Egy napot csúszva a "két hetente lesz rész" szöveghez képest, de nézzétek el. Leadási hetem van egyetemen, aztán állandóan videó felvételeket kell gyártanom.... Négyből kettő leadva, egyet ma fejezek be és még egy kell... imádom a vizsgaidőszakot... Minden esetre jó olvasást kívánok mindenkinek! Véleményeteket várom commentben!

- Dan? - lépett a fiúhoz Aelin, aki még mindig az ajtó félfának támaszkodott. A halántéka enyhén gyöngyözött a verítéktől. - Dan, jól vagy? 

Hirtelen tisztult ki a fiú tudata. A fiatal Dan Jackson szorosan a nővéréhez bújt. Ijedten meredt saját magára. Nagy Dan alaposan felmérte a környezetét, mintha nem teljesen tudná, hogy mit is keres itt. 

- Mi történt? - kapta a tekintetét Aelinre.

- Elindultál Lin után, amikor hirtelen összeestél. - érintette meg óvatos mozdulattal a fiú homlokát. 

Kicsit melegebb volt a szokásosnál, de Dan esetében ez teljesen normális volt a sárkány gének miatt. 

- Lin után? - vonta össze a szemöldökét a fiú. - Minek?

Aelin zavartan pillantott hátra Juniera és Natre, akik ugyanolyan tanácstalanul bámultak vissza rá. 

- Éppen elmeséltem a húgomról egy történetet és kapcsoltál azonnal, hogy a barátnőd számára mit jelenthet... 

- A barátnőm?! - szakította félbe nyomban Natet az idősebb Dan. - Mi az, hogy a barátnőm?! Aelin ennyire elcsavarta a fejedet, hogy már az agyad helyére is rózsaszín köd ült?!

Aelinben megállt az ütő. 

Ez nem jó. Ez nagyon nem jó!

- Lin. - meredt Danre Aeilin, miközben érezte, hogy a keze remegni kezd. - A te Lined! Aki évek óta a barátnőd! Előtte meg a legjobb barátod volt!

- Ez valami vicc?! - vágott egy enyhe fintort Dan, miközben felállt a földről és megvakarta a halántékát. - Mert egyszer még talán bejött volna, bár ez láthatóan elmaradt, tehát másodjára is bepróbálkozni elég gáz. 

- Dan! - esett kétségbe Aelin. - Te ne viccelődj! Lin...

- Inkább az ellenségem, mint a barátom, ezt tudnod kéne... Csak Nat miatt tartott eleve velünk ebbe a múlt helyre hozós dologba. - indult el kifelé a srác.

- Ez nem így történt! - kapta el a karját a lány. - Lin a barátnőd! Mindent feláldoznál érte! 

- Te is begolyóztál?! - rántotta meg a kezét és olyan dühösen kiáltott Aelinre, hogy a lány döbbenten engedte el őt. Sose hallotta még Dant ilyen dühösnek. - Nem a barátom. Évek óta nem az, de ha nekem nem hiszed el és láthatóan Nattel együtt valahogy... elfelejtettétek, vagy csak szopattok, akkor kérdezd meg a kis káosz libát. Léptem! - indult el a folyóra.

Aelin tekintete a hátára tapadt. Hirtelen pördült meg és nézett a tátott szájú Natre és Juniera. 

- Megváltozott a jövő. - nyögte ki nagy nehezen Junie.

Aelin tekintete a 11 Éves Danen landolt.

- Te voltál? - kérdezte.

- Nem értem... - hebegte a fiú. - De nekem Lin... Lin! - lobbant fel egy halvány szikra a szemében és se perc alatt kirohant a folyosóra. Aelinnek ideje se volt felfogni.

- Ezek szerint a húgom elszúrta. - összegezte Nat. - Mi miért emlékszünk még rá, hogy együtt voltak?

- Gondolom, mert még nincs minden veszve. - felelte Zoya Royal, aki eddig csendben meghúzódott az egyik sarokban a vitrin mellett. - Legalábbis a filmekben mindig vannak valakik, akik emlékeznek és ilyesmikkel magyarázzák.

- Az időutazás nem így működik. - rémlett fel Aelin előtt Kronosz szavai.

- Utaztál már vissza korábban az időben? - kérdezte felvont szemöldökkel Zoya.

- ... Nem. - válaszolta, miközben gondolkodva kapta a fejét Natre. 

A fiú csak viszonozta a pillantását. Nem mondott semmit és nem is kérdezett semmit. Aelinnek pedig most csak pont az a szempár kellett, hogy rájöjjön mit is álmodott. Az ő gyerekei léteznek egy másik síkban, ahogyan pár olyan személy is, akivel személyesen találkozott. Mint Noah. A kisfiú nem tűnt el, hiába mondta azt Sven valamikor Helen Smithnek, hogy nem találkoznak többet. Megtörtént. Hosszú távon volt esély. Ám amikor Sven ott akarta hagyni Helent... elkezdett a fiú eltűnni, mert haragban váltak el. A harag egy sokkal erősebb érzelem. Tagadás, agresszió... Mintha az ember folyamatosan Árész közelében lenne... Árész mellett pedig ki van ott mindig? Erisz. Hogy viszályt szítson. Az istennő Izzyt is állandóan nyomon követte és a Stirling tesók mellett is mindig ott van.

- Édes istenek. - pördült meg a lány és kezdett el a folyosón végig vágtázni.

Lopva nézett csak maga mögé, Nat és Junie kocogva indultak meg utána. Az előbbi még mindig kicsit sápadt volt, míg az utóbbi pár lépés után kimelegedett, de egyik sem lassított. 

Aelin arcára halvány mosoly ült. Nyavalyás férfi büszkeség. 

- Mi a terv? - tudakolta Junie, mikor Aelin hagyta, hogy a két fiú beérje.

- Megtalálni Kis Lint és valahogy kiverni a fejéből a dolgokat. -  válaszolta Aelin.

- Akárhol lehet. - vetette ellen Nat.

- Ha a démonjaim méltóztatnak nem szarni a fejemre megtalálom őt. - mordult fel torok hangon a lány. 

Az egy dolog, hogy Oroszországba nem jöttek érte. Az még egy dolog, hogy mikor Lin majdnem meghalt akkor sem voltak hajlandók megjelenni, de azért még megfizetnek...

- Nem hallgatnák rád a démonjaid?! - pislogott Nat.

- Nem. Szarnak rám. Valami bajuk van.

- Csodás... Lehet ennél...

- Ki ne merd mondani! - dörrent rá a lány, mire Nat befogta a száját.

~~~

Kis Dan folyamatosan rohant folyosóról folyosóra. Minden egyes szobába, ahol valaha játszottak Linnel benyitott. Sehol se találta a lányt. Egyre mélyebbre haladt a Bázis területén, miközben próbálkozott a havernője fejével gondolkodni, de sokra nem ment vele. Lin agya általában egy kaotikus káosz. A legcukibb kaotikus káosz, amibe időnként becsúszik egy rendszalag, hogy megpróbáljon rendet rakni, de hamar rájön, hogy ez szinte esélytelen és tovább áll. 

Dan már a mínusz első szinten volt, ahol többek között a vezérlő terem és a személyzet szobái voltak, illetve a könyvtár. Kis reménnyel indult el az utóbbi felé.

Az ajtót feltépve meglátta a fotelban üldögélő Lint. A lábai felvoltak húzva a bútorra. Foltokban káosz cafatok tekeregtek a levegőben. A lány csak a könyves szekrényeket bámulta. 

- Lin? - tette fel óvatosan a kérdést Kis Dan. 

A lány rákapta a pillantását. A szemeiben düh uralkodott és félelem. Úgy nézte Dant, mintha egy fenyegető tényező lenne.

- Nem akarom, hogy az megtörténjen. - mondta halkan a kislány, az indulattól és a félelemtől enyhén remegett a hangja.

- Akkor nem fog megtörténni. Ígérem. - tett óvatosan egy lépést. - De Lin... A 18 éves énem majdnem az ellenségének tart. Nem tudom mit mondott a te idősebb éned, de az enyém szerint ez nem rossz dolog és most... nem akarom, hogy az ellenségem légy. A barátom vagy... ugye?

A fiú szeme reménykedve csillogott a lámpa fényben. Úgy pislákolt, mint a legutolsó szál gyertya a sötétben. A tábortűz az éjszakában. Az első csillag, ami előtűnik, amikor lemegy a nap.

Lin hosszan meredt a szempárba. Csak az járt a fejében, amit látott. A hideg szinte futkosott a hátán. Az egyik osztálytársa jelent meg a szeme előtt, pont az aki negyedikben megcsókolta. Más lány lehet aranyosnak találta volna. Sokat készült a fiú, próbált kedves lenni, de egy dolgot aláírt abban, amit mindig mondtak a szülei. "Majd ha idősebb leszel megérted" ő még nem volt ahhoz elég idős, hogy felfogja észben mi mit jelent. 

- Nem tudom. - felelte végül a lány, az indulat eltűnt a szemeiből. - A 18 éves énem szerint... minden ehhez fog vezetni, hogy a legjobb barátom vagy, hogy veled vagyok, mert fiú és lány között nem létezik barátság. 

- Lin... - ért a lányhoz Dan és fogta meg óvatosan a kezét, de Lin elrántotta tőle. Dan érezte, hogy a szívébe fájdalom hasít. Nyelt egyet. A havernője sose csinálna ilyet... - Lin. Amióta az eszünket tudjuk egymás mellett vagyunk, minden hülyeségben, rosszban és jóban támogattuk egymást. Nagyon sok mindent átéltünk... A legjobb barátom vagy! - a hangja hirtelen megremegett. - A barátom vagy, ugye? 

Lin az ujjait kezdte el piszkálni. Szinte megfojtotta volna őket, ha élnének. 

- Az voltam... De már nem biztos, hogy az akarok lenni. 

Dan úgy érezte, mintha valaki egy jégkockát rakott volna a tarkójára. Nem akarta elhinni azt, amit hallott. A torka elszorult. A feje teljesen üres lett. 

- Mi? - ejtette ki óvatosan az egyetlen szót, ami eszébe jutott. 

- Nem akarok a barátod lenni. - pillantott egyenesen a fiú szemeibe Lin.

Dan füle zúgni kezdett.

- De-de-de... miért? - dadogta.

- Mert nem akarom, hogy egyszer a fiúm légy. 

- Akkor nem leszek! -  mondta kétségbeesetten Dan.

- Ez nem így működik. - rázta meg a fejét a lány és tette le a lábait a talajra, miközben a tenyerével a bútor szélébe kapaszkodott.

- Honnét tudod, hogy működik?! - kiáltotta majdnem Dan. - Átélted már egyszer?! Megpróbáltad már megoldani?! Nem! Lin, a barátom vagy! A legjobb barátom, ahogy én a tiéd! Ha nem akarod nem fog semmi sem megtörténni! Nem leszek szerelmes beléd! Ígérem! Csak... 

- Nem hinném, hogy ezt az ígéreted száz százalék bizonysággal betudod tartani. - mondta Lin. - Mostantól nem vagyok a barátod. Nem szeretném, ha átjönnél hozzánk. Nem szeretnék találkozni veled többet. 

- De... de... a legjobb barátom...

- Voltál. Mostantól nem vagy az. Fogadd el Dan. - olvadt bele azonnal a szekrény árnyékába. 

Dan hamarabb érezte meg az arcán lehulló könnyeket, mint hogy felfogta volna, hogy a szeme ég, a mellkasa és a torka pedig lüktet. A látása elhomályosult a könnycseppektől. Az adrenalin pánikszerűen öntötte el a teste minden egyes porcikáját, miközben a tudata nem hitte el mi zajlik körülötte. De valahogy a teste hamarabb felfogta a vészreakciókat, mint az agya, pont mint a kulcshajsza alatt. De itt nem voltak sárkányvadászok, óriássárkányok, csapdák, vagy rejtekajtók. Csak egy mondat, ami megpecsételi a hátralévő életét. 

Lin Stirling többé nem a barátja. 

Futni kezdett. Fogalma sem volt miért, hiszen Linnel nem beszélhetett. Csak menekülni akart, elfelejteni ezt az egészet. Beszélni valakivel, de tulajdonképpen ennyi volt... 

Amy Los Angelesben van, Aelin is, Junie valahol Washingtonban és a kulcshajsza miatt úgy is ellenségek jelenleg. Az apja utálja, az anyja halott. Az egyetlen bizalmasa Lin volt és most ő is... elhajította őt. 

Mindenki, aki számított... Elhajította őt.

~~~

Aelin, Nat és Junie szobáról szobára keringtek. Nem nagyon volt releváns esélyük, hogy megtalálják Lint. Már kezdték feladni, amikor cipő dobogást hallottak, majd ahogy a 11 éves Dan Jackson elszáguld mellettük. 

- Dan! - kiáltott utána Aelin, jól látta, hogy sír. - Jaj ne már... - sóhajtotta. - Gyerünk! Legalább ő megvan!

A három kamasz követte a kisfiút, aki a szobája ajtaja mögött tűnt el. 

Aelin óvatosan tette a kilincsre a kézfejét, majd a másik két srácra nézett, akik csak biccentettek neki. Lassan nyitott be a fiú szobájába. Annyira furcsa volt ez az egész... Lin cuccai még mindig ott voltak a szobában... mintha még mindig együtt lennének. 

Kis Dan hason feküdt az ágyán. A hátán látszott, hogy időnként remegés fut végig a testén a sírástól. 

- Dan. - ült le az ágy szélére Aelin és simított végig a kisfiú hátán. - Hé, Bénaság. - dőlt a fiú füléhez, olyan lágyan ejtette ki a fiú gúnynevét, hogy normál esetben Dan biztosan meglepődött volna rajta.

Aelin lefeküdt mellé az ágyba, hogy lássa a szemeit. 

A két zöld szempár vöröslött a sírástól. Az fiú arca fénylett a lefolyó könnycseppektől, fekete szempillái tincset alkotva ragadtak egymáshoz, pont mint a Barbi és egyéb rajzfilmekben ábrázolt szereplőknek, csak nekik az volt a "normális" kinézetük. Aelin más szituációban ezen jót nevetett volna, de nagyon ritkán látta Dant ilyen szinten összetörni és ezen a napon ez már a második eset, mindkettőnek az oka pedig Lin Stirling volt. 

- Mi történt Bénaság? - kérdezte halkan. 

Dan szipogni kezdett. 

- Lin... Lin... Nem akar a barátom lenni. - nyögte ki.

Aelin azonnal Juniera nézett. Ezért nézte őket teljesen hülyének a 18 éves Dan Jackson. Mert ő úgy emlékszik, hogy az ő Linje 11 évesen kijelentette, hogy nem akar a barátja lenni. Aelin csak összepréselte az ajkát, miközben felült. 

- Valahogy meg kell győznünk a 11 éves Lint. - mondta. - Amíg emlékszünk rájuk, mert lassan nekünk is átfognak alakulni az emlékeink. Dan tudod hol van Lin? 

- Nem... - fúrta a kisfiú a fejét a párnába. 

Aelin csak vigasztalóan átölelte a kisfiút és simogatni kezdte a haját. Nagyon jól tudta mi mehet keresztül Dan fejében. 

- Nem lesz baj. Segítettél rajtam nagyon sokat. - suttogta a fiúnak. - Most én próbálok meg rajtad. 

Nem akarta megtudni, hogy milyen emlékek költözhetnek a fejébe ha nem sikerül. Bármennyire is volt néha Lin és Dan idegesítő, falták fel szinte egymást a folyosó kellős közepén, vagy a nappaliba mindenki előtt, ő imádta őket. Imádta, hogy tiszta a kapcsolatuk, őszinte és képtelen volt rá, hogy elfogadja... a mostaniakat. És még a 18 éves Linbe bele se botlottak... 

- Aelin... - lépett a lányhoz Nathaniel a kezében Dan rajzfüzetével. - Azt hiszem nem ártana sietnünk. - adta oda a lánynak a füzetet 

Aelin kikapta a kezéből. Lin egyik rajzánál volt nyitva a füzet, pontosabban egy elhalványuló rajznál. Aelin arcából rögtön kifutott a szín, ijedten nézett össze Nattel. 

- Tarts ki. - simított végig Dan hátán Aelin, majd letette a fiút és elindult kifelé az ajtón. 

A két fekete hajú srác követte. Aelin a folyosó közepén megállt. A szemeiben az Alvilág holt lelkei keringtek. Nat lágyan érintette meg a karját. Aelin felé fordult és halványan elmosolyodott.

Semmit nem mondott neki a fiú, csak ott volt mellette, ez ép elég volt Aelinnek, hogy megpróbálja átgondolni Dan mit tenne. Bár most Dan túl gyenge lenne ahhoz, hogy kezdjen valami a szituációval. Percek lehetnek, max pár órájuk mielőtt az idő kereke lezárulna. A démonjai kellenek ehhez. Ők se perc alatt megtalálhatják Lint, de velük most nem számolhat.

Nat szemeit figyelte, Linnek sok köze volt hozzájuk. Csak reménykedett benne, hogy rájuk nem hatna ez az egész... Dan-Lin dolog. Hirtelen kerekedtek el a szemei és sápadt el teljesen, ahogy rájött, hogy a démonjai miért nem jelentkeznek. A harag rögtön felváltotta a döbbenetet és úgy áramlott végig a testében, hogy belelüktetett az egész teste. 

Ezt Zero megfogja keserülni... Az ő ötlete lehetett. Senki másé. Az a nyavalyás szerelem démon! Nagyon is jól tudta, hogy mi kezd kialakulni közte és Nat között. A démonok pedig mire tudnak csak féltékenyek lenni? Ha a gazdájuk nem foglalkozik velük, valamilyen oknál fogva. Aelin pedig mióta a bulizós esték elkezdődtek egy démonját sem hívatta a hálószobájába. 

- Ezt még megbánjátok... - mordult fel torok hangon, de már tudta mit kell tennie, több szempontból is, hogy ki találhatja meg fél másodperc alatt Lin Stirlinget. 

Kilőtte magát a folyosón és csak a dolgozószoba előtt lassított. 

Belépve a szobába Edmundot az asztalnál ülve egy csomó könyvvel maga körül és a laptopja társaságában találta meg. Selma a fotelben olvasott, ha Ed kérdezett tőle valamit szarkasztikusan feltett egy rávezető kérdést, amivel Edmundod gondolkodóba ejtette, majd a férfi elvigyorodott és visszafordult a jegyzete fölé. 

- A 11 éves Lin és Dan látta, ahogy a 18 éves énjük csókolózott. - mondta köszönés helyett Aelin, amikor belépett.

- Minek csókolóztak, mikor tudták, hogy ott vannak a kicsik? - kapta fel a fejét Edmund a könyvből. 

- Nem tudták, hogy ott vannak. - vágta rá Aelin. - De most nem ez a lényeg. - ült le Edmund mellé. - Megpróbáltak beszélni magukkal...

- Gondolom szarul sült el, akkor nem lennél itt. Most egyik se akar beszélni a másikkal?

- Dan jól viselte, egyáltalán nem akadt ki, max. egy kicsit, de hamar elfogadta a dolgokat. - Edmund meglepetten pislogott. A kinézetét leszámítva ez az első dolog, amiben a fia nem hasonlított Hallre. - Lin viszont kiakadt. Megszüntette a barátságát Dannel és most a 18 éves Lin és Dan...

- Kitalálom. Nincsenek együtt és nem is barátok, sőt utálják egymást - csukta be a könyvet Ed, miközben Aelin bólintott. - Pedig kezdtem megkedvelni Lint, imádnám, mint leendő mennyem. 

Aelinnek egy nagyon régi kép ugrott be, akkor nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget. Edmund szájából egyszer hallott egy ehhez nagyon hasonló mondatot. Kezdte úgy érezni, hogy ez nem először történik, hogy náluk is ugyanúgy volt egy jövőbéli száll és, hogy ez az egész hülyeség egy bazi nagy hörcsögkerék, ami évek óta jár körbe-körbe. 

- Igen... és... - kezdte Aelin.

- Helyre kell hozni valahogy. Kis Linnel elfogadtatni vagy ilyesmi. - biccentett alig láthatóan, hogy érti a probléma okát. - Egyszerű. - nyitotta fel a laptopot és írt be egy csomó kódot és egyéb dolgot. A monitoron a Bázis kameráinak képe jelent meg. - Megmondom hol vannak. Igazából nem kell sok mindent csinálnotok. Csak zárjátok össze őket egy szobába. A két 18 évest és a kicsi Lint. Látni fogja mindkettő eshetőséget. Választhat melyiket akarja. Egyikőtök, aki egész ravaszan tud a szavakkal bánni legyen bent és apránként, óvatosan manipulálja a kicsi Lint... erre egyikőtök sem alkalmas, normál körülmények között... de...  - húzta el a száját. - Talán Aelin. - állapodott meg a lányon a pillantása. - Én nem mehetek. Akkor Dan automatikusan engem fog támadni, nem Lint. Csak egymást szabad támadniuk. Linnek látnia kell, hogy a mostani álláspontjából mi lesz. Izzy vére. Elég lesz ennyi. Lassan de rá fog jönni melyik út a jobb. Ha Bredre ütött... akkor hamarabb. A 18 éves Lin most sétált be a vészkijáraton a Bázis területére. Az idősebb Dant nem látom a kamerákon, tehát vagy a szobájában van, vagy... valaki másnak a szobájában. A 11 éves Lin pedig... úton van az idősebb Lin felé. 

Aelin szemöldöke összeszaladt. Az előbb jöttek ki Dan szobájából, ott a kicsi volt... Hogy lehetne ott?

- Várjunk csak... - szólalt meg Junie. - Miért segítesz nekünk?

- Kedvelem Lint. - vonta meg a vállát Ed. - Szereti az irodalmat, folyamatosan olvas, van valami... érdekes kisugárzás benne, ami a kicsiben még nincs, még előtte áll. Bír Dannel, ami nehéz. Nem is kicsit. 

- És azért a káosz és rend képesség sem hátrány, mi? - kérdezte elhúzott szájjal Nat. 

Edmund szeme ravaszuk felcsillant, ahogy a fiúval találkozott a pillantása, majd egy halvány gonosz mosoly terült szét az arcán.

- Bizonyos szempontból mindig számított a Jackson családban, hogy a családba beházasodó milyen képességet hozz be. Nem hiába a legerősebb félvérek közé tartozik Yui, Sam, Aelin, Sven és Jane. 

Aelint egy pillanatra kirázta a hideg. Pont abban a sorrendben sorolta fel a családját, ahogy ők számítottak a győzelmükre. Két személy képes őket felül múlni... Nat és Lin... Akik csak és kizárólag Dannek köszönhetően jutottak ki Irana lebegő börtönéből és valahol... egy jobb világban... Nat a férje lesz, a Jackson család része és Lin is... már ha sikerül a 11 éves Lint valahogy jobb belátásra bírni.

- És... - halványult el a mosolya a férfinak. - Nem hiába gyengült meg Ingrid és Lucy ága. Már bocs Junie.

- A vér. - rándult meg a szája a srácnak. - Illetve, hogy a nővérem csak a saját vérét képes irányítani.

- Igen. - biccentett alig láthatóan Ed. 

- Azt hittem nem kedveled az Apollón vért. - jelent meg egy gúnyos mosoly Nat száján.

- Nem is kedvelem. Lin más esett. 

Aelin arcára menten ravasz mosoly ült ki, miközben az emlékeibe beleégett fiú arcvonásai azonnal feltűntek előtte... Steve.

- Megtennéd, hogy összeszeded őket... - gondolkodott el Aelin. - Mondjuk az egyik edző terembe?

Edmund alaposan végig mérte Aelint. Kedve lett volna rákérdezni, mire gondolt az előbb, de sejtette a választ. "Áh, semmi." 

Biccentett, majd megfogta Aelin kezét. Egytized másodperc alatt teleportált. Aelin csak futólag érezte, hogy sötétség vonul át az elméjén, majd másodpercenként felvillant körülötte a világ. A démonjaitól megszokott érzés volt, ám ott egyik helyről a másikra teleportáltak. Nem folyamatosan pontról pontra és még tovább. 

Örült, amikor már az edző teremben állt Edmunddal, a két Linnel és a 18 éves Dannel. Ed biztatóan rá mosolygott, és menten kámforrá vált. Ő pedig egyedül maradt azzal a Linnel és Dannel, akik már nem azok akik mellett felnőtt, akiknél végig nézte, ahogy szépen lassan egymásba szeretnek és általuk kialakult egy képe egy olyan dologról, amiről azt hitte sose lehet az övé. Sose lehet neki. Illetve, az ijedt Kis Linnel, aki azonnal az egyik árnyék felé suhant, de hamarabb elkapta a karját. 

- Nem mész sehová. - mondta félig sziszegve. - Sok mindent elrontottatok az idősebb éneddel. Most megnézed a döntéseid eredményét.

- Mi? Miről beszélsz?! Aelin! - csattant fel ijedten a kislány, miközben az ujjaival próbálta Aelin kezét lefejteni magáról, de a lány szorosan fogta és az idősebbek felé vezette. - Aelin! Ne! Nem akarom!

- Én is sok mindent nem akartam az életemben. Nekem nincs választásom. Nem volt, aki prezentálja, hogy mi lehet a jövőmben. Neked van választásod. Csak figyelj. - guggolt le a lányhoz és szorította meg a kezét, hogy eszébe se jusson elárnyékutazni.

A tekintetét a 18 éves Linre és Danre szegezte. Csak most vette észre, hogy Dan kezében egy rajzfüzet volt, ugyanaz a rajzfüzet, ami Dan szobájában ő is a kezébe vett. A fiú tekintete bizonytalan volt, értetlen, de mégis mérges és fájdalom ült benne. Lin csak összefonta a melle alatt a karját és felvont szemöldökkel gőgösen nézte Dant. 

Aelin érezte, ahogy Kis Lin a kezei alatt felméri a helyzetet. A kislány már ekkor is értett ahhoz, hogy másoknak megítélje az arcvonásait és ez által a gondolatait... Nem hiába kedvelte meg Edmund Jackson az idősebbet.  

A kislány megpróbált kicsúszni Aelin karjai közül, de válaszul Aelin csak belenyomta enyhén a körmeit a lány alkarjába. Lin felszisszent és visszafordult a nagyok felé, akik még mindig egymást bámulták...

- Ez még mindig egy nagyon rossz vicc Aelin. - nézett rá Dan és indult el a kijárat felé. 

- Lin miért utálod Dant? - kérdezte nyomban Aelin és lépett be félig Dan elé, akinek a szemeiben csak felizzott az idegességtől a tűz. 

- Én nem utálom. - meredt fel rá a Kis Lin.

- Pedig fogod. - vágta rá elhúzott szájjal az idősebb Lin és sétált Dan felé. - Nem is kicsit. 

A fiatalabb Lin csak döbbenten pislogott. 

- Hagyjuk ezt. - kérte Dan és nézett a lányra. - Te kezdted én mindent megtettem, hogy elkerüljük, de te csak összetörtél. Itt a mese vége.

- Miről beszélsz?! - kérdezte félig ijedten, de főleg értetlenül Kis Lin.

- Nem törtelek össze. - forgatta meg a szemeit az idősebb Lin. - Csak elintéztem, hogy sose jusson eszedbe, hogy... Tudod. 

- Aha... Amiatt voltam romhalmaz legalább egy évig és hittem azt, hogy én tényleg csak a béna kis Dan Jackson vagyok. Te voltál a legnagyobb bizalmasom, aki azt szerette aki vagyok és elárultál. Többször a sárba döngöltél az évek alatt, mint bármelyik rokonom!

- Nem volt más választásom. - kezdett el a káosz örvényleni Lin körül. - Nem akartam, hogy...

- Süket duma! - vágta rá dühösen Dan, miközben a Kis Linre meredt, aki csak bepánikolva kapkodta a fejét, majd Aelint félre lökve elindult az ajtó irányába. 

- Menj utána. Kérdezz rá. - engedte el a kislányt Aelin, aki ijedten nézett rá, mintha azt lantolgatná, hogy lelépjen-e vagy sem, de végül Dan után rohant. 

- Miről beszélsz?! - kapaszkodott a karjába, szinte úgy csimpaszkodott rá, mint egy kismajom az anyja szőrébe.

- Hagyjál! - lökte vissza a lányt, a hirtelen erőtől és a karján felfutó forróságtól, halkan felkiáltott. Lin az edzőterem linóleum padlójára esett. 

- Hé! - kiáltott rá az idősebb Lin. - Mi a francok képzelsz?!

A káosz úgy futott végig a talajon, mint egy kígyó. Dan csak egy tűzgolyót lőtt egyenesen Lin felé. A lány éppen elkapta a fejét ezzel a káoszt megszüntetve. 

Aelin összevonta a szemöldökét. Lin ereje nem stimmelt. A káoszt nem szokta senkire se ráuszítani, azért harcolnak általában renddel ha félvér, vagy más az ellenfél, ám amint Dan megzavarta az ereje eltűnt. Nem ura az erejének... 

Mennyi minden változott meg egyetlen kis részlet miatt?

- Az egész a ti hibátok! - vágta rá a fiú és folytatta volna az útját, ha a 18 éves Lin nem kapja el a csuklóját egy aranyszalaggal és teljes testsúlyát beleadva hátra rántotta a fiút, aki a falnak csapódott. 

Kis Lin követte a tekintetével a kényszer repülés ívét. Aelin csak a lányhoz sétált. 

- Ezt nem értem... - hebegte a kislány - Elég! ÁLLJ! - kezdett el feltápászkodni, az ujjai picit vöröslöttek, Dan tüzétől..

Dan szemében a lángja felvillant. Egy sugár hagyta el a testét, ami egyenesen a 18 éves Linbe csapódott, aki felkiáltott a fájdalomtól. Bőre helyenként vörös színt öltött fel az égéstől, míg kis Linben megállt az ütő. 

- Nem akartalak megbántani! - harapott az ajkára az idősebb Lin. - Hányszor mondjam még el?!

- Én nem csak arról beszélek! - csattant fel Dan. - Mindenről. Évről évre zártál el teljesen magadtól, mindezt miért? Mert eldöntötted, hogy csak akkor nem jövünk össze, ha megszakítod a barátságunkat?! Megérte? Jobb, hogy utállak?! Hogy egy rohadék szemétláda libának tartalak, aki egészen addig a pillanatig mindenben támogatott és hitt bennem, míg meg nem tudta, hogy egyszer lehet, hogy a pasija leszek? Szerinted ez nekem, hogy esett?!

- Nem volt nekem se egyszerű! - vágta rá makacsan Lin. - A legjobb barátom voltál! Hiányoztál, hihetetlenül, de megvolt az okom, hogy emellett...

- Kurvára beijedtél, ennyi volt az okod! - a linóleumból nagyon furcsa szag áradt Dan körül. Az anyag fokozatosan elkezdett megolvadni és elfolyosódni.

Aelin mindvégig Kis Lint figyelte. Remélte, hogy ennyi elég lesz, ahogy Edmund mondta.

- Mi ez az egész? - kérdezte suttogva a kislány. Már semmit sem értett. 

- A döntésed következménye. - válaszolta Aelin ugyanolyan halkan. - Utálni fogod Dant. Nem lesztek egy pár, ez igaz. De nem lesztek a legjobb barátok sem. Amit mondtál az mélyen a lelkébe mart.

- De... De... Miért?

- Csak gondold végig. - érintette meg a lány vállát. - Mit szeretsz Danben? Milyen Dan? Mit hisz róla... - nyelt egyet. - A családja, mi? 

- Én... Én... Hogy mindig meglep és megtud nevettetni. Mindig van valamilyen spontán ötlete, amit rendszerint elszúr, mert gyakran bénázik, de valamikor mázlija van, mondjuk ha igazán fontos dologról van szó. Erős a maga módján, de csak akkor ha valaki támogatja, el akarja hitetni magával, hogy az apja véleménye kicsit sem számít és, hogy nem zavarja, hogy nincs semmilyen képessége a családban, ami... ami alapján a Jacksonok... főleg Ed szokott ítélkezni... És... itt van ereje, tehát majd megoldja... de... most nincs... - kezdte megérteni mit tett. - Én meg... én... Dan! - pördült meg oly annyira hirtelen, hogy Aelin nem tudta idejében elkapni a karját és visszatartani.

A lány árnyékutazott. Aelin pedig ijedten fordult meg, amikor megérezte a maga mögött uralkodó hőt. 

- Állj! - indult el Dan és az idősebb Lin felé. 

De azok egy szóra se méltatták. Dan egy hőhullámmal hátra vágta, de annyira, hogy érezte, hogy a karján az apró szőr szálak lepörkölődtek ő pedig a falba csapódott, pechjére az ajtó zsanérjába, így a gerincébe erőteljes fájdalom hasított, amitől enyhén be is kábult. 

Azonnal a hátára tapasztotta a kezét, amiből vér buggyant ki.

- Francba... Zero! - suttogta, de a feje nagyot koppant a földön ő pedig elvesztette az eszméletét. 

~~~

A fiatalabb Lin Dan szobájában kötött ki. A kisfiú még mindig az ágyon feküdt és a párnájába temette az arcát. Észre sem vette, hogy Lin megjelent mellette, bár ha észre vette volna valószínűleg akkor se mutatott volna bármilyen érdeklődést a lány felé. 

Lin sose látta még sírni Dant.

A kislány óvatosan tett egy lépést a fiú felé. A gondolataiban párhuzamosan viaskodott a csók és a vitapárbaj, amit látott az idősebb énjük között. Egyik végletet sem akarta átélni. Valami köztes útnak jobban örült volna, de volt egy olyan érzése, hogy ezt nem tudná semmilyen módon sem kikísérletezni a jövőből jötteken.

Félve érintette meg Dan hátát, miközben jobb lábával felmászott az ágyra. 

A kisfiú azonnal felkapta a fejét. A pillantásuk találkozott. Lin érezte, hogy a lelkébe valami megroppant. Mikor Aelin azokat mondta neki sejtette mit tett Dannel, de látni teljesen másmilyen volt, mint elképzelni. 

A fiú sápadt volt. A szeme kicsit megduzzadt a sírástól, a szempillái egymáshoz ragadtak, szeme fehérjét vörös színű hajszálerek lepték el. Tenger zöld színű írisze csillogott és mintha enyhén szürke vegyült volna bele. 

- Mit akarsz? - kérdezte bizonytalanul a fiú.

Lin ajka megremegett. Felhúzta a másik lábát is az ágyra. Igyekezett visszatartani a könnyeit, majd átölelte Dant. 

- Annyira sajnálom. - suttogta a fülébe. - Hülye voltam. Megijedtem. Nem akarlak bántani. 

Dan értetlenül pislogott és esetlenül átölelte Lint, de szinte nyomban ellökte magától a vállainál fogva. 

- Ezt magyarázd meg!  Mert én most semmit nem értek! - törölte meg a szemeit és kezdett el zsebkendő után kotorászni az éjjeli szekrénybe. 

- Láttam, hogy mit hozott a döntésem... - felelte zavartan. - Utálnánk egymást. De én nem utállak és nem akarom, hogy egyszer az legyen!

- Akkor... - fújta ki az orrát is, majd szipogott egyet, úgy folytatta. - Mégis akarod, hogy a barátod legyek?

Lin azonnal elmosolyodott. Dan kétkedő fejet vágott, mint aki nem teljesen érti az egész szituációt. 

- Igen, a legjobb barátom. - bólintott. 

Hogyan lesz egyszer lehetséges az az egész, mikor... az előtte ülő fiú semmi mást nem akar, csak hogy a legjobb barátja legyen.

- Nincs variálás és... egyéb hülyeségek? Ugye? - meredt még mindig bizonytalanul Linre. 

- Nem hiszel nekem?

- Őszintén? Nem. - rázta meg a fejét. - Az előbb... hát... - nem akarta bevallani. 

- Összetörtelek. - húzta el a száját Lin bűnbánóan. 

- Igen... - biccentett kicsit Dan. - Most meg mindent vissza akarsz csinálni... Meddig?

- Örökre!

- Kisujj eskü? - nyújtotta előre a jobb kezét Dan, úgyhogy csak a kisujja az ég felé állt. 

- Kisujj eskü. - vigyorodott el Lin és karolt bele az ujjával Danébe. 

Dan szélesen elmosolyodott, ahogy Lin is. A két gyerek felnevetett. Hol nevettek, hol mosolyogtak, miközben még mindig egymás ujját szorították. Lin elgondolkodott, hogy elmondja-e Dannek mit látott az idősebb verziójánál. Hogy mit irányított a kamasz. 

- Dan. Te miért nem akadtál ki, mint én? - kérdezte végül.

A kisfiú mosolyogva megvonta a vállát. 

- Fura, de... Igazából ha ők együtt vannak... annak megvan az oka és mi még nem tartunk ott. Előttünk van. Hogy bekövetkezi-e... Vagy igen vagy nem. Innentől mért aggódjak érte? Plusz az se hátrány, hogy nem igazán értem ezt a szerelem dolgot. Ez nekem magas és fura. Te érted?

Lin elgondolkodott. 

- Kicsit se. Megőrülnek tőle az emberek. 

- Mint Amy és Sven. - biccentett Dan.

- Ja. Nem kell ez nekünk!

- Nem ám. - engedte el Lin kezét. - Visszamehetünk végre Los Angelesbe?

- Íjj... Anya ki fog nyírni... - szisszent fel a lány, fájdalmas arcot vágva. 

- Keressük meg Apát.

~~~

 A 18 éves Dan Jackson hirtelen érezte meg, hogy a fejébe fájdalom hasít, majd csak a felé haladó káoszt látta. 

- Bassza meg! - káromkodta el magát és vetette magát hasra, majd felemelte a fejét. 

A káosz kihasította az edzőterem falát. Mondjuk mindig is tágasabb ajtó kellett volna ide, de nem ennyire... Bámulta meredten a lyukat, majd előre nézett a tátott szájú 18 éves Linre, aki csak a kezeit bámulta. 

- Istenek.... - suttogta a lány és rohant Dan mellé. - Dan, jól va... Aú. - rántotta vissza a karját, ami enyhén megégett. Pislogva bámulta a karját, majd a fiúra nézett. - Ezt... Mikor csináltad?

- Te meg mért küldtél rám káosz hullámot?! Elárulnád?! - csattant fel hangosan a fiú és kelt fel, azonnal kiszúrta a karján az aranyszalagok nyomát az alkarján, de fogalma sem volt mégis mi történt. 

- Én nem akartam... Hol van a 11 éves énünk? Az előbb még az erdőben voltam.

- Én a nappaliban. - ekkor szúrta ki az ajtó előtt fekvő Aelint, aki körül a vértócsa egyre nagyobb lett. - Ó ne már. Gyere! - fogta meg a lány csuklóját. 

- Aelin... - sápadt el Lin, ahogy látta mennyire durván felszakadtak a sebei, mintha valaki tiszta erőből a falhoz vágta volna. 

Dan csak óvatosan a hátára fordította a lányt, majd menyasszony tartásba kapta. Linnel együtt a kórháziszárnyba vették az irányt. Nem kellett messzire menniük, hogy kiszúrják a folyosón Natet és Juniet. 

 - Aelin! - tartóztatta fel Dant Nathaniel és érintette meg a lány hátát. - A rohadt... Ennyire még sosem... 

- Most együtt vagytok vagy utáljátok egymást? - tette fel a nagy kérdést Junie.

- Aelin és én? - kérdezett vissza Nat. 

- Nem. Ti... bonyolult kapcsolat vagytok. Dan és Lin! Utáljátok egymást, vagy nem?

- Mi van? - kérdezte teljes kórusba a két kamasz.

- Szuper! Akkor együtt vagytok, ugye? - vigyorgott Junie.

- Beverted a fejedet vagy mi? - meredt pislogva Juniera Lin. - Persze, hogy együtt vagyunk! 

- Miért ne lennénk együtt? - vonta fel a szemöldökét Dan.

- Hát mert Lin majdnem meghalt, de végül nem és csókolóztatok, amit Kis Dan és Lin látott. Beszéltetek velük, Dan megértette, mármint nem te. - nézett a haverjára. - A kicsi. De a kicsi Lin nem. Ezt csak onnan tudtuk meg, hogy te Dan. - bökött a srácra. - Furán kezdtél el viselkedni, azt mondtad Lin Stirling nem a barátnőd és kiderült, hogy a kicsi Lin megszakította a barátságát Kis Dannel. Ezért segítséget kértünk Edmundtól... A többit Aelin tudja, aki... ki van ütve és mindjárt elvérzik, tehát talán nem most kéne ezt megbeszélnünk... - vakarta meg gondolkodva a tarkóját.

Dan és Lin hökkenten meredtek Juniera. Ahogy Junie mesélte tisztán látták maguk előtt mi történt. Ám az erdő volt még mindig Lin utolsó emléke, ahogy Dannek is a nappali, de valahogy furcsa volt valami. Nem tudta volna egyikük sem megmondani, hogy mi. 

A pillantásuk találkozott. Lin fejében a karja járt és a rajta lévő égés nyom, míg Dan fejében a felé tartó káosz hullám. 

- Az nem lehet, hogy mi... - hebegte Lin. - Szeretsz engem...

- Igen... De úgy érzem akkor valami másnak a hatása alatt lehettünk. Egy alternatív jelen... vagy ilyesmi. 

- Erre nincs időnk! - kapta ki Nat a démonúrnőt Dan kezéből. - Lin szükségem van rád! - indult el a kórházi szárnyfelé. 

- Ránézel a 11 éves... - kezdte Lin Dan felé pislogva.

- Persze. - szakította félbe, majd nyomott egy gyors puszit az ajkára. - Ügyesen. 

Lin szélesen rámosolygott a fiúra, majd a testvére után sietett. 

Dan gondolkodva nézett Juniera. Az unokatestvére arcán kétkedő mosoly játszott. 

- Ha szabad megjegyeznem... Fura elhinni, hogy létezik olyan jövő, ahol ti nem vagytok együtt Linnel. 

- Pedig ezek szerint létezik. - felelte Dan. - Elkísérsz?

- Valakinek figyelnie kell, hogy mikor cseszel el valamit. Azt a kettőt sürgősen el kell innen távolítani... Már bocs. - tette hozzá a végére. Mégiscsak a legjobb barátai 11 éves énjéről van éppen szó. 

- Semmi baj. Igazad van és van egy olyan érzésem, hogy ezt már ők is belátták. 

~~~

Edmund Jackson a dolgozószoba kanapéján ült a laptopján a kamerák még mindig be voltak hívva. Halványan elmosolyodott, amikor kiszúrta az apró puszit a 18 éves fia és Lin között, majd a 11 évesekre nézett, akik épp elhagyták a szobát arcukon hatalmas mosollyal. 

A halandó Selma a könyvespolcnak támaszkodva figyelte a férfit. Nem hitte volna, hogy egyszer szemtanúja lesz ilyesminek. Ellökte magát a polctól, a kanapé mögé sétált és előrehajolva hátulról átölelte Edmundot. 

- Mi ez a mosoly? - kérdezte miközben ő maga is mosolygott. 

- Nem örülhetek valaminek? 

- Te? Dan esetében? Mondanám, hogy igen, de erre az egyenletre még nem volt példa. - felelte halkan Selma, az ujjaival a férfi ingének gombjával játszva. - Azt hittem utálod.

Dant nem szívleli. Ez nyílt titok, de Lint annál inkább kezdte megkedvelni.

- Van pár tervem, ha egyszer minden lerendeződik itt és ha a fiam visszaakarna menni. Elég sok ötletem... - pillantott a telefonjára, amin megjelent egy üzenet ikonja, ahogy várta az apjától, Percy Jacksontól. - Velem tartasz?

Selma alig láthatóan biccentett, mire Ed elmosolyodott és visszafordult a laptopjához. Lehajtotta a tetejét. Az egyik kezével Selma tenyerébe simította az ujjait, a másikkal felkapta a laptopot.

- Csomagolj össze. Egy hamar nem jövünk vissza a Bázisra.

- Rendben, de azért majd avass be részletesebben a tervedbe. - csillantak fel ravasz, gyanakvó szemei az ex démonnak. - Mikor tervezel indulni?

- Max. Két óra. - felelte a férfi, majd Selmához lépett és lágyan megcsókolta az ajkait.

Ed elhagyta a szobát és egyenesen a sajátja felé tartott, miközben az agya folyamatosan pörgött, olyan sebességgel akár egy üstökös. Nem éppen ebben állapodtak meg Percyvel és Lucyvel az anyja temetésén. De ha Ingrid megteheti... Ő is. Főleg a jövőbe jöttekre való tekintettel. Az kicsit sem zavarta, hogy ő 7 év múlva meg fog halni. Az már annál is jobban, hogy Yui, Amy és közel az összes harmadik generációs Jackson igen, beleértve... Lucyt. A húgát nem bánthatja senki sem.

A szobájába érve előrántotta az ágy alól a bőröndjét. Rutinosan dobta be a cuccait, túl sokszor utazott ásatásokra és egyéb helyekre. Egyedül az volt fura neki, hogy most nem csak egy táskával indul útnak.

A laptopját utolsónak dobta be, ám a végén még is elővette és a fényképekre kattintott, ám most nem a családi képeket kereste. Lehet, hogy Dan az anyjától örökölte az informatikai érdeklődését, de azért ő sem analfabéta. Az anyja gépéről csórt infókra kattintott. A Peter Johnson kéziratok láttán, amit még az anyja írt Percy és ő történetét átalakítva rögtön az elején volt. Legendák. Ezek voltak ők nekik. Mindent tud róluk, de most csak bámulta a könyveket.

Hányszor keveredtek a szülei veszélybe, hányszor mentették meg az egész világot? És Edmundék maguk hányszor tették meg ugyanezt, fittyet hányva a szüleik óvására? Semmiben sem jobbak náluk és jól tudta, hogy egyszer... Ha segítene Dannek... Talán ők is pontosan ilyenné válnának majd felnőttként, ha gyerekeik lesznek...

Egy pillanat erejéig ugyan azokat az ismételt hibákat és gyenge pontokat látta a családja minden egyes generációjában úgy, mint a fehér falon az egyedüli vörös pöttyöt.

Az olimposziak mit mondtak mindig az apjának? Hogy a család néha zűrös, de mindent meg kell tenni, hogy összetartsuk. Mit tesz az anyja, Annabeth? Ugyanezt. Mit tett ő maga, amikor mindenki ellenzése ellenére megbízott Ingridben? Ugyanezt. És mit tesznek most a jövőből jöttek? Nem kérdés, hogy ugyanazt.

Látta maga előtt az Anyja hübriszét, ahogy Halliét is. Mindig mindent jobban tudni valakinél, elhinni, hogy a világot átformálhatja. Hallienek úgy ahogy az anyjának is majdnem sikerült és Yuinak ugyanez a felsőbbrendű gőg a végzetes hibája. Az apjáé... Egy emberért a világot. Ingridért is ugyanezt tette fel. Ez a gén pedig Danben lapul meg.

Érezte, ahogy a félelem átjárja a testét, ahogy minden egyes rokonában észrevette az istenekre jellemző hibákat. Mintha ugyanaz menne le folyton folyvást, ahogy Kheiron is szokta hangoztatni. Mindig ugyanaz a nóta.

Egy hős élete mindig tragikus véget ér... Peter, Susan, Joe és Dia. Gyilkosság. Hallie a káosz méreg által megsemmisült. A többiek... Irana keze által fogják végezni. Nem tudta, hogy akarja-e tudni a pontos részleteket vagy sem.

A gondolatai Selma kérdésének mögöttes tartama felé vonultak tovább. Evangelin Stirling. Még mindig emlékezett arra a napra, amikor a könyvtárba sietett egyedül. Olyan két hete lehetett, hosszabb ideje biztosan nem. Utána akart nézni egy régészeti leletnek, amiről még sose hallott. A munkatársai, akikkel hébe-hóba felvette a kapcsolatot, amikor elbizonytalanodott és kellett egy vitapartner azték kora tippeltek. Ő nem. De az anyja felhalmozott könyveiben már látott hasonlót, ám a könyvtárba belépve meglepődött, amikor a klasszikus irodalom részlegnél kiszúrta Lint. 

- Hát te? - pislogott a lányra. 

- Valami ismertre vágytam. - felelte a lány halvány mosollyal. - Kikötöttem a klasszikusoknál. 

Edmund nem emlékezett már mi volt megdöbbentőbb, hogy a lány könyvet tart a kezében, hogy még több volt a hóna alatt, vagy hogy mindegyik elég komoly témát pedzegető regény volt és az alapján mit milyen magabiztossággal vett le ismerte is őket.

- Szoktál olvasni? - tette fel óhatatlanul is ezt a kérdést.

- Majd ha egyszer eljössz hozzánk Danért...  Nézz be a szobámba. Megfogsz lepődni. - fordult Edmund felé. 

A férfi pillantása végig futott a könyveken. Vegyesen volt ott modern és régi regények is. Stephen Kingtől az Újjászületést és Atlantisz gyermekeit látta meg, Jeffrey Eugenidestől az Öngyilkos szüzeket, Breat Easton Ellistől a vonzás törvényét és még sok más modernebb irodalmat, néhány régebbi művel, mint Shakespeare, Oscar Wilde és így tovább. A szeme Lin sorozat gyilkos szemére villant. 

- Kedvencek? - mutatott a kezével a könyvekre, de közben egy pillanatra sem szüntette meg a szemkontaktust. 

Rég csinált ilyet... Mondjuk valójában világéletében ezt csinálta csak elfelejtette mennyire tudnak az emberek néha... érdekesek lenni. Olyan kifejezéseket és mondatokat használni, amelyek őt magát is elgondolkodtatták. Ezt kedvelte leginkább régen Izzyben is. Amit tett az ellentétben állt a szavaival. Imádta megfejteni. Minden személyt imádott pszichológiailag megfejteni. Mi hajtja őket? Miért gondolják így? Van valamilyen hátsó szándékuk? Mi az? 

Valahogy Hallie halálával együtt erről is leszokott. Csinálja. Látja. Nem hiába látta a lányán vagy a jövőből jötteken. De már nem szentelte neki a figyelmét ennek az egykori szokásának. Ami ráragadt menet közbe az ráragadt, ami nem azzal pedig nem foglalkozott.

- Mondjuk. - felelte tömören a lány. 

Edmund szeme alatt a ráncok összébb húzódtak, majd az ajkára lassú mosoly húzódott.

- Egy szavas kérdésre egy szavas válasz. Mi a következtetés? - kérdezte.

- A te vagy az én fejemben? - vágta rá Lin.

- Is-is.

- Anyám mindig azt hangoztatja, hogy ha valaki egy szavas kérdést tesz fel, akkor nem is érdeklődik igazán. Sokkal inkább le akar koptatni. Negatív viszony.

Edmund még mindig mosolygott. Hidegen nyugodtan, mint aki pont erre a válaszra számított. 

- És az én esetemben?

Lin vett egy mély levegőt, miközben a szemeiben a káosz ravaszul felvillant.

- Teszt. - felelte egyszerűen.

Edmund teljes testével Lin felé fordult. Gondolkodva végig mérte a lányt. Izzyt régen abban a pillanatban kiszúrta a teremben, hogy belépett. Megérezte az auráját, most a lányra is ugyanígy tekintett. 

- Teszteltek már korábban? Mármint nálatok.

- Mindig tesztelsz. - felelte higgadtan Lin. - Az összes Jackson minden egyes pasiját vagy barátnőjét tesztelted az évek alatt. Alkalmi vagy komoly kapcsolattól függetlenül. Nem egyszer sarkalod majd a családtagjaidat szakítás irányába. Eleinte küzdenek a szavaid ellen, aztán rájönnek... hogy igazad van, mint mindig. 

Ed meglepetten pislogott. Jobban bele gondolva Haydent is tesztelgette régebben. Tudatosan. Mennyire érdemes a lányához? Hozzá való-e? Bír-e vele? 

- Láthatóan veled szembe nem találtam ilyen irányú elméleteket. - mondta. 

- Valóban nem. - helyeselt Lin.

- Miért?

- Intelligens és ravasz férfi vagy Ed. Szerintem már sejted. - mosolyodott el sejtelmesen. 

Edmund szeme a könyvekre esett. 

- Miért olvasod őket? Mit adnak neked a könyvek? 

- Új világokat, új szemléleteket, kihívásokat, küzdelmeket. Feltesz egy kérdést, vagy olykor többet mi helyes és mi nem? Hogy dolgozzunk fel egy gyászt, egy érzelmet, vagy többet. Utat mutat, tapasztalatot ad, ráébreszt arra, hogy... Egy regény és egy élet nem különbözik olyan sokba, hiába fantasy regény, hiába van pokol vagy ép menny. Megtalálod a gondolkodás módodat, a hibáidat és ha elég szemfüles vagy a párhuzamokat nem csak a történetben, hanem a te életedben is. 

Edmund hallgatta Lint, azt ahogy beszél és nézte milyen arcot vág hozzá. Szeretet volt a szemében. Szeret olvasni, nem is szeret inkább imád. Ám ahogy az összefüggéseket bevezette... rájött melyik olvasó. A gondolkodó olvasó, mint az Athénésok, nem csak a történet folyását szemlélik, hanem a köztük lévő eldugott összefüggő jeleneteket is.

- Mi a kedvenc regényed? 

- Még nem jött ki. - vonta meg a vállát Lin. - De kérdez ezekből bármit amit akarsz, amire kíváncsi vagy. 

Edmund hitetlenül meredt a lányra. Ismeri őt. Nagyon jól tudja mi számít neki és mi nem. Sose láttak belé az emberek, túl kiszámíthatatlan volt. Hiába tette mindig a leglogikusabb lépést, senki se értette miért teszi meg. Izzy. Ő majdnem megértette. Hallie meg se akarta próbálni. Joe megkérdőjelezte. Susan vitázott. Ez a lány viszont belé látott, csupán mert... Mit is fog ő tenni? Milyen szerepe is lesz Dan és Lin kapcsolatában a későbbiekben?

- Idézz. Bármit bármelyikből. - válaszolta. - De mond el miért azt választottad? Mit jelent neked az az idézet?

Lin halványan elmosolyodott, mint aki már lejátszotta volna ezt a meccset Edmund Jacksonnal a saját múltjában. A lány megfordult és letette az asztalra a regényeket. Mindegyiket egy sorba helyezte le, megfogta a Stephen King: Atlantisz gyermekei című könyvét, de csal felemelte, nem nyitotta ki.

- "Sohasem próbálok jobb belátásra téríteni senkit, aki szeret, ennyit mondhatok, mert a szerelem sohasem elég logikus."

Edmund meglepődött a mondaton, de várt. Türelmesen. Kicsit úgy érezte, mintha ez egy vissza passz lenne Lin részéről. Irányítani akarja majd a családtagjainak a romantikus kapcsolatait.

- Ezért nem tudtál régen... elriasztani Dantől. Meg még egy ok miatt, de... arról nem beszélhetek. A szerelem nem logikus ezt elég jól megtanultam, te voltál az alappillére. - hátra nyúlt és egy másik könyvet vett a kezébe. Stephen King: Az.  - "A fikció: hazugságba bújtatott igazság." - Ed elvigyorodott. - Nem hiszem, hogy ki kellene fejtenem az okát, hogy miért. Az egész világunk erre épül, szó szerint. De ha... más dolgokra gondolnék. Mondjuk egy elképzelésre, egy nézetre, amihez ragaszkodik az ember, amibe görcsösen kapaszkodik, egy kiépített maszk, vagy tégla fal, csillogó palota, ami mögé elrejti saját magát. Az is ugyanez. Hazugságba bújtatott igazság. 

Edmund még mindig vigyorgott. Az asztalhoz sétált Lin mellé és neki dőlt a bútornak. Lin letette a könyvet és az Öngyilkos szüzeket vette a kezébe. 

- "A gyász természetes. Hogy túljutunk-e rajta, az döntés kérdése." Mostanában ez mozgat egyre jobban a velünk átéltek miatt. Gyakran elgondolkodom ki hogy élte meg és... Én emiatt a regény miatt teljesen másképp. 

Edmund nem ismerte ezt a regényt. Susan kezében látta párszor, meg az anyjáéban. 

- A másik kedvencem ebből. - folytatta higgadtan Lin. - "Minden bölcsesség paradoxonban végződik." Ennél szerintem nem létezik nagyobb bölcsesség. Mert bármeddig is tágítják a tudósok az univerzumot mindig találnak valamit, amit nem tudnak már megmagyarázni. Ilyen a világ is. Nem tudják miért így néznek ki a csillagrendszerek és a bolygók. Megtervezett, ezt tudják. Az okát már nem. Persze mit tudjuk... az istenek. Mindennek ők az okozójuk. 

Ednek ismerős volt ez a mondat, de nem kapcsolt azonnal, hogy miért. Később jött rá, hogy egyszer Aaron mondta ezt Yuinak, még amikor a lánya Aphrodité génjei kezdtek feltörni 14 éves korában.

- Valamilyen szinten... a sors otromba fintorra, hogy ebbe van az egyik kedvenc idézetem és mellette a legutáltabb is. "A lányok valójában álcázott nők, akik már jól ismerik a szerelmet, sőt a halált is, s nekünk pusztán annyi a szerepünk, hogy a szükséges kísérőzenét szolgáltassuk mind ehhez." A leghülyébb mondat a világon, már maga az, hogy egy lány ismeri a szerelmet. Azt se tudjuk mi az. Ahogy a fiúk se. A halálról nem is beszélve, hiába vagyok Hádész vér, hiába érzem ha valaki haldoklik.

Ed csak hallgatta a lányt. Eddig nem kérdezett közbe. A lány megválogatta a szavait, szinte tudta mit kell mondania, hogy kell kifejeznie magát. Annyit rizsázott amennyit kellett, mélyebben nem ment bele semmibe sem. 

- Ezt kitől örökölted? Mert hogy nem Izzytől és Bredtől az biztos. - szólalt meg végül Ed.

- Apámnak van egy ilyen oldala, de titkolja. Izzy nem mesélte soha, hogy kémián ismerkedtek össze, mármint úgy rendesen? És imádtak Shakespeare színdarabokról beszélgetni? 

Ed megrázta a fejét. Keveset tudott Bredről és Izzyről, akkoriban tettette magát halottnak. Elég volt annyit tudnia, hogy Bred Apollón vér. 

- Mit gondolsz... - kezdte lassan és megfontoltan a kérdést. Lin várt. Nem vágott arcot, tisztán nézett rá. - Milyen idézet illik hozzád?

Lin meg sem lepődött. 

- Gyerekként nem pont ezeket mondtam rá. De pár még mindig egyezni fog. - a válasz hallatán Edmund szinte felhorkant. Tényleg ismeri... Sőt, nem csak a személyiségét... Ez a lány még a gondolkodását is ismeri. - Nyugi, majd eljutsz oda, hogy megbízol bennem. Nem így akartad te se, hogy szinte olvassak a gondolataidban, hogy mit miért teszel. Csak így alakult. A válaszom: "A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén." Elég sok mindent tettem és fogok tenni még, ami... káoszba taszíthatja a világunk létezését. - egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, kicsit inkább szomorú volt, mint feltétlenül boldog. - "Az élet nem bűn, hanem heroikus vállalkozás. Olyan küzdelem és háborúság és gyönyörűséges kaland, amiben az emberi szellemnek győzelmet kell aratnia, elsősorban önmaga káosza és sötétsége felett." Ez a múltam, ami a jelenlegi 11 éves énem számára... inkább a jövő. Maradjunk ezeknél. 

Edmund úgy fonta össze a szálakat, mint régen Izzynél, amikor apránként lefejtette a páncélját, csak itt a páncélt a lány olyan tudatosan engedte le, mint előtte egyetlen egy ismerőse sem. Félelmetesen értette Edmund mit szeret ebben a lányban Dan. Érezte a lány lelkében szunnyadó káoszt, tudta hogy a kiemelt idézetekben nem hiába szerepel a káosz szó és az egyensúly, a győzelem valamely formája. A lány minden baja önmagától eredhetett... illetve... a 11 éves Lin számára vagy máris ered, vagy eredni fog. Milyen igaz is lett...

- Megnyersz magadnak? Kedvelni foglak, mint Dan választottja a jövőben? - tette fel nyíltan a kérdést. Mindig kerülőutat kellett minden egyes alkalommal választania, Hallie, Izzy, Ingrid, Yui, Amy... de Lin... Egyenes és őszinte jellem, de úgy forgatja a szavakat, mint néha ő. Tudja mit akar és meg is kapja.

Lin elmosolyodott. 

- Tudod a választ. Nem? - kérdezte miközben alig láthatóan megemelkedett a szemöldöke. 

- Különleges lány vagy. - mondta higgadtan Ed. - Olyan nézettekkel, mint régen Yui. Csak... ahol Yuival elrontottam... Ott te maradtál ezen a vonalon úgy hiszem. 

- Egyenes választ Ed. - szólt közbe a lány.

Ed felhorkant. 

- Leendő menyem - bólintott gúnyosan a lány felé, de a hangjába nem volt neheztelés. - Még ha Apollón vér is... 

- Ne vesd meg az Apollón vért. - kezdte el összeszedni a könyveket Lin. - Csak azért mert Skandar Mosley ráhajtott Hallie Beckendorfra egykor. 

Ed szemei elkerekedtek. Nem említette soha sem. Senkinek sem. Gyorsan elkapta Lin karját. 

- Ezt honnan tudod?

- Sok mindent tudunk a jövőből jöttekkel, amiről nem is álmodnál. Hét év. Ennyi az előnyünk veled szemben. Junie már mondta nem? 

- Mire gondolsz?

- Ha maradhatnánk... Hosszabb ideig két év és megnéznénk a képedet. Megfogsz lepődni és meggondolod a jövővel kapcsolatos dolgokat. - indult el az egyik árnyék felé, de Ed megszorította a karját.

- Miért? Mi lesz két év múlva?

Lin halványan mosolygott még mindig. 

- Ha elmondhatnám... Akkor se mondanám el. Mindent a maga idejében Edmund Jackson és talán megannyi rejtett  kártyalap kerül a játékasztalra, melynek következtében élni akarsz. Megyek olvasni. Köszönöm a társalgást. Úgy érzem mindkettőnknek... sokat mondó volt. 

Edmund azóta is gondolkodott Lin válaszán. Rejtett kártyalap... Élni akar... Megfog változni valami. Ez biztos. Először Selma jutott eszébe, de az már most is jelen van. Nem hagyta nyugodni ez a válasz. Mindig eszébe jutott, ahogy az is, hogy Lin... Milyen ijesztő mértékben beleillik a családjukba. 

A fiú pislogva kapta a fejét a szoba csillárjára. Villogott. A laptopjáért kapott. A Bázis egész területén vibrálni kezdett az áram. 

Mi a fészkes fene folyik itt?

~~~

Aelin szempillái lassan rezdültek meg. Az éles hófehér fény egy pillanatra teljesen elvakította, majd nagy nehezen kitudta venni az ágykeretet és az éjjeli szekrényt is. A párna fertőtlenítő szagától azonnal tudta hogy hol van. 

Lassan fordult csak az oldalára a jobb kezével gondosan megtámaszkodva maga mellett. Ahogy fordult karok kaptak el az oldalát, medencéjét és a lábát, hogy fékezzék és korrigálják a nem túl beszámítható mozdulatait. 

Aelin elmosolyodott, amikor a fekete haj alatt megpillantotta a kék szempárt, de amikor meglátta Lint menten fel akart ülni és elkapni a csuklóját. A gerince két oldalán végig futó fájdalom, viszont ebben megakadályozta. Bal alkarjával feljebb tolta magát néhány centivel, mire Nat rögtön visszanyomta az ágyra, de jobb kezével sikerült elkapnia Lin csuklóját.

- Mond, hogy Dan a pasid. - nyögte ki, az ajka száraz volta. 

- Persze, hogy az. - szorította meg a kezét Lin. - Nat elmondta, hogy csak Edmund és te miattad. Köszönöm. - mosolygott, miközben megpróbálta a könnyeket eltűntetni a szemeiből. Nem tudta elhinni még mindig, hogy ennyire... Ostoba volt. - Pontosan, mi is történt a hátaddal?

Aelin szemébe olyan metsző gyűlölet ült, hogy Lin egy pillanatra megijedt, hogy valamelyik démonja felbukkan mellette.

- Hozzá vágott az ajtóhoz Dan, egy tűz hullámmal. - felelte higgadtan, miközben Natre nézett. - Mikor kelhetek fel?

Nat habozott. 

- Nem ajánlom még pár óráig. - amint kimondta Aelin az ajkára harapott és karizomból feltolta magát az ágyon. - Aelin... - kérlelte őt a fiú, de Aelin csak a lábára állt, ha Nat nem kapta volna el elterült volna a padlón. - Sok vért vesztettél. 

- Dolgom van. - mondta eltökélten a lány, majd elbizonytalanodott. - Nektárt és ambróziát kérek. Amennyitől bírom egy ideig a saját lábamon. 

A fiú úgy bámult rá mintha elment volna az esze... Meglehet, hogy igaza volt. 

- Nem tudom mit akarsz, de nem ajánlom, hogy... 

- Elakarsz jönni velem randizni? - nyúlt az utolsó ütőlapjához Aelin.

Lin szemei fennakadtak. Miről maradtak le?

- Ez zsarolás. - villant fel Nat szeme. - És ha rávágom, hogy nem? 

Aelin hátra pillantott Linre, de végül visszafordult Nathez. 

- Nem tennél ilyet. - búgta szinte simogató hangon Aelin. - De meg kell tennem valamit. Muszáj. 

Nat felsóhajtott. A szekrényből szerzet nektárt és ambróziát és a lánynak adta. Aelin egy húzásra kiitta a nektárt. Azonnal érezte, hogy erőre kap. Az ambróziát csak betömködte a zsebébe és kisétált a gyengélkedőről. 

- Megmerjem kérdezni? - lépett Nat mellé Lin.

- Úgy is megfogod. 

- Igaz. - mosolyodott el Lin. - Mi történt köztetek?

Nat csak gondolkodva meredt Aelin után, majd a húgára nézett.

- Jó játék a csak szex dolog. De veszélyes, ha már nem csak az. - felelte végül és elindult Aelin után mielőtt valami őrültséget csinál.

Lin csak képzeletben önpacsit adott saját magának, majd elkezdte összeszedni a véres rongyokat és kötszereket, bár legszívesebben Aelin és Nathaniel után eredt volna. 

Aelin a szobájába sietett. A düh folyamatosan nőtt benne. A démonjai nem fogadtak szót. Nem jöttek el értük, de főleg érte nem! Amikor itt is hívta őket nem is egyszer, akkor sem méltóztattak előjönni. A sebei felszakadtak és ha Lin és Dan nem változnak vissza normális önmagukká, akkor már rég elvérzett volna. Ezt megfizetik. 

Bevágta maga mögött az ajtót. Az ágyára lehajította a bőrdzsekijét és feltűrte a felsője ujját. Szét tárt karokkal állt az ágya felé fordulva és csak hagyta, hogy az a hatalmas erő, amit Puck előszeretettel használt, mikor ő még alig ismerte a felszínre tőrjön. 

A falon kanyarogni kezdtek a démoni erő hullámai. A lámpa fénye pislogni kezdett, a bútorok remegni, miközben először Selmát tépte ki a halandó énje árnyékából. A nő tehetetlenül esett a földre mögötte. Aelin kinyitotta a szemét és megpördült a tengelye körül. A fehér hajú démon ijedten meredt rá. Szeme fehérje eltűnt, az egész olyan fekete volt, mint az éjszaka. A bőrén fodrozódni kezdett a démoni erő. Az úrnője hirtelen kapta a fejét a gardróbszoba irányába, mire Astarot átesett a falon és Selma mellett landolt. 

Aelin csak tovább haladt a Bázis területén. A démonjai, akik láthatatlanul járkáltak eddig a folyosókon, most hogy a halandó Selma mellől eltávolította a démont minden felé özönlöttek. China karján végig vájta a karmait, a démon karjából fekete vér folyt amikor Astarot mellett megjelent. Egyenként szedte le őket. A Bázis szinte beleremegett az erejébe. Az éjjeli szekrénye eldőlt, az ágya pár centit előrébb ugrált a parkettán.

Egy démonja hiányzott már csak. Az ajtóra nézett, ami menten kivágódott. Zero úgy kapaszkodott az ajtó félfába, mintha az élete függené tőle és mennyire jól sejti, hogy akár igaza is lehet. A fejét hátra rántotta a lány, mire a démon egyenesen elrepült a jobb oldala mellett ás az ágy fölötti képnek csapódott. Az ajtó becsukódott. Az áram helyre állt és falról is eltűntek a fekete árnyak. 

- Szervusztok. - mosolyodott el szárazan Aelin. - Azt hittem... ennyi év után nagyon is jól tudjátok, hogy hol van a helyetek és hogy mik a szabályaim! - ordította szinte a végére. - Hol voltatok?

A démonjai hallgattak. Aelin várt pár másodpercet.

- Ahogy meghagytad saját magamat figyeltem. Azt mondtad bármi van ne tűnjek el mellőle. - felelte Selma. 

Aelin alig láthatóan biccentett. Nem is Selmát okolta, ahogy semelyik női démonját sem. A hét fiút annál inkább. 

- A többieknek? - nézett egyenesen Gavrielre, majd a lassan hozzá sétáló Zerora. 

A démon nem nézett rá csak Gavriel mellé állt. Aelin nyomban tudta melyik kettő volt az ötlet gazda. 

- Jó. Akkor mondom hol nem voltatok: Oroszországban! Kis híján Lin Stirling meghalt, én majdnem megvakultam, ti pedig mit csináltatok a hívásomra?! Szartatok válaszolni rá, pontosan azt! - kezdett el a lába körül a sötétség gyűrűzni, időnként a démonok felé indult, mint egy horog. - Tudni akarom miért!

A démonok még mindig hallgattak. Aelin érezte, hogy a türelme bármelyik másodpercben összeomolhat. A dühe folyamatosan nőtt. Azonnal odalépett Gavrielhez és elkapta az alkarját. 

- Nekem mindegy melyikőtök válaszol, de azt ajánlom gyorsan tegye. Tudjátok, hogy halandóvá itt nem tehetlek titeket, túl veszélyes, de nem is kell. Mert az erőtök tőlem van, nem mástól és amit használtok, azt elvehetem, akkor amikor akarom és vele minden pozitív hatást is. 

Gonosz mosoly terült szét az arcán. Selma elhűlten figyelte, ahogy Gavriel arcán lassan ráncok kezdenek megjelenni, hogy a haja fokozatosan megőszül, a szemei beesnek, az izmai eltűnnek. A halhatatlanság örök fiatalsággal is jár... Aelin fokozatosan vette azt el. 

A többi démon nem mert megszólalni. 

- Úrnőm... - szólalt meg Gavriel, amikor már a bal kezén a bőr kezdett elporladni. Az arcára fájdalom ült ki. 

Zero szemei fennakadtak. Sose gondolta volna, hogy a halhatatlanságuk igazából az örök fiatalságukból fakad... Ha elkezdik őket öregíteni... A testük nem bírja és porrá hamvad. 

- Zero és Gavriel parancsot adott nekünk, hogy semmilyen esetben se válaszoljunk a hívásodra! - bökte ki China. 

Aelin felvonta a szemöldökét. Gavriel öregedése megállt, de nem változott vissza. Az úrnőjük egyenesen Zerora nézett. 

- Mi okotok volt erre? - tette fel higgadtan a kérdést. 

Újabb csend. 

Aelin arca megfeszült. Elengedte Gavriel kezét, akinek visszaváltozott a haja szőkévé és a bőre újra kisimult. Nem nézett ki többnek 21-nél. 

- Hát így állunk. Utánam. - mondta Aelin, elhagyta a szobáját és egyenesen a kis konyha felé igyekezett. A démonjai a nyomában maradtak.

Amint beértek a szobába, Aelin a hűtőhöz lépett és elkezdte kipakolni belőle a zöldségeket, felvágottakat és köreteket. A kamrából is kivette a krumplit, a gyümölcsöket és a gondosan félre tett péksüteményeket. 

A démonjai értetlenül figyelték mit csinál. Aelin leültette a démonokat az asztalhoz és mindegyik elé gondosan lehelyezett egy-egy tányért. Minden volt rajta. 

- Játszunk egy kicsit. - jelent meg ismét a sötét mosoly Aelin száján. - Az egyik legfontosabb szabály a démonok számára - kapott le poharakat a felső szekrénysor polcairól, majd egy narancsot elkezdett megpucolni és kifacsarta belőle a levét. - hogy a drogok, az alkoholok és minden ami egészségtelen, vagy káros egy normális ember számára, az titeket éltet. Az egyenletet megfordítva. Ami nekünk jó. Mint a zöldégek, gyümölcsök, húsok. Azok nektek méregek. Beszélgethetünk arról, miért árultatok el, vagy lehet enni. 

A démonok csendbe maradtak. Selma idegesen meredt Zerora, a démon viszont csak a tányért bámulta. 

- Értem. - biccentett Aelin és ült az utolsó helyre. - Ez esetben jó étvágyat kívánok! Váljék egészségetekre.

A démonok nem mozdultak.  

- Azt mondtam: Váljék egészségetekre! - Aelin szeme sötéten felragyogott, mire a démonjai egy emberként nyúltak az ételhez és elkezdtek enni.

China az első falatnál majdnem elhányta magát. Selma eleinte jól bírta, de amint leért a gyomrába az alma darabka érezte, hogy a gyomra a saját gyomor falát kezdi el marni. Zero a kenyeret tépkedte. Gavriel fanyar arccal meredt az Aelin által kezébe nyomott narancslére, majd mikor meglátta úrnője pillantását csak lehúzta. 

Öt perc telt el, amikor China felpattant és a mosogatóhoz rohanva viszontlátásra került a megrágott étel. Amikor már nem kellett hánynia se nézett ki jobban. Eredetileg sárgás árnyalatú bőre teljesen szürke lett. A pultnak támaszkodva remegett. Zero is szédülni kezdett az asztalnál. Selma egész jól bírta a többiekkel ellentétben. Ő nem több ezer éve fogyasztott utoljára emberek számára készült ételt. 

- Abbahagyni az evést. Nos, miért tettétek? - várakozott Aelin.

A démonjai kábák voltak. Azt se tudták lassan hol vannak.

- Tovább akartok tán enni? - vonta fel a szemöldökét Aelin.

China a pultnál felnyögött, de többre nem futotta tőle. Aelin csak felállt az asztaltól. A spejzből kivette a vodkát, egy keveset töltött egy pohárba, majd China kezébe nyomta. A démon csak lehúzta. Kezdett jobban lenni, de még mindig erősen szürke volt az arca. 

- A türelmem fogytán, a tányérotokon pedig még sok kaja van. - mosolygott halálos nyugalommal Aelin. - Kér valaki? - emelte fel a vodkás üveget, jól látta a démonjai pillantásán, hogy igen. Mindenki. - Aki válaszol kap. 

Minden démon pillantása Zerora siklott. Aelin kezdte sejteni, hogy Gavriel inkább afféle bűntárs volt, nem maga az ötletszerző. Zero tervelt ki mindent, ez várható volt, de az okát nem tudta. Zero hűségesebb volt hozzá, mint Selma, mivel miután Selmának visszaadta a posztját... A lánynak a halandó szokásai megmaradtak. Szerelmes maradt Edmundba, ő ezért ül még most is higgadtan az emberi ételek felett. Selma átgondolta a szavait, majd ha kellett megvétózta az., Zero szó nélkül követte a parancsait. Ezért kedvelte őket.  

- Miért? - lépett a vörös hajú démonjához. 

Zero nem nézett rá, csak megfogta a narancslevet és lehúzta. Aelin felakarta pofozni. A többi démonjai is hasonlóan érezhetett. Selma felsóhajtott mögötte, mire ránézett. 

- Féltékeny. - mondta ki nemes egyszerűséggel a fehér hajú nő. A többi démon megkönnyebbült, miközben Zero úgy meredt a lányra, mintha megakarná őt ölni.

- Fejtsd ki! - parancsolta Aelin.

- Ha a többieket elküldöd azonnal megteszem. Csak te, Zero és én maradjunk itt. - válaszolta Selma. 

Aelin legyintett, mire minden démonja eltűnt, kivéve Gavrielt és Chinát, előbbi a lányhoz sietett és segített neki megállni a lábán, egyszerre tűntek el. 

- Nathaniel Stirling miatt féltékeny. Ahogy a háremed minden tagja. - kezdte Selma, amint nem érezte a többiek jelenlétét. Zero még mindig dühösen meredt a lányra. - Meggyőzte Gavrielt, hogy nem keresed a kegyüket annyira... Ami igaz is és, hogy ez rossz. Limitálod őket, pedig ez egy elég jó poszt volt. A fiúk rávették a többieket. Mi a lányokkal nem értettünk egyet, de hárman voltunk héttel szemben. 

Aelin lefagyott. A keze remegni kezdett az elfojtott dühtől az asztal alatt. Mégis mit képzelnek ezek? Ő az úrnőjük! Az ő parancsát kötelesek teljesíteni! Nem a saját agyatlan hülyeségeik után menni! 

A keze hamarabb lendült, mint hogy felfogata volna és tiszta erőből felpofozta a férfit. Zero ajka felrepedt. A démon szemei dühösen fénylettek, de nem mondott semmit. Aelin remegett a dühtől. 

- Tűnj el a szemem elől! Amíg nem szólítalak ne merd ide tolni a pofád! - vicsorgott szinte a démonra. - És ha nem jössz első hívásomra, vedd úgy, hogy el vagy bocsájtva. 

Zero eltűnt.

Aelin még mindig remegett. Felkapta a poharat és tiszta erejéből a szemben lévő falhoz vágta. Selma Nem mozdult. 

- Ő mindig is más volt... - szólalt meg óvatosan Selma, tartva Aelin dühétől. - Nem volt ugyanolyan, mint mi. A szerelem démonja. Nagyon jól tudja, mikor és kik között milyen viszony van. Hamarabb tudja, mint néha maguk a személyek. Azért fekete bárány a démonok között, mert emiatt érzelmei vannak, velünk ellentétben.

- Ne gyere nekem azzal, hogy szeret engem! - csattant fel Aelin. 

- Különben, hogy lehetne féltékeny? Régebben is megmondtam, hogy nem őt kellett volna kiválasztanod. Függ tőled, de jobban, mint mi. Vele csókolóztál először, ő vette el a szüzességedet. Zeronak semmi sem csak egy tárgy. Érzelmei vannak mindenhez és mindenkihez és jelenleg semmiben sem különbözik egy bedühödött, féltékeny férfitól, aki azt hiszi, hogy valamit elvettek tőle. Még ha az a valami soha nem is volt az övé.  

- De mégis, hogy merte ezt megtenni?! Ellenem szegült! Felülbírálta a döntésemet, mikor ő csak egy közületek!

- Bizonyítani akarta, hogy mi teszünk téged azzá, aki vagy. Mi esküdtünk fel neked, önszántunkból. Nem te erőltetted. Ha mi nem lennénk... Akkor szerinte te senki lennél.

Aelin kezdte megérteni, mire gondolhatott Zero, de még mindig nem hitte el. 

- Elrontottam? - nézett Selma szemeibe. 

- Már régen. Még, amikor először megcsókoltad ott elrontottad. Ha egy lenne közüllünk nem érdekelné Nathaniel, tudná hogy csak a játékszere vagy. Így viszont... Más a helyzet. 

Aelin fejében Selma szavai keringtek. Tényleg nem lenne senki se, ha a démonjai nem léteznének... Igen. Ez eléggé valószínű. 

- Nem hatott rád az étel. - tette szóvá. - Pedig visszaadtam az erődet. 

- Már egy ideje én se vagyok olyan, mint a többiek. Ezt jól tudod. Csak nem akartad eddig észre venni. 

- Edmund miatt?

- A halandóság... sebezhetővé tesz. - mosolyodott el halványan Selma. - Erre talán a legnagyobb tanúbizonyság Apollón. 

Aelin elhúzta a száját. Párszor halandóvá tették Apollónt, de úgy tűnt sosem tanul belőle, mondjuk az utolsó alkalom azt beszélik eléggé megváltoztatta bizonyos szemszögből. Hirtelen ütött szöget a fejébe egy kérdés. 

- Zero... Bántaná Natet?

- Te jobban ismered őt, mint én. - felelte Selma. 

- Mindent megtenné értem... Nem magáért. Félre ismertem.

- Mindannyian bármit megtennénk érted. A kérdés az melyikünknek mi a hátsó szándéka. Miért esküdtünk fel neked, miért hittünk egy öt éves kislányban, mit láttunk meg benned és miért tartottunk ki melletted egy olyan utazásra, ami nem tartozik ránk, csakis rád. Ha Irana lerombolja az Olimposzt az csak jó nekünk. Nem kötődünk többé hozzájuk. Az Alvilágba hiába jut be, ha lerombolja akkor örökéletre tesz szert minden halandó. Tehát mi így is úgy is életbe maradunk, plusz természetünknél fogva vonzódunk a gonoszsághoz... ki lehetne gonoszabb a halandók között annál a nőnél? Az utolsó ilyen személy, akinek jó páran a csapata tagjai voltunk, az Hitler volt. De most mégis itt vagyunk veled. Vajon miért? - állt fel a nő. - Visszamegyek a posztomra, úrnőm. - biccentett Aelinnek és köddé vált. 

Aelin az asztalnál maradt, miközben vett egy mély levegőt. Át kell gondolnia ezt az egészet. A démonjainak hátsó szándéka van vele... Lehet, hogy naiv, de eddig nem gondolt erre. Természetes, hogy vele vannak, nem mint egy család, mint egy... nem is tudja mi. Szolgák? Tanácsadók? Néha szülei helyett szülei? De az igaz... sose tette fel magának azokat a kérdéseket, amiket Selma rázúdított. 

Hátsó szándék... Próbált rájönni, hogy mi lehet az, de érezte, hogy a feje bármelyik percbe szétszakadhat a fájdalomtól. A hátához nyúlt, de a kötései nem szakadtak fel. Végül felállt, összeszedte a tányérokat és csak miután elmosogatott indult el a férfi szobájába. 

Edmundhoz kopogás nélkül nyitott be. A férfi már összekészítette a cuccait. Aelin nem lepődött meg, hogy elmegy. Tudta mi jön. 

- Ma már másodszor? - nézett felvont szemöldökkel Ed a lányra. - Hogy boldogultatok nélkülem az időutazás alatt?

- Volt egy Amynk. - felelte Aelin és tette be maga mögött az ajtót. - Ed... gondolkodtál már azon, hogy miért szolgálnak engem a démonjaim? 

Ed ajka megrándult. 

- Mióta kihoztad Yuit azóta. - válaszolta a férfi. - De választ nem találtam rá, Selma még halandóként is titkolja, úgyhogy valami eléggé nagy dolog lehet. Bár úgy is tudod mire készülök. Elég sokáig fogok elidőzni ott, bár ezt te tudod. Ha megtudom küldhettek Írisz üzenetet, ha gondolod. 

- Jó lenne. - mosolyodott el Aelin, ahogy felrémlett előtte a következő néhány hónap, ami Edre vár. 

- Mi az? - szúrta ki a férfi az arcát. 

- Vicces lesz. - kacsintott a férfira. - Oh... És... Ne légy majd annyira dühös Amyre, fél. Még ha nem fogja bevallani akkor is.

Ed összevonta a szemöldökét. 

- Miért? Mi van a lányommal?

- Majd megtudod. - lépett a férfihoz és ölelte meg. Ed teljesen lefagyott, Aelin körülbelül 4 éves kora óta nem ölelte meg - Sok minden megfog változni. - suttogta a fülébe. - Nagyon sok minden most és később is. Nem kell sokat tenned... Csak annyit amennyit tudsz. - engedte el, majd mosolyogva intett Ednek és elhagyta a szobát. 

A férfi pillantása az ajtóra tapadt. Nem értett semmit se, de annyit tudott, hogy történt valami a lányával. Azonnal a telefonja jutott eszébe... Mégis miért volt a lánya egy Los Angelesi kórházban? Kikapta a telefonját és elkezdte átnézni a kártyája számlázási adatait kezdve a kulcshajszától. Amikor meglátta a kínai dátumot fennakadtak a szemei. Mikor Selmával Egyiptom után Kínába repültek... a gyerekei is ott voltak. Tudatosult benne. Rákattintott a kínai írásjelekre és a szemei fennakadtak. Nem kis mennyiségű pénzt vettek le a kártyájáról egy kínai kórházban. Értetlenül meredt a MR nyilatkozatra. 

Valami nagyon nagy baj van a lányával ebbe biztos volt. 

Zsebre vágta a telefonját és felkapta a táskáját. Összeszedi Selmát, Dant és Lint és indul is vissza Los Angelesbe. Ideje megtudnia miről maradt le.

~~~

Edmund, Selma, Dan és Lin még délután elhagyták a Bázist. Aelin mosolyogva ölelte meg a kicsi Lint, miközben mellette a nagy csak mosolygott, időnként lopva az idősebb Danre pillantva. Nem teljesen érették, hogy pontosan mitől is voltak most a 11 éves énjeik megértőbbek, de nem firtatták. Sose kellett volna megtudniuk, mégis megtudták és... remélhetőleg minden marad a mostani helyzetben. 

- Ügyesen Bénaság! - kacsintott Kis Danre Aelin, amikor elhúzódott Lintől. - Ed. - biccentett a férfinak, majd a tekintete megállapodott Selmán. - Használj ki minden napot, órát és percet. 

Selma arca megrándult, ahogy megértette az üzenetet. Aelin különösen figyelte, ahogy az ex démonja elkapja Edmund kézfejét és az ujjaival a férfi tenyerébe simul. 

Yui, Aaron és Zoya között állt. Halkan beszélgetett a két személlyel, majd amikor Aelin visszasétált a jövőből jöttek gyűrűjébe előre lépett. Szorosan megölelte az apját. Szüksége lett volna rá... hihetetlenül nagy szüksége lett volna rá a következő napokban. 

- Telefon közelbe légy. - kérte Yui. - Tudom, hogy veszélyes, de egyedül....

- Nem vagy egyedül. Aaron az ereje miatt sokat segíthet. - simított végig a lánya hátán. - Felfogod dolgozni és nem úgy, ahogy én dolgoztam fel Halliet. A temetés javát előkészítettük. Már csak egy drachma kell. 

Yui úgy érezte bármelyik másodpercbe elkezdhet bőgni.

- Boszi. - biccentett Zoyának Ed. 

- Örültem. - szalutált két ujjával tenyérbe mászó vigyorral Zoya. 

- Mehetünk? - nézett a gyerekekre és Selmára. 

- Egy pillanat. - mondta Kis Dan és saját magához lépett, majd lábujjhegyre állt. Az idősebb Dan azonnal leguggolt és a fülét maga felé fordította. Kis Dan egy kérdést súgott bele: Tudod, hol van Főnix?

Az idősebb Dan arcán komolyság úszott végig. 

- Megtalál nyugi. Keresni fog. Akadt egy kis... dolga. 

Ed szabad kezével megfogta a fia kezét, aki vigyorogva kapaszkodott bele a havernőjébe. Aelin lassan elmosolyodott, ahogy meglátta a két rosszaság csillogó szemeit. Minden a helyén van. 

A férfi köddé vált a gyerekekkel és Selmával együtt.

- Huh. Néggyel kevesebb baj. - szólalt meg Dan. 

- Igen... - biccentett Junie. - Asszem... lenne pár kérdésed. - fordult Yui felé. 

A lány egy ideig gondolkodva meredt maga elé, majd lassan bólintott.

- Készen állsz? - kérdezte óvatosan Dan.

- Nem. De sose fogok készen állni erre. Úgyhogy csak essünk túl rajta. 

A nappaliba ment a társaság minden tagja, kivéve Zoyát és Aaront, ők nagyon hamar megbeszélték, hogy inkább uzsonnáznak egyet. Aelin nem kötötte az orrukra, hogy a kaják nagy részét a démonjaival megetette. 

Yui leült a fotelba, hogy mindenkit jól lásson. Az ötös fogat pedig a két kanapét foglalta el. Nem kerülte el a lány figyelmét, hogy Aelin és Nat egymás mellé ültek le, kicsit az illőnél közelebb csúszva egymáshoz. 

- Nem biztos, hogy mindenre válaszolhatunk. - figyelmeztette Aelin.

- Tudom. - biccentett Yui. - Miért nem fogják engedni a felnőttek, hogy segítsünk nekik, mikor már elég nagyok leszünk? Én 26 leszek, Adel és Lena is már betölti addigra a 16-ot. 

- Mi se értettük eleinte. - kezdte Dan. - Sok minden utólag tisztult csak le. Edmund miatt. Ő fogja legjobban ellenezni. Tudom, most nem úgy tűnik, mintha valaha is ellenezni akarná, de... addigra más ember lesz. Nagyon más. 

- Valószínűleg találkozott velünk, ez az egész olyan, mint egy macska egér játék. - vette át a szót Aelin. - Nagyon jól tudta mi lesz, csak nem tudott tenni ellene, így próbálta menteni azokat, akik menthetők. Minket.

Yui alig észrevehetően bólintott. Érthető volt.

- Ki volt az a nő, akit nem láthattam? Aki a legelején csókolózott Apával és miért nem láthattam őt?

- Apa felesége. - vakarta meg az alkarját Dan.

Yui összevonta a szemöldökét. 

- Apa újra nősül?! - mondta hökkenten.

Dan csak helyeslően bólintott. Aelin a szemét a fiún tartotta, szerencsére használta az eszét és nem szólalt meg. Yui rögtön rájött volna, hogy hazudott. 

- Legalább jó fej mostoha lesz? - húzta el a száját Yui.

- Imádni fogjuk. - mosolyodott el halványan Dan. - Kicsit szigorú lesz néha, meg ijesztő, de összességében nagyon fogjuk szeretni. 

- Ugye nem halandó?

- Apa meg egy halandó? Jó vicc. 

Yui kicsit felsóhajtott, mint aki nem teljesen akarná ezt a dolgot lenyelni, de nem érzett Dan szavaiban hazugságot. Vagy igazat mond, vagy nagyon jól csavarja a szavakat. 

- Ki... Ki az a Helen Smith?

- Egy boszorkány. - válaszolt Aelin. - Már ismeri az itteni Sven és Aelin. Hekaté unokája, egy fekete mágus. Svennek a barátnője lesz majd pár év múlva. Megakarják találni Zoya Royalt, hogy...

- Igen, innen megvan... visszahozni a mágiát... és... mikor is jön el pontosan az az idő?

- Azt én tudom. - húzta ki magát Aelin. - És, majd szólni fogok időben.

- Jó fej csaj amúgy ez a Helen Smith? - vágott kétkedő fejet Yui.

- Velejéig romlott, olyan sötét a lelke, mint minden Alviláginak. - vigyorgott gonoszan Aelin. - Hidd el. Nagyon jól fog passzolni Svenhez, nem mellesleg van köztük egy vérkötelék, ami miatt esélyük se lett volna ellenállni egymásnak... és... - nyelt egy nagyot. - Ezt kihagytuk, mert nem tűnt fontosnak, de... a köteléken keresztül azt is érezte, amikor Sven meghalt. Mintha egy darabot kihasítottak volna belőle.

Yui félig eltudta képzelni, még ha a kötelék dolgot nem is értette teljesen. 

- És... Ki volt az a csaj, aki a kilences bunkerben beszélt Aaronnel... Demi? Demet...?

- Demetria. - segítette ki Lin. 

- Igen... Ő ki?

- Egy Aphrodité lány. - Yui azonnal felhorkantott, mire Lin folytatta. - Nem Aaronre akart ráhajtani. Ő egy elég... tudod mit. Majd megtudod. Más, mint mi. Mint egy átlagos félisten. Jelenleg a harmadik dimenzióban van Sammel és Jane-nel, amúgy 16 éves. Öt évvel fiatalabb Aaronnél, Aaron nem kezd ki ennyire fiatal lányokkal. Tanácsadó lesz a mi korunkban Aaronnel együtt a Félvér Tábornál nyaranta.

- Értem. És mi van Natalieval? - pillantott egyenesen Junira. 

- A barátnőm lesz, de ezt tudod. - vonta meg a vállát a fiú. - Egyéb kérdés?

Yui úgy nézett rá, mintha nem hinné el a kérdést.

- Mondjuk, hogy... Mégis hogy?! - kiáltotta félig hitetlenkedve. 

- Majd megtudod. - vigyorgott Junie. - Legyen annyi elég, hogy... kalandosan.

- Nem olyan, mint az anyja... azt el kell ismernem. - mosolyodott el halványan Yui. 

- Egyáltalán nem. Van benne, valami... hogy is szoktad mondani Dan?

- Törd össze, taposd el, eresz bele két golyót, ha még mindig mozog akkor keres egy jó büdös parfümöt és fújd le. Ha még mindig él olyan, mint a csótány és Anyám. Atombombát neki. Talán az kinyírja, ha nem ő fog téged. Ez Natalie működési elve. Nagyjából. - felelte vigyorogva Dan.

- Melyikőtök haverkodik össze vele hamarabb?

- Dan. Rajta keresztül ismerjük meg pár év múlva mi. - felelte Junie. - Nem sokkal Natalie... Tizenötödik születésnapja után. - szomorodott el az arca.

- Mi fog történni vele, ami miatt... Más lesz?

- Oh, nem lesz más. - szólt közbe Dan. - Mindig is ilyen volt a jelleme, csak ott... Az anyja... Mondjuk azt, hogy elárulja. - füllentett. - A valódi okot nem mondhatjuk el. Nem kockáztathatunk. Annyit kell tudnod, hogy tesz majd valamit, ami után a Cabrák végérvényesen minket támogatnak. 

- És ő is beleillik a családunkba... Jól sejtem?

- Hát. Annak ellenére, hogy egy Cabra. - vigyorgott Aelin. - Kedvelni fogod. Hidd el. Nos... Én nem tudom ti, hogy vagytok vele, de Nattel készültünk egy kicsit mióta Yuinak megmutattad a dolgokat. 

Nat  hátra nyúlt a válla fölött és a kanapé árnyékából zsákokat húzott elő, majd kinyitotta a szájukat. Leplek lapultak meg bennük.

Yui szeme könnybe lábadt. Felismerte mindegyik leplet. Edmundét, Amyét, a sajátját, Svenét, Izzyét és többek közt még Haydenét is. 

- Mi lenne, ha... elrendeznénk végre tisztességesen. - nyomta Nat a fekete alapon aranyalmákkal teli és a fehér alapon sárga színnel felvart rendszalagos leplet Lin kezébe.

Dan arcára mély szomorúság ült ki, ahogy átvette az apja, és a nővérei lepleit. 

Yui nem győzte számolni a különböző színű lepleket. Minden áron meg kell akadályoznia, ezt nagyon jól tudta. De még ki kellett találnia, hogy pontosan hogyan. Sok szál van, ami még nem állt össze és ehhez idő kell.