J I M IN  P O V
J U N G K O O K  T O P

Jungkookkal a második üveg vörösborunkat is kivégeztük. Vicces, mert az egész csak egy ártatlan borkóstolásnak indult, mivel a szülei az előző hét péntekjén érkeztek haza Párizsból. Hoztak magukkal jó pár üveg minőségi, világhírű bort, mi pedig mivel csak ketten tartózkodtunk a Jeon család házában, ezért kíváncsiak lettünk. Rengetegszer hallottam már a méregdrága Chateau Margaux francia vörösborról, de Jungkook is kíváncsi volt, nemcsak én. Ezért közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy titokban felkezdünk egy üveggel – amiből később kettő lett, mert mindkettőnknek nagyon ízlett a magas kategóriájú, méregdrága, világszerte ismert alkohol.

- Tudod, nem gondoltam volna, hogy mi valaha ilyen jóban leszünk – szólalt meg Jungkook nehezen forgó nyelvekkel, ugyanis mindkettőnkön kifogott a két üveg kimondhatatlan nevű vörösbor.

- Én sem – értettem vele egyet, majd nekidöntöttem a hátamat Jungkook ágyának, ugyanis a földön ültünk már egy ideje, mert úgy voltunk vele, inkább borozzuk össze a fekete szőnyegét, mint a fehér ágylepedőjét. – Amikor először találkoztunk, nagyon nem voltál szimpatikus. Az a tipikus nagyképű, gazdag gyerek szerepét játszottad, nekem pedig nehezemre esett nem rád förmedni, hogy ugyan állj már le.

- Jó, akkor még teljesen máshogy gondolkoztam, mint most – mondta védekezésképpen. – Így visszagondolva nagyon szívesen tarkón csapnám magam, hogy észhez térjek és leszálljak a Földre az egóm társaságában.

- Szerencsére most már más véleményen vagy, így nem gondolom, hogy elkényeztetett, gazdag és nagyképű gyerek lennél.

- Ez megnyugtató, azt hiszem – kuncogott fel Jungkook, majd hozzám hasonlóan az ágyának döntötte a hátát. – Azt hiszem, kicsit túlzásba vittük ezt az ivászat dolgot.

- Nem tehetünk róla, hogy ennyire finom volt ez a... Na, jó, nem fogom kimondani a nevét, mert még józanul sem megy. Szóval finom volt eléggé a vörösbor. Itatja magát az emberrel, lehetetlen abbahagyni. – pillantottam a mellettem fekvőre, viszont kicsit meg is lepődtem, mert közelebb volt hozzám, mint gondoltam.

- Szépek a szemeid – mondta Jungkook, mire kislányosan zavaromban elmosolyodtam. – Gyönyörűen csillognak, ami gondolom részben az alkoholnak köszönhető, de engem nem igazán zavar. Sőt, nehezemre esik máshova pillantani.

- Akkor ne pillants máshova – nyeltem egy aprót, mert a légkör másodpercek alatt érezhetően megváltozott kettőnk között.

Jungkook végignyalt ajkain és a lehető legfeltűnőbben az én párnáimra vezette a tekintetét. Akaratlanul is, de én is az ő szájára pillantottam, mert nem tagadom, nem bántam volna, ha most azonnal megcsókol. Igaz, nem ismerjük egymást olyan nagyon rég óta, de szerintem az elmúlt hónapok alatt sikerült olyan közel kerülnünk egymáshoz, hogy feltűnjön, túl sokszor tesz nekem olyan utalásokat, amiket két barát nem tenne egymásnak. Először letudtam annyival, hogy csak bebeszélem magamnak az egészet, mert Jungkook valójában egy nagyon helyes srác, aki ad magára. De az idő elteltével tudatosult bennem, hogy nagy valószínűséggel még sem képzelem be az egészet, és lehet valamilyen valóságalapja a feltételezésemnek. Most pedig túl sokat ittam ahhoz, hogy megálljt parancsoljak magamnak, így képes lettem volna belemenni a játékába, amivel elég sokszor bepróbálkozik nálam. Csak én mindig kihátrálok, és úgy teszek, mintha nem érteném az egyébként eléggé feltűnő utalásait arra, hogy többet szeretne tőlem, mint szimpla barátság.

- Nem is tudok – suttogta, majd közelebb csúszott hozzám és fejét a vállamra hajtotta.

- Szeretnék egy tetkót – szólaltam meg, hogy megtörjem a kettőnk közé beállt csendet. – Nagyon rég óta, de nem volt sohasem elég bátorságom ahhoz, hogy időpontot kérjek. Vagyis de, egyszer kértem, de nem mentem el, mert túlságosan féltem.

- Én szívesen elmegyek veled, ha szeretnéd – mondta Jungkook, aki időközben a lehető legsunyibb módon, alkarom köré fonta az ujjait, és cirógatni kezdte bőrömet.

- Tényleg? – pillantottam le rá, ami megint egy eléggé hülye ötlet volt, mert most még közelebb volt hozzám Jungkook, mint az előbbi farkasszemes incidensünknél.

Szinte azonnal inkább el is pillantottam róla, mert jelenleg egyszerűen képtelen voltam ésszerűen gondolkozni. Nem tudom, hogy ennek csak a megivott két üveg vörösborhoz van-e köze, vagy esetleg Jungkookhoz is, de jobbnak láttam, ha inkább magam elé bámulok, és nem a mellettem ülő feketehajú arcát tanulmányozom. A megivott alkoholmennyiségnek köszönhetően még helyesebbnek találtam Jungkookot, ez pedig határozottan nem tetszett. Nem szabadna ilyeneken gondolkodnom, de mit tehetnék, ha ingjének felső három gombja be sincsen gombolva?

Határozottan meglepődtem, amikor Jungkook az állam alá nyúlt és visszafordította a fejemet az ő irányába. Nyeltem egy aprót, mert még azután sem emelte el tőlem a kezét, miután már önszántamból is őt néztem. Hogyan lehet ennyire helyes?

- Hogyan lehetsz ennyire helyes? – kérdezte tőlem, én pedig kissé megijedtem, mert én is pontosan ezen gondolkoztam magamban. Na, ez az egyik legszembetűnőbb különbség kettőnk között. Míg én inkább magamban, csendben őrlődök, addig Jungkook mindent őszintén kimond és nem zavartatja magát különösebben. – Legszívesebben addig csókolnálak, amíg az ajkaid kétszer ekkorára dagadnának.

Teljesen megszeppenve, illetve nagyokat pislogva meredtem Jungkookra, miközben azon voltam, hogy felfogjam az általa mondottakat. Olyan volt, mintha az egészet csak beképzeltem volna, nem igazán hittem a füleimnek. Viszont nem mertem visszakérdezni, hogy mit is mondott az előbb, na meg időm sem volt rá, mert Jungkook az ajkaimra simította hüvelykujját. Nyeltem egy hatalmasat, miközben azon voltam, nehogy elájuljak, mert akkor lőttek volna ennek a romantikus, ugyanakkor hihetetlen pillanatnak.

- Minden egyes porcikám azt súgja nekem, hogy csókoljalak meg – suttogta, miközben időközben az eddigieknél is közelebb hajolt hozzám. – Meg... megtehetem? – kérdezte, miközben ma már sokadjára ajkaimra pillantott, és végignyalt sajátjain.

- Igen – nyögtem ki nagy nehezen ezt az egyetlen szót, ugyanis úgy éreztem, hogy tényleg bármelyik pillanatban elájulhatok. Ugye ez nem csak egy álom, és minden egyes pillanat a szín tiszta valóság?

Jungkook tulajdonképpen meg sem várta, hogy végigmondjam a beleegyező szót, már le is csapott ajkaimra. Olyan hevesen hajolt oda hozzám, hogy egy pillanatra össze is koccantak a fogaink, de jelen helyzetben egyikünk sem törődött vele, ugyanis sokkal inkább lefoglalt minket az, hogy még a szuszt is kicsókoljuk a másikból. Jungkook azonnal elmélyítette a csókot és egy határozott mozdulattal az ölembe is ült, nekem viszont csak arra futotta, hogy dereka két oldalára csúsztassam tenyereimet és a pólójába kapaszkodjak. Jungkook úgy csókolt engem, mint aki évek óta meg akarta volna már ezt tenni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire határozott és eltökélt lesz, de ezek szerint etéren még nem sikerült kellőképpen kiismerjem őt.

- Gyere, kelj fel – pattant fel rólam olyan gyorsan, hogy helyette is megszédültem.

- Hova megyünk? – kérdeztem tőle, de természetesen eszem ágában sem volt nemet mondani neki.

Nem válaszolt semmit, csak összekulcsolta az ujjainkat, majd megindult a szobájának ajtaja felé, de előtte még magához ragadta a pénztárcáját, ami az ágya melletti komódon hevert. Az előbb történtek miatt kicsit még akkor is kába voltam, amikor már kiértünk az utcára és megcsapott a kellemes nyár esti időjárás. Nem igazán tudtam felfogni a történéseket, hiszen minden olyan gyorsan történt. Egyik pillanatban még nevetgélve vörösbort iszogattunk, utána Jungkook konkrétan rám vetette magát, végül pedig már kézen fogva sétálunk az út közepén, miközben nekem fogalmam sincs arról, hogy merre is tartunk jelenleg.

- Elmondod, hogy hova megyünk? – próbáltam meg már hatodjára megtudni az úti célunkat, mire Jungkook csak kivillantotta fogait, és közölte velem, hogy hamarosan megtudom. – Nem tudom, hogy milyen bolt van nyitva hajnalban, de egyre kíváncsibb vagyok most már.

Jungkook ekkor megtorpant, és mivel fogta a kezemet, így nekem is meg kellett álljak. Kérdőn pillantottam felé, viszont ahelyett, hogy bármit is mondott volna nekem, a tarkómnál fogva odahúzott magához és ismét megcsókolt. Most már nem volt annyira heves, mint a szobájában, de még mindig meg kellett erőltetnem magam, hogy tudjam vele tartani a tempót, ugyanis teljesen lelassultak a reflexeim a megivott boroknak köszönhetően.

- Csináljunk közös tetkót – mondta, miután elhajolt tőlem.

- Most?

- Igen, most – bólintott egy aprót. – Két boros poharat szeretnék, természetesen félig vörösborral megtöltve, hogy legyen egy emlékünk a ma estéről.

- Jó – egyeztem bele azonnal, át sem gondolva azt, hogy józanul még mennyire megbánhatom ezt a hirtelen döntést.

- Jay biztosan megcsinálja nekünk most azonnal – mondta, azzal ismét megindult, én pedig követtem őt, miközben azon gondolkodtam, hogy mégis ki a fene lehet az említett Jay.

Nem tudom, hogy mennyit mentük Jungkookék házától, de kifejezetten élveztem az esti sétát. Kellemes volt az idő, a fekete hajúnak meg esze ágában sem volt elengedni a kezemet, szóval jól éreztem magam. Megálltunk egy neon feliratú bolt előtt, majd Jungkook elővette a telefonját és felhívta a Jay nevű barátját, aki szerencsére pár csörgés után felvette a telefont. Meglepődtem, hogy elsőre belement abba, hogy most azonnal tetkót csináljon nekünk, elvégre hajnali fél három lesz, Jungkookkal pedig mindketten eléggé részegek vagyunk.

- Részegen egyébként nem ajánlatos tetkót csinálni, mert a bőrödet kevésbé fogja meg a tinta, mintha józanul csináltatnád – mondta Jay, amikor Jungkook azt ecsetelte neki, hogy a csuklójához szeretné a borospoharas tetkót.

- Nem kifejezetten érdekel – vonta meg a vállait. – Majd akkor józanon visszajövök, és újra átrajzolod a vonalakat.

- Hát, rendben, igazából te tudod – mondta Jay, majd rám vezette a tekintetét.

- A barátja vagy? Sosem láttalak még ezelőtt. – kérdezte tőlem, viszont mielőtt kinyöghettem volna, hogy nem vagyunk együtt, csak haverok vagyunk, Jungkook egy határozott igennel válaszolt. – Ó, akkor sok boldogságot nektek!

- Kösz, haver – villantotta ki fogait Jungkook, miközben rám pillantott és kacsintott egy aprót.

A fekete hajú végig engem nézett, miközben Jay a tetkóját csinálta. Én pedig tartottam vele a szemkontaktust, sőt ha meg akarta volna fogni a kezemet, még abban is benne lettem volna. Egyáltalán nem fájt neki, még csak egy kicsit sem torzult grimaszba az arca, ez miatt pedig én sem stresszeltem rá különösebben az egészre. Amúgy is bírom a fájdalmat, még akkor sem sírtam, amikor betörtem a fejemet, szóval azt hiszem, hogy egy kis szúrásba nem fogok belehalni. Az már részletkérdés, hogy nagy valószínűséggel holnap másnapos leszek, ami miatt mindig kikészülök, de hát valamit valamiért, nem?

Kevesebb, mint egy óra alatt végzett is Jay mindkettőnkkel. Így hát fél négykor indultunk vissza Jungkookék háza felé. Mivel nálam nem volt pénz, ezért a fekete hajú fizette a tetkókat, de természetesen majd visszafizetem neki, ha kijózanodtam és hazakeveredtem valahogyan. Meg mivel Jungkook Jay barátja, így kedvezményt is kaptunk, szóval egyáltalán nem volt drága még a kettő összesen sem.

- Ugye, hogy nem fájt? – kérdezte Jungkook, mire bólintottam egy aprót, mert tényleg nem volt olyan vészes, mint amire én számítottam. – Akkor jó! Szerintem sem fájt egyáltalán.

- Kicsit kellemetlen volt, de azt hiszem jobban fájt, amikor betörtem a fejem.

- Azt ne is mondd! Nagyon aggódtam érted, basszus. – nevetett fel Jungkook, mire az én ajkaim is felfelé görbültek. – De szerencsére még élsz, így sikeresen szerelmet tudtam ma neked vallani.

- Szerelmet? – kaptam azonnal rá a tekintetem, Jungkook viszont ahelyett, hogy válaszolt volna, csak bólintott egyet. – Mikor vallottál te nekem szerelmet?

- Hát, a szobámban – mondta, és most én voltam az, aki megtorpant, nem ő. – Mi az?

- A csókra gondolsz? – kérdeztem tőle, mire megint csak biccentett egyet. – Ó... – nyeltem egy aprót. – Azt hittem, hogy csak azért csókoltál meg, mert mindketten részegek vagyunk – hazudtam neki, ugyanis kíváncsi voltam, hogy mit is érez valójában irántam.

- Nem, dehogyis – rázta hevesen a fejét. – Nem azért csókoltalak meg, mert részegek vagyunk. Hanem, mert józanon nem mertem sohasem megtenni.

- Miért nem?

- Mert nem tudtam, hogy te viszonzod-e az érzéseimet. És nem akartam kockáztatni, mert túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy elveszítselek. – mondta, mire lesütöttem a szemeimet és igyekeztem nem úgy mosolyogni, mint valami idióta. – Most viszont azt láttam rajtad, hogy nem lenne ellenedre, ha megcsókolnálak, szóval meg is tettem.

- Jól tetted, hogy nem vártál tovább – mondtam végül, majd úgy döntöttem, hogy akkor én is őszinte leszek vele, ha már ezt az időpontot választotta beszélgetésnek.

- Tényleg? – lepődött meg. Ezek szerint ennyire nem gondolta volna, hogy én is pont annyira meg akarom csókolni, mint ő engem? – Nem hittem volna.

- Miért nem?

- Nem tudom – vonta meg a vállait. – Sohasem tudattad velem, hogy úgy érdekelnélek.

- Nem mertem. Talán én sem akartam kockáztatni, mert nem akarlak elveszíteni.

- Ma nálam alszol, igaz? – kérdezte, mire bólintott egy aprót. – Akkor majd otthon visszatérünk ehhez a témához, most menjünk, mert mindjárt bepisilek.

- Jó – mosolyodtam el, azzal követtem őt, miközben a csuklómon lévő újonnan szerzett borospohár tetkómra pillantottam. El sem hiszem, hogy Jungkookkal közös. Remélem, reggelre egyikünk sem fogja megbánni a mai estét. Sem csókokat, sem a közös tetkót.