Csendesen leülnek, a fiú zöld szeme idegesen méregeti a társa fagyott tekintetét. Feszesen egymásra merednek.

- Mit bámulsz? - Kérdezi végül ingerülten a szőke, idegesíti Viktor furcsán csillogó szeme.

- Mikor mondod el neki? - Szegezi a kérdést Yurio-nak.

- Mi? - Értetlenül mered a vele szemben ülőre. Az ezüst hajú nem felel, helyette kényelmesen hátra dől, szemét a fiú kissé szorongó arcára függeszti. Az idegesen lejjebb csúszik a székén, és elő veszi a a telefonját.

- Hagyd már abba! - Ugyan azokat a szavakat mondja ki, mint Elinor, de valahogy tőle teljesen máshogy hangoztak. A lány hangjában volt valami, ami kényszerítette őt az engedelmességre, mondjon bármit is. Viktor hangja azonban csak kizökkentésnek volt jó. Leteszi mag elé a kütyüt.

- Mondd! - Veti oda úgy, mintha ő tenne szívességet.

- Már elfelejtetted, hogy te hívtál? - Yurio zabosan feláll, a szemei úgy villognak, mint egy prédára lecsapni készülő vadmacskáé.

- Miket kérdezel te tőle, hm?

- Na, látom, eszedbe jutott.

-Ide figyelj! - Úgy néz Viktorra, mint egy kiéhezett macska az egérre. - Lehet róla leszállni! Neked ott a Katsudon.

- Mit akarsz ezzel mondani? - Ügyeskedik, próbál cselezni. Ki akarja mondatni a szőkével azt, amit gondol.

- Csak azt, hogy ha körülötte legyeskedtek, annak nagyon nem lesz jó vége. - Sziszegi. Az idegei pattanásig feszülnek, legszívesebben lecsapná az oroszt a fenébe.

- Yurio, féltékeny vagy? - Viktor nem tudja tovább palástolni a vigyorát.

- NEM! - Üvölti ő türelmét vesztetten.

- Biztos? - A fehér hajú felvont szemöldökkel figyeli, amolyan "Na, gyerünk! Mondd már!" pillantással. Yurio-nak nagyon kell koncentrálnia, hogy a lehető leghalkabban kezdje el kiosztani az oroszt.

- Szálljatok le róla! Legalább addig, amíg az én edzőm! És a disznó meg ne ölelgesse. Hányingerem lesz tőle...

- Sajnálom. Én edzői dolgokat vitatok meg vele, Yurit pedig nem tudom befolyásolni. - Yurio-ban elpattan az ideg, anélkül, hogy tudná, mit tesz, megragadja Viktor ruhájának szélét, és felrántja. Ő elképedten mered a fiúra.

- Mit akarsz, hm? Mit mondjak? - Indulatosan kérdezi. - Mondjam, hogy szeretem, és olyan féltékeny vagyok, hogy majd' bele halok!? Mert rohadtul így van, basszus!

- Ezt neki kéne mondanod... - Jegyzi meg Viktor, át-át pillantva Yurio válla fölött.

- Lószart! Nem fogom elmondani, ti pedig szépen békén hagyjátok őt!

- Yurio...

- Nem érdekel! Csak ezt az egy hónapot bírjátok ki, utána annyit nyüstölhetitek, amennyit csak akarjátok!

- Mi fog változni akkor? - Viktor egyre többet pillant a fiú mögé, aki nem mellesleg még mindig a pulóverét markolássza.

- Nem lesz hozzá már semmi közöm! Szépen elfelejtem, nektek meg lesz kit ölelgetni! - Feleli erre idegesen. - Vissza megy Amerikába, vagy bánom is én!

- Yurio... - Megdermed a hangtól, lassan elereszti Viktor ruháját. Nem mer megfordulni, a füle lángol, legszívesebben elsüllyedne szégyenében.

- Mióta vagy itt? - Kérdezi félve.

- Elég régóta, hogy halljam, amit hallanom kellett... - Hallja a hangján, hogy mindjárt sírni fog. Majd némán megfordul, és csak az ajtó csapódása tudatja, hogy ott járt.

- Elinor... - Úgy mondja ki a nevét, mintha valami ima volna. Egy elkeseredett ima. - ELINOR! - Öklével a mellette lévő falba vág, mire az behorpad, az ő kezébe pedig fájdalom hasít.

De ez semmi ahhoz képest, amit belül érez.