A nagy titán harc után Eren-t és Christa-t biztonságba kellett helyezni, hogy ne találjanak rájuk. Levi tizedes saját kezűleg választott ki az embereket, akik majd biztosítják a védelmüket. Név szerint: Armin Arlert, Connie Springer, Jean Kirschtein, Sasha Braus, Mikasa Ackerman, és végül én.

Számomra kész kínszenvedés lesz, ugyanis nagyon, de nagyon nem bírom Jeant, most viszont egy levegőt kell vele szívnom, ki tudja meddig... Még az a szerencse, hogy Sasha ott lesz. Ha ő nem lenne, beleőrülnék a dolgokba.

Az odafelé vezető út elég rázós volt... szó szerint. Valamint meglehetősen unalmas is volt, mert senki sem szólalt meg huzamosabb ideig, illetve elég messze volt a hely, ahova mentünk. Most komolyan, hogy a legeldugottabb erdőbe kell hozni őket? Egész úton csak a tájat bámultam, szinte nem is figyeltem, mit művelnek körülöttem a társaim.

Csak tudnám, miért lettem én is kiválasztva. Talán azért, mert jól tudok titánokat ölni, illetve jó vagyok közelharcban? Ennyi? És Jeannak is pont itt kell lennie... Remélem, tudja, mennyire utálom.

Nem volt könnyű másra koncentrálni, ugyanis Kirschtein pont velem szemben ült... és akárhányszor elnéztem előre, annyiszor találkozott a tekintetünk. Szép szemei vannak, de még akkor is utálom...

Nagy nehezen odaértünk. És mivel nem jött velünk senki más, nekünk kellett mindent lepakolni a szekérről. Én bevállaltam azt a dobozt, amiben a konyhai eszközök voltak, a többiek mind mást pakoltak.

- Hé, Sasha, elvennéd ezt? - kérdezte Jean egy nagy rekesz krumplit fogva.

- Mi van, nem bírod el? - vigyorgott rá a lány, de végül is elvette tőle a rekeszt.

A legvége az lett a dolognak, hogy mindenki meg volt pakolva, mint a málhás szamár, Jean viszont mindig a könnyebbik dolgokat választotta. Majd mikor úgy döntött, elfáradt, leült egy fa tövébe és nézett bennünket, ahogy pakolunk.

- Leszakadna a kezed, ha legalább egy kicsit is segítenél? - kérdeztem gorombán és ledobtam elé egy szalmászsákot.

- Hé, hová lett a jó modorod?

- Sosem volt jó modorom. Vagyis feléd nem volt - mondtam és hátat fordítottam neki, majd bementem a házba. Kicsivel Jean is követte a példámat.

Éppen krumplit hámoztunk a vacsorához. Mindenki leült egy körben és úgy pucolt mindenki a maga kupacából.

- Olyan nosztalgikus érzésem van. Nektek nem? - kérdezte Armin mosolyogva. - Pont, mint mikor újoncok voltunk.

- Igazad van, nekem is olyan érzésem van - mosolyodtam el én is.

- De akkor még nem utáltál - mondta Jean, felém mutatva a késével.

- Hidd el, már akkor utáltalak, mikor megláttalak - mondtam és a mosolyom szépen átformálódott vigyorrá.

- (neved), lehetnél kedvesebb is - pirított rám Armin.

- Sajnálom, de ez az igazság - vontam meg a vállamat és újra hámozni kezdtem.

- Csak tudnám, miért utálsz. - Mintha némi szomorúságot hallottam volna a hangjában, ezért felnéztem, egyenesen rá. Magam sem tudom, miért, de összeszorult a szívem, ugyanis Jean olyan szemekkel nézett rám, mint ahogy egy kutya könyörög egy falat kenyérért.

Gyorsan el is fordítottam a fejemet, és inkább csendben pucoltam tovább a krumplit.

Mivel mindenki a maximális teljesítményét nyújtotta, egy jó óra alatt végeztünk a munkánkkal. Már csak azon volt a sor, hogy eldöntsük, ki főzi meg a mai vacsorát. Ugyanis, a hét minden napjára be van osztva valaki, aki az aktuális vacsorát csinálja. Ma este Mikasa volt a soros.

Amíg Mikasa főzött, addig a mindenki mást csinált, csak Eren és Christa ült kint a konyhában.

Én személy szerint a szobámat rendezgettem el. Nem sok dolgot kellett rendezgetni, de gondoltam, mégis legyen rend. Leginkább a ruháimat és a könyveimet pakolgattam.

Miután ideérkeztünk, mindenki választott magának szobát. Valakik egyedül alszanak, valakik pedig ketten. Én hál, istennek egyedül alszok majd, így nem kell senkihez igazodnom.

- (neved)! - rontott be valaki az ajtón, kopogás nélkül. Megfordultam, hát nem Jean volt az?

- Illemet nem tanítottak? - kérdeztem flegmán.

- De... tanítottak. Szóval, bocsánat. Mondjuk, szerintem bármikor bejöhetek a szobámba kopogás nélkül.

- A szobádba? Már megbocsáss, de ez az én szobám.

- Sajnos osztoznunk kell. Lemaradtam a szobaválasztásról, és mindenki más egyedül akar maradni. Mármint aki egyedül alszik.

- Én is egyedül szeretnék maradni - mondtam és leültem az ágyra.

- Attól tartok, hozzá kell szoknod a jelenlétemhez.

- Nem bánom... de ha egy ujjal is hozzá mersz érni a könyveimhez, esküszöm, lenyakazlak!

- Csigavér. Kit érdekelnek a könyveid? Merthogy engem nem, az biztos - mondta és elfeküdt az ágyon, kezét a feje alá téve.

- Az a fele a tied, ez az enyém. Ha az éjszaka folyamán, bármelyik testrészeddel átlógsz a felemre, azonnal levágom.

Jean arcára kiült a félelem. - Értettem.

- Helyes - mondtam kuncogva.

- Mondd, te mindenkivel így bánsz? - kérdezte, és rám nézett, egyenesen a szemembe.

- Az attól függ.

- Most aztán sokat mondtál.

- Sajnálom - vontam meg a vállam és folytattam a könyveim pakolását.

- Srácok, kész a kaja - kiabált Eren a konyhából.

- Gyere, menjünk - mondta, majd felállt és megállt az ajtóban, rám várva.

- Menj csak. Odatalálok egyedül is.

Vacsora után Sasha elmosogatott, mi közben eldöntöttük, hogy kik lesznek a mai őrszemek. Na, kire esett a választás? Persze, hogy Jeanra és rám... Hurrá!

Mikor már a többiek mind elmentek aludni, mi akkor készülődtünk.

- Lámpás megvan, takaró megvan. Kabát és puska rajtam.

- Ezt aztán nagyon meg kellett jegyezni - kuncogott Jean.

- Feledékeny vagyok, na. Mehetünk?

- „Menj csak. Odatalálok egyedül is."

- Nagyon vicces valaki - horkantam fel. - Na, de indulj kifelé azon az ajtón, vagy kirúglak.

- Ha belerúgnál a seggembe, eltörne a lábad, ugyanis olyan izmos - mondta Jean vigyorogva.

- Túl sok az információ... Jaj, miért van itt ilyen hideg?

- Mert fent vagyunk a hegyekben? - mondta Jean és odasétált az egyik őrhelyre.

- Persze, hogy a szelesebb helyet kapom... - morogtam magamban, és én is odasétáltam az őrhelyre. - Jó éjszakát - kiabáltam át hozzá.

Rátámaszkodtam a korlátra és a tájat pásztáztam. Eléggé unalmas dolog, főleg éjjel. Bár, nem a legkönnyebb, hogyha az ember fél a sötétben. Tudom, hogy ott a lámpás, de azért az nem valami nagy fényforrás...

A hold állásából valamennyire ki tudtam következtetni az idő múlását. Nagyjából olyan három óra után leültem egy kicsit, hogy pihentessem a lábaimat, de az álom úrrá lett rajtam és elaludtam...

Reggel madárcsicsergésre és napsütésre ébredtem. Kinyitottam a szemem, majd kiégette a nap... Az első dolog, amit észrevettem, hogy rajtam volt a takaró, amit este kihoztam magamnak. Viszont nem emlékszem, hogy magamra terítettem volna. Biztos Armin lehetett. Vagy Sasha, amikor Jeant leváltották.

Feltápászkodtam és még mindig a takaróval rajtam bementem a házba. A többiek még aludtak, szóval halkan osontam be a szobámba.

Jean az ágyon feküdt, szigorúan betartva azt, amit mondtam neki. Oldalra fordulva szuszogott, szorosan ölelve a paplanját, ami alól kilátszott a háta. Mikor közelebb mentem hozzá, láttam, hogy a haja tiszta kóc, a szája szélén pedig egy száradt nyálcsík. Guszta...

Halkan vetkőztem le, és óvatosan bújtam be az ágyba. Jean egy kicsit megébredhetett arra, ahogy lefeküdtem, mert morgott egyet, majd hirtelen megragadta a vállam és magához húzott.

!!

Akárhányszor próbáltam kibújni a szorításából, annál erősebben fogott. Időközben a kezei a derekamra csúsztak, én pedig, hogy kényelembe helyezzem magam, a csupasz mellkasára tettem a kezem és az álla alá helyeztem a fejem búbját.

Még zavarba jövök! És az nagyon nem lenne jó, ha zavarba jönnék! Hasonló gondolatokkal a fejemben próbáltam meg ismét elaludni. Ami előbb-utóbb sikerült is.

Reggel én ébredtem meg előbb. A következő pozícióban voltunk. Jean a hátán feküdt, én pedig a mellkasán. Az egyik keze a vállamon a másik pedig a feje alatt. Az én kezeim a nyaka alatt illetve a mellkasán pihentek. Te jó ég! Minél gyorsabban vissza kell feküdnöm a helyemre! De úgy látszik, nem sikerült megvalósítani, ugyanis Jean megint erősebben szorított.

- Hé! Kirschtein, kezd elzsibbadni a kezem - suttogtam, remélve, hogy felébred.

A következő pillanatban láttam, hogy megmozdultak a szemei, majd szép lassan, pislogva kinyitotta őket. Mikor velem találta magát szemben, szemmel láthatóan elpirult.

- Jó reggelt, (neved). Ez... Nézd, sajnálom - mondta reszelős, reggeli hangon.

Éreztem, hogy alig láthatóan, de elpirultam a hangja hallatán. - Az én hibám. Álmomban képes vagyok mindent és mindenkit megölelni.

- Veszem észre.

- Elfáradtál az éjjel?

- Egy kicsit. De ott is aludtam, hogy őszinte legyek - vallottam be félénken.

- Reggelenként te is máshogy viselkedsz - mosolyodott el a fiú, én pedig fejbe vágtam. Pontosabban, csak fejbe akartam vágni, de nem éppen sikerült erősre az ütés, szóval, csak rákoppintottam a fejére.

Jean egy percig komolyan néz rám, majd kitör belőle a nevetés. - Ez meg mi a jó isten volt?

- Fejbe akartalak vágni, hogy lásd, reggel is kemény vagyok - mondtam duzzogva.

- Reggel inkább aranyos vagy, mintsem kemény - mondta nevetve és letörölte a könnyeit.

- Neked pedig kócos a hajad - mondtam és beletúrtam a hajába, hogy elrendezzem. - Ah, de puha! Bár nekem lenne ilyen puha hajam!

Jean elkuncogta magát, majd rám nézett és adott egy puszit a fejem búbjára.

- Ezen túl is ugyanúgy foglak utálni, Kirschtein.

- Gonosz vagy! - mondta tettetett sértődöttséggel.

Mindketten felkaptuk a fejünket a folyosón lévő beszélgetésre. Eren! Remélem, nem akarsz bejönni!

De, sajnos Eren bejött hozzánk, viszont szerencsére sikerült időben kigabalyodnunk egymásból.

- Érezzétek magatokat megtisztelve. Azért hagytunk titeket tovább aludni, mert ti voltatok az őrszemek. De most már, viszont sipirc, ki az ágyból.

- Igenis - mondtuk egyszerre, majd miután Eren kiment és becsukta az ajtót, egymásra néztünk,

- Ez meleg volt - jelentette ki Jean én pedig bólogattam.

- De mondom... ezen túl is ugyanúgy foglak utálni.

- Kíváncsi leszek rá - vigyorgott Jean és öltözni kezdett.

- Én is szeretnék átöltözni.

- Felőlem, nyugodtan.

Nem szóltam semmit, csak odasétáltam a szekrényem elé és felvettem egy friss inget. Persze, végig hátat fordítva Jeannak.

Hamar megreggeliztünk, utána pedig alig volt időnk elmosogatni, ugyanis Levi megérkezett a többiekkel, egy megbeszélésre. Kiderült, hogy megölték Nick pásztort, tehát nem tudunk meg többet a falba temetett titánokról. Akik lehet, hogy nem is titánok, hanem emberek! Ennél furcsább dolog talán már nem is történhet...

Három héttel később

Három hét telt el, mióta beköltöztünk abba az eldugott kunyhóba. Ez alatt az idő alatt egész jól összeszokott a csapatunk, és szinte mindent képesek vagyunk megoldani veszekedés nélkül. De az aznapi őrszem kiválasztása még mindig kisebb civakodással járt.

Jean, úgy látszik beletörődött, hogy még mindig utálom, szóval nem is barátkozik velem. Ugyanúgy viselkedik, mint mikor beköltöztünk. Azt hitte szobatársak lévén egy kicsit jobban megismerjük egymást, de lekoptattam, szóval az óta nem is akar a barátom lenni. Ne is akarjon a barátom lenni! Nekem ott van Sasha és Armin.

Viszont, ahogy telt az idő, valami elkezdett motoszkálni a tudatalattimban... Mivel minden reggel szokásommá vált, hogy előbb ébredek fel, mint Kirschtein, ezért mindig látom, mikor még alszik. És be kell, valljam, egész aranyos úgy. Olyankor nem tud senkit sem bántani, nem voltak bugyuta, vagy éppen perverz beszólásai. Mindig is erős késztetést éreztem, hogy simogassam a fejét, míg felébred, de újból és újból leküzdöttem. Sőt, a helyzetre még rátett egy lapáttal az is, hogy Jean csak egy szál nadrágban alszik, szóval a felsőteste az csupasz. Mikor mellette fekszem, legtöbbször a hátát szoktam látni, ami, meg kell, hogy jegyezzem, eléggé izmos. Azért látom folyton a hátát, mert általában úgy szokott aludni, hogy nekem hátat fordít, és a takaróját öleli. Azt pedig oly módon teszi, hogy a nagyját begyömöszöli a lába közé, a felső részét pedig szorosan magához öleli, és ilyenkor van ki a háta. De olyat is szokott csinálni, hogy egyáltalán nincs betakarózva, akkor pedig felém fordul az izmos, és kockás hasával. Tudom, ez most úgy hangozhat, hogy én figyelem Jeant, miközben alszik, pedig nem... Csak általában mikor éjszaka felébredek, a kettő pozíció közül valamelyik érvényben van. Szóval nem vagyok kukkoló...

Szóval miden erőmmel azon vagyok, hogy legyőzzek mindenféle késztetést, amit Jean felé érzek...

***

- Jó reggelt - suttogott halkan Jean.

Most kivételesen a fiú előbb ébredt fel, mint (neved).

Jean a könyökére támaszkodott, és úgy nézte a lányt. Nézte, ahogy a kócos haja elterült a párnán, ahogy alig észrevehetően, egy-egy alkalommal összeráncolta homlokát, ahogy a mellkasa emelkedett és süllyedt minden egyes apró lélegzetvételnél. A fiú erős késztetést érzett, hogy kiszedje a lány arcából az odatévedt kósza tincset, de félúton visszahúzta a kezét és inkább csendben nézte tovább. Majd egyszer csak arra lett figyelmes, hogy (neved) nyitott szájjal hortyogni kezdett.

Jean elmosolyodott, majd hirtelen felindulásból befogta a lány orrát, aki horkantott egyet, majd becsukta a száját és utána már csak szuszogott.

- Csak tudnám, miért utálsz annyira - mondta Jean, mire a lány megmozdult, és a fiú felé fordult, de még mindig aludt.

Jean tovább nézte (neved)-et. Miközben a lányt figyelte, szemei a puhának látszó, rózsaszín ajkaira terelődtek. Két kezén sem tudja megszámolni, hányszor akarta már a magáén érezni azokat az ajkakat.

- Biztos puhák lehetnek - gondolkodott hangosan.

Tekintete tovább vándorolt, most a lány nyakát vizslatta.

Milyen puhának néz ki a nyaka is! Vajon milyen érzés lehet megcsókolni?

- Térj már észhez! - csapott az arcára Jean.

És vajon, milyen reakciót váltana ki belőle, ha megcsókolnám a nyakát? Biztos elkezdeni nyögdécselni. Menjünk egy kicsit feljebb. Hogyan reagálna arra, ha megharapdálnám a fülét? Vagy ha végigcsókolnám a nyakától egészen a mellkasáig?

Ilyen és még ehhez hasonló gondolatok kavarogtak Jean fejében, miközben a csendesen alvó lányt vizslatta, még mindig.

Maga sem tudta megmondani, de olyan furán érezte magát. A gyomra összeszűkült és pillangók ezrei, nem milliói röpködtek benne. Az érzés az egész testét átjárta, és egy bizonyos ponton kis fájdalmat okozott.

- Mindent, csak ezt ne! - morogta Jean és óvatosan lenézett. - Ó, fantasztikus...

A fiú óvatosan kikászálódott az ágyból, és a lehető leghalkabban kiosont a folyosóra. Körülnézett, nem jön-e valaki, majd gyorsan összegörnyedve berohant a fürdőszobába.

- Korán van, a többiek még valószínűen alszanak, szóval senki sem fog meghallani. Mondjuk, az rajtam is múlik - motyogta és letolta a nadrágját.

Jean teljesen belefeledkezett magába, és nem sikerült csendben kielégítenie magát.

- Ah... aaahhh... nnm... ngh... ugh... aaahhh.

Bele sem gondolt, mennyi ideje lehetett már a fürdőben.

- Nem is tudom, mikor csináltam utoljára... ah...

Valószínűleg túl hangos volt, ezért nem hallotta, hogy Eren közeledik a fürdő felé.

- Jean - szólt Eren.

A fiú a füle botját sem mozdította.

- Jean!

Még mindig semmi.

- JEAN! - kiáltotta el magát Eren.

Ezt bezzeg meghallotta. - I... igen?

- Én is szeretnék menni, ha nem lenne gond...

- Persze, nyugodtan. De tudnál még várni egy kicsit?

- Rendben. Inkább kimegyek a konyhába. Nem akarok többet hallani belőled.

Még szerencse, hogy a konyha és a fürdő messze van egymástól, így Eren nem hallotta, mikor Jean elment. A fiú összeszedte magát, majd kiment a konyhába.

- Mehetsz - mondta és próbálta kerülni a szemkontaktust, ugyanis zavarban volt.

- Kösz... - felelte Eren és elindult a fürdő irányába.

- Legközelebb kímélj meg bennünket a hanghatásoktól... - hallatszott Jean mögül egy hang.

- Mikasa, ugye nem? - kérdezte Jean elpirulva.

- Sajnos, de - sóhajtott a lány. - Nagyon nem voltam rád kíváncsi.

- Arra bezzeg kíváncsi lettél volna, ha Eren csinálja, mi?

Mikasa nem szólt semmit, csak reflexből pofonvágta Jeant.

- Hé! Ezt meg miért kaptam? - kérdezte Jean az arcát simogatva?

- A beszólásod miatt - mondta Mikasa és elviharzott az álmosan csoszogó lány mellett.

* * *

- Min veszekedtek már korán reggel? - kérdeztem és elnéztem Mikasa után, majd Jeanra pillantottam.

- Semmi különös - mondta Jean és úgy viselkedett, mintha el akarná takarni az arcát.

- Mi van az arcoddal? - kérdeztem és megdörzsöltem a szememet, majd ásítottam egyet.

- S... semmi.

- Biztos vagy benne? - huppantam le egy székre.

A mellettem lévő széket magammal szembe tettem, majd mivel Jean közel volt hozzám megfogtam a kezét és lerántottam a székre. - Mutasd.

- Mikasa épp az előbb pofozott fel.

- És mégis miért? - szaladt fel a szemöldököm.

- Mert beszóltam neki...

- Mikasa csak ritkán folyamodik erőszakhoz. Mit mondtál neki?

- Dióhéjban annyi, hogy Jean dorongolt egyet a fürdőben, én megjegyeztem, hogy lehet halkabban is, ő pedig mondta, hogy ha Erenről lenne szó, neki is mondanám-e, hogy csinálja halkabban - hangzott a válasz a hátam mögül.

- Túl... sok... információ... - mondtam és éreztem, hogy egy kicsit elpirultam.

- Kösz... Mikasa - morgott Jean. - Most már mehetsz innen.

Miután Mikasa távozott, kicsit kezdett kínos lenni a csend, ami ránk szállt, majd egyszerre törtük meg a csendet.

- Teát?

- Ja, jól esne - válaszoltam.

- Majd megcsinálom.

- Köszi.

Te jó ég! Ez meg mi volt az előbb? Szegény Jean, nem csodálom, hogy zavarban van...

- Amúgy... hogy aludtál?

- Köszönöm, jól? - A válaszom inkább kérdés lett, mert szokatlan Jeantól, hogy utánam érdeklődjön. - És te?

- Én is - mosolyodott el. Csak a hangján hallottam, hogy mosolyog, mert háttal állt nekem.

- Jót álmodtál, vagy mitől?

- Már jól sem aludhat az ember? Hallatlan.

Olyan hangnemben mondta, hogy muszáj volt elkuncognom magam.

- Mi olyan vicces? - kérdezte elpirulva, és letette elém a csészét.

- Semmi. Bocsánat - mosolyogtam. - Mellesleg, hogyhogy előttem fent voltál?

- Nem tudom... csak megébredtem.

- Az miatt ébredtél meg? - kérdeztem és beleittam a teámba.

- Jaj, hagyj már! - mordult fel Jean.

- Jó, bocsánat.

Szép csendben ittuk tovább a teánkat. Majd egyszer csak egy álmos Armin csoszogott a konyhába.

- Jó reggelt - köszönt a szemét dörzsölve.

- Neked... is - mondtam, és azonnal elállt a lélegzetem, amint ránéztem.

- Mi a baj, (neved)? - kérdezte a szőkeség.

- Semmi... csak reggel még aranyosabb vagy, mint napközben - mosolyogtam és felpattantam, hogy megöleljem.

- Jaj, hagyd abba! Még zavarba hozol - nevetgélt Armin, de visszaölelt. - Engedj el. Nem szeretném, ha Jean megölne a szemével.

- He?

- Semmi - mosolygott a szőkeség és elengedett.

Miután megittam a maradék teámat átöltöztem és a csapat folytatta a tegnap elkezdett takarítást.

(...)

- Hah, nem is tudtam, hogy ennyit is lehet takarítani - rogyott le Connie az egyik székre.

- Ugye? Én is alig élek - panaszkodott Sasha a földről.

- Mit nyavalyogtok, puhányok? - kérdezte Eren a konyhapultnak dőlve. - Még Christa is többet dolgozott, mint te, Sasha.

- Ugyan már - mosolygott Christa

- Lányok, nem megyünk lezuhanyozni? - kérdeztem az egyik fotelban ülve.

- De jó ötlet. Srácok, várjatok a sorotokra - vigyorgott Sasha.

- Na, akkor ma sem fürdünk - dünnyögött Connie.

Hál' istennek több zuhanyzó van a fürdőben, szóval nem kellett egymásra várnunk, mindenki kényelmesen fürödhetett. Én személy szerint hajat is mostam. Azt viszont nem tudom, hogy miért.

Mosolyogva öltöztem fel, és egy törölközővel a nyakam körül sétáltam ki a fürdőből. Persze mondanom sem kell, utolsóként...

Dudorászva mentem be a szobámba, közben pedig a hajamat dörgöltem, hogy megszáradjon. Nem is láttam, hogy Jean valamit csinál az ágyon. Azt hittem, hogy csak fekszik, de mikor közelebb értem, akkor vettem észre, hogy olvasott. Ráadásul nem akármit! Az én egyik könyvemet olvasta!

- Jean Kirschtein! Mit mondtam neked arról, hogyha hozzányúlsz a könyveimhez?

- Ez felkeltette az érdeklődésemet - mondta, majd becsukta a könyvet és felém mutatta a borítóját.

Az összes vér kiment az arcomból, mikor megláttam, melyik könyvemet olvasta. A kitávozott vér ugyanolyan gyorsan szökött vissza az arcomba, talán egy kicsit több is jött, mint kellett volna...

- Teee! Direkt ezt választottad, mi?

- Nem. Csak felkeltette az érdeklődésemet a borítója.

Na, igen, a borítója... Tudniillik, az egy romantikus könyv volt, amit Jean olvasott, enyhén erotikus tartalommal. A képen két amorf figura fonódik egymásba, de tisztán meg lehet különböztetni a nőt a férfitől.

- Azonnal tedd vissza a helyére! - csattantam fel.

- Nem tehetem. Túlságosan is érdekel.

- Téged ez csak ne érdekeljen! - mondtam és elindultam feléje, hogy kivegyem a könyvet a kezéből.

Viszont Jean mást tervezett. Megfogtam a kezem és maga mellé rántott.

- Uff... ez meg mire volt jó?

- Majd meglátod - mondta és belelapozott a könyvbe. Oda, ahol már szinte ki akartak esni a lapok. Jaj, csak azokat az oldalakat ne!

- Nocsak. Úgy látom neked is megvan a szórakozásod - vigyorgott rám és elkezdte olvasni azt a két oldalt. Lassan olvasta, mintha memorizálni akarná a dolgokat...

- Jól van, akkor erre már nem lesz szükségünk - mondta és ledobta a könyvet a földre, majd szép lassan „maga alá gyűrt" és ráült a csípőmre.

- Mire készülsz, Kirschtein? - kérdeztem és éreztem, hogy elpirulok.

- Shhh! - mondta és a számra tette a mutatóujját.

Vészesen lassan közelítette az arcát az enyémhez.

- Kirschtein?

- Nem megmondtam, hogy fogd be? - kérdezte erélyesen, lehelete csiklandozta az arcomat.

Még közelebb hajolt, egyenesen a fülemhez.

- (neved) - suttogott mély, reszelős hangon, amitől a hideg kirázott. Persze, jó értelemben.

Jean kuncogott egyet, majd egy óvatlan pillanatban megharapta a fülemet.

!!

Ismételten kirázott a hideg és eleresztettem egy hosszú sóhajt. Erre erősebben harapta a fülemet, és egy kis nyaldosta is.

Guszta... de, mi ez a fura érzés? Teljesen más attól, amit akkor érzek, mikor azt a könyvet olvasom...

Miután még egyszer megharapta a fülemet, elkezdte szívogatni is.

Baszki, tiszta nyál lesz a fülem...

Úgy látszik elege lett a fülemből, ezért inkább az arcomra kaptam egy puszit, majd a szám szélére, vészesen közel a számhoz, aztán az állkapcsomra. Majd a nyakam következett.

Még jó, hogy a törölközőt idegességemben levettem a nyakamból.

Ahogy haladt lefele, minden egyes pontnál adott egy csókot a nyakamra. Nem tudom, hogy direkt csinálta-e vagy sem, de mikor lejjebb haladt, az orra hegyét mindig végighúzta a nyakamon. És időnként meg is szagolgatta.

- Szappan illatod van.

- Mivel nemrég fürödtem...

- És a hajadnak is jó illata van - mondta, majd beleszagolt a hajamba.

Mióta ezt műveli velem, teljesen megváltozott a hangja. Sokkal mélyebb... sokkal... szexibb...

Ezután visszatért a nyakamhoz, és mindkét oldalon hagyott egy-két nyomot. Én pedig közben nyöszörögtem és mocorogtam... és egy idő után Jean nyaka köré fontam a kezeim, és ujjaim a hajával játszottak.

Nem is tudom, minek nevezzem azt a hangot, amit Jean kiadott, amikor egy kicsit húztam a haját. Talán dorombolásnak...

Mikor Jean elért az ingem nyakáig nekilátott volna a kigombolásának, de megragadtam a kezét.

- Nem... szeretném - mondtam félénken, és oldalra fordítottam a fejem, hogy ne kelljen ránéznem.

- Én viszont szeretném - suttogta a fülembe, majd beleharapott.

Iszonyat lassan gombolta ki az ingemet. Minden egyes gombot egy puszi követett. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mikor megcsókolt a melleim közt...

Majd mikor elért a nadrágomhoz, vigyorogva felnézett rám. Nem adom magam olyan könnyen. Nehogy azt hidd, Kirschtein!

Megragadtam a gallérját és felhúztam, majd megfordítottam magunkat; most én kerültem felülre. Gondoltam, visszaadom neki mindazt, amit eddig kaptam.

Én is a fülharapdálással kezdtem. Már az első harapásnál nyögött egyet Jean.

Aha, szóval fül. Ezt megjegyeztem.

Egy picit még harapdáltam és szívogattam a fülét, ő pedig egyre többet nyöszörgött. És olyan képet vágott hozzá, hogy csak, na... Fél grimasz és félig csukott szemek...

Ezután a szája szélét pusziltam meg, majd az állkapcsát, és utána jött csak a nyaka. Én is vészesen lassan csókolgattam a nyakát és én is végighúztam az orrom rajta. Kicsit harapdáltam, nyalogattam a nyakát, majd egy pontnál hangosan felnyögött.

Elvigyorodtam és úgy döntöttem szemétkedek vele egy kicsit. Többször is megharaptam és nyalogattam azt a pontot. Jeannak be nem állt a szája és folyamatosan nyögdécselt. A nyögései furcsa érzést keltettek a gyomromban.

Felbátorodtam és elkezdtem kiszívni a nyakát azon a ponton. Na, a hangok, amiket kiadott zene volt füleimnek. Morgott és nyögdécselt is. Amikor pedig ezekből kifogyott, akkor meg sóhajtozott. De azt is erotikusan tette.

- Baszd meg, (neved). Alig műveltél velem valamit, de mindjárt...

- Shhh! - mondtam és a szájára tettem az ujjam. - Még nincs vége.

Gondoltam, hagyom a nyakát, ezért én is elkezdtem kigombolni az ingét. Minden egyes gomb után adtam a mellkasára egy puszit. A mellkasán és a hasán is hagytam egy-egy jelet. Mikor ott szívtam a bőrét, akkor is nyögött és morgott. Egyre inkább kezdek hozzászokni a hangjaihoz... és egyre jobban fel is izgatnak...

- Még várni akartam vele, de eddig bírtam - mondta halkan és megfordított. Megint én vagyok alul.

A következő pillanatban pedig vadul elkezdett csókolni. Amikor ajkai az enyémhez értek egy villámcsapás futott végig a testemen. És az agyam irányított, tehát egyből visszacsókoltam. Próbáltam legyőzni, de nem ment... Megharapta az alsó ajkamat, kicsit szívogatta, majd betuszkolta a nyelvét a számba.

Mindketten egymás szájába nyögtünk. Ő azért, mert a haját húztam, én azért, mert a mellemet masszírozta.

Egy idő után abba kellet hagynunk, mert kezdtünk kifogyni a levegőből.

- Ezt nevezem - mondtam lihegve.

- Ne tudd meg, milyen régóta meg akartalak már csókolni.

- Valóban? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Igen - suttogott a fülembe.

- Szűz vagy még?

- Igen... és te?

- Én is... szóval, ne siessünk el semmit. Szeretném, ha jó lenne - mondtam halkan.

- Én is azt szeretném. Óvatos leszek, megígérem - mondta mosolyogva és finoman megcsókolt.

A következő pillanatban pedig elkezdte lehúzni rólam a nadrágomat, a bugyimmal együtt. Majd ő is levette a nadrágját. Belenézett a szemembe és mindketten bólintottunk.

Jean lassan helyezte magát belém. Torkomon akadt a levegő, mikor megéreztem, milyen nagy is valójában.

- Te, mondd csak. Ez hogy fér el a nadrágodban? - kérdeztem kis szünetekkel, ugyanis Kirschtein elkezdett mozogni.

- Nehezen - nyögte ki.

Elkuncogtam magam, de nem volt jó ötlet, mert egy emberinek nem mondható hanggá alakult át, mikor Jean gyorsított a tempón.

- Haaah... gyorsabban - sóhajtottam a hátát markolva.

Jean hallgatott rám, és még gyorsabban mozgott. Éreztem, ahogy egy izzadtságcsepp gurul végig a nyakamon, és kezdtem kifogyni a levegőből. És a szám is kiszáradt. A fájdalomról pedig nem is beszéljünk...

A hangok, amiket kiadtam nyögés és kiáltás között voltak. Jó érzés volt, de ugyanakkor piszkosul fájt is. Jean viszont csak grimaszolt és nyögdécselt. Egyenesen bele a fülembe.

Időközben valahogy sikerült ilyen félig ülős pózba szenvednünk magunkat, szóval most a gyomromban éreztem a farkát.

- Ahhh... én mindjárt...

- Azt... hiszem... én... is... - lihegtem a fülébe.

Még volt egy-két utolsó döfés, majd mielőtt Jean elment volna kihúzódott belőlem. Egy kicsivel később én is követtem a mámorba.

- Jean... ugye tudod, mennyire utállak? - kérdeztem lihegve.

- Ezek után nehéz lesz elhitetni velem - vigyorgott és adott egy gyors csókot a számra.

- Amúgy, ezt most miért csináltuk?

- Hogy megpuhítsalak. És hogy ne csak könyvből tudd, milyen az érzés.

- Értem - mosolyodtam el. - Amúgy, te szeretsz engem, vagy ilyesmi?

Jean értetlenül nézett rám, és közben egyre jobban elpirult. - Persze, hogy szeretlek.

Most én voltam soros a pirulásban. - Ó, szóval így állunk...

- Ez most mit jelent? Jót vagy rosszat? - kérdezte Jean és mellém feküdt.

- Nem tudom, mit jelent - mondtam és felé fordultam. A könyökömre támaszkodva figyeltem az arcát. A csapzott, kócos haját, a gyönyörű mézszínű szemeit, a piros, most egy kicsit duzzadt ajkait és a nyakát, mert ott is látni lehetett, mennyire ver a szíve.

- Szeretlek... azt hiszem - vallottam be.

- Azt hiszed? - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Igen. Vagyis nem... nem hiszem... tudom.

- Nos, akkor én is szeretlek - mosolyodott el és megcsókolt. - Most viszont már későre jár és álmos is vagyok. Gyere ide.

Odabújtam hozzá, és a nyakába fúrtam a fejem. - Utállak, Jean.