Nagito nem fázott aznap éjszaka.
Lassan kinyitotta a szemét, de zavarában vissza is csukta, amikor realizálta a helyzetet.

~...Akkor nem csak álmodtam... tényleg itt van mellettem.

Lassan elfordította a fejét, és feljebb ült, hogy láthasson téged; ugyan nincsen rettentő hosszú hajad, de ez nem azt jelenti, hogy nem eshet egy tincs sem az arcodra. Gyengéden kisöpörte azt a rakoncátlan hajtincset, és hallgatta a békés szuszogásodat.

~El sem tudom hinni... mennyi reménység! Soha nem éreztem még ilyet, ezért meg kell őriznem ezt az érzést... meg kell védenem Őt.

Mivel félig rajta feküdtél, sok mozgástere nem volt a fiúnak. A kivetítős óra 9:17-et írt, úgyhogy még van időtök bőven.

~Azért olyan 10 körül fel fogom ébreszteni... uh, remélem nem fog megijedni, hogy szó szerint a karjaimban van.

Megtörölte a szemét, ezzel ki akarta söpörni az álmosságot.
A fiú visszadőlt az ágyra, és halkan ásított egyet.

~Szóval ez így... rendben van? Mármint, lehet velem? Biztos, hogy megérdemlem Őt? Rajtam kívűl csak jobb srácok vannak odakint... és ennyi szerencse után balszerencse fog jönni, amitől félek. Féltem (Név)-et magamtól...

Úgy érezte, mintha sok perc telt volna el, viszont csalódottan nézett az órára; 9:21.

Egyszerűen nem tudta elhinni. Az időérzéke valamiért szabadesést mutatott értékében, és nem teljesen tudta megérteni, hogy hol csúszott el a dolog.

Esetleg ha...tegyük fel, hogy egy teljesen lezárt épületben ragadt volna, csak mesterséges fénnyel, akkor megértené, hogy az időérzéke elveszne, semmissé válna.

Viszont itt szerencsére nem ez volt a helyzet. Lehet, hogy annyi időtt töltött ébren, hogy a napok összefolytak?

De most, hogy ezeken gondolkozott már minimum el kellett telnie 4 percnek.

Azt a fránya órát el lehetett volna nevezni a Csalódás Órájának, mivel alig telt el 2 perc.

~Miért ilyen lassú ma minden... csak fel akarom ébreszteni (Név)-et... visszaaludni nem fogok. Viszont olyan békésen alszik...

A fiú mocorgásra kapta fel a fejét.
-Mhhm... - kezdtél ébredezni.
-Jó reggelt, (Név). - simított végig az arcod szegélyén Nagito.
-Haah, jó reggel- v-várjunk, mi?

Valami meleget éreztél az oldaladon pihenni, szóval kinyitottad a szemed.

~Ne pánikolj, ne pánikolj... ah, mostmár emlékszem! Akkor... együtt aludtunk.

Magadhoz ölelted a karját, és nem akartál kimászni az ágyból.
-Ez most már az enyém. - jelentetted ki.
-Akkor viszont én is lopok valamit~ és azzal a fiú gyengéden megpuszilta az arcodat.

Elvörösödtél, de lassan kezdesz hozzászokni.
-Oh umm... Nagito?
-Igen? - játszott egy hajtincseddel közben.
-Még nem beszéltük meg, szóval ömm... akkor mi most együtt vagyunk?
-H-hát... ha szeretnél egy olyan emberrel járni, mint én, akkor igen... viszont nem érdemellek m- szakítottad félbe egy csókkal.

A fiút sikerült meglepned, viszont rögtön visszacsókolt.
Egy megkönnyebbült sóhaj után folytatta:
-Wow... ez csodálatos volt.
Ennek örülök, (Név). - mosolyodott el aranyosan.
-I-igen? Nekem ez volt az első, szóval kicsit féltem...
-Nekem is, szóval sikeresen elloptad. Viszont ezt nem hagyhatom~

Azzal feléd hajolva szenvedélyesen megpuszilta az ajkaidat ismét, te pedig a nyaka köré fontad a karjaidat.

Fél órán keresztül ártatlanul játszottatok a másikkal, hisz akármennyire is magasak azok a hormonok, azért felelősségteljesek vagytok. Olyan dolgokra még nem vetemedtek, ami tiszteletre méltó.

Még mindig ágyban voltatok, és egymással szemben öleltétek át a másikat, amikor valaki kétségbeesetten kopogott az ajtótokon.

Gondolkozás nélkül kiáltottál, hogy "nyitom", majd feleszméltél arra a tényre, hogy ez nem a te házad.

~Shit.

Mivel már veszett ügy így is, úgy is, inkább kinyitottad az ajtót, még mindig pizsiben.
-Jó... reggelt? - köszönt összezavarodva Hajime.
-Mizujs? Történt valami? - kérdezted félig ásítva.
-... csak nem voltál a házadban, és kezdtem aggódni. V-várjunk! Miért vagy itt?!
-Me-meg tudom magyarázni-
-Hagyd, (Név). - szólalt meg Nagito.

Hajime vett egy mély levegőt, és halkan megkérdezte, hogy hol aludtál.
-N-nos...
-Az ágyamban aludt. De nem akarsz inkább bejönni egy kicsit? Nem akarom, hogy ez kihallatszódjon... - invitálta be a fiú miután odasétált mögéd, és átkarolta a derekad.

Kínosan bementetek a nappali-hálószobába, és ketten leültetek az ágyra, Hajime pedig egy fotelba.
-Szóval... akkor gondolom együtt vagytok már, igaz?
-Igen...
-És egy ágyban aludtatok...
-I-igen...
-És-
-N-nem, azt azért nem csináltuk.
-Ahh, hála Atuának! - Hajime elmondott egy rövid imát magában, majd rátok nézett.

~Olyan hamar felnőnek...

-Akkor feleslegesen aggódtam, hogy hova lettél, (Név). Jó kezekben vagy. - nyugodott meg az ahogés, majd rákacsintott Nagitora, aki elpirult emiatt.
-Oh, tényleg... miért jöttél minket kelteni?
-Csak nem akartam, hogy elkéssetek a túráról...
-De 11:30-kor indulunk... most pedig 9:47 van.
-J-jó, de nálatok sose lehet
tudni. - fonta keresztbe a karjait Hajime durcásan.

A fiúnak hirtelen eszébe jutott valami, és csintalan félmosoly ült ki az arcára.
~Ajjaj...

-Éss, milyen volt együtt aludni? Összebújtatok, mi? - piszkált titeket Hajime, mire te csak megingattad a fejed.
-Igen, és mindketten élveztük, igaz, (Név)?

Úgy döntöttél, hogy beszállsz a játszmába, és vigyorogva válaszoltál.
-Naná! A legjobb rész az volt, amikor megérintett azon a bizonyos ponton~

Visszanyalt a fagyi, ha lehet így fogalmazni; Hajime végülis csak azt akarta elérni, hogy mindketten paradicsomvörösek legyetek, de ez visszafele sült el nagy örömötökre.

-S-srácok... nem akartam részleteket... - fordult el a barnahajú, majd pacsiztatok egyet az újdonsült barátoddal.
-Különben is, kettő az egy ellen nem fair, ezt Celeste is alá tudná támasztani.
-Kár, hogy nem mi kezdtük. - mérted rá a végzetes csapást, amivel sikeresen elvetted a szavait.
-Pfft... na mindegy, gyertek reggelizni. - azzal Hajime durcásan kiment Nagito faházából.

Ránéztél az újdonsült barátodra, majd megköszörülted a torkod.
-Szóval... a többieknek elmondjuk, ha felhozzák?
-Szerintem igen, mert így is gyanítanak valamit. Lehet, hogy Hajime rátesz még egy lapáttal mielőtt odaérünk. Mindenesetre ne aggódj, (Név). - azzal megpuszilt, majd sarkon fordult, és kinyitotta a szekrényét.

Kivette az egyik pólóját, és odaadta neked.
-Nem csak erre az egyszeri alkalmora adom oda... megtarthatod, ha szeretnéd. - nézett félre, kerülve a szemkontaktust.
-Meg is tartom~

Annak ellenére, hogy együtt vagytok, húztatok egy határt; azért még külön öltözködtök.

A lengébb szabadidős nadrágodat felkaptad, és felvéve Nagito pólóját, megnézted magad a fürdőszoba tükrében.
~Rajtam lesz az illata... aww.
Miért ilyen menő a pólója? Azzal a rózsaszín mintával...

//Disclaimer:

Igen, tudom, hogy piros a minta Nagito pólóján, de mivel canon, hogy a rózsaszín vérüket vörösnek látják, headcanont csináltam belőle. A pirost pinknek látják, a pinket pirosnak.

Ha nem tetszik, deal with it//

Kopogást hallottál a fürdőszoba ajtón.
–(Név), minden oké?
–I-igen, persze. – nyitottad ki az ajtót.

Amint Nagito meglátott téged a pólójában, elpirulva elnézett.
–...nagyon jól áll...
–K-köszönöm... a-akkor mehetünk? – vetted észre, hogy ő már felöltözött.

Kimentetek a ház elé, Nagito bezárta az ajtót, és kinyújtotta a kezét neked.
Te boldogan megfogtad, így kézenfogva sétáltatok a nagy asztalhoz.

–Ohayou mindenkinek! – köszöntél, majd egy párhoz híven leültetek egymás mellé. Valamilyen sejtelmes módon pont két, egymás melletti helyet hagytak nektek.
–Jó reggelt. – köszönt vissza Makoto.

Az asztalnál furcsa csend honolt, kérdőn néztél Nagitora, aki megvonta a vállát.
–S-srácok... történt valami?

Válaszként viszont csak annyit kaptál, hogy mindenki rátok nézett.

Sosem szerettél a figyelem középpontjában lenni, és most ez dupla kínosan ért.
–Valamit mondjatok... – kérted őket aggódva.
–... Szóval nem akarjátok elmondani a fejleményeket? – szólalt meg hosszú hezitálás után Shuichi.
–F-fejleményeket?
–Kettőtökről... Hajime nem találta (Névet) a saját házában.
–L-lefogadom, hogy e-együtt aludtak, és mo-mocskos dolgokat műveltek egymással. – mondta Toko, mire Byakuya meglepően nem csitította el.
–Igen, és nem! D-de akkor elmondhatjuk nekik, nem?
–...(Névvel) hivatalosan is járunk.

A hideg csendet üdvrivalgás váltotta fel, és megkönnyebbülten mosolyodtál el.

–Awww, annyira büszke vagyok rátok, (Név)! – futott oda hozzád Mahiru, és megölelt.
–Aww Mahiru~! – visszaölelted régi barátodat, majd lassan elkezdődött a reggeli.

Mivel még nem telt el sok idő, friss volt a kapcsolatotok, így nehezen mutattatok ki bármilyen romantikus gesztust a többiek előtt.

Láthatóan nyomás nehezedett a válladra, így Nagito bíztatóan végigsimított rajta.
~Nem kell semmit csinálnunk miattuk, amit nem akarunk, oké? Ezt sose felejtsd el,
Reménységem. ~ suttogta a füledbe, és látszólag hatott rád, mert lenyugtatott egy kicsit.

A többi tanuló szerencsére nem vett ebből észre semmit, így ha csak egy kicsit is, de könnyebb lett a válladat terhelő súly.

Azt viszont nem felejtetted el, hogy még nincs vége semminek, sőt... ez csak a kezdet.

A rátok váró túrával kapcsolatban vegyes érzéseid voltak, de próbáltál ezeken túllépni.

~Menni fog. Együtt menni fog.