Dᴇʟɪɴᴀ

Az ember azt gondolná, hogy ha valakinek a szülőjének minden joga megvan hozzá, hogy fenn hordja az orrát akkor a család többi tagja is ezt teszi. Nos, mint a legtöbb logikus elméletre, én erre is rá tudtam cáfolni. Kifelé akár kicsaponghattam az önbizalomtól, de valójában mindenen ezerszer átrágtam magamat és nem egyszer fordult elő, hogy a könnyebbik utat választottam végül. Képes voltam egyetlen egy mozdulaton is órákig rágódni.

- Jézusom Gerda, ötletem sincs mit csináljak! - Pánikoltam miközben hajamat fogtam fel egy szoros lófarokba. Ez is egy volt azon túlgondolós pillanataim közül.

- Te komolyan ilyen hülyeségekkel traktálsz reggel fél nyolckor? - Hangja még mindig erőtlen volt és ugyan konkrétan nem mondta ki, de háta közepére kívánt jelen pillanatban a hisztimmel együtt.

- Ez nem hülyeség- makacsoltam meg magamat. Noha, mélyen belül én is tudtam, hogy rendkívül gyerekes azon kattognom, hogy hogyan kellene viselkednem Dominikkel, mégis ezer kérdés merült fel a fejemben; Megöleljem? Zavarba fogok jönni mikor meglátom? Vajon találkozott valakivel miután beszállt a liftbe? Ha igen, akkor mit mondott, hol volt vagy mit csinált? És most mit csinál?

- Lássuk csak! - Sóhajtott fel Gerda megadva magát. - Azt mondod tegnap végre kavartatok és azt mondta, hogy többet és komolyat is akar tőled, de te most azon görcsölsz, hogy hogyan kéne viselkedned egy olyan sráccal szemben, akiért halálosan odavagy és ezek szerint te is eléggé bejössz neki. - Hát így elmondva tényleg furán hangzik, azonban ezt semmi áron sem vallottam volna be. - Egyrészt, nem értem mi itt a probléma. Másrészt, kettőtök közül egyértelműen Dominik irányít, szóval csak hagyatkozz rá.

- Szerinted átmehetek hozzá elköszönni? - Tettem fel a kérdést, ami a legjobban érdekelt. Ugyan nem több, mint pár órája lépett ki a szobám ajtaján máris hiányzott. Felidézve a csókokat és öleléseket, amiket tőle kaptam szívem kétszer olyan gyorsan kezdett el verni. Baszki, ez ultra gáz!

- Miért ne mehetnél? - Láttam magam előtt, ahogyan Gerda rózsaszín párnájába fúrja fejét miközben próbálja kitalálni, hogy miért is visel el engem évek óta. Hát barátnőm rossz hírem van, én már a nyakadon maradok egy életre.

- Mi van, ha nem örül nekem? - Előre tudtam mi lesz Gerda válasza, de szükségem volt támogató szavaira. Életemben először tényleg nem akartam elrontani valamit, ami köztem és egy fiú között alakult. Rettegtem még a legapróbb hibától is, elvégre Ő minden volt, csak átlagos nem -az én szememben legalábbis.

- Biztosan örülni fog, szóval menj és boldogítsd őt én meg hadd aludjak tovább! - Nos, valami hasonlóra számítottam.

- De kedves vagy- hangom csak úgy csöpögött az iróniától. - Na jó éjt! - Válaszul barátnőm mindössze egy kelletlen morgást hallatott és már ki is nyomta a telefont. Én is szeretlek Gerda.

Számat rágcsálva álltam a tükör előtt. Tudtam, hogy Dominik tegnap este látott smink nélkül, kócos hajjal, ennek ellenére mégis tetszeni akartam neki mikor elkezdtem sminkelni arcomat. Felhúztam a már jól ismert fehér cipőmet, ami az elmúlt napokban többet látta a friss levegőt, mint az elmúlt egy évben. Telefonomon lévő táblázatban ellenőriztem biztosan jól emlékszem-e Dominik szobaszámára; tizenöt. Gyomrom görcsbe ugrott, amint becsukódott mögöttem a huszonnyolcas szoba ajtaja. Nem akartam az agyára menni a túlzott kötődésemmel, de közben mégis mutatni akartam felé, hogy Ő is érdekel engem, ha már tegnap este csak Ő beszélt nyíltan kettőnk közül. Egyáltalán örülni fog nekem vagy ajtót sem nyit?

A fehér folyosók üresen tátongtak az első és második emeleten is. Olyan csend uralkodott reggel nyolc órakor, mintha hajnali négy lenne. Kizárólag a fejemben vitázó gondolatok keltettek hangzavart. Magamban számoltam a szobaszámokat, amíg el nem értem a tizenötig, ahol kopogtam. Úgy éreztem menten kiadom magamból a tegnap esti vacsorámat. Rohadtul izgultam. Újrakopogtattam. Még csak ötletem sem volt, hogy miért nem kapok semmilyen választ, amíg a kis ördög meg nem súgta nekem, hogy Dominik valószínűleg elhagyta már Telkit és el sem köszönt tőlem -na nem mintha lenne okom ezt elvárni, de mégis rosszul esett egy kicsit.

Lábaim önálló útra kelve megindultak alattam. Mit csinálhat? Agyam már csak a recepciós pult előtt kapcsolt. Gyűlöltem bizonytalanságban élni és ez most határozottan egy olyan eset volt, amikor semmiben sem lehettem biztos -igen tudom, mindent túlreagálok.

- Miben segíthetek? - Nézett rám a pult mögött ücsörgő szőke nő. Jó recepcióshoz híven minden alkalommal rendkívül kedves és segítőkész volt.

- Tegnap egyeztettünk Szoboszlai Dominik távozásáról és érdeklődni szeretnék, hogy ez megvalósult-e? - Hálát adtam az égnek, azért hogy a pult eléggé magas volt ahhoz, hogy eltakarja ujjaimat, amikkel körmeimet feszegettem.

- Igen- válaszolt egyből. - Hat körül ment el, nem is reggelizett- kaptam még egy kis plusz infót, amiért rendkívül hálás voltam neki. Legalább ezúttal nem kellett látnom, ahogyan valaki kihúzza innen a bőröndjét. Várjunk csak! Lehet, hogy előlem menekült el ilyen gyorsan? Megbánta az egészet és rájött, hogy nem is akar tőlem semmit?

- Minden rendben volt?

- Persze- mosolyodott el nyugtatóan ezzel megmutatva hibátlan fogsorát.

- Rendben, köszönöm szépen! - Rángattam magamra a közöny ikonikus álarcát. Talán még egy halvány mosolyra is futotta tőlem. Ugyan kívülről kevesen mondták volna meg, de belül marcangoltam magamat, amiért képes voltam néhány kedves szónak és szép mozdulatnak bedőlni. Komolyan ennyire naiv lennék?

Amint vissza szerettem volna indulni a szobámba Marco olasz hangja állított meg mozdulataimban. Faszom, ne most!

- Delina, jó reggelt! - Üdvözölt a tőle már jól megszokott vidámsággal. Ezúttal a hátam közepére sem kívántam a csevegést, azonban nem volt választásom.

- Jó reggelt! - Húztam ajkaimra egy őszintének tűnő mosolyt, legalábbis remélem sikerült úgy kinéznie. Korábban még nem volt alkalmam fiú ügyeket elrejteni így tippem sem volt, hogy jól csinálom-e vagy sem.

Az előtérben egyre több csapattag jelent meg, ami csak egyet jelenthetett; megyünk reggelizni. Ennyit arról, hogy visszafekszem.

⚜️⚜️⚜️

Még a folyosón sétálva küldtem egy üzenetet a lányoknak, miszerint Dominik visszament Salzburgba hajnalban. Mindketten egyből írni kezdtek.

Gerda: Ne görcsölj ennyire rá

Elenor: írj neki

Delina: És mi van ha szándékosan nem köszönt el?

Elenor: írj neki és megtudod
most komolyan mi bajod lehet belőle
semmi

Igaza volt. Hármunk közül kétségkívül ő értett a legjobban a férfiakhoz. Végülis, rosszabb ettől úgysem lehet. Nem? De igen...

Delina: Mi van, ha vissza se ír? Akkor kurvára beégetem magamat...

Elenor: ráírok ha te nem
„szia Dominik Delina depresszióba esett hogy baszol rá szóval kérlek használd azokat a milliókat érő testrészeidet és írj neki egy üzenetet
köszi Elenor és Gerda lelkibékéje"

Kissé eltátott szájjal meredtem a képernyőre. Ez most komoly?

Delina: Nem mered!

Elenor: ó dehogynem

Gerda: Simán megcsinálja:)

Nos, kösz Gerda -asszem. A mondat végén az a flegma mosolygós jel egy grimaszra késztetett.

Delina: Mit írjak?

Elenor: "remélem nem haltál meg útközben"

Gerda küldött két szemforgatós emojit, míg én nem tudtam eldönteni, hogy ez most poén-e vagy sem.

Delina: Inkább írom azt, hogy remélem hazaértél épségben

Elenor: uncsi

Ezek szerint Elenor komolyan gondolta. Jobban belegondolva simán képes rá, hogy ilyet ír bárkinek legyen az akár maga Lewis Hamilton, aki egyébként hatalmas szerelme barátnőmnek -talán nem kell megemlítenem, hogy a dolog kifejezetten egyoldalú.

Kikerestem Dominik nevét Instagramon hiszen csak neki volt meg az én telefonszámom, nekem az Övé nem. Milyen irónikus. Hatalmas levegőt vettem mialatt megnyitottam a chat ablakot. Jaj, félek!

deckerdelina: Remélem épségben hazaértél

Rögtön meg is bántam. Legszívesebben elkezdtem volna azonnal szidni Elenort, hogy rávett erre a hülyeségre, azonban valójában nem kellett engem sem túlságosan győzködni. Minden bizonnyal magamtól is írtam volna neki maximum később és kétszer ennyi vívódással magamban.

szoboszlaidominik: meg uton vagyok de egyebkent minden oke
ott is?

Alig hittem a szememnek, mikor egy percen belül választ is kaptam. Körmeimet csesztetve törtem a fejemet azon, hogy elmondjam-e neki örültem volna legalább egy "elmentem csá" mondatnak.

deckerdelina: Persze

szoboszlaidominik: nem akartalak felkelteni amikor eljottem
remelem nem haragszol

Szívem akkorát dobbant, hogy majdnem elnyomta az ajtón keresztül behallatszódó kopogást. Az ajtóhoz siettem miközben a válaszomon agyaltam. Írjam meg neki, hogy semmi gond vagy adjam a tudtára mennyire örültem volna neki, ha mégis megteszi?

- Igen? - Fordultam szembe Endivel. Rögtön eszembe jutott Szasza arca is.

- Tudunk beszélni? - Látva könyörgő tekintetét tudtam, hogy ez nem érhet rá.

- Persze, menjünk le- húztam be magam mögött az ajtót kezemben a kártyával. Nem szerettem volna beengedni egy újabb focistát a szobámba. Így is kettővel több járt ott, mint azt terveztem egy héttel ezelőtt.

⚜️⚜️⚜️

Mialatt a fiúk valami meccs utáni testmozgást végeztek -amiről nekem ötletem sem volt micsoda-, én szemügyre vettem, hogy minden oké-e az én dolgaimmal is. Mire felnéztem a recepcióról elkért papírokat már csak az edzőteremből kifelé sétáló sportolókat vettem észre. Nem tudom, hogy én voltam nagyon lassú vagy nekik volt szörnyen rövid a programjuk. Hirtelen Sigér állt velem szembe a kezében mobilját szorongatva. Összehúzott szemöldökkel álltam fel a földről.

- Szoboszlai- tartotta felém a telefont. Amint meghallottam a nevet eszembe jutott a kanapén hagyott telefonom Dominik megnyitott üzenetével együtt. A falon kattogó órára pillantottam. Baszki, azóta eltelt legalább két óra. Hogy feledkezhettem meg ennyire róla? Elvettem Dávitól a telefont, aki ezzel el is tűnt.

- Igen? - Szóltam bele a készülékbe számat harapdálva, ami a másik rossz szokásomként volt jelen életemben.

- Kezdtem már azt hinni, hogy szóba sem állsz velem- ugyan nem láttam, viszont éreztem, hogy mosolyog. Nem tehettem róla, de hangja hatására máris jobb kedvem lett.

- Talán van rá okom? - Úgy pillantgattam körbe a teremben, mint egy gyerek, aki most készül ellopni a testvérének félrerakott utolsó darab csokoládét. Annyira vonzott ez a fiú, hogy akár rossz is lehetett, az sem érdekelt volna.

- Ezt nem neked kéne tudni? - Folytatta az incselkedést. Megállás nélkül jártam fel-alá mialatt Ő beszélt hozzám. Képtelen voltam egyhelyben megmaradni az örömtől.

- Hát tudod, nem szép dolog várni egy nőtől, hogy ő írjon először- számat beharapva fojtottam el vigyoromat. Legbelül örömtáncot jártam, hogy végre megtaláltam a tökéletes utat, amin keresztül a tudtára tudtam adni sérelmemet. Dominik felnevetett.

- Még szerencse, hogy nem az ókorban élünk- kuncogott. - Azt hiszem, ki tudlak engesztelni valahogyan- hazudnék, ha azt mondanám szívverésem nem kétszereződött meg egyből egy árva mondattól a másodperc tört része alatt. Csupán arra tudtam gondolni mennyire hiányzik az a test és azok az ajkak.

- Hogyan?

- Menj a recepcióra és...

- De nálam van Dávid telefonja- vágtam közbe hirtelen.

- Hidd el, leszarja- tipikus Dominik. Egy másodpercig hezitáltam, majd a korábbiak tökéletes példájára; ezúttal is úgy táncoltam, ahogyan Ő fütyült.

- Okés- indultam el a komplexum közepén lévő aulába, ami kétségkívül rohadt messze volt jelenleg tőlem. Úgy siettem, hogy féltem Dominik meghallja a lihegésemet annak ellenére is, hogy egy pillanatra sem állt be a szája. Már meg sem lepődtem azon, hogy minden lépésemet a hangja vezérelte. Nem tudtam az okát miért képes ilyen könnyen irányítani engem, de nem is akartam megfejtést találni rá. Örültem, hogy Ő az, aki képes erre. - És most? - Szólaltam meg először, amikor már láttam a recepciós pultot.

- Mondd, hogy azért jöttél, amit ott hagytam- ismételtem el szavait a szőke nőnek is, aki a kezembe adott egy papírtáskát. A legközelebbi asztalhoz lépve kivettem belőle a tartalmát, mire a szavam is elakadt. Szoboszlai Dominiknek újra sikerült belém fojtania a szavakat, pedig még csak jelen sem volt.

- Dominik, ez- ez, ezt nem hiszem el- dadogtam össze- vissza magam előtt tartva a fehér, tízes számmal ellátott mezt. Agyam teljesen kiürült, minden porcikám az ujjaim között szorongatott textilre összpontosított.

- Ez volt rajtam Izland ellen- amint kimondta a szavakat már tudtam, hogy innen nincs visszaút. Tudtam, hogy most nem pár hétig fog csak üldözni az a tekintet és nem harmincszor fogom beírni a nevét a keresőbe egy hónap alatt, hanem legalább tízszer ennyiszer. Tudtam, hogy teljesen magához láncolt, ha akarta, ha nem.

Dᴏᴍɪɴɪᴋ

- Én nem- nem is tudom mit mondjak vagy mit kéne mondanom- kereste Delina a szavakat még mindig. Arcomról a győztes vigyort vésővel sem lehetett volna levakarni. Egyértelműen adta tudtomra, hogy elértem a célomat mikor ott hagytam neki azt a mezt.

- Mondjuk azt, hogy ma ebben alszol- hiába nem láthattam benne Őt, mégis azt akartam, hogy ezt viselje, hogy rám gondoljon alvás közben és a Szoboszlai felirattal a hátán nyisson ajtót, hogyha valamelyik kedves csapattársam meg szándékozna jelenni nála. Birtokolni akartam Delinát, bármennyire is tudtam, hogy talán még a tűznél is veszélyesebb, amivel játszom. Olyan játékban váltam főszereplővé, amit elmúlt húsz évem alatt mindig csak kívülről akartam szemlélni.

- Ebben alszom, ha megígéred, hogy látlak a bulin- olyan gyorsan találta meg újra magabiztosságát, hogy még én is meglepődtem, pedig nagyon is tisztában voltam Delina kifejezetten komplex személyiségével. Senkit sem ismertem előtte, aki úgy tudta volna megváltoztatni hangulatát se perc alatt, mint Ő. Felrémlettek előttem a tegnap este képei; Delina kezdeti rámenős, beszédes arckifejezése se perc alatta merevedett meg. Ha nem a saját szememmel látom ezt a hirtelen változást talán el sem hiszem. Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben akkor ott, hogy menten kihajít a folyosóra.

- Megpróbálom elintézni, jó? - Ugyan nem ígértem semmit, de ez mindkettőnk számára felért egy ígérettel pedig közel sem álltam úgy, hogy visszajöjjek Magyarországra. Előre láttam a csatát, amit meg kellett vívnom Matyival és a klubbal ezért.

- Okés- hallottam, ahogyan csapódik mögötte egy ajtó. - Megvan a telóm, írok azon meg visszaviszem Sigérnek a sajátját.

- Csak ott ne ragadj nála- poénkodtam, mire Delina felnevetett. Imádtam hallgatni a hangját.

- Nyugi, meghagyom Gerdának, hogyha a felesége kirakná otthonról. - Utalt vissza a néhány nappal ezelőtti beszélgetésünkre. - Örülök neki, hogy kerestél. Puszi- és ezzel le is tette. Baszd meg, ez a nő ki fog engem csinálni!

Gondolkodás nélkül kezdtem el tárcsázni Matyi számát. Hálát adtam a Salzburgnak, hogy autómban volt tempómat, ami hatalmas segítséget jelentett mikor útközben ennyit telefonáltam, mint ma.

- Szia Domi- szólt a hangszórókból Matyi hangja. - Mi a helyzet?

- Szia, igazából egy szívességet szeretnék kérni- kezdtem bele. Kellett vennem egy nagy levegőt a folytatáshoz. - Nagyon vissza kéne jönnöm a hétvégi symbolos bulira.

- Miért is? - Elmosolyodtam kínomban. Hogyan is hihettem, hogy nem fog rákérdezni?

- Találkoznom kell valakivel- azt hiszem erre mondják, hogy harapófogóval kell kihúzni belőle. Nem szégyelltem vagy akartam titkolni azt, hogy Delina és köztem volt valami csupán jobb volt ez így.

- Csaj? - Matyi úgy olvasott a sorok között, mintha egész életében ezt csinálta volna. A néma csend, ami következett egyértelművé tette, hogy beletrafált. - Biztos jó ötlet ez most? - Nem volt sem számonkérő, sem kötekedő, sokkal inkább érdeklődni szeretett volna csak.

- Nem jó ötlet, kurvára nem az. De képtelen vagyok arra, hogy ne jöjjek vissza mikor tudom, hogy Ő ott lesz és szeretné, ha én is mennék. - Eredt meg hirtelen a nyelvem. Ezzel egyidejűleg pedig rá kellett jönnöm, hogy nem mondtam igazat Delinának, amikor a barátaimról beszéltem. Volt egy olyan barátom, aki évek óta mellettem volt és bármit megoszthattam vele, ő volt Matyi. - Ez az a csaj, akiről meséltem még az orosz meccs után, a kék szemű. - Dobtam le végül az atombombát. Hallottam, amint Matyi élesen beszívja a levegőt majd kifújja, hogy ne küldjön el melegebb éghajaltra -vagy legalább ne olyan hangosan.

- Dominik te nem vagy normális a kurva életbe! - És robbant is. Láttam magam előtt arcát, ahogyan próbálja elnyomni idegességét. Hát, lehet a vonásait kordában tudta tartani, de hangját nem. Olyan erővel szólalt meg, hogy féltem beszakad a dobhártyám, ha nem halkítom le azonnal a rádiót ezzel elkövetve azt a hibát, hogy nem a következő mondatból csak azt sikerült kivennem, hogy valamit beszél még, de a szavai már túl halknak bizonyultak ahhoz, hogy értsem is őket.

Lesoroltam a lenti sávba, hogy aztán elhagyjam az autópályát miközben valamelyest visszatekertem a hangerőt, azonban ekkor már néma csend honolt.

- Tudom- nevettem el magamat kínomban, mintha tisztán értettem volna mindent. - Távol kellett volna maradnom tőle, de nem sikerült most pedig muszáj lesz visszamennem Pestre.

- Hogy te is megint csak a farkaddal gondolkozol- morgott egyet.

⚜️⚜️⚜️

Sziasztok Drágáim! Először is szeretnék elnézést kérni, hogy ennyit kellett várnotok erre a részre! Sajnos, a vizsgák engem is maguk alá temettek és nem csak időm, de a energiám sem volt átolvasni és javítgatni a részt. Azonban tartozom még egy negatívummal; még mindig nem értem a vizsgaidőszak végére, így nem ígérhetek részt jövő hétre, de minden meg fogok tenni érte!

Remélem, hogy elnyerte tetszéseteket Dominik szemszöge is, amit most olvashattatok először! Természetesen várom a véleményeteket most is, mint mindig!

SPOILER: a kövi rész az egyik kedvencem az egész történetben:)

U.I.: Őszintén reménykedem benne, hogy mindenkinek jól indult a 2021!