Dᴇʟɪɴᴀ

- Készen vagy már? - Léptem be a fürdőszobámba, ahol Dominik már vagy húsz perce igazgatta a haját. Válaszul mindössze egy szigorú pillantást kaptam. - Jó, nem zavarlak! - Tettem fel mindkét kezemet magam elé megadóan. - Ha nem sietsz el fogok késni! - Tettem még hozzá a vállam felett kiabálva hátra a fürdőbe.

Világ politikák órára kellett volna beérnem 9:30-ra, ami az idő előrehaladtával elkezdett lehetetlenné válni -természetesen a focistának köszönhetően. Fekete táskámba belecsúsztattam két füzetet a laptopom mellé, majd beleszórtam minden egyéb dolgot. Már éppen kezdtem azon morfondírozni, hogy lecserélem sötétkék galléros felsőmet, amikor Dominik kilépett a fürdőből.

- Mehetünk- eresztett meg felém egy nyugodt mosolyt. Kedvem lett volna elnevetni magamat lazaságán.

- Azt hittem, sosem készülsz már el- indultam el előre a földszintre nyomomban Dominikkel.

- Talán nem lett volna gond, ha nem sminkeled magad fél órán keresztül- vetette oda sértődötten, mire válaszul hangosan felnevettem. Egyébként max tíz perc volt és a hajamat így is a szobámban kellett megcsinálnom.

Az utolsó lépcsőfokról is leérve leírhatatlanul hálás voltam, hogy csend honolt a földszinten. Mondjuk úgy, nem volt kedvem senki társaságához a házban jelenlévők közül -Dominikén kívül. Míg Ő a tegnap este levetett sportcipőjét húzta magára én végigmértem tökéletes stílusát. Egy fekete melegítőt viselt piros pulóverrel, ami bárki máson hétköznapian hatott volna, azonban rajta eszméletlen dögös volt.

- Bámulsz még vagy indulhatunk? - Zökkentett ki játékos hangja formás feneke stíröléséből. Nem tehetek róla, hogy ennyire kerek, na.

- Nem is bámultalak! - Fordultam gyorsan bézs színű csizmám felé, amibe sietősen bele is bújtam. Hallottam Dominik halk kuncogását, ami engem is mosolygásra késztetett. Ujjai óvatosan csúsztak bele tenyerembe.

Kilépve a bejárati ajtón megcsapott az eső jellegzetes illata. A térkő egyértelműen adta tudtunkra, hogy csapadék szemerkél. Tekintetemmel Dominik új autóját kerestem, amit könnyedén ki is szúrtam pár másodperc alatt. A fekete Mercedes terepjáró makulátlan eleganciájával hívta fel magára az őt látó összes szempár figyelmét.

- Szép autó, így élőben is- fordultam Dominik felé. Pipiskedve nyomtam egy puszit szája sarkába, amit egy mosollyal arcán fogadott. Dominik nemrégiben meg kellett válljon a felmatricázott Auditól elvégre már nem volt a Salzburg játékosa. Utódjául pedig ezt a fekete csodát választotta.

- Olyan szép, mint te- kacsintott rám miközben elindultunk a kocsi felé. Szemforgatva mosolyodtam el.

- SZD-010- olvastam le a rendszámot, amint közelebb értünk-, ez most komoly? - Kénytelen voltam elnevetni magamat. Végülis, így senki sem fogja legalább eltéveszteni kihez tartozik a G kategóriás autó.

- Aha, Szoboszlai Delina- jelentette ki komoly hangnemmel, mire abbamaradt nevetésem. Kitágult szemekkel néztem fel a focistára, akinek ekkorra már megjelentek nevetőráncai. Vettem a lapot.

- És akkor hol a gyűrűm? - Pislogtam rá felhúzott szemöldökkel játékosan. Dominik beült a vezetőülésre én pedig mellé. A Mercedes motorja morogva indult be, kétségkívül volt benne vagy négyszáz lóerő.

- Szeretnél gyűrűt? - Pillantott rám fél szemmel. Vártam hátha megjelenne mosolya ezúttal is, de nem jelent.

- Hát majd igen, de egyelőre nem- magam is meglepődtem azon, mennyire nyitott és egyértelmű választ adtam. Dominik arcára kiült jellegzetes önelégült mosolya, amit a mai napig kedvem lett volna letörölni róla.

- Legalább majd, amikor elveszlek feleségül, akkor használhatod te is az én autómat, mert már egyezni fog a monogramunk- zavaromban kénytelen voltam lesütni szemeimet. Dominik tenyere combomra csúszott mellyel egyidejűleg elpirultam.

- IBS, igaz? - Szánta nekem a kérdést a GPS-be bepötyögve iskolám címét. Biztosítottam róla, hogy jól emlékszik hol tanulok miközben mobiljáról elindítottam Justin Bieber Stay című dalát, majd még néhány másikat műsorra tűztem. Lezárva a képernyőt az rögtön fel is villant.

- Írt anyukád- nyújtottam felé a telefont. Tudtam a jelkódját, azonban eszem ágában sem volt elolvasni az anyukája és közte lefolyt beszélgetést.

- Majd megnézem később- legyintett egyet hanyagul. Amint elhúztam balra az értesítést, hogy töröljem azt, elém tárult Dominik háttere. Szívem hatalmas dobbant, amint saját magamat láttam visszamosolyogni onnan. Hatalmas mosoly húzódott arcomra. Istenem, ez de aranyos.

Szerettem azt a Delinát, aki mellette voltam. Jelenléte bátorságot adott még a legkellemetlenebb szituációkban is. Támogatása elhitette velem, hogy képes vagyok mindenre, amit el akarok érni. Magabiztossága növelte önbizalmamat. Felém irányuló bizalma szilárd utat kövezett ki minden titkom felé. Szeretete elérte, hogy én is merjek szeretni tiszta szívből. Felszabadult voltam és boldog, minden gond nélkül.

Teljesen más érzés volt mellette utazni, mint apám Mercedesenek hátsó ülésén. Körülbelül százszor tettem már meg ezt az utat, de ezúttal kíváncsian figyeltem Dominik miként vezeti utunkat a Záhony utca felé. Helyes volt, nagyon is. Jó magyarhoz híven, nem azóta tudtam kihez tartozik a Szoboszlai Dominik név, amióta a válogatott csillagaként emlegeti az ország, hanem már azóta, hogy feltörekvő ifi sportolóként cikkeztek róla. Eszembe jutott az a pár évvel ezelőtti babapofi, amivel ő rendelkezett és a jóval rövidebb haja, szálkás testalkata. Nos, meg kell hagyni; az évek kifejezetten jó hatással voltak rá. Egy helyes srácból lett szívdöglesztő férfi. Imádtam nézni dús ajkait, amiket formára igazított borostája keretezett, huncutul csillogó barna íriszeit és tökéletesen beállított haját, ami még ébredés után is jól nézett ki, hiába nem volt minden tincse élre fésülve. De az abszolút kedvencem a tetovált keze volt. Elég volt ránéznem a rajzokra, amik dombordó izmain kaptak helyet és képes voltam nedves lenni.

- Fejezd be vagy elkésel óráról- vezette feljebb tenyerét, mire kénytelen voltam összeszorítani mindkét combomat. Már csak egy hiányzásom lehet ebben a félévben, muszáj bemennem.

- Bárcsak tehetném- morogtam lesöpörve tenyerét magamról. Dominik felszabadultan nevetett fel. Tudta, hogy ez most lehetetlen.

- Végülis, ha végeztél, már megteheted- mindketten tudtuk mire gondol. Az a vigyor, amit rám villantott paradicsom vörössé tett. Te jó ég, ebbe belegondolni is bűn! - Bár lehet Elenor barátnőd nem örülne, ha magára hagynád- parkolt le közvetlenül Elenor piros autója mellett, aminek nekidőlve Elenor dohányzott. Integettem neki, amire válaszul biccentett egyet felém.

- Akkor te majd csak kettő után végzel, igaz? - Fordult felém teljes testtel a vezetőülésben.

- Aha- hajoltam oda egy puszit adni Dominik ajkaira. Még a mai napig olyan hatással volt rám közelsége, ami közel sem volt nevezhető egészségesnek. Miután elköszöntünk egymástól kiszálltam a csípős hidegbe a fekete terepjáróból és Elenor mellé léptem. Akarva-akaratlanul is kiszúrtam egy a túloldalon ácsorgó diáktársamat, aki kicsit sem leplezve bámulta meg a kitolató majd elhajtó focistát. A féltékenység sárga szörnyetegként vakított el, amint bámultam a barna hajút. Ő az enyém, ne nézd! Titkon szikrákat szóró tekintetem szépen lassan találkozott az övéivel.

- Ki ez a csaj? - Intéztem kérdésemet Elenor felé. Lelki szemeim előtt láttam, amint Elenor rúzsozott ajkai egy játékos mosolyra húzódnak.

- Coline Sartre, monacoi- a sárga köd egy másodperc alatt szívódott fel. A lánynak valószínű fogalma sincsen barátom kilétéről, mindössze azért bámulta meg, mert rendkívül helyes. - Nyugi, ő nem fog pletykálni- olvasott gondoltaimban könnyedén. Nos, az IBS-ről tudni illik, hogy kis létszámmal büszkélkedik, így a legtöbb diák tud a másikról egy s mást, ebből adódóan pedig rengeteg pletyka terjeng.

- Mennyi idő? - Szenteltem már minden figyelmemet fekete hajú barátnőmnek, aki ekkor taposta el cigarettáját. Válaszadás helyett rányomott ujjaim között szorongatott mobilom képernyőjére, ami ezáltal felvillant megmutatva az időt; 9:27. Szabad tenyeremet kabátom zsebébe dugtam, hogy felmelegedjen. Ma reggel kifejezett hidegen az idő.

- Szívesen- vetette oda félvállról. Együtt indultunk el az előadásra. - Na és mi a helyzet a kis celebünkkel? - A megnevezésért kapott egy csúnya pillantást, ami őt természetesen nem hatotta meg.

- Minden rendben, elment a szüleihez Fehérvárra- emlékeztem vissza a reggeli alatti diskurzusunkra miszerint Ő elmegy a családjához, amíg én suliban vagyok, aztán jön értem, amikor végzek és holnap este megy vissza Salzburgba kezelésre elvégre még ott kezelték Őt, ami szintén csak klubtitoknak számított.

- Jó fejek?

- Nem találkoztam még velük- néztem el oldalra kínosan. Annyira alap dologként tekintett erre Elenor, hogy kissé kellemetlenül éreztem magamat miatta, hiába tudtam, utolsó célja lenne engem bántani. - Ha jobban belegondolok, nem is igazán beszél róluk sosem. - Kalandoztam el. Delina Istenem, már megint túlgondolod a dolgot!

- Én hazaviszlek szívesen apámhoz, hogyha szeretnéd- lökött játékosan oldalba barátnőm, teljesen figyelmen kívül hagyva utolsó mondatomat. Egy pillanatra lesajnálóan elmosolyodtam mígnem realizáltam Elenor mit is mondott.

- Hazaköltöztél? - Kurjantottam fel kitágult szemekkel. Elenor megvillantva hófehér fogsorát bólintott egy hatalmasat.

- De haza ám! Elmagyaráztam neki, hogy simán képes vagyok tiszta maradni ameddig akarok- ami teljes mértékben igaz is volt. Elenor közel sem állt a függőséghez. - Nem igazán tetszett neki, de anyának már annyira hiányoztam, hogy azt is elfogná, ha a lánya egy narcos kurva- tekintetével egyértelműen tudtomra adta; úgy érzi győzött. Nos, őszintén nem igazán érdekelt Elenor mit gondolt. Egyrészt, amúgy sem tudtam volna megváltoztatni nézőpontját, másrészt, a lényegen nem változtatott egy cseppet sem.

Nem válaszoltam. A mellettem ülő olyan kombináció áradatot indított el bennem, hogy képtelen voltam odafigyelni az éppen elkezdődő órára. Tisztában voltam vele, hogy Dominik apja a fia meccsein túlnyomó többségben jelen van, így még az is megfordult a fejemben, hogy Dominik szándékosan arra a meccsére hívott ki, amiről előre tudta, hogy Zsolt nem lesz jelen. Elméleteim egészen addig terjedtek, hogy akaratomon kívül is megfordult a fejemben a Symbolban történtek. Dominik mindkettőnket felvállalt az ismerősei előtt, de vajon Laurát a családja előtt is? Egyáltalán beszélt már rólam otthon?

- Ne agyalj, minden oké- hajolt közelebb hozzám Elenor suttogva. Szívesen eljátszottam volna az értetlent, de tudtam barátnőm úgy olvas bennem, mint egy nyitott könyvben. Gyorsan körbepillantottam a teremben. Miután meggyőződtem róla, hogy senkinek sem keltette fel figyelmét a magyar beszéd, felé fordultam. Tekintetemben leplezetlenül csillogott az aggódás. - Adj neki időt! Lehet, hogy világhírű focista, akivel még mindig telis tele van a hírfolyamom, de ez az élet, amit te élsz a hírhedt ex-EP képviselő, igazságügyi miniszter és még ki tudja micsoda lányaként mindenkinek idegen. - Kénytelen voltam egyetérteni érvelésével. Elenornak túlságosan jó meglátásai voltak. - Úgy jöttetek össze, hogy közel államérdek volt a kapcsolatotok. - Folytatta. - Ezek a dolgok egy átlagosnak nevezhető ember életében nincsenek. Idő kell neki, mire megemészti ezt a cirkuszt. - Igaza volt. Nem tudtam rá válaszolni, számomra jelenleg azt kellett megemészteni hogy türelmesnek kell lennem, amíg egy új ember beleszokik az én kacifántos életembe. Kezdtem tudomásul venni, hogy halálosan belehabarodtam Szoboszlai Dominikbe és semmi áron sem akartam már Őt elveszíteni.

- És mikor láthatjuk játszani?

- Hát remélem minél előbb, sérült jelenleg- Elenor értetlenül kezdte ráncolni szemöldökét. Hát ja, átérzem. - Ne mondd senkinek kérlek, egyelőre titok. Reménykednek benne, hogy az ünnepek után már száz százalékos lesz az állapota. Állítólag csak valami kicsi sérülés az egész, sérülten játszotta le már az előző meccsét a Salzburgban is, szóval annyira nem lehet vészes a helyzet. - Adtam le a drótot barátnőmnek, aki készségesen hallgatta végig monológomat. - Talán játszat a búcsúmeccsén is.

- Aha, hát akkor jobbulást neki- megköszöntem a kedves gesztust mialatt belenéztem laptopomba, mintha jegyzetelnék. Ötletem sem volt miről beszélt Mr. Friedmann.

- Jövő héten csütörtökön elutazom egyébként, kimegyek utána Salzburga, ott kezelik- jutott eszembe hirtelen, hogy erről még nem is tájékoztattam két barátnőmet.

- Biztos vagy te ebben? Jövő héten még suli lesz. - Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy Elenor szórakozik vagy rossz a hallásom. Tekintve halál komolyan várakozó barnáit rájöttem, se nem szórakozik, se nem hallok rosszul. Elenor komolyan az iskoláról papolt nekem.

- Az már csak pót zh hét, minden zh-m jól sikerült. - Válaszolok kissé összehúzott szemekkel. Ezt meg mi lelte?

Dᴏᴍɪɴɪᴋ

Ismerős utakon kormányoztam autómat Székesfehérvár utcáin. Mosollyal arcomon parkoltam le a ház előtt, amiben -mondhatni- felnőttem még annak ellenére is, hogy tudatában voltam annak, hogy elszámolással tartozom szüleim felé. Tegnap este, amint megkaptam Delina üzenetét faképnél hagytam őket holott mindössze délután négykor érkeztem meg hozzájuk Salzburgból. Apa már korábban is tett utalásokat telefonon keresztül az új barátnő témára, de eddig még nem kellett velük szemtől szemben beszélnem erről. Őszintén bevallva, fogalmam sem volt mit kellene mondanom nekik. Egy dolog volt egyértelmű; az igazságot nem. Hazudnom kellett a szüleimnek.

- Sziasztok! - Léptem be az előszobába hangosan köszönve. Egybehangzóan érkezett vissza a válasz. Próbáltam leplezni izgatottságomat.

- Gyere, épp kész a süti- toloncolt anya az asztal felé, ahonnan rálátásom nyílt a kanapén heverésző apukámra is. Hatalmas vigyor terült el arcomon, imádok enni. Tenyereimet összedörzsölve vettem magam elé a tálat, ami telis-tele volt barackos-túrós szeletekkel.

- Ez rohadt jó lett- beszéltem tele szájjal. - Köszi anya! - Néztem rá boldogan. Íriszeiből csak úgy áradt a szeretete felém. - Szofi? - Érdeklődtem kishúgom holléte felől. Általában fél percen belül megérkezik, amint átlépem a küszöböt és az Istenért sem mozdulna el mellőlem egy másodpercre sem.

- Oviban van- válaszol anya. - Ha ma itthon alszol, akkor találkozhatsz vele- fürkészett óvatosan, amihez időközben apa is csatlakozott. Kezdtem érezni, hogy szorul a hurok nyakam körül. Mindketten tudni akarták mi a helyzet.

- Vissza kell érnem Pestre kettőre- nyeltem egy hatalmasat. Fél szememmel láttam, amint apa felkel a tv elől és csatlakozik anyához. Immáron ketten álltak velem szemben kíváncsi tekintetekkel bombázva. Basszus, ne már! - Ez kezd olyan lenni, mint egy kihallgatás- néztem felváltva hol egyikre majd másikra. Szerették Laurát.

- Ami csak akkor lesz sikeres, ha az információt birtokló fél megosztja a másik kettővel is, amit tud. Egészen addig maradnak az újságcikkek meg a közösségi média- válaszolt apa higgadtan miközben leült velem szemben.

- Ti megnéztétek Delina Instáját? - Kapkodtam fejemet hitetlenül kettejük között. Apa válaszul mutatóujjával anyára bökött.

- Szép kislány- vonta meg vállait egy kedves mosoly közepette-, de mi lett Lauraval? Nem is mondtad, hogy szakítottatok- kétségkívül más technikát alkalmaztak arra hogyan szedjenek ki belőlem minél többet. Apa próbálta humorral elütni a dolog élét, míg anya kedvesen akarta megközelíteni azt. Azt hittem, majd sértődöttséget fogok érezni rajtuk, azonban ennek nyoma sem volt. Ők sokkal inkább voltak csalódottak, ami ezerszer szarabb érzés volt. Elég volt csak belegondolnom abba, Delinának mennyire rosszul esett, ahogyan az apja tudtára adta új kapcsolatát és máris éreztem ők mit élhetnek át, miattam. Lelkiismeret rögtön dolgozni kezdett. Ezt elbasztad, Szoboszlai.

- Nagyon gyorsan történt minden. Még együtt voltunk Laurával, mikor megismertem Delinát. - A tekintet, amit anyámtól kaptam azonnal elszégyelltette velem mindazt, amit tettem. - De mentségemre szóljon, hogy nem szánt szándékkal kerestem Delina társaságát! Ott volt Telkiben az edzőtáborban, mert az apja a Decker Domonkos...

- Na ne szórakozzál! - Vágott közbe apa hitetlenül. - A Deckernek a lánya? - Kis híján eltátotta a száját.

- Ugyan apa, te meg A Szoboszlai Dominik apja vagy- forgattam meg játékosan szememet, mire mindketten elnevették magukat.

- Nem vagy te egy kicsit öntelt, kisfiam? - Nézett rám anya miközben lemondóan csóválta fejét.

- Decker Domonkos lánya a barátnőm, szerintem ezek után kijár- ugrattam őket. Apa rögtön értette a viccet, amit egy kacsintással jelzett felém. - Egyébként nagyon normálisak. - Tértem vissza a Decker családhoz. - Delina az IBS-en tanul, éppen órája van és majd ha végez megyek érte, ezért kell visszaérnem időben.

- Szép- bólogatott apa elismerően. - Örülök, hogy törődsz azzal a kislánnyal.

- Mikor találkozhatunk vele mi is? - Dobta fel a kérdést anya. Örültem neki, hogy ennyire nyitottan állnak Delinához.

- Holnap megyek vissza Salzburgba, viszont az ünnepek alatt végig itthon leszek. Mi lenne, ha velünk lenne valamelyik nap? - Raktam össze gyorsan gondolataimban a naptáramat. Anya elmosolyodott és megerősítette, hogy ez szerinte is jó ötlet.

- Csak nehogy véletlenül Szofi Laurának hívja- nevetett fel hangosan apa a saját viccén. - Vagy nehogy véletlenül Laurát hozd haza! - Folytatta, mire válaszul kapott mindkettőnktől egy igazán csúnya pillantást.

Apa idővel elment dolgozni, én pedig kettesben maradtam anyával, akivel áthelyeztük székhelyünket a kanapéra.

- És Domi- fordult felém hirtelen. - Történt is valami köztetek már Telkiben vagy csak utána, hogy szakítottál Laurával? - Ouch. Ez egy csúnya mondat lesz. Előre felkészültem arra a tekintetre, amivel édesanyám meg fog ajándékozni, amint sejtése beigazolódik.

- Hát anya- sóhajtottam fel-, Delina más. Ő annyival másabb, mint Laura- lelkiszemeim előtt megjelent Delina arca. Képtelen voltam kimondani anya füle hallatára, hogy megcsaltam valakit. - Szeretem Delinát és bármit megtennék érte.

- Vigyázz ezzel a kijelentéssel, hatalmas felelőséget vonhat maga után- anya íriszeibe nézve elmosolyodtam.

- Hidd el anya, tudom mit vállaltam- és ha te tudnád, miken mentem keresztül ezért a lányért... te is tudnád, hogy érte valóban bármit megtennék.

⚜️⚜️⚜️

Sziasztok Drágáim!

Nos, véleményem szerint ez a fejezet kifejezetten idilli lett. Nem titkolom, közeledünk a történet végéhez, ami egyszerre szomorít el és tesz izgatottá. Várom miként fogtok reagálni az elkövetkező cselekményekre, valamint mostanra már biztossá vált, hogy meg fog jelenni egy Sallai Roland könyvem is a közeljövőben. Azonban most még mielőtt elkezdeném írni a következő fejezeteket lenne hozzátok egy nagyon fontos kérdésem;

Sᴢᴇʀᴇᴛɴᴇ́ᴛᴇᴋ Dᴏᴍᴏɴᴋᴏs ᴠᴀɢʏ Eʟᴇɴᴏʀ sᴢᴇᴍsᴢᴏ̈ɢᴇᴛ ᴏʟᴠᴀsɴɪ?

Előre is köszönöm a válaszokat!
Puszi Nektek