//Telefonon jobb olvasói élményt nyújt//

Elhangoztak még olyan arany dalok, mint a 67-es út, Szállj el kismadár, Country roads, The lion sleeps tonight, Payphone... ilyen nosztalgikus zenék, amiket valamiért mindenki ismer.

A nagy éneklés közben viszont egyre inkább elálmosodtál; elvégre hosszú egy nap volt.

Ibuki eljátszotta az este utolsó dalát.
–Ibuki köszöni mindenkinek a részvételt! Jóéjt, Hope's Peak~

Lassan mindenki visszament a kabinjába.

Hajime, Nagito és te álmosan sétáltatok vissza a saját faházatokhoz.
–Akkor jóéjszakát. – integetett volna Hajime, de te elkaptad a karját.
–Ne merj nekem csak integetni! Hajime... megölelhetlek?

Az ahogés majdnem félrenyelte a levegőjét, de igazából örült a kérésednek.

Barátilag megölelted a fiút, és aztán Nagitora néztél, aki elpirulva állt mögötted.
–H-hagyjuk már, Te is kapsz.

Te akartad megölelni őt előbb, de nem voltál elég gyors; egyszercsak gyengéden elkapták a derekad, és a fehérhajú lassan magához húzott.

Őt erősebben magadhoz szorítottad, mint Hajimét, és beszívtad a kissé ugyan mályvacukros, de felismerhető illatát.

Mintha a világ egy pillanatra megállt volna; tér és idő nem számított, csak kettőtök.

Viszont hogy ne legyen annyira egyértelmű a kapcsolatotok, 40 másodperc után elengedtétek a másikat. Körülbelül ennyi idő után eszméltetek fel, hogy Hajime is ott áll, és még kitudja hányan láttak titeket.

–Jóéjszakát, fiúk! Holnap találkozunk. – amint ezt kimondtad, Nagito még tétován várt.

Nem akartad szimplán otthagyni, mivel látszott rajta, hogy még valamit mondani akart.
–Hajime, (Név)... nem akarunk holnap együtt reggelizni? Akár többen is csatlakozhatnak hozzánk, csak olyan reménnyel teli lenne beiktatni valami közös rutint.
–Oh, naná! – válaszoltál boldogan.
–Én is benne vagyok. Akkor holnap ugyanitt?

Hajime kérdésére bólintottatok, és mindhárman bementetek a saját házatokba.

Fáradtan belehuppantál az ágyadba, aztán rájöttél, hogy pizsiben kellene lenned, szóval behúzva a függönyt átöltöztél.

Elhúztad a függönyt még egy kicsit, és elalvás előtt nézted a csillagos eget, és holdfényt.

~Hosszú nap volt... nagyon hosszú. Végre be lehet fejezni.

Lassan ellepett az álom, sok lapos pislogás után.

Másnap reggel arra ébredtél, hogy valaki kopog az ajtódon.

Félálomban odavánszorogtál az ajtóhoz, és ásítva kinyitottad.

Kaito állt veled szemben, aki nem arra számított, hogy pizsamában üdvözlöd majd.
–Ohayou... K-kaito?! – lepődtél meg.
–Jó reggelt, (Név)... bocsánat, hogy csak iderontok, deee azt terveztük a többiekkel, hogy együtt reggelizünk, és Hajime küldött érted.
–Ahhh... na várjunk! Hány óra?!
–Fél kilenc múlt.
–Elkések! – jelentetted ki az egyértelműt.
–Már elkéstél, de megvárunk. Tudom, hogy Nagito örülne, de szerintem öltözz át.
–Eh?! Atuám... köszönök mindent, Kaito! Mindjárt megyek.

Becsuktad az ajtót, és zavarodban gyorsan átöltöztél. Mivel kicsit hűvös volt, dideregtél, de igyekeztél nem foglalkozni vele.

–Itt vagyok! Elnézést kérek mindenkitől... hehe. – gyorsan leültél valahova.
–Nehehe~ Hello, (Név)-san! Ha gondolod, az ölembe is ülhetsz, neked megengedem~
–N-ngh... jó nekem itt.

~Wow, már mindenki itt van... ennyire megvárattam volna őket? Mondjuk senki nem feszült, szóval ez megnyugtató.

Balodon Kokichi ült, jobbodon pedig Maki. Vele nem beszéltél sokat, viszonylag csendes lány, de nem volt vele semmilyen ellenszenved.
–Kokichi, fájdalmasan hajtasz (Név)-re. – adta a fiúnak a híres gyilkos tekintetét.
–Nem tudom miről beszélsz, Maki-san! És te tudod, miről beszélsz, vagy csak kavarsz, ahogy szoktál? A kis tsundere lényed nem bírja a szókimondó természetemet, hmmm??

Egy dolog volt rosszabb annál, hogy ilyen hangnemben társalogtak egymással; mindez rajtad keresztül történt.
~Miért vagyok benne mindig minden ilyesmi helyzetben?

–... nincs időm erre. – fordult el a lány, és bármit is reagált volna Kokichi, választ nem kapott.
–Kokichi, most ezt muszáj volt? – kelt Maki védelmére Kaito.

Érezted, ahogy a levegő újra megtelik feszültséggel, ezért
mielőtt a fiú válaszolhatott volna, hangosan belerúgtál az asztal lábába, hogy mindenki hallja. Az asztalnak nem fájt, a lábadnak már jobban.

~Play it cool... csak nyugalom, ha elutasítod a fájdalmat, nem érzed... csak nem kell észrevenni...

A Celestetől tanult pókerarcodat próbáltad fenttartani, hogy ez mennyire sikerült csak a többiek tudják. Nyugodt hangon megszólaltál:
–Bocsánat... ha nem esett le semmi, akkor folytathatjuk a reggelit. – hangsúlyoztad ki azt az egy szót, és Kyoko elégedetten elmosolyodott.

Az étkezés további része eseménytelenül telt. A barátok beszélgettek, nevetgéltek, a hangulat neked köszönhetően gyökeresen megváltozott, ráadásul jó irányba.

~Huh, ez közel volt...

Reggeli után egy határozott fiúhang szólalt fel. Őt meghallva mindenki elhallgatott, és rá figyelt.
–Figyelmet kérek. Amikor először kijöttem ide az asztalhoz, ez hevert rajta. – előkapott egy papírlapot.
–A felesleges kérdéseiteket tartsátok a szátok mögött. Ezen a lapon le van írva mindenféle program, ami közül választhatunk. Például kincskeresés, hegymászás, felfedezés, hajózás, tanösvények, túrázás, csapatépítő játékok, sportok... azok a lassú agytekervények már csak ráálltak a hullámhosszomra. Itt leszünk 10 napig, és egy napra többet is választhatunk. – ledobta a papírt az asztal közepére, és elegánsan megigazította a szemüvegét.

A 3 osztály tagjai a lap köré gyűltek, és izgatottan beszéltétek meg őket.
–Ma van az első igazi nap, hisz most először aludtunk itt. A távozás napját ugyanígy nem számítjuk bele a tíz napba, mint az érkezését. Eldöntöttem, hogy ezt kiadom szabadnapnak, este pedig vacsora előtt szavazunk a holnapi közös tevékenységre.

~Byakuya röviden annyit mondott, hogy ma azt csinálunk, amit akarunk. Tagadhatatlanul van benne egy vezetői szellem, de amíg nem okoz ezzel bajt, addig nem kell beleszólnunk. Különben is, rengetegen vagyunk itt; egy kis rend a káoszban nem árt.

A szemed Kyokora tévedt; kíváncsivá tett téged a felfedezés említése, mivel segítheti a nyomozásotokat.

Arra eszméltél fel, hogy a lila szemek visszanéztek rád.
Kicsit kínos lett volna ezek után nem odamenni hozzá, úgyhogy így is tettél.
–Szép volt a kis produkciód reggelinél. – kezdte a lány.
–Akkor rájöttél, hogy miért. Mondjuk gondoltam, hogy ráfogsz.
–Arra tippelek, hogy te is arra gondolsz, mint én. Viszont ezt ne itt beszéljük meg. Hívd össze a tudod kiket. – azzal hidegen hátat fordított neked.
–D-de várj! – értetlenkedtél, de ő mutatott neked egy apró hullámjelet.

H
  a
n
  g
m
  a
n'
  s

G
  a
m
   b
i
  t

Hol lesz a találkozó?

[ ][ ][ ][ ][ ]   [ ][E][ ][ ][ ][ ][ ]
                           ❤❤❤❤❤❤❤
ANAGRAM        ⭐⭐⭐⭐⭐⭐⭐

       M              P                 A         K
         A                           T          I

P          E
                              M
  E          I          A                       T

[P][A][ ][ ][ ]    [ ][E][ ][ ][ ][ ][ ]
                               ❤❤❤❤❤❤
ANAGRAM       ⭐⭐⭐⭐⭐⭐⭐

       T                    M             A
T                                                   E
              K                      L
\                           I      
                                   K
  M                  L
                 A                         I            [

[P][A][T][A][K]  [M][E][L][ ][ ][ ][ ]
                                    ❤❤❤❤❤
ANAGRAM                               ⭐⭐

    T     K                        T
A                                        E       I
          T         A

   I                               L
                         T
             E                   K              L

[P][A][T][A][K]
[M][E][L][L][E][T][T]

Kis gondolkodás után bólintottál, viszont ezt már Kyoko nem láthatta.

~Szóval a patak mellett fogunk találkozni, ahol az első megbeszélést tartottuk... jobb, ha most megkeresem a többieket.

Észrevetted, amint Hajime, Shuichi és Nagito beszélgetnek a grill mellett.
...vagyis inkább Hajime és Nagito beszéltek, Shuichi csak csendesen figyelte a párbeszédüket.

–Hé, srácok! Eljött a...–z idő? Remélem tudjátok, mire gondolok... – magadban szidtad a nemlétező magyarázókészséged.

A három fiú kérdőn nézett rád, hogy mit terveltél ki, aztán Shuichi halkan megszólalt.
–Ha arra gondolsz, akkor igen.

Ettől Hajime hirtelen félrenyelte a levegőt, Nagito pedig megilletődve nézett hol rád, hol Shuichire.
–M-mi az, valami rosszat mondtam? – kérdezte zavartan a detektív tanonc.
–Ömmm... – Hajime nagyon nem akarta kimondani azt amire gondolt.

Kettőtök közül neked esett le előbb, hogy mit és hogyan értettek félre.
–Szent Atua, nem úgy! –mentegetőztél elvörösödve.

Nagito úgy nézett ki, mint aki megkérdőjelezi az életét, Hajime pedig intenzíven snowboardozott a fejében.
–Ömm, föld hívja Hajimét és Nagitot...

Még pár másodpercig értetlenül néztétek egymást, majd mivel nem volt más választásod, csak megkérted őket, hogy kövessenek.

Kiderítünk majd valamit?