Dᴇʟɪɴᴀ

Nos, a reggeli ébredésem nem úgy sikerült, mint azt korábban elterveztem, ahogyan azzal sem számoltam, hogy Gerda teljes harci-díszbe öltözve az ajtómon fog kopogtatni reggel.

- Ez most komoly? - Pillantott szőke barátnőm a focista hatalmas edzőtáskájára és sportcipőjére a lakosztály nappalijában. Bárki számára egyértelmű lett volna, hogy ezek a darabok nem hozzám tartoznak, legjobb barátnőmnek pedig egyenesen szánalmas lett volna nem értenie mindent azonnal.

- Háát- pillantottam hátra a csukott szobaajtóra, ami elválasztotta tőlünk Dominiket.

- Igazából azt hittem lemegyünk reggelizni- váltott témát könnyedén. Hangjában egy cseppnyi rosszindulat sem volt, talán meglepettség sem.

- Egy pillanat és mehetünk! - Gerda csak végignézett hatalmas pólómon és rendezetlen hajamon mielőtt megforgatta volna szemeit. Tudta, hogy nem pár pillanat lesz.

- Roland a folyosón vár- mondta és leült a kanapéra telefonozni. Kissé feszengve mentem vissza Dominikhez a hálóba -sose látott korábban még barátnőm ilyen helyzetben. Ez ciki volt.

Képtelen voltam megállj parancsolni testemnek, ahogyan Dominik ott ült az ágy szélen egy szál alsónadrágban. Anyám. Hogy nézhet ki valaki ilyen jól? Ajkain ott ült magabiztos mosolya elvégre egyértelműen megbámultam minden porcikáját; haja ezer felé állt, arcán még ott voltak a reggeli álmosság nyomai és ekkor még tökéletesen edzett testéről szót sem ejtettem. Az volt az igazságtalanság, hogy neki nem csak a teste volt szép, vagy az arca helyes, Ő egyben birtokolta mindkettőt. És ez a tökéletes test hirtelen indult meg felém. Annyira hirtelen, hogy időm sem volt reagálni, már előttem állt.

- Gerda mennyire ér rá? - Dörmögte reggeli hangján, amitől nekem menten remegni kezdtek térdeim. Dominik úgy ölelte át derekamat, mintha attól félt volna összeesek -mondjuk elég közel álltam hozzá. Hiába lógtak karjaim testem mellett, úgy éreztem rögvest felgyulladnak. Minden porcikám égett a vágytól, amit közelsége okozott. Barna íriszei szenvedélyesen kutattak az enyéimben. Tekintete villanásával egyidőben fordítottam el fejemet. Úgy haraptam rá ajkaimra, hogy félő volt azonnal vérezni kezd.

- El kell készülnöm- elléptem tőle. A bizalmam közel sem volt a régi, képtelen voltam újra Őt csókolni. Akartam, de nem ment.

- Bocs- hallottam, amint elmotyogja a három betűt, azonban inkább úgy tettem, mintha mi sem történt volna. A jelenlétéről megfeledkezve halásztam elő bőröndömből egy smaragdzöld selyemfelsőt és egy vajszínű bőrnadrágot. Amint becsukódott mögöttem a fürdőszoba ajtaja hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem. Még a nyílászárón keresztül is éreztem égető tekintetét. Ez a helyzet úgy szar, ahogy van.

Alig öt perccel később már összekötött hajjal, némi sminkkel és utcai ruhával magamon léptem ki a fürdőből. Dominik az ágyon ülve nyomkodta mobilját, immáron Ő is felöltözve.

- Lejössz velünk kajálni? - Egyértelműen feszengve tettem fel a kérdést, mégis muszájnak éreztem megkérdezni. Helyre akartam hozni ezt az egészet kettőnk között viszont nem tudtam, hogy erre van e még reális esély vagy könnyebb lenne hagyni a francba.

- Haragszol, ha azt mondom nem? - Rögtön azon kezdtem agyalni mi más dolga lehet reggel nyolckor. Talán Laurával fog találkozni? Hagynom kellett volna neki az előbb, hogy megcsókoljon? Basszus, mi van, ha Laurával találkozik? Nem akarom!

- Dehogyis- feleltem. - Mit csinálsz? - Amint feltettem a kérdést meg is bántam. Dominik halványan elmosolyodott, ami egy kicsit megnyugtatott.

- Edzésem lesz és előtte még haza kéne mennem. - Oh vagy úgy. Bólintottam egyet.

- Mehetünk?

- Persze- képtelen voltam nem végignézni, amint felállt az ágyról. Utáltam magamat, amiért nem tudtam megbízni benne és amiért elfordítottam a fejemet. Lelkiismeretem hajtott, mikor a komódon heverő pótkártyát Dominik felé tartottam. Vártam Őt vissza. Látszott arcán, hogy visszatartja vigyorát, amiért rendkívül hálás voltam neki. A plasztik darab melegítője mélyén landolt.

- Kész vagyok- léptem ki Gerdához, aki ekkor nézett fel telefonjából. Zöldes tekintete egy pillanatra Dominikre vándorolt, majd se perc alatt rendezte vonásait. Gerda arca sokszor olyan volt akárcsak egy porcelánbabáé és ezalatt nem csak a szépséget értem.

- Akkor menjünk! - Állt fel szőke barátnőm és határozottan tárta ki az ajtót, aminek a túloldalán Roland ácsorgott. Már majdnem elfelejtettem, hogy kaptam magam mellé egy árnyékot.

- Jó reggelt! - Köszöntünk Dominikkel egyszerre a férfinek, aki pusztán némán biccentett egyet, majd követte társaságunkat.

Nem tudtam hogyan fogunk elköszönni Dominikkel és ez kötötte le minden gondolatomat a liftben. Mire feleszméltem már a földszinten léptem ki belőle. Megtorpantam. Meg kéne ölelnem vagy mi?

- Hat körül jövök- fordult felém magabiztosan. Legszívesebben rögtön nekiugrottam volna, hogy mondja el mit csinál majdnem egy fél napon keresztül, viszont a reggeli számonkérés után már nem volt pofám ehhez. Úgyis ír majd napközben. Vagy mi van, ha nem?

- Okés- ennyivel letudtam az aggódást. Noha, belül gondolataim megállás nélkül szőtték a különböző összeesküvés elméleteket. Én léptem először, mikor karjaimat Dominik nyaka köré fontam. A focista szorosan fogta közre derekamat. Végre úgy éreztem minden rendben van egy pillanat erejéig, azonban ahogyan minden, ez is elpárolgott, amint már nem tartott a karjaiban. Távolodó alakját bámulva rá kellett jönnöm, régen megbocsátottam már neki, csupán magamnak nem vagyok képes ezt bevallani.

- Nem úgy volt, hogy "nem alszom egy szobában Szoboszlai Dominikkel?" - Idézte fel Gerda hangja hátam mögül szavaimat. Megpördültem tengelyem körül.

- Kuss! - Vágtam rá egy kelletlen mosoly kíséretében. Rolanddal nyomunkban indultunk el a szálloda éttermébe.

- Remélem legalább összebújtatok- vetette oda még félvállról. Tudtam, hogy nem várt választ és én sem akartam rá válaszolni. Használhattam bármennyire jól arcomat, legjobb barátnőmnek a maszkom alatti "hoppá" reakcióm elegendő volt minden kérdésére. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem az ágy két szélén feküdtünk szótlanul, ahogyan azzal is, hogy nem történt közöttünk semmi említésre méltó. Dominik erősebben szorított magához egész éjjel, mint akkor este a házunkban ezzel kizárva az újabb menekülésem lehetőségét.

⚜️⚜️⚜️

A szálloda aulájában ülve nyomkodtam telefonomat magam mellett Gerdával. Már vagy ötödszörre néztem körül Dominik jellegzetes alakját keresve, ami lassan tíz perce szállt be a liftbe mondván "gyorsan ledobja a cuccait".

- Hallod, az ki? - Szólalt meg barátnőm, mire automatikusan kaptam fel fejemet, bár nem sikerült eljutnom a válaszig. Dominik mellett sétált valaki, de én -nem túl meglepő mód- csak Ő rá tudtam figyelni. Melegítő helyett egy fekete farmert viselt fehér magasszárú sportcipővel és fekete kapucnis pulóverrel. Kabátja lazán lógott alkarján. Ha nem tudtam volna, biztosan nem gondoltam volna, hogy nemrég még a labdát rugdosta egy edzés keretein belül. Őszinte mosolyát már-már megirigyeltem, hófehér fogsorát sötét borostája keretezte. Fülében ezúttal megcsillant egy apró ékszer, ami még sármosabbá tette arcát. Imádtam ezt a látványt és nem rejtettem véka alá csöpögő nyálamat; számomra Ő maga volt a görögök istene, Zeusz. Annyira bámultam Dominiket, hogy sem pimasz mosolya, sem közeledő alakja nem tudott kiszakítani cselekedetemből. Karomra simuló tenyere a másodperc tört része alatt okozott áramütést testemben. Úgy néztem a barna íriszekbe, mintha utoljára tenném ezt. Arcom beszélt szavaim helyett, Ő pedig tökéletesen olvasta a sorokat.

- Szeretnék neked bemutatni valakit- suttogta halkan kis idő fürkészés után. Beletelt pár pillanatba, amíg rendeztem vonásaimat. Automatikusan összefonódó ujjaink szorongatták egymást. Egy harminc körüli, jó vágású férfi állt velem szemben. Szája egy halvány mosolyra húzódott miközben felém nyújtotta jobbját.

- Esterházy Mátyás, Domi menedzsere- oh, vagy úgy. Rögtön eszembe jutottak Dominiknek a huszonnyolcas szobában elhangzott szavai; "Azt hiszem ameddig apa és a menedzserem szerint jó úton vagyok, addig oké." Dominik szörnyen tisztelte és szerette ezt a férfit.

- Decker Delina- mutatkoztam be én is, utánam pedig Gerda követte példámat.

Hatan léptünk ki a decemberi hűvösbe, aminek hatására összébb húztam kabátomat magamon. Még szerencse, hogy körülbelül öt percet kell sétánunk különben biztosan szétfagynék. Dominik ujjai végig fogvatartották enyémeit, míg Gerda és Matyi beszélgetését hallgattuk egész út alatt. Elég gyorsan megtalálták a közös hangot.

- Minden okés? - Éreztem magamon az égető barna tekintetet mialatt segített lehámozni magamról szövetkabátomat immáron az étterem egyik asztala mellett állva.

- Azt hiszem- egy apró, ám annál nyugtatóbb görbe húzódott ajkaimra. Hirtelen úgy éreztem minden kezd jóra fordulni körülöttem és visszakaphatom gondtalan életemet.

Gerdával kikértünk két pohár fehér bort, míg a többiek maradtak az alkoholmentes változatoknál. Az étel rendelése már nem ment ilyen simán, de végül Gerdának is sikerült választania magának főételt. Olyan baráti volt a légkör, hogy néha- néha megfeledkeztem a merev maszkomról, amit minden pillanatban viselnem kellett volna. Matyi poénjai valódi nevetést csikartak ki belőlem.

- És nektek milyen volt a mai napotok? - Tette fel a kérdést megintcsak Matyi Gerdának címezve. Akarva- akaratlanul is megszólalt a vállamon ülő kisördög, aki azt mantrázta Dominik megint elhallgatott előlem valamit és emiatt tűnt el egész napra. Gondolataim felültek a hullámvasútra, ami Telkiből indult a Symbolon keresztül és hirtelen kezdett lefelé ívelésbe Laura megjelenésével, majd össze-vissza kanyargott a további események hatására, egy pillantra újra zuhanásba kezdett a sérülés napfényre derülésével, hogy végül a feketeségbe érjen várva a további pálya kiépítésére. Beleittam boromba reménykedve a figyelem elterelésben. Hiába próbálkoztam visszacsatlakozni a felhőtlen beszélgetésbe -ami egyébként folyt tovább nélkülem-, nem tudtam már újra ugyanolyan felszabadult lenni. Nézegettem körbe az étteremben, aminek falai üvegek voltak. A kinti hideg ellenére sétáltak páran a szabadban melegen felöltözve. Kékjeimet mágnesként vonzotta egy, az étterem falain túl álló nő. Eleinte nem értettem miért áll maga elé meredve míg rá nem jöttem, hogy ő nem maga elé mered, hanem Dominikkel az asztalon összefonódó ujjainkat pásztázza üreges tekintettel. Éreztem, amit kifut minden vér ereimből és úgy lesem a lányt, mintha szellemet látnék. Laura élettelenül bámulta Dominikkel összefonódó ujjaimat. Fogaimat összeszorítva fordítottam el tekintetemet a lányról, mintha soha nem is láttam volna. Én nem így akartam ezt. Én nem akartam tönkretenni ezt a lányt, de megtettem. Tönkretettem egy olyan embert, akiről még az exe sem tudott egy rossz sem szót sem ejteni. Én érdemelném ezt a sápadt, meggyötört arcot és azokat a gyilkos érzéseket, nem pedig ő. Laura arcáról messziről üvöltött, hogy mekkora és mennyi fájdalom rejlik benne, és mindezt én okoztam neki.

⚜️⚜️⚜️

- Mondd már el, kérlek, mi a baj! - Fordult felém Dominik ugyanazzal a kérdéssel már vagy tizedjére. A lakosztály ágyában feküdtünk a tv-t bámulva -legalábbis így akartunk nevezni. Engem nem hagyott nyugodni Laura újra és újra felrémlő arca, Ő pedig megállás nélkül próbálta kideríteni mi történt velem egyik pillanatról a másikra.

- Minden rendben. - Próbálkoztam újra ugyanazzal a hazugsággal, mint eddig is. Noha, nem hihettem el egy perce sem komolyan, hogy egyszer is be fogja venni elvégre Dominik minden velem töltött másodpercben úgy odafigyelt rám, hogy akár egy szcenáriót is írhatott volna az életemről.

- Delina elmegyek, ha nem mondod el mi a bajod! - Pattant ki az ágyból hirtelen változtatva hangulatát. Megijedtem. Nem akartam engedni a zsarolásnak, mellette mégsem akartam Őt kiengedni az ajtón.

- Láttam ma Laurát- győzött a szívem. Dominik álla szó szerint leesett, amint kimondtam a szavakat. Tekintetében vihar dúlt, képtelen voltam kiolvasni egy apró érzelmet vagy jelet is. Ő maga sem tudta mi a fene történik. - Ott volt ma, amikor vacsoráztunk. Minket nézett Dominik és jézusom! Annyira rosszul volt. Dominik az a lány nagyon nagy bajban van! - Fakadtam ki neki, mire felsóhajtott. Szégyenérzetem képtelenné tette, hogy Dominikre nézzek. Magam elé bámultam miközben körmeimet feszegettem a paplan felett. Nem akartam tudni mit gondol most Ő rólam. Legszívesebben eltűntem volna a föld felszínéről csak ne érezzem magamon tekintetét.

⚜️⚜️⚜️

Sziasztok Drágáim!
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy visszatértem! Miután elolvastam a kommentjeiteket a sorok egyszerűen elkezdtek maguktól íródni és újra sikerült bőven előre dolgoznom. Na de ennyi elég is rólam, az utóbbi időben nagyon én voltam a központban, amit röstellek. Ti hogy vagytok, hogyan bírjátok a vírushelyzetet? És régen beszélgettünk arról is, hogy mit gondoltok a könyvről ezen fejezet után? Hagyjatok magatok után nyomot, hogy tudjam kivel mi a helyzet így tavasszal❤️