Fájdalom... Vér... És halál ... Ha lehunyom, a szemem csak ezt látom egy ideje...

- Abigél... - egy távoli hang, egy gyengéd kéz, gyengéd, én mégis összerezzenek, mert tudom, hogy kié a finom érintés. Ellököm kezét, és kinyitom fáradt kissé piros szemeim. Az ébredés után van egy olyan pillanat, mikor tudod, hogy ébren vagy, de nem tudsz mozogni, sem reagálni. Én most pont ezt élem át, az előző mozdulat miatt kezem a párnába csapódik arcom mellett. Mellkasom egyenletesen emelkedik, de nem érzek még semmit. Se fájdalmat, se félelmet, se haragot, csak ürességet.

- Abigél mennünk kell!!! - rázza meg vállaim határozottan. Amint meghallom a lábdobogást, egyből felülök. Az adrenalin melegen szánt végig egész testemen.

- Hogyan találtak ránk? - kérdem kissé idegesen, Pietrora pillantva. Ő csak lehajtja fejét, ahogy gondolataiba mélyed. Persze, hiszen tegnap foltoztam össze... Én... Csodálom, hogy még él, kétlem, hogy tudna futni. Ami megnehezíti a menekülést, a harcot, és még sok mindent. - Fáj valamid? - kérdem, szó nélkül mutat az asztalon heverő üres alkoholos üvegekre.

- Áhh. - csak ennyit nyögőm ki, vagy megitta... Vagy nem tudom, de úgy tűnik, jól van. Átnyúl a lábam alatt, és derekam is átfogja, reflexből karolom át nyakát.

- 1...2... - kezd el számolni, a lépések egyre közelebb érnek. - ...3... - rugaszkodik el, pont mikor valaki berúgja az ajtót. Az ablakon ugrik ki velem, ami így darabokra törik. Amint földre ér, elenged engem, így lábra állok. Egyből az egyik kuka mögé húzom, hogy a felénk repülő golyók ne találjanak el minket. Sebére simítom kezem, ami úgy érzem nem kezdett megint vérezni. Ez megnyugtat, mivel Peten a tegnapi véres pólója van, nem igen látszana, ha megint felnyílna a seb.

- Mennünk kell tovább - nyöszörögi halkan.

- Ha ilyen állapotban futsz velem, megint felszakadhat a sebed! - szólok rá, de én is tudom, hogy valamit tennünk kell, vagy itt halunk meg a sötét sikátorban.

- Akkor, mit tegyünk? -kérdi mérgesen. Felvonom a szemöldököm, a hangnemre, de inkább nem mondok semmit. Belefáradtam az egészbe, csak túl akarok lenni azegészen, hogy megkereshessem a vasalóm. Mikor kinyílik az ajtó, az adrenalin elönti testem, erre már a madár is reagál, így a testemen végig szánkázik a finom fekete anyag. Veszek egy mély levegőt, majd kezem baltám nyelére csúsztatom.

Leguggolok, amit Pietro is követ, kisebb helyet foglalunk, és nehezebben vesznek minket észre. Ahogy a léptek egyre közelebb értek, a légzésem úgy lassult le. Kezem megfeszült a hideg hengeren. Csak egy esélyem van, hogy a meglepetés erejével támadhassak... Nem szalaszthatom el. Csak még egy kicsit közelebb... És most. Lendületesen ugrottam ki a kuka mögül, a baltám két kézbe fogva lendítem meg. A fekete öltönyös férfi nyakában áll meg, de már meg sem visel a dolog, kirántom a fegyverem, és a másik férfi felé hajítom. Amint megáll mellkasában, az ajtó felé pillantok. Nem hiszem, hogy csak ketten voltak, de akkor hol a többi? Egy barna hajú, vörös bőrdzsekis lány rohan ki pár perccel később. Döbbenten pillogom párat. Én... Én hatalmas bengáli állatokra számítottam, nem egy ilyen csinos lányra. Az idegen rám fogja ökölbe szorított kezét, ami vörösen kezd izzani. Értetlenül figyelem, de a következő pillanatban mintha elszorulna a légcsővem. Nyakamhoz kapok, próbálva levegőhöz jutni. Térdre rogyok, ahogy az erőm egyre jobban hagy el.

- Wanda, elég! - hallom meg Pietro hangját. A szorítás elmúlik, így mély levegőt tudok venni.

- Wanda? - krákogom kissé értetlenül, és dühösen. Ez a lány meg akart engem fojtani...

- Igen, ő az ikrem... - mondja zavartan Pete, majd eltűnik, és Wanda elött tűnik fel. Egy ideig csak nézik egymás szemeit, majd a lány bátyja nyakába veti magát. Ahogy összeölelkeznek a barna, és fehér tincsek is összekeverednek. Az egész látvány annyira megindító, hogy úgy érzem, hiányzik Maise.

- Hogy kerülsz ide? - kérdi Pietro húga tincsibe mormogva.

- Ahová mész te, oda megyek én is. Nem jöttél vissza azt hittem valami komoly bajod eset, még csak nem is jelentkeztél - suttog vissza a lány elhaló, de igen mérges hangon.

- Sajnálom... Csak meglőttek, de nem lett komolyabb baj, hála Abigélnek - engedi el a húgát, aki így rám tud nézni. Talpra állok, lesöpröm térdeimről a port, míg gyilkos szemekkel végig Wandát figyelem. Meg akart ölni, ráadásul nem tudom, hogyan tette, ez egyszerre tölt el rettegéssel, és kíváncsisággal.

-Ohh... Köszönöm Abigél, és bocsi az előbbiért - mondja zavartan, az egyik barna tincsével játszva.

- Semmiség volt, szívesen tettem, de előre szólok, hogy nem megyek vissza a Hydrához! - jelentem ki komolyan, és dobbantok is egyet a lábammal. Wanda felvonja a szemöldökét, majd gonoszan elmosolyodik. Megint felemeli kezét, és közelebb lép hozzám. Reflexből hátrálok.

- Wanda... - teszi Pietro kezét a húgáéra. - ... Tartozunk neki eggyel... - mintha csak megvilágosodott volna, a barna hajú leengedi a kezét, kitágult pupillákkal pillantva rám.

- Menj, de ha még egyszer elkapunk, nem lesz, kegyelem - mondja vörösen izzó szemekkel.

- Akkor én sem - vigyorodom el, majd felteszem a maszkot is. Kezem úgy tartom, ahogy Tony szokta repülés közben. -Jarvis, vigyél innen minél messzebb - suttogom. A maszk azonnal megnő, és a magasba emelkedem.

- Mr.Stark Miami-ban van - mondja Jarvis hangja, ami kellemes melegséggel tölt el.

- Akkor repíts oda, kérlek - mondom komolyan.

- Ahogy óhajtja...

Natasha:

A kórház tisztitószerrel terhes levegője nagyon rossz érzéssel tölt el. Maria az egyik szóbában fekszik, egyedül, mivel nem engedtek be hozzá. Steve megakadályozta, hogy komolyabb balhét rendezzek, de ez az őrületbe kerget. Nem lehetek mellette, mert nem vagyok a gyerek apja, és nem vagyok Maria férje... de én vagyok a gyerek másik anyja, és én vagy Hill szeretője. Előre döntöm fejem, így vörös tincseim előre hullanak. Kezem megfeszül a műanyag széken, ahogy eszembe jut a nővérke flegma arca, és lenéző hangja.

- Ne aggódj Nat, Clint bent van vele - nyújtja nekem a papír poharat Rogers.

- De, nekem kéne ott lennem... - veszem el a kávét, felpillantva rá. Egyik kezemmel hátra túrom göndör tincseim.

- Nyugalom - ül le mellém, az egyik kezét a vállamra simítva. Elmosolyodom, ahogy a kék szemekbe nézek, akár a tenger.

- Nat... - hallom meg nevem, ahogy kinyílik az ajtó. Clint és Ms.Flegma lép ki rajta, a férfi fülig érő szájjal, míg a nő látványos fintorral.

- Mi történt? Hogy van Maria? - állok fel azonnal izgatottan.

- Jól van, és a baba is, csak ágy-nyugalomra ítéltek - mondja vigyorogva, és a nővérre pillant.

- Azonnal bemegyek hozzá - mondom már boldogabban.

- Nem mehet be - köpi a szavakat a szőke fehér ruhás nő.

- És, ki akadályoz meg benne? - kérdem gonosz mosollyal, majd nem foglalkozva a hápogó nővérrel, benyitok a szóbába.

- Natasha - sóhajt fel megnyugodva Hill, az ágya szélére ülök, a kezembe véve kezét.

- Hál' isten semmi bajod - motyogom egy boldog mosollyal, arcommal.

- Anyák leszünk - vigyorog rám diadalittasan.