Fény, sötét, fény, sötét, váltakozik megadott időben. A lámpa fénye halovány, de így is fáj tőle a fejem. Valami szúró fájdalom van a karomban, talán infúzió? Mit adnak belém? Tök mindegy, így sem tudok mozogni, pedig nem vagyok lekötözve. Félek, főleg a néha fölém hajoló maszkos alaktól. Alig kapok levegőt. Az agyam alig fogja fel a dolgokat. Mikor történt ez, míg aludtam? Nem emlékszem... Semmire.

- Ms. Emmett, kérem, kezdje el felsorolni magáról az információkat, amikre emlékszik, és amiket fontosnak tart - kéri a maszkos alak, amint egy szobába érünk. Körbe egy csomó orvosi ketyere pihen. Pityegés hangja töri meg a nehéz csendet. Először nem szólalok meg, csak akkor, mikor egy tű éri a kezemet. Valami sárga anyagot lőnek belém, ami mintha végig égetné az ereimet. Szinte öntudatlanul kezdek beszélni.

- Abigél Emmett vagyok, huszonkét éves, Brooklynban élek, van két testvérem... Majdnem meghaltam... Majdnem meghalt... - szorul össze a torkom, nem tudom mi lett Tonyval. Várjunk csak... Miért Tony Kibaszott Starkkal foglalkozom, mikor én vagyok egy orvosi ágyon ? Be kell vallanom, az az ezüst kéz nagyon aggaszt, ha elkapták, minden reményem oda. Ismerem Tonyt, nem adja majd fel, biztos meg fog engem találni, ha nincs ő is itt. Míg ezen gondolkodom, valami maszk is rám terül, hiába próbálok, nem tudok mozogni. Egyre nehezebbek a szempilláim. Elnyel... A sötétség... Félek...Jarvis:A vaskéz szinte a semmiből jön, és Mr. Stark már a földön.

- Mi a... - káromkodna, de az idegen maszkos férfi le is csap kezével. Alkotóm, az utolsó pillanatban gördül ki alóla.

- Bucky! - hangzott fel a Kapitány kétségbe esett hangja, valahonnan a távolból. Az idegen a távolba mered, arra felé, amerre a hang forrását sejti. Ez az idő bőven elég volt, hogy Mr. Stark oldalba lője. Bucky az utolsó pillanatban védi ki a kezével, majd el is tűnik a füstben.

- Stark, hol van Bucky? - a negyvenes években járó férfi nem foglalkozik a szőkével. A füstbe rohan. Ahol nem látni semmit.

- Jarvis, mérd be Aby hő jeleit - hangzott a parancs. Átfutattam a rendszeren, de a kapitányt leszámítva senki nem tartózkodott az épületben.

- Uram, nem találom Ms. Emmettet - Hirtelen fékez le a páncél.

- Hogy MIII??? - csattan fel Mr. Stark.

- Uram, öt másodperc múlva össze omlik az épület - Alkotóm egy cifra káromkodás után felreppen, és elindul a kijárat fele. A lángok egyre magasabbra nyúlnak.

- A kapitány már nincs az épületben - mondom.

- Remek - A páncél az egyik falon keresztül távozik. Az utolsó pillanatban, ugyanis a gyár rá egy másodpercre omlik össze.

- Hol van a Jégmadár? - kérdi Ms. Romanoff, aki abban pillanatban szaladt mellénk. Mr. Stark felcsapja a rostélyost és megrázza a fejét. A vörös hajú nő arca megvonaglik és lehunyja a szemeit.

***

Amint a labor ajtaja bezárul, Alkotóm, a sarokba vágja a Vasember fejét és a földre ül. A kezében lévő Whiskys üvegből húz egy nagyot, és égnek emeli tekintetét.

- Az én hibám...

- Uram, nem tehetett semmit - mondom, erre egy gúnyos mosoly jelenik meg a férfi arcán, és a következő pillanatban az üveg ezer darabra tör, ahogy találkozik a fallal. Sosem értettem miért nyílik meg annak a fiatal lánynak és árul el neki olyan dolgokat, amiket Ms. Potts sem tud. Az első pillanattól kezdve képes elérni Ms. Emmett, hogy Mr. Stark megbízzon benne, erre eddig senki nem volt képes ...

- Miért ilyen fontos önnek Ms. Emmett? - teszem fel a kérdést. Mr. Stark egy fintorral néz bele egyik kamerámba.

- Mert a szivárvány minden létező színét elhozza az életembe... - vesz mély levegőt, és eltakarja szemeit. Talán az, az egy és fél liter Whisky megártott Alkotómnak?

- Uram, nem érzékeltem a hő jeleit, mert nem tartózkodott az épületben... - emlékeztetem. Mr. Stark elkapja kezét, és enyhén kerek szemekkel pillant körbe.

- Nem volt ott, életben van... Életben van Jarvis! - áll fel és siet a gépekhez.

- Keressük meg pajti.

- Igen, Uram.

***

Három nap telt el, mióta Ms. Emmett eltűnt, azóta Mr. Stark nem aludt, csak kutatta a Hydra lehetséges helyeit. Senki sem merte megzavarni, még Ms. Potts sem. Rogers Kapitány és Dr. Banner látogatta meg néha Alkotómat. A pizzás dobozok halomban álltak az egyik sarokban, és kezd félő lenni, hogy néhány pizza szelet saját lábon távozik majd.

- Uram, emlékeztetem, hogy három napja nem aludt.

- Jarvis, emlékeztetlek, hogy Aby három napja van a Hydra kezén -fröccsen fel, majd megdörzsöli a szemeit.

- Tony... - szólal meg hirtelen Ms. Romanoff az ajtóból.
- Megérkezett Sam - Mr. Wilson kiküldetésen volt, így még nem is hallott arról, mi történt Ms. Emmettel. Úgy gondolta a Kapitány, hogy inkább Mr. Wilsonnak kéne közölni Ms. Emmett anyjával a hírt.

- Megyek - túr hajába egy sóhaj kíséretében Alkotóm.A nappaliban Mr. Wilson vidám mosollyal fogott kezet Mr. Starkkal.

- Tony, hogy vagy haver? - szinte sugárzott a boldogságtól. Ms. Romanoff vett egy mély levegőt és megsimogatta Sam vállat.

- Talán, jobb lenne, ha leülnél - kezdte a nő, és alkotómra pillantott jelentőség teljesen.

- Hozok neked egy italt - biccent Mr. Stark. Menekülni akar, még mindig magát okolta a dolgok miatt.

- Valami baj van Natasha? - néz a nőre Mr. Wilson. Ms. Romanoff segélykérőn pillant Rogers kapitányra. Csak ők négyen tartózkodnak a szobában.

-Abyről van szó... - kezd neki a Kapitány.

- Valami rosszat csinált? - döbben meg Sólyom.

- Elrabolta... A Hydra.... - mondta ki Ms. Romanoff kertelés nélkül.Natasha:Három napja tűnt el Aby. Egész este alig tudtam aludni. Mikor sikerült kicsit elbóbiskolnom, Maria ugrott az ágyra boldogan.

- Pozitív!!! - búgja fülembe a legérzékibb hangján.

- Remélem az igazi anyja gazdag - dünnyögöm egy mosollyal.

- Ohhh... Az, és szexibb mint te - ölel magához, és egy csókot nyom arcomra.

-Olyan nem létezik! - jelentem ki, annyira magabiztosan, amennyire csak most kitelik tőlem.

- Ma érkezik meg Sólyom, igaz? - mondja együttérzően. Bólintok egyet, és közelebb bújok hozzá. Stark megszállott lett, Kapitány ingerültebb, mint valaha Bucky miatt... Mindent felkavart az a gyárépület. Az riaszt fel, ebből a félálom helyzetből, hogy Hill a fürdőbe rohan, újra köszönteni a tegnapi kínait. Kinyújtóztatom a fáradt tagjaim, hátam jólesően roppan egyet. Lekecmergem az ágyról, és lassan a konyhába sétálok, hogy magamhoz vegyek, az éltető fekete anyagból.

- Reggelt - nyit be Clint, és a pult mellett egyik bárszékre veti magát. Ásítás közben intek neki egyet, köszönésképp.

- Maria?

- Az anyaság csodáit élvezi... - Clint értetlenül pillant rám, aztán meghallja az öklendezést és mintha megvilágosodna, szájával egy néma "O" - t formál, és bólint.

- Ez is egy olyan dolog, amiről mi pasik lemaradunk - fintorog. Elé teszek egy bögrét, és sajátomba iszom. Lehunyom a szemem, és jól esőn sóhajtok.

- Ühm, szerinted Stark, hogy áll?

- Megbolondult, Clint, nézz rá, megszállott lett.

- Nem, Nat, szerintem csak szerelmes.

-Kibe, Pepperbe? - a férfi csak minden tudón vállat von, és lassan a kávéba kortyol. Tudom, mire gondol, de az lehetetlen, Tony kétszer annyi, mint Aby... Bár, tényleg aranyosak együtt. Clinton arcom fürkészi és sunyin elvigyorodik. Szinte érzem, hogy ugyanezt gondolja.

- Ohh, jó reggelt Barton - sétál be kedvesem, egy széles vigyorral arcán. Hiába van Clint gyereke Hillben, Maria néha még mindig a Vezeték nevén hívja.

- Kávét? - pillantok Hillre, aki csak fejét rázza.

- A magzat miatt nem, köszönöm - hajol hozzám, és számra csókol. Életemben először érzem úgy, hogy szép az életem és ez bosszant. Nem az a fajta nő vagyok, akinek boldog családja lehet, olyan ez, mint a vihar előtti csend.