Dᴇʟɪɴᴀ

Mindenkinek van kedvenc sorozata. Nekem éveken keresztül a Pletykafészek uralta az első helyet, amiről az Elite csak nagyon szoros küzdelemben maradt le. Azt hittem, sosem találok egy másik műsort, amit jobban fogok szeretni tinédzserkori sorozatomnál, amíg rá nem bukkantam A nagy pénzrablásra. Kicsivel kevesebb, mint két hét alatt néztem ki mind a négy eddig felkerült évadot. Azonnal megértettem, hogy miért vannak oda tízezrek a Dali álarcokért mostanában, valamint kénytelen vagyok belevallani, hogy tényleg zseniális volt az első és a második terv is. A Professzor valóban mindenre gondolt, köztük olyanokra is, ami az emberek kilencvenkilenc százalékának eszébe sem jutna. Imádtam minden percét. Pont ezért átkoztam azt a hívatlan vendéget, aki az ajtómon kopogott. Kénytelen voltam leállítani a Netflixet, hogy ajtót tudjak nyitni.

- Öhm szia- pislogtam értetlenül a küszöb másik oldalán ácsorgó Dominikre. Hirtelen mégsem bántam annyira azt a váratlan látogatót. - Gyere be nyugodtan! - Álltam félre az ajtóból, amit Ő készségesen kihasznált. Szemtelenül néztem utána, hogy hátulról is felmérjem. Anyám. Egy tízes skálán mennyire gáz, hogy jobb feneke van faszi létére, mint nekem?

- La casa de papel? - Fordult felém hatalmas vigyorral arcán, miközben ledobta magát a kanapéra. Nagyon reménykedtem benne, hogy nem tűnt fel neki stírölésem. - Elindíthatom?

- Persze- foglaltam mellette helyet. Kétségkívül zavarban voltam már pusztán attól is, hogy kettesben vagyok vele hiába szentelte minden figyelmét a tvnek. Az utolsó percek voltak már csak vissza a negyedik részből, ami még csak a második rablás első óráiról szólt. Utoljára még Nairobi, majd Denver arcát mutatták közelről aztán jött a stáblista.

Szívesen megkérdeztem volna tőle mi szél hozta erre, de nem akartam bunkó lenni és amúgy sem bántam a társaságát. Helyette kezembe vettem mobilomat, mintha nem is érdekelne jelenléte, ezzel leplezve zavaromat. Amint végigpörgettem az értesítéseim szemöldök ráncolva fordultam Dominik felé.

- Te tudod, hogy miért követett be meg írt rám a fél válogatott az elmúlt tizenöt percben? - Ha azt mondja véletlen egybeesés, pofon röhögöm.

- Fogadtunk, hogy ki szerzi meg először a számodat- nézett bele mélyen szemeimbe miközben telefonját a kezembe adta. Lepillantottam a fekete készülékre. Meg voltak nyitva a gombok, amik csak arra vártak, hogy bepötyögjem a telefonszámomat. - Hogyha azt szeretnéd én nyerjek- fonódott össze tekintetünk, mintha csak tudta volna, hogy mikor a szemébe nézek pusztán a gondolataival is irányít engem. Olyan hatással volt rám, mint még soha senki. Gondolkodás nélkül írtam be a számokat egymás után. Számon egy apró görbével adtam vissza neki a mobilját. - Gyere ide! - Nyújtotta felém egyik karját megmutatva tökéletes fogsorát. Nem kellett kétszer kérnie. Közelebb húzódtam hozzá, ahol magához ölelt. Fejem találkozott izmos mellkasával, ujjaim ölembe hullottak, lábaim keresztezték az övéit. Hatalmas tenyere megállás nélkül járt fel-alá hátamon. Parfümjének illata egyből orromba kúszott. Most érezhettem meg először a bazsalikom és citrusos gyümölcsök egyvelegét. Imádtam. Minden egyes érintése rögtön az emlékezetembe vésődött.

- Ki a kedvenc szereplőd? - Utaltam a sorozat szereplőire. Ő csupán hümmögött egyet.

- Nem is tudom. Moszkvát nagyon bírtam- mindketten emlékeztünk Denver apjára. - De Tokió kurvára irritált egy idő után- húzódott ajkaira egy lesajnáló mosoly a karakter felé, amit meg tudtam érteni. Tokió valóban idegesítő volt. - Neked?

- Ez egyértelmű, Nairobi. Imádtam azt a nőt. - Ő tipikusan az a karakter volt, akit képtelenség nem szeretni. Úgy folytattuk a csevegést a Netflix egyik siker műsoráról, mintha ezer éve ismernénk egymást, egy pillanatra sem eltávolodva a másik testétől. Furcsa volt szembesülni azzal, hogy mennyi mindenről hasonlóan gondolkozunk.

- Ki a faszom az? - Sóhajtottam fel egy szemforgatás közepette, mikor Dominikkel mindketten a kopogás irányába kaptuk a fejünket. Dominik egy aprót kuncogott rajtam, mire megforgattam szemeimet. Legszívesebben ki sem nyitottam volna az ajtót.

- Szia- állt velem szemben a csapat tizennyolcas számú játékosa. - Miben segíthetek?

- Bejöhetek? - Egy pillanat alatt játszódott le előttem a beleegyezés és az elutasítás lehetősége is. Végül az előbbi mellett döntöttem elvégre nem tudtam volna kellően megindokolni, hogy miért nincs rá időm mikor elvileg ez lenne a feladatom. Számat rágcsálva álltam arrébb az útból. Ötletem sem volt, mi fog ebből kisülni.

Szokásához híven Sigérnek minden tincse milliméter pontosan be volt állítva.

- Nem is tudtam, hogy te lakosztályban laksz- fordult vissza felém még az előtérben. Nem tudtam eldönteni beszólásnak szánta-e vagy sem. - És azt sem tudtam, hogy Szoboszlai itt van- torpant meg egyből, amint belátást nyert a kanapéra. Még mindig fogaimmal tépkedtem le a bőrt a számról amint az újabb vendégem mellé léptem. Mondhatom, tisztára házibuli hangulat kezd kialakulni.

- Helló- intett egyet Dominik a csapattársa felé. Nevetni támadt kedvem látva, hogy ezt is mennyire félvállról kezeli.

- Na én lépek is akkor, nem akarok zavarni- tette fel mindkét kezét megadóan majd vett egy száznyolcvan fokos fordulatot és azzal el is tűnt a szobából. Már csak a csukott hotelajtót láttam mögötte. Ez fura volt.

- Össze kéne hozni a szöszi barátnőddel- szólalt meg Dominik. Nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam a szavakat.

- Na azt tuti nem! - Csengett hangom határozottan. Dominik szigorú tekintetét látva megenyhültek tengerkék íriszeim. - Könyörgöm, tíz év van köztük! - Tártam szét mindkét kezemet tehetetlenül még mindig állva. Minden porcikája azt sugallta, hogy teljesen komolyan gondolta a dolgot mígnem a szája sarkában megbúvó ráncok elárulták. - Egyébként nektek nem a holnapi meccsre kellene koncentrálnotok?

- Talán zavarok? - Húzta fel szemöldökét felháborodva. Most először láttam Szoboszlai Dominiken a sértettség legapróbb jelét is. - Egyébként Dávidnak felesége van, aki terhes- kaptam egy afféle "komolyan elhitted?" pillantást. Remek. Legalább már tudom, hogy nem keres apukát Gerdának.

- Nem úgy értettem- ültem vissza mellé a kanapéra. Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy megint hozzábújok, de szokás szerint nem volt hozzá elég bátorságom. Rettegtem a visszautasítástól. Velem ellentétben Ő nem félt ettől. Zavartanul nyúlt csuklómért, hogy annál fogva tenyérébe vegye az enyémet és az ujjaimmal játszhasson.

- Hidd el, mindenkinek megvan a saját kis szórakozása meccs előtt, amivel kikapcsolja az agyát pár percre. Most éppen úgy adódott, hogy ez a fogadás lett mindenkinek a kaja utáni programja. Igazából jót tesz néha az ilyen, mert kiszakít minket a mókuskerékből és aztán mindenki visszatér az eredetihez; elemzi magában a meccset, újra gondolja a dolgokat, az edzéseket és hasonlók. - Magamra vehettem volna "a kis szórakozás" kifejezést, de hülyeség lett volna. Tudtam, hogy nem úgy értette. Ha úgy értette volna akkor bele sem megy a témába. Furcsa mód Dominik szavai nyugtatóan hatottak rám, pedig nem is húztam fel magamat igazán. Hihetetlen volt, hogy ez a fiú mennyi mindent tartogatott magában -legalábbis akkor, ha én álltam a másik oldalon.

- Elhiszem. - Összefűztem ujjainkat. Nekem is új volt az a magabiztosság, amit Ő kihozott belőlem pár szép szóval. Mélyen belül tudtam, hogy akkor leszek csak igen nagy bajban, amikor egyszer nem lesz itt és nem önt belém lelket már a puszta jelenlétével is. Kezdtem magamat úgy érezni, mint egy, a szakadék szélén táncoló marionett bábú, aminek irányítása Dominik kezében van.

- Mióta ismered a szöszit?

- Gerdának hívják- forgattam meg szemeimet színpadiasan újból. - Ovi óta. Utána végig egy iskolába jártunk, de ott csak évfolyamtársak voltunk. Most is más szakon vagyunk, de az óráink nagyrészt ugyanakkor vannak. - Akár holnapig tudtam volna Gerdáról mesélni neki. Számtalan közös emléket gyűjtöttünk az évek során, amik akarva- akaratlanul összekötöttek minket egy életre.

- De gondolom nem voltál egyedül tizenkét évig- tetszett, hogy valóban érdekelték a legapróbb dolgok is.

- Dehogyis- ráztam meg fejemet miközben önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám másik barátnőm emlékére. - Általánosban elvoltam az osztálytársaimmal később pedig megismertem Elenort. Ő volt a padtársam négy éven keresztül. Elenor egy igazi bajkeverő- vigyorogva ráztam meg fejemet. Látva Dominik várakozó tekintetét még jobban belelendültem a mesélésbe. - Elenor és Gerda annyira különbözőek. Igazi tűz és víz. Elenor folyton bulizik, belekeveredik mindenbe, semmivel sem törődik igazán csak él az adott pillanatnak. Gerda pedig mindig mindent többször megfontol, mielőtt beszélne vagy cselekedne. Ha valami negatívat mond akkor is próbálja szépen körülírni, míg Elenor bármit kimond, amit gondol.

Dominik elgondolkozott egy pillanatra.

- Te tartod őket össze, igaz? - Azonnal megértette a barátságunk lényegét.

- Hát én hoztam őket össze anno kilencedikben, de amúgy szeretik egymást nagyon. - A világért sem mondtam volna ki, hogy barátnőim csak megszokásból vannak együtt mikor én nem vagyok ott. Az olyan lett volna, mintha hátba támadnám őket hiába voltam tisztában az igazsággal. - Néha nem értik meg egymást, de egyébként nincs bajuk a másikkal. És mi a helyzet veled? - Úgy éreztem jobb ötlet áttérni rá, mielőtt még valami olyat mondok valakiről, amit később megbánok.

- Nekem inkább haverjaim vannak. - Nézett el egy pillanatra más felé, majd vissza rám. – Tizenöt évesen mentem el először Magyarországról és előtte is többször váltottam csapatot, szóval nem igazán volt ideje kialakulni egy olyan hű de nagy barátságnak sem. Akiket talán barátaimnak nevezhetek ők Salzburgban vannak, de ki tudja mi lesz velük, hogyha elmegyek onnan. Talán majd csak akkor jövök rá, hogy valóban barátok voltak-e. - Ugyan nem mutatta ki, de a szavai egyértelművé tették, hogy Dominik örült volna egy olyan gyerekkori barátnak, mint nekem Gerda. Ő feladta az egész életét a fociért. Ő edzett, míg mi aludtunk. Ő nem járt bulizni minden héten, Ő meccsekre járt helyette. Ő az ellenfél meccseit nézte, nem a Disney Channelt. És ezek miatt tart itt már húsz évesen; meghozott minden szükséges áldozatot ehhez.

- Mióta nem élsz otthon? - Nem tudtam titkolni a szavaimban megbúvó döbbenetet, miszerint Dominik már ilyen fiatalon külföldön élt. Én ennyi idősen a pad alatt bujkáltam nehogy én feleljek fizikából, mert rohadtul még csak a fizika könyvem sem volt meg soha.

- Úgy igazán tizenöt évesen költöztem el. - Mindössze egy bólintásra telt tőlem. Nem tudtam mit reagálni rá. Túlságosan meglepődtem ahhoz, hogy képes legyek egy olyan mondatot kipréselni magamból, aminek értelme is van. Úgy éreztem annyira vékony jégen táncolunk ezzel a témával, hogy bármikor beszakadhat alattunk én pedig rettegtem attól, hogy miattam fog szétnyílni a fagyos talaj.

Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem nyakát. Egy pillanatra megilletődött, majd kétszer olyan erősen fonta körém tetovált karjait, mint korábban. Arcomat vállába fúrtam, mire válaszul egy csókot hintett nyakamra. Mondanom sem kell, libabőröztem. Nem sajnáltam Őt. Tudtam, hogy nincsen szüksége senki sajnálatára sem. Én támogatni akartam minden lehetséges módon.

- Asszem, ideje mennem- húzódott el tőlem egy idő után. - Marco kinyír, ha meglát tíz után a folyosón- apró görbe kúszott fel dús ajkaira, amik engem is mosolygásra késztettek. Baszki, de szép a mosolya! Komótosan állt fel mellőlem. Vonakodva követtem példáját. Bármennyire is nem akartam, muszáj voltam megérteni, hogy mennie kell.

Istenem Delina, ne bámuld már megint úgy, mintha Ő lenne a kibaszott Zeusz.

⚜️⚜️⚜️

Sziasztok Drágáim! Ki hogy van így Karácsony előtt pár nappal? Én megírtam az idei utolsó vizsgám, ami szerencsére sikerült is. :)

Ami a részt illeti; szokás szerint, nagyon remélem, hogy tetszett nektek! Nagyon fontosnak tartottam, hogy megismerjétek kicsit jobban Elenort és Gerdát is valamint megtudjatok a könyvbéli Dominikról is többet -ugyan a későbbiekben még lesznek változások.

Hogyha bárkinek is túl sokat spoiler-eztem volna A nagy pénzrablásról, akkor bocsánat! Próbálkoztam a lehető legtitokzatosabban belevonni a sorozatot ebbe a részbe.

Kellemes Ünnepeket Kívánok! Hagyjatok magatok után nyomot!:)

Puszi és ölelés minden Drága Olvasómnak!