J U N G K O O K  P O V
J U N G K O O K  T O P

Házasság? Ugyan, kinek kell? Ki akar elköteleződni valaki mellett? Ki akarja teljesen kiszolgáltatottnak tenni magát, ha mondjuk elvesz valakit? A folyamatosan veszekedések elkerülhetetlenek, de valahogy mindig ki kell békülni, mert egyik napról a másikra nem lehet vége a kapcsolatnak. Ez már nem szimpla járás, hanem sokkal komolyabb annál és papírok lesznek a házasságról. Ki találta ki egyáltalán ezt? Mi értelme valakivel összeházasodni? Akkor is boldogok lehettek, ha csak együtt jártok. Mindig is ezt gondoltam erről a témáról, viszont Jimin teljesen máshogy látja ezt. Két kezem nem tudom megszámolni, hogy hányszor vesztünk már össze ezen. Nem tudja felfogni, hogy én soha a büdös életbe nem fogom elvenni, hiába szeretem mindennél és mindenkinél jobban. Gyerekeket sem akarok, mert idegesítőnek tartom őket és nem hiszem, hogy képes lennék uralkodni magamon, ha mondjuk hajnali fél háromkor arra kelnék fel, hogy bömböl. Viszont minden egyes alkalommal látom Jimin szemeiben a csalódottságot, a szomorúságot és egy kicsit a haragot is, amikor közlöm vele a gondolataimat. De hát nem fogok hazudni neki. Nem hazudhatok neki erről, mert ez egy komoly téma és meg kell értenie, hogy én nem az az ember vagyok, aki kényszerből hozzá megy. Mármint persze, hogy nem lenne annyira kényszer, mert valóban őt szeretem a világon a legjobban, de akkor sem fogok hatalmas ünnepséget csapni pár papírért, mert ki tudja, hogy meddig lennénk boldogok együtt. Lassan öt éve együtt vagyunk már, viszont nincs olyan nap, amikor nem veszekednénk. Szerencsére többnyire lazább vitáink voltak, viszont párszor előfordult az is, hogy arra a döntésre jutottunk, hogy szakítunk. De aztán mindketten rájöttünk, hogy szükségünk van a másikra, ezért újból kibékültünk.

És most itt fekszek mellette, nézem, ahogy békésen alszik, pedig ismét sikerült összekapnunk a házasságon. Egyszerűen képtelen felfogni, hogy nem akarok esküvőt. Néha úgy érzem, hogy nem igazán érzi azt, hogy valóban szeretném és a hülye papírok mögé szeretne menekülni. De ez nem igaz, én szeretem őt, csak nincsen értelme egybekelni, ha így is boldogok vagyunk. Ugye azok vagyunk?

Egy hatalmas sóhajtás kíséretében kikeltem mellőle az ágyból és úgy döntöttem, hogy nem szenvedek tovább, mert aludni úgysem fogok tudni. Muszáj beszélnem valakivel, aki tud nekem tanácsot adni ezzel a témával kapcsolatban. Tanácstalan vagyok, mert soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd eljutok valakivel idáig. Azt hittem, hogy majd fél, vagy egy év után rám un, aztán szétválnak útjaink, de ez nem így történt. A kapcsolatunk igazából akkor erősödött meg igazán, amikor buliból hazafelé ittasan vezettem és nekimentem egy fának. Szerencsére nem történt semmi komoly, mert nem mentem gyorsan, de aznap estére börtönbe csuktak és Jimin tette le értem az óvadékot. Persze a jogsimat elvették azok a nyomorultak, de annyira jól esett, hogy eljött értem és ilyen sok pénzt kidobott értem. Ekkor értettem meg, hogy milyen fontos nekem és, hogy mennyire nem szeretném elveszíteni. Aztán már lassan két éve együtt élünk, persze ez is az ő ötlete volt, de nem volt ellenemre, mert imádok a közelében lenni és így legalább nem kell olyan sokat távol legyünk egymástól. Kicsit rosszul érzem magam amiatt, hogy az egyik nagy álmát nem tudok teljesíteni, de reménykedek abban, hogy végre felfogja, hogy én nem tudom neki megadni azt, amire vágyik. Többször is mondtam már neki – lényegében minden egyes veszekedésünknél –, hogy nem fogom elvenni és nem lesz gyerekünk sem, mert nincsen rá szükségem. Nekem csak is Jiminre van szükségem, de neki ez nem elég. Megadtam neki a lehetőséget már nem egyszer, hogy elhagyjon, de sosem ment el. Illetve de, egyszer elment és egy hétig nem is beszéltünk, de utána visszajött, én pedig soha életemben nem voltam még annyira boldog, mint akkor. Életem legnehezebb egy hete volt, az biztos és szerintem vele is ugyan így volt.

– Szia – szólok bele a telefonba. Meglepődtem, hogy ilyen későn felveszi, azt hittem kinyom majd, vagy valami.

– Jungkook? Mi a baj? – motyogta a telefonba, hangján pedig hallani lehetett, hogy húzta már a lóbőrt, csupán megzavartam benne.

– Igen... vagyis azt hiszem, szóval tudnánk beszélni? Tanácstalan vagyok, neked pedig már van családod és te... szóval te talán tudnál nekem segíteni. – motyogtam zavartan és soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd pont Hanutól fogok tanácsot kérni.

– Hajnali három van és te most akarsz beszélni? – nevetett fel, de hallottam, hogy kikel az ágyból. – Rendben, hol?

– Mondanám, hogy gyere át, de Jimin alszik.

– Itt meg a férjem és a két gyerekem alszik, szóval akkor keresnünk kell valami éjjel nappalit. El tudsz jönni értem? Adj tíz percet és életet lehelek magamnak. – suttogott, hiszen nem akarta felkelteni a családját.

– Rendben, akkor félre ott vagyok – biccentettem egyet, majd letettem a telefont.

Gyorsan felkaptam magam egy fekete pólót és egy fekete nadrágot, majd írtam kis üzenetet Jiminnek, ha netán felkel és még nem értem haza. Nem szoktam neki hazudni, sőt egyenesen gyűlölök is, de nem tudhatja meg, hogy Hanuval fogok találkozni és lényegében az esküvő lesz a fő téma. Úgy tudja, hogy már rég lezártam ezt a témát és igazából én sem tudom, hogy akkor most miért akarok beszélni a gyerekkori barátommal erről.

" Korábban mentem el dolgozni, majd találkozunk este. Puszi, szeretlek. "

Letettem az üres helyemre a kis cetlit, majd magamra vettem a kabátomat és a kocsi kulcsommal, illetve a pénztárcámmal együtt kisiettem a házból. Alig fél óra múlva már Hanuék háza előtt álltam és vártam, hogy végre jöjjön. Értem én, hogy hajnal van, de nem akarom meggondolni magam, ezért siethetne már.

– Szia – pattant be mellém, mire felsóhajtottam. Végre.

– Végre, szia – mondtam neki, majd azonnal be is indítottam a kocsit és elindultunk. – Bocsánat, hogy csak így felhívtalak, de Jiminnel megint összekaptunk és egyszerűen muszáj volt valakivel beszéljek.

– Min vesztetek össze? – kérdezte.

– Szerinted? – forgattam meg a szemeimet, ő pedig sóhajtott egyet és karba tette kezeit.

– Megint a házasság miatt?

– Ja, mindig ez miatt veszekszünk – vontam meg a vállaimat.

– Még mindig hülyeségnek tartod és gyerekeket sem akarsz? – sandított rám, mire nyelnem kellett egy aprót. Pillantása égető volt.

Hanu mindent tudott a Jimin és köztem folyó vitákról, hiszen általában mindig neki sírtam ki a gondjaimat. Többször is próbált már tanácsot adni nekem a házassággal kapcsolatban, viszont sosem érdekelt és nem is figyeltem rá. Most viszont azért akartam vele találkozni, hogy ismét elmondja a szarságait, hogy a házasság meg a gyerekek mennyire jók és talán meggyőzzön arról, hogy megkérjem Jimin kezét.

– Igen, még mindig hülyeségnek tartom, viszont Jimin még mindig nem. Nem tudom, hogy mit kellene tegyek. Nem akarom elveszíteni őt, de egyszerűen képtelen lennék arra, hogy ünnepséget, meg minden féle szarságot rendezzek, aztán ki tudja, hogy meddig leszünk együtt. – szorítottam egyre erősebben a kormányt és kezdtem felhúzni magam.

– Öt éve együtt vagytok már, mindketten szeretitek egymást. Nem értem, hogy miért gondolsz arra, hogy mikor mentek szét. – rázta meg a fejét és értetlenül nézett rám. – Jimin már rég elhagyhatott volna, de nem, mert itt maradt melletted. Ez azt jelenti, hogy érted meg az álmait is képes lenne feladni. Tudom, hogy nem ismerem eléggé, de azokból amiket mesélsz, plusz a találkozásainkból meg tudom neked mondani, hogy nála jobb embert nem fogsz találni, soha. Szerinted van még olyan ember rajta kívül, aki eltűrné a viselkedésed és a bunkó megjegyzéseidet?

– Tisztában vagyok azzal, hogy Jiminen kívül egyetlen ember sem tűrné el a borzalmas modoromat és azt is tudom, hogy nála jobb embert sosem fogok találni. – mondtam lágy hangon, bár ideges vagyok, mert nem tetszik, hogy ki akar oktatni engem.

– Akkor meg? Akkor meg miért kérdés a házasság? Vagy ha nem is házasodtok össze most azonnal, akkor legalább megkérhetnéd a kezét, hogy érezze, hogy komoly terveid vannak vele kapcsolatban és nem csak a szex miatt vagy vele. – mondta, mire szemeim hatalmasra tágultak.

– Nem csak a szex miatt vagyok vele együtt – mondtam komoran és kezdtem megbánni, hogy eljöttem otthonról.

– Pedig nagyon úgy jön le. Nem akarod megkérni a kezét, nem akarsz vele összeházasodni és még gyerekeket sem akarsz. Jimin nem hülye, csak naiv és idő kérdése, amíg megelégeli a szarságaidat és otthagy.

– Nem! Nem fog elhagyni! Eddig sem tette, ezután sem fogja! – mondtam ingerülten. – Nincsen szükségünk kurva jegygyűrűre, sem esküvőre, sem gyerekekre. Így is nagyon boldogok vagyunk!

– Parkolj le itt, az a gyors kajálda mindig nyitva van – hagyta figyelmen kívül a szavaimat, ami szintén felbosszantott.

Miután leparkoltam oda, ahova Hanu kérte, bementünk a kis épületbe és mindketten egy jó nagy hamburgert kértünk sültkrumplival. Sosem gondoltam volna, hogy majd hajnali négykor az egyik haverommal egy gyors kajáldában fogjuk tömni magunkat, miközben arra próbál rábeszélni, hogy miért kellene elvegyem Jimint. Kicsit abszurd, de jobb, mintha otthon ülnék és belebetegednék a gondolataimba.

– Én sem akartam ám mindig férjhez menni és gyerekeket – szólalt meg egy kis idő után, amikor már egy bőr kanapén üldögéltünk.

– Nem? – pillantottam rá, mire bólintott egy aprót.

– Ugyan azon a véleményen voltam, mint te. Sosem szerettem a gyerekeket, idegesítőnek tartottam őket és nem akartam elkötelezni magam valaki mellett. Viszont aztán megismertem Inseongot és minden megváltozott...

– Úgy érzem most jön még csak a nyálas része – forgattam meg a szemeimet, mire Hanu felkuncogott és a bal vállamba boxolt.

– Inseong mindig nagyon rendes és figyelmes volt velem. Ezt az exeimtől sosem kaptam meg, ezért elég hamar ragaszkodni kezdtem hozzá és azon kaptam magam, hogy már össze is költöztünk. Anyáéknak egyáltalán nem tetszett az ötlet, mert szerintük túl gyorsan haladtunk, de nem akart egyikünk sem várni már. Már az első pillanattól kezdve meg volt benne az, amit egész életemben kerestem. Neki voltak elképzelései a jövőjével kapcsolatban, orvosként dolgozott az egyik leghíresebb szöuli kórházban és ami a legfontosabb, hogy engem sokkal előrébb helyezett, mint saját magát. Tudom, hogy ez önzőn hangzik, de nagyon jól esett, hogy ennyire fontos vagyok neki. Aztán megkérte a kezemet. Akkoriban mi is rengeteget veszekedtünk ez miatt, mert én nem akartam, de aztán még is megkérte a kezemet, én pedig nem mondhattam neki nemet. Először nagyon mérges voltam rá, amiért annak ellenére is megkérte a kezem, hogy azt mondtam, hogy szó sem lehet róla. De utána rájöttem, hogy ezt nem azért csinálta, hogy bosszantson. Komoly elképzelései voltak velem kapcsolatban és hitt abban, hogy együtt könnyebb lesz, mint külön-külön. Nagyon sokat agyaltam ezen, hogy mi értelme van a házasságnak, de végül arra jutottam, hogy a világ egyik legcsodálatosabb dolga. Tudom, hogy nem tart minden házasság örökké, mert sajnos rengeteg a hűtlen ember, de Jungkook...– itt elhallgat és vesz egy mély levegőt. Már azt hittem megfullad, olyan gyorsan hadarta a szavakat. – Tudod milyen csodálatos érzés arra ébredni, hogy valaki melletted alszik és azt suttogja a füledbe, hogy mindennél és mindenkinél jobban szeret? Hogy olyanokat mondd neked, hogy élete legjobb döntése volt az, hogy megkérte a kezed és te igent mondtál? Én csak azt próbálom neked elmondani, hogy ha egyelőre gyereket nem is akarsz, attól még át kellene gondolnod a házasságot. Tudom, hogy nálatok ez egy kicsit bonyolultabb, de teljesen más, ha csak jártok, vagy ha jegyesek vagytok. – mondta, majd hátradőlt a kanapén, mint aki jól végezte dolgát és várta a reakciómat.

– Rendben – nyögtem ki végül, mert más nem jutott eszembe.

Meglepődtem, hogy Hanu kerek-perec kimondta a dolgokat, de tudom, hogy csak jót akar. De még sem tudom elképzelni magam így. Nem érdemlem meg, hogy boldog legyek, alapjáraton Jimint sem érdemlem meg, mert nem vagy jó ember, nem vagyok olyan, mint mondjuk Inseong. Én nem tudnék mindent megadni Jiminnek, bármennyire is akarnám. Mi van, ha tegyük fel, hogy megházasodunk és mondjuk csinálok valamit, ami miatt összeveszünk? Akkor már rögtön válunk? Annak meg semmi értelme igazából. Ezért is tartom hülyeségnek a házasságot.

Sóhajtottam egy hatalmasat, majd kidobtam a mellettünk lévő kukába a hamburgerem, mert elment az étvágyam. Lehunytam a szemeimet, majd megmasszíroztam az orrnyergemet és vettem egy nagy levegőt. Miért ilyen nehéz? Miért szeretem ennyire Jimint? Valóban képes lennék minden eddigi véleményemet félredobni, azért, hogy boldog legyen? Igen, azt hiszem bármit megtennék azért, hogy velem maradjon és, hogy boldog legyen, mert az ő boldogsága mindennél fontosabb számomra.

– Szerinted milyen férj lennék? – csúszott ki a számon a kérdés, viszont Hanu reakciója aranyos volt.

Szemei csillogni kezdtek és látszott rajta, hogy csak egy kicsi választja el attól, hogy a nyakamba ugorjon. Pedig ez csak egy ártatlan kérdés volt, semmi több. Még én magam sem tudom, hogy mi van, de a szavai egy kicsit elgondolkodtattak. Ha gyerekeink nem is lesznek, attól még összeházasodhatnánk. Megráztam a fejem, mert nem szabadna ilyenekre gondoljak, hiszen rettenetes álmos vagyok már.

– Szerintem remek férj lennél – veregette meg a bal vállamat, mire nem tehetek róla, de elmosolyodtam.

– Valóban?

– Hát, figyelj. Jimin szeret téged, azok után, hogy megkérnéd a kezét szerintem csak erősödne. A házasság alapjáraton közelebb hozza egymáshoz a két felet. – mondta, mire bólintottam egyet.

– Én is szeretem őt, ha nem szeretném, akkor ilyen faszságokon el sem gondolkodnék – sóhajtottam fel, majd idegesen beletúrtam a hajamba.

– Már régen el kellett volna gondolkoznod ezeken – kacsintott egy aprót. – Ha bármiféle további tanácsod van ezzel kapcsolatban, akkor állok rendelkezésedre. Szívesen elmondom még neked párszor, hogy mennyire jó dolog a házasság. Addig fogom ezt mondogatni neked, amíg végre rá nem jössz, hogy igazam van! Megérdemled a boldogságot, ahogy ő is. Együtt pedig könnyebben megbírokztok az akadályokkal, mint egyedül.

– Miért van az, hogy te mindig tudod, hogy mit kell mondani? – nevettem fel, majd elővettem a telefonomat, mert rezgett egyet.

" Ma hamarabb végzem, szóval ebédelhetnénk együtt. " – kaptam az üzenetet Jimintől, mire elmosolyodtam.

Észre sem vettem, hogy már is ennyi az idő. Ezek szerint ilyen jól elbeszélgettem Hanuval. Mindig is szerettem vele lenni, csak mióta családja van nincs igazán ideje rám, de megértem. Talán egy nap majd nekem sem lesz időm senkire, csak is Jiminre és a gyerekeimre. Ezt még magamba is fura volt kimondani, mert még mindig nem tudott száz százalékosan meggyőzni, de azért még is csak hatásos volt a beszéde, amit egy szuszra lenyomott nekem. Hálás vagyok, de ezt nem fogom közölni vele, mert szerintem már így is tudja. Miután visszaírtam Jiminnek, hogy délre érte megyek a munkahelyére, folytattuk a beszélgetést Hanuval, aki éppen azt kezdte el mesélni, hogy mi volt, amikor megtudta, hogy terhes az első gyerekével. Hála égnek nálunk ilyen sosem fog megtörténni, mert mindketten fiúk vagyunk. Gondolom akkor marad az örökbefogadás, viszont az egy rettentően édes gesztus. Megmenteni egy gyereket, akit a szülei lepasszoltak...

– Most viszont haza kell mennem, mert én viszem Kylat az oviba – mosolyodik el, én pedig bólintok egyet, majd felállok a kanapéról.

– Én meg megyek dolgozni, bár gondolom az egész munkaidőmet alvással fogom tölteni – nevettem fel, majd illedelmesen kiengedtem magam előtt a gyors kajáldából.

– Csak ígérd meg, hogy elgondolkozol azokon amiket mondtam. Komolyan gondoltam amiket mondtam és a házasság tényleg nem olyan, mint egy börtön, bármennyire is úgy tűnik, főleg ha szereted az illetőt, akivel egybekelsz.

– Oké, értem. Felfogtam, csak most már hagyjuk ezt a témát, mert megfájdult tőle a fejem. – nevettem fel, mire ő csak megforgatta szemeit és közölte velem, hogy reménytelen vagyok.

Lehet, hogy az vagyok, viszont Jiminért tényleg bármiért képes vagyok, így lehet, hogy ma be sem megyek munkába, hanem inkább benézek egy boltba, ahol gyűrűk vannak. Nem veszek semmit, csak nézelődök egyet és megpróbálom elképzelni, hogy egy nap valóban megkérem a kezét és össze is házasodunk. Olyan képtelennek tűnik, a szívem viszont még is dobban egy nagyot, amikor arra gondolok, hogy egy nap talán egy család leszünk. Tetszik, viszont még mindig nem tudom, hogy képes lennék-e megadni Jiminnek azt, amire vágyik. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt megtegyem, de nehéz, nagyon nehéz.