J I M I N  P O V
J U N G K O O K  T O P

Sóhajtottam egy hatalmasat, miközben segítségkérően a mellettem álló Taehyungra pillantottam, hátha ő tudja, hogy mi folyik itt pontosan. Viszont arckifejezéséből hamar világossá vált, hogy ő sincs tisztában Jungkook viselkedésének okával.

Én azt hittem, hogy az előző heti kiruccanásunk Tokióban csak még közelebb visz minket egymáshoz. Azt hittem, hogy ő is pont annyira élvezte az ottlétet, mint amennyire én, hiszen olyan jól elvoltunk. Olyan jó volt, hogy csak ő és én voltunk, senki más. Viszont minden megváltozott, miután hazajöttünk onnan. Jungkook azóta konkrétan alig jön ki a szobájából, csak akkor látjuk, ha éppen kajáért jön ki. A tagok is próbáltak már vele beszélni, de egy „most nem tudok beszélni" kijelentéssel mindenkit lerázott. Nem tudom, hogy mi változott meg ilyen hirtelen, mert Japánban még tényleg minden rendben volt.

- Meg kellene próbálnod ismét beszélni vele – tette Taehyung jobb kezét a vállamra, majd biztatóan megszorította azt.

- Tudod jól, hogy el fog küldeni – eresztettem el egy szomorú mosolyt.

- Egy próbát szerintem megér – vonta meg a vállait. – Veszteni semmit sem fogsz vele.

- Igaz – motyogtam, majd felsóhajtottam és Jungkook szobájának ajtajára vezettem tekintetem.

- Na, menj, addig én beszélek Hobi Hyunggal, hogy mi a mai program – mondta, azzal fogta magát és hátat fordítva nekem, megindult az említett szobája felé.

Vettem egy hatalmas levegőt, majd Jungkook ajtajához sétáltam. Annyiszor próbáltam már vele beszélni, de egyszer sem engedett be a szobájába, sőt még beszélni sem volt hajlandó. Nem tudom, hogy miért nem ér rá egy hete semmire és senkire, de én baromi magányos vagyok ez miatt. Hiányzik, mert eddig minden szabad percemet vele töltöttem. Most viszont olyan, mintha teljesen ellökött volna magától, én pedig csak tétlenül álltam és végignéztem ezt.

- Jungkook... – kopogtam végül hármat az ajtaján, miközben mondhatni suttogtam csak. – Jungkook – mondtam pár másodperc elteltével, egy fokkal hangosabban a nevét.

- Igen? – érkezett a válasz, mire fejemet a világosbarna fának döntöttem.

- Hiányzol – mondtam normálnál egy fokkal hangosabban, mert azt akartam, hogy hallja minden egyes szavamat. – És nem tudom, hogy mi történt. Valamit csináltam Tokióban, amiért így viselkedsz? Miért nem beszélsz velem?

Hosszú percekig nem érkezett válasz, én pedig már azon gondolkoztam, hogy talán vissza kellene mennem a szobámba. Feleslegesen próbálkozok, Jungkook nem akar beszélni velem. Torkom kaparni kezdett és éreztem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel. Eddig tényleg minden rendben volt közöttünk, ezért is voltam teljesen tanácstalan.

Viszont mielőtt még visszaballaghattam volna a barlangomba, kattant Jungkook ajtajának zárja, majd kinyílt az ajtó. Jungkook megragadta a csuklómat és behúzott a szobájába, majd magunkra zárta az ajtót. A szobájában teljesen sötét volt, egyedül a számítógépének fénye adott egy kis fényt a helyiségben. Nagyokat pislogva meredtem a még mindig csuklómat szorító Jungkookra, és vártam, hogy mondjon valamit.

- Sajnálom – szólalt meg. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen gondolataid vannak. Én csak meglepetést szerettem volna okozni neked valamivel.

- Tessék? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Azért zárkóztam be azonnal, miután visszajöttünk Tokióból, mert szerettelek volna meglepni téged valamivel – kulcsolta össze ujjainkat, majd gyengéden megcirógatta kézfejemet. – Nem történt semmi sem, csupán szeretnék minél hamarabb kész lenni ezzel a valamivel. De gyere, megmutatom. – mondta, azzal megindult a számítógépe felé.

Leült a székére, majd megnyitotta a tálcára letett alkalmazást. Egy vágóprogrammal találtam szembe magamat. Összeráncolt szemöldökökkel pillantottam Jungkookra, aki látszólag rendesen zavarban volt. De hát miért?

- Igazából több mint a felével készen vagyok, de azon vagyok, hogy minél tökéletesebben szerkesszem meg – mondta, majd derekamnál fogva az ölébe húzott és átölelt.

Miközben állát a nyakhajlatomra támasztotta, a videó elejére pörgetett, majd elindította azt. Már az első másodpercben elmosolyodtam, ugyanis azonnal beugrott amikor Jungkook közölte velem, hogy fog pár videófelvételt készíteni a kiruccanásunkról, de nem magyarázta meg, hogy miért. Nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, mert általában szeret minden utazást megörökíteni, így most sem lepett meg különösebben, hogy konkrétan mindig a kezében volt kedvenc kamerája.

Jungkook ideges volt, mert a pólómat gyűrkélte, és nagyjából felpillantott rám a reakciómat lesve. Én viszont csak néztem a képernyőt könnyes szemekkel, mert az elmúlt héten minden szarság megfordult már a fejemben, csak ez nem. Nem gondoltam volna, hogy valami ilyesmi állhat az elzárkózottsága mögött. A videóban látszott rajtam, hogy iszonyat boldog voltam, és tényleg nagyon az voltam. Amikor Jungkookkal vagyok, mindig ezt érzem.

- Na? Eddig milyen? – pillantottam rám félve.

- Csodálatos – suttogtam, majd szembefordultam Jungkookkal, és arcát két tenyerem közé vettem. – Miért nem mondtál semmit sem erről? Tudod, hogy mennyire megijedtem, hogy valami rosszat tettem?

- Sajnálom, Jimin – motyogta. – Én csak titokban szerettem volna tartani az egészet, hogy tényleg meglepjelek. De talán így jobb lesz, mert te láthatod először és segíteni is tudsz majd benne, ha úgy van.

- Szerintem nem kell segítenem neked – válaszoltam egy apró mosoly kíséretében. – Egyedül is nagyon jól haladsz, illetve jó ötleteid vannak.

- Tényleg tetszik? – harapta be alsó ajkát.

- Igen – bólintottam egy aprót, majd közelebb húztam magamhoz, hogy nyomhassak egy apró puszit a szájára. – De legközelebb kérlek, tudasd velem, hogy nincsen semmi baj, csupán valamiben settenkedsz.

- Jó! Ígérem, hogy többet nem zárkózok el szó nélkül. – fúrta fejét a nyakhajlatomba, majd belepuszilt a nyakamba.

Hosszú percekig ebben a pózban ücsörögtünk, viszont egy idő után kellemetlen lett a póz, ezért visszafordultam a monitor felé. Nem akartam kimenni innen és megint egyedül hagyni Jungkookot, mert örültem neki, hogy végre tudtam vele rendesen beszélni. Viszont nem volt elég merszem ahhoz, hogy megkérdezzem, maradhatok-e. Nem akartam zavarni, és ha esetleg miattam nem tudna teljes mértékben odafigyelni, akkor mérges lennék magamra.

- Nincs szükséged semmire? – kérdeztem, mire megrázta a fejét. – Biztos? Készíthetek neked ebédet, vagy hozhatok fel kávét, ha szeretnéd.

- Csak kérek még egy puszit, aztán folytatom a vágást – csücsörített, én pedig mosolyogva odahajoltam hozzá, hogy eleget tegyek kérésének. – Itt maradsz?

- Nem zavarok?

- Te? Sosem. Most már úgy is tudod, hogy mit csinálok, szóval többé már nem titok. – vonta meg a vállait, én viszont kicsit rosszul éreztem magam, mert egyáltalán nem akartam elrontani a meglepetést, csupán rossz dolgok vették át az uralmat felettem.

- Bocsánat – húztam el a számat. – Nem akartam elrontani a meglepetést.

- Ugyan – kulcsolta össze az ujjait a hasamnál, majd jó szorosan hozzám bújt. – Így sokkal különlegesebb lesz.

- Akkor maradok – mosolyodtam el, majd lejjebb csúsztam egy kicsit az ölében, mert nem akartam őt zavarni. – Egyébként még egy gyors kérdés. Hogyan jutott eszedbe, hogy videót akarsz készíteni nekem?

- Mivel nyíltan nem vállalhatom fel, hogy szeretlek, ezért ezzel a videóval szeretném kifejezni az irántad érzetteket – mondta, mire sikerült elérnie, hogy ismét könnybe lábadjanak a szemeim.

- Úgy szeretlek, te – motyogtam, majd eltakartam a fejemet, mert baromira zavarba jöttem. Na, meg el kellett takarjam azt az egyetlen könnycseppet, ami valahogyan kiszökött.

- Én is szeretlek, Jimin – puszilt bele a hajamba. – Na, de tényleg folytatom a vágást, mert sosem leszek kész vele.

Mivel eléggé kényelmetlen volt az előbb felvett póz, így ismét változtattam. Ugyan Jungkook ölében maradtam, de lábaimat átvetettem a combjain, majd kicsit oldalra fordultam, és már nem a mellkasának dőlve figyeltem a monitort, hanem felkarjának és vállának dőlve. Határozottan kényelmesebb póz volt, így pedig még kevésbé zavartam Jungkookot.

Olyan jó volt ismét a közelében lenni, úgy hiányzott már. Hiányoztak az ölelései, puszijai, gyengéd érintései, sőt még az illata is. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elveszett lennék nélküle, de innentől kezdve ez is nyilvánvalóvá vált. Szükségem van Jungkookra, és csak reménykedni tudok abban, hogy neki is rám.

Igazából az éjszaka nagyjából semmit sem aludtam, így nem meglepő, hogy sikerült elszundítsak Jungkook karjaiban. Teljes mértékben megnyugodtam, már nem voltak paranoiás gondolataim, talán ezért is tudtam végre aludni. Na, meg hát Jungkook közelsége mindig is nyugtató hatással volt rám. Ha tudom, hogy ez áll a dolgok mögött, akkor nem várok eddig. Addig hisztiztem volna a szobájának ajtaja előtt, amíg be nem engedett volna. Ebből is az látszik, hogy nem kell mindig a legrosszabbra gondolni.

Nos, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a videó, bár az eddigi részletet látva, egyszerűen tökéletes lesz. Jungkook minden erejével azon lesz, hogy a lehető legjobb videót összevágja, amivel kifejezi az irántam érzett érzéseit. Aki érteni fogja a videó lényegét, az érteni fogja, aki pedig nem, az nem. Sajnos ennél nyilvánvalóbbak nem lehetünk, pedig én lennék a legboldogabb, ha felvállalhatnám a Jungkook iránt érzetteket. De amíg ez nem lehetséges, addig be kell érnem ezzel a videóval, ami egyébként nagyon sokat jelent nekem. Tényleg nem gondoltam volna, hogy Jungkook azért váltott át remete életmódba, hogy egy videót készítsen rólam, vagy éppen nekem. Nem érdemlem meg őt, komolyan mondom...