Amy Jackson idegesen ült Los Angeles egyik kórházában. Normál esetben el sem látnák felnőtt kísérő nélkül, ha nagy nehezen nem jutott volna hozzá a Kínában készített kórtörténetéhez és MRI képekhez, amik az agyában lévő tumorról készültek. 

A recepciónál lévő nő még így is elakarta küldeni, egészen addig, amik elé nem csúsztatta a képeket. A nő szeme csak elkerekedett, szinte kitépte a kezéből a papírokat és egy ápoló nővel kezdett el szót váltani, miközben a képre mutogatott. Amikor a két nő pillantása rá irányult tudta, hogy nyert ügye van. 

Jelenleg egy betegszobában ült az ágy szélén és az orvosi adminisztrációhoz szükséges iratokat töltötte ki. 

- Szervusz Amy. - sétált be halvány mosollyal a száján egy egykor barna hajú, ma már foltokban őszülő pasas. - Dr. Michael Anderson vagyok, én leszek az egyik kezelő orvosod. Ezek a MRI felvételek mikor készültek?

Az orvos két oldalán további három személy állt. Kettő ugyanolyan fehér köpenyt viselt, mint a férfi, aki bemutatkozott. Az egyik szintén férfi volt, a másik nő. A harmadik az ápoló, szintén nő volt. Amyt kicsit frusztrálta, hogy sebészi ruhát viselt a beszélő orvos. Kicsit úgy érezte magát, mintha a Dr. House-ba vagy a Dr. Murphy című sorozatok egyik beteg szereplője lenne. Csak ez nem film. Ez a valóság.

- Durván egy és fél hónapja. A rokonaimmal Kínába kirándultunk - hazudta félig, de mégse mondhatta el a teljes igazságot. - ahol rosszul lettem és azonnal kórházba szállítottak. A teljes kivizsgálás során találták meg.

- Értem. Volt a családban valakinek agydaganata korábban?

- A nagymamámnak. A fia, Dr. Peter Jackson diagnosztizálta 2051-ben nála, nem tudták műtéttel eltávolítani, csak részlegesen, de korai stádiumban fedezték fel. Kemoterápia után eltűnt neki, majd fél éven belül kiújult, nem vállalta még egyszer a kemot. Idén hunyt el.

A sebész csaj összevonta a szemöldökét. 

- Peter Jackson? - kérdezte. - Nem a lánya vagy, ugye? 

- Az unokahúga vagyok. - felelte Amy. - Az öccsének vagyok a lánya.

- Edmund Jackson? A régész? - faggatta szinte a doktornő.

Amy csak biccentett, miközben alaposabban végig mérte a nőt. Nem tűnt szörnynek, bár sosem lehet tudni... és a családja elég híresnek számít a halandók körében is. Valószínű, hogy ha a nagymamája nevét kimondaná, akkor azt is felismernék. Los Angelesben jó pár villát és műemléket Annabeth épített vagy rekonstruált újra. 

- Igen, ő az apám. - nyújtotta át a kitöltött iratot. - Ismeri?

- Csak hallottam róla. Peter az évfolyamtársam volt az egyetemen. Egy kórházban kezdtük rezidensként még itt Los Angelesben. Részvétem. - pillantott bele az adminisztrációba. 

Amy csak a névtáblájára fókuszált. Dr. Stella Mcclain.

Dr. Anderson az első lapon szereplő számlázási és egyéb adatokat azonnal az ápolónak nyújtotta, aki távozott a folyosóra, majd a kollégáival a maradék lapokat kezdték el átolvasni. 

Amy gyomra görcsben volt. Általában egy orvos szokta kezelni eleinte az agydaganatos betegeket. Stádiumtól függően egy kollektív csapatot jelöl ki a kórház igazgatója, hogy kiválasszák a legjobb gyógymódot. Amy csak azért jött be, mert a fejfájása és az orr vérzése a legkisebb számolásra elkezd jelentkezni. Kínába is megmondták neki, hogy nem lehetséges a műtét. 

- Diszlexia, hiperaktivitás, szinesztézia, amely mind az 5 érzékszervéhez társul... Ez utóbbi a tumor miatt van és gyakori hallucinációk. - olvasta fel Dr. Mcclain. - Csinálnék még egy MRI-t, ha az érzékszerveihez is hozzá kapcsolódik... - úgy kapta a pillantását Amyre, hogy a lány érezte a csontjaiban, hogy direkt nem mondta végig a mondatot. Mintha csak egy kislány lenne, aki egy ilyen dolgot nem tudna elviselni. 

- Azt mondták nem lehet megműteni. Túl nagy és túl sok idegipályát hidal át. - mondta higgadtan Amy. - Meg fogok halni. 

A négy felnőtt meglepetten meredt rá. Valahogy a gyerekek még rosszabbul szokták felfogni a halált, mint a felnőttek, pedig az utóbbiak aztán kitudnak akadni. Erre most ez a Jackson lány... Halálos nyugalommal közli, hogy meg fog halni?

- Nem biztos. - mondta Dr. Mcclain, a doktornő. - Még Peterrel elkezdtünk dolgozni egy projecten, csak utána történt az a furcsa baleset, amiben elhunyt a feleségével együtt. Az évek során ugyan a rák ellenszerét a többi kollégámmal nem találtam meg. De Peter jegyzetei alapján találtunk más lehetőségeket, amiket az MRI feltételek alátámasztanak. Nem százszázalékos bizonysággal, de a test bármely pontjáról eltudjuk távolítani a daganatokat. 

Amy csak összevonta a szemöldökét. Ha a műtét sikerül... A hallucinációi elfognak tűnni. Nem fogja látni a számokat, nem tud fejben kiszámolni teljes bizonysággal semmit sem. Az érzékszerveiről lekerül a súly ugyan, nem kell különböző módszereket bevetnie, hogy az agya ne blokkoljon le több ezer képlet esetén, ami mind egyszerre kavarog a fejében... hiszen el fog tűnni az ereje. Amitől ő kitűnik, amitől valaki lett a családban. 

- Vigyük az MRI-be. - mondta Dr. Anderson. - Nézzük nőt-e a tumor.

- Nem megyek bele a műtétbe. - szólt közbe azonnal Amy.

- Előbb talán megkellene beszélned ezt az apáddal, vagy valamely családtagoddal. -  meredt rá furcsa tekintettel a nő. 

- Már megbeszéltem. Nem fognak megműteni. 

Az orvosok összenéztek. 

- Azért... - mosolyodott el kényszeredetten Dr. Mcclain. - Egy MRI-t csinálhatunk, hogy tudjuk jelenleg, hol tart a folyamatban a tumor?

Amy zavartan lekapta a pillantását, frusztráló volt a nő tekintete, mint amikor kisfiút megdorgálja a tanítónéni úgy érezte magát. Végül biccentett. 

~~~

Nathaniel Stirling gondolkodva meredt Aelin di Angelora, aki fekete hálóingében immár az ágyán ült. Mikor megjelent a lány érezte, hogy valami nem stimmel vele. Úgy viselkedett, mint aki szellemet látott, leszámítva, hogy ez Hádész kölykeinél teljesen megszokott, normális és általános. 

Aelin amint kimondta, hogy megkell beszélniük valamit mély hallgatásba burkolózott. Utálta ezt a lányokban. Elkezdenek valamit, mondjuk beszélnek a répáról. Majd a répáról eszükbe jut, hogy narancssárga színű és átváltanak valamiért egy narancs színű ruhára, amit valamilyen boltban láttak, valahol. Mikor ők, szegény fiúk pedig végre rájönnek, hogy új alany lett, mert hogy a lányoknak ez egy természetes alanyváltás... Teljesen ésszerű és logikus, hogy éles ívben teszünk egy oldal kanyart egyetlen egy kis részlet miatt, mire a fiúk felismerik az oldalkanyart egy újabb dolgot behoznak, például, hogy de szexi volt a boltban az eladó srác. De ez nem így nyilvánul meg, hanem inkább egy "ó és az srác! Jesszus de jól nézett ki!" Csakhogy tényleg fogalmuk se legyen, hogy éppen mi is a téma. Avagy a másik verzió, az amit most Aelin csinált. Néma csend és hulla szag... és nem, nem azért mert mindketten Hádészosok és az Alvilág dugig van halottakkal. 

- Aelin. Jól vagy? - tette fel óvatosan a kérdést ismét és ült át a lány mellé. 

- Mondjuk... - felelte a lány, majd rá nézett. 

Nat csak összevonta a szemöldökét. Aelin szemei fátyolosan csillogtak, mintha valami korábban nagyon meghökkentette volna.

- Nem vagy jól. - jelentette ki Nat és fogta meg Aelin kezét. - Rosszat álmodtál?

- Nem! Illetve... Jól vagyok és nem, nem mondanám rossznak, csak... Megdöbbentőnek, és talán kicsit ijesztőnek is. 

Nat lassan felvonta a szemöldökét. Felhúzta mindkét lábát és kinyújtotta az ágyra. Várakozva meredt Aelinre.

- Beszéltem Aaronnel... - kezdte Aelin.

- Aaron valóban egy ijesztő és megdöbbentő alak, de szerintem a démonjaiddal bármikor lekörözöd őt, főleg szexualitás terén. - vágta rá halvány mosollyal az arcán Nat.

- ...Köszi... - pislantott párat Aelin, hogy visszafojtsa a feltörekvő kis hangot, ami arra manipulálja, hogy jó erősen fejbe vágja valamivel a fiút. - Utána pedig... nagyon fura dolgot álmodtam és... bizonyságot kaptam róla, hogy amit láttam... Igaz lenne. Egy másik világban.

Nat a lányt mustrálta. 

- Mire célzol? Mit láttál?

- Nat. - fordult a fiú felé Aelin. - Szeretsz engem? Szerelmes vagy belém? 

A fiú semleges arccal figyelte őt. Egyedül a szeme árulkodott arról, hogy komolyan azon gondolkodik, hogy mégis mi üthetett a lányba. Ha ez az egész csak egy játék... Nem kéne érdekelnie őt...

- Mit láttál? - kérdezte nyugodtan Nat. 

- Kérdeztem valamit... - mormogta Aelin.

- Én is. És tudni akarom, hogy azért gondolsz-e valamit, mert láttál valami arra utaló jelet az álmodban vagy mert tényleg érdekel.

Aelin csak pislantott párat. 

- A lányunkat. - mondta ki halkan.

Nat egy pillanatra azt hitte Aelin csak viccel, de aztán rájött, hogy akkor a lány nem mondta volna ki ilyen halkan, hanem gúnyolódott volna vele. 

- A lányunkat... - ismételte meg, mire Aelin helyeslően bólintott. - És azért akarod megtudni tőlem, hogy szerelmes vagyok-e beléd, mert ezt láttad, miután kis Lin megjegyezte, hogy mi van köztünk. Aaron, hogy jön a képbe?

Aelin szeme felvillant, ahogy Nat nyugodt, szinte már hideg tekintettel folytatta. A bátyjára emlékeztette, amikor összejött először Helen Smithel. Egyedül annak a lánynak a közelében viselkedett így. Semelyik másik barátnője esetében nem volt ennyire zavarban... Jó. De. Eggyel igen, de az a lány egész magas szinten mozgott a szerelemében, tekintettel, hogy a szerelem istennőjének volt a lánya.

- Olvasott bennem... - válaszolta végül Aelin.

- És mit talált? - jelent meg egy gúnyos mosoly a szája sarkában. - Az arcodból ítélve azt, hogy belém vagy zúgva. 

Aelin érezte, hogy az agyát elönti a méreg. Ő alig bírta elhinni. Nem is akarta, azért ment Aaronhöz, mert nem akart órákon át agyalni rajta, hogy vajon mit érezhet Nathaniel Stirling iránt. Nat pedig csak így... elé hajítja, mintha kész tények lennének, nem érzelmek?

Azonnal Nat párnájához kapott és tiszta erőből fejen vágta. Nat hangosan felnevetett. A második ütésnél elkapta Aelin csuklóját és a lányt a matracra nyomta. Aelin karját leszorította a feje föle, ajd két darab aranyszalaggal körbe csavarta a csuklóját.

- Utállak! - kiáltott rá Aelin.

Nat csak ismét elnevette magát. 

- Oh, nem. Már nem. - rázta meg a fejét Nat. 

Aelin szemeiben a sötétség örvénylett. A nyers erő fodrozódott körülötte. Tekergett. 

- Válaszolnál az én kérdésemre? - meredt rá még mindig dühösen Aelin, de a szemében halványan kíváncsiság csillogott. 

Nat arcára gonosz mosoly ült ki, miközben Aelin mellé gördült és alkar támaszba tolta magát, hogy lássa a lány arcát. 

- Junie beszélt Yuival. Yui elszeretné hozni Hayden holttestét valahogy. Vissza akar majd menni a táborba is, értesíteni Kheirónt. Holnap délután megyünk, mi öten. Yuinak megtiltotta Junie a jövőre való tekintettel. Bár... A sebe miatt neki sem lenne tanácsos, de ez részletkérdés. 

- Válaszolnál végre?! - csattant fel kicsit Aelin.

Nat még mindig gonoszan mosolygott. 

- Utána... Ha már Haydent haza hoztuk. Mit szólnál egy randihoz? Csak te meg én. Semmi kíváncsi fül, megfigyelők, kis Lin és Dan. És a válaszom... Igen, Aelin. Csak én a második kis... játékunk után a motel szobában kérdeztem meg Aaront, hogy mit is érzek irántad. 

Aelin hökkenten pislogott Natre. Mosolyogva megrázta a fejét. 

- Látszik, hogy mindketten Hádészosak vagyunk... - mondta végül, miközben érezte, hogy elengedi a csuklóját Nat az aranyszalaggal. - Akkor... - érintette meg a csuklóját, majd az oldalára fordult. - Holnap után randi? 

- Aha. Linnek egy szót se addig. 

- Eszembe se jutott... És... Mi lesz utána?

- Utána? Lin szarrá fog alázni minket, miközben visong és ugrál, hogy ő bizony tudta. 

- Nem úgy. - forgatta meg a szemeit Aelin. - Velünk.

- Majd kitaláljuk. - ült fel Nat és intett Aelinnek, hogy jöjjön közelebb. 

Aelin egy pillanatra elgondolkodott, hogy beleolvad az egyik árnyékba és faképnél hagyja a fiút, de inkább csak feljebb mászott az ágyon, egészen a párnáig. Nat lefeküdt, ő pedig a bal oldalához bújt, a fejét a mellkasán pihentetve. 

- Fura... Amyt és Juniet halálra kínoztuk, amikor az ellenségbe belezúgtak. Aztán, amikor rájöttünk, hogy nem ellenségek elfogadtuk, de... Az ellenségem voltál. - suttogta Nat fülébe. - Furcsa.

- Az. De legalább új értelmet nyert a tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet. Egész közel csábítottál. - csavarta fel az ujjára Aelin egyik hajtincsét.

- Te vagy az oroszlán éhségű. 

Nat szeme csak felcsillant. Aelin elmosolyodott, ahogy meglátta a szemében uralkodó káoszt. Linében mindig játékot látott. Nathanielében... hasonló volt, csak sokkal gonoszabb természetű. Pont olyan gonosz, mint ő. 

~~~

A 11 éves Lin Stirling nyújtózkodva kelt fel másnap reggel. Enyhén még kába volt az álmosságól. A szobában vak sötét uralkodott. Tapogatóznia kellett pár percig, hogy az éjjeli lámpát megtalálja. Mikor felkapcsolta a lámpát akkor jött rá, hogy nem otthon van, hanem a Jackson család bázisán. Tehát valóban találkozott a felnőtt énjével, vagy legalábbis a közel felnőtt énjével. 

Felismerte a szobát. Nagyon ritkán szoktak a szüleivel a Jackson Bázis területére utazni, de akkor ebben a szobában szokott aludni. Csak miatta festették át a falakat itt is halvány lilára, mint amilyen színben a Stirling házban is pompázik az ő kuckója.

Lerúgta magáról a takarót és vigyázva, hogy Dan ne keljen fel ellopakodott a gardróbszobához, ahogy kinyitotta az ajtót a vártnál kevesebb ruhát látott meg, ami a 18 éves Liné, de menten mosoly terült szét a száján.

Alaposan megnézte a színes ruhadarabokat, alig látott feketét, azok is inkább nadrágok voltak vagy sport felsők. Kíváncsian nézegette az elég figyelem felhívásos darabokat, a hosszú fehér báli ruhát, amire arany színnel hímzések voltak felvarrva, de leginkább a hálóruhákat nézte meg.

- Lin mit csinálsz? - hallotta meg Dan álmos hangját valahonnan az ágy felől.

- Nyomozok. - mondta a kislány. - Rohadt jó ízlésem lesz! Csak tudnám miért lesz ekkora fétisem a hálóruhák iránt.

- Hm?! - mászott ki az ágyból a fiú és sétált Linhez. Nagyokat pislantva mérte végig a ruha darabokat, majd kihúzta a fogasról az egyik hálóinget, amit Lin méregetett. - Tök jól néz ki, de elég kényelmetlen lehet benne aludni, vagy nem?

- Ha jó nem hiszem. Anya is szokott ilyenekben aludni, ha nagyon meleg van.

- Uuu ez de jól néz ki! - húzott elő egy kék darabot. - Miért van ennyi?

- Nem tudom. Lehet úgy fogom cserélgetni, mint a fehérneműket. - vonta meg a vállát a lány.

- Amúgy a felnőtt filmekben nem ezzel szokták olyan szirén módon csábítgatni a fiúkat a lányok? - engedte el a hálóruha anyagát Dan.

- És mégis a nagy énem kit csábítgatna? - kérdezte gúnyos hangnemben Lin.

- Hát... Végülis Apollón vér vagy. - vetette fel pajkosan csillogó szemekkel Dan. - Ahogy Aaron is, aki...

Lin tiszta erejéből Dan gyomrába könyökölt, ahogy felfogta, hogy Dan milyen pajzán dolgokra céloz. Dan az ajkára harapott és összegörnyedve zuhant be félig a ruhák közé.

- Bocs... De tudsz jobb okot? - mormogta a fiú, miközben próbált kikászálódni a cuccok közül.

- ... Nem. De biztos, hogy nem leszek pasifaló! Azt...

- Elmondták volna? - kérdezte gúnyos fejet vágva, egy szem forgatás kíséretében Dan. - Nem figyelted saját magadat? Ha valamit kérdeztél mindig csak úgy nagyjából válaszolt. Amikor meg az én jövőbéli énemet faggattad akkor sem kaptál konkrét válaszokat. Egy lány lesz a barátnőm, akiben legalább akkora káosz tombol, mint bennem... Ez alapján akár... - elhallgatott. - Felejtsd el.

- Mire gondoltál? - kapta el a fiú karját és húzta ki a ruhák közül.

- Nem érdekes. - hazudott azonnal.

Inkább nem akarta elmondani mi jutott az eszébe. Nem hiába nyert akkor az idősebb Lin Stirling. Megakadt a mondaton, mint Amy a hatos számnál, vagy mint az Apja ha meghallja Hallie nevét, vagy mint jelenleg Sven, ha szóba került valahogy a boszorkány.

Lin szemei résnyire összeszűkültek. Gyanakodott.

- Mit hiszel? - kérdezte követelőző hangon, amitől Dan érezte, hogy a torkában egy csomó keletkezik. 

Csak egy tipp volt. Egy olyan tipp, ami ha igazolásra kerül, azzal minden megváltozhat. Nem mintha nagyon hinne benne... De nem ártott inkább mindent mihez tartást végett kezelni jelenleg. Agyában pörögtek a fogaskerekek, hogy mit kellene mondania Linnek.

- Hülyeség. - vágta rá Dan. - De ha ennyire ragaszkodsz hozzá... Lényegében jelenleg a Bázison itt van Aaron, aki tudtommal nem jön be neked. Hayden, aki a nővérem pasija. Nat, aki a bátyád. Illetve Junie és a 18 éves énem. Lényegében vagy pasifaló leszel... vagy igazad van és csak szeretsz változatos hálóruhákban aludni... vagy gondold végig...

Lin értetlenül meredt rá. 

- Aaron, Junie vagy... - vakarta meg a tarkóját a fiú.

- Inkább ne gondolkodjunk, csak megárt. - jutott erre a megállapításra ő is, ahogy sejteni kezdte mire céloz Dan.

- Na ugye. - biccentett Dan. - Én is így gondoltam, illetve nem gondolom! Mindegy... Amúgy nekem tetszenek. - húzott ki egy vöröses árnyalatú rucit. - De mindegyik fura helyenként. Nehezen tudom elképzelni a nagy éneden. 

- Mert? - vonta fel a szemöldökét a kicsi Lin.

- Nem tudom... - lassan jelent meg előtte a nagy Lin alakja és próbálta meg elképzelni, hogy a ruhákat felveszi, a hálóingeket inkább nem akarta rájuk képzelni. - Csak mintha úgy válogatnál majd ruhát magadnak, hogy csak egy dolgot emelj ki, ne mindent.

Lin megvonta a vállát, majd a fiúra pillantott.

- Várjunk csak egy kicsit... - vonta össze a szemöldökét. - Miért az én vendégszobámba raktak be minket aludni, hogy ha neked a Bázison van saját szobát? És én hol aludtam?

Dan azonnal elhúzta a száját, ahogy megint kezdte érezni, azt mint amikor Lin pedzegetni kezdte, hogy mikre jók azok a hálóingek. 

- Gondolom azért, mert az én szobámat az idősebb énem foglalta el. - mondta Dan. - Te pedig... - szaladt össze a homlokán a szemöldöke. - Hááát... Logikusan, ha mi együtt aludtunk... akkor... ők... is?

- Az kizárt! - vágta rá Lin. - 18 évesen miért aludnánk együtt? Egy részről anyám totálisan kiakadna, már most is ki van. Pláne, hogy amúgy eltűntünk otthonról... és lógtam a suliból... bakker! - temette a tenyerébe az arcát. - Ezért ki fog nyírni... Ah... Már mindegy. - tette túl magát rajta fél másodperc alatt, amint Dan csak pislogott. - Szóval anya kiakadni és nem engedné. Plusz elv mindkettőnknek van párja. Szerintem ők se lennének odáig a dologért. 

- Ja... Nem lennének. - bólintott Dan gyorsan, miközben próbálta a rossz előérzetét elnyomni.

- Hm... - húzta el a száját a lány, majd a szemei felcsillantak. - Gyere! Nézzük meg!

A lány belekapaszkodott Dan kezébe és a szoba ajtaja felé kezdte el rángatni, de fél lépés után megtorpant, mert Dan bevágta a satuféket. 

- Mi?! - kérdezte ijedten Dan. - Ez nem biztos, hogy jó ötlet...

- Miért ne lenne az? Engem érdek, hogy ha van párunk miért alszunk együtt! Egyáltalán, hogy magyarázzuk ki előttünk. - vigyorodott el a lány, majd indult meg nagyobb erővel az ajtó felé, másik kezével is a fiúba kapaszkodva és húzva maga után húzva őt.

- Lin... - kezdett el csúszni a talajon a lába, mire elkapta az ágynak a keretét szabad kezével. Lin sokkal izgatottabb volt, mint ő. - Ez nem jó ötlet! Nem kéne... 

- Mi van veled?! - csattant fel a lány. - Mióta itt vagy minden jó buliból kiakarsz hátrálni! Ez téged nem érdekel?! 

- Nekem ez ijesztő! - védekezett riadt hangon Dan. - Téged nem ijeszt meg, hogy a 18 éves éneddel beszélgethetsz?! Mert engem nagyon! Ez nem normális, még félvér szemmel sem az!

Lin dühösen összeszorította a száját, miközben elengedte Dan kezét. 

- Én kiderítem. Ha akarsz maradj itt, vagy velem is jöhetsz! Hajrá! - indult el az ajtó felé. 

Dan csak idegesen meredt az ajtóra. Mi van ha olyasmit fognak látni, amit nem kéne... Lin feltépte a kijáratot és kiment a folyosóra.

- Várj! Lin, várj már meg! - futott kiabálva a lány után Dan.

A fejében egyetlen egy dolog keringett útban a szobája felé folyosón. Hogy ez nem jó ötlet! Ebből baj lehet. Komoly baj. 

Lin a kilincsre tette a kezét és összenézett Dannel. A kisfiú szemei ijedten fénylettek. Lin csak elhúzta a száját. Dan titkolt előle valamit. Jól tudta. Valami konkrét dolog zavarja őt, amiben nem biztos, csak sejti. 

A lány lenyomta a kilincset és óvatosan bekukucskált. Dan a feje alatt, félig leguggolva ugyanezt tette. 

A szobája szinte ugyanúgy nézett ki, mint amikor itt hagyta. Leszámítva, hogy valaki az asztaláról átpakolt a polcra. A ruháit valószínűleg még a személyzet pakolta el, miután belevágtak a kulcshajszába, ám most ugyanolyan kupi volt, mint Annabeth temetése előtt. Csak ezúttal legalább kétszer akkora ruhák voltak mindenhol, ami a 18 éves énjéé voltak. 

Dan szeme az asztalán heverő kütyükre siklott. O betűre kerekedett szájjal nézte az apró droidokat. Azonnal benyitott a szobájába és az asztalához sétált, amin egy rajzfüzet hevert. Nem rémlett neki, hogy az övé lett volna... Csak pislogott, amikor felvette és a hátulján meglátta, hogy ez pontosan 5 év múlva fog nyomtatásra és így a polcra kerülni. 

Felakarta nyitni, de egy pillanatra elbizonytalanodott. Végül csak visszatette a füzetet az asztalra és megfordult. 

Kis Lin már becsukta maguk mögött az ajtót és Dantől fél lépésnyire állt a forgósszék karfájára támaszkodva, miközben a fiú ágyát nézte. Dan csak nagyot nyelve meredt a 18 éves énjeikre. Közelebb ment barátnőjéhez és felmérte a terepet. 

A ruhák össze voltak hajtva és vagy a fotelen, vagy a forgószékén hevertek. Lin ruhái is köztük voltak. Csak óvatos léptekkel mert Kis Dan a szekrényéhez sétálni, ott is azokhoz a fiókokhoz, amiket nem használt. Nagy méretű pólók voltak benne, alsónadrágok, edző cucc és... női ruhák. Hirtelen vágta be a szekrényajtót és csak lenézett az ágyára. 

Az idősebb énjén felső biztos nem volt. Ezt látta. Lin 18 éves énjén egy felső volt, talán trikó, vagy valami kombiné szerűség.

- Így azért nem szoktunk aludni. - jegyezte meg halkan Kis Lin.

Kis Dan csak nyelt egyet. Az idősebb énje fél kezével átkarolta Nagy Lint. Szorosan egymáshoz bújtak.

- Nem pont így... De ehhez hasonlóan szoktunk. - suttogta Kis Dan. - Menjünk. - sétált vissza Linhez, aki viszont ugyanúgy kiszúrta az asztalon lévő vázlatfüzetet és hamarabb felnyitotta, mint hogy Dan rászólhatott volna, hogy ne.

Az első oldalon egy lány szerepelt, akit elsőre nem ismert fel Dan. Csak mikor harmadjára és negyedjére is végig mérte a vázlatot, akkor tűntek fel neki az ismerős szemek, ajkak és orr. 

- Amy... - pislogott Dan és lapozott egyet a vázlatfüzetben. - Aelin... 

A lányt sötétség vette körbe, olyan sötétség, ami mintha ellene akart volna támadni. Lapozott, mire Lint ismerte fel. A lányt nevetve ábrázolta és csak pislogott, ahogy meglátta azt, amire képtelen volt. A lány szemében tisztán látta az aranyszalagokat, sose tudta megörökíteni, egyetlen egyszer sem. Lapozott. A következő oldalon is Lin volt. 

- Hányszor rajzoltál le? - kérdezte halkan Lin.

- Szerintem sokszor. Alapból sokszor szoktalak lerajzolni, de még sose tudtam rendesen elkapni... - kivette a lány kezéből a füzetet és végig simított a szemein, majd lapozott. 

Folyamatosan lapozott, minden képet végig szemlélve, mintha minden válasz benne lenne. Árnyakat látott. Fájdalmat és szenvedést. Félelmet. Rettegett valamitől a 18 éves énje. Mindennél jobban félt. Egy újabbat lapozott, mire a szemei elkerekedtek. Érezte, hogy a füle tövééig vörösödni kezd az arca. Sose volt még annyira zavarban, mint annál az egy rajznál. 

- Mi az? - kérdezte Lin és próbált meg belelesni a füzetbe, de Dan azonnal becsukta és leeresztette maga mellé. 

Az agya lázasan pörgött. 

- Áh, semmi. - vigyorodott el lezseren. - Csak egy meztelen kép rólad, amit én rajzoltam. 

Lin elkerekedett szemekkel nézett rá, majd gúnyosan elvigyorodott. 

- Jó vicc. De most komolyan! Mi volt az? Megnézhetem? - nyúlt a füzetért, de Dan elrántotta a kezét. 

- Nem. Amúgy nem rajz volt. - hazudta. - Hanem egy fénykép, amit szerintem Juniék csináltak poénból... Hacsak nem akarsz mármint az idősebb énemet nem akarod meztelenül látni nem adom oda. 

Lin zavartan elrántotta a kezét.

- Hagyjuk. - mondta. 

Dan megkönnyebbülten elmosolyodott. Visszatette a füzetet az asztalra. Valahogy Linnél mindig lebukott, ha hazudott. Muszáj volt elsőre az igazat mondania, hogy a lány azt higgye hazudik. A tekintete elidőzött a füzeten. Lefogja rajzolni Lint meztelenül... és erősen kételkedett benne, hogy csak azért mert miért ne. 

A legjobb barátjára nézett, aki lassan lopakodott az idősebb énjük felé. 

Lehetséges lenne, hogy... Nem. Képtelenség. Lin... A legjobb barátja. Ennyi... És ha nem? Ha egyszer... több lesz? Vett egy mély levegőt, miközben próbálta lenyugtatni a gondolatait. De nyomban eszébe jutott, hogy Amy, hogy nézett rá, amikor a Föld középpontjában lerajzolta Lint... Utána pedig az, amikor Natalie faggatta, arról miért beszél így Linről. Natalie akkor azt mondta, hogy áradozik róla és amikor ő nem értette, azzal folytatta, hogy majd ha idősebb lesz megérti. Tényleg áradozott Linről... Mindig várta, hogy találkozzanak. Szeret vele lenni, olyankor önmaga lehet és Lin elfogadja őt, de... Nem lehet, hogy... 

Nagy Dan hirtelen mozdult meg. Ásított egyet és belefúrta a fejét Lin tarkójába, majd hirtelen az orrcimpája megrándult, ahogy a levegőbe szimatolt. A szemei felpattantak és farkaszemet nézhetett a két 11 évessel.

- Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte - Lin. - bökte meg a mellette alvó lányt. - Ébredj!

A lány mormogott valamit, amit senki sem értett pontosan a szobában.

A 18 éves Dan Jackson felült és alaposan végig mérte mind a két gyereket. Kis Lin szemében kérdések villogtak, amik egy részét fogalma sem volt, hogy fognak megmagyarázni az ő Linjével. De saját magán akadt meg jobban a szeme. Hitetlenkedés csillant meg benne, de amint pislogott párat azonnal eltűnt. Nagy Dan tekintete a füzetére esett. Az asztal közepére tette este. Most meg az asztal szélén volt. Belenéztek, vagy mindketten vagy egyikőjük. 

- Lin! - mondta. - A múltbéli énjeink jelenleg a szobában vannak!

Ez elég volt hozzá, hogy Nagy Lin szeme azonnal felpattanjon és hirtelen felülve megpillantsa a kialakult helyzetet. 

Az agya lefagyott. 

- Megkérdezzük? - tette fel óvatosan a kérdést Kis Lin, aki nagyon is élénk volt.

- Ti is együtt alszotok nem? - mondta Nagy Dan kicsit bizonytalan arccal. - Mondjuk, hogy ezt sose fogjuk kinőni. - vizslatta saját magát, akin jól látta, hogy egy szavát sem hiszi el. 

A fiú felpattant és kikapott egy tiszta pólót és zoknit a fiókból.

Kis Lin csak összevonta a szemöldökét, miközben cikázott a szeme a két kamasz között. Tényleg együtt alszanak Dannel. Mindig együtt aludtak, ha tehették.

- Anya megengedi? - kérdezte végül és nézett saját magára. - És a partnereitek?

- Anya nem nagyon. De többnyire nem igazán érdekel minket. A párjaink meg elfogadták, hogy mi gyerekkorunk óta így alszunk. - vonta meg a vállát, olyan őszintén, hogy Kis Lin csak elmosolyodott. Neki ennyi érv elég volt. 

Nagy Dan csak a fiatal önmagát nézte. Valamit sejtett. Tisztán látta rajta és kicsit sem nyugtatta meg őt. Lehet, hogy Kis Lin nem látta a rajzot... de ő biztos.

~~~

Amint felöltöztek a jövőből jöttek Nagy Lin kezét elkapta a fiatal önmaga és azonnal elkezdte faggatni a szekrényben talált ruhákról, miközben kifelé rángatta a lányt az étkező felé. Kis Dan már indult volna utánuk, amikor Nagy Dan lazán felkapta a polcon lévő egyik dísztárgyat és elhajította egyenesen neki az ajtónak, ami így a kisfiú orra előtt becsapódott. 

Kis Dan csak megfordult és ártatlanul pislogva meredt a 18 éves énjére.

- Igen? - kérdezte természetesen.

Nagy Dan csak gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Nem Ed vagyok, vagy Amy, hogy az ártatlan pislogást elhiggyem. Régebb óta használom, mint te. Belenéztél a rajzfüzetembe?

- Nem. - hazudta szemrebbenés nélkül. - Miért? Csak nem rejtegetsz benne valamit? - jelent meg egy ravasz széles mosoly az arcán.

- Szóval igen. - biccentett Nagy Dan, mire Kis Dan szemei döbbenten elkerekedtek. - És meddig nézted meg?

- Én nem mondtam, hogy belenéztem! - védekezett azonnal Kis Dan.

- Nem is kellett. Rávágtad szemrebbenés nélkül, majd gúnyos, pöffeszkedő hangnemben mondtad, hogy rejtegetek-e benne valamit. Így szoktam terelni a témát, főleg Amynél, ha belenézek valamelyik jegyzetébe, vagy ilyesmi és hozom fel Iant, mint téma.  Ahol azonnal zavarba jön és vörös fejjel elküld a fenébe, ezzel meg is úsztam az ügyet. - vonta meg vigyorogva a vállát az idősebb, Kis Dan csak tátott szájjal meredt rá. - Én te vagyok. Engem nem tudsz átverni. 

A 11 éves Dan Jackson szíve szaporábban vert, ahogy a testében a félelem eluralkodott. Ezzel nem számolt. Ez mindig bejött! Ha valahogy túl akar járni a saját maga eszén... Úgy kéne viselkednie, ahogy sose szokott... Erre ő képtelen!

- Mit láttál? - kérdezte nyíltan az idősebb énje, de teljesen leblokkolt az agya, fogalma sem volt, mint kellene mondania. 

Ő nem olyan, mint Yui. Nem tudja addig-addig húzni, míg rá nem un a témára és nem is olyan, mint Amy, akinél elég csak Iant bedobni és már be is durcizik, hogy ő bizony nem szerelmes belé. Ő... Az ő gyenge pontja... a... Azért az gáz, amikor a saját gyenge pontját nem tudja az ember. Edmund hiába tiltott meg neki mindent átjárt az eszén. Semmivel sem tudta megfogni. 

Hirtelen jött rá az egyetlen különbségre, amit talán kihasználhat és ez pont a hasonlóságban rejlett.

- Igazából jó pár fura dolgot láttunk Linnel. - kezdte magabiztosan, de kicsit félénken Kis Dan, próbálva leplezni, hogy van valamilyen ötlete. - De egészen eddig nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget... A rajzfüzetedben, ugyanúgy, mint az enyémben Linről vannak rajzok és másokról. Meg még pár fura rajz, amik asszem az álmaid... illetve álmaink inkább. - vakarta meg a tarkóját.

- És még? - folytatta higgadtan Nagy Dan.

Kis Dan nagyon próbálta elképzelni egy olyan szituációt, amit tényleg nem szokott érteni, hogy milyen fejet vágott a Cabra lakban. Az idősebb énjének az arcán azonnal kis nyugalom áradt szét, tehát valamit jól csinált. 

- Ezt most nem értem. - mondta még mindig olyan fejet vágva. 

- Jól van. Menjünk reggelizni. - érintette meg a vállát az idősebb Dan és sétált ki a szobából. 

Kis Dan csak lassan kifújta a fáradt gőzt és folytatta a játékot, ahogy szokott faggatózni, amikor valamit nem ért. 

- Mért mire gondoltál? - kérdezte.

- Nem érdekes. Nem nézted meg azt az oldalt.

- Milyen oldalt?

- Majd egyszer megtudod, ha majd idősebb leszel.

- Azért saját magamtól nem hittem, hogy megkapom a "ha majd idősebb leszel" dumát. 

- Bocsi. - húzta el a száját Nagy Dan és terelte be a kis konyhába a fiatalabb énjét. 

A 18 éves Dan Jackson valójában kicsit sem hitte el, hogy a fiatalabb énje nem tud semmit sem. De még együtt van Linnel. Tehát a jövő nem változott meg. 

A konyhába beérve a fiatalabb énje a havernőjéhez rohant és leült mellé. Amikor meglátta Edmundot és Selmát ugyanolyan képet vágott, mint amilyet Nagy Dan szokott. Halványan elmosolyodott ezen. Hát persze, hogy utálja mindkettőt, mert az anyja emlékét sértik meg vele. 

Nagy Dan a vele egy idős Lin és Junie közé ült le. Aelin és Nat egymás mellett ültek, időnként összenézve és halványan elmosolyodva, de ezek csak olyan futó mozdulatok voltak, hogy ha Dan nem bámulta volna a barátait vagy fél percen át észre se vette volna. 

- Most már két pár gyertyatartója lehetsz. - suttogta Junie fülébe, akinek az ajka megrándult.

- Nem! Kijelentettem. Elegek vagytok nekem te meg Lin. - mormogta ő is a fiú fülébe. - Gyanakodnak? - biccentett a két kisgyerek felé. 

- Talán én. Furán viselkedek. - mondta Dan.

- Pont te? Te aki 13 éves korodig nem tudtad felfogni a szerelem jelentését?! Ne hülyéskedj velem!

- Rossz érzésem van. Nem értem miért nem emlékszünk erre, ha innen kőbe van vésve, hogy eljöttünk ide és, ami ennél is rosszabb... - siklott a pillantása saját magára, aki a villával és a késsel kezdett el játszani, próbálva összerakni valami tornyot vagy ilyesmit, amíg Lin oldalba nem lökte. A lány halkan kuncogott, ahogy a torony összedőlt a lökésétől. Dan válaszul vissza könyökölte őt, ekkor csak bocsánat kérően hozzábújt a fiúhoz és szorosan megölelte, míg a fiatalabb énje egy ideig sértetten bámult maga elé, majd halvány megbocsátó mosollyal visszaölelte a lányt.

- Most még így viselkednek... Ha megtudják nem hiszem, hogy így fognak. - folytatta az idősebb Dan.

Junie csak elhúzott szájjal követte a tekintetét Nagy Dannek.

- Mintha nem is lenne különbség... Csak pár év múlva kimondjátok, hogy amúgy együtt vagytok. Ugyanúgy viselkednek, mint ti. Leszámítva, hogy nem perverzek. Ártatlanok. Még... - suttogta, hogy csak Nagy Dan hallja. 

- Tudom... 

Zoya Royal és Aaron Phinsky halkan beszélgettek, miközben csatlakoztak a reggelizőkhöz. Kis Dan tátott szájjal bámult a boszorkányra.

- Te vagy a mágus csaj a Könyvtárból! - kiáltotta félig Kis Dan.

- A rohadt gyors kiskölyök! - pislogott a fiúra Zoya. - Te mit keresel itt?

- Az öcsém. - mondta értetlenül Yui.

- Oh... Gondolhattam volna. Amúgy most, hogy mit itt vagyunk. Négy fővel többen is mint kéne... - esett Zoya pillantása a két kisgyerekre, Edre és Selmára, miközben helyet foglalt az asztalnál. - Mi a terv? 

Mindenki tekintete Yuira siklott, aki csak terelgette a rántottát a tányérján. 

- Mi az, hogy mind? - kérdezte összevont szemöldökkel Kis Dan. - Hayden nincs is itt! 

Hirtelen a levegő megfagyott. Junie csak várakozóan meredt az idősebb Danre. Nagy Lin a tányérjára meredt. Aelin csak tovább folytatta az evést. Nat szeme mérgesen meredt a haverjára, aki a halálba lökte Haydent. Aaron látványosan az ajkára harapott. Yui keze megremegett. 

- Mi az? - faggatózott Kis Dan. - Mért néztek így?

- Dan, tudod... sok minden történt velünk míg ti a kulcshajszával voltatok elfoglalva. - köszörülte meg a torkát Aaron. - Hayden meghalt. - pillantott Yuira. - Pár nappal ezelőtt. 

Kis Dan csak pislogott. Egy villám gyorsaságával pattant fel, kerülte meg az asztalt és ölelte át szorosan a nővérét. Yui szemei az öccse 18 éves verziójára siklottak, aki inkább az asztalra meredt. A Jackson lány lehunyta a szemét és hozzá bújt a kisöccséhez.

- Sajnálom. - suttogta a fülébe a 11 éves Dan, mire Yui érezte, hogy a lelke bármelyik pillanatban kettéhasadhat. 

A kisöccséből egyáltalán nem nézte ki, hogy majd 18 évesen... Odalöki Haydent egy golyó elé. Őszintén sajnálta őt, mert tudta mennyit jelent neki és mégis megfogja tenni, csak érezte, hogy a könnyei utat akarnak törni.

Az ajkába harapott, miközben az öccsét az ölébe emelte és kisbaba módjára, vigasztalóan átölelte, de nem őt akarta megvigasztalni, hanem saját magát, mintha ezzel elfelejthetné Haydent, elfelejthetné... hogy mit fog tenni vele szemben pár év múlva, ha... ha... Nem sikerülne megakadályoznia a dolgokat. 

Hirtelen kapta a pillantását Aaronre. A fiú csak felvonta a szemöldökét, mire legyintett. Jelezve, hogy majd később elmondja.

- Tehát... - kezdte Zoya. - A terv. Hayden holttestének elhozását illetően. Hadd ne nekem keljen kifejteni jó?

- Ti itt maradtok. - mondta higgadtan Junie. - Amikor legutóbb ott jártunk Zoya kis híján meghalt, ahogy Yui is. Csak mi öten megyünk. Ellenvetés?

- Te is majdnem meghaltál. - emlékeztette Nat. 

- Részletkérdés. Ellenvetés?

Csend volt a válasz. Senkinek se fűlött hozzá a foga, hogy visszamenjenek Oroszországba. 

- Remek... Reggeli után indulunk. - nézett a társaságra Nagy Dan. - A tervet majd ismertetem a nappaliban, onnan indulunk. Ti pedig. - fordult Zoyáék felé. - Figyeltek addig a 11 éves énünkre?

- Persze. - felelte halkan Yui és puszilta meg a kisöccse arcát. 

Kis Dannek minden akarat erejét össze kellett szednie, hogy ne törölje le egy "fúj" mondat kíséretébe a puszit. Yuinak most erre van szüksége, csak ezzel nyugtatta magát. Hayden meghalt. Nem igazán ismerte, de Yuinak sokat jelentett. Elviseli érte.

~~~

Junie életében nem érezte még ennyire hasznosnak magát a tényt, hogy Natalie Cabra a barátnője. Mármint volt... lesz. Hülye időutazás. Azon kívül, hogy ugyanolyan hétpecsétes titok volt sokáig, mint Amy pasija mind a családban, mint az istenek előtt, külön nehézségi foknak számított, hogy Irana kémnek képezte ki a lányát. Egy bérgyilkosnak. Valami családi dolog lehet náluk a Cortez ágon ez az ügynök szerelem dolog. Ebben teljesen biztos volt.

Natalieval elég sok mindent átéltek, nem volt felhőtlen a viszonyuk pláne nem a kapcsolatuk elején, de megvoltak a negatívumok mellett a hasznos tényezők is. Még pedig azt, hogy mindketten megismerték az ellenséges terepet. 

Oroszországban, Moszkvában bukkantak fel árnyékutazás segítségével. Lin hangosan felvisított, ahogy az orosz hideg megcsapta a karját. 

- Ide kellene már a téli kabát. - mormogta félhangosan. 

Junie felmérte a környezetét. Késő délutánra járta az idő. Az emberek többsége már az utakon volt, igyekeztek haza a munkából. Nagyon jól körül írhatta a helyet Aelinnek, mert a lány pontosan Moszkva honvédségének és egyben titkos ügynökségének elsődleges hullaboncoló és megfigyelő háza mellett álltak. 

- Nyomás. - adta ki az utasítást Dan, miközben Junie vezetésével hátra fele indultak a hátsó bejárat irányába. 

A fiú előkapott egy tolvaj kulcsot a zsebéből. Pillanatok alatt feltörte a zárat és már benn is voltak a folyosón. 

Minden szobában hullák voltak. Egyesek az ágyon letakarva, mások fémből készült szekrényekben feküdtek. A Jacksonoknak azonnal eszükbe jutott, hogy könnyen lehet, hogy a rokonaik nagy része is egy ilyen helyen kerültek teljes felboncolásra Irana további kísérleteihez a Lebegő Bázison kívül. 

Aelint kirázta a hideg, ahogy lelki szemei előtt Sven jelent meg az egyik fém asztalon. Nat csak elkapta a könyökét és tovább húzta a folyosón.

Junie egyenesen a falra felszerelt vész estére való tájékoztatóhoz lépett, ami mellett a menekülési útvonal volt feltűntetve. Oroszul ugyan nem értett sokat, de néhány cirill betűt Natienak hála megtanult. Tudta merre kell menni.

- Gyertek. - intett a többieknek. 

A munka idő már régen lejárt, pont ahogy eltervezték, így senki se volt az épület területén. Ide nem kellettek biztonsági őrök, vagy ügynökök, mert senki sem volt olyan hülye az oroszok közül, hogy elakarjanak lopni egy hullát. 

Végig sétáltak a folyosón, majd benyitottak az irattárba. Módszeresen elkezdték átkutatni a papírokat. Beletelt pár percbe, mire megtaláltak a Hayden arcképével ellátott papírt. Minden adat ki volt rajta töltve, amit kicsit ijesztőnek talált Junie. 

- Első emelet 10-es szoba. Íjj.. - húzta el a száját Junie.

- Mi az? Baj? - kérdezte Nat.

- Nem, nem baj. - rázta meg a fejét Junie. - Csak balszerencsés szám a Jacksonok körében. 

Nat kérdőn bámult a társaságra. 

- 2051. Január 10. Avagy 01.10, azaz első emelet tízes szoba... - kezdte halkan Aelin. - Susan, Peter, Dia, Joe és Hallie halálának napja. Menjünk. Jó? Rossz érzésem van.

Junie csak visszatette a helyére az íratott és folytatták az utat. Nehéz volt a fiúnak megtalálni a számot, de végül eljutottak a helyes szobába. 

Egy kisebb műtőszobába értek. A műtősor villanyai felvoltak kapcsolva, hogy ne legyen teljesen homály a szobában, ugyanúgy mint a folyosókon és az irodában. Mint az autók helyzetjelző fénye, úgy vonták be az éjszakát némi világítással. 

- Valahogy az orvosi technika ezen fejlődését mindig is utáltam. - húzta fintorra az orrát Aelin, ahogy megcsapta a tartosítószer. - Nem normális hulla szagok...

Junie kihúzta az első szekrényt és felhajtotta a tetejét. Próbálta legyőzni a félelmét, hogy megint valamelyik rokonát fogja megpillantani a lepedő alatt. 

- Ez az. - húzta ki a második sor 3-as számú szürke szekrényét. 

- Húzzunk innen. - kérte Dan. - Valahogy rossz érzésem van nekem is.

- Talán mert megvan az oka... - nyelt egy nagyot Aelin, ahogy az idei megfeszültek, semmi baja nem volt a hullákkal, de amit érzett... Baj lesz. - Menjünk már!

Valaki hirtelen rátenyerelt a villanykapcsolóra. A lámpák felkapcsoltak a szobában. Dan óvón maga mögé rántotta Lint. Junie káromkodott az orra alatt. Nat és Aelin csak váltottak egy pillantást. 

- Üdv jövőből jöttek. - mosolyodott el lassan Irana, aki közvetlenül a villany kapcsoló alatt ült egy forgósszékben. - Meglehetősen lassú a reakció időtök. Már 2 napja vagyok félig őrségben itt. 

Aelin nem értette, hogy nem vették észre, mikor az ajtó amin bejöttek közvetlenül a nő mellett volt. 

- Mit akar? - kezdett el lassan hátrálni Nathaniel irányába a lány.

- Beszélgetni egy kicsit. - vett elő a kabátja zsebéből egy pisztolyt és helyezte a combjára. - Tudom, hogy fogom a családotokat, a félvéreket és az isteneket elpusztítani. Megakarom tudni, hogy csúsztatok ki a kezeim közül. 

- Abból nem eszik. - mondta Aelin és fogta meg azonnal Nat kezét. Fél tized másodperc alatt egy lánc képződött a jövőből jöttek között, a lánc végén Junie megérintette Hayden holttestének vállát. 

Csak futólag szúrta ki Aelin, hogy Irana csuklóján valami van. Az erejéhez nyúlt, már kezdett beleolvadni az árnyékba, amikor egy villanást látott, majd miden honnan sötétség ölelte körbe. Nagyot koppant a padlón. A térde sajgott, ahogy a könyöke is. Megpróbálta kinyitni a szemét, de nem látott semmit.

- Nat?! Dan?! - tapogatózott Aelin. - Nem látok! 

Dan értetlenül nézett össze Junieval. A zsebtolvajnak éppenhogy sikerült elkapnia Lint, de Nat és Aelin úgy borult a földre, mintha ittasak lennének. Ezt a képzetet az se nagyon cáfolta meg, hogy Nat pár másodpercen belül viszont látta a reggelijét... pontosabban nem látta, mert a két Hádész vér teljesen megvakult. Lin csak szédült és vibrált a látása. 

- Mit csinált velük?! - csattant fel Dan.

- Oh. Szóval ez a kulcs nektek kimaradt. El ne felejtsem. - kelt fel a székből és emelte fel a bal kezét, amin egy karkötő volt, rajta egy aprócska ékkővel. - Pár napja jelezték az őreim, hogy megtalálták az egyik kulcsot a finneknél. Tehokeyt. Ami... lefordítva valami hatalom... fénye? Valami hasonlót jelenthet. Az ereje érdekes. Ugyanis. Hatalmat ad. De nem tér ki rá, hogy mire. Beletelt egy időbe mire rájöttem, hogy érti és még most se értem igazán, de már szemléltettem. - siklott a pillantása Aelinre és Natre. - Mire képesek a Hádészosok, amivel fél másodperc alatt eltűnhettetek volna innen? Árnyékutazásra. De nehéz dolog beleolvadni az árnyékokba, ha mindent árnyéknak látsz. Aelin és Nathaniel, mivel több Hádész génnel rendelkeznek teljesen megvakultak. Nyugi csak átmenetileg. Lin látása csak vibrál, mert neki nem ez az elsődleges ereje. - mosolygott a nő és mérte végig Dant és Lint. - Hm. Ezt nem néztem volna ki azok után, hogy Lin Stirling kézről kézre járt a bálomon a vendégeim és katonáim között. Egy pár lesztek. Mókás. - csettintett a nyelvével. - Ahogy az is, hogy a markomban vagytok, mert a Hádészosok nélkül rövid úton nem juttok ki innen. 

Dan a szekrény és maga közé tolta Lint. A lány szeme még mindig vibrált, de megtudott állni a saját lábán. Nem úgy, mint Nat és Aelin. Az előbbi a földön feküdt és minden porcikája enyhén sajgott, a teste remegett. Utóbbi félig bepánikolva tapogatózott, próbált valami támpontot érzékelni, bármit, de még azt se tudta pontosan megtippelni, hogy Irana hol van. 

- Na nézzük. - mosolygott úgy Irana, mintha megütötte volna a főnyereményt. - Ti vagytok itt, tehát feltételezem a többi Jackson halott. - Aelinre nézett, aki szinte remegett a félelemtől, pedig csak a látását vette el, de azonnal meglátta ahogy egy másodpercre felvillant a szemében a düh és az arca megrándult. - Szóval igen. Mindannyian jártatok nálam és átéltétek a kínzásaimat. - Junien látta, hogy a szemöldöke összeszalad, mint aki valamit nem teljesen ért, Dan semleges arcot vágott, míg Aelin légzése felgyorsult. - Érdekes... - lépett a lányhoz és kapta el szabadkezével a haját.

Aelin a csuklójához kapott, végre tudta hol van Irana, de a karmok sokkal gyorsabban szántottak végig a csuklóján, mint hogy az ösztönei veszélyt jeleztek volna. Irana mindkét karját Aelin háta mögé rántotta. A lány lapockájába fájdalom hasított. 

Dan ujjai körül lángok jelentek meg, de Junie hamarabb lőtte ki a jégcsapokat, ám azok félútig se jutottak, amikor Junie egy darab szikla módjára dőlt oldalra. A homloka verejtékezni kezdett, az arca kipirult, szinte lángolt, miközben a teste remegett, pont mintha láza lenne.

- Csak víz ellen nem egy rossz dolog a tűz. - nézett a fiúra Irana. - Fél másodperc alatt 42 fokos lázat nyomtam fel benned. Ha kísérletezel tovább emelem. Dan. Ne próbálkozz. - siklott a Edmund fiára a pillantása. 

Dan csak nyelt egyet. 

Irana felrántotta Aelin karjáról a bődzsekit, így megpillanthatta a hegeket az alkarján, mire halvány mosoly jelent meg az ajkán. 

- Szóval csak téged kínoztalak meg... és meddig mentem el? Korbácsütés, gondolom evidens. - Aelin remegéséből menten tudta, hogy a hátán ugyanolyan hegeket találna, mint Yui esetében. - És még? Toxinok? Agyi aktivitás? 

- Hagyja őt! - vette körbe a tűz Dant, ám amikor megpróbált kilőni egy tűzgolyót felkiáltott a fájdalomtól, ami az ujjaiból indult ki és futott végig az alkarján, egészen a könyök hajlatáig. 

Az ujjai végén sapkaként jelent meg egy csomó jégdarabka. Annyi különbséggel, hogy ez ott kezdett el nőni, ahol tüzet akart használni és haladt végig az egész testén. Rögtön leállította a képességét.

- Tűzerő... - pislogott Irana. - Ez új, bár anyád után nem meglepetés. Még nem ismered, mármint a 11 éves Dan nem ismeri. Nem rég volt a szülinapotok, ha jól emlékszem. De még nem vagyok nálad. - fordult vissza Aelin felé. - Mivel törlek be? A szemed láttára megölöm Svent? Esetleg? -  hajolt félig előre és nézett Aelin szemeibe, így hogy nem lát még kevésbé tudta kontrolálni a lány az érzelmeit. - Nem? Hm...

Dan óvatosan kezdett el közeledni Irana felé, de a nő, amint meglátta rászegezte a pisztolyát.

- Nem, nem. Maradj csak ott, amíg rátok nem térek. - szegezte még mindig a pisztoly csövét Dan mellkasára, miközben visszafordult Aelin irányába. 

Nat megpróbált feltápászkodni, de csak annyit ért el vele, hogy megint hányingere kezdett lenni. Rongybabaként nyekkent vissza a földre.

- Mit tudnék még bevetni... - simított végig halálos nyugalommal Aelin arcán - A démonjaid a főhadiszállásom területére nem léphetnek be a több ezer darabból álló okkult erklye gyűjteményem miatt. Őket nem tudom kínozni és nem is lennél tőle meghatva, nem jelentenek neked többet egyszerű szolgáknál. Ha Svennel nem törlek meg... akkor csak te maradsz... - Irana arca megrándult. - Azért ennyire kegyetlen még én sem vagyok... Marad! - pillantott fel Danre és engedte le a fegyvert, miközben Aelin álla alá nyúlt a tussal, finoman megemelte a fejét, majd mélyen a lány feneketlen szemeibe nézett. - A katonáknak hajítalak? Megerőszakolnak? - a lány szeme nem árulkodott az igazáról, de az orrcimpái hirtelen kitágultak, csak egy tized másodperc erejéig. - Akkor nagyon jól felbosszantasz majd.

Nat lefagyott, ahogy Dan és Lin is. Ezt ők nem tudták. Aelin sose említette egyikőjüknek sem.

Irana hátra lépett Aelintől és visszafordult a társaság többi tagja felé. 

- Én még nem az az Irana vagyok, akit ti ismertek. Csak, hogy tiszta legyen. Ennyire nem kell tőlem beszarva lenni. Valami támadás? Semmi? Ennyire elbánok veletek? - elvigyorodott, szélesen és gonoszan. - Már alig várom. Akkor folytatom. A táborról és az istenekről beszéltek majd nekem?

- Faggatott minket róla. - mondta halkan Aelin. - De az isteneket és a tábort sose adnánk ki. 

Selma! Zero! Astarot! Hallotok? Suttogta Aelin a tudatába, próbálta elérni a démonjait, de csak ürességet érzett. Hallaniuk kéne őt, a látásának átmeneti elvesztésétől függetlenül. Selma! Zero! Astarot! Semmi válasz, egy halk suttogás, vagy érintés se. Semmi. 

Irana látta Aelin arcán, hogy komolyan mondja. Amennyire Junie magánál volt a láztól rajta is. Lin nem tudta milyen faggatásról van szó. Nat arca se tükrözött semmit arról, hogy köptek volna. Aztán meglátta Dan szemeit. Azonnal elmosolyodott, de úgy, mint amikor Ingrid Jacksont Junieval képes volt sakkban tartania.

- Dan Jackson. El fogod árulni nekem hol van a tábor és az Olimposz? - a fiú szög egyenesen meredt a szemébe, amiből tudta, hogy próbálja elterelni a figyelmét. - Igazán megtanulhatnátok blöffölni. Szóval igen. Miért? 

Dan érezte, hogy Lin hirtelen megszorítja a karját. Rákapta a tekintetét, miközben a lány szemei hitetlenkedve csillogtak. Itt tudatosult Linben, hogy miért nem volt véletlen, hogy Nattel kijutottak a Bázisról. 

- Oooh. - érzékenyült el Irana hangja, de csak megjátszotta. - A kis barátnődet megkímélem, talán még el is engedem és te cserébe elmondasz nekem mindent? Jó kis üzlet. Nekem főleg. Te aztán tényleg szeretni fogod Izzy lányát. Bár, ahogy elnézem, fogalma sem volt róla.

- Ezt, hogy tehetted?! - kérdezte döbbenten Lin, teljesen megfeledkezve Iranáról. - Elárultad az isteneket! A szüleinket! A többi félistent, mindenkit! 

A lány szinte kiabált. A szemeiben az érzelmek, a káosz és a rend élénk harcba kezdett.

- Nem hagyhattam, hogy Irana bezárjon titeket Nattel! Mikor elkaptak minket Aelin megvadult! Őrjöngött! Bármit tettek vele, attól retteg! - magyarázkodott Dan. - Nem hagyhattam, hogy a családom többi tagja veszélyeztetve legyen, hogy kínozzák őket! Téged meg pláne nem hagyhattam, hogy kezére kerülj!

- Nem érted... - rázta meg lassan a fejét Lin. - Az Olimposziakat árultad el! A Nyugati civilizációt! Csoda, hogy életben hagytak! Engem nem adtál Irana kezére, de minden mást igen! Mindent! Mindent, amit védelmeznünk kell! Erre tanítottak minket! Én... - remegett meg a hangja. - Ennyit nem érhetek neked!

Irana elhúzta a száját. Szóval a Jacksonok maradékát megkíméli majd... kellemetlen. 

Dan már nyitotta válaszra a száját, de Irana belé fojtotta a szót.

- Elég volt a nyálas dumából. Elég sokat érhetsz neki, ha elárulja miattad az isteneket legyen ennyi elég. Mi lesz az alkunk? - pillantott Danre. 

- Hogy... - vett egy mély levegőt a fiú, miközben az agya lázasan pörgött, amíg Iranánál van az a kő... addig a Hádészosok teljes sötétségben tapogatóznak, csak ez ismeretlen erő a számukra. - A családom megmaradt tagjait nem kínozza, nem öli meg, örök fogjok leszünk. A Stirlingeket pedig elengedi és nem fogja őket bántani.

Irana szemöldöke összeszaladt. 

- A káosz és a rend képviselőit elengedem?! Nektek meg gyakorlatilag csak a véreteket csapolhatom le?! Erre, hogy vettél rá engem?! - kérdezte sértett és döbbent hangon.

- Csak... felhoztam. - bámult zavartan a nőre Dan. - És azonnal igent mondott. - a szemei elkerekedtek... Lehet, hogy... Iranára hatással van a varázsbeszéde? Gyakran észre sem veszi, úgy használja... Az lenne az egyetlen, ami áthatol a védelem kövének pajzsán? Egy próbát megér. - Tegye le a fegyvert a földre. 

Irana csak felvonta a szemöldökét. 

- Tegye le a fegyvert a földre. - ismételte meg a mondatot Dan, megpróbálva minden erejét beleadni a szavakba. 

- Hülye lennék, ha megtenném. - vágta rá, mire a fiú csak pislantott. 

Mit is mondott Natalie az ő idejükben? Hogy az anyja... kezd megőrülni... Itt még nem instabil... Azért tudta rajta használni, mert a tudata megtört már. Itt még teljesen épp elméjű a maga beteges módján. 

A nő egyenesen Danre szegezte a fegyvert, de közben Linre bámult és intett a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Dan azonnal beállt a lány elé. Nem tudta mit akar Irana, de minden idegszála az égnek állt. Nat kezdett helyre jönni. Aelin szeme egy pontot fixírozott, de közben a teste remegett a dühtől, mintha valamit várna, ám az nem akarna bekövetkezni. 

- Engedd ide hozzám. - monda higgadtan Irana. 

Dan csak még jobban maga mögé tolta Lint.

- Jó... - sóhajtotta Irana. - Akkor szipolyozzuk tovább a többieket. 

Junie teste még jobban remegett. A csontjai és ízületei remegése a padlóval érintkezve visszhangot vertek a szobában, akárcsak a foga. Pár másodperccel később pedig beájult az extrém magas láztól. Nat csak megint érezte, hogy hányni fog. Olyan dolgokat kezdett el a sötétségben kivenni, amiket nagyon régen látott, gyermekkorában utoljára. Kúszni kezdett hátra felé, minél távolabb a sötétben lévő arcoktól. Aelin Nattel ellentétben hangokat hallott. A fülére tapasztotta a kezét, miközben levegő után kapkodott. A homlokát a hideg padlónak szorította.

Danre és Linre nem hatott a kulcs, mert Irana így akarta. Dan arca elsápadt, ahogy meglátta, hogy Aelin ruhája kezd átnedvesedni. A hátán lévő sebei felszakadtak. A lányból sikoly robbant ki.

- Eresz! - kérte Lin és próbálta meg félre tolni Dan karját. 

- Biztos, hogy nem! - vágta rá Dan egy fej rázás kíséretében. 

- Megöli őket, ha nem engedsz oda! - kapkodta a tekintetét a vörösödő bőrű Junie, a kúszó, félig vergődő Natre és a sikító Aelinre.

- Én se mondhattam volna jobban. - nyújtotta ki a szabad kezét Lin felé Irana, amin többek között a kulcs is fityegett. 

- Ha odamész téged fog felhasználni. - suttogta Dan. 

- Nézd a homlokát. - válaszolta halkan Lin. - A kulcs negatív hatása. A saját erejét szívja el a hatásért cserébe. Az erő a kulcs, a fókusz ő maga, a hatás pozitív része Aelinéken, a negatív rajta csattan. Egy esély lesz. - lőtt ki a bal kezéből egy arany szalag és csavarodott Dan derekára. - Sajnálom. 

Olyan hirtelen rántotta hátra a fiút, hogy Linnek éppen annyi ideje volt, hogy a falhoz lapuljon, majd amikor Dan neki vágódott a szekrénynek elindult Irana fele. A fiú nagyot nyekkent és a földre esett, a tarkójából vér szivárgott. 

Lin körül a káosz fodrozódott kezdett, így nem látszódott, hogy amikor elhaladt Nat mellett egy aranyszalag végig csúszott a teste mellett és a bátyja csuklójára csavarodott. 

Nat pislogott párat. Látott. Lin szemével ugyan, de mindent látott. A húga megfogta Irana kezét és hagyta, hogy a nő félig átkarolva Dan felé fordítsa a testét. A fejéhez nyomta a pisztolyt. Nat tudta, hogy nincs sok ideje és minden erejére szüksége lesz, ami megmaradt. Az ujja végére koncentrált és megpróbálta minél kisebb, szinte pókháló vastagságú fonakra hasítani a szalagját. Az elsőt Aelin felé küldte, a másodikat a húga fele, a harmadikat Dannek, a negyediket Junienak és az ötödiket Hayden holttestének bokájára akasztotta. 

Dan kétségbeesett fejjel meredt Linre a földről. 

- Nos. - mosolyodott el lassan Irana. - Akkor tárgyaljuk csak át, hogy pontosan hol is van az Olimposz és a táborok. Egy kezdetleges befogott mitológiai lényt, nevezetesen... Hogy is hívják... Laisztrügónt elfogtunk Kanadában, még jó pár évvel ezelőtt és sikerült a teste egy részét robottá formálnia a tudósaimnak. A tábor külső területére eljutottuk, valahol Long Islanden van, de hiába ütött rést a falon, a védőpajzsotokon, a csapataimmal nem találjuk, gondolom a köd miatt. Szóval hol van?

Nat nagyot nyelt. Sose tudták, hogy jutottak be a szörnyek, hogy ütöttek rést évekkel ezelőtt a tábor falán. 

Dan csak hol Linre nézett, hol pedig a többiekre.

- Dan, ketyeg az óra. A kis csaj a gyenge pontod. Ergo választhatsz. A lány, vagy a tábor és az Olimposz? - mosolygott higgadtan Irana.

Nat csak az ajkába harapott, miközben az utolsó fonál is elért a helyére, ez viszont a tenyere közepéből indult ki. Pár másodpercig látta, hogy hol is van pontosan a villanykapcsoló, de amíg Irana Lint fogja teljesen felesleges lekapcsolnia a lámpát, csak Iranát is magával rántaná a Bázisra.

Dan csak ijedten meredt Iranára. Itt nem árulhatja el a tábort. Nincs tovább vissza út, nem mehetnek ennél korábbra. De ha nem mondja el, akkor Lin... A lány szemeit nézte, miközben a teste remegni kezdett. 

- Tik tak, tik tak. - vigyorgott Irana, hihetetlenül élvezte a játékot, a Dan arcán hullámzó félelmet, pont olyan volt, mint Edmundé, amikor közölte a férfival, hogy megölte Halliet. - A lány, vagy az istenek Dan Jackson?

Lin hirtelen kapta el a nő pisztolyt tartó kezét és lökte a plafon irányába a könyökével. A fegyver elsült. A golyó pedig lyukat ütött a falba. Lin a kulcs után kapott, de csak annyit ért el vele, hogy a nő belekapott a csuklójába és végig szántott rajta a körmeivel. Lin felszisszent, miközben ellépett Iranától és itt rontotta el. A pisztolyt ráfogta a nő. Dan kilőtte magát, az ujjai végét halványan jégsapkák borították, ahogy foltokban a vállát is. 

A fiú becsapódása előtt viszont Nat lekapcsolta a villanyt. Az aranyfonalak felfénylettek a sötétben, majd egy villanást láttak, azt ahogy a pisztoly elsült és a következő pillanatban már a Bázison voltak. 

Nat nagyot puffant a nappaliba. A dohányzóasztal árnykában feküdt. Az aranyfonalak elszakadtak, miközben a fiú érezte, hogy bármelyik percben elájulhat, de már foltokban látott a saját szemével. Aelin ugyanezt érezte, de még nem tudta rendesen kivenni a bútorokat. Junie továbbra is ájultan feküdt a földön, még mindig 42 fok volt a testhőmérséklete, tőle pár méterre Hayden holtteste is ott hevert. 

Dan, amint rájött, hogy biztonságban vannak Lint kezdte el keresni a tekintetével. A lány fél méterre előtte állt.

- Lin! - indult meg felé.

- Baj van. - suttogta a lány, olyan halkan, hogy Dannek hegyeznie kellett a fülét, hogy rájöjjön, mit mondott a csaj. 

Lin térde megremegett, oldal irányba kezdett el dölni, de nem tudatosan. Dan az utolsó pillanatban kapta el, mielőtt bevágta volna a fejét. A fiú először csak a Lin hasánál lévő vérfoltot pillantotta meg, majd azt, hogy másodpercek alatt kezdett egyre nagyobb sugara lenni a vérfoltnak.

Dan fejéből minden gondolat kifutott. 

- Junie! - ordított hátra, de a fiú teljesen ki volt ütve. - Junie! Hol van Yui? Ide víz erejű kell. - engedte le Lint a földre, gyorsan lekapott egy díszpárnát a kanapéról és betámasztotta vele Lin hátát. Kibújt a pulcsijából és szorosan a hasára rögzítette. - Elmegyek Yuiért. Ne aludj el!

Lin elkapta Dan kezét. A fiú szinte alig érezte a szorítását. Rémülten pillantott a barátnőjére, aki éppen fehérből kezdett szürke szint felölteni. 

- Ne menj el... - kérte halkan Lin.

Dan hátra nézett Juniera. Esélytelen, hogy felébressze. Ide Yui kell vagy Lint... Nem, nem veszítheti el!

- Mindjárt jövök nem lesz bajod, de kell egy Poszeidón vér, hogy meggyógyítson. - szorította meg a lány kezét és kezdett feltápászkodni a földről.

- Ne! Maradj. - próbált meg feljebb ülni Lin, mire az arca teljesen elszürkült. 

Aelin látása kitisztult, de csak még idegesebb lett, mint Iranánal. Azt tudta, hogy Lin megsérült, de azt nem, hogy mennyire. 

- A kurva életbe! - káromkodta el magát és fel pattanva Lin másik oldalához rohant. Visszanyomta haspréselt helyzetbe, hogy minél kevesebb vért veszítsen. - Maradj veszteg, ha nem akarsz meghalni. Dan maradj. Elintézem. - emelte fel a kezét, amiből pár darab ugyanolyan aprócska fekete porszem indult el kifelé az ajtón, mint amikor a Szentpétervári télipalotában voltak. 

- Hogy érted azt, hogy ha nem akar meghalni? - meredt idegesen Dan Aelinre. 

A lány nem válaszolt, csak a szeme az ajtó mellett támaszkodó férfira siklott, aki türelmesen várt. Dan oda pillantott, de ő semmit sem látott, viszont ismerte ezt a nézését Aelinnek.

- Ugye nem... - suttogta sápadtan Dan. - Thanatosz?

- Nem. - vágta rá gondolkodás nélkül Aelin.

- Nekem ne hazudj! - ordított rá, teljesen bepánikolva Dan.

- Állítsuk el a vérzést. A golyó most a legkevesebb. Nem halt meg azonnal, tehát még kis ideig kihúzza. Csak a vérzést állítsuk el, vagy csillapítsuk és nem szabad elaludnia, ez a legfontosabb. Lin hallod a hangom? Lin? Hallasz? Lin?!

Lin lassan pislogott, időnként hosszabb ideig lehunyva tartotta a szemét. Kezdte elveszíteni az eszméletét.

- Lin. - kapta el a tarkójánál és fordított maga felé Dan. - Ne aludj jó? - a fiú szemében enyhült  a pánik. - Ne aludj jó? Mesélj valamiről.

- Miről? - kérdezte gyenge, reszelős hangon Lin.

- Hogy mit szeretnél csinálnál a jövőben, ha nem kellett volna Irana miatt visszajönnünk. Mit akartál volna megcsinálni? Hogy képzelted el a jövőt? A jövőnket.

Aelin átnyúlt Lin derekához megnézni, hogy a golyó átment-e a testén, de nem érzett nedvességet, tehát a golyó még a vér java részét visszatartja. A golyót nem tudják kiszedni, hamarabb elvérezne, pláne ha belső szervet is ért a lövés. Ha Yui nem bukkan fel... 

- Mesélj. - nézett Aelin is Linre. - Mi volt a terv érettségi után? Izzy orrára koppintottál volna? - kérdezte kényszeredett mosolyt erőltetve az ajkára, mintha minden rendben lenn.

Lin halványan elmosolyodott.

- Mondhatni. Anya annyit tud, hogy Stanford egyetemet néztem ki... Azt hitte Apa útján akarok menni... csak én jogtudományi kar helyett... - vett egy mély levegőt, miközben az arca megrándult. - Kommunikáció és médiatudományok, újságírás szakirány. - hunyta le a szemét. 

- Nézz rám. - simított végig az állkapcsán Dan. - Linem. Nézz rám.

Lin bágyadtan nyitotta ki a szemét. A látása összefolyt, szédült. 

- Mond tovább. - bíztatta Aelin, miközben az ajtót figyelte, nem látott senkit sem és egy hangot sem hallott. Lehunyta a szemeit és megint elkezdte szólongatni a démonjait, de azok nem jelentek meg. Csak összepréselte az ajkát. Ezért még kapni fognak. Nagyon csúnyán.

- Honnan? - suttogta Lin.

- Velünk. - mondta Dan, miközben igyekezett Lin szemeit magán tartani, nehogy elaludjon. - Kettönkről. 

- A Stanfordot és a Dél-Kaliforniai egyetemet nézegetted Los Angelesben... Gépészmérnök szak. - mormolta Lin. - Anyád miatt. A cég. Már kinéztük, hogy a Stanfordon vannak pároknak kollégiumi szobák... Jó lett volna veled maradni... Összeházasodni majd egyszer. Egy családdá válni... - az ajkai egyre fehéredtek. - Félek. Most nagyon. 

- Nem lesz semmi baj. - bizonygatta Dan és nézett időnként az ajtóra. - Picit bírd ki. Pár percig. Jó? 

Lin óvatosan nyúlt Dan arca felé. A keze enyhén remegett. Dan elkapta és az arcához szorította. Lin egy hideg érintést érzett a mellkasán. Egy pillanatra kapta csak a pillantását Aelinre, aki közte és az ajtó között kapkodta a pillantását. Már sejtette mihez tartozik az érintés. A halál érintése. Visszafordult Danhez. Valamit mondott neki, de nem hallotta jól. Az egész egy darab artikulálatlan vonyításnak csengett. 

- Szeretlek. - simított végig Dan arcán. - Szeretlek. - a pillái lassan nehezültek el, most viszont hiába akarta képtelen volt kinyitni a szemeit. - Szeretlek.

Aelin elkapta a pillantását, ahogy meglátta az aprócska lélekdarabot, ami próbált nem elszakadni Lin testétől.

Lin ujjai megálltak Dan arcán. 

- Lin? - engedte el a lány kezét a fiú, mire az a mellette koppant a földön. Dan szemeiben pánik égett. - Lin?! Nem, ilyet nem játszunk! Lin, nyisd ki a szemed! Most azonnal!

Aelin az aprócska lélekdarabot nézte, ami elvállt teljesen Lin testétől. Thanatosz kinyújtott kézzel állt a lány holttestének lábánál és várta, hogy a lélek, Lin lelke a kezébe repüljön. Aelin ledermedt, főleg amikor a folyosó visszhangjának köszönhetően meghallotta a lábdobogások zaját. 

Nat hirtelen kelt fel. Látni lehetett rajta, hogy mennyire rosszul van, hogy ugyanúgy, mint Junie bármelyik pillanatban elájulhat. Lin lelke elindult Thanatosz felé, ám mikor már csak 3 milliméter hiányzott, hogy az isten tenyerébe kerüljön egy káosz gömb repült át Lin teste fölött és csapódott bele az isten karjába. Thanatosz egészen a falig repült. Halhatatlan isten révén a káosz nem tett benne kárt. 

Dan észre se vette mi történt, csak Lint szólongatta.

Aelin hökkenten nézett Natre, aki alig kapott levegőt, annyira ki volt merülve. 

A halál istene megrázta a fejét. A szemeiben az élők utolsó pillanatinak féleleme csillogott, acélos dühvel mögötte. 

- Hogy képzeled.... - vigyorgott rá az isten. 

- A húgomhoz nem nyúl. - lihegte Nat.

- Te se vagy jobb bőrben a húgodnál. - indult el a lélek felé. 

- Aelin. - nézett Nat a lányra. 

A démonúrnő csak idegesen meredt az ajtóra. Reménykedett benne, hogy Yui az, miközben előre nyúlt és a tenyere közé zárta Lin lelkét. 

- Add ide! - meredt a lányra Thanatosz.

- Nem. - vágta rá Aelin.

- Hogy képzelitek, hogy a természet törvényeivel játszotok?! - ordított rájuk az isten. - Ezt Hádész sem nézi el... Semelyik isten sem!

Az ajtóban nem Yui bukkant fel, hanem Kis Dan és Kis Lin. A két kisgyerek ijedten meredt a kialakuló helyzetre. Lin először Thanatoszt pillantotta meg, rögtön tudta, hogy nagy baj van. Dan pedig a 18 éves Lin holttestét és saját magát. Utóbbi láthatóan teljesen bepánikolt.

Kis Dan elkapta Lin kezét. A kislány rákapta a pillantását, de amint észre vette, hogy Dan sápadtan egyetlen pontra néz a szobába követte a tekintetét. A szemei fennakadtak. Úgy megszorította Dan kezét, hogy a kisfiú érezte, hogy a vér kezd kifutni az ujjaiból, de nem kifejezetten érdekelte. 

- Tűnjön el. - meredt az istenre Aelin. - Pár percet adjon. 5 perc. Ha nem tudjuk visszahozni elviheti.

- Nem! - próbált meg felállni Nat, de egy sötétség hullám Aelinből visszanyomta a földre. 

A fiú szédülni kezdett. 

Thanatosz vérben forgó szemekkel meredt Aelinre.

- Három perc. - nyögte ki és tűnt el. 

- Hol van Yui?! - kapta Aelin a tekintetét a két kicsire, de azok teljes sokk alatt voltak. - HOL VAN YUI?!

- Asszem... Zoyánál volt... vagy apánál... Nem tudom... - felelte halkan Kis Dan.

Aelin Natnek hajította a kis fénylő pontot. A fiú elkapta és szorosan a mellkasához vonta.

- Lelket tilos dobálni! - csattant fel kicsit a fiú, ha Thanatosz hamarabb tér vissza ő aztán biztos, hogy nem adja oda neki a húga lelkét.

- Dan gyere! - fogta meg az unokatestvére karját Aelin és próbálta meg arrébb húzni Lin holttestétől, de a testsúlykülönbség miatt ez nehezen valósult meg. - Ne ess szét! Ne most! Három percünk van!

A fiú egész teste remegett. Aelin magában káromkodott. Dannek ez túl sok volt... A legnagyobb félelme kellős közepébe került. 

- A rohadt életbe! - káromkodta el magát hangosan is Aelin. - Dan! - könyökölt bele a fiú nyakába, mire nagy nehezen hajlandó volt rá figyelni, de a szeme még mindig pánikolt, itt jött rá Aelin, hogy Dant most nem tudja befogni semmire sem. Túlságosan megvan ijedve és a sírógörcs határán állt, a könnyeket már látta a szemébe, ahogy kezdte felfogni, hogy ami történik körülötte az nem egy rémálom, hanem a valóság. 

A legrosszabb valóság. 

Aelin hirtelen kapta a fejét az ajtóra. Újabb lábdobogásokat hallott. Megkönnyebbülten engedte el Dan karját, amikor megpillantotta Yuit, Aaront és Zoyát. 

- Istenek... Itt meg mi... - kezdte Aaron.

- Nincs sok időnk. - állt fel Aelin és ragadta meg Yui kezét. - Irana meglőtte Lint, ki kell szedned a golyót és minden sebét begyógyítani. 

- De hiszen... meghalt! - nézett rá Yui a szőkeségre. 

A 18 éves öccsében ekkor tudatosulhatott véglegesen, hogy mi történt. A földön ülve a kanapénak támaszkodott. Az ajka remegett. Aelin tudta, hogy másodpercek kérdése és végkép összetörik, de ekkor már látta, hogy a teste körül izzani kezd a levegő.

- A lelke még nálunk van. - mondta Aelin. - Maximum két perced van. - ültette le Yuit Linhez és indult el ő maga pedig Danhez. 

A fiút szorosan átölelte és halkan csitítani kezdte. 

- Nem lesz baj. Nem vagytok átkozottak nyugi. Helyre hozzuk. - suttogta a fiú fülébe, miközben érezte, hogy Dan egész testében remeg, azon csodálkozott, hogy nem lökte el magától a fiú. 

Yui nedvességet kezdett kivonni a levegőből és az így alkotott vizet a sebbe csúsztatta. A golyót körbe vonta, majd lassan kiemelte a helyéről. Regenerálni kezdte a szöveteket, szerveket és izmokat, de hiába rángatta őket nem történt semmi. Holtakat sose tudtak vízzel gyógyítani... Mert már nincs keringésük.

- Nem megy! - nézett Aelinre. - Nincs keringése! Nem tudom regenerálni úgy a szöveteket, hogy azok már nem működnek!

Aelin ijedten engedte el Dant. A fejében kattogni kezdtek a kerekek, de semmi sem jutott eszébe. Yuinak nincs köze Hádészhoz, hiába van meg Lin lelke, azzal semmire se mennek, amíg a teste képtelen életbe tartani. 

Nagy Dan arcán a könnyek útnak indultak. Felhúzta a lábait és megtámaszkodott rajta az alkarjával, miközben a tenyerébe temette az arcát. A feje sajgott. Képtelen volt elhinni, hogy ez megtörténhet vele. Nem is akarta elhinni. Remegett, rettegett és nem kapott levegőt.

- Várj... Csak a keringését kell beindítani? - kérdezte Zoya. - Az egyszerű. - rohant Yuihoz és foglalt helyett Lin holtteste mellett. - Csináld a vizes izét, amit tudod regenerálni kezd el. - Lin szíve fölé helyezte a kezét és szavakat kezdett latinul mormolni.

Aelin csak néhány szót kapott el belőle. Távolról rémlett neki, hogy Helen hasonló varázslatot használt egy macskán, aki néhány perccel korábban hunyt el. Yui döbbenten pislogott, miközben elkezdte regenerálni a szöveteket, azok szinte teljesen maguktól gyógyultak be, neki csak terelgetnie kellett Zoya mágiáját. Lin hasáról fokozatosan tűnt el a seb, lassan egy heggé alakult, majd hófehér sima bőrfelület fedte be. 

Nat kezéből egy villámsebességével lőtt ki a lélekdarab és tűnt el Lin testében. A lány olyan hirtelen ült fel, hogy Zoya és Yui mellette összerezzentek.

- Hú... Ez közel volt... Túl közel. - mondta Lin, miközben a sebéhez kapott, ami begyógyult. - Majdnem meghaltam. Ezt ne próbáljátok ki soha... Ritka szar.

Nagy Dan a hang hallatán felkapta a fejét. Aelint félig odébb lökve vetette magát a lány karjaiba. Lin vigyorgott, miközben a fiú tarkóját kezdte el simogatni, szorosan magához ölelve őt.

- Itt vagyok nyugi. - kapaszkodott a másik kezével a fiú vállába. - Még bőven van ötletem húzni az agyadat. Beletelik pár évbe, hogy mindet megvalósítsam. 

- Megijesztettél. - zokogott fel hangosan Dan.

- A helyes szó inkább az, hogy teljesen bepánikoltál és elvesztetted a fejed. Láttam ám Nat tenyeréből. - fordult kicsit oldalra, hogy kiszúrja a testvérét. 

Nat rákacsintott. Lin csak hálásan mosolygott vissza rá.

Nagy Dan átnézett Lin válla fölött és csak Yuit bámulta, aki halvány mosollyal figyelte őket. Könnyen megtehette volna, hogy nem segít, hogy visszaadja Haydent. 

- Köszönöm. - tátogta Yuinak, aki csak szélesebben elmosolyodott.

Dan kicsit elhúzódott Lintől, de csak annyira, hogy a homlokának tudjon támaszkodni. 

- Tényleg megijesztettél. Azt hittem...

- Tudom. - csavarta fel az ujjára Dan egyik hajtincsét. - De jól vagyok. Nem lett végül baj.

- Szeretlek. 

- Ameddig a csillagok ki nem hunynak az égen. - ígérte halvány mosollyal az arcán Lin, miközben az ajkuk megtalálta a másikat. 

Dan azóta nem volt teljesen beszámítható állapotba, hogy Lint meglőtték. A lány pedig mégis csak kis híján meghalt, így kerülhette el mindkettőjük figyelmét, hogy a 11 éves énjük azóta is kézen fogva állt az ajtóban. 

Aelin szemei a hatszorosára kerekedtek és olyan hangosan felszisszent, hogy Junie ijedten összerándult, majd ismét kisebb szívroham kíséretében felpattant, ahogy meglátta Hayden hulláját maga mellett.

- Mi történt? - kérdezte. - És miért van itt ilyen hide... Oh ne már... - vette észre, hogy az idősebb Dan és Lin mit csinál. 

Kis Lin és Kis Dan úgy bámulták saját magukat, mintha egy vödörnyi jeges vizet öntöttek volna a nyakukba, vagy forró parázson kellett volna rohangálniuk, vagy a Sztüxben megfürödniük. 

Egymásra néztek, majd visszafordultak a 18 éves énjükhöz. Ismét egymás szemébe bámultak, majd visszanéztek az idősebb magukra. A pillantásuk harmadjára is találkozott, ám ezúttal a saját kezükre siklott le. Úgy engedték el egymás kezét, mintha lávából lenne a másik fél. 

- Khm. - köszörülte meg a torkát Aaron, mire Nagy Dan és Nagy Lin elhúzódtak egymástól. 

- Mi az? - kérdezte Nagy Dan.

- Jaj ne... - pillantott át Dan válla fölött az idősebb Lin.

A Tűzhercege rögtön hátra nézett és egy cifrát káromkodott az orra alatt. 

- Erről nem volt szó... Hogy mi... - mondta halkan Kis Lin, miközben hol a legjobb barátját, hol pedig a 18 éves énjüket nézte. 

Kis Dan kinyitotta a száját, majd becsukta és inkább hátra arcot vágva elindult jobbra a folyosó irányába. Kis Lin is ekkor döntött ugyanígy, csak ő balra felé vette az irányt. 

- Ötlet? - kérdezte Junie. - Amúgy tényleg... miért van itt ilyen hideg?

- Francba! - káromkodott hangosan Aelin.

- Utánuk, mielőtt valami megváltozik. - tápászkodott fel lassan Nat, de a kanapéhoz érve, muszáj volt le ülnie, annyira megizzadt néhány lépéstől. - Lázad van Junie... és lehet nekem is. Csak míg neked Irana kulcsától... Végülis logikus, melegítsd fel a jeges embert, hogy ne tudjon jeget csinálni... addig nekem azért mert túl sok energiát használtam. Mit ültök még ott?! - förmedt menten a 18 éves Danre és Linre. - Nyomás!

- Melyikhez... - kezdte Lin, miközben felállt. 

- Magunkhoz. - mondta Dan. - Talán magunkat valamennyire megtudjuk győzni.

A két kamasz kilőtte magát a folyosóra. 

Yui csak nagyot nyelt, miközben bámulta a többieket. Hayden holttestén megakadt a szeme, nem tudta levenni róla a tekintetét, úgy kérdezte meg:  

- Mi történt?

- Irana. - felelte Aelin. - Mondhatni csak a szokásos. 

~~~

Az idősebb Dan Jackson végig rohant a folyosón. Folyamatosan azon pörgött az agya, hogy vajon hová mehetett a fiatalabb énje. Olyan hirtelen fékezett le, hogy a cipője talpa csikorgó hangot adott ki. A lépőcsőház ajtajára kapta a fejét. Feltépte az ajtót és egyenesen a legfelső emelet felé kocogott. Majd még feljebb ment a tető feljárójához. Amint kinyitotta a csapó ajtót végig futott a tekintete a tetőgerincén, ahol jó pár héttel ezelőtt Aelinnel cigiztek. 

Hamar kiszúrta saját magát, a tető szélén ült lelógatott lábakkal. 

Elindult a fiatalabb énje felé, majd ugyanúgy leült a tető szélére. 

- Meg se kérdezem honnan tudtad, hogy itt vagyok. - mondta elhúzott szájjal Kis Dan, miközben a horizontott bámulta. 

Nagy Dan száján csak egy lassú mosoly jelent meg. Hányszor menekült ide az apja elől, mikor kicsi volt... De ez most nem számított. 

- Dan, amit láttál... - kezdte. 

- Lin Stirling a barátnőm lesz... Várható volt. 

Az idősebb Dan csak pislogott. 

- Várj... Mi?!

A fiatalabb énje csak gúnyosan rá nézett.

- Az a csaj lesz a barátnőnk, akiben legalább akkora káosz tombol, mint bennünk. Egy lány van, akiben káosz tombol. Lin. Az idősebb Lin szobájában van egy csomó fura hálóing, amik nagyon jól néznek ki. Legalábbis szerintem nagyon és nem hinném, hogy véletlenül gondolom így. Illetve... Ha... csak véletlen lett volna még az is, ahogy az együtt alvás dolog is a részetekről... akkor még mindig ott van a meztelen rajz, amely Lint ábrázolja és amit te készítettél. 

Nagy Dan meglepetten meredt önmagára, már nem azon, hogy a kissrác látta a képet, az nem lepte meg. Más sokkal inkább.

- Te... ezt tudtad?! És... Én még így is... szeretem Lint... És reggel, amikor faggattalak kijátszottál?! 

Kis Dan elvigyorodott. 

- Azt mondtad ismersz. - mondta. - Tudod mikor hazudok. Tehát. Csak úgy kellett tennem, mint amikor tényleg nem tudom miről van szó, hogy elhidd nem tudom miről beszélsz. Nehogy már okosabb legyek a 18 éves énemnél... 

Nagy Dan nagyokat pislogott, majd hitetlenkedve megrázta a fejét. 

- Várjunk csak... Ha tudtad... - kapta a fejét a fiatalabb énjére. - És én még mindig szeretem Lint... Nem akadtál ki...! - tudatosult benne.

- Nem tudom, hogy működik a szerelem. - mondta zavartan Kis Dan - Tényleg kicsi vagyok hozzá... De annyit tudok, hogy Percy és Annabeth veszekedtek, de sok mindent átéltek együtt. Legjobb barátok voltak, majd valahogy többek lettek. Hogy... anya és apa is csak barátok voltak. Mindig egymás mellett álltak és valamikor egymásba szerettek, amit sokáig tagadtak. De mégis itt vagyok én, Amy és Yui. Ilyen felmenőkkel... igen csak elképzelhető, hogy Lin... egyszer több lesz nekem, mint puszta barát. 

Nagy Dan hökkenten meredt saját önmagára. Valahogy az ember elfelejti néha, hogy milyen is volt gyerekként. Nem direkt. Csak... az évek, a nyomás, a küzdelmek úgy hozzák. Halandók, vagy félvérek mindegy melyiket nézzük. 

- Amynek igaza volt. - suttogta az idősebb Dan. - Tényleg kezdtem felnőni a kulcshajsza alatt...

- Áh... Nem. - horkant fel Kis Dan. - Csak... bizonyos szitukban. - húzta fel a lábát és fordult a 18 éves énje felé teljes testével. - Hogy fogok összejönni Linnel? Egyáltalán mikor fog megváltozni? Nem érzem most, hogy szerelmes lennék belé. 

Nagy Dan elmosolyodott, követte a fiatalabb énje példáját és török ülésben maga felé fordult.

- Nem mondhatom el és amúgy... tekintettel rá, hogy több dimenzió létezik egyszerre, nem csak egy. Így lehet van olyan jövő, amibe ti nem is lesztek együtt. - fájdult meg egy pillanatra a szíve. Fura elképzelni, hogy valahol nincs együtt Linnel. - Mi csak a legvalószínűbb változat vagyunk.

- Ami százalékos arányba mit jelent? 

- Mondjuk, olyan hetven százalék körül. 

- Biztos nem mondhatsz semmit? - vonta fel a szemöldökét Kis Dan, mire a nagy felsóhajtott.

- Legyen annyi elég, hogy... - gondolkodott el, mennyi mindent fedhet fel. - Két év múlva... egy elég nagy változás jön az életedben. Visszakapsz valamit, amit azt hiszel most... sose fogod, hogy esélytelen. 

- A tűzerőm?

- Nem. - pislogott meglepetten Nagy Dan. - Mondjuk kapcsolódik hozzá... De ez más. Nagyon más. Ennek a következtében... megváltozol. Nem a tűzerő még mindig! - intette le magát, amikor nyitotta volna ki a fiatalabb énje a száját. - Más fajta életet kezdesz élni, elhanyagolod a barátaidat. Lint vagy 3-4 hónapig nem látod, eszedbe se jut, annyira leköt majd ez az új dolog. Lin pedig felkeres. Sok idő múltán. Tenni fog egy megjegyzést és észre vesz rajtad valamit, amitől elvörösödik.

- De Lin nem szokott elvörösödni. - felelte zavartan Kis Dan.

- Pont ez az. Onnantól... már nem lesz minden ugyanolyan, mint régen. 

- Ez elég zavaros... 

- Bocsi. Nem mondhatok többet. - vonta meg a vállát ártatlan tekintettel Nagy Dan.

- És mit szeretünk Linben? Nem érzem, hogy szerelmes lennék belé, bár láthatóan attól az az undorító nyálcsere, amit Yui és Amy is eléggé kedvel, azt te se veted meg, tehát én se fogom... Fúj. 

Nagy Dan felnevetett, de olyan hangosan, hogy a tetőtér visszaverte a nevetését. Már szinte teljesen elfelejtette gyerekként milyen kapcsolatot ápolt a szerelemmel és a csókolózással.

- Bocsi, elfelejtettem milyen voltam. - mosolygott még mindig. - Hogy mit szeretünk Linben? - csillant fel ravaszul a szeme, miközben saját gyermeki tengerzöld szemébe bámult, amik pontosan megegyeztek az apja szemeivel, a Poszeidón ág jele. - Mond meg te. Mit szeretsz Linben? Miért barátkozol vele? Miért várod mindig, hogy vele légy? Mit érzel, amikor vele vagy?

Kis Dan összevonta a szemöldökét. Nem értette hova akar kilyukadni. Az óceánra kapta a tekintetét, hogy ne lássa az idősebb énje ravaszul felvillanó szemeit.

- Azért barátkozom vele, mert ott van mióta az eszemet tudom. Bármilyen hülyeség jut eszébe szó nélkül benne van. Ő nem látja bennem a béna kis Dan Jacksont, akinek nincsen semmilyen képessége. Ő figyeli, hogy rakok össze bármiből bármit, hogyan hozok rétre robotokot, rajzolok le akármit. Azért várom, hogy vele legyek... mert olyankor a világ egy árnyalattal élénkebb színekben pompázik, mert elég rám mosolyognia, hogy tudjam nem vagyok egyedül és rá bármikor számíthatok. Szeretem, amikor rám mosolyog, a szemében megbúvó rendszalagokat is imádom, amik mindig ott nyúlnak a lelkében. Mindegy mekkora káosz van körülötte, mekkora a baj ő megtalálja a kiutat. Jó vele lenni, nem olyan, mint Amyvel, vagy Aelinnel, vagy akár Junieval.  Az a legjobb... hogy mindegy mit csinálunk, hogy verekedünk-e, titokban kiosonunk-e az éjszaka közepén a házból a Griffith parkba szörnyekre vadászni, vagy csak a kertjükbe és beszélgetünk. Szeretek vele lenni mer, olyankor... egy kicsivel jobb hely a világ.

Nagy Dan csak mosolygott. Kis Dan rákapta a tekintetét, amikor befejezte. Nem kifejezetten értette az idősebb énjének az arcát. 

- Pontosan ezeket szeretjük benne. - felelte halkan.

Kis Dan értetlenül összevonta a szemöldökét. 

- Akkor szerelmes vagyok Linbe?

- Nem. Még nem. - mosolygott még mindig az idősebb Dan.

- Akkor nem értem.

Nagy Dan megint elnevette magát. 

- Majd megérted. Hidd el. Még most nem, még érned kell, rájönnöd mi mit jelent. Hogy amit mások már most látnak és tudják mit jelent, te is lásd és megértsd. 

- Bonyolult dolog a szerelem... Hogy bírják ki ezt az emberek?!

- Néha az. - helyeselt Nagy Dan. - Ha túl bonyolítják. Mint Amy. Vagy Sven. 

- Mi túl fogjuk? - faggatta tovább a fiút Kis Dan.

Nagy Dan gondolkodva elhúzta a száját. 

- Nem. Mi amíg Lin meg nem csókol nem fogunk rájönni, hogy amúgy belé zúgtunk. Percyre ütöttünk, nem gondolunk arra, hogy a legjobb barátunk több lehet. Aztán megcsókol és a világ hirtelen megnyílik.

- Fúj... Ez undi. - fintorgott Kis Dan.

- Imádni fogod. 

- Nem hiszem. - az idősebb Dan csak gúnyosan ránézett, amibe az izzott, hogy "te vagyok nagyobb kiadásban, szerinted utálom?", mire a kicsi csak a szemeit forgatta. - Mega fúj.

Nagy Dan csak mosolyogva felállt és a kis énje felé nyújtotta a kezét, de az már fel is pattant és a tetőgerince felé haladt a csapóajtó irányába.

Nagy Dan csak magát figyelte. Mindenki azt mondja, hogy ő olyan, mint az anyja. Javarészt igazuk is van. De ő nem fogja tagadni, hogy szerelmes lenne Linbe, most sem tagadja a fiatalabb énje, csak nem érti az okát.

Percy története jelent meg a fejében. Rachel Elisabeth Dare, a nagymamája Annabeth Chase, és Reyna, aki szívesen látta volna maga mellett, mint preatortárs Percyt. Az utóbbiban kételkedett, hogy érzet volna a férfi iránt bármit is. De az első kettő igen. Percy pedig kb. Semmit sem vett észre belőle. Pedig amikor két lány verseng egy fiúért az elég feltűnő tud lenni. Hirtelen nevette el magát, ahogy eszébe jutott, hogy Annabeth és Lin szőke, míg Rachel és Hallie vörös hajszínt birtokolt. Valami genetikai öröklődés lehet ebben a szőke-vörös barátnő dologban is. 

~~~

Aelin várakozva meredt az ajtón besétáló két Danre. A kicsi nyomban a nővéréhez, Yuihoz rohant, míg a nagy hozzájuk lépett. 

Junie kapott egy vastag takarót, állítása szerint még így is nagyon fázott. Nat pedig egy teát kortyolgatott a kanapén ülve, amit még Aelin szerzett neki. A lány arca kifürkészhetetlen volt, a szeme pedig egyhangúan fénylett, mintha éppen valami gonosz és sötét dolgon járna az agya. 

- Na? - kérdezte Nat. 

- Tudta. - ült le Nagy Dan a fiú mellé. - Már korábban is tudta. 

- Mi?! - akadtak fenn Aelin szemei. - Mi az, hogy tudta?! Mégis honnan?! Mit csináltatok Linnel?!

- Semmit nyugi van! Csak kikövetkeztette a jelekből. Úgy, mint Kis Lin téged és Natet. A két Lin? 

A többiek csak megvonták a vállukat, kivéve Natet, aki elhúzott szájjal meredt maga elé. 

- Mi az? Mit tudsz? - támadta le azonnal Aelin.

- Ti ebből kimaradtatok... Linnek saját magával nehezebb dolga van, mint Dannek. - kezdte megfontoltan Nat, de látta a többiek pillantásából, hogy ennyivel nem fogják beérni, így hát egy sóhajtás kíséretében folytatta. - Nekem rajtatok kívül nem voltak fiú barátaim. Ahogy Linnek sem voltak lány barátai Aelinen kívül, mert... Az Apollón génjeink miatt. - terelte ide oda a forró löttyöt a bögrében. - Nagyon hasonló ez a dolog az Aphrodité bungaló kisugárzásával. Ha úgymond nincsen biszexuális vagy homoszexuális hajlamunk akkor a saját nemünket taszítjuk. Automatikusan. Az ellentétes nemet pedig vonzzuk. Ez gyerekkorunk óta így volt és évről évre erősödött. Linnek egy ideig voltak a suliban fiú barátai. Nem olyan, mint Dan vagy Junie, csak átmeneti barátságok, érdekből, ahogy nekem is voltak lány barátaim. De hamar rájöttünk, hogy... ez nem működik. Egy idő után a fiúk és a lányok furán kezdtek viselkedni velünk, elkezdtek belénk zúgni, gyermeki módon: Üzenetek a tolltartóinkban, bedobált levelek a szekrényeinkben. Mi semmit nem akartunk tőlük Linnel, így megijedtünk. Amikor Apának elmeséltük csak akkor értettük meg miért. Utána megpróbáltuk az órákat túlélni és szünetben együtt lógni... De... A felsősöket mindig elkülönítették az alsósoktól... És egy év van köztünk...

Aelin arcára aggodalom ült ki. Dan értetlenül pislogott. Lin ezt sosem említette neki. Ez a Stirling tesók titka volt. 

- Mi történt? - kérdezte Junie.

- Mivel a tanárok nem engedtek minket össze és a felsősök már nem mehettek ki délután az udvarra, mert óráink volt, vagy tanulószobánk, esetleg projekt munkák. Így nem tudtunk együtt lenni. Én is vonzottam a lányokat, folyamatosan velem akartak tanulni, csak az volt a mázlim, hogy Hádész génjeit jobban örököltem, mint Lin. Így könnyen elijesztettem őket. Lin viszont... Ő kedves természetű, amikor egy fiú az udvaron megcsókolta bepánikolt. 10 éves volt. Mi... más környezetbe nőttünk fel. Nem olyanok voltunk, mint apa, aki már 5 évesen az óvodában bevitt lányokat a bokorba, hogy megcsókolja őket. - Dan ezt még ki is nézte Bredből. - Mi sokkal... később értünk. Más volt nekünk a normális és a 11 éves húgomnál... ez egy éve történt és most azt látja, hogy a legjobb fiú haverja a pasija lesz... Miután egy barátjáról kiderült, hogy vele ellentétben érez iránta valamit.

Dan azonnal elsápadt, ahogy felfogta, hogy Nat mire céloz. Hogy a barátnője azon énjét érte az esemény, aki hiába kérdezgette őket, hogy lesz-e pasija még nem elég érett ahhoz, hogy elfogadja ki is lesz a partnere. Mivel ravasz és szereti a dolgokat átgondolni, így az ő fiatalabb énjével ellentétben totálisan be fog pánikolni. 

- A rohadt életbe. - összegezte Nagy Dan és pattant fel a helyéről, ám az ajtóig sem jutott, amikor éles fájdalom hasított a halántékába, olyan éles, hogy a földre zuhant.

~~~

Nagy Linnek fogalma sem volt róla hova menjen. Amilyen mázlija van lehet, hogy már régen el árnyékutazott a fiatalabb énje valahová és árkon bokron túl van. Az agya folyamatosan kattogott. A bázison neki nem voltak olyan rejtekhelyei ebben az időszakban, mint Kis Dannek. Végig vette fejben, hogy a folyosón pontosan merre felé is mehetett. 

Az ösztöneire hallgatott, amikor elindult a Bázis kijárata felé. A szárazföldre vezető egyik kijáraton át tovább haladt a vízesés felé. Még világos volt, valahol délután 4 óra tájban járhatott az idő.

Az idősebb Lin hamar meglátta saját magát a fák között sétálni. A káosz folyamatosan kavargott körülötte, időnként belemarva a fák törzsébe, amik menten elkezdtek megfeketedni és fokozatosan elhalni. 

Nagy Lin gyomra megfeszült. Itt még sokkal másabb volt, mint most. A kedvessége és a pozitív energiája mögött más érzelmek rejtőztek, mint most. Nem hiába értette meg Aelint. Itt inkább Eriszre és Hádészra hasonlított valahol a szőke haj és a szokásos Apollónhoz méltó mosoly mögött, még ha ezt jól is titkolta.

A kamasz lány beleolvadt az árnyékba és közvetlenül a fiatalabb énje előtt bukkant fel. A kislány szemei riadtan fénylettek fel. Az egyik fa egy másodperc alatt éjfeketévé vált. 

- Beszélnünk kell. - mondta magabiztosan az idősebb Lin, de nem közelített magához. 

- Nem! - vágta rá Kis Lin és fordított hátat a 18 éves énjének.

Nagy Lin látta mire készül és még idejében elkapta Kis Lin csuklóját, mielőtt az árnyékutazott volna vagy kilőtte volna magát az erdőbe. 

- Nem kérés volt! - csattant fel kicsit Nagy Lin. - Ezt muszáj megbeszélnünk, amit láttál...

- Nem! Nem muszáj! Nem érted, hogy...

- Te vagyok! Szerinted nem tudom mi jár a fejedben?! - ordított rá saját magára a lány. 

 A kislány a csuklóját rángatta. A káosz úgy vette körbe, mint egy óvó kar. Az idősebb Lin csak pislantott egyet, mire a rendszalagjai elkezdték feloszlatni a káoszt. 

- Tudom, hogy megijedtél, hogy félsz az iskolában tapasztaltak miatt. De Lin. - guggolt le a lányhoz, még mindig a kezét fogva. Az aranyszalagok másodpercek alatt elkezdték a fákról leszedni a káoszt. - Dantől mióta kell félned? A legjobb barátod.

Kis Lin zavartan nézett az idősebbre.

- De valahogy egyszer ezek szerint előrébb fog lépni a barát zónából... És nem akarom megtudni, hogy mit fog csinálni hozzá, amitől én átsorolom onnan. 

A szemei riadton pislákoltak. A káosz és a rend viaskodott benne, úgy tépődött fel a kislány sebe, hogy azt a káosz még inkább táplálta és a rend képtelen volt rendbe tenni.

- Várj... te azt hiszed, hogy Dan fog... - vonta össze a szemöldökét Nagy Lin. Nyomban elmosolyodott, szinte majdnem elnevette magát. - Nem Dan fog nyitni feléd. Ha rajta múlt volna soha sem jövünk össze. 

Kis Lin szemei elkerekedtek. 

- Én?! - csattant fel. - Azaz te meg én nyitunk felé?! 

Nagy Lin arcáról leolvadt a mosoly. Ezt jobban átgondolva... lehet nem kellett volna elmondania.

- Nem olyan szörnyű, mint azt elsőre gondolod. Addigra más milyen leszel. Minden meg fog változni kettőtök körül, először érzelmileg annyira nem, sokkal inkább... Ah... Mért ilyen nehéz ez. - dörzsölte meg a halántékát. Semmit nem mondhat el, pedig azok nélkül nagyon is nehéz ezt az egészet felvezetnie saját magának. -  Kérlek, hidd el nekem. Az életetek másabb lesz, idősebbek lesztek, kamaszok. 

- De ezt akkor sem kellett volna látnunk! Azt mondod tudod mi jár a fejembe! Hogy nézzek akkor mostantól Danre, mikor csak az fog beugrani, hogy a jövőbeli énjeink egymással csókolóztak és ott lebeg felettünk a bárd, hogy mi egyszer... - akadt meg, a szemében kétségbeesés csillogott. - Nem! Biztos, hogy nem!

- Ez nem olyan rossz dolog Lin. - könyörögött szinte Nagy Lin - Nem kell, hogy összejöjjetek, lehet nektek nem is...

- Ha rajtam múlik, biztos, hogy nem fogunk. Már pedig biztos, hogy rajtam múlik az előbb elhangzottak alapján. - rántotta ki a karját az idősebb Lin szorításából. 

- Ne, ne, ezt ne mond! - kapott saját maga után, de a kislány hátrálni kezdett tőle. - Ne gondolt túl. Minden, amit eddig csináltatok Dannel, minden együtt töltött perc és pillanat épült rám és az én Danemre. 

- Minden? - pislogott nagyokat Kis Lin. - De hát... kicsik vagyunk! Hogy lehetne...?

- Vele nősz fel, mindent tudtok egymásról! 

- De fiú és lány között...

- Nagyon ritka a barátság! - tett egy lépést a kislány felé. - Ő a legjobb barátod. Neked igen, de nekem nem csak a legjobb barátom. Ne vedd el tőlem. Nem biztos, hogy ti is összejöttök létezik egy elmélet, ami többször beigazolódott, hogy igaz, nem csak hantázás. - könyörgött a tekintetével. - Több univerzum van. Nem csak ez az egy jövő létezik, ahogy nem csak ez az egy jelen, hanem egymással több párhuzamos dimenzió. Szinte biztos van olyan, ahol nem jöttök össze. 

- Szinte? - vonta fel a kislány a szemöldökét. - Ti mik vagytok?

- A legvalószínűbb jövő, a múlt jelenlegi állása szerint... - suttogta fojtott hangon Lin.

- Ha a legvalószínűbb szerint összejövünk... Mi rá a garancia, hogy nem? Mennyi? - követelte a választ Kis Lin.

Az idősebb Lin hallgatott egy ideig. Sose beszéltek erről Dannel. 

- Nem tudom. - válaszolta - De biztos van. 

A kislány makacsan bámult a kamasz énjére, miközben még mindig hátrált az egyik fatörzsének árnyéka felé. Nagy Lin lassan követte, hogy ha megint menekülni akarna valahogy megakadályozza.

- Nem egy nyerő szöveg. - jegyezte meg Kis Lin. - Ha én fogom csinálni... Akkor inkább gondoskodom róla, hogy eszembe se jusson majd. - csillant fel valami a szemében, a pánik percek alatt eltűnt. - Ha minden, amit Dannel csinálunk, azok okozzák ezt... Akkor talán a legjobb az lesz, ha...

Az idősebb Lin szemei felpattantak, ahogy rájött mit forgat a fejében a 11 éves énje.

- Eszedbe se jusson! - kiáltotta - Nem lökheted csak úgy el Dant! A legjobb barátod!

- Ott van Nat. - vonta meg a vállát, de közben nyelt egyet. Félt.

- Ne csináld! Mindennél jobban szeretni fogod őt és ő is téged! Egészen addig, amíg nem nyitsz felé ő nem fog rád hajtani, ha nem nyitottam volna felé, akkor szerintem soha meg se fordult volna a fejében, hogy össze akar jönni veled!

- Látta ő is! Nem csak én! - dacoskodott azonnal a kislány.

- De az emlékeim még a régiek! Ez nem lenne, így ha fontos lenne ez az egész! Nem fog nyitni feléd ebben biztos vagyok! De ne tedd vele azt, amire készülsz! Azzal őt teljesen....

- Nem érdekel! - szakította félbe - Dan Jackson nem lesz a fiúm! Nem fogok beleszeretni! Inkább véget vetek a barátságunknak, mint hogy ez megtörténjen! 

- Ezt nem teheted meg vele... 

- Fogadunk? - csillant fel a káosz a lány szemeiben és beleolvadt az árnyékba, hamarabb, mint hogy az idősebb verziója elkaphatta volna őt. 

- Fenébe! - káromkodta el magát az idősebb Lin.

Azonnal az árnyék felé indult, hogy minél hamarabb vissza jusson a Bázisra, ám alig tett két lépést és a halántéka sajogni kezdett, a látása pedig vibrálni. Neki esett a fa törzsének. Először azt hitte Irana valahogy követte őket, de ez más volt. Egy hosszan elnyújtott sípoló hangot hallott, mintha valakit nyárson égetnének el élve. Folyamatosan lüktetett a teste, mintha őt égetnék el és a saját sikolyát hallaná, holott éppen az ajkát harapdálta.

- A fenébe. - morogta, miközben érezte, hogy a tudata lassan ketté hasad, majd amikor már szinte nem bírta elviselni a fájdalmat, kiürült a feje.

A hang eltűnt. Semmi nem érzet fájdalmat, csak ürességet, mintha valami eltűnt volna, de fogalma sem volt róla, hogy mi.

Sziasztok! Remélem tetszett a rész, még ha... Elég érdekes fordulatot vettek az események, ami teljesen kiszámítható volt, de hát jövő-jelen szál esetén bűn nem kihasználni ezt a fajta helyzetet.

A részek az utóbbi négy alkalommal szinte pontosan két hetente jöttek. Ez így is fog maradni, ez lesz az új rendszerünk, ami június végéig biztosan ebben az ütemben fog maradni. Május közepén nekem elkezdődnek a vizsgáim az egyetemen, amennyiben a tervezett szerint letudom tudni az összes vizsgámat, elképzelhető, hogy június vége vagy július elejére heti szinten fognak részek jönni, ez attól függ milyen ütemben tudok írni és javítani, de erről még később úgyis lesz szó, ha oda jutok időben.

Egy kis érdekesség, egyben ijesztő tény így a végére. 2017. április 23.-án publikáltam az első részét a Jackson család-nak, tehát... több, mint négy év telt el azóta... Egy részről hihetetlenül ijesztő, hogy még mindig írom ezt a sztorit. Ilyenkor azért már azt terveztem, hogy vége lesz, de hát először az érettségi, majd az egyetem közbe szólt. Maga, ahogy tudatosult bennem, hogy ezt mikor kezdtem el és ahogy újra olvastam, mert megvallom néha én is elfelejtek jó pár dolgot... (hupsz). Rájöttem, hogy mennyit fejlődtem, hála a wattpadnak, nektek, hiszen ha még a Kém a Félvétáborban-nál Izzynél leálltatok volna az olvasással, akkor a Jackson család sem született volna meg. Tehát ennek a bekezdésnek tulajdonképpen az a lényege, hogy köszönöm nektek, akik végig kísértek a történet folyamán, akik miatt csinálom még ezt a fanfictiont, még ha kevesebben is lettetek azóta és köszönöm, hogy várjátok a fejezeteket. Vannak akik négy éve, sőt... Izzyéket beleszámolva öt éve (uram istenek...) olvassák ezt a történetet, továbbá akik csak pár hónapja, vagy éve kezdték el, azoknak is köszönöm a jelenlétüket és remélem még sok szép.... meg fájó - mert azért néha durván bánok szegény szereplőkkel (megjátszott sajnálkozó szipogás) - emlékeket fog adni ez a sztori, sok tanulsággal, amit akár az életben is felhasználhattok, hiszen sem Izzyiéket, sem a Jackson család-ot, nem csupán kalandnak szántam-szánom, hanem ahogy én tanulok a karaktereim által, úgy más is tanulhasson tőlük. Szóval egy szóval: Köszönöm. Több szóval: Azért remélem, hogy lassan lezárhatom ezt a wattpados korszakomat és elkezdhetek más kiadásra szánt regényeimmel foglalkozni. Utóirat: Ez lett szerintem életem leghosszabb bekezdése... Xd. 

Szép napot mindenkinek és mint mindig véleményeteket várom commentben.