–Mit mondott neked Sam? – kérdezem meg, amint a helikopter felszállt velünk. 

–Aby, Sam fél, hogy nem viselnéd el, de szerintem képes vagy feldolgozni... – kezdi, mire értetlenül nézek rá. 

–A Hydra, több olyan katonát is csinált, mint amilyen Barnes – kezdi, mire csak bólintok egyet. –Az utolsó ilyen katona, egy mutáns volt, egy bizonyos Christopher Emmett... –hirtelen úgy érzem, hogy kirántották alólam a földet. A levegő nem jut el a tüdőmig, hiába kapkodom. A fülem sípol, testem remeg egy picit. Érzem Tony kezét a hátamon, de olyan távolinak tűnik. A szívem hevesen ver. 

–Aby...Aby...Ab – már hallom, hogy kiabál, így ránézek kíváncsian.

–Jól vagyok... – mondom lihegve –Jól vagyok – ismétlem meg véve egy mély levegőt. –Apa is egy olyan... olyan gép, mint Bucky? – kérdezem meg, hátha csak rosszul hallottam. Olyan ez az egész, mint egy rossz állom.

–Igen, de ha tényleg itt van, akkor megoldjuk... hogy ismét önmaga legyen, hallod? Mindent megteszek, addig nem nyugszom, amíg rendbe nem teszem– államat megfogva fordítja maga felé az arcomat. A szemébe pillantva teljesen megnyugszom. Elönt az az ismerős villámcsapás, egész testem ellazul. Elmosolyodva döntöm homlokomat az övének. 

–Köszönöm– suttogom.

Amint hátradőlt, felpillant. –Péntek, vidd haza a gépet– mondja, míg leveszi magáról a kezét támasztó anyagot. Megmozgatja a kezét, majd egyik ujját egy lyukba dugja. Az ülése hátra mozdul, míg a páncél lassan elfedi a testét. Én egyszerűen csak kinyitom az ajtót, és kiugrom a gépből. A madár azonnal elfedi a testemet, így repülve követem Tonyt, aki már elindult.

***

Ahogy leszálltunk a havas tájon, Tonyra pillantottam, majd a hatalmas bázisra. Vajon így nézett ki az is, amiben én voltam? Megrázom a fejemet elterelve gondolataimat ezekről a rossz élményekről. Stark magabiztos léptekkel indul el a bejárathoz, majd be is lép a sötétségbe. Azonnal követem, bár valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kúszik végig gerincem vonalán. A folyosón végig sétálva, Tony hangja mintha csak penge lenne, ketté szeli a nehéz csendet.

–Péntek, keress hőforrást

–Megvan– jelenik meg a maszk segítségével előttem is a pici térkép. Mintha csak kilőttek volna kezdek el rohanni, egy nagy vasajtó előtt fékezek le, amit majdnem le is fejeltem. Ez mögött lesznek, ha minden igaz. Vasaló finoman fogja meg vállamat, és tol el az útból. Egyszerűen feszíti szét a nehéz ajtókat.

Steve a pajzsát maga és Bucky elé tartva figyel minket, még a barna hajú, a fegyverét szegezi ránk.

–Bizalmatlannak tűnsz– jegyzi meg Tony, míg a rostélya felpattan. A fülemhez érve nyomom meg az adóvevőt, hogy a maszk eltűnjön rólam. Steve lassan sétál felénk, ahogy mi is úgy közeledünk felé.

–Hosszú napunk volt... – sóhajt Rogers, egy kis mosollyal az arcán. Buckyra szegezem pillantásomat, főleg a szemét figyelve.

–Sajnálom a nyakad... meg a hajad– biccent nekem, mire megvonom a vállamat.

–Túl éltem– vonom meg a vállamat mosolyogva.

–Miért vagytok itt? – esik nekünk a Kapi, bizalmatlan, ami persze jogos, de akkor is rosszul esik.

–Lehet, hogy mégis...– kezdi Tony, de minden szó, mintha fájdalmat okozna neki –...neked volt igazad... lehet – teszi azért hozzá, hogy nehogy elbízza magát a szőke katona.

–Segíteni jöttünk– segítek neki egy kicsit, majd egy pillanatra a földre pillantok. –Na, meg, érdekel, hogy tényleg itt van-e az apám– mondom ezt inkább már az ex Őrmesternek címezve. A férfi leengedi a pisztolyt, és bólint egyet. Lehunyva a szemeimet nyomom el a feltörni kívánkozó rengeteg kérdésemet. 

–Ross, nem tud erről, és ez így is marad, vagy le kéne tartoztatnom magam– magyarázkodik tovább Tony, Steve csak most engedi le egy picit a pajzsát.

–És az sok papírmunkával járna– mondja kicsit szarkasztikusan. Olyan fagyos köztük a levegő, hogy a kint lévő mínuszok ehhez képest semmi.

–Jaj, fiúk, hisz barátok vagytok – nyögőm fel végül, mire mindketten rámkapják tekintetüket. –Csak, csináljuk azt, amit kell, kapjuk el a gonoszt, verjük meg, majd irány kajálni– beszélek tovább, próbálva oldani a feszkót. Rogers leengedi a pajzsot teljesen, és Tony is picit elvigyorodik.

–Örülök, hogy itt vagytok– mondja végül a szőkeség.

–Ez kölcsönös– biccent a playboy. Akaratlanul is hallattok egy csajos ohh hangocskát, mire a két férfi teljesen elvigyorodik. Bucky is végre leengedi a fegyverét.

–Fiúk– rázom meg fejem, ahogy végre elindulunk most már Zemot keresve.

***

–Hő jeleket látok– szólal meg Stark, az egyik ajtóhoz érve, kezét előre tartva indul be rajta. Kíváncsian megyek utána magam elé engedve a másik két férfit is. Még mindig nem múlt el az az érzésem, az a nyugtalanság.

–Mennyit? – kérdi a Kapi Starkra pillantva. A másik nagyon lassan válaszol erre.

–Kettőt– Mennyit? Hiszen öt katona van, vagy már el is küldte őket, hogy romba döntsenek egy birodalmat? Ahogy teljesen beérünk, minden felkapcsolódik. A tartályokra terelődik minden figyelmem. Jegesek... az egyikhez lépek, kezemet felemelve érintem hozzá a kezemet, de el is kapom. Bizonytalanul fektetem mégis rá tenyeremet és söpröm le egy kicsit. Ijedten ugrom hátra, mikor meglátom a benne alvó férfit... nem, nem alszik, ő halott. Teljesen elsétálok tőle, tekintetemet Stevere szegezve. Ugyan olyan értetlenül néz rám vissza. Mégis miért ölte meg őket? Mindenkit megölt? Két hőjel volt az az, ketten vannak itt, talán nem halott.

–Ha ez megnyugtatja, álmukban haltak meg–hangzik fel egy hang, zavartan keresem a forrását, majd meg is találom, a terem másik végében. –Kivéve egyet, Mr. Emmett, kérem menjen el minél messzebb a bázistól, és ölje meg magát, ha bárki meg akarja akadályozni, ölje meg– idegesen kapkodva nézek körbe. Nem látom sehol sem, de a távolból lábak dobogása vehető ki. Nem foglalkozva a többiekkel rohanni kezdek a hang irányába. Talán nem kellene őket ott hagynom, de nem veszíthetem el apát, ha ő tényleg az. De ha egy fikarcnyi esély is van rá, nem foglalkozhatok mással. Ahogy kiérek a bázis elé, lihegve pillantok körbe. Meg is látok egy árnyat. Kicsit felugorva reppenek fel, hogy gyorsabban utol tudjam érni. Kinyújtva a kezemet repülöm neki, így a földön kötünk ki mind a ketten. Kicsit arrébb gurulók tőle, d azonnal feltérdelek. A szemei, az arca, a haja, mind ugyan olyan, mint az emlékeimben. Mindig is mondták, hogy apámra hasonlítok, de csak most tűnik fel mennyire. A pillantása üres, és nem ismer fel... ő nem ismert meg. Felállva indulna tovább, de egyszerűen kigáncsolom, elhasal a földön nem messze tőlem. 

–Apa, kérlek, én vagyok az, Aby! – mondom felállva csak őt figyelve. Ahogy ő is feltápászkodik, egy gyors mozdulattal vág szájba. Érzem, a vérem ízét a számban, és a fájdalmat, ami elönti arcomat. Nem hagy sok időt feldolgozni az eseményeket, azonnal hasba ver, majd a földre nyom. Nyögve nézek fel rá, kicsit értetlenül. Miért csinálja ezt? Vagyis persze, ez a parancsa, de hiszen ő az apám. Kapkodó levegővétellel fogom meg az egyik hengeremet, megnyomom rajta a gombot, majd az életlen részével fejbe verem. Zavartan esik oldalra, szinte azonnal újra nekem támad, de én azonnal megint fejbe verem. Felállva néz rám haragosan. Egy gyors mozdulattal fogja meg államat. Hirtelen mintha minden levegő kiszorulna a tüdőmből, mindenem zsibbad, nem tudom irányítani a testemet. Levegőt sem tudok venni, érzem ahogy minden erőm elhagy lassan térdre esem apámat figyelve, aki felém magasodva szorítja továbbra is az államat. Kezdek szédülni, a látásom kezd homályos lenni. Nem érzek semmi mást, csak a mellkasomat szorító szúró fájdalmat. A szemem lassan kezd lecsukódni, ahogy a testem az oxigén hiánya miatt kezdi felmondani a szolgálatot. Egy tompa ütést érzek oldalról, majd apám keze eltűnik rólam. Előre esem a hóba, egy mély lélegzetet veszek, majd egyre többet, és többet. Kezemre támaszkodva nyomom fel magam. Lihegve keresem apát, nem messze magamról találom meg, ahogy a Fekete párduc, éppen a földbe nyomja őt egyik kezét feltartva készül lecsapni karmaival.

–Ne...–nyögőm fel, hangom erőtlen és rekedt, majdnem teljesen elnyeli az erős szél, de valahogy így is meghallja. A király hátra pillant rá, és maszk ide vagy oda, tudom, hogy értetlenül teszi ezt. Ez a pillanatnyi figyelmetlenség bőven elég a barna hajúnak, hogy egy egyszerű mozdulattal le rúgja magáról a férfit. A Párduc azonnal felugrik, lassan én is két lábra magasodva nézem az előttünk álló Tél Katonát. 

–Ő az apám... – mondom halkan a Párducra nézve– Vagyis nem teljesen ő... –helyesbitek, mikor Apa megint futásnak ered, azonnal követem. Két másik hengeremet veszem elő, amiket azonnal bottá alakitok. Felugorva csapok le rá, de ő megfordulva kapja el azt a feje felett. Felemelve a lábamat rugóm hasba, így elengedi a fegyveremet, amit megforgatva a kezemben verem vele arcon. A földre esik, de nem marad ott sokáig, egy marok havat dob nekem, ezzel egy percre megvakítva engem. Ez elég idő neki arra, hogy kirúgja a lábamat, míg hátra esem elkapja a rudat. Megforgatja a kezében, akárcsak én, a mozdulatai annyira hasonlítanak az enyémhez... nem ez nem igaz, az én mozdulataim hasonlítanak az övéire. Végül a rúd végét a mellkasomnak nyomja, így szegezve engem teljesen a földhöz. De a Párduc megint neki esik. Felülve figyelem, ahogy Apa kitér, és támad, az én fegyveremet használva. Egy jól irányzott ütéssel viszi öt le, két kezével megragadva veszi le róla a sisakot. Visszafojtott levegővétellel figyelem, mit is akar tenni mikor mind a két kezét a Király arcára helyezi, az sóhajt egyet, megmerevedve. Látom, ahogy küzd, ahogy próbálkozik. Azonnal talpra szökkenek. Hátulról érintem meg fedetlen nyakát. Csukott szemekkel koncentrálok a legrosszabb emlékeire, és minden fájdalmat, amit eddig megélt. Látom... látom miken ment keresztül... férfiakat, nőket, gyerekeket kellett ölnie az erejével. Érzem a fájdalmait, amit akkor érzett, mikor kitörölték az emlékeit. Lassan esik térdre előttem, elengedve a Kiskirályt, aki így fellélegezik. Érzem, ahogy az arcom nedves a könnyeimtől. Apa lassan elveszti az eszméletét oldalra dőlve a fehér hóban. Hátra esve tőr fel belőlem a zokogás. T'challa közben mögém lép, a vállamra helyezi kezét. Megtörölve a kezeimet állok fel, majd apámhoz lépek. A hasára fordítom, majd a hátára térdelve egyik lábammal persze csak finoman, fogom össze kezeit. Övemről leszedek egy hosszabb darab fémet, ahogy megtörőm azt, egy fémkarika lesz belőle, azt a kezeire húzom, megnyomok egy másik gombot, ami elkezd összeszorulni. Egy ilyennel a lábait is összefogom. Párducra pillantok, aki kíváncsian figyel engem. Egy kisebb marék havat fogok meg, amit arcomhoz nyomok.

–Köszönöm, a segítséget– pihegem, csak biccent egyet.

–Wakandában talán meg tudjuk gyógyítani – erre elmosolyodom.

–Tudtam, hogy valamit rejtegettek– mondom mire ő is elmosolyodik egy picit. Egy nagyobb villanás vonja el figyelmemet. Apára pillantok, nagyon nem tud majd innen elmozdulni. De nem tudok mellöle elmozdulni, annyi év után végre visszakaptam, még ha nem is teljesen önmaga. De viszont lehet Tony veszélyben van, és segítenem kell neki. De ha itt is maradok, ha tényleg Wakandába kell vinni, oda nem mehetek vele. A fejem kezd fájni, és belülről a tehetetlenség szinte felemészt.

–Majd én elintézem, ahogy Zemot is– int a fejével a Párduc. Pár pillanatig csak a szemeit figyelem. Meg kéne bíznom benne? Szó nélkül indulok el. A bázis oldalánál szállok le, két nagyobb kő között sétálok be. Tony a földön fekszik, tőle nem messze a Kapitány pajzsa. Értetlenül térdelek le mellé, ő csak felpillant rám, de nem mond semmit.

***

Az íróasztalon ülve, figyelem ahogy Rody, és Tony, az új gépet tesztelik. Sóhajtva nézek le a kezemben lévő telefonra. Már majdnem egy hónap eltelt a Hydra bázison történt látogatás óta, és szerencsére Vasaló is kezd helyre jönni. Apámat újra lefagyasztották Wakandában, addig, amíg rá nem jövünk, hogyan hozhatjuk helyre a fejét. Nem mondtam el otthon, nem akarok reményt kelteni, amikor ilyen kilátástalan a dolog. 

Ne aggódj, elintézem

Akaratlanul is mosolyt csal arcomra Steve üzenete. Nem félek, tudom, hogy meg fogja menteni Samet, és a többieket, ahogy azt is tudom, hogy mi nem fogjuk ezt megakadályozni. Ahogy egy ismeretlen férfi kopog az ajtón, kíváncsian nézek rá.

–Maga, Tony Szark? –kérdezi a Vasalót, erre mind én mind Rody hangosan nevetünk fel.

–Igen, ő...ő Tony Szark! – jelenti ki Vashazafi, és elindul nevetve –Tony Szark– Stark arcán látható az a fájdalom, és értetlenség, amit érez, meg sem próbálja elfedni azt.

–Ezt sosem mosod le magadról Mr. Szark – mondom kuncogva mikor Tony az asztalra helyezi a már átvett csomagót.

–Nem zavar, hogy talán egyszer te leszel Mrs. Szark – erre úgy teszek, mintha elgondolkodnék.

–Nem veszem fel a nevedet, és nincs probléma... – vonom meg a vállamat. Ahogy kinyitja dobot, kíváncsian lesek bele. Egy borítékot húz ki belőle, amin szemmel láthatóan a Kapitány aláírása van. Felvonom a szemöldökömet. Stark szó nélkül ül le, és kezdi elolvasni a levelet. Addig én a dobozba nyúlva veszem elő a régimódi telefont. Ahogy átfutja a dolgot, rám pillant, szó nélkül nyújtom neki a készüléket. Elveszi, majd az asztalra helyezi. Egy ideig csak figyeli azt, leugrom az asztalról, egy kecse mozdulattal. Az ölébe huppanok finoman, kezemmel végig simítva arcán. Lehunyva a szemeit simul bele érintésembe.

–Sürgős hívás Ross minisztertől, betörtek a Raft börtönbe –hangzik fel Péntek hangja, mire Tony sóhajtva húzódik közelebb az asztalhoz velem együtt.

–Jó kapcsold –mondja végül Stark a telefonra figyelve.

–Tony problémánk adódott... –kezdi a férfi, de a Vasaló a Szavába vág.

–Oh, várjon tartsa– bár Ross nagyon ellenkezik, de megnyomom a hívás várakoztatás gombot mosolyogva.

–Szeretlek– hajolok nyakába, szorosan ölel magához hátra hajtva a fejét.