Dᴇʟɪɴᴀ

Az Emelie Étterem teraszán ültem Dominik és egy reggeli brunch társaságában. Alig múlt el reggel kilenc óra én pedig már Buda egyik éttermében voltam. Ki hitte volna, hogy valaha képes leszek ok nélkül felkelni tíz előtt? Nos, én sem. Mialatt beleittam narancslevembe felrémlettek előttem a reggeli képek.

„- Szép jó reggelt! – Képzelődőm vagy ez Dominik hangja? Tegnap visszaküldtem a vendégszobába.

- Dominik, kérem! Delina kifejezetten nem szereti, ha felkeltik! – Zsuzsa. Zsuzsa?!

Szemeim úgy pattantak ki, mintha apám ordítására kelnék. Reflexszerűen ültem fel az ágyamban miközben Dominik a redőnyfelhúzó gombot birizgálta. Értetlenül bámultam az ablak előtt álló Dominiket és a közvetlen mellette álló, dühtől tajtékzó Zsuzsát egészen addig, míg a bejutást nyerő napsugarakat bele nem világítottak szemembe. Ezek most szórakoznak velem?

- Ti meg mi a fenét műveltek? – Kérdeztem hunyorogva.

- Elviszlek reggelizni mielőtt suliba kéne menned – válaszolt Dominik olyan természetességgel, mintha mindössze az időjárásról társalognánk egy délutáni kávé mellett. Értetlenül pillantottam a szőke nőre, aki fejcsóválva kirohant a szobából. Oké, ez fura volt.

- Hány óra?

- Hét. – Hogy mi van?

- Hogy mi van? Mi a fene bajod van neked? – Csattantam fel gondolkodás nélkül. – Dominik te teljesen hülye vagy?

- Talán- biccentett felém egyet kifejezéstelen arccal. – A megoldás adott, én csak végigmegyek az egyenleten. – Rántotta meg vállait afféle „ugyanmár" stílusban. – Fél óra múlva lent találkozunk! – Időm sem volt ellenkezni, már csukódott is mögötte hálószobám ajtaja.

Ez meg mi a fenéről beszélt?"

Talán mondanom sem kell, hogy abból a fél órából bő egy óra lett -és nem miattam. Dominik többet készülődik, mint egy menyasszony az esküvője előtt.

- Minden oké? – Rondított bele merengésembe. Válaszadás helyett megint beleestem a szokásos hibámba; megbámultam Őt. Korábban sosem láttam még ilyen borostával és hosszabb hajjal -bár egyébként korábban nem is volt jellemző Őt látnom-, viszont annyira jól állt neki ez a kombó, hogy fél karomat képes lettem volna odaadni, csak nehogy levágassa őket. Dominik annyira piszkosul helyes! – Ha akarod, bemehetünk a mosdóba- húzódott ajkára egy pimasz vigyor, amibe én belepirultam.

- Ezúttal inkább kihagyom- forgattam meg szemeimet. Talán mondanom sem kell, de szavaival rögtön visszarángatott a fölre. – Minden oké. – Vagy ötödjére hagyta már el ez a mondat a számat, amióta elhagytuk a házat. Dominik folyton tudni akarta biztosan jó kedvem van-e és „minden oké"-e. Szerencsétlen Ákost már-már kezdtem sajnálni, mikor az autóban újra meg kellett hallgatnia az órarendemet -amit amúgy kívülről tudott-, a vizsga-, és ZH időpontjaimat, valamint minden tanárról a véleményemet. Ákos napi rendszerességgel hallgatta a mesélésemet minden sulis napom végén. Vele ellentétben Dominiknek gőze sem volt egyikről sem, így előszeretettel faggatott az iskolával kapcsolatos minden témáról. Talán csak próbált úgy tenni, mintha egy normális randin lennénk.

- Hogyan tovább? – Tértem rá arra a kellemetlen témára, amire eredetileg nem akartam.

- Ez most olyan lesz, mint egy társas. Csak most egymásért játszunk, nem egymás ellen. – Csak pislogtam hasonlatán. Egy kész költő veszett el benned, Szoboszlai focista Dominik.

- Akkor olyan lesz a kamu kapcsolatunk, mintha számháborúznánk? - Lesajnálóan húztam fel a szemöldökömet. - Családom kontra mindenki más? - A családom fogalomba számomra beletartozott mindkét barátnőm, és már Dominik is. Bármennyire is idegen volt ez a gondolat, muszáj voltam vele megbarátkozni egy időre.

- Aha, de ez a felnőtteknek szóló változata- huncut mosolyra húzódott szája. Szívem őrült zakatolásba kezdett, amint agyam felfogta szavait. Elpirulva fordítottam oldalra arcomat, mire Ő felkuncogott. Hát kösz. - Ki kéne tenned egy sztorit- morogta egyhangúan gyorsan váltva a témát. Íriszeimet rögtön égnek emeltem, amint eszembe jutottak apám tegnapi szavai.

- Hogy is felejthetném el? - Tettem fel a költői kérdés, mire Ő csupán hümmögött egyet. Rohadtul nem volt kedvem ehhez az egészhez. Nem akartam találkozgatni Dominikkel, nem akartam vele közös képeket kirakni és végképp nem akartam neki új esélyt adni, viszont apám úgy húzta keresztül a számításaimat, mint az EU integrációs tanárom minden egyes nem brit angollal íródott szót.

Végül egy fotó landolt az Instagram napomban, amin a fókusz szépen kiemeli a reggeli felett összefonódó ujjainkat a háttérben pedig kissé életlenül, de Dominik fekete pulcsija mellett megjelenik az étterem emblémája is.

- Ugye tudod, hogy ez nekem nem kényszer? – Szólalt meg halkan. Hinni akartam szavainak, azonban a kisördög még mindig ott ült a vállamon és emlékeztetett rá, hogy ha az a videó nem került volna apám kezei közé akkor mi még csak véletlenül sem alkotnánk egy párt.

- Okés- Legszívesebben rávágtam volna, hogy legalább egyikünk így gondolja, de én inkább a könnyebb utat választottam a vitatkozás helyett. - Mennünk kéne- pillantottam a parkoló felé, ahol Ákos még mindig az IQOS-szát szívta. Menekülni akartam, mint minden alkalommal mikor képtelen voltam elbírni az érzéseimmel. Távol kellett volna maradnom tőle, viszont ez lehetetlenné vállt.

- Megölnek Salzburgban, ha az esti edzésre sem érek vissza- bólintott egy aprót mielőtt felkelt volna rendezni a számlát. Nem telt tőlem egy gyatra biccentésnél többre. Az összezavarodott, nem volt megfelelő kifejezés az állapotomra. Én inkább azt sem tudtam milyen évet írunk.

⚜️⚜️⚜️

A szokásos kis büfében ücsörögtem Elenorral és Gerdával. Kivételesen egy finom kakaót szürcsölgettem latte-m helyett a meghökkent barna és zöld íriszek kereszttüzében. Muszáj voltam tartani magamat, pedig belül már kezdtem abba is belekeveredni melyik évszázadban élek. Nem voltam erős nő, pusztán jól játszottam a szerepemet.

- Akkor ti most együtt vagytok? - Kérdezett rá Elenor a lényegre, miután elmeséltem nekik ától cettig mindent. Igen, még a videót is. Borzasztóan égett az arcom látva mindkettejük megnyúlt arcát. Nem számítottak ilyesmire tőlem és az igazságot megvallva én sem hittem sosem, hogy ilyet fogok tenni. Mentségemre szóljon, Dominik közelében nem vagyok beszámítható állapotban!

- Olyasmi- biccentettem oldalra a fejemet bizonytalanul. Asztalon heverő telefonom megrezzent és felvillant rajta a Dominik név. Idegesen haraptam be ajkaimat. Úgy közvetíti minden percét, mintha bármi közöm lenne hozzá.

- Te halálosan odavagy érte- ocsúdott fel Gerda is a sokkból.

- Nem- morogtam magam elé. Tudtam, hogy olyan szinten belegabalyodtam ebbe a srácba, mint kismacska az első gombolyagába, azonban küzdöttem minden és mindenki ellen, ami ezt igazolta. A szőkeség csak látványosan megforgatta zöldes íriszeit.

- Dehogynem, Delina te leszop...- látva fenyegető tekintetemet azonnal becsukta száját. Nem akartam tőlük hallani, hogy mit tettem ittas állapotomban és mennyire is egyértelmű a rajongásom. Nem akartam magamat belehajszolni semmibe sem és rettegtem a túlgondolás lehetőségétől is, elvégre ez nem egy igazi kapcsolat. Dominik igazi barátnője Laura.

- Elvitt reggelizni, mintha tényleg a barátnője lennék, de rosszul érzem magamat az igazi barátnője miatt. De most értitek... Annyira gáz, hogy apa ránk erőltette ezt az egészet. Úgy érzem magamat, mint valami mexikói szappanoperában, ahol a gonosz nő rámászik a főhős szerelmére. - Egyértelműen én voltam a gonosz, aki a családjával karöltve próbált keresztbe tenni a szerelmesek boldog életének.

- Nem hinném, hogy annyira erőltetni kellett! - Mosolyodott el Elenor hitetlenül, mire csak homlokomat ráncoltam. - Bár nem hittem, hogy így fogtok majd kibékülni- ivott bele Elenor kávéjába elnézve szándékosan az ellenkező irányba. Képtelen lett volna a szemembe nézni lekicsinylés nélkül és igaza is volt. Rohadtul gáz, hogy mindezek után képes vagyok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Képes vagyok eljátszani vele ezt a kapcsolatnak csúfolt cirkuszt. Kibaszott naiv vagyok. Eszembe jutott a szobában történteken kívül a csapat döbbentsége, Botka megnyúlt arca, Barni kiguvvadt szemei és még Sigér hitetlen vigyora is. Undorítónak éreztem magamat amiért belerondítottam egy kapcsolatba és a tény, hogy nem kevesen tudnak róla csak még nagyobb szégyenérzetet hozott rám. Olyan érzés, mintha megbélyegeztek volna.

- Szerintem nem para ez a helyzet, alapból is lehet összejöttetek volna- szőke barátnőm szavai ragadtak ki önmarcangoló gondolataimból. Úgy kapaszkodtam ebbe az egy árva mondatba, mintha egyetlen fényforrásom lenne kifelé egy sötét alagútból.

- Hogy érted? - Szükségem volt arra, hogy elmondja nem vagyok egy idióta és nem életem legnagyobb hibáját követtem el -még ha valójában talán így is volt.

- Nem mondom, hogy nem kifejezetten furcsa ez az egész, de most például a mez is, amit kaptál tőle... na, hát nem hiszem, hogy csak úgy kaptad és nem volt mögötte semmi cél...

- Gerda azt akarja mondani, hogy Dominik ígyis- úgyis kibaszta volna Laurát. - Elenor hangjának köszönhetően Gerda röpke öt perc alatt másodszor lett elhallgattatva, aki mindössze biccentett egy aprót orra alatt mormogva valamit. Valószínűleg éppen a fekete ciklont szidta. - Egyébként hova igazol?

- Honnan tudod, hogy eligazol? - Illetődtem meg egy pillanatra. Még a csapból is az folyik, hogy milyen világszintű klubbok akarják kivásárolni Dominiket, viszont eddig még egy olyan cikkel sem találkoztam, ami igazolná a távozását Salzburgból.

- Tippelek. Nem kérdeznéd meg tőle? - Mindössze biccentettem egy halványat és megírtam a kérdést Dominiknek miközben barátnőim elkezdtek csevegni egymással.

Szótlanul vettem tudomásul a szavakat. Próbáltam emésztgetni őket és a jobbakra koncentrálni, de képtelen voltam elengedni a tudatot, miszerint Dominik Salzburgban van, messze tőlem. Szépen lassan csapott arcon a felismerés, ami azzal indult, hogy Laura is Salzburgban él és azzal ért célba, hogy ez a kapcsolat két féle képpen végződhet; Dominik visszamegy hozzá vagy majd helyettem is talál valaki jobbat, ahogy ezt tette Laurával is. Elvégre bárhogyan is vesszük, Dominik kikezdett velem. Pofon után a gyomrost pedig akkor kaptam, amikor elkezdtem érezni a valódi súlyát annak, hogy mit tettem, mikor képtelen voltam befogni a számat és hozzászóltam a magyar – izlandi meccs után ezzel elindítva ezt az egész kibaszott lavinát. Mi a fenéért kellett neked ez, Delina?

Dᴏᴍɪɴɪᴋ

Edzés után első utam rögtön Laurához vezetett. Hazudnék, ha azt állítanám nem érzem magamat ritka szar embernek, amiért többször is megcsaltam viszont mentségemre szól, hogy mindössze egyetlen egy lány volt képes belőlem olyan érzéseket kiváltani, amiket képtelen voltam kizárni. Delina kék íriszei az első pillanattól kezdve a lelkemig hatoltak.

- Szia- ült ki egy hatalmas mosoly barátnőm arcára. Tulajdonképpen ki is ő nekem most? Fingom sincs.

- Szia- fordítottam el finoman fejemet, hogy egy puszit adjak arcára mielőtt megcsókolna. A világért sem akartam bántani azt a lányt, aki mindig jó volt hozzám. - Bemegyünk a szobádba?

- Persze- bólintott még mindig mosolyogva. Az én vonásaim sokkal inkább hasonlítottak egy kivert kutyáéhoz. A lakáson keresztül sétálva kezet fogtam Laura apjával, aki hatalmas Salzburg szurkolóként nagyon örült nekem és kifejezetten büszke volt a lányára, hogy sikerült összeszednie egy csapattagot. Azt hiszem, fél órán belül azt fogja kívánni bárcsak sosem lett volna fociszurkoló és sosem hozta volna ki a lányát meccsre, aki sosem taggelt volna meg engem az egyik posztjában, én pedig sosem vetettem volna ki rá a hálómat, mint a magyar reménysugárra a rengeteg osztrák között.

- Minden oké, Domi? - Delina sosem szólít így. A szőke lány értetlenül pislogott rám, ahogyan becsukta a fehér ajtót maga mögött. Mosolya eltűnt, ezzel még inkább emlékeztetve engem arra, hogy rohadtul meg fogom bántani. Mindenfelé nézve, csak rá nem ültem le az ágy szélére.

- Gyere ide! - Kérdés nélkül fogadta el felé nyújtott kezemet. Amint besüppedt mellettem a matrac tudtam, hogy nincs visszaút. - Nagyon sajnálom- mindössze ennyit voltam képes kinyögni a szemébenézve. Az a rengeteg aggodalom, amit a barna íriszek sugároztak nem engedték velem kimondatni az igazságot.

- Mi? Mi történt? - Fűzte össze ujjainkat, amiket rögtön szét is bogoztam. - Beszélj kérlek!

- Megismertem valakit- fordítottam el a fejemet.

- Mondd ki, ha megcsaltál! - Laura hangja sokkal keményebben csengett, mint néhány másodperccel ezelőtt. Megilletődöttségemet képtelen voltam elnyomni. A szürke szőnyeget szuggerálva bólintottam. Hirtelen nagyon érdekesnek tűnt az íróasztal, amit már vagy ezerszer láttam, a fekete asztalilámpa, ami mindig ég, de még az egyszerű fehérre festett falak is. - Bánod? - Pusztán azért bólintottam, hogy ne törjem még inkább szét a szívét. Nem akartam fájdalmat okozni, viszont választanom kellett köztük, én pedig már akkor döntöttem, mikor először hozzáértem Delina törékeny testéhez.

- Rendben. - Hirtelen kapom fel fejemet elszakítva tekintetemet a bútorokról. Mi van?

- Rendben?

- Nem mondom, hogy nem bánt, mert úgy érzem, mintha egy elefánt állna a szívemen. De számítottam erre. Nem haragszom. - Hogy micsoda? Tátott szájjal térképeztem fel Laura merev arcát. Mi az, hogy számított erre?

- Sajnálom. – Nem voltam képes beszélni, holott rohadtul kellett volna.

- Túl leszek rajta idővel- szájfényezett ajkait elhagyta egy mély sóhaj. Delina sosem visel szájfényt.

- Sajnálom Laura, de ez...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert félbeszakított.

- Elenor? - Meglepődötten pislogtam Laurára, akinek ekkor már megteltek könnyel barna szemei. Kétségkívül Elenor remekül játszotta meg magát, viszont még Meryl Streep sem rendelkezett olyan színészi képességekkel, hogy letoljon egy ahhoz hasonló bájcsevegést a "szeretőmként". Istenem, hát még mosolygott is ránk!

- Nem- a barátnője.

- Mi történt?

- Sok minden. – Majdnem minden.

- Mióta? - Úgy éreztem magamat, mint egy vetélkedős műsorban -pusztán ebben az adásban potyogtak a műsorvezető könnyei.

- Telki. - A harmadik válasznál ki is estem volna a játékból. Ez az egész Telki előtt egy hónappal elkezdődött már a Puskás Arénában.

- Hogy hívják?

- Nem hiszem, hogy ez most fontos. - Védőösztöneim rögtön bekapcsoltak és igazi apatigrisként voltam kész védeni Delina kilétét. Ezt követően néma csend következett. Én bámultam magam elé hallgatva Laura szipogását. Sírt. Éreztem a szívem körüli szorítást, azonban nem fájt eléggé ahhoz, hogy én is sírni tudjak. Nem szomorú voltam, hanem a bűntudat kergetett.

- Vele szeretnél lenni? - Kurvára. Belenéztem a fájdalommal telt barna íriszekbe. Bár ne tettem volna! Óvatosan csúsztattam egyik kezemet az övére. Ujjai rögtön szorongatni kezdték az enyéimet.

- Nincs választásom.

- Miért? - Felsóhajtottam. Mérlegelni kezdtem magamban, hogy melyik válasszal okoznám a legkevesebb gondot. Ha azt mondom, hogy Delinával akarok lenni, akkor Laurát apró darabokra töröm és ezt nem szeretném. Nem voltam szerelmes belé, de ő belém igen és mindent megtett értem pont emiatt. Ha a valósággal hozakodnék elő, azzal nem csak szintén szörnyen megbántom, de pluszban Delinát is kellemetlen helyzetbe hozom arról nem beszélve, hogy bármelyik percben Domonkos a fejemet veheti. Megtehetném még azt, hogy semmit sem mondok neki, viszont ezt közel sem érezném fair-nek.

- Belekeveredtem valamibe, ami miatt jelenleg nincs választásom. Egyelőre nem tudom még mi fog kisülni ebből az egészből. - Ráztam meg fejemet lemondóan miközben felálltam az ágyról. Valóban nem tudtam mi ez az egész Delina és köztem. Akartam Őt, viszont olyan messze löktem magamtól, hogy bármennyire is szeretném visszaszerezni, Ő csak mindig messzebb lép.

- És akkor ennyi? - Úgy áztatták a könnyek az arcát, mintha kint állna a szakadó esőben. Képtelen voltam pár másodpercnél tovább nézni a fájdalmát.

- Ígérem, amint vége keresni foglak. - Nem tudtam más választ adni. Nem mondhattam neki, hogy ne aggódj, mert mindent rendbe hozok, hiszen kurvára nem rajtam állt vagy bukott a dolog. Ahogyan azt sem hazudhattam neki, hogy szeretem vagy, hogy éljünk titkos kapcsolatban. Talán leginkább azért nem találtam a szavakat, mert magam sem tudtam mit akarok igazán; megélni az elkövetkező időszakot, vagy csak túlélni? Ahogyan azt sem tudtam, hogy ez lesz- e az első ígéret, amit nem tudok betartani vagy sikerül- e megőriznem a makulátlan skálámat és visszajövök hozzá.

⚜️⚜️⚜️

Sziasztok Drágáim!

Igen, igen tudom. Ez egy unalmas és eseménytelen rész lett, viszont ugyanúgy egy fontos darabja a történetnek, mint az összes többi:) kérlek, nézzétek el nekem most ezt, hogy csak így tudtam megírni.

Igyekszem válaszolni a korábbi kommentekre! Kicsit elmaradtam velük sajnos.

Mindenkinek szép hétvégét kívánok