Sziasztok! Egy újabb szösszenettel érkeztem, amit szintén Mamzi75 egyik kihívása miatt írtam meg. Ez most egy szilveszteri one shot, jó olvasást hozzá!

Alig tíz perc választott el attól, hogy éjfélt üssön az óra és hivatalosan is 2024 legyen. Jelenleg egy házibuliban tartózkodtam az egyetemi baráti társaságommal és annak haverjaival. Baromi részeg voltam már, így egy ideje a nappaliban lévő kanapén ücsörögtem és a plafonba épített lámpákat számolgattam. Egyszer már mintha eljutottam volna húszig, de valami mindig megzavart, így újra kellett kezdenem az egészet. Unalmas a buli, főleg, mert a társaság háromnegyede ötpercenként jár ki az udvarra cigizni. Azt a kevés embert, aki meg nem mérgezi a tüdejét, nem igazán ismerem. Lehet jobban jártam volna, ha otthon maradok és inkább tartok egy Harry Potter maratont. Mindegy, megvárom az éjfélt, iszok még egy-két pohár whiskyt, aztán hazamegyek. Amúgy sem volt sok kedvem bulizni, de többen is meghívtak, én meg nem akartam bunkó lenni, szóval végül csak eljöttem. Mondjuk jól indult az este, mert voltak ivós játékok, karaoke, darts, csocsó és sörpong is, csak az idő elteltével valahogy az összes félbemaradt. Öt perc volt már csak éjfélig, de nekem már nagyon kellett pisilnem, úgyhogy megkockáztattam a lehetetlent: részegen felsietni az emeletre. Már a felfelé tartó út sem ment zökkenőmentesen, ugyanis a kanyarban sikerült félrelépnem, így majdnem legurultam. De szerencsére sikerült megkapaszkodnom a korlátban, így nem történt semmi végzetes. Nagy nehezen eljutottam a mosdóig, ahol a biztonság kedvéért magamra zártam az ajtót. Elvégeztem a dolgomat, majd kezet mostam, viszont ekkor vettem észre, hogy a fehér ingemen van egy vörös volt. Nem is ittam az este folyamán vörösbort, akkor mégis hogyan került oda? Idegesen fújtattam egyet és megpróbáltam meleg vízzel eltüntetni a foltot. Természetesen nem jártam sikerrel, így levettem magamról és úgy próbálkoztam tovább. Időközben meghallottam, hogy a földszinten elkezdenek öttől visszafele számolni, amitől még jobban idegbe jöttem. Úgy tűnik az újévemet egy mosdóban fogom kezdeni, méghozzá egyes egyedül... Csodás. Hangos ujjongás és ünneplés tudatta velem, hogy átléptünk a 2024-es évbe, mire feladtam az ingem takarítását, mert ez már úgy sem lesz jobb. Belenéztem a velem szemben lévő tükörbe és hangosan felnevettem, ugyanis borzasztóan szánalmasan néztem ki. Mint, aki telibe leitta magát. Mindegy, most kimegyek innen és megpróbálok feltűnésmentesen hazamenni. Nem hiszem, hogy bárkinek is feltűnne ilyen állapotban, hogy már nem vagyok itt. Halk kopogás zavart meg a tervem tökéletesítésében, mire megköszörültem a torkomat és egy pillanatra mintha elsötétült volna minden körülöttem. Belekapaszkodtam a mosdókagylóba, de pár másodperc múlva már kitisztult a látásom. Megráztam a fejemet és kinyitottam az ajtót, mert időközben még háromszor bekopogtak hozzám.

- Végre már. Azt hittem, sosem jössz ki. Minden rendben van? - lépett oda hozzám egy számomra teljesen ismeretlen srác és megsimogatta a jobb felkaromat. Nagyokat pislogva meredtem rá, miközben próbáltam összeszedni az összes maradék józanságomat, hátha be tudom azonosítani. - Baba, nagyon sápadt vagy. Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte lágy hangon. Baba? Én? Ekkor még nagyobbakra tágultak a szemeim, hiszen nem értettem, hogy ez az idegen mégis miért becézget engem.

- Bocs, de te ki vagy? - hátráltam egy lépést, hiszen kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magamat.

- Mi? - nevetett fel. - Te nem ismersz fel? Ennyire berúgtál volna? - nevetett egyre jóízűbben. - Nem ismered fel a saját pasidat? Jimin vagyok, te majomfejű! - tett felém egy lépést, mire én megint csak távolabb léptem tőle.

- Szerintem te összekeversz valakivel. Nekem nincsen pasim. Én, én most készülök hazamenni, szóval tényleg bocsán... - akartam kikerülni őt, hogy elmeneküljek ebből a kínosan valószínűtlen helyzetből, de megragadta a felkaromat és megállított.

- Oké, most már elég lesz, Junghyun! - sóhajtott fel. - Mit vétettem, amiért úgy csinálsz, mintha nem ismernél?

- Junghyun? Én Jungkook vagyok! Mondtam, hogy összekeversz valakivel! - próbáltam kiszabadulni az egyre erősödő szorításából. Most rajta volt a sor, hogy összezavarodottan rám nézzen. Először az arcomat, majd az egész testemet jó alaposan végigmérte. Elengedett de továbbra sem állt el az útból, így még mindig nem bírtam kiszabadulni a mosdóból.

- Szóval azt mondod, hogy te nem a pasim, Junghyun vagy, hanem egy bizonyos Jungkook? Akkor miért van egy közös „J" betűt ábrázoló tetoválásunk a csuklónkon? - kérdezte karba tett kezekkel.

- Nekem nincsenek is tetoválásaim... - sóhajtottam fel, majd odamutattam neki mindkét csuklómat. Azt hittem, hogy káprázik a szemem, amikor a jobb csuklómon valóban megpillantottam az említett betűt ábrázoló tetoválást. Elkezdtem kapargatni, mert biztos voltam abban, hogy ez egy átverés. Miről másról lehetne itt szó? Hiszen nekem egyetlen tetoválásom sincsen! Rettegek a tűktől, semmi pénzért nem varratnék magamra semmit sem. Annyira berúgtam volna, hogy sikerült elaludjak a mosdóban és most csak álmodom ezt az egészet? A mellettem lévő tükörbe néztem, de magamat láttam benne, szóval még jobban összezavarodtam. Csipkedni kezdtem a bőrömet, hátha erre felébredek ebből a nagyon ijesztő álomból, de nem történt semmi ilyesmi.

- Hagyd abba, ne csipkedd már magad! - szólt rám egy kicsit erőteljesebben a Jimin nevű srác. - Elmondanád, hogy mi bajod van? Szívtál valamit?

- Mondom, hogy Jungkook vagyok, nem Junghyun a te állítólagos pasid! - kiáltottam fel kétségbeesetten. Miért nem hisz nekem? Mégis mivel tudnám bebizonyítani, hogy nem az vagyok, akinek hisz? - Milyen évet írunk?

- Hát most lett 1994, úgy nagyjából öt perce.

- 1994? Te most szívatsz, ugye? - túrtam idegesen a hajamba. - Egy házibuliban voltam, ahol mocskosul berúgtam. Már majdnem éjfélt ütött az óra, mikor felmentem az emeleti mosdóba, mert pisilnem kellett. Kézmosáskor észrevettem, hogy koszos az ingem, ezért gyorsan megpróbáltam eltüntetni a foltot róla. Ekkor hallottam, hogy lent már ünnepelnek a nappaliban, ugyanis 2024 lett.

- 2024? - nevetett fel. - Te most azt próbálod meg beadni nekem, hogy időutazó vagy?

- Mi ennek a háznak a címe? - hagytam figyelmen kívül, hogy mennyire nem vesz még most sem komolyan.

- Hyoryeong-ro 101. Elmondanád végre, hogy mi folyik itt?

- Én sem tudom, oké? De mi is ezen a címen tartottunk bulit, csak úgy tűnik, hogy harminc évvel később.

- Aha... Biztos, hogy nem vettél be semmit? Vagy beütötted volna a fejedet valahova? Menjünk be a kórházba? - lépett oda hozzám és a homlokomra tette az egyik kezét. - Melegnek nem vagy meleg és a pupilláid sem tágak. Valami mégsem stimmel veled, tiszta hülyeségeket beszélsz.

- Te tényleg nem hiszel nekem.... - motyogtam inkább csak magamnak, mert látszólag Jimin teljesen idiótának tartott.

Úgy döntöttem, hogy körbenézek a lakásban, mert ha igaz, amit az idegen srác mondott, akkor most 1994. január elsejét írjuk. Akkor a ház is biztosan másképp néz ki, mint, amire én emlékszem. Kikerültem őt és végre kiszabadultam a mosdóból. Az állam már az emeleti folyosó miatt a padlót súrolta, ugyanis egyáltalán nem hasonlított Baechin házára, ahol a bulit is tartottuk. Más volt a szőnyeg, a fal nem fehér volt, hanem citromsárga és az ajtók színe sem stimmelt. A falakon végig közös képek voltak Jiminről és rólam, különböző helyszíneken, különböző időpontokban. Szédülni kezdtem és hirtelen nagyon melegem lett, de már nem bírtam semmiben sem megkapaszkodni, ugyanis fennakadtak a szemeim és minden elsötétült. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy valaki a Junghyun nevet kiálltja. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig veszíthettem el az eszméletemet, de arra tértem magamhoz, hogy valaki a pulzusomat próbálja kitapintani a nyakamnál. Rettentően gyengének éreztem magam, még arra sem volt erőm, hogy kinyissam a számat. Ahogy egyre jobban kezdtem magamhoz térni, megpillantottam a Jimin nevű srácot, aki nagyban telefonált valakivel, de ott ült mellettem a kanapé szélén és szorosan fogta az egyik kezemet. Amint észrevette, hogy kinyitottam a szemeimet, egyből bontotta a vonalat és vagy ezer kérdést tett fel nekem. Ezek szerint nem csak egy rossz álom ez az egész, mert még mindig itt vagyok. Mégis hogy kerültem ide? Hiszen én csak pisilni indultam el. Hogyan lehet most 1994, mikor mi a 2024-et üdvözöltük éppen? Nem értettem semmit, de jelenleg annyira fáradtnak éreztem magam, hogy még gondolkodni sem bírtam.

- Úgy megijesztettél, de szerencsére nem voltál sokáig eszméletlen. Hogy érzed magad? Most még ne kelj fel egy pár percig, jó? Hoztam neked vizet, ezt óvatosan kortyolgasd.

- Köszönöm, jól vagyok - motyogtam, mire mosolyogva megsimogatta az arcom jobb oldalát és nyomott egy puszit a homlokomra. Rendesen zavarba jöttem, de annyira be voltam bugyolálva, hogy esélyem sem volt elhúzódni tőle.

A következő percekben igazából néma csendben voltunk mindketten, amit annyira nem bántam. Én a körülöttem lévő nappalit tanulmányoztam, próbáltam összegyűjteni a legszembetűnőbb különbségeket. Jimin le sem vette rólam a szemeit, amitől éreztem, hogy az arcom egyre vörösebb színbe megy át. Miután eltelt úgy nagyjából tíz perc, óvatosan segített felülni. Ekkor már nem szédültem és igazából teljesen jól éreztem magam. Kértem még egy pohár vizet, mert az most valamiért rettentően jól esett, majd a velem szemben álló, karba tett kezű Jiminre sandítottam, aki már egy ideje mondani akart valamit, de még sem szólt. Sóhajtott egy nagyot, majd végül leült mellém a kanapéra és a térdemre simított az egyik kezével.

- Unalmas az életed mellettem? - kérdezte, mire nyeltem egy aprót. Most erre mégis mit kellene válaszolnom? Fogalmam sincs, hogy milyen Junghyun és Jimin párkapcsolata. Semmit sem tudok róluk, de szerintem régóta együtt lehetnek már. Az emeleten legalábbis rengeteg közös képük volt, szóval úgy gondolom, hogy ez egy elég komoly kapcsolat. - Nem vagy már boldog mellettem? Tudok esetleg valamin változtatni, hogy jobban érezd magad?

Nem volt rá észszerű magyarázat, hogy mégis mi ütött belém, de fogtam magam és megcsókoltam Jungkookot. Az állánál fogva fordítottam magam felé, majd gondolkodás nélkül az ajkaira tapadtam. Nem akartam, hogy azt érezze, boldogtalan mellette a pasija. A mai világban egy ilyen férfit találni lehetetlen, szóval hülye lenne szakítani vele. Kedves, törődő, poénos és még jóképű is. Arról nem is beszélve, hogy milyen kigyúrt karjai vannak. Kissé meglepődtem, mikor egy határozott mozdulattal az ölébe húzott és úgy csókolt tovább. Oké, le kellene állni, de olyan rég voltam már együtt valakivel. Meg amúgy is, azt sem tudom, hogy mi folyik itt. Ez most a valóság vagy az egész csak egy álom? Miért ne feküdhetnék le Jiminnel? Úgyis a pasija testében vagyok.

- Egyáltalán nem unalmas az életem melletted, Jimin - mosolyodtam el, miközben megcirógattam az arcát. - Nem is lehetnék jelenleg boldogabb, úgyhogy nem kellett semmin sem változtatnod, jó? Így szeretlek, ahogy vagy.

- Én is így szeretlek - nyomott egy hosszabb puszit a számra. - Idén most már tényleg megkérem a kezedet.

- Hiszem, ha látom - kacsintottam egyet, azzal megszüntettem a közöttünk lévő távolságot és Jimin ajkaira hajoltam.

Sokkal nagyobb hévvel csókolt, mint az előbb, én pedig tudtam, hogy most már nincs megállás. Közelebb csúsztam hozzá és a tarkójánál összefontam az ujjaimat, ő pedig ez idő alatt bevezette az ingem alá a tenyereit a hátamnál és simogatni kezdte a bőrömet. Először rólam került le a zavaró ruhadarab, majd Jiminről is levettem a pólóját. Először csak ujjaimat vezettem végig a felhevült bőrén, utána viszont a nyelvemmel térképeztem fel az ismeretlen helyszínt. Parfümjének kesernyés illata egyből megcsapta az orromat, amit halkan meg is jegyeztem, mire a válasza egy magabiztos tudom volt. Ezek szerint Junghyun is odavan ezért a parfümért, amit mondjuk meg is értek, mert baromi kellemes, mégis férfias. Egy pontban fogaim közé csíptem egy kicsit a bőrét, mire ő jólesően hümmögött egyet és hátradöntötte a fejét. Eddig azt hittem, hogy kettőjük közül biztosan Jimin a domináns, de ebben egyre inkább kételkedni kezdtem. Levezettem kettőnk közé a kezemet és kigomboltam, majd kicipzároztam a farmerjét. Gyorsan levettük a nadrágjainkat is magunkról, majd visszaültem az ölébe és megcsókoltam. Ahogy csak tudtam hozzá dörgöltem magam, aminek hatására farka egyre keményebbé vált. Ó, baszki... Ez így nagyon nem lesz jó. Miközben ismét áttértem a nyakára, kezemet bevezettem az alsójába és mozgatni kezdtem merevedésén a kezemet. Beharapta alsó ajkát, de még így sem bírt csendben maradni, ezért jó párszor felnyögött. Nem kellett olyan sokáig kényeztetnem, hiszen hamar a kezeim közé élvezett. Eddig is gyönyörűnek tartottam a fekete hajút, na de ezek után még nagyobbat nőtt a szemeimben. Nem hagytam sok időt neki a pihenésre, azonnal eldöntöttem a kanapén és levettem róla az alsóját. Amíg azon voltam, hogy szintén megszabaduljak a zavaró ruhadarabtól, addig ő hasra feküdt, én pedig már a számba is vettem két ujjamat. Miután kellőképpen kitágítottam, fölé másztam, egyik kezemmel a kanapé támlájában kapaszkodtam, másikkal a vállát szorítottam. Előremozdítottam a csípőmet, aminek következményében mindketten felnyögtünk. Én nem tudom, hogy ők, hogyan szoktak dugni, én mindenesetre nem szeretek beszélgetni közben. Húzni sem szeretem az időt, annak meg semmi értelme, hogy finomkodjak. Viszont nem láttam, hogy a fekete hajúnak bármi is ellenére lenne, úgyhogy kicsit sem fogtam vissza magamat. Közben többször is belepusziltam a fülébe, mert úgy vettem észre, hogy ezt kifejezetten szereti. Miután én elélveztem, nagy meglepetésemre Jimin is elment még egyszer. Nyomtam egy csókot a vállára, majd behunytam a szemeimet és magamhoz öleltem a meztelen testét.

- Szeretlek - mondta, mire természetesen én is visszamondtam neki, hogy szeretem. Szívesen Junghyun, amiért felejthetetlenné tettem a csávód első napját 1994-ben.

Miután úgy-ahogy sikerült magunkhoz térni, megbeszéltük, hogy elmegyünk fürödni, ugyanis mindketten leizzadtunk az előző akciónak köszönhetően. Én mentem előre, amíg a fekete hajú rendet tett a nappaliban. Pisiltem egyet, majd kezet mostam és jól megnéztem magam a tükörben. Most koránt sem néztem ki szánalmasnak, mint abban a szilveszteri buliban. Arcom teljesen kipirult, ajkaim duzzadtak, nyakamon meg díszelgett egy szívásfolt. Mázlista ez a Junghyun, amiért ilyen párkapcsolatban élhet. Bezzeg engem valahogy mindig a nyomorékok találnak meg, akiktől már az első alkalom után menekülök. Eleresztettem egy apró mosolyt, majd beletúrtam a hajamba és elkönyveltem magamban, hogy lesz még egy menetünk a zuhany alatt. Túlságosan kívánatos ez a Jimin. Három kopogás zavart meg a nagy tervezgetésemben, mire mondtam, hogy nyugodtan jöjjön be. Viszont mielőtt még belépett volna hozzám a fekete hajú, elsötétült minden és valaki a nevemet szólította. A Junghyun helyett most Jungkookot.

Szakadozott pittyegésre nyitottam ki a szemeimet, viszont a hirtelen ért fénynek köszönhetően először csak vakító fehérséget láttam. Többen is a nevemen szólítottak, amit nem tudtam hova tenni. Aztán szépen lassan hozzászokott a szemem a fényhez és hamar összetettem a képet, hogy egy kórházban vagyok. Az ágyam sarkában állt pár egyetemi haverom, mellettem pedig anya szorította a kezemet. Mégis mit keresek itt? Az előbb szexeltem egy Jimin nevű sráccal, mert valamilyen csoda folytán a pasija testébe kerültem 1994-ben. Most meg egy kórházi ágyban fekszem, miközben rémültebbnél rémültebben néznek rám a körülöttem lévők.

- Mi... történt? - kérdeztem nagyot nyelve.

- Elájultál a mosdóban - mondta Baechin, akié a ház is, amiben buliztunk. - Sokáig nem jöttél le, úgyhogy felmentünk érted, de pont úgy estél a földre, hogy nem bírtuk kinyitni az ajtót. Hívtunk mentőt, de a tűzoltók bírtak csak kijuttatni onnan az ablakon keresztül.

- Baszki... - motyogtam. Akkor tényleg csak egy álom volt az egész.

- Hogy érzed magad, kicsim? - kérdezte anya, mire megnyugtattam, hogy minden rendben.

- Még egy kicsit gyenge vagyok, de reggelre kialszom magam - mondtam. Mindenkit igyekeztem megnyugtatni, hogy most már jól vagyok, nyugodtan hazamehetnek. Nem kell aggódniuk miattam.

Igazából nem tudni, hogy miért ájultam el, mert az orvosok szerint nincsen köze a megivott alkoholmennyiségéhez. Valószínűleg beszorult a meleg a mosdóba és attól lettem rosszul. Mintha derengne, hogy szédülni kezdtem egy kicsit, de nem emlékszem arra, hogy elájultam volna. De legalább választ kaptam a kérdéseimre. Csak egy álom volt az egész, egy elég para álom, ami harminc évvel ezelőtt játszódott. Mindenesetre izgalmas kis álom volt, az agyam jól megszívatott. Kár, hogy sem Jimin, sem pedig Junghyun nem létezik. Ha pedig valamilyen csoda folytán mégis, akkor teljesen szívemből remélem, hogy a mai napig boldogan élnek együtt, immáron férjekként.