Hangrejtekben az éjszakák mindig csendesek és hidegek.

A madarak és bogarak ilyentájt már mélyen alszanak... vagy csak nem mernek büszkélkedni a hangjukkal.

Yei, amikor visszatért a faluba egy küldetésből, még hidegebbnek érezte a levegőt. Szinte úgy is mondhatjuk, hogy az éjjeli dér csípte a futástól kimelegedett arcát.

Fáradtan tölcsért formált a kezeiből és meleg levegővel próbálta felmelegíteni átfagyott ujjait.

Lustán vonszolta magát a meleg otthon iránya felé és közben azon gondolkozott, vajon a szülei ébren várják-e haza, vagy már mélyen alszanak a fárasztó munka után.

Halkan felkuncogott az elképzelt hazaérkezésén.

Édesanyja fáradtan ül egy bögre kávé társaságában a konyhaasztalnál, édesapja pedig mellette ül keresztbefont karokkal és mélyen alszik. Viszont, amikor kinyitja az ajtót, az ijedten felrázkódik és ásítva köszönti.

„- Hazajöttem!

- Üdv itthon, kicsim!"

Ahogy közeledett a ház felé, csalódottan vette észre, hogy az ablakok sötétek.

Lelobozva lépett az ajtó elé, de az résnyire nyitva volt.

Ijedten nyúlt kunaitartója felé és óvatosan bentebb tolta az ajtót, majd a falnak nyomódva ment egyre beljebb.

Yei próbált higgadt maradni, ahogy megállt a nappali bejárata mellett.

Nagyot nyelve rugaszkodott el a faltól és állt meg közvetlen az ajtó előtt, de bent üresség tátongott.

Kissé megkönnyebbült sóhaj hagyta el tüdejét, majd a konyhaajtó felé pillantott, ahonnan a hold erős sugara szűrődött ki.

Halk léptekkel közeledett felé, majd elé érve tanácstalanul nézte az ajtókilincset.

„Be kell mennem. Mi van, ha betörtek és bajuk esett? Nem hagyhatom őket magukra... kinyitom az ajtót."

Azzal egy határozott mozdulattal belökte és hisztérikus sikoly hagyta el a száját.

Az ablakon beszűrődő hold fényében tisztán ki lehetett venni apja és anyja darabokra szaggatott testét.

Félelem rázta minden porcikáját, ahogy a helyiség különböző pontjain meglátta a vértócsákat, benne a végtagokkal.

A sokktól sírva rogyott térdre, miközben próbált a szoba egy olyan pontjára nézni, ahol nem talált vérfoltot vagy véres húscafatokat, de nem nagyon sikerült neki.

„- Örülök, hogy épségben hazaértél, kicsim!

- Az én lányom... egy karcolás nélkül tért haza a küldetésről. Büszke vagyok rád, Yei!"

Ahogy kapkodta a tekintetét pontról pontra, egy írást vett észre a padlón.

„Most te jössz, Yei."

Ijedten rázkódott össze, amikor meghallott egy hangot a háta mögött.

Mintha valami súrolta volna a padlót, majd egy nagy csattanást hallott, közvetlen maga mellett.

Lassan fordította fejét hátra, majd ismét egy sikoly hagyta el a száját.

Egy számára jól ismert kígyó tekergett mögötte, ami türelmetlenül csapott néha farkával a padlóra.

„A parancsára vár... Hol vagy?"

Kissé összeszedettebben próbált felállni a földről, de a sokktól még mindig rázkódó lábai ismét összerogytak alatta és tehetetlenül térdelt a bestia előtt.

- Látom, épségben tértél vissza – mondta ez mély hang a bestia mögött. – Ügyes vagy.

- Miért? – nyögte a lány.

- Nincs okom magyarázkodni, hisz lassan te is követed a szüleidet. Felesleges locsogás lenne.

- Miért? – ismételte meg Yei magabiztosabban. – Miért hívtál ide minket Hangrejtekbe, ha most legyilkolsz minket? Azt hittem, az apám hasznos számodra! Orochimaru...

A férfi kellemesen felkuncogott.

- Hát nem éted, kicsi Yei? – kérdezte negédesen Orochimaru. – Pont ezért hívtam ide a családodat. Már csak ti vagytok az egyetlen olyan család, aki birtokolja a genkakut, ezért... meg kell halnotok.

- És ezért most megölsz?

- Nem is vagy te annyira buta, Yei – kuncogott tovább a férfi, majd megsimította a kígyó fejét, aki továbbra is türelmetlenül csapkodott a farkával.

„Most mégis mit csináljak? Orochimaru ellen lehetetlenség, hogy győzzek. El kell menekülnöm... de merre és hogyan? Ha most megszökök, valamelyik kutyáját utánam küldi, hogy vadásszon le. Gondolkozz Yei... GONDOLKOZZ!"

Orochimaru közben nem tétlenkedett. Azonnal parancsot adott a bestiájának, amint megérezte, hogy a lány mire készül.

A kígyó gyorsan mozgott, így Yeinek rögtönöznie kellett.

- Alakváltás! – kiáltotta a lány tétlenül.

- Tényleg azt hiszed, hogy egy egyszerű alakváltással megmenekülhetsz előlem? – kérdezte Orochimaru nevetve, de megakadt a torkán a hang, amikor a lánynak már nyomát sem látta.

Yei nevetséges lépése sikeresnek látszott, amikor egy bolha alakjában minden gond nélkül kiugrott az ablakon és a falu kijárata felé közeledett.

Megkönnyebbülten támaszkodott meg már emberi alakjában egy távoli fa törzsének.

Emlékezetében még mindig a házban látottak cikáztak, illetve Orochimaru szavai.

„Le fog vadászni. Tudom. Menedéket kell találnom minél előbb. Valamelyik falu talán befogadna, de erre vajmi kevés esélyt látok. De muszáj megpróbálnom."

Erőt vett megán, majd elindult a falu felé, ahol biztos menedéket adnak neki...

Több napon keresztül csak futott. Nem állhatott meg pihenni, hisz tudta, hogy akkor megtámadhatják. Állandó mozgásban volt, nehogy bekövetkezzen, amire számított.

Ez a taktika nagyrészt be is vált, hisz senki sem próbálta megtámadni útja során.

Avarrejtek kapuja előtt lihegve állt meg.

Korábban is járt már ott, küldetések miatt, így jól ismerte már arra a járást.

A kapun túli kis bodegából két ismerős ninja lépett ki, hogy ellenőrizzék az iratait, illetve megkérdezhessék, milyen szándékból érkezett.

- Higoshi Yei, Hangrejtekből – adta át az engedélyét a két férfinak. – A Hokagéva szeretnék beszélni egy személyes üggyel kapcsolatban.

- Mégis miféle személyis ügy? – vonta fel a szemöldökét az egyik ninja.

- Mivel személyes, nem adhatok ki információkat. Feltétlenül a Hokagéval kell beszélnem erről. Kérem, engedjenek be.

A ninják összenéztek, majd megadón visszaadták az iratokat a lánynak.

- Legyen. Üdvözöljük Avarrejtekben, Higoshi kisasszony.

- Köszönöm – hajolt meg a lány és azonnal a falu főépülete felé vette az irányt.

Miközben egyre közelebb ért hozzá, alaposan átgondolta, hogy mit mondjon a Hokagénak. Nem akart hazudni, így egyetértett magával abban, hogy a színtiszta igazságot mondja el.

Sétálás közben többen is megbámulták az utcán, de ő cseppet sem foglalkozott ezzel. Minél előbb beszélni akart az öreggel, hogy menedékjogot kérhessen.

Tudta, mi lesz ennek az ára, de nem bánta.

Szíves örömest adott ki információkat Orochimaruról, de tudta azt is, hogy mire talán Hangrejtekbe érnek a kiküldött ninják vagy az ANBU emberei, annak már nyoma sem lesz.

Orochimaru nem egy hülye ember... Már akkor elköltöztette a falut máshová, amikor ő sikeresen megszökött.

A Hokage irodája előtt megállt, majd mélyet sóhajtott.

- Szabad – kiáltott ki a férfi a kopogás után.

- Tiszteletreméltó Hokage – hajolt meg a lány illedelmesen az ajtóban. – Beszélni szeretnék magával.

- És mégis miről?

- Orochimaruról.

Az öreg kezében megállt a pipa, amikor meghallotta a nevet.

- Hallgatom, fiatalhölgy.

- Köszönöm – hajolt meg ismét a lány, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Higoshi Yei vagyok, Hangrejtekből. A genkaku vérvonalának egyetlen örököse vagyok. Még kiskoromban az apámmal és az édesanyámmal menekülnünk kellett emiatt a képesség miatt, de Orochimaru megtalált minket és biztonságot ígért nekünk. Alig pár nappal ezelőtt, egy küldetésről hazatérve, minkét szülőmet lemészárolva találtam és Orochimaru engem is próbált megölni, de sikeresen megszöktem előle. Bármilyen információt hajlandó vagyok átadni róla, ha kapok cserébe menedékjogot a faluban.

- A genkaku egy igen veszélyes, de hasznos technika – szólalt meg a Hokage egy kis szünet után. – Egészen a mai napig nyomát se találtuk a családnak, akik birtokolják...

- Úgy gondolom, Avarrejteknek talán még hasznos is lehetek e szempontból – vágott közbe a lány. – Hisz itt van még a sharingan is, illetve a byakugan. A genkakuval még erősebb lehetne a falu.

- Erős kártyákkal dobálózol, fiatalhölgy – mosolyodott el a Hokage elismerően. – Ha betartod a szavad és elmondod az információkat, amiknek a birtokában vagy Orochimaruról, nincsen ellenvetésem az ellen, hogy itt maradhass, és teljes védelmet kapj.

- Hálás vagyok, Hokage uram – hajolt meg Yei.

Pár óra elteltével Yei már avarrejtek fejpántjával lépett ki a központ bejáratán.

Minden információt átadott a Hokagénak illetve a tanácsnak és csak azután intézték el az átirattatást, de erre számított.

Az új lakásának kulcsát forgatva az ujjai között sétált a nyüzsgő utcán.

Teljes védelem, lakás és még az élelmiszerre és ruházatra havonta kap is egy bizonyos összeget.

A falun kívülre csak nagyritkán küldik küldetésekre, hogy Orochimaru és az emberei ne találhassák meg.

Tudta, hogy a Hokage ezeket az intézkedéseket csak azért teszi, mert a genkaku egyedüli tulajdonosa.

Még egy csapatba is be lett osztva, ahonnan pont egy lány hiányzott. Velük másnapra lett megbeszélve egy találkozó, amit cseppet sem várt.

Megállt a lakása bejárata előtt, majd a zár kattanása után benyitott és szétnézett a helyiségben.

Néhány bútor helyezkedett el benne, a konyhában néhány edényt is talált, ezen kívül szinte üres volt.

Fáradtan dőlt le az ágyára és a feje fölötti ablakon kinézve csak egy dolgon járt az esze...

„Orochimaru... bosszút fogok állni a családomért. Megtalállak... és megöllek."