//Technoblade//

Pen halott. 

Ez az egy mondat járt a fejemben. Meghalt az egyetlen ember akiért érdemes volt élnem. Megígértem, hogy megvédem. És elbuktam. Meghalt... meghalt... MEGHALT!

Utoljára akkor éreztem ekkora ürességet, mikor a szüleim meghaltak. Fájt. Mérhetetlen ürességet éreztem a szívemben. Mindig is a húgom volt a támaszom. Elmondhattam neki mindent. Nem nevetett ki, nem sajnált. Csak végighallgatott. És most halott... az én hibámból.

Soha nem láthatom már mosolyogni... örülni egy-egy győzelmének... sírni... nevetni... küzdeni vele... egyre nehezebben legyőzni... Már a létezése előtt elhatároztam, hogy utálni fogom. Elvette a helyem. Úgy éreztem, hogy a vetélytársam. Az első számú ellenségem. Pedig még meg sem született...

Egész nyolc éves koráig levegőnek néztem. Máig sem tudom miért. És annak ellenére, hogy én gonosz voltam vele. Hogy semmibe vettem. Ő mindig kedves volt hozzám. Emlékszem éppen születésnapom előtt egy hónappal neszeltem meg valamit. A húgom mindig eljárkált otthonról. Egyszer követtem és egy nether portálhoz ment. Azt gondoltam valamit tervez ellenem. Aztán mikor születésnapomon odaállt elém és előhúzott egy koronát, nem értettem az egészet. Aztán a húgom megszólalt:

-Neked készítettem Techno! Mert király bátyus vagy! És igazi vezető. 

Letérdeltem elé és megkoronázott. Leginkább szégyent éreztem abban a pillanatban. A húgom soha nem tett ellenem semmit én mégis hogy bántam vele? Azon a napon fogadtam meg, hogy megvédem minden áron. És elbuktam...

A gondolkozásban észre sem vettem, hogy kiértem a házból. Előttem egy hegy magasodott. Hirtelen egy gondolat cikázott át a fejemen. Csak egy kósza gondolat. És mégis mire nem veheti rá az embert...

Visszafordultam és bementem a házba. Bezárkóztam a szobámba és ki sem mozdultam két napig. Csak gyötörtem magam. Pontosan tudtam, hogy az egész miattam van. És az sem segített, hogy volt időm ezen rágódni. Talán, ha elfoglalom magam valamivel minden másképp alakult volna. De nem tettem. És majdnem ez lett a vesztem.

Pen halála óta három nap telt el, mikor eszembe jutott megint az a kósza gondolat. És elhatároztam magam. Kiléptem a szobámból. De nem azzal a szándékkal, hogy felejtsek, nem. Nekem halál kellett. Meg akartam halni. Ahogy a húgom.

Felteleportáltam a hegy tetejére. Penelope megtanította kizárni a hangjaimat. Ők sem bizonytalaníthattak el. Előttem madarak repültek el. Nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget. Vettem egy mély levegőt és... és leugrottam a hegyről. Tudtam, hogy meghalok. De abban a pillanatban nem akartam más. 

Egyre csak gyorsultam és gyorsultam. Már senki nem tud megállítani. Ám a szívemet nyomó fájdalom nem enyhült. Még akkor sem mikor már tudtam, hogy meg fogok halni.

A szél fütyült a fülem mellett. Ám még valamit hallottam. Közeledő szárnysuhogást. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Hiszen már mindegy nem? Hát nagyon nem.

Vártam a becsapódást. A halált. De helyette teljesen mást éreztem.

Földet értem. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy nem zuhanok tovább. De valami nem volt rendben. Még mindig éltem. Valaki szorosan csimpaszkodott belém. Aztán az a valaki átölelt. Valahonnan olyan ismerős volt.

-Techno... miért csináltad ezt? Meg is halhattál volna!

Ez nem lehet. Lehetetlen. Ő nem lehet itt.

-Ph.... Philza?

-Itt vagyok Techno! Minden rendben lesz! Kérlek soha többé ne csinálj ilyet? Mi lett volna, ha nem látlak meg? Ha nem veszem észre, hogy valaki zuhan le a hegyről!

-Meg kellett volna halnom...

-T... tessék? Ezt nem mondhatod komolyan Techno! Mond el mi történt! Kérlek...

És ekkor kiszakadt belőlem minden. Philza jobb híján csak hallgatott. Tudta, hogy mennyit jelentett nekem Pen.

-Miért nem hagytad, hogy meghaljak?

Kérdeztem végül.

-You know my son. Technoblade never dies.

Azzal megint átölelt. Be kell vallanom jól esett.

Philza mindig is apám helyett apám volt. Mikor elvesztettük a szüleinket Philza befogadott minket. Mikor mindenki elfordult tőlünk Philza segített nekünk. Aztán egyszer csak nyoma veszett. Nem tudtuk hova ment és miért. Csak annyit tudtam, hogy elhagyott minket.

-Miért...? Miért mentél el? Miért nem kellettünk már neked?

-Nem Techno... nem erről van szó csak... tudod...

-Mond csak ki Philza...

-Mert... miért füstöl a ház...?

-Tessék...?

Hátrafordultam és megláttam... hogy a ház amiből kb 10 perce léptem ki lángokban áll. Ez nem lehet! 

-Úr isten... Gyerünk Dadza dolgunk van! Drista és a többiek bent vannak a házban!

Ám éppen mikor az ajtóhoz értünk az beszakadt. Illetve berúgták. Rajta egy zöld csík suhant ki, majd egyenesen vissza a házba. A földön megjelent a vöröshajú lány. Szóval Drista aktiválta a képességét. Már suhant is kifele újra. Ezúttal a tündérrel a karjaiban. Ki nem állhatom a tündéreket. 

Tudtuk, hogy nem segíthetünk. Ekkora sebességnél Drista nem látja hova megy. Ha pedig nekünk jön, azzal mindkettőnk súlyosan  megsérül...

Drista újra berohant a házba. Ám ezúttal sokkal hamarabb tért vissza. Üres kézzel. 

Ha nem volt már bent senki, akkor miért rohant vissza? Talán van még bent valaki más is? 

Elindultam a ház felé azzal a határozott szándékkal, hogy kimentem az illetőt. Ám amint az ajtó közelébe értem a tető összeomlott. Hát oda már nem megyek be az biztos. Aki eddig nem jutott ki az életképtelen volt és kész.

Felnéztem, hogy lássam a helyzet súlyosságát. Ám amit ott láttam az vérfagyasztó volt. A romok közül ugyanis egy ember emelkedett ki. És mikor felismertem az illetőt hirtelen minden világos lett számomra. Már csak egy dolgot nem értettem...

Miért...?

Ummm. Itt is lennék egy újabb meglehetősen furcsa hangulatú résszel. Remélem örültök, hogy Dadza is felbukkant. :)

Ez a "gyönyörűség" azért tartott sokáig, mert először elkezdtem írni Dream fonalának a folytatását, de valahogy nem esett kézre. Értitek nem? Szóval úgy döntöttem, hogy előhúzom az aduászt. Az én kis gyönyörű Technomat.

És nem csak azért esett Technora a választásom, mert annyira szeretem (nyilván azért is), hanem azért, mert egy barátnőm tudatta velem, miszerint Techno rákos. Nos nem tudod, hogy ki hiszi el és ki nem. Én személy szerint nem gondolnám, hogy Techno előállna egy ilyen komoly témájú hazugsággal, csak azért, hogy nagy nézettsége legyen. Vannak akikből kinézném, de nem akarok neveket mondani. Szóval azért esett Technora a választásom, mert meg akartam mutatni, hogy milyen erős személyiségű, és, hogy milyen nehéz is lehet neki. És nem tudom, hogy kivette észre, de direkt beleírtam a szállóigét: Technoblade never dies!!! Szurkolok Techno, mert ha fel mered adni, akkor nagyon szomorú leszek.

Nade. Ez a rege már így is túl sokáig tartott. Nem szeretek nagyon beszélni. Szóóóóval...

Hamarosan jelentkezem a kövi résszel, addig is: SZIASZTOOOOOK!!!!!