Lassan három hónapja keressük a Hydrát. Én már összeállítottam a listát, kiket rabolhattak el az FBI adatbázisa alapján. Néhány alanyt meg is találtak holtan, testükön fura elváltozásokkal. Alig mozdulok ki a laborból, ahol Tony, és Bruce dolgoznak valami új roboton. Segítenem kell, annak a sok ártatlan embernek, vagyis inkább tininek, mert csak velem egy korúak tűntek el. Csak ülök, és bámulom az előttem lebegő hologramokat, de néha elkalandozik a tekintettem a drága kis vasasra. Ahogy meghúz egy csavart, és az izmai megfeszülnek a póló alatt, vagy mikor idegesen a hajába túr, mert az MK 42-eske nem működik jól. Ilyenkor mindig eszembe jut az álmom, na meg akkor is, mikor a fejét ölembe hajtva alszik a kanapén, amit csak miattam tettek be. A barna haját cirógatom, mert úgy, az állítása szerint jobban alszik. Néha Bruce is mellettem alszik, vagy csak cseveg velem. Nagyon kedves ember, el sem hinném, hogy tényleg ő Hulk. Kiderült például, hogy Tony új titkárnője Marry, és ő, elég közeli viszonyba kerültek, csak fél a kapcsolattól. Amerika Kapitánnyal is szoktam néha filmet nézni (Ha a két zseni felrobbantja a labort) kiderült, hogy remek szakács. A Julie&Julia közben kotyogta el, hogy imád főzni. Egyszer csinált is nekem vacsorát. Tony persze lenyúlta a fele kajám, mert nem volt hajlandó Stevetől elfogadni. Natashaval, és Mariaval az esküvői magazinokat szoktam bújni néha. Pepper is beugrik néhanapján, de csak pár percig. Ma is itt van, ezért ülök inkább fent Steve és Bruce mellett, a hatalmas fehér, és puha kanapén az Éhezők Viadalát nézve velük.

- De, ha Katniss szereti, miért nyomja a falhoz? - kérdezi hirtelen a szőke.

- Mert Katniss még nem szereti - mosolyodom el, kevés popcornt nyomok számba a tálból, ami a szemüveges férfi ölében van. Hiába láttam és olvastam, most valahogy nem fogom fel, mi történik. Csak azon jár az eszem, vajon Pepper és Tony mit csinálhat, kettesben, az én sárga kanapémon. A gondolatra ajkamba harapok. Biztos, hogy semmi olyat...

***

Olyan hirtelen kelek és ülök fel, hogy bele fájdul a fejem. Pár pislogás után, újra meghallom mi is zavart fel. Lassan kiindulok a szobámból, keresve a zajok és "picsába" kiáltások gazdáját. A konyhában lelem meg Tonyt, amint épp idegesen, azt hiszem tojást csinál.

- Khmm... Tony... - lépek elő. A zseni rám emeli barna szemeit, és végig néz rajtam. Elpirulok, és ajkamba harapok, csak egy sport melltartó, és egy igen rövidnadrág van rajtam.

- Miért nem mindig így jársz? - néz rám egy kaján vigyorral. Kuncogva fonom össze kezem, mellem alatt, míg csípőm kicsit oldalra nyomom.

- Csak nem tetszik? - kérdezem ártatlanul pillogva.

- Rajtad minden - kacsint, míg leteszi kezében lévő habverőt.

- Minden rendben? - sétálok a fekete fa pulthoz, rátámaszkodva figyelem Stark minden rezdülését. Sóhajt egyet, ahogy ő is előre dől.

- Azon agyalok, mi az a tetkó a csípődön - vigyorog cinkosan.

- Apa kedvenc madara, egy jégmadár. A halála után csináltattam - mondom egy apró mosollyal.

- Oh, sajnálom... - néz rám, majd kezemre teszi a sajátját. Hirtelen megint belém csap az a villám, de ez olyan kellemes bizsergést nyújt, hogy mindenhol érezni akarom.

- Az apák lelépnek, ez van - mondom, de nagyon nem is értem mit beszélek, elveszek a barna szemek melegében. Tony közelebb hajol, érzem, ahogy a levegő szinte lángol köztünk. A szívem kihagy pár ütemet, levegőt venni se merek. Lassan közelít hozzám, ahogy én is hozzá, de mikor az ajkaink összeérnének, sípolni kezd a teáskanna.

- Teát? - húzódik el gyorsan, ahogy én is.

- Igen, az most nagyon, de nagyon jól esne... - mondom, de szívem vadul ver. Majdnem... Én majdnem... De Tony is... Ahogy elém kerül a bögre, gőzölő, illatos ital. Lehunyom a szemem, amíg szívem újra, a meg szokott ütemet nem kezdi játszani.

- Fekete tea, kell cukor, vagy citrom? - leül mellém, és sajátjába kortyol.

- Nem, köszönöm... - nézek rá, egy apró mosollyal, combja az enyémnek nyomódik, de nem húzódóm el, én is hozzá préselem magam, hogy érezzem azt az áramütést. Tony a szeme sarkából rám néz.

- Sosem meséltél... Az apukádról - kezdi komolyan. Gondolom, hogy még véletlen se jöjjön szóba, az előző majdnem csók. És igen ez igaz, a három hónap alatt, nagyon sokat voltam vele, minden hülyeségről órákig fecsegtünk, például arról, hogy a cola, vagy a fanta üvege a jobb, a repülési félelmemről, Howard és Maria Starkról, Anyámról azaz Ellinorról, tesóimról, gyerekkorról, és mindenről, ami jött. Olyan közel került hozzám, mint még senki más Samen kívül. Anthony Stark, plaboy, milliárdos, emberbarát, és az én érzelmi szemetesem. De én is az vagyok neki, elárulta, hogy olyat is elmond nekem amit Peppernek soha.

Ajkamba harapok, és nagyon halkan válaszolok.

- Katona volt, a legjobb, de ő nem az akart lenni, ő madarakat akart fotózni... De jöttem... Jöttem én, és ott kellett hagynia az álmait, hogy eltartson, nagyon szerettem... - szemeim könnybe lábadnak a sok érzelemre, ami feltör bennem - Mégis... Haragszom rá... - Tony finoman kezemre simít.

- Miért haragszol rá?

- Mert miattam halt meg - nyögöm. - Ha nem vagyok, sosem megy katonának, és akkor nem hal meg, és nem hagy itt engem egyedül... - egy könnycsepp kiszökik szememből, és leszánkázik arcomon. Stark óvatosan letörli.

- Nem vagy egyedül Aby, én, sosem hagylak el... - suttogja, mély, reszelős hangon. - Nekem csak te vagy - teszi hozzá kis gondolkozás után. Azonban, mikor rá kérdeznék, Natasha tippeg be a konyhába, egy száll törölközőben.

- Mi a helyzet? - néz ránk, míg a pultra ül. Tonyval olyan gyorsan rebbenünk szét, mint az ijedt madarak. - Tetszik a tetkód, csak nem egy cinege?

- Nem, ez egy jégmadár - mondom mosolyogva. Nat vizes haja, súlyos loknikban keretezik arcát, tejfehér bőrén még egy-egy kósza vízcsepp pihen, zöld szeme boldogan csillog. Az egész nő, annyira gyönyörű, hogy az már fáj.

- A jégmadár " igazi halivadék-pusztító. A kis halakat leginkább az ágakról lesi. A vízparton, ahol a bokrok, fák a víz fölé hajlanak, egy-egy kiálló száraz ág legvégére telepedik, és türelmesen, mozdulatlanul lesi a vizet és a benne folyó életet. Amint a pisztráng vagy más hal ivadéka a víz felületét megközelíti, a jégmadár lecsap, csőrének késéles káváival megragadja a prédát, aztán lerázza a vizet, újból egy ágra ül és elfogyasztja zsákmányát. Rendkívül gyorsan emészt, a szálkát, pikkelyt, úszót pedig kiöklendezi. Tarka színe a védekezést és a megtévesztést egyaránt szolgálja. A hasa olyan színű, mint valami száraz levél, a hal tehát nem gyanakszik. A háta viszont olyan, mint a csillogó kék víztükör, ezért felülről nem veszi észre a ragadozó madár. Ahol a patak vagy a holtág mentén nincs a víz fölé hajló ág, ott egy-egy közeli fán vagy földbuckán telepszik meg és néha-néha a víz fölé szállva, a víztükör fölött lebeg" - olvassa fel Tony, a telefonjából, aztán rám néz. - Olyan, mint te, kitűnő rejtőzködő, és ravasz - kacsint, kicsit elpirulok. Szívem valamiért gyorsabban ver. Mikor nem válaszolok, a zöldszeműhöz fordul.

- Na és te, drága Romanoff, miért vagy ilyen boldog? - kérdezi.

- Hamarosan kiderül, anya leszek-e - mosolyodik el féloldalasan a kérdezett, ahogy lábait keresztbe teszi. Most látom csak, milyen izmosak a combjai. Biztos a sok rúgás miatt.

- Ha Clint spermája mégsem jó, itt vagyok én - emeli fel poharát a barna milliárdos.

- A te gyereked inkább nem nevelem fel - forgat szemet Tasha.

- Most a szívembe gázoltál - fordul el Tony, eltakarva száját.

- Valahogy, nem bánom - kacsint rám a nő. - Lehetne ez a fedőneved Aby, Jégmadár, tényleg illik rád - mosolyog rám.

- Nekem is tetszik - bólintok gondolkozás nélkül.

- Milyen név? - csoszog be Clint, a konyhába, szőrmés papucsban, és kék fürdőköpenyben, a haja a szélrózsa minden létező, és nem létező irányába szétáll.

- A kiskacsa felnőtt... - kezdi Nat, de Tony belevág.

- És hattyú lett, a legszebb, pedig csúnya volt...De már nem az...Mert hattyú....Érted? - mosolyog gyerekesen.

- Aha... Értem, te lökött vagy - csóvál fejet Legolas, míg elveszi Natasha kávéját, és beleiszik.

- És amúgy, miből állt ez a megtermékenyítéses dolog? - terelem a témát.

- Az előkészített spermát egy katéteren vezetik fel a méhüregbe, ahol már természetes úton találkozik a petesejttel - mondja Nat monoton hangon.

- Pontosan, de előtte jól megvizsgálnak mindent... - fintorog Clint.

- És hogy lesz ez? Hárman nevelitek csori kölyköt? - kezd hintázni a széken a playboy.

- Igen, persze megállapodtunk pár dologban, Clint is lehet a picivel minden második hétvégén és mivel most is mindig nálunk van, így akkor látja, amikor csak akarja. De minden költség minket terhel. Csak azt vesz a gyereknek, amit akar - von vállat Nat.

- Ha én lennék a donor, mindent állnék - jegyzi meg Tony.

- Miért akar ennyire apa lenni, Mr. Stark? - szólal meg hirtelen a Kapitány, az ajtófélfának dőlve. Szívemhez kapok, kicsit megugorva. Ez mióta áll ott. Testét csak egy fehér póló, ami szinte második bőrként tapad rá, és egy mackó nadrág fedi.

- Mert bírom a srácokat - von vállat a zseni lazán.

De én tudom, hogy ez nem igaz, Tony jó apa akar lenni, olyan amilyen neki nem volt, és rosszul esik neki, hogy még csak fel sem merült a két nőben a neve. Bár tudja, milyen a kapcsolat, Clint és Nat között, akkor is úgy érzi, hogy legalább a B-terv ő lehetne, a Kapitány helyett. Ezt egy péntek este mondta, mikor Bruce mélyen aludt, kinyúlva az asztalon, a székében ülve. És én adogattam neki a szerszámot, míg ő egy kézen dolgozott.

Azon az este, is Tonyval álmodtam, de most nem csak a csókig jutottunk. De ez csak sima vágy, természetes dolog. Vágyni az elérhetetlenre, tipikus csajos dolog.

Steve rám néz, egy szelíd mosollyal, és biccent egyet.

- Jó reggelt kiskacsa.

- Jó reggelt közlegény - vigyorodom el. Kuncog egyet, és pár, köszönés után, ő is magához vesz, az éltető fekete anyagból.

Mint kiderült, van idő mikor minden Bosszúálló a toronyban lakik, még Natasha és Maria is. Akiknek egyébként, nemsokára lesz az esküvőjük. Kicsi ceremónia, csak a közeli barátok. Mégis Hill felkutatta velem az álom ruhát. Ha én férjhez megyek - amit kétlek - zsákban teszem, bejárni száz boltot, és egy kisebb vagyont költeni egy ruhára, nekem időpazarlásnak tűnik. Én is gyakrabban vagyok itt, mivel Maise iskolába jár, Carl pedig bölcsibe, és ha anya dolgozik Morison néni vállalta, hogy alhatnak nála, persze már egy kisebb összegért cserébe. De nem is bánom, hogy nincsenek otthon azzal az állattal, akit anyu a szerelmének nevezz. Ezekből a gondolatokból Rogers keze rángat vissza, ahogy elém tesz két szendvicset egy tányéron. Hálásan rá nézek, és neki látok reggelim eltűntetésének.

***

A,A,B,B,A,A,A,A nyomkodom a gombokat, és remélem, én nyerek.

- Háh, nyertem! - kiált fel boldogan Tony.

- Csaló! - vágom földhöz a fekete dzsojsztik.

- Nem, csak olvasók benned, ha csalni próbálsz, vagy cselezni, mindig végig nyalod a felső ajkad - von vállat. Elpirulva nézek inkább oldalra.

- Fogd be...Te meg, ha ideges vagy, mindig sokat, beszélsz! - vágok vissza. Tony erre kidugja nyelvét.

Épp venném a levegőt, hogy felnevessek, mikor megszólal a sziréna. Meglett a jogar...

***

A repülőn, most is az előző ruhámban vagyok. Kicsit idegesen várom, hogy megérkezünk. Mikor ereszkedni kezd a gép, Tony felhúz, és átkarolja a derekam.

- Szabad egy körre, hölgyem? - kérdi vicceskedve.

- Ezer örömmel jó uram - teszem homlokomhoz a kezem, és oldalra nézek. Halom, ahogy Tony lezárja a rostélyát, és a következő pillanatban pedig már ki is szálltunk a gépből, szó szerint. Lehunyom a szemem, mint mindig.

Mikor újra talaj van, a lábam alatt, ellépek Starktol, és körbe nézek. Egy elhagyatott fatelepen vagyunk, mindenhol csend van, túl nagy csend. Halkan nyitom ki a gyár ajtaját. Bent csak pár rozsdás gép áll, úgy ahogy régen hagyták, Tony körbe néz aztán egy kék fény söpri végig a terepet. Amint végez, a kis szerkezet visszasüpped a páncél vállába.

- Nincs életnek nyoma, uram - hallatszik tompán Jarv hangja.

- Romanoff, vette az adást? - kérdezi Tony.

- Igen Stark, vettem, a jogarnak sincs nyoma, gyertek vissza - hallom fülemben Natasha csalódott hangját.

- Biztos tudták, hogy jövünk.... - szólal meg Clint is, aki a gyár mellett lévő magas dombra ment inkább, hogy belássa a teret. Én és a Vasas vagyunk a felderítők. Az egyik olajfolthoz megyek, ami valamiért szemet szúrt. Belemártom két ujjam a fekete anyagba. Ez friss, a szemem hirtelen elkerekedik.

- Tony, ez csap... - nem tudom végig mondani. Valami hátulról, eltalálja a hasam. Odanyúlok, és meg érintem a sebet. Ahogy kezemre nézek, az véres... Felszisszenek, a fájdalom csak most jut el agyamig. Valaki lelőtt engem... A milliárdos egyből elindul felém, de megakadályozza, hogy az egyik közelemben lévő régi gép felrobban. A lökés miatt hátra repülők a falnak, feltartom a kezem, védekezés kép, így a repülő darabok, nem az arcom vágják el. Szemembe könnyek, tolódnak, mégsem tudok sírni. Az ütközéskor hangosan felnyögöm, minden levegő kiszorul a tüdőmből, és a fal tövébe esem. Alkaromra támaszkodva, kicsit feltornászom magam, és kis vért felköhögöm.

- Aby! - hallom Tony hangját valahonnan messze. A bal fülem sípol, és alig kapok levegőt. Minden lélegzetvétel fáj, visszacsuklom a földre, mert nem tudom tartani magam.

- Aby? - egyre közelebbi hang. Még valami felrobban, lehunyom a szemem, és várok. A fejem megint vérzik, és nem tudok mozdulni se.

- Tony... - tátogom, mikor meglátom a füstben a páncélt. Nem jön ki hang a számon. A szívem boldogan megdobban, megmenekültem. A gyár épülete egyre jobban lángol, és a füst miatt, még nehezebben kapok levegőt. Köhögöm, de csak a saját vérem jön fel.

A vasembert egy ezüst kéz, hátra rántja, vissza a füstbe.

- Tony.... - nyögöm, pedig sikítani akarok. Megfordulok a hátamra, felsikoltanék a fájdalomtól, ha lenne rá erőm. Visszacsuklom a földre.

- Ugyan, nem lesz semmi baja, nekik te kellesz - halok meg egy hangot, közvetlen mellőlem, mikor nehezen oldalra fordulók, egy szökés, de inkább fehéres hajú fiú mosolyog rám.

A fejem megint visszahanyatlana a földre, ha nem kapná el. A keze meleg, és nagy. Másik karját finoman lábaim álla csúsztatja, míg fejem tartó keze hátamra csúszik. Lassan emel fel a földről, és tart karjaiban. Egyből megcsap a finom fűszeres illata. Lehunyom a szemeim. Ha ilyen pasik vannak a mennyországban, örömmel megyek. A fiú megmozdul, szelet érzek az arcomban, de levegőt még mindig nem kapok rendesen. Az oxigén hiány, és a hatalmas fájdalom elől, a nyugodt, és békés sötétségbe merülök.

***

Mikor kinyitom a szemem, egy ismeretlen szobában találom magam. Az egyetlen fényforrásom a hold fénye, ami a résnyire elhúzott függöny között áramlik be. A falak fekete márványból vannak, és itt igazából minden fekete, a szövet kanapé, amin fekszem, a háromlábú asztal és szék. Kivéve egy dolgot, egy fehér bőr fotelt, amiben egy idegen férfi ül.

- Üdvözölöm Ms. Emmett, már vártam magát - kezdi, és előre dől.

- Miért? - nyögöm erőtlenül. Minden hangra, mintha széttépné a fejem valami.

- Nos, már ki néztük magát, a kis magán nyomozó oldalán, a neten, aztán megfigyeltük, de sajnos, olyan dolog történt, amire nem számítottam...

- Bosszúálló lettem... - nyögöm ki.

- Pontosan, pedig maga olyan, a Maximoff ikrek; Tökéletes - fordul meg, német akcentussal beszél, és már fel álla járkál a szobában, egy nagyon öreg, de fitt férfi, ősz hajjal, és kis szakállal.

A szavait gyorsan pörgetem a fejemben, hogy összerakjam a dolgokat.

- Hibás... - nézek rá.

- Hogy mondja kedves?

- Hibás, nem minden alanynak lesz ereje. A többségnek elváltozik a teste...- fejtem ki, a férfi, csak boldogan bólint.

- Nagyon jó Ms. Emmett, nagyon jó - mosolya egy perc alatt vált kedvesből, gonosszá - Remélem magán sikeres lesz, kár lenne egy ilyen fiatalka lányért - áll fel, és sétál egy nehéz vasajtóig.

- Pihenjen, Abigél, nagy nap lesz holnap - azzal kilép a zárkából.

Vajon Tony is itt van? Meg kell tudnom, de olyan kimerült a testem. Erőtlenül dőlők oldalra, elfeküdve a kanapén. Épp fél álomban nézek ki az ablakon, mikor valaki már megint benyit. Meg sem mozdulok, hogy lássam, ki van itt. A lépései alapján, egyre közelebb ér hozzám. Felém hajol, egyik kezével a kanapéba támaszkodva, és szelíden rám mosolyog.

- Szia... - köszön halkan. Ő az, ő volt a gyárba. Egyből kitisztul a fejem, és egyszerűen pofon vágom. A fiú értetlenül néz rám.

- Oké, ezt megérdemeltem... - bólint, kezét a piros foltra szorítva. Pár lépést hátrál, így én fel tudok ülni. Ami talán nem volt jó ötlet, mert ő meg mellém ül. Egy zsekit terít rám, csak most veszem észre, hogy nem a saját ruhám van rajtam, hanem egy fekete bőr egybe ruha. Szoknyája széttérül a kanapén.

- Hidegek itt az esték, és te nem fogsz kapni takarót... - magyarázza, párat pillogom rá, értetlenül.

- Ki vagy te?

- Pietro Maximoff, te pedig a jégmadár... Ahogy a doktor mondta.

- Honnan tud róla, hogy ez a nevem? - lepődöm meg.

- Tégla van köztetek - von vállat.

- Mit akar velem?

- Kísérletezni, próbálj életben maradni, rendben? - néz rám aggodalommal a szemében. Aztán mikor nem reagálok, kimegy a szobából.

Miért foglalkozik velem Pietro? Összehúzom magamon a futós zsekit, és visszadőlők, hamar elalszom.