J I M I N P O V
J I M I N T O P

- Látnád a fejed – nevetett fel a mellettem ülő Gayoon.

- Nem vagyok én ehhez hozzászokva – motyogta Jeongin, majd a vállamra hajtotta a fejet, ami vörös volt a megivott alkoholok miatt.

- Tudom – villantotta ki fogait Gayoon, itt pedig egyértelművé vált, hogy leitatni próbálja barátunkat.

- Már megint leitatod? – kérdeztem tőle, mire kivillantotta fogait, én pedig csak megforgattam a szemeimet. Nem is értem, hogy miért teszi ezt, mert ha Jeongin részeg, akkor mindenkibe beleköt és balhézik. Nem akarok megint verekedni, de ha meg kell védeni, akkor sajnos csak én tudom.

Szemeim hatalmasakra tágultak, amikor megpillantottam Jungkookot, amint egy számomra teljesen idegen csávó kezét fogva besuhan a mosdók felé. Azonnal felpattantam a székről, így sajnos szegény Jeongin a földre esett, mert eddig csak miattam bírt ülni. Ezzel viszont kicsit sem tudtam törődni, mert azon voltam, hogy minél hamarabb utolérjem Jungkookékat. Nem lepődtem meg, amikor a férfimosdóban értem csak be őket, viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy éppen heves csókolózásukkal találom szembe magam, amint benézek a fülkébe.

Jungkookkal összekapcsolódott a tekintetünk, de nem hajolt még ekkor sem el a gyerektől, akivel konkrétan felfalták egymást. A helyzet baromira hasonlított az első találkozásunkra, csak akkor én voltam az, aki csókolózott a fülkében, Jungkook pedig hatalmasra tágult szemekkel bámult minket. De még is mit csinál?

- Menj ki, mindjárt megyek – mondta az ismeretlen gyereknek, aki csak bólintott egyet, majd elhagyta a helyiséget, ahol csak ketten maradtunk.

- Jungkook? Te meg mit művelsz? – kérdeztem tőle nagyokat pislogva.

- Jól érzem magam? – ráncolta össze a szemöldökeit. – Talán baj?

- Nem zavar, dehogy is. Csak te baromira nem ez vagy. Ki volt ez a srác?

- A pasim – válaszolta, mire az állam a padlót súrolta.

- Te...tessék?

- Azt hitted, hogy életem végéig utánad fogok koslatni? Már aznap megmondtam neked, hogy én befejeztem. Túl messzire mentél, nem törődtél az érzéseimmel, csak is a mocskos vágyaid vezéreltek, nekem pedig elegem lett. Nem értem, hogy most miért jöttél utánam, mert láttam, hogy a barátaiddal üldögéltél eddig. – fonta össze mellkasa előtt a kezeit, miközben unottan rám pillantott.

- Bocsánatot kértem érte, tényleg messzire mentem. Szeretlek, és nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar túllépsz majd rajtam.

- Mintha te nem egyik napról a másikra találtál volna magadnak másik faszit – forgatta meg a szemeit. – Mehetek? Ehhez nincs most kedvem, szeretném jól érezni magam.

Sikerült elkapnom a csuklóját és visszahúzni magamhoz, mire kicsit megijedt, de utána ismét felvette a szigorú pillantását. Felsóhajtottam, majd ismét bocsánatot kértem tőle. Most igazából nem azért, amit vele tettem, hanem, hogy miattam ilyen lett. Jungkook fél évvel ezelőtt még csak csókolózni sem csókolózott, nekem viszont sikerült annyira megrontanom, vagy én nem is tudom, minek nevezzem, hogy most már minden hétvégén más pasival látom. Nem tudom, hogy mi ütött belé, de egyszerűen ignorál. Nem veszi fel a hívásaimat, ha meglát, elfordul, ha hozzá akarok szólni, átnéz rajtam.

- Ha azt mondom, hogy megváltoztam, még akkor sem akarsz esélyt adni nekem? – kérdeztem tőle. – Már nem fekszek össze mindenkivel. Mióta kicsúsztál a kezeim közül, egyetlen fiúra sem néztem rá. Hiányzol, és eddig soha egyetlen fiúhoz sem ragaszkodtam ennyire, mint hozzád.

- Én is megváltoztam, Jimin – vonta meg a vállait. – Te változtattál meg, ha nem rémlene. Meg sem fordult a fejemben, hogy rajtad kívül akarjak mástól valamit, de miután emlékezetessé tetted a szülinapom, átgondoltam a dolgokat. Tudod, amikor jártunk vagy mi, akkor rengeteg fiút utasítottam vissza, mert veled ellentétben, nekem csak is te léteztél. De miután végeztünk, úgy voltam vele, hogy én miért ne kavarhatnék több pasival is egyszerre, mint ahogyan te is tetted? Úgyhogy itt tartok most, de nem bánom, sőt élvezem, hogy ilyen sok embert felszedhetek. – tárta szét a karjait, én pedig teljesen ledöbbenve álltam előtte.

Egyáltalán nem ismertem Jungkookra. Ő nem az a srác, akit én fél éve megismertem. Az a Jungkook, akivel megismerkedtem, az teljesen ártatlan és érintetlen volt. Én pedig szépen lassan bevezettem mindenbe. Igaz, hogy közben több másik sráccal is kavargattam, de Jungkook már a kezdetektől más volt. Nem tudtam nagyon sokáig én sem, hogy mégis miben más, mint a többi srác, akivel összejárok, de aztán leesett. Jungkook szeretett engem, nem csak a szexre kellettem neki. Én pedig idióta voltam, mert a farkam után mentem, ahelyett, hogy végre megálltam volna egyetlen személynél, és megpróbáltam volna helyrehozni az életemet. Így utólag persze mindent megbántam már, de Jungkook ezek szerint teljesen máshogyan gondolja, mint én.

- Jungkook, ez az egész egy nagy félreértés. Én sosem akartam, hogy ilyen legyél. Én sem voltam büszke magamra, amikor naponta váltogattam a partnereimet. De neked miért kell ezt tenni? Te nem az vagy.

- Mi közöd van ahhoz, hogy kivel mit csinálok? – háborodott fel. – Köztünk nincs már semmi, és nem is lesz, szóval ideje ezt neked is felfogni. Eljátszottad a bizalmamat, elüldöztél magad mellől, pedig én hónapokon keresztül eltűrtem azt, hogy rajtam kívül több faszid is van. Miért pont most kell ezt csinálnod?

- Mert mostanra sikerült beismerjem magamnak, hogy beléd szerettem.

Jungkook az arcomba nevetett. Meglepődtem, mert nem erre a reakcióra számítottam. Nem értem, hogy miért nevetett ki, amikor én őszintén elmondtam neki a jelenlegi érzéseimet. Még ha nem is akar már velem lenni, akkor sem kellene így viselkednie. Én sosem aláztam meg őt, nevettem ki, vagy éreztettem vele, hogy nem szeretem – mert hát, mint kiderült, tényleg szerettem, de ez most csak részletkérdés.

- Értem – bólintott egyet. – Sajnálom, de én már nem érzek semmit sem irántad. Viszont köszönöm, hogy bevezettél úgymond a felnőtt életbe, mert ha téged nem ismerlek meg, akkor ki tudja, hogy meddig bujkáltam volna a szobám falai között.

- Ne! Ezt rohadtul ne köszönd meg nekem, Jungkook. Tudod, hogy mennyire rosszul érzem magam, amiért ez lett belőled? – motyogtam, miközben éreztem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel. – Hova lett az az ártatlan Jungkook, aki fél éve kitágult szemekkel meredt rám, amiért egy sráccal smároltam? Ha?

- Nos, az az ártatlan Jungkook pontosan miattad nem létezik már – válaszolta. – Te változtattál meg, te tereltél erre az útra, szóval nem igazán értem, hogy most miről is beszélgetünk. Nem léphetnénk már végre túl egymáson?

- Komolyan ezt szeretnéd? Azt akarod, hogy hagyjalak békén, te pedig tovább fogod játszani a hímribancot, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne?

- Hímribanc? – horkantott fel. – Két héttel ezelőttig még te voltál hímribanc.

Nem mondtam neki inkább semmit, mert úgy éreztem, hogy kezdünk átlépni egy határt, amiből vagy verekedés, vagy kiabálás lesz. Én pedig egyiket sem szerettem volna, szóval úgy döntöttem, hogy hiába nem akarom, de el kell engednem Jungkookot. Nem azt mondom, hogy ezzel végleg lemondtam róla, de inkább elmegyek majd a lakására, ahol remélhetőleg kettesben tudunk majd nyugodt körülmények között beszélni.

- Jobb lesz, ha most megyek – mondtam neki, mire bólintott egyet. – De azért kérlek, gondolkozz el azon, hogy biztos ilyen életet akarsz-e élni. Még nagyon fiatal vagy, előtted az élet, szóval hamar helyrehozhatod, ha esetleg rossz döntéseket hoztál.

- Ezt mind tőled tanultam, szóval kettőnk közül szerintem nem nekem kellene elgondolkodjak – mondta, azzal fogta magát és konkrétan kirohant a mosdóból.

- A kurva életbe – ütöttem bele az egyik mosdókagylóba, majd a tükörbe pillantottam, és hát konkrétan megijedtem a saját kinézetemtől.

Arcom vörös, hajam kócos volt, mert többször is beletúrtam idegességemben a Jungkookkal való beszélgetés közben. Mellkasom úgy emelkedett és süllyedt, mintha az életbemaradásért küzdenék. Nem gondoltam volna, hogy ilyen heves érzelmeket vált majd ki belőlem Jungkook, de hát nagyon is sikerült neki. Amikor megláttam azzal a gyerekkel smárolni, csak egy kicsit választott el attól, hogy ne rángassam le Jungkookról, aztán lökjem a földre, másszak fölé, és üssem addig, amíg mozog.

Eddig el sem tudtam képzelni, hogy mit érezhetett akkor, amikor más fiúkkal látott. Most viszont kezdem kapizsgálni, hogy miken mehetett keresztül. Legszívesebben sírtam volna, de végül nem tettem, mert nem akartam megtörni. Nem is kellene Jungkookkal törődjek, mert eddig is találtam magamnak srácokat, ezek után is simán fogok. Ha kell, akkor minden ujjamra akad majd valaki, és így bebizonyíthatom Jungkooknak, hogy nem esedezek a bocsánatáért. Pedig amúgy legszívesebben ezt tenném, azzal viszont úgy tűnik, hogy semmire sem megyek. Talán féltékennyé kellene tennem valahogy, vagy elérni, hogy lásson egy fiúval smárolni. Akkor talán majd észhez tér, és rájön arra, hogy még mindig szeret engem. Igen, ezt kell tennem, mert a szép szavak sajnos semmit sem érnek.

Úgy mentem vissza a többiekhez, mintha nem történt volna semmi sem az elmúlt negyed órában. Jeongin két széken feküdt, Gayoon pedig két munkatársunkkal beszélgetett. Csendben leültem, majd a whiskymet kezdtem kortyolgatni, miközben az embereket nézegettem. Egy helyes fiút kerestem, akire szívesen rámásznék. Amúgy is két hete érintetlen vagyok, szóval jót tenne már egy kis akció. Nem kellett sokáig nézelődjek, szinte azonnal megtaláltam a tökéletes srácot, aki mázlimra egyedül üldögélt az egyik asztalnál.

- Hé! Hova mész már megint? – kérdezte Gayoon, amint felpattantam a székről, amire alig két perce ültem vissza.

- Pasizni – vontam meg a vállaimat, mire a Gayoon mellett ülő nő munkatársaink álla a földet súrolta.

Nos, elképzelhető, hogy ők nem tudtak arról, hogy meleg vagyok, de hát jobb később, mint soha, nem? Hatalmas vigyorral az arcomon és fenekemet rázva sétáltam el az asztaltól, mert már láttam a szemeim előtt, amint a falnak nyomom a srácot és még a szuszt is kicsókolom belőle.

Elhatároztam, hogy nem fogok ismét egyszerre több pasival kavarni, de Jungkooknak sikerült rendesen felcsesznie. Nem tetszik, amit csinál, ahogyan az sem, hogy milyen tiszteletlenül beszélt hozzám, pedig öt évvel idősebb vagyok nála. Majd megmutatom én neki, hogy én is tudok „menő" lenni, akárcsak ő. Kettőnk között az a hatalmas különbség van, hogy én már évek óta ezt csinálom, ő meg nagyjából két hete kezdhetett el mindenkivel összejárogatni. Rohadtul nem akartam őt ilyenné tenni. Egyáltalán nem állt szándékomban egy mindössze tizennyolc éves fiút ilyen útra terelni. Nem gondoltam volna, hogy a szülinapi meglepetésem után, ami sajnos nem úgy sült el, ahogyan azt én terveztem, ennyire megharagszik rám. Pedig azt hittem, hogy élvezni fogja, hogy nem csak kettesben vagyunk, hanem egy harmadik tag is csatlakozik hozzánk. Viszont nagyon nem jött be neki, mert az elejétől fogva elutasított. Talán, ha jobban odafigyeltem volna rá, akkor nem történik ez a hatalmas félreértés. De hát mit tehetnék? Undorodva néz rám, és csak egy hajszálnyi esélyt sem ad nekem. Várjak rá örökké, amíg ő boldogan éli az életét? Nos, az egyáltalán nem én lennék, hiába szeretem nagyon. Abba tudok csak reménykedni, hogy esetleg féltékennyé tudom tenni, aztán észhez tér, hogy amúgy még sem lépett túl teljesen rajtam. Én pedig majd tárt karokkal várom, mintha nem utasított volna el megannyi alkalommal.