-Kaede-chan! Kivel ülsz?
-Gomen... - kért bocsánatot, és ránézett Shuichire.
-Oh, s-semmi gond! - pirultál el, és odamentél Mahiruhoz.

~ O/////O

-Aww, sajnálom, de már Soniaval megbeszéltük...
-O-oh... semmi gond! Majd talizunk ott.

~ 7-7

Még körbekérdeztél majdnem mindenkit, és akkor elbotlottál valamiben. Egy fehér textilt hordó tanuló volt az elkövető.
-Oh, gomen! Várjunk, (Név)-san?
-H-hello, Kokichi-san.
-Aaw, veled sem ül senki? Na jó, befogadlak most az egysz-
-Velem ül, igaz? - szólalt meg egy ismerős hang.
~Ez nem lehet igaz.
-Nagito-kun? I-igen, akarom mondani.
-Naa, pedig ha velem ülsz, megengedtem volna, hogy az ölembe hajtsd a fejed, (Név)-san! Kihagyhatatlan ajánlat.
~Oké, visszavonok mindent, arigatou gozaimasu, Nagito. Megmentettél.

A reménybelid megfogta a kezed, hisz úgy könnyebb áttörni a tanulókból álló tömegen.

-Nagito, hogyhogy velem akarsz ülni?
-Hmm... te tolerálsz. Nagyon más nem tolerál engem. És benned rejlik valami mélyebb, valami igazibb re-
-Remény, igen, folytasd.
-... remény, amit meg szeretnék ismerni jobban.

A fiú előtted szállt fel, így fel tudott segíteni a buszra.
-Nagito úriember. Gonta tanul Nagitotól.
-Ne tanulj tőle! A múltkor le kellett kötöznünk, mert ön- és közveszélyes! - győzködte Gontát Kazuichi kettő Miss-Sonia-nem-akar-velem-ülni kifakadás közt.

-Ablak, vagy nem? - kérdezte Nagito. Te tétován mondtad, hogy neked mindegy.
-Hmm, oké. Akkor én ülök az ablaknál. - döntött a fiú.

Lassan elindult a busz. Mögétek Kazuichi és Hajime ült, előttetek Makoto és Kyoko, a busz másik oldalán pedig Mahiru és Sonia.

-(Név)-saaaaaan! - szólt neked Kazuichi, mire te csak kérdőn hátrafordultál.

Nem volt vele bajod, csak tudtad, hogyha bármiben részt vesz, akkor abból semmi jó nem sülhet ki.
-Ha nem lesz esélyem Miss Sonianál, eljössz velem egyszer egy ran-

Hajime nem várta meg, amíg végigmondja amit akar, befogta Kazuichi száját. Hálás szemekkel néztél az ahogés fiúra.

~Köszönöm, Hajime. Ezért veszek neked egy narancslevet majd valahol.

Kyoko hátranézett, hogy mi történik, és te csak sóhajtottál. Az arcodra volt írva minden, így nem csak az Ultimate Detektívnek volt könnyű dolga kitalálni a helyzetet.

Nem volt olyan könnyű nyitva tartanod a szemed, főleg, hogy az út még nagyon hosszú volt előttetek. A fejed balra csuklott, de Nagito ezt észrevette.
–(Név)-chan, nyugodtan rámdőlhetsz, ha az kényelmesebb.
–Köszönöm. –mondtad, majd ásítottál egyet, és lassanként ellepett az álom.

Az út nagyrésze békésen telt, mindaddig, amíg Ibuki egyszer meg nem törte a csendet, hogy az ő dala következik.

Eleve a kiáltására felébredtél, de ha az nem lett volna elég, a dalát meghallván egy halott is felkelne.

Ez a 3 perc volt a legnehezebb és leghosszabb 3 perc életedben.

Segélykérően néztél a melletted ülő fiúra, aki ugyanolyan kétségbeesetten nézett vissza rád.
Szinkronban sóhajtottatok.

Miután a dal véget ért, ismét kezdtél elálmosodni. Halkan megkérdezted, hogy mennyi van még az útból, de erre Nagito is csak annyit tudott válaszolni, hogy "sok".

Észre se vetted, de a fejed Nagito vállára dőlt, a szemedet pedig behunytad. A fiú enyhén elpirult, de csak nézett ki az ablakon.

Illetve nézett volna, mivel Makoto hátranézett a nagy csend és a szinkron sóhajok hiánya miatt, és egy mindenttudó mosoly ült ki arcára.

Nagito ha most a tekintetével ölni tudott volna, Makotonak nem lenne jó napja.

A fehérhajú hangosan hallotta a szívverését, és csak remélte, hogy ez álmodból nem fog felébreszteni.

4 óra múlva bármennyire is aranyosnak talált téged Nagito, fel kellett keltenie, mert ez volt az első szünet buszozás közben.

Hosszan ásítva felkeltél, de még annyira félálomban voltál, hogy észre se vetted a Nagito párnát, amit használtál.
-Mennyi időnk van? - kérdezted.
-Azt mondták egy 30 perc, és folytatjuk.
-Ahh, rendben. Köszönöm, Nagito~

Letámolyogtál a buszról, és megint adtál valamit, amin a fiú gondolkozhat.

Odamentél Mahiruhoz, aki épp tájképeket csinált. A hegyek különösen szépen néztek ki a kis felhőgumókkal, amik beléjük lógtak.
-Oh, (Név)-san! Nem akarsz csinálni velem egy selfiet?
-Uu, de! Meg csinálhatnánk egy csoportképet mindenkivel.
-Wow, igazad van!

Így készült el az első csoportképetek a táborban.

Miközben a fotókat nézegettétek, valaki gyengéden megbökte a válladat.

Egy apró termetű tanuló volt.
-B-bocsánat, hogy zavarlak, (Név)-san, de üzenetet hozok. Tényleg ne haragudj, hogy megszakítottam a beszélgetést...
-S-semmi gond! Komolyan, nem zavarsz. Minden rendben van, oké? - próbáltad megnyugtatni Chihirot.
-O-oké... sz-szóval, igazából csak annyi, hogy Kyoko beszélni szeretne veled. Hajimével.
~Wow, milyen furcsa párosítás, de mindegy.
-Ömm, persze! Hol vannak?
-N-nézd, ott, a hídnál. Majd ott fogunk elmenni.
-Köszönöm szépen, Chihiro!

A fiú erre aranyosan elmosolyodott, és bólintott.

A talpad alatt érezted, ahogy lelépsz a betonról az egyenetlen talajra. Fenyők és a párás levegő illata keveredett körülötted, a hajad is kicsit összeugrott.

-Kyoko, Hajime! - szólítottad meg a rád várókat.
-Szia, (Név). Akkor látom Chihiro üzenete elért hozzád.
-I-igen... - pár másodperc néma csend követte a válaszod.
-*khm* Szóval azért hívtunk ide, mert beszélnünk kell valamiről.
-R-rendben.
~Vajon mit követtem el? Úristen, lehet rájött, hogy elvettem tőle azt a szendvicset még 2 évvel ezelőtt?
Bezártam az ajtót otthon? Nem hoztam el a telefontöltőmet? A Monokuma plüssöm ennyire kilátszik a táskámból? Tudom, nem kellett volna megvennem, mert ezzel csak még több pénzt kap, és tudom, hogy őket fájóan érinti ez a téma, de...
-Mielőtt még elmész snowboardozni a fejedben, mint egyesek, elmondom.
Nem tudunk sokat erről a kirándulásról, és ez aggaszt engem.
-M-mármint?
-A telefonomon megnéztem az időt, és ugyan kiírta, de nincsen térerő. -szólt Kyoko, majd bizonyítékként elővette a telefont.

Ellenőrzésképp Hajime és te is elővettétek a telefonjaitokat, és nálatok sincsen térerő.

-De ez lehet, hogy csak most van így... ha odaérünk, lehet lesz.
-Nem hiszem, (Név). Azt se tudjuk, hogy hova visznek minket. Ha csak én nem lettem félreinformálva.
–Ezt nem hinném, Miss Ultimate Detektív. – mondta Hajime játékosan.

Válaszképpen csak egy gyilkos tekintetet kapott. Te pedig összenéztél Hajimevel, és a hátatok mögött pacsizatok egyet.

–Visszatérve a lényeges dolgokra, nem tudom mit terveznek, és ez aggaszt. Azért nem szóltam a többieknek, mert látszólag jól szórakoznak.
–És nem akarsz ünneprontó lenni.
–Egyfelől, másfelől viszont nem akarom, hogy akárki is szervezte ezt az egészet lássa, hogy gyanítok valamit. – pillantott Kyoko a busz felé.
–Ez érthető... – szóltál elgondolkozva.
–Másfelől pedig Hope's Peak csak tudja mit csinál...
–Bizalmat teszel beléjük? –kérdezte Hajime.
–Nem.

Hiszek bennük.