J U N G K O O K P O V
J I M I N T O P

- Te meg mit keresel itt? - lépett oda hozzám Gunmin, a házibuli egyik vezéralakja.

- Szerinted? Bulizni jöttem! - vontam meg a vállaimat, miközben húzóra megittam a poharamba töltött whisky-kólát.

- Win tud róla? - kérdezte, mire behunytam a szemeimet, mert már csak a neve hallatán is rosszul lettem, a pumpa pedig felment bennem.

- Win szakított ma velem üzenetben, szóval semmi köze ahhoz, hogy hol vagyok - válaszoltam idegesen, majd összegyűrtem a kezemben tartogatott műanyag poharat, és a földre dobtam.

- Ó, ezt nem tudtam - húzta el a száját. - Sajnálom, Jungkook, nem akartam tapintatlan lenni.

- Mindegy, megyek és iszok még - vontam meg a vállaimat, azzal fogtam magam és megindultam a konyha felé.

Tök jó, hogy ma azért jöttem ide, mert el akartam felejteni Wint. Eddig minden rendben volt, nem gondoltam rá, csak a körülöttem lévőkkel törődtem, de természetesen jönnie kellett valakinek és fel kellett hoznia a rohadt exemet. Ki szakít majdnem egy év együttlét után üzenetben? Még arra sem méltatott, hogy felvegye a telefont, miután leírta, hogy szakítani akar. Hogy lehet valaki ennyire undorító és gerinctelen?

- Na, mizu? - lépett oda hozzám a matek faktos padtársam, Donghee.

- Igyunk - töltöttem neki is azonnal a whiskyből, amit apám piás szekrényéből csórtam el, mielőtt eljöttem otthonról.

- Szeretem ezt a hozzáállást - jegyezte meg, én pedig csak kivillantottam a fogaimat, mert elképzelhető, hogy szerelmi bánatom miatt egyedül is nekiláttam az ivásnak.

Két pohár whisky-kólát is megittunk, majd a közös matek faktról kezdtünk beszélgetni, ugyanis általában mindig végigpofázzuk, és valahogyan sikerül elérnünk, hogy kizavarjanak a folyosóra. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól ki fogok jönni Dongheevel, mert bevallom őszintén, amikor megtudtam, hogy az iskola jéghoki csapatában játszik, elkönyveltem egoista, nagyképű fasznak. De aztán kellemeset csalódtam benne, amikor jobban megismertem.

- Ő meg kicsoda? - pislogott hatalmasakat, majd a bejárati ajtó felé mutatott, amivel jelenleg szemben álltunk, így gondtalanul megleshettem, hogy ki keltette fel ennyire az érdeklődését.

- Nem... nem tudom - nyaltam végig alsó ajkamon, amikor is megpillantottam egy fekete hajú, fehér inget és fekete bőrnadrágot viselő, nagyjából velünk egy korú srácot.

Beletúrt hajába és végigvezette a tekintetét a tömegen, majd eleresztett egy pimasz mosolyt, amikor összetalálkozott a tekintete az enyémmel. Nyelnem kellett egy hatalmasat, ugyanis felém indult meg, kicsit sem törődve az őt leszólító lányokkal és fiúkkal. Megállt előttem és felpillantott rám, ugyanis jóval alacsonyabb volt, mint én.

- Hol lehet itt inni? - kérdezte, mire kellett pár másodperc, amíg összeszedtem magam és a gondolataimat is.

- A konyhában - mutattam a háta mögé, mire bólintott egy aprót és már hátat is fordított nekem.

- Te nem jössz? - pillantott hátra a háta mögött, mire azonnal megindultam utána. Ha azt akarja, hogy vele menjek, akkor nekem aztán nincsen ellenemre.

- Jungkook hogyan lehet ennyire mázlista? - hallottam, amint páran utánunk súgnak, amint a konyha felé vettük az irányt. Hát, úgy érzem, hogy a ma lezajlottak után megérdemlem azt, hogy valami jó is történjen velem. Ez a jó dolog pedig jelen esetben a fekete hajú idegen, akinek ezek szerint szimpatikus vagyok.

- Mit ajánlasz? - kérdezte tőlem, amint beléptünk a kis helyiségbe, ahol most kevesebben voltak, mint amikor én jöttem egyedül inni.

- Whisky? - emeltem felé a poharam, tudatva vele, hogy én is azt iszok, így csak ajánlani tudom a kedvenc alkoholos italom.

- Oké, de kérek hozzá kólát, mert nem szeretnék azonnal berúgni - mondta, mire bólintottam egyet és már kezembe is vettem az első whiskys üveget, amit megláttam.

- Hogy hívnak egyébként? - kérdeztem tőle, miközben kevertem az italát.

- Jimin, téged?

- Jungkook - mosolyodtam el, amint én is elárultam neki a keresztnevem, majd átnyújtottam a tökéletesre elkészített whisky-kóláját.

- Köszi - kortyolt be azonnal, majd hümmögött egy aprót. Arcából ítélve ízlett neki a kóla és whisky páros, na meg szerintem egy perc sem kellett neki ahhoz, hogy egy csepp se maradjon a műanyag pohárban. - Oké, lehet, hogy elfogadok még egy pohárral, de akkor neked is innod kell velem.

- Rendben van - mosolyodtam el és már nyúltam is a whiskys üvegért, mert nem akartam megváratni.

Miközben készültek az újabb whisky-kólák, megtudtam, hogy Jimin alig egy hónapja költözött Wonjuba, így még nem nevezné annyira jártasnak magát a városban. Bátyja miatt jött el ebbe a buliba, mert egyedül lett volna otthon, a szülei viszont még tizennyolc éves létére is féltik fűtől-fától. Ezért kénytelen volt eljönni, amikor pedig belépett a bejáraton, megpillantott engem, és úgy gondolta, hogy jó társaság lehetek. Nos, én nem bántam, amiért rajtam akadt meg a tekintete, mert eléggé élveztem a társaságát, na meg azért eléggé jól nézett ki, azt sem tudtam figyelmen kívül hagyni.

Én is meséltem pár dolgot magamról, de igyekeztem nem szóba hozni az exemet, mert akkor biztosan kibuktam volna. Nem sírtam még az a gyökér miatt, és nem szeretném pont az újonnan megismert Jimin előtt megmutatni az összetört és megalázott énemet. Ezért inkább a pozitív tulajdonságaimra összpontosítottam, és a családomat előztem előtérbe, mert ki ne ismerné Wojunba a Park családot? Apám üzemelteti az összes általános- és középiskolát, hosszú távú tervei között pedig az is szerepel, hogy a gimnáziumok és a főiskolákra is lecsap, így mindent ő irányíthat és vezethet majd.

- Nem értem, hogy miért nem vagy nagyképű - jegyezte meg, amikor visszamentünk a nappaliba, és elfoglaltuk az egyik szabad fotelt. Jimin a fotelben ült, én pedig az egyik karfán foglaltam helyet, mert máshogyan nem fértünk volna el kényelmesen.

- Miért lennék nagyképű? - néztem rá értetlenül, majd kortyoltam kettőt a whisky-kólámba, amiből szerintem ez már a hetedik pohár is lehet. Bevallom őszintén nem számoltam, ugyanis örültem annak, hogy végre kezdenek lassulni a reflexeim, ahogyan a fejem is zsibbadt már. Így legalább eszembe sem jutott a nyomorék Winre gondolni.

- Mert a gazdag szülők gyerekei mindig azok - vonta meg a vállait.

- Hát én nem vagyok - válaszoltam azonnal. - Mindig is utáltam, ha valaki azért elítélt, mert tehetősebb családból származok. A szüleim rohadt sokat dolgoztak azért, hogy felépítsék karrierjüket, én pedig kibaszottul büszke vagyok rájuk, amiért sikerült, és a nehéz napokon sem adták fel.

- Ezek szerint tényleg jó kapcsolatot ápolsz velük - mosolyodott el, majd fejét a felé eső felkaromnak döntötte, és a világ legédesebb módján pulcsimba dörgölte az arcát, mint valami kiscica.

- Mindenkivel ilyen közvetlen vagy?

- Nem - rázta meg a fejét. - Csak azokkal, akik bejönnek.

- Ó, szóval én bejövök neked? - kérdeztem egy pimasz vigyor kíséretében.

- Lehet - pillantott fel rám, így vészesen közel került az arcomhoz.

Nyeltem egy aprót, tekintetem pedig szinte azonnal a kívánatos ajkaira tévedt, amiket legszívesebben addig csókoltam volna, amíg legalább kétszer jobban feldagadtak volna. Már éppen hajoltam volna közelebb hozzá, hogy lekapjam, amikor is Gunmin pánikolva megjelent és közölte velem, hogy Win itt van.

- Mi van? - kérdeztem tőle hatalmasra tágult szemekkel, majd a hátam mögé pillantottam, mert ott volt a bejárati ajtó.

Win tényleg ott volt. Látszólag nagyon keresett valakit, amikor pedig megtalált engem a tömegben, azonnal megindult felém. Nyeltem egy hatalmasat, viszont olyan volt, mintha kővé dermedtem volna. Nem bírtam megmozdulni, pedig legszívesebben elrohantam volna innen, mert egyáltalán nem álltam készen arra, hogy a mai szakításunk után találkozzak vele.

- Ő meg kicsoda? - kérdezte Jimin, és másodpercenként kapkodta a fejét, hol a felénk közeledő Wint, hol pedig engem nézve.

Nem bírtam sajnos megválaszolni a kérdését, ugyanis Win ekkora már odaért hozzánk. Az ingemnél fogva húzott fel a kanapéról és a falnak nyomott. Szemei szikrákot szórtak, bűzlött az alkoholtól és tisztában voltam azzal, hogyha nem sikerült valahogyan leállítanom, akkor gondok lesznek. Igaz, még csak egyszer emelt rám kezet, de akkor is ittas állapotban volt, és ha nem lettek volna ott a haverjai, akkor képes lett volna mindenki előtt behúzni nekem egyet. Hogy miért? Mert rámosolyogtam a pincérre, aki felszolgálta nekünk a rendelt ételeket és italokat.

- Te meg még is mi a faszt keresel itt? - kiáltott rám, miközben egyre szorosabban fogta az ingemet, így esélytelen volt, hogy esetleg megszökjek tőle. - Ezt szokás csinálni szakítás utáni este, igaz? Hány emberrel smároltál már, ha? Hány ember vitt fel az emeletre és dugott meg jó keményen, Jungkook? - fröcsögte a kicsit sem diszkrét szavait nekem, ezzel sikeresen megalázva minden egyes ember előtt, aki jelenleg a nappaliban tartózkodott és minket nézett.

- Hagyd... hagyd abba - motyogtam erőtlenül, könnyeimmel küszködve. - Kérlek, engedj el! - kértem, miközben azon voltam, hogy lehámozzam kezeit magamról, de olyan erősen szorított, hogy hiába erőlködtem, semmit sem sikerült elérjek.

- Hogy a faszba tudtam együtt lenni veled majdnem egy évig? Amikor ennyire szánalmas és élettelen vagy. Nézz már magadra, ember! Reszketsz, és bármelyik pillanatban elbőgheted magad. Ha ilyen kis nyápic szar vagy, akkor soha a büdös életben nem fogsz senkit találni magad mellé. - köpte idegesen továbbra is a jókívánságait nekem, amivel a nem létező önbecsülésemet sikeresen a világ végére száműzte.

Igen, tisztában vagyok azzal, hogy egy szánalmas és élettel nyápic szar vagyok. Win tett azzá, mellette váltam ennyire elbaszottá, mint amilyen most vagyok. Nem tudok ez ellen mit tenni, mert az elmúlt évben olyan szinten elnyomott, hogy tényleg úgy éreztem magam, mint egy jelentéktelen szardarab. Előtte egyáltalán nem ilyen voltam, egy kezemen meg tudtam számolni, hogy egy évben hányszor sírtam. De miután megismertem őt? Naponta órákat sírtam, amiért ennyire szerencsétlen voltam és egy olyan valakibe szerettem bele, aki még emberszámba sem vesz engem igazán.

- Szólalj már meg, Jungkook! Kiabálj velem, vágj hozzám mindenféle szarságot és veszekedjünk! - nyomott még szorosabban a falhoz, én pedig eddig bírtam tovább.

Mindenki előtt elsírtam magam. Annyira megalázó volt, amit velem csinált, hogy legszívesebben elástam volna magam a föld alá és soha többet nem jöttem volna fel az emberek közé. Biztosan mindenki rajtam nevetett, amiért a sarkamra sem bírtam állni, és egyszerűen képtelen voltam bármit is visszavágni Winnek.

- Most már elég lesz! - lépett közbe Gunmin és még pár haverja. - Nem látod, hogy mennyire kivan? - kérdezte volt barátomtól, de úgy tűnt, egy kicsit sem érdekli, hogy milyen állapotba kerültem a szavai miatt.

Nagy nehezen, de sikerült leszedniük rólam Wint, aki még ekkor sem maradt csendben, hanem lökte a faszságait. De én már koránt sem figyeltem rá, csak fogtam magam és kirohantam a házból. Nem érdekelt, hogy hányan néznek hülyének, ahogy az sem, hogy mit gondolnak rólam az emberek, amiért zokogva rohanok. Nem tudtam, hogy hova megyek, csak is az lebegett a szemeim előtt, hogy minél messzebb akarok kerülni Wintől, mielőtt még kiugranék egy kocsi elé abban reménykedve, hogy elüt és meghalok.

Bementem a Gunmin utcája végén lévő kisboltba, és vettem egy üveg whiskyt, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok elég részeg. Elképzelhető, hogy addig akartam inni, amíg el nem ájulok, mert akkor legalább kiüthetem magam pár órára. Legalább arra a pár órára nyugtom lenne, és nem kellene az elcseszett életemen agyaljak. Először nem akarta kiadni nekem az eladó az alkoholt, mert szerinte már elég részeg vagyok, de ekkor eltörött bennem a mécses és leordítottam szerencsétlen fejét, ő pedig már nem akart többet ellenkezni velem.

Könnyes szemekkel indultam meg Sungmin házának ellentétes irányba, miközben folyamatosan kortyolgattam a whiskyt, amihez most kólát sem vettem. Azt akartam, hogy minél hamarabb kiüssem magam. Fogalmam sincs, hogy hogyan kötöttem ki egy kisebb fahídnál, de annyira hangulatos volt a világításnak köszönhetően, hogy le is telepedtem a közepére.

- Biztosan egyedül szeretnéd azt meginni? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, mire azonnal odapillantottam.

Először azt hittem, hogy Win jött utánam, de hamar fejbe csapott a tudat, miszerint ő sosem volt hozzám ilyen gyengéd és nem beszélt velem ilyen lágyan, mondhatni kedvesen. Eleresztettem egy apró mosolyt, amikor megpillantottam Jimint, akit még a buliban ismertem meg, mielőtt még beütött volna a gebasz. Miért jött utánam, és hogyan talált meg?

- Kérsz? - emeltem magasba az alkoholos üveget, mire bólintott egy aprót és helyet foglalt mellettem a fahídon.

Örültem neki, amiért utánam jött, és nem hagyott egyedül depresszióba esni. Miért van az, hogy ő már most többet tett értem, mint amennyit Winnek egy év alatt sikerült? Miért nem találkozhattam Jiminnel hamarabb? Akkor talán nem alakultak volna így a dolgok... Akkor talán nem váltam volna egy puhány pöccsé, aki mindenen is elsírja magát. Jimin, miért pont most kellett megjelenj az életemben?