J I M I N  P O V
J U N G K O O K  T O P

– Megjöttem! – kiáltottam el magam, miután beléptem a bejárati ajtón, Jungkook kezét fogva.

Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem őt, hiszen ahhoz túlságosan fontos számomra, ezért is döntöttem úgy, hogy nem hagyom megint faképnél. Szerencsére amúgy is többen voltak a boltban, mint kellett volna, így Jungkook leléphetett, anélkül, hogy balhé lett volna. Ha nem kérdezte meg nagyjából percenként, hogy biztosan átgondoltam-e, hogy hazaviszem, akkor szerintem egyszer sem. Nem akart nekem rosszat, de képtelen volt felfogni, hogy egyáltalán nem érdekel a szüleim véleménye. Ha kell akkor elköltözök a keresztanyámhoz, vagy bármelyik olyan rokonomhoz, akiknek nem baj, hogy egy fiúba szerettem bele.

– Na, végre már, azt hi... – mondta anya, viszont amint realizálta, hogy nem egyedül érkeztem, szemei hatalmasra tágultak és azonnal az összekulcsolt ujjainkra vezette tekintetét. – Ez meg mi a francot keres itt? – kérdezte udvariasan, mire éreztem, hogy a mögöttem álló izmai teljesen megfeszülnek. 

– Micsoda véletlen, hogy pont a hozzánk legközelebb lévő boltban dolgozik, nem? – horkantottam fel, majd átnyújtottam neki a fehér szatyrot, amiben a kért élelmiszerek voltak. 

– Ezt már megbeszéltük, Jimin! Felesleges volt idehoznod. – vett egy mély levegőt, majd amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan el is tűnt a nappaliból. 

– Még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy itt vagyok – suttogta és most rajtam volt a sor, hogy vegyek egy hatalmas levegőt. Szembefordultam vele és megfogtam a másik kezét is, majd eleresztettem egy apró mosolyt.

– Nem fogom hagyni, hogy ismét szétválasszanak minket. Akkor engedtem, de most nem fogom és ha kell, akkor foggal, körömmel harcolok érted. Rendben?

– Rendben – mosolyodott el, majd a szájához emelte a kezeimet és nyomott rájuk egy-egy apró puszit. 

– Jungkook? – zavart meg minket apa, én pedig már úgy rájöttem arra, hogy anya miatt szerzett tudomást Jungkook ittlétéről, hogy háttal álltam neki. 

– Jó napot! – válaszolta az említett, majd gyorsan elengedte a kezeimet és inkább a farmer kabátjának zsebeibe dugta.

– Amikor azt mondtuk anyáddal, hogy nem akarjuk többet itt látni, akkor azt komolyan is gondoltuk – mondta úgy, mintha amúgy Jungkook itt sem lenne.

– Tudom – vontam meg a vállaimat. 

– Akkor meg? Mit keres itt? Hamarosan vendégeink lesznek, szóval ne provokálj minket ilyen hülyeségekkel. 

– Hülyeségekkel? – kérdeztem vissza teljesen ledöbbenve. – Szerinted az érzéseim hülyeségek?

– Gyerek vagy még, Jimin – sóhajtott fel anya, aki időközben visszaért közénk. – Mindketten azok vagytok még.

– És? Attól még szeretjük egymást. – vágtam vissza azonnal, szinte át sem gondolva, hogy mit mondok. 

– Hát, persze – forgatta meg anya a szemeimet. – Jungkook, kérlek menj innen, mert hamarosan vendégeink lesznek és még Jiminnek is készülődnie kell – mondta a mögöttem állónak, viszont megráztam a fejem.

– Nem megy sehova, anya! – emeltem fel a hangom, hiszen nagyon nem tetszett, hogy ilyen lekezelően beszél velem és Jungkookkal is.

– Majd azt én eldöntöm, jó? Én vagyok az anyád, amíg ebben a házban laksz, addig az van, amit én és apád mondunk. Ha azt mondjuk, hogy nem lehetsz együtt Jungkookkal, akkor nem leszel együtt vele. Ha azt mondjuk, hogy a szomszéddal fogsz járni, akkor azt fogod tenni. 

– A gyereketek vagyok, nem a rongybabátok. Mi lenne, ha végre valahára velem is törődnétek? Ha?

– Mi biztosan nem ilyenre neveltünk téged, kisfiam. Folyamatosan a te érdekeidet nézzük, szóval nem értem, hogy miért vagy ennyire felháborodva. – szólalt meg apa is, én pedig igazából meg sem lepődtem, hogy anya párját fogja. 

– Sajnálom, hogy nem vagyok olyan gyerek, mint amilyet ti elképzeltetek. Sosem nézitek az én érdekeimet, csak mondom. Maradhat Jungkook, vagy menjünk el együtt? – kérdeztem és a hatás kedvéért meg is indultam a szobám felé.

– Jungkook megy, te maradsz! – mondták a szüleim szinte egyszerre. 

Nem válaszoltam semmit, hanem inkább megindultam a szobám felé, magam után húzva a srácot, aki szerintem köpni-nyelni nem tudott anyámék faszságai miatt. Azt hittem, hogy sikerült felfogniuk, hogy nekem nem lesz egyetlen barátnőm sem, ahogy feleségem sem, mert a fiúkhoz vonzódok. Ezek szerint annyira berögződöttek, hogy semmit sem képesek felfogni a való életből. Élnek az elképzelt, tökéletes kis világukban és lényegében magukon kívül senkivel sem törődnek. Velem sem, pedig a fiuk vagyok, akit egészen addig mindennél fontosabbnak tartottak, amíg be nem valltam nekik, hogy barátom van és egyáltalán nem érdekel az ellenkező nem.

Bezártam az ajtómat a biztonság kedvéért, hiszen anyámból azt is kinéztem volna, hogy kirángatja Jungkookot a házból, ha már saját magától nem menne el. Az volt a nagy szerencsénk, hogy tényleg hamarosan itt vannak a vendégek, anyának pedig készülődnie kell, szóval ha a továbbiakban is velem veszekedne, akkor nem készülne el.

– Elmegyek, ha arról van szó... – szólalt meg Jungkook, miután már biztonságban voltunk a szobámban.

Megráztam a fejem, viszont úgy döntöttem, hogy nem válaszolok neki, inkább cselekszem. Nagyon reméltem, hogy nem fog ellökni magától, ha megcsókolom, de annyira hiányzott már, hogy ha most azonnal nem érezhetem puha ajkait, akkor szerintem teljesen megőrülök. A mellkasánál löktem rajta egyet, és mivel nem számított arra, hogy ezt fogom tenni, így nem tudta megtartani magát és az ágyra esett. Fölé másztam, majd nem is húztam tovább az időt, megszüntettem a közöttünk lévő távolságot. Egyszerre nyögtünk fel, amikor végre megcsókoltuk egymást és igazából már egyáltalán nem érdekeltek a szüleim és az, hogy ezek után mi lesz. Jungkook ajkai teljesen kikapcsolták az agyam, viszont nem bántam, mert egy éve minden egyes nap csak erre vágytam és most végre megtörtént.

– Nagyon hiányoztál – suttogta két csók között, majd felült, így én az ölébe kerültem.

– Nekem is nagyon – motyogtam, majd hátánál összekulcsoltam a lábaimat, kezeimet pedig a tarkójánál és így bújtam még közelebb hozzá. 

Ujjait azonnal bevezette a pólóm alá, én pedig folyamatosan hangokat adtam ki, hiszen már ezekkel az apró érintésekkel is teljesen kikészített. Rohadtul ismerte a testemet, szóval tisztában volt azzal is, hogy mik a gyenge pontjaim. Ezért is tért át szinte azonnal a kulcscsontomra és ott kezdett puszilgatni, illetve gyengéden harapdálni a bőröm. 

Annyira szerettem volna tovább menni, viszont tudtam, hogy ilyen hamar még nem kellene lefeküdnünk egymással, hiába egyértelmű, hogy mit is szeretnénk mindketten. Előbb anyáékkal kellene végre megértetni, hogy ez nem csak fellángolás, hiszen egy év távollét után is ugyan azt akarjuk mindketten. Egymást akarjuk és ez ellen semmit sem tehetnek.

– Ugye nem fogsz többet elhagyni? – kérdezte, mire szívem akkorát dobbant, mint talán még soha sem. Olyan ártatlanul és törékenyen tette fel ezt a kérdést, hogy hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene reagáljak. 

– Nem, dehogy is – ráztam meg a fejem, miután vagy egy egész percet csak bámultam őt és igyekeztem nem elsírni magam.

Eszembe jutott, amikor szakítottam vele, mert anyámék nem adtak más lehetőséget nekem. Jungkookot akkor láttam életemben először sírni és annyira bűntudatom volt utána miatta, hogy egyszerűen a mai napig képtelen vagyok azt a látványt elfelejteni. Könyörgött nekem, hogy ne hagyjam el, én pedig ahelyett, hogy ott maradtam volna vele, gyáván elmenekültem és magára hagytam. Csodálom, hogy azok után egyáltalán rám tud nézni. Arról nem is beszélve, hogy még mindig szeret engem, azok után is, hogy olyan csúnyán vetettem véget mindennek. 

– Sajnálom, hogy hagytam a szüleimnek, hogy közénk álljanak. Sajnálom, hogy magadra hagytalak és azt is, hogy nem válaszoltam neked sehol sem, de hidd el, hogy nekem is rettenetesen nehéz volt, mert itthon anyáék nem hagytak továbbra sem békén. Én csak azt szeretném, hogy megbocsájts nekem és ne haragudj rám, jó? – motyogtam az utolsó pár szót, hiszen hiába nem akartam, csak sikerült elpityeredjek. 

– Nem haragszom már rád, Jimin – vette két tenyere közé az arcom. – Nem tehettél mást, ez miatt sosem haragudtam rád. Mindig is a szüleid okoltam érte és még most is ugyan így gondolom.

– Szeretlek – tört ki belőlem hangosan a zokogás, majd olyan szorosan öleltem magamhoz, mintha attól félnék, hogy ismét elveszik tőle. – Annyira nagyon szeretlek. 

– Én is nagyon szeretlek – válaszolta, majd nyomott egy apró puszit a fejem búbjára. – Minden rendben lesz, igaz? – kérdezte, viszont én képtelen voltam válaszolni, ezért csak hevesen bólogattam párat, hogy tudtára adjam, minden a legnagyobb rendben van és lesz is. 

Fogalmam sincs, hogy mennyit üldögélhettünk egymást ölelve, de az idilli pillanatot hangos kopogás szakította félbe. Mivel most szólaltam meg először a sírógörcsöm óta, így kissé rekedtes volt a hangom és mivel anya volt az ajtó másik oldalán, biztosan rájött, hogy sírtam.

– Húzz fel fehér inget és egy normálisabb farmert – mondta, én pedig elmotyogtam halkan egy okét. – Jungkooknak is keress valamit, bár nem hiszem, hogy a te ruháid jók lesznek rá.

– Van egy nagyobb ingem – mondtam mosolyogva, majd azonnal a mögöttem ülőre pillantottam.

– Mielőtt előre megörülnél a dolgoknak, még beszélni fogunk miután elmentek a vendégek – mondta komoran, viszont ez engem már egy cseppet sem érdekelt. 

– Jó – mondtam, majd olyan lendülettel öleltem át Jungkookot, hogy majdnem sikeresen elestünk. 

– Két éve ez volt az első normális mondata, amiben te is szerepeltél – motyogtam, majd nyomtam egy puszit a szájára. – Amúgy nincs nagyobb ingem, de majd megoldjuk! – legyintettem egyet és nem tehetek róla, de teljesen felpörögtem. 

– Lemegyek én félmeztelenül is, ha kell – mondta, mire csak megforgattam a szemeimet. – Nagyon hiányoztak az idegesítő szemforgatásaid is.

– Gondolom – nevettem el magam, hiszen régebben az őrületbe tudtam volna kergetni őt a folytonos szemforgatásaimmal. 

Nem mondom, hogy száz százalékosan megnyugodtam a szüleimmel kapcsolatban, viszont úgy érzem, hogy sikerült előrehaladnunk egy kicsit és végre nem csak egy helyben toporgunk. Apa simán megcsinálhatta volna, hogy kirángatja Jungkookot a házból, viszont ez nem történt meg és igazából anya is rám hagyta az egészet. Lehet, hogy végre rájöttek, hogy semmit nem érnek el azzal, ha tiltanak tőle? Komolyan gondoltam, hogy ha nem fogadják el, hogy őt szeretem, akkor elköltözök innen. Nem fognak minket még egyszer elválasztani egymástól, hiszen az első alkalmat is alig hevertem ki. Harcolni fogok Jungkookért és azért, hogy végre igazán boldog legyek és ha kell, akkor minden követ megmozgatok a szüleim önzőségével szemben.