J I M I N P O V
J U N G K O O K T O P

Vágyódni valaki olyan után, aki soha nem lesz a tiéd. Egyszerre a világ legcsodálatosabb, ugyanakkor undorítóbb érzése. A jobbik eset az, ha nem látod minden nap, mert így csak néha-néha emészt fel a tudat, miszerint még mindig nem léptél túl rajta. Az én esetemben is pontosan ez a helyzet. Lassan három éve, hogy utoljára közünk volt egymáshoz, az én gyomrom viszont mai nap összeszorul, amikor megpillantalak - akárcsak távolról, az úttest túloldaláról. Aggódom érted, kíváncsi vagyok, hogy mi van veled, beszélgetni akarok veled. De nem teszem, mert ezzel csak még jobban megalázkodnék. Nem tudhatod, hogy engem még mindig érdekelsz, hiszen olyan sok rossz dolgot tettél velem. Kihasználtál, cserben hagytál, hitegettél... Én viszont ezek ellenére is egy szoros öleléssel üdvözölnélek, minden egyes alkalomkor, amikor találkozunk. Nem csak azért, mert szükségem lenne rá, hanem azért is mert annyira megnyugtatnak az öleléseid. Emlékszem, hogy legutolsó alkalomkor - augusztus végén - meg akartál csókolni, mikor búcsúztunk el egymástól. Én viszont nem hagytam, és azon az estén már sokadjára mondtam neked nemet. Pedig tudod mennyire nehezemre esett? Minden egyes próbálkozásodkor sóvárogtam a puha ajkaid után. De erős és makacs voltam, mert be akartam neked bizonyítani, hogy nem érdekelsz már. Még magamnak is hazudtam, nemhogy a barátaimnak és neked.

A 'kapcsolatunk' eleje annyira tökéletes volt. Még én magam sem hittem el, hogy találtam egy fiút - vagyis a te esetedben már inkább férfit -, aki viszonozza az érzéseimet. Látásból ismertük egymást, hiszen pár utcára lakunk csak egymástól, viszont a nagy korkülönbség miatt eddig nem beszéltünk egymással. Az első alkalom is csak a véletlen műve volt, mert az akkori legjobb haverom - Mansik szembeszomszédja voltál. Egy átlagos pénteki haveri iszogatásra indultunk, te pedig pont akkor estél haza a testvéreddel. Mivel jóba voltál Mansikkal, ezért rákérdeztél arra, hogy merre tartunk. Amikor legelőször meghallottam a hangodat, reflexszerűen a legjobb lány barátomra - Borara pillantottam. Szavak nélkül ugyanarra gondoltunk. Milyen jó pasi és még a hangja is szexi. Nagyon reméltem, hogy tényleg utánunk jössz később, mert nagyon szívesen megismertelek volna közelebbről, elvégre csak annyit tudtam rólad, hogy Jungkook a keresztneved és jóval idősebb vagy tőlünk.

Nem tudom, hogy örüljek vagy inkább sírjak, amiért aznap este ígéretedhez híven eljöttél velünk iszogatni.

Az este jól telt, beszélgettünk, iszogattunk, nevetgéltünk, cigiztünk, énekeltünk. A helyzet csak azután lett izgalmas, hogy kettesben maradtunk, mert a többiek kimentek az udvarra. De mi nem akartunk, mert kint esett az eső. Ugyan pontosan már nem emlékszem arra, hogy mit beszélgettünk akkor, de legbelül haldokoltam, amikor hozzám szóltál. Azt hiszem a korunkat tisztáztuk először. Én tizenhét, te huszonnégy. Szóba került, hogy te felköltöztél a fővárosba, Szöulba, de sokszor hazajössz a szüleid miatt. Két hete vetettél véget a majdnem két éves kapcsolatodnak, ugyanis megcsalt a barátnőd. Itt kicsit egyébként elveszítettem a reményt, azt hittem heteró vagy, én meg ismét jól mellélőttem. Pedig esküszöm az első alkalomtól kezdve, hogy kettesben maradtunk, éreztem valami különöset. Mintha mindketten vonzódtunk volna a másikhoz. De mivel én csupán tizenhét voltam, te meg lassan huszonöt, ezért reménykedni sem mertem abban, hogy valami lehet közöttünk. Nos, hatátozottan tévedtem... Amikor visszaértek a többiek, átültél mellém és nem volt megállás. Te meséltél, én meséltem, a többiekkel meg nem igazán foglalkoztunk. Emlékszem, amikor legelőször hozzám értél, majdnem lefordultam a székről. Óvatosan, szinte észrevehetetlenül kezdted a felkaromat cirógatni, az én testemet pedig egyből átjárta a libabőr. Beharapott ajkakkal pillantottam rád, te pedig egy biztató mosolyt intéztél felém. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor megbizonyosodtam arról, hogy mennyire bejössz. Csak ne lettem volna ennyivel fiatalabb tőled... Mert utólag kiderült, ez volt az egyik fő oka annak, hogy nem mertél lépni.

A társaságunk fele hazament, csak te, Bora, a testvéred Deoksu és én maradtunk. Az öcséd nagyon csúnyán berúgott, ezért a két legjobb haverom őt támogatták, mi pedig ismét kettesben maradtunk. Ekkor már nem féltél átkarolni engem és a combomat markolászni. Mintha beletörődtél volna a sok zavaró tényezőbe körülöttünk és leszartad volna mindet jó magasról. Ekkor már mindketten elég sokat ittunk, szóval sikerült teljesen feloldódnunk a másik mellett. Amikor az arcomra simítottál és magad felé fordítottad a fejemet, a szívem kihagyott egy ütemet és nyelnem kellett egy hatalmasat. A gyönyörű, csillogó szemeidbe néztem és tudtam, hogy meg fogsz csókolni. Ez volt életem első csókja. Ajkaid remegtek, sóhajtottál egy aprót és még közelebb bújtál hozzám. Annyira filmbe illő volt a jelenet, még én magam sem mertem elhinni, hogy tényleg megtörténik. Nagyon jól csókolsz az a helyzet. Mondjuk nem volt mihez vagy kihez mérjem, de a későbbi srácokat, akikhez közöm volt, magasról lekörözöd. Kipirult arccal hajoltam el tőled és zavartan összehúztam magam, mire te csak annyit nyögtél ki, hogy Lehet ezt nem kellene. Én fiatalkorú, te már felnőtt, teljesen érthető, hogy így gondoltad. Csak valahogy mégsem úgy alakultak a dolgok kettőnk között, mint kellett volna.

Az volt életem egyik legszebb estéje. Egy csókkal és egy öleléssel búcsúztál el tőlem, majd elkérted az insta elérhetőségemet. Másnap reggel írtál is, én pedig kikísértelek a buszmegállóba, mert mentél vissza Szöulba. Megfogtad a kezem, összekulcsoltad az ujjainkat. Rendesen megleptél vele, mert azt hittem szégyellni fogod a közöttünk történteket. De ez valamiért nem úgy történt, aminek nagyon-nagyon örültem.

Csak hát minden elromlott ezek után. Pár napig még beszélgettünk, utána viszont nem válaszoltál nekem. Egészen addig nem beszéltünk, amíg két hónap múlva ismét haza nem jöttél. Úgy csináltunk, mintha amúgy nem ignoráltál volna hetekig. Egy baráti sütögetést szerveztél nálad, ahol ott volt Mansik, Deoksu és még jópáran. Egész este kerülted a tekintetem, a telefonodat nyomkodtad és egyszerűen levegőnek néztél. A testvérednek kellett rádszólnia, hogy ugyan tedd már el a telefonodat és törődj velünk, velem. Szerintem ő már az első este óta tudta, hogy mi zajlik közöttünk. Vagy az is lehet, hogy te magad tálaltál ki neki mindent, nem tudom. A lényeg az, hogy azon az estén nagyon naív voltam. Miután véget ért a szalonnasütés, te és Mansik hazakísértetek engem. Amikor köszöntünk el egymástól, akkor szokásosan megöleltük egymást és adtál egy puszit a nyakamra. Egy pimasz mosoly kíséretében indultál meg haza, én meg ott álltam a házunk előtt teljesen megsemmisülve. Nem hittelek el. Egész este ignorálsz, aztán így köszönsz el? Tuti szándékosan csináltad. Alig értem be a szobámba, írtál is. Sajnálom, hogy haza kellett menned. Azt hittem maradsz még. Szívem vadul kalapált, melegem lett, kezeim remegni kezdtek. Ilyen erős érzelmeket váltottál ki belőlem. Én hülye elhittem neked azt, hogy csak sétálni megyünk egyet, mert azt mondtad végre megbeszéljük, mi is zajlik közöttünk. Elhittem, mert már két hónapja választ akartam erre kapni. Nos, szerintem nem kell részleteznem, hogy aznap este semmit nem tisztáztunk. Nálad kötöttünk ki, a szobád előtt összefutottunk anyuddal, aki egy nem túl biztató pillantással illetett engem. Gondolom tisztában volt azzal, hogy mit is keresünk itt, aztán nem kifejezetten örült a dolognak. Elvégre a fia, egy másik fiút hozott haza, egy csinos, szép lány helyett.

Azon az estén kétszer is örömet okoztál nekem, én viszont túlságosan féltem, ezért nem mertem úgy hozzád érni. Kicsit rosszul is éreztem magam utána emiatt, de hamar elmúlt a bűntudatom. Reggel szemvizsgálatra kellett mennem, így egy gyors csók után meg is indultam haza. Ezután pár napig minden rendben volt közöttünk. Utána viszont ismét eltűntél. Nem válaszoltál, ezáltal nem beszéltünk, ami engem teljesen kikészített. Ekkorra már teljesen beléd zúgtam, Jungkook. Veled voltam az első csókom, te értél hozzám úgy először, te vittél haza először, veled aludtam együtt először, veled feküdtem le először. Mindenben te voltál nekem az első. Megelégeltem a tudatlanságot és tisztázni akartam a dolgokat. Felhívtalak. Te pedig hosszas nyaggatás után közölted velem, hogy nem vagy még túl a barátnődön, ezért nem akarsz kapcsolatot. Túl fiatal és ártatlan vagyok hozzád, ilyesmiket is mondtál nekem. Megértettem, felfogtam, elfogadtam. De mondd, miért nyomultál rám a következő találkozónknál megint? Miért? Amikor eldöntöttem, hogy innentől kezdve nem fogsz érdekelni. Direkt rád sem néztem a következő alkalomkor, amikor összefutottunk, de te egész végig a társaságomat kerested. Fizetted az italomat, mellettem akartál ülni, kérdezgettél, mintha amúgy nem utasítottál volna el elég csúnyán. Aznap este egy kocsmában kötöttünk ki és te ismét simogatni, cirógatni kezdtél. Nem szóltam semmit, csak szótlanul bámultam rád. Tudtam, hogy úgysem tudnánk megbeszélni normálisan. Ezután ismét nem beszéltünk egy jó ideig, következő alkalommal viszont az új barátnőddel állítottál haza. Az állam a padlót súrolta, mert álmaimban nem gondoltam volna, hogy ennyire görény leszel. Nekem azt mondod, hogy nem akarsz kapcsolatot, mert még nem léptél túl az exeden, aztán ezután két héttel összejössz valakivel? Szép! Ekkor kezdett dühbe átmenni az eddigi szimpátiám, de nem volt lehetőségem neked jól beolvasni. Ezután nem beszéltünk vagy fél évig. Próbáltam úgy tenni, mintha túltettem volna magam rajtad, pedig belül csak is magamat tudtam hibáztatni, amiért fiú vagyok és ilyen fiatal. Ha lány lennék és kicsit idősebb, talán én is lehettem volna a párod. De ez nem történt meg, hiába töltöttem már be ekkor a tizennyolcat.

Következő alkalomkor, amikor találkoztunk ott volt a barátnőd is. Már az első pillanattól fogva furcsának találtam, de nem szóltam egy szót sem. Van az a mondás, hogyha egy társaságban vagy és nevetsz, akkor automatikusan arra nézel, aki a legszimpatikusabb neked. Nos, Jungkook, te határozottan rám pillantottál az összes ilyen alkalomkor. Nem a barátnődre, aki egyébként ott ült melletted. Amikor pedig egymás mellé kerültünk, akkor éreztem, hogy az egész tested befeszül. Amíg a melletted ülő nő arról ecsetelt, hogy családot és két babát szeretne tőled, addig te a derekamra vezetted a kezedet és cirógatni kezdtél. Egyszerre éreztem boldogságot, ugyanakkor undort feléd. Ott ül melletted a nőd, aki a közös jövőtöket tervezi éppen, te meg engem simogatsz? Hozzám jobban vonzódsz, mint hozzá? Vicces.

A következő alkalomkor, amikor rám írtál, akkor már szingli voltál. Szakítottál vele, mert úgy érezted nem illetek össze. Találkozni akartál, de nemet mondtam neked. Nem akartam még nagyobb hülyét csinálni magamból. Ígyis majdnem két évet vártam rád, miközben te jó ha háromszor kedves voltál velem. A testvéreddel többször is beszéltem, ő sem értette, hogy mire vársz. Azt mondta nekem, hogy az eddigi 'kapcsolataid' közül határozottan én vagyok a kedvence. Kár, hogy inkább csak kavarás volt kettőnk között, mintsem kapcsolat. A következő találkozásunknál ismét csókolóztunk. Képes voltál eljönni egy buliba, csak azért mert én ott voltam. Mindketten berúgtunk, aztán egy csók lett a vége. Ez volt az utolsó alkalom, amikor közünk volt egymáshoz. Ekkor már a tizenkilenchez közelítettem. A következő alkalom, amikor találkoztunk, az majdnem másfél évre rá volt. Húsz voltam, te pedig lassan huszonnyolc. Egy ideje már nem hallottam rólad semmi újat, nem is nagyon láttalak, szóval meglepődtem, amikor odajöttél hozzám. Volt már a fejedben, bőven, talán ezért próbálkoztál be ismét. Ha azon az estén nem utasítottalak el vagy ötször, akkor egyszer sem. Szerintem ekkor beszélgettünk a legtöbbet. Úgy voltam vele, hogy nem fogok tovább tűrni, nem húzom be a nyakam. Határozott és őszinte voltam hozzád. Ismét hozzám értél, simogattál, cirógattál és minden áron meg akartál csókolni. Csak akkor kellek, ha éppen olyan hangulatod van, mi? Csillogó és vágyakkal teli szemekkel néztél rám. Határozottan odavagy értem még mindig. Azt mondtad, hogy sok mindenben megváltozott a gondolkodásmódod. Már nem riaszt el a nagy korkülönbség, sajnálod, hogy nem úgy alakultak a dolgok kettőnk között. A kedvenc kérdésem az volt, hogy Miért történik mindig ugyanaz, amikor találkozunk? Mi? Hogy részegen rám nyomulsz, aztán másnaptól hónapokig nem keresel? Most biztosan nem fog ez megtörténni, te paraszt.

Büszke voltam magamra, de valamiért még sem tudtam teljes mértékben boldog lenni. Határozott voltam, elutasítottam, ahogyan azt eddig is kellett volna, mégsem szabadultam fel. Ugyanúgy vonzódtam hozzá, kívántam, akartam. Hogyan lehet valaki iránt lassan három éve ilyen szintű vonzalmam? Annyiszor megfogadtam, hogy elengedem, hiszen azóta két sráchoz is volt már közöm. De egyikőjüket sem lehetett Jungkookhoz hasonlítani. Emlékszem, amikor legutoljára láttam, akkor pont azzal a sráccal beszélgettem a buszmegállóban, aki éppen fűzött engem. Amikor megjelent a fekete hajú, nem bírtam nem őt nézni, gyomrom pedig összeszorult. Nem tudom, hogy helyessége vagy csak szimplán a megjelenése miatt, de izzadni kezdtem és nem bírtam nem őt nézni. Köszöntünk egymásnak és ennyi. Nem bírtam ki, hogy ne írjak rá, amikor hazaértem. Pár szót beszéltünk, de ismét leláttamozott. Én pedig eldöntöttem, hogy többet biztosan nem fogom keresni.

A tizenhétből lassan már huszonegy leszek. Ő pedig vészesen közelít a harminchoz. Nem ér ennyit az egész, hiába jön be még mai napig eszméletlenül. Egy idióta barom, aki évekig hülyített és az érzéseimmel játszott. Csak arra kellettem neki, ez nem is kérdés. Véglis megadtam neki, amire vágyott. Én voltam az a személy, aki csak akkor kellett neki, ha szórakozni akart. Naivan hagytam, hogy bábújaként mozgasson. De nem tudtam csak úgy elmenni az érintései és az ígéretei mellett. Nagyon is akartam, hogy működjön ez közöttünk. De be kell látnom, hogy mi sosem fogunk túljutni a kavarás fázison. Sosem leszünk egy pár, nem fogunk járni. Kicsit zavar, hogy ő semmi erőfeszítéssel mélyebb nyomott hagyott bennem, mint azok, akik tepertek, hogy megkaparintsanak.

Jungkook volt nekem jóformán mindenben az első, ezért egy jó darabig sosem fogok tudni teljesen túllépni rajta. Addig legalábbis biztosan nem, amíg valaki át nem veszi a helyét. A sok szenvedés ellenére is neki köszönhetem a legszebb pillanataimat. Bebizonyította nekem, hogy igenis vonzó vagyok. Ha találkoztunk, sosem tudta levenni rólam a szemeit, mindig sóvárogva nézett engem. Talán, ha kicsit idősebb lennék, ő meg fiatalabb, akkor működtünk volna. Tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó volt, mert legalább megérezhettem a saját bőrömön, hogy a szerelem néha gyönyörű, olykor viszont a legnagyobb kínok okozója is lehet.