott mindent amiről lemaradtam. Jungkook bezárkózásától, a pd látogatásán át, egészen Nari megjelenéséig mindent. A sok szomorkodás, és sírás után próbáltam pozitívan hozzáállni a dologhoz. Jungkook engem szeret. Kezdtem megsajnálni Narit. Elhatároztam, hogy kedves leszek vele, hiszen biztosan nehéz lehet szembe nézni a ténnyel hogy bármennyire is szeretné hogy a Jungkookkal való kapcsolata igaz legyen, ő csak a rajongók megtévesztésében és a dolgok helyreállításában játszik szerepet.

Mikor kinyitottam a bejárati ajtót, az első amit megláttam, egy lány volt, aki éppen a kanapén telefonozgatott.

- Szia. - köszöntem halkan.

Halkan, de elég hangosan ahhoz, hogy ő meghallja.

- Oh, te vagy Jimin, ugye? - mosolyogva mellém sétált.

- Igen, én vagyok. - próbáltam viszonozni a kedves gesztust, de valahogy nem jött össze olyan könnyen.

- Szuper. Csak egy dolgot szeretnék kérni. - mosolya lehervadt. Közelebb hajolt és a fülembe súgta: 

-Tartsd magad távol Jungkooktól, vagy mindketten megbánjátok.