Dᴇʟɪɴᴀ

Óvatosan kezdtem el nyitogatni pilláimat. Egy izmos mellkason pihent fejem, ami nem is volt kérdés kihez tartozott. Az emlékek rögtön megrohamozták elmémet, minek hatására elhúztam számat. El tudnék képzelni ennél szebb reggeli első gondolatot is egy férfi karjai között fekve.

- Delina- suttogta Dominik a nevemet. Óvatosan pillantottam fel rá. A szégyenérzet, amivel elaludtam egy cseppnyire sem tűnt el. Dominik egy árva szóval sem reagálta le, hogy láttam Laurát. Olyan volt akár egy szellem, pusztán bámult maga elé kifejezéstelen arccal, míg én megállás nélkül azon filóztam, hogy Gerda mellett szeretnék inkább aludni. Hozzátenném, gőzöm sincs hogyan gabalyodtam össze éjszaka a focistával.

- Igen? - Erőltettem meg hangomat, amiben a sértettség jócskán jelen volt. Be sem fejeztem még a négy betűs mondatot, de már húzódtam el tőle -vagyis csak akartam. Dominik rögtön reagált mozdulataimra és úgy szorított magához, mint tegnap előtt éjjel. Esélyem sem volt elmozdulni.

- Emlékszel rá, hogy egyszer azt mondtam, hogy ha akarnék, vele lennék? - Hogyan ne emlékeztem volna! Minden apró üzenetre emlékeztem, amit tőle kaptam. Akartam válaszolni, viszont képtelen voltam. Megint egy olyan téma felé eveztünk, ami számomra szörnyen kellemetlen volt és nem akartam erről beszélni. Rendkívül hálás voltam neki, mikor folytatta. - Ez a mai napig így van. Nem azért vagyok veled Delina, mert apád A Decker Domonkos, hanem azért, aki te magad vagy. Én veled vagyok Delina és senki más nem számít, csak te és én. - Ha eddig nem tudtam megszólalni ezt követően totálisan megnémultam. Csillogó szemekkel bámultam Dominik fáradt arcát. Azt a kurva! Soha senki nem mondott még nekem ilyen szépet. Tátott szájjal lestem hosszú pillanatokig, mire halványan elmosolyodott. Válaszul átöleltem testét és nyomtam egy apró csókot mellkasára. Éreztem, amint hatalmas kő esik le szívemről. Másodpercek alatt oly' megkönnyebbültem.

- Köszönöm- motyogtam halkan az első értelmes mondatot, ami eszembe jutott -bár nem sikerült valami magas szintet megütnöm. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy talán el kellene neki mondanom az igazságot, ami valóban szolgálta megismerkedésünk okát, de Dominik szavai azonnal elfeledtették velem ezt a gondolatot.

- Megcsókolhatlak? - A barna íriszek telis- tele voltak nyugtalanással. Óvatosan bólintottam egyet miközben ujjaimat arcélére csúsztattam. Dominik ajkai szépen lassan találkoztak az enyéimmel. A melegség, ami átjárta testemet, nem volt semmihez sem fogható. Ez a csókunk más volt, mint eddig bármelyik. Dominik lassan csókolt, én pedig lassan cirógottam arcát félve, hogy elhúzódik tőlem. Mindketten úgy vigyáztunk a másikra, mintha képesek lennénk megsebezni azt. Hogyan is mondhatnám el neki az igazat? Soha az életben nem csókolhatnám Őt újra akkor.

Dominik ujjai derekamról fenekemre vándoroltak, amit ezúttal fedett egy apró alsónemű. Másik kezével pólóm alatt, oldalamat kezdte el simogatni. Se perc alatt tornáztam fel magamat Dominik csípőjére ülőhelyzetbe. Elváltam ajkaitól és csak bámulta azokban a szörnyen igéző barna szemekben. Nem tudtam most minek kellene következni vagy nekem mit kéne tennem. Soha az életben voltam még csak hasonló helyzetben sem; én szerettem pontot tenni azonnal arra, ami elromlott, ahelyett hogy megjavítottam volna. Ezúttal azonban mi pontosan ezt tettük; próbáltunk újra bízni a másikban. Tanácstalanságom Dominiknek is szemet szúrt, így könnyedén vehette át az irányítást testem felett, amiért kivételesen nem átkoztam sem Őt, sem magamat. Ő tudta hogyan kell megoldani a gondokat, velem ellentétben.

- Annyira hiányoztál- suttogta ajkaimra két apró csók között. Te is nekem. Éreztem, amint hátam találkozik a puha lepedővel majd tekintetem találkozott Dominik felém magasodó alakjával. Közel sem voltam annyira magabiztos, mint akkor Telkiben vagy utána a Symbolban. A hiedelmekkel eltétben én nem szexeltem sokat elvégre sosem volt komoly kapcsolatom. Rettegtem attól, hogy Dominik olyan elvárásokkal lesz felém, amiknek még csak a nyomába sem érhetek. Nem a szüzeknek kell félniük, tőlük nem vár el senki semmit extrát, ellentétben a többi lánnyal.

- Dominik- szólaltam fel hirtelen afféle reakcióként a belső combomat simogató ujjaira. Egy másodpercre sem hagyta abba. Csengéd csókot hintett arcomra.

- Csak neked akarok jót- olyan nyugalommal ejtette ki a szavakat, hogy engem is sikerült velük megnyugtatnia. Csodáltam ezt a fiút és ez a tekintetemből is könnyen kiolvasható volt. Egy apró sóhaj kíséretében lazítottam el izmaimat, amik eddig teljesen be voltak feszülve. Testemen egy jól eső hullám söpört végig. Nem volt követelőző, nem kellett félnem egy pillanat erejéig sem. Mondhatnám, hogy szenvedéllyel nézett rám, de akkor hazudnék. Dominik tekintete telis-tele volt szeretettel, ami megerősített engem abban, hogy Őt nem hímvesszője sarkallja ezen tetteire, hanem teljes mértékben a lelke irányította. Imádtam Őt és ezt az egészet is.

Egy ujjával rutinosan tolta arrébb a csiklómat fedő textilt, hogy a másiknak szabad utat biztosítson. Áramütéssel ért fel, amint megéreztem érintését. Egy újabb sóhajjal karöltve hunytam le szemeimet. Dominik kezei olyan szakértelemmel végezték a dolgukat, hogy azt a legtöbben megirigyelnék. Újra ezer százalékig bíztam benne. Tehetett velem bármit, én elhittem neki, hogy az jó lesz nekem.

⚜️⚜️⚜️

A Red Bull Arénában ültem magam mellett Gerdával, aki mellől Matyi nemrég kelt fel mondván, hogy mivel három percen belül vége a meccsnek, muszáj telefonálnia egyet. Egy sorral felettünk Roland vizslatott mindent árgus szemekkel, akinek jelenléte előzetes gondolataimmal ellentétben, cseppet sem volt nyomasztó elvégre profihoz híven, minden percben észrevétlen maradt, azonban a tudat, miszerint ő jelen van nem engedett stresszelni semmin sem. Kezdtem megérteni apám miért is jár mindenhova testőrrel.

Dominik csapata nyert, az Ő neve mellé pedig feljegyeztek egy gólpasszt. Nem először láttam Őt játszani, azonban ezúttal hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy a barátomat látom a pályán. Úgy éreztem ez a mai nap tökéletes a reggeli békülésünkkel és az Ő győzelmükkel. Igazán kezdett minden újra jól alakulni.

- Ez egy jó meccs volt- szólalt meg mellettem Gerda, mikor a bíró lefújta a mérkőzést. Magamban felnevettem elvégre mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy Gerda mennyire sportolás ellenes személyiség.

- Igen- mosolyodtam el. Valóban az volt. A Puskás Arénával ellentétben, itt nem kellett feszengenem és némán ücsörögnöm egész idő alatt. Az emberek többsége nem csak azt sem tudta ki vagyok, de még a nyelvet sem értette, amin beszélek így végre valahára bármiről csacsoghattam barátnőmmel, amikor csak kedvem tartotta. - Menjünk Dominikhez! - Adtam meg a célt miközben a lépcsőfokokat szeltük az rengeteg öltönyös alak között.

- Matyit nem kéne megvárni? - Nézett rám felhúzott szemöldökkel barátnőm.

- Ti láttátok valahol? - Néztem körbe tanácstalanul a sok ember között. Testőröm mindössze megrázta fejét jelezvén, hogy ő bizony nem tudja hol van a menedzser.

- Nem- rázta meg barátnőm lemondóan fejét, mire hullámos tincsei arcára ugrottak. - Biztos már Dominiknél van, menjünk akkor. Amúgy ilyenkor nem dumál még nekik valamit az edző vagy hasonló? - Jogos volt Gerda felvetése és egy pillanatra el is gondolkoztam rajta.

- Hát- húztam el számat kissé tanácstalanul-, egy ilyen jól sikerült meccs után nem hinném, hogy sokat beszélne. Meg amúgy is- nevettem el magamat kissé-, amire mi megtaláljuk az öltözőt úgyis végez még a Biblia felolvasásával is. - Gerda nevetve biztosított arról, hogy ezt ő is így gondolja, de azért tegyünk egy kitérőt még a mosdó felé előtte.

Nem telt bele több, mint tíz percbe és már láttam magam előtt Matyi és Dominik alakját. Dominik már nem viselte a sötét színű mez felsőjét. Imádtam bámulni gondosan kidolgozott izmait. Annyira szépek! Tűsarkúm kopogása egy pillanatra sem vonta el a figyelmüket, hiszen itt a legtöbb nő azt viselt. Dominik árgus tekintettel hallgatta Matyi szavait, amik szépen lassan számomra is hallhatóvá váltak.

- Tizenegykor száll fel a géped és délre leszünk Lipcsében, de még szeretnék veled beszélni mielőtt végleg eligazolsz- hogy mit csinál? Megtorpantam. Két méterre állt tőlem a két magyar férfi, akiknek fel sem tűnt jelenlétem. Magamon éreztem Gerda kérdő zöldjeit, de ha akartam volna, se tudtam volna választ adni neki elvégre én sem tudtam semmiről sem.

- Beszélnem kell Delinával- egy hitetlen mosoly kúszott arcomra hallva Dominik szavait. Azzal egy kicsit elkéstél, nem gondolod?

- Hát ja, nem ártana- Gerda hangja olyan éllel hasította keresztül a levegőt, hogy még én is meglepődtem. Egyszerre kapták ránk a fejüket. Matyi tekintetében minden káromkodás ott volt, ami csak lehetett, míg Dominik rettegett.

- Delina- indult el félém, de én hátráltam. Gondolataimban Gerda szavai csengtek, amiket még Budapesten intézett felém; "Csak bízz benne!". Bíztam, és megint kaptam tőle egy pofont.

- Nem! - Emeltem fel kezeimet magam elé tiltakozóan. Egy újabb hazugság. Lábaim önálló életre keltek, mikor elkezdték testemet a kijárat felé cipelni. Menekülni akartam. Fájt, rohadtul fájt megint.

- Delina kérlek! - Hallottam magam mögül Dominik hangját, minek hatására gyorsítottam lépteimen. - Gyorsabb vagyok nálad, te is tudod! - Ignoráltam. Tudtam, hogy igaza van, azonban nem akartam megállni. Félő volt, hogy olyan énemet mutatnám meg, amely nem való nyilvánosság elé. Hirtelen állt előttem egy szál nadrágban Dominik. Nos, ennyi ideig tartott utolérnie a híres focistának, akiért úgy versengenek a világklasszis klubok.

- Mit szeretnél, Dominik? - Fogaimat összeszorítva tartottam vissza minden bennem fortyogó dühöt. Legszívesebben üvöltöttem volna vele.

- Gyere el velem Lipcsébe- hisztérikusan felnevettem. Ez teljesen meg van veszve? - Delina, esküszöm el akartam mondani, csak nem tudtam hogyan! - Kezemért nyúlt, amit indulatosan rántottam el. Ne érj hozzám! Tekintetemmel egyértelműen adtam tudtára álláspontomat; gondolatban éppen darabokra cibáltam Őt.

- Nem, Dominik, nem! - Hirtelen elurakodott rajtam a méreg, ami bennem volt. Magam sem tudtam hogyan voltam képes lenyugtatni a közel száznyolcvanas pulzusomat, de többnyire sikerrel jártam. Körbepillantottam a folyosón, ahol számomra idegen emberek sétáltak el mellettünk. Viselkedj, Delina! - Mikor akartad elmondani? - Hatalmasat kellett nyelnem, hogy normális hangnemben legyek képes kommunikálni.

- Tegnap este- némán bólintottam. Őszintén nem tudtam eldönteni mit tegyek. Csupán hallgattam Őt és a szavait, viszont nem tudtam merrefelé szeretnék tovább haladni. Nem tudtam, hogy akarom-e folytatni ennek az új területnek a megismerését vagy menekülnék inkább megint csak. - Kérlek, gyere el velem Lipcsébe! - Tekintete könyörgött, ahogyan szavai is.

- Minek? - Ez az egy kérdés fogalmazódott meg benne újra és újra. Minek menjek vele oda mikor még annyira sem vagyok neki fontos, hogy ne hazudjon egy ilyen nagy horderejű dologról vagy legalább egy sérülést ne hallgasson el előlem?

- Média- megkaptam a választ; mi csak a média miatt vagyunk együtt, ahogyan ezt apám is kérte. Újra hatalmas levegőt kellett vennem, hogy leküzdjem a fájdalmat, amit ezzel az egy szóval okozott. Ugyan szomorúságomat leplezni tudtam, azonban az eddig visszatartott dühöm teljesen eluralkodott felettem. Megalázva éreztem magamat.

- Beszéld meg Dr. Decker Domonkossal! - Olyan gúnnyal ejtettem ki apám nevét, mint még soha egész eddigi életemben. - Ti ketten úgyis olyan faszán tudtok a fejem felett döntéseket hozni az életemről, mint például ez a kapcsolat is. - Mutattam kettőnkre. Mosolyom egy pszichopatáéval versenyezhetett volna. - Életem legnagyobb hibája volt. - Mondtam ki minden egyes szót a szemébe nézve és láttam, amint eltörik benne valami.

⚜️⚜️⚜️

Sziasztok Drágáim!
Igen, igen tudom... sikerült mindent a feje tetejére állítanom, megint :D Egyébként csendesen szeretném megjegyezni, hogy túlléptünk már a történet felén, ami egyik oldalról remekül -, míg másikról sokkolóan hatott rám. Hihetetlen, hogy már itt tart a Jégmadár is. Nos, éppen emiatt elkezdtem dolgozni ez újabb történeten, azonban ezúttal egy másik magyar focista fog főszerepbe kerülni -már amennyiben sikerül úgy megírnom az első részeket, hogy elégedett legyek. :)

Hatalmas ölelés Mindenkinek