J U N G K O O K  P O V
J U N G K O O K  T O P

– Már megint te? – forgatta meg szemeit Hyerim, amikor a héten már harmadjára mentem át hozzájuk.

– Jimin írt egy üzenetet, hogy unatkozik, szóval gondoltam, hogy átjövök – villantottam ki a fogaimat és nem tagadom, hogy mennyire élveztem azt, hogy már csupán a puszta jelenlétemmel is ennyire idegesítettem.

– Remek – sóhajtott fel, viszont szerintem már úgy volt vele, hogy feleslegesen áll nekem ellen, akkor sem fogom magára hagyni a fiát, ha tetszik neki, ha nem.

Olyan hatalmas önelégült mosollyal sétáltam el mellette, mint talán még sosem és bevallom őszintén, hogy imádtam húzni az agyát. Eleinte nagyon unszimpatikus volt, viszont az utóbbi napokban többet találkoztunk és kommunikáltunk egymással, mint kellett volna, ez miatt pedig volt alkalmam megismerni őt egy kicsit közelebbről is, még ha nem is szerettem volna. Csak félti a fiát, amit megértek, de attól még nem kellene úgy viselkednie velem, mintha én lennék maga az ördög.

– Szia, babám – huppantam le Jimin mellé az ágyára, mire mosolyogva beljebb csúszott, hogy kényelmesen elférjünk az ágyán. – Hogy vagy? – kérdeztem meg szokásomhoz híven, majd nyomtam egy apró csókot a szájára, ami most már koránt sem volt annyira undorító, mint amikor először jártam itt a verekedése után.

– Most, hogy itt vagy, már sokkal jobban – válaszolta, én pedig még közelebb bújtam hozzá, hogy át tudjam karolni, ő pedig a mellkasomra telepedhessen. – Tudod, most, hogy konkrétan életképtelen lettem, van időm gondolkodni az élet nagy gondjain és ijesztő, de rájöttem valamire.

– Na, mire? Arra, hogy anyád rosszabb, mint három terhes nő összezárva? – pöcköltem orron, mire megforgatta a szemeit és közölte velem, hogy egyáltalán nem vagyok vicces, de azért még is nehezére esett visszatartani a mosolyát. 

– Nem, nem anyával kapcsolatos, hanem veled, vagyis pontosabban velünk.

– Félek – kaptam ijedten a szám elé az egyik kezem, mintha valóban tartanék a mondanivalójától.

– Nem tudok másra gondolni, csak rád és ez megrémiszt. Mármint eddig fel sem tűnt, hogy ennyire elvetted volna az eszem. 

– És, ez ennyire baj? – pillantottam le rá, mire megrázta a fejét és nyelt egy aprót. Rettenetesen zavarba volt, én pedig alig bírtam ki, hogy ne tegyek valami epés megjegyzést a gyerekes zavaráról. Mindig is édesnek találtam, hogy egy szavamba kerül és már is paradicsom piros lesz a feje.

– Nem baj, csak még sosem éreztem ilyet ezelőtt, egyik barátommal sem és nem tudom, hogy mégis hogyan csinálod.

– Csak nézz rám – villantottam ki a fogaimat. – Viccet félretéve velem is pontosan ez van, főleg most, hogy miattam verekedtél. Aggódom érted és nem tudom, hogy még hányszor kell elmondjam neked, hogy ne szájkaratézz, mert megjárod. 

– Jó, tudom, de akkor sem fogom hagyni, hogy rosszakat mondjanak rólad – nyávogta, majd állát a mellkasomra tette és úgy pillantott fel rám.

– Reménytelen vagy – sóhajtottam fel, bár az igazat megvalva, nem egy embert vertem már meg azért, mert valami olyat mondott Jiminre, ami nekem nem tetszett. De ezt neki nem kell tudnia, meg azt sem, hogy annak is képes lennék kitekerni a nyakát, aki képes ráhajtani, vagy csak úgy ránézni, hogy abból tudni lehessen, hogy képzeletben már a mosdóban kefélnek.

– Egyik nap hallottam, hogy anya telefonál valakivel és a te nevedet is megemlítette, viszont azt már nem hallottam, hogy mi volt a téma.

– Hyerim egy bonyolult nőszemély, eddig nem sikerült megértenem, de úgy érzem, hogy egyhamar nem is fog sikerülni – vontam meg a vállaimat. 

Három hangosabb kopogás zavarta meg a beszélgetésünket, majd amikor belépett az ajtón a szóváltásunk fő témája, majdnem elnevettem magam. Tökéletes időzítés, mit ne mondjak. Úgy döntöttem, hogy szokásomhoz híven ismét húzom egy kicsit az agyát, ezért nyomtam egy puszit a fia szájára. 

– Hoztam nasit – tette le Jimin mellé a tálat, amikben ropik és perecek voltak.

– Köszi – mosolyodott el a mellettem fekvő, majd mohón a hasára is emelte és falatozni kezdett.

– Jungkook, beszélhetnénk egy kicsit? – tette karba kezeit a nő, mire bólintottam egyet. – Négyszemközt – mondta, azzal ki is sietett a szobából eldöntve, hogy mindenképp beszélni fogunk. Remek.

– Mindjárt jövök – sóhajtottam fel, majd egy gyors csók után magára hagytam Jimint, aki kérdőn figyelte, ahogy követem az anyját. – Igen? – dőltem neki a konyhapultnak, amikor sikeresen megtaláltam. Nem gondoltam, hogy a ház másik végébe megy, de hát ezek szerint valami komoly dologról lehet szó.

– Oké, eddig nem szóltam, amiért folyamatosan itt vagy, viszont most közlöm veled, hogy ez az utolsó alkalom, hogy beteszed ebbe a házba a lábad! – mondta komor arccal, én pedig értetlenül összeráncoltam a szemöldökeimet, mert nem értettem, hogy ez még is honnan jött neki.

– Mert?

– Mert Jiminnek pihenésre van szüksége, te pedig nem, hogy nem hagyod, konkrétan zaklatod.

– Ő hív át mindig, szóval nem hinném, hogy zavarnám – horkantottam fel.

– A fiam nem buzi, szóval kérlek keress magadnak mást, akinek telebeszélheted a fejét.

– Oh, már megint itt tartunk? Ha ennyire nehéz felfogni, hogy a fia egy másik fiút szeret, akkor csak sajnálni tudlak. Nem értem, hogy téged miért zavar ez, mert Jimin boldog mellettem és amire csak szüksége van, én megadom neki. – vettem egy mély levegőt, hiszen nem tetszett, hogy megint ezzel a buzizással jön.

– Házasság? Dél-Koreában nem megengedett.

– Rengeteg olyan más ország van, ahol megengedett. Ha arra kerülne a sor, akkor még Európába is elvinném, hogy összeházasodjunk. De egyelőre még nem gondolkoztunk ilyesmiken, de azért édes tőled, hogy ennyire előre gondolkozol. – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat, Hyerim pedig szerintem legszívesebben leütött volna.

– Gyerek?

– Örökbefogadás?!

– Egy gyereknek szüksége van egy édesanyára és az édesanyját jellemző viselkedési formáknak a példájára. Szerinted két "apuka" ezt meg tudja adni neki? Nem, persze, hogy nem! – emelte fel a hangját és látszólag sikerült rendesen felidegesítenem.

– Egy család nem kettő főből áll, szóval, ha ennyire zavarna, hogy a gyereknek nincsen anyja, akkor te is példát tudnál neki mutatni. Vagyis inkább ne te, mert rólad biztosan nem venne jó példát. – tettem hozzá, mire Hyerim lépett egyet felém és felemelte a mutatóujját.

– Figyelj oda, hogy mit mondasz, Jungkook! Kettőnk közül még mindig én vagyok az idősebb, akivel tisztelettel kellene beszélj, nem ilyen hangsúllyal!

– Hogyan beszéljek tisztelettel valaki olyannal, aki szarik a fia érzéseire és nem örül a boldogságnak? Elmondom neked, Hyerin, hogy a fiad randira hívása volt életem legeslegjobb döntése és nem fogom hagyni, hogy köznék és a boldogságunk közé állj, azért, mert nem tudod elviselni, hogy belém szeretett.

– Ezek csak üres szavak. Próbálsz engem is félrevezetni, de nem dőlök be neked, én nem vagyok olyan naiv, mint a fiam. – szorította össze az állkapcsát és simán kinéztem volna belőle, hogy nekem jön, ha tovább szítom a tüzet.

– Miért akarnék én bárkit is félrevezetni? Azt szeretném, hogy végre belásd, hogy szeretjük egymást Jiminnel és lehet, hogy ebből a házból ki tudsz zárni, de az életéből nem. – fordítottam neki hátat, majd amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a konyhából, mert kezdtem én is elveszíteni az önkontrollom, viszont nem akartam jelenetet rendezni, ezért bölcsebb döntésnek viszonyult, hogy visszamegyek Jiminhez.

– Na, mizu? – kérdezte tőlem, amint becsuktam magam után az ajtót.

– Nem sok – vontam meg a vállaimat, majd magamra erőltettem egy apró mosolyt. – Csak megint megpróbált lebeszélni rólad.

– Ah... sajnálom, hogy már megint ezzel zaklat – tette le maga mellé a tálat, amiben már alig volt rágcsa, mert amíg én az anyjával veszekedtem, addig ő próbálta kajálással elterelni a figyelmét.

– Nem neked kellene bocsánatot kérj – ültem le az ágya szélére. – Végre be kellene látnia, hogy ez nem csupán fellángolás. Ahogy az sem igaz, hogy csak kihasznállak és az sem, hogy mindenkit félre akarok vezetni. Csupán végre boldog akarok lenni, méghozzá veled.

– Ne törődj anyával, jó? Ha tovább csinálja, akkor mondtam neki, hogy nem fog sűrűn látni. – csúsztatta kezét az enyémre, amin támaszkodtam.

– Nálam mindig van hely, ezt tudod – eresztettem el egy apró mosolyt.

– Tudom és hidd el, hogy ha továbbra is ilyen makacs lesz, akkor szavadon foglak.

– Már várom – villantottam ki a fogaimat és csupán attól jobb lett a kedvem, hogy Jimin közelében lehettem. – Szeretlek, Jimin.

– Én is szeretlek – válaszolta, majd közelebb csúszott hozzám, bár arca néha grimaszba torzult. Ezek szerint még mindig fájnak a sebei... A fenébe.

– Köszönöm, hogy anyám ellenére is kitartasz mellettem – döntötte a fejét a vállamra, így a meleg lehelete megcsapta a bőrömet.

– Felőlem anyád késsel is fenyegetőzhetne, még akkor sem hagynálak el – cirógattam állát, mire Jimin elnevette magát.

– Most elképzeltem és nagyon remélem, hogy ennyire azért nem durvulnak el a dolgok.

– Ebben én is reménykedek – sóhajtottam fel. – Szeretném megkérni majd a kezed és szeretnék egy kislányt is.

– Örökbefogadni? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót. – Szerintem nagyon szép név a Bona. 

– Jeon vagy Park Bona, nem is hangzik olyan rosszul, nem? – hunytam be a szemeimet, amikor fejemet az övének döntöttem.

– Jeon Bona... hm... tetszik – kuncogott fel édesen, ugyanakkor hallani lehetett rajta, hogy zavarban van.

– És elviszlek majd Európába is – mondtam a terveimet, amikre igazából Hyerim világított rá.

– Párizsba? – kapta hirtelen felém a fejét, mire bólintottam egyet, hogy akár arról is szó lehet. – Oda mindig is el szerettem volna jutni – mosolyodott el.

– Akkor oda mindenképp elmegyünk – mondtam, mire Jimin ismét közölte velem, hogy nagyon-nagyon szeret.

Nagyon remélem, hogy a kapcsolatunkból egyszer tényleg házasság lesz, illetve Bona nevű kislányunk is lesz, akinek csodálatos gyerekkora lesz, hiába nem lesz anyja. Eldöntöttem, hogy foggal-körömmel fogok harcolni Jiminért és nem fogok hagyni, hogy az anyja közénk álljon. 

Vége

◇ ♡ ◇

Sziasztok!
Nos, elérkeztünk az utolsó one shothoz, vagyis pontosabban az utolsó második shothoz. Ezen kívül terveztem még kettőt folytatni, de végül meggondoltam magam és csak ez maradt.

Nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltatok és bár one shotos könyvnek indult az egész, azért írtam jó pár második (illetve egy harmadik) részt is, mert szerettétek volna.

Remélem tetszettek nektek és köszönöm a sok-sok kommentet, amik miatt mindig jobb kedvem lett! ❤

Igazából nem is terveztem több mindent írni, arra lennék még kíváncsi, hogy melyik volt a kedvencetek?

Találkozunk a többi könyvemnél, puszi mindenkinek! ❤💜

Ui: Gőz erőkkel dolgozom a következő Jikookos hét részesemen, aminek a címe The forest of liars.

2019.09.11.