Sziasztok! Ez a két részes szösszenet Mamzi75 - Áll a Bál. című kihívásához íródott! A könyvet megtaláljátok a profilján. Jó olvasást hozzá mindenkinek!

Sosem voltam rajongója az online ismerkedésnek. Ehhez biztosan annak is köze van, hogy két kezemen nem tudom összeszámolni, hányszor vertek már át. Meleg férfiként egyébként sincs könnyű dolgom, az meg csak nehezít a helyzeten, hogy magasak az elvárásaim. Hiába mondják, hogy a külső nem olyan fontos, nekem igenis vannak kritériumaim a jövőbeli párommal kapcsolatban. De kinek nincsenek? Nem állok le mindenféle jött-menttel, aki rám hajt. Talán ezért nem volt még huszonhárom éves létemre egyetlen komoly kapcsolatom sem – mondjuk nem mintha az én hibám lenne. Azért volt közöm srácokhoz, de valahogy senkivel sem találtam meg a közös hangot. Akivel meg én szerettem volna komolyabbat, neki teljesen jó volt, hogy csak kavarunk egymással. Le is álltam volna a próbálkozással, ha Wooseok haverom nem húzogat helyettem titokban mindenkit jobbra az Amanda nevű randi appban, mielőtt még ténylegesen töröltem volna azt. Rengeteg párom lett, de mondanom sem kell, hogy a többség mennyire gázos volt. Nagyon vajszívű voltam, így leszűkítettem a kört öt olyan emberre, akik az okés kategóriába tartoznak. Egyiktől sem dobtam el az agyamat, de adtam nekik egy esélyt, mert Seok szerint egyedül fogok meghalni, ha így folytatom. Párszor elgondolkodtam már azon, hogy lehet inkább kutyákat kellene vennem magamnak, ahelyett hogy kétségbeesetten keresném a nagy Őt. Nos, az öt srácból az egyiket már akkor töröltem, mikor egy tipikusan gáz felszedős szöveggel rám írt. A másodiknak borzasztó volt a helyesírása, a harmadikról kiderült, hogy csak poénból regisztrált az oldalra, egyébként teljesen heteró, aki egyből a homofób vicceivel jött. A negyedik sráccal pár napig beszéltem, amikor viszont el mertem kérni a LINE ID-jét, egyből törölt. Az ötödik srác bizonyult a legnormálisabbnak az összes közül, vele már egy hete beszélgetek. Nem azt mondom, hogy oda meg vissza vagyok érte, de amikor felvetette a randi ötletét, egyből belementem. Megbeszéltük, hogy ez nem egy átlagos randi lesz, hanem elmegyünk közösen egy beöltözős buliba. Alapjáraton is szeretek bulizni, mostanában viszont rengeteg volt a munkám, így semmi szórakoztató jellegűre nem volt időm. Jimin rendesnek tűnik, ha viszont még sem passzolunk, attól még bulizhatok egy jót. Részegen úgyis találok magamnak valakit, szóval semmiképp nem végzem egyedül. Érti a humort, ugyanakkor komoly témákról is el lehet vele beszélgetni, ami egy határozott plusz pont. Egyébként huszonöt éves, van kocsija és egyedül él egy kis lakásban Szöul központjában. A kinézetével nem teljesen vagyok megelégedve, de igyekszem nem a borító alapján ítélni a könyvet. Alacsonyabb, mint én és szőke a haja, én meg inkább a tőlem magasabb sötét hajú srácokra bukom, de megfogadtam, hogy félreteszem a hülyeségeimet és adok Jiminnek egy esélyt. Úgy érzékeltem, hogy komolyak a szándékai, érdeklődő volt az elmúlt hét minden napján, mikor visszaírtam neki, szinte egyből válaszolt. Úgy beszéltük meg, hogy a Hwee melegbár előtt találkozunk majd tízkor, aztán együtt megyünk be a helyre. Mivel ez egy beöltözős buli lesz, így nem akartam átlagos ruhában megjelenni. Biztosan ő is beöltözik, így valamit nekem is ki kellett találnom. Húgom egyébként is nagy művészlélek, szóval megkértem, hogy sminkeljen ki a The Purge nevű film egyik maszkosa alapján. Szemeimre két nagy piros X került, a szám pedig csontvázasra lett megcsinálva, amit utána átrajzolt fehér színnel, így kicsit neonos beütést kapott az egész kinézetem. A ruhámat nem bonyolítottam túl, egy fehér inget és egy fekete farmert húztam fel egy fekete sportcipővel. Jinae szerint viszont így túl unalmas volt a kinézetem, szóval gyorsan befestette a két tenyerét vörös festékkel, majd kapa egy-egy lenyomatot a mellkasomra és a hátam közepére. Miután ő is áldását adta rám, ittunk két-két jäger shotot és már el is indultam a bár felé, ahol majd Jiminnel találkozok. Esküszöm, izgultam. Kíváncsi voltam rá, hogy mégis milyen lesz élőben. Jól kijövünk majd egymással vagy ismét csalódni fogok? Nem is mertem beleélni magam az egészbe, hiszen nem akartam megint nagyot koppanni. Úgy jöttem el otthonról, hogy történjen bármi, én ma jól fogom érezni magam. Jobban örülnék neki természetesen, ha ezt nem egyedül kellene véghez vinnem, hanem a szőke hajú is velem lenne, de majd meglátjuk, mit hoz az este. A bárnál már jóval tíz előtt ott voltam, így rá is gyújtottam egy cigire, amíg a randipartneremre vártam. Ő is dohányzik egyébként, szóval ha esetleg több lesz közöttünk a jövőben, akkor nem fogja zavarni, ha bagó szagom van. Megírtam neki, hogy az egyik padnál vagyok az utcán, így talán könnyebben egymásra találunk. Hiszen egyrészt sötét van, másrészt még egyszer sem találkoztunk élőben, harmadszor pedig mindketten be vagyunk öltözve.

- Jungkook? – szólított meg valaki a lehető legóvatosabban, mire egyből a hang irányába fordultam.

- Szia, Jimin – mosolyodtam el, miközben tetőtől talpig végigmértem őt. Egyből szemet szúrt, hogy nem szőke haja van, mint ahogyan a képein is, hanem fekete. Ez az! Szemei feketére voltak kifestve, a szája jobb oldalán lévő vörös csík erősen arra utalt, hogy vámpírnak öltözött. Bordó inget és fekete farmert viselt, fején egy fekete cilinder kalappal, ami tökéletesen állt neki. – Jól nézel ki! – fújtam ki az utolsó adag füstömet, majd elnyomtam a cigimet a mellettünk lévő szemetesnél.

- Te sem panaszkodhatsz – villantotta ki a fogait. – Azt hittem, a flörtöléssel még várunk egy kicsit.

- Ami magától jön, azt nem kell váratni – kacsintottam, azzal megindultam a Hwee bejárata felé.

- Jogos – hallottam Jimin helyeselését a háttérben, mielőtt még a nyomomba indult volna.

Én fizettem mindkettőnk belépőjét, ami mellé járt egy üdvözlő ital. A mi esetünkben egy-egy gold tequila shot volt, amit egyébként mindketten szeretünk. Ezután lepakoltuk a kabátjainkat a ruhatárban, majd az egyik bárpulthoz mentünk, hogy hivatalosan is megkezdjük a bulit. Egyébként még jó kevesen voltak rajtunk kívül, táncolni szinte senki sem táncolt. A többség a pultnál ivott, kint cigizett vagy az emeleten lévő kanapéknál beszélgetett. Miután ittunk még egy-egy tequila shotot, kértünk magunknak somaek koktélt és mi is az emelet felé vettük az irányt. Befoglaltuk az egyik saroknál lévő asztalt és egymás mellett telepedtünk le. Miután koccintottunk egymással megkezdődött a személyes ismerkedés. Hiába beszélgetünk már egy hete írásban, azért még jó sok mindent nem tudunk a másikról. Egyébként azt hittem kínosabb lesz kettőnk között a hangulat, elvégre mégis csak most láttuk a másikat először. Benne volt a pakliban, hogy mégsem tart helyesnek és valami mondva csinált okra hivatkozva faképnél hagy, viszont úgy tűnik valamilyen csoda folytán, bejövök neki. Nekem is kétségkívül tetszett, sokkal helyesebb élőben, mint az appra feltöltött képein. A nevetésétől egyszerűen kivagyok, hangja pedig sokkal lágyabb, mint vártam. Így már azt sem bántam, hogy alacsonyabb, mint én. Testalkatához nem is illene a magasabb és kigyúrtabb test. Jiminnek volt már három komoly kapcsolata, amiből kettő egy évig sem tartott, egy viszont majdnem öt évig elhúzódott. Megcsalta a srác egy idősebb pasival, amire egyébként csak véletlen jött rá. Csúnya szakítás lett a vége, amit amúgy teljesen megértek. A helyében én sem hagytam volna annyiban a dolgot. Nem is tudom, hogyan reagálnék, ha megtudnám, hogy megcsaltak. Ebből a szempontból örülök neki, amiért még nem volt komoly kapcsolatom. Csak hát a magány nagy úr... Megnyugodtam, hogy melegként nem csak nekem volt az első csókom egy csajjal, hanem neki is. Hasonlóan jöttünk rá egyébként arra, hogy a saját nemünkhöz vonzódunk. Ezután lementem és hoztam fel magunknak még egy kör piát, ugyanis annyira belelendültünk a beszélgetésbe, hogy elég hamar elpusztítottuk a sojuból és sörből álló koktélt. Mire észbe kaptunk már éjfél is elmúlt, mi pedig egyszer sem hagytuk el az emeletet. Annyira jól elbeszélgettünk egymással, mintha már legalább ezer éve ismernénk a másikat. Amikor először feljöttünk, akkor még megvolt az a tisztes távolság kettőnk között, ahogy viszont telt az idő, kezdett az a bizonyos fal megszűnni közöttünk. Ha nevettem, simán Jimin combjára simítottam, ő meg mikor úgy tartotta kedve, gondolkozás nélkül a vállaimra döntötte a fejét. Én magam sem tudom, hogy melyikőnk kezdeményezett először, de hamar magunk mögött tudhattuk az első csókunkat. Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen.

- Élőben sokkal helyesebb vagy, mint a képeken – simítottam végig az arcán, mire beharapta az alsó ajkát és megköszönte a bókomat.

- Te pontosan olyan helyes vagy, mint gondoltam, hogy leszel – válaszolta, azzal újból megszüntette a közöttünk lévő távolságot. Ajkai iszonyat puhák voltak, egész éjszaka elcsókoltam volna őket.

A következő pillanatban hangos kiabálás és sikítozás zavarta meg az idillikus pillanatunkat, majd három lövés hangja visszhangzott fülsüketítően a helyiségben. Ijedten a mellettem ülőre pillantottam, aki pont annyira volt lesokkolódva, mint én. Két újabb lövés adta tudtunkra, hogy most azonnal el kell tűnnünk innen, különben nagy bajunk eshet. A probléma csak az volt, hogy a lövések lentről jöttek, mi pedig az emeleten tartózkodtunk, ahonnan csak a lépcsőkön lehetett lemenni. Teljes pánik lett úrrá a helyen, mindenki az életben maradásért menekült és segítségért könyörgött. Megragadtam Jimin kezét és a mosdók felé kezdtem rohanni. Ha feljön ide a lövöldöző, biztosan bemegy az illemhelyiségekbe, tehát oda nem mehetünk. Volt még két ajtó a folyosón, amelyek közül az egyik szerencsénkre nyitva volt, így gondolkodás nélkül belöktem oda a fekete hajút. Magunkra zártam az ajtót és igyekeztem valamennyire lenyugtatni magamat, hiszen ahogy láttam, Jimin teljesen leblokkolt. Kettőnk közül legalább nekem higgadtnak kell maradnom, hogy valamennyire észszerű döntéseket hozhassak. Ahogy látom egy irodaszerűségbe sikerült elbújnunk, úgyhogy az asztalt azonnal odatoltam az ajtóhoz. Ezen kívül még találtam székeket is, szóval azokat is barikádként használtam. Oké, most pedig találnunk kell egy helyet, ahol elbújhatunk, ha esetleg bejut a lövöldöző hozzánk. A terem egyik sarkában lévő szekrényhez léptem, de le volt lakatolva, így más helyet kellett keresnünk. Közben a folyosóról egyre jobban behallatszódott a kinti pánik. Többen is megpróbáltak bejönni, de nem jártak sikerrel, így feladták és máshova kényszerültek menni. Szívem szerint mindenkit beengedtem volna magunkhoz, de nem tehettem meg. Jelenleg a mi kettőnk épsége a legfontosabb. Ha beengedek egy valakit, akkor be kell engednem még valakit, és még valakit, és még valakit. Nem tudná senki sem garantálni, hogy csendben marad és azt teszi, amit mondok. Sajnálom, de most csak Jiminre és magamra tudok figyelemmel lenni. Az egyik szekrény tökéletesnek bizonyult, amit egyből ki is pakoltam, majd a fekete hajúval együtt bebújtam oda. Ahogy megfogtam a kezét, éreztem, hogy mennyire remeg. Én is baromira féltem, de a túlélési ösztönöm szerencsére egyből bekapcsolt, így nem volt időm lesokkolódni, mint ahogyan azt Jimin tette még a kinti kanapén. Ide már csak nem jut be a lövöldöző... Úgy szorítottam a mellettem lévő kezeit, mintha az életem múlt volna rajta. Minden áron meg fogom őt védeni.

- Nyugi, itt biztonságban vagyunk – próbáltam megnyugtatni őt. – Nem fog tudni bejönni ide. A rendőrség bármelyik pillanatban megérkezhet. Már csak egy kicsit kell kibírnunk, jó?

- Jó – válaszolta suttogva. Mivel teljes sötétség volt a szekrényben, így egyáltalán nem láttam őt. Biztos voltam abban, hogy mostanra elsírta magát, csak megpróbál a lehető leghalkabb lenni.

- Én is nagyon félek – suttogtam, majd nagyot nyelve folytattam. – De minden rendben lesz. Itt maradunk csendben és nem esik bajunk.

- Igen – érkezett a válasz, mire óvatosan cirógatni kezdtem a fekete hajú kézfejét.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig bujkálhattunk a szekrényben, de egy örökkévalóságnak tűnt. A szívem egész végig a torkomban dobogott és attól tartottam, bármelyik pillanatban betörhet a terembe a lövöldöző. Közben azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy kint több száz pánikoló és hangoskodó ember van. Csak nem próbál meg betörni egy bezárt ajtó mögé, ahonnan semmi zaj nem szűrődik ki, ugye? Biztosan sokan a mosdókba menekültek, amit nem lehet bezárni, szóval oda könnyebben bejuthat. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én ilyen helyzetbe kerülök. Mindig is érdekelt, hogy vajon hogyan reagálnék, ha ekkora veszélyhelyzet állna fent. Viszont koránt sem gondoltam, hogy ennyire higgadt tudok maradni és józanul fogok tudni gondolkodni. Azt hittem én is hasonlóképpen lefagyok, mint Jimin. Ha én nem rángatom magam után, szerintem a kanapén ülve várta volna a halált. Párszor megkérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e, mire halk igen volt a válasz, de ezen kívül nem beszélgettünk egymással. Alig fértünk el a szekrényben, de jelenleg ez volt a legkisebb problémánk. A lényeg, hogy biztonságban vagyunk. Szerintem mindkettőnkben megfagyott a vér, mikor hangos dörömbölést halottunk meg az ajtó felől. Az eddiginél is erősebben szorítottuk a másikat, miközben szerintem mindketten az életünkért imádkoztunk. Az ajtót betörték, ez egyértelművé vált, miután hallottuk a székeket leborulni az odatolt asztalról.

- Itt a Rendőrség! Tartózkodik ebben a teremben valaki? Nyugodtan előjöhet, elfogtuk a lövöldözőt! Most már minden rendben van! – hallottuk meg egy férfi hangját. Akkorát sóhajtottam, hogy majdnem a tüdőm is kiszakadt. Amikor viszont ki akartam bújni a szekrényből, Jimin megszorította a kezemet.

- Mi az? A rendőrség az, nyugodtan kimehetünk.

- Biztos? – kérdezte remegő hanggal, mire közöltem vele, hogy igen. Már régóta nem hallottam lövés hangokat, szóval tuti itt vannak a rendőrök.

- Először kimegyek én, és csak akkor engedlek ki, ha minden tiszta, rendben?

- Rendben – válaszolta, én pedig egy utolsó kézfej simogatás után kimerészkedtem a szekrényből.

Azonnal a magasba emeltem a kezeimet, ezzel is jelezve, hogy ártatlan vagyok. Amint megpillantottam a két egyenruhás rendőrt az ajtóban, kitört belőlem a zokogás. Biztonságban vagyunk! Sikerült megmentenem magunkat. A zsaruk vagy ezer kérdést feltettek, amikre nem bírtam válaszolni, annyira sírtam. De az egyik kérdés az volt, hogy egyedül tartózkodom-e a teremben, ezért is nyitottam ki a szekrény ajtaját, ahonnan az előbb kimásztam. Jimin remegve meredt rám pislogás nélkül, mire közöltem vele, hogy minden rendben. Felé nyújtottam a kezemet és jeleztem neki, hogy nyugodtan kijöhet. Némi hezitálás után, de megfogta a kezemet és engedte, hogy magam mellé húzzam. Amikor megpillantotta a rendőröket, látszott rajta, hogy mennyire megkönnyebbült ő is. Szorosan átöleltem és adtam egy puszit a fejére, miközben a rendőrök megkértek, hogy hagyjuk el az épületet. Egész végig egymásba kapaszkodtunk és igyekeztem eltakarni Jimin elől a szörnyű látványt, ami fogadott minket a földszinten. Ahogy látom az emeletre nem jött fel a lövöldöző, mert ott egyetlen holttestet sem láttam. Na, de lent... Egy, kettő, három... Tovább már inkább nem is számoltam, mert így is kellőképp felkavaró volt a látvány. A sétáló utcát a bulizó és vidám fiatalok helyett most rendőr- és mentőautók lepték el. A hangos sírások még most sem szűntek meg teljesen, rengeteg sebesültet csak most láttak el. Tudom, mi nem sérültünk meg fizikálisan, mint jó pár ember, de Jimint mindenképpen meg akartam nézetni valakivel. Nem mondom, hogy jól vagyok, de kettőnk közül neki lesz nehezebb túltennie magát a történteken. Ahogy arra vártam, hogy a fekete hajút megnézzék, megtudtam, hogy egy fiatal srác kezdett el lövöldözni a tánctéren. Öt embert egyből lelőtt, illetve több mint tíz embert megsebesített. A pánikoló és a menekülő tömeg miatt még többen megsérültek, így pontos számokat egyelőre nem tudnak mondani. Szerencsére a rendőrök hamar kiértek, így az elkövető nem tudta újratölteni a fegyverét. Egyébként kés is volt nála, de szerencsére nem használta, mert akkor biztos még több ember meghalt volna. Mázlink volt, amiért az emeleten tartózkodtunk és nem mentünk le táncolni, ahogyan azt eredetileg terveztük. Akkor ki tudja, hogy mi történt volna velünk...

Miután a fekete hajút megvizsgálták és megállapították, hogy fizikailag minden rendben van vele, hívtam magunknak egy taxit és hazavitettem magunkat. Mivel már fél három is elmúlt, így nem tudtam a családomat értesíteni arról, hogy mi történt. Mindegy, reggel úgyis mindent megtudnak. A lényeg, hogy épségben hazaérjünk és bebújjunk az ágyamba. Egész úton fogtam Jimin kezeit, eszembe sem volt elengedni őt. Ő is úgy kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó mentsvára. Nem szólt egy szót sem még akkor sem, mikor már bőven magunk mögött tudtuk a Hwee bárt. A taxiban ment a rádió és exkluzív hírként bemondták a melegbárban történteket: „Áll a bál a szöuli Hwee nevű melegbárban, hiszen..." – kezdte a hírmondó, mire felhorkantottam. Ennél szebben nem is tudnának egy lövöldözést ismertetni. Értem én, hogy egy melegbárról van szó, de attól még emberek haltak és sérültek meg. Elnézve a mellettem ülőt, rengeteg embert tört össze, ami az elmúlt órákban történt. Mi még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért mindketten rendben vagyunk. Nem mindennapi első randink volt, az is biztos. Nem sokan mondhatják el, hogy az első találkozásukkor fegyveres támadás áldozatai lesznek. Viszont Jimin nagyon szimpatikus nekem, szeretnék egy esélyt adni kettőnknek. Jó lenne újra elmenni egy első randira, hiszen a mai egyáltalán nem úgy végződött, mint terveztük. Úgy érzem, hogy megérdemlünk egy második esélyt. Egyelőre viszont nem akartam ezt felhozni. Most csak az számított, hogy odaérjünk hozzánk és magunkra zárjuk az ajtót. Ha Jimin beszélgetni szeretne a történtekről, akkor megtesszük majd, ha viszont hagyni akarja a témát, az is teljesen rendben van. Én itt leszek neki, és ha ő is azt szeretné, akkor átsegíthetjük egymást a traumán, amit ma este szereztünk.

Jimin a vállamra döntötte a fejét, majd összekulcsolta az ujjainkat. Megcirógattam a fejét és eleresztettem egy nagy sóhajt. Jól esett ez az apró gesztus felőle, mert nem szólalt meg, mióta előmerészkedtünk a szekrényből.

- Köszönöm – suttogta kettőnk közé. – Hogy megvédtél.

- Nem kell megköszönnöd, Jimin. Alap, hogy megvédtem magunkat. Akarsz a történtekről beszélni?

- Majd nálatok, jó?

- Jó – bólintottam, azzal nyomtam egy puszit a feje tetejére. Hosszú éjszakának nézünk elébe, viszont kétség kívül nekem is jól fog esni egy kis lelkizés a történtekről.