2010.09.01.

-Szia Jungkook!-Ültem mellé az ágyra, mire fejét az ölembe hajtotta, és egy hatalmas sóhajt hallatott.

-Nem akarok ma születésnapozni.-Piszkálta a nadrágom. Bele túrtam puha hajába, és kobakját kezdtem simogatni, közben neki dőltem  a hatalmas párna halomnak.

-Miért nem? Eddig mindig annyira szeretted a szülinapodat. Most mi történt?-Kérdeztem halkan. Pár percig meg sem mukkant, végül mégis bele kezdett a beszédbe.

-Anya azt mondta, hogy apa nem jön el. Dolgoznia kell, és...Nem lesz itt.-Halkult el a végére, mire megéreztem egy könnycseppet a térdemre pottyanni.

-Ne aggódj emiatt! Ha a bulin nem is lesz itt, később biztosan megünnepli veled. Elvégre ez a tizedik, biztos nem hagyja ki.

-Nem érdekel. Később már nem akarok vele lenni. Később veled akarok lenni, apa nélkül.-Markolta meg a lábam mellett elhelyezkedő takarót, majd arcát teljesen eltüntette combomban és így pityeredett tovább. Haját simogatva próbáltam egy kicsit nyugtatni, majd végül felhúztam magam mellé, és így aludtunk el.

●●●●

2020.04.19.

Kómásan parkolok le a cég előtt, majd fejem a kormányra hajtom, minek következtében megszólal duda. Ijedten ugrom egyet ülő helyzetemben, majd szinte nyafogva dőlők hátra. Szemem becsukva pihenek egy kicsit, és felkészítem magam lelkiekben Natsumi hisztijeire és Jungkook furcsaságaira.

Natsumi ebben a pár napban az őrületbe kergetett. Igaz nincs itt egy hete se, de már azt hiszi, hogy ő a legjobb modell az egész világon, márpedig az az igazság, hogy bőven van még hova fejlődnie. Siu-t is kikészítí, tiszta ideg mindennap végén.

Jungkook pedig..Hogy is mondjam? Kissé mintha távolságtartó lenne, de mégis állandóan ott van ahol én. Ha megindulok ebédelni ő is jön, de ha oda mennék hozzá arrébb somfordál. Ki érti ezt? Tiszta zakkant mint a barátnője..Illenek egymáshoz.

Egy sóhaj kíséretében döntöm előre a fejem, majd a karórámra pillantva veszem tudomásul, hogy ideje lenne bemennem végre. Így hát kiszállok az autómból, bezárom azt, majd megyek is befelé. A pulthoz mennék egyből, egy reggeli beszélgetésre, ám ott csak Kai van, nem pedig Leila. Értetlenül nézem őt, majd megindulok felé.

-Jó reggelt Kai! Leila?

-Jó reggelt! Natsumi kávét kért, és vitt neki, addig beálltam én.

-Ááá, értem. Köszi.-Mosolyodtam el, mire kissé meghajolt. Egyből a "modell" terem felé vettem az irányt, majd be is nyitottam. Ebben a pillanatban Natsumi ráöntötte a kávét Leila-ra, aki elképedve figyelte a lányt. Annyira lesokkoltam, hogy meg sem tudtam szólalni.

-TE BÜDÖS SZAJHA!-Pofozta fel Leila, mire össze ráncolt szemöldökkel, és egy o alakot csinálva a számmal figyeltem a jelenetet.

-HOGY BESZ..-Kezdett bele Jungkook, ám még mielőtt neki állt volna a lánynak; közbe léptem.

-NATSUMI! Az irodámba! Most!-Biccentettem fejemmel az ajtó felé, mire dühödt léptekkel ugyan, de megindult felfelé. Fejem fogva léptem közelebb Leila-hoz, majd az öltöző felé vettem az irányt, és a kezébe nyomtam egy szolidabb ruhát, amiben talán majd jól érzi magát.

-Köszi Jimin. Majd vissza hozzom, ha kimostam.

-Ugyan hagyd csak! Nem szükséges. De most megyek, öltözz nyugodtan.-Mosolyogtam rá, majd kiléptem az öltözőből, és végül az egész teremből.

A legfelső szintre érve megálltam az ajtóm előtt, ahol Natsumi már karbatett kezekkel várt.

-Na végre, hogy itt vagy. Miért nem tudok be menni az irodába?

-Mert be van zárva. Tudod a múltkori kirohanásod után, nem akartam nyitva hagyni. Semmi közöd neked ide.-Adtam neki a rövid választ, és egy gúnyos mosollyal előre is engedtem.-Ülj le!-Mutattam az asztalommal szemben lévő fotelre, mire úgy tett ahogy kértem. Hát ez is megtörténik?-Miért öntötted Leila-ra a kávét?-Dörgöltem meg orrnyergem.

-Mert nem jót hozott. Kevés volt a cukor és a tej, teljesen keser..-

-Ugye tudod, hogy nem kötelessége a te segged után szaladni? Nincs jogosultságod ahhoz, hogy te kávét kérj bármelyik alkalmazottamtól is. Itt nem te vagy az úr Natsumi, értsd már meg!-Böktem meg a halántékom.

-De én..-

-Ez volt az utolsó húzásod.-Vágtam közbe. Értetlenül nézett rám, mire folytattam.-Eddig eltörtél egy kamera állványt, és elszakítottál egy ruhát. Ma meg a kávé. Arról nem is beszélek, hogy folyton van valami bajod. Még egy panasz érkezik rád, repülhetsz innen. Nem vagyok köteles az összes faszságodat elviselni.-Ráztam meg a fejem. Látszólag nem tetszett neki amit mondtam, de nem szólt semmit sem. Ezt egy újabb győzelemnek könyvelem el.-Elmehetsz.-Intettem az ajtó felé, mire felpattant és már itt sem volt.

Homlokom dörzsölve dőltem hátra a székemben, majd hajamba túrtam és meg fordultam. Gurulós székem eltoltam az ablakhoz, majd a Seouli tájat kezdtem nézni. Ebben a pillanatban láttam meg az utcán Han-t, aki valami kutyát sétáltatott.

Mellkasomban szét áradt a keserű, marós érzés, és hirtelen ellepték a könnyeim a szemeim. Nem bírtam levenni a szemem róla, hiába akartam. Végül aztán le fordult egy utcában, így kénytelen voltam abba hagyni a bámulását.

-Jól vagy?-Hallottam meg egy mély hangot magam mögül, mire ijedten ugrottam egyet a székemben.

-Jézusom, Jungkook.-Fordultam felé a székkel, bár cseppet sem voltam olyan állapotban, hogy lásson.

-Kit láttál?-Intett a fejével az ablak felé.

-Ohm..Senkit.-Ráztam meg a fejem, majd az asztalomhoz vánszorogtam a székkel együtt és kezembe vettem egy tollat.-Mit szeretnél?

-Igazából csak beszélgetni jöttem be, de tekintve, hogy Han látványa be tett neked, így..-Húzta el az utolsó szót. Megálltam az írásban, majd lassan ráemeltem a tekintetem.

-Honnan..?

-Jaj, ne nézz hülyének, Park! Ismerlek mint a tenyerem. Tudom mikor vagy dühös, szomorú, boldog, csalódott, mikor félsz, mikor vagy izgatott..Azt is tudom ki miatt van.-Támaszkodott neki az asztalomnak.

-Hát örülök, hogy ennyire tudod mi bajom. Akkor mostmár mehetsz is.-Mondtam halkan, bár valójában nem akartam, hogy menjen. Azt akartam, hogy itt maradjon velem és addig öleljen amíg jobban nem leszek..Úgy ahogy régen is tette.

-Szereted még?-Hagyta figyelmen kívül kérdésem.

-M-mi? Persze, hogy szeretem. Miért ne szeretném?-Néztem rá értetlenül.

-Biztos vagy benne, hogy szeretted annyira, mint engem?-Húzta fel egyik szemöldökét. Értetlenül néztem rá, és hiába akartam rá vágni, hogy igen, nem ment. A torkomra forrt a szó. Csak bámultam gyönyörűen csillogó, sötét, igéző szemeit, és próbáltam rá jönni;Miért kérdez ilyet?

-Jungkook kérlek menj el!-Álltam fel, majd az ajtót kinyitva vártam, hogy elhagyja az irodámat.

-Jimin..-

-Jungkook..kérlek!-Suttogtam halkan, mire egy kis hezitálás után felállt, és kiment. Halkan be csuktam az ajtót, majd szinte sírva csúsztam le annak mentén. Miért kell minden sebet feltépnie? Miért kell arra emlékeztetnie, hogy mennyire szerettem őt? Miért  kellett ismét bele csöppennie az életembe?

2020.12.17.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!❤