Először agyaltam, hogy kapjatok-e húsvéti ajándék gyanánt egy kis részt... (Ami nem kicsi, hanem a szokásos 12 ezer szavas fejezet... De mondjuk, hogy "kis rész"). Aztán végülis nem sokára szerintem nagyon nehéz napok jönnek majd az egyetememen, így körülbelül most lesz az utolsó nyugis publikálási időszakom mielőtt még gyógytornász létemre megtanulok videókat gyártani, holott nem filmrendezőnek készülök, de ilyen az, amikor covid alatt online oktatába kéne prezentálnod a gyakorlati tananyagot és még örülj, hogy nem vizsgaidőszakban, élőben kell egy alanyt kerítened, hogy a tanárnak prezentáld mit sikerült online elsajátítanod... Szép ez az élet.... 

Na de... jöjjön némi felüdülés, legalábbis én erre a részre eléggé büszke vagyok és sokat vettem mikor írtam és javítottam. Előzetesen felhívnám a figyelmét mindenkinek arra, hogy a fejezetben megjelenő helyszínek közel mindegyike ténylegesen létezik, ám ez nem jelenti azt, hogy olyen funkcióval is rendelkeznek a valóságban, mint amit én adtam nekik. Következzen hát a 11 éves Dan Jackson szemszöge!

A Cabráktól másnap kora reggel elbúcsúztunk. Őszinte leszek... hiányozni fognak Ian videójátékai! Ian nem. De a videojátékai, amin körülbelül minden létező rekordját megdöntöttem - ezzel porig alázva az okoskodó Cabra srácot - hihetetlen mértékig. 

A Cabrák elkísértek minket a legközelebbi sikátorig. Hála nekik hátizsákjaink tömve voltak. Valamilyen fura oknál fogva egyszer sem próbálták meg a Magma kulcsot elvenni tőlünk. De azért én szemmel tartottam őket, amíg el nem tűnünk innen. 

Tegnap nem kockáztattuk meg Amyvel, hogy beavassuk a két Angelot a Föld középpontjába való utazás rejtelmeibe. A két Angelo sem mesélte el a Romániai kis kalandjukat. Nem tudtam elhinni, hogy Sven ugyanúgy, mint Amy képes volt belezúgni valakibe! Csak, míg Amy az ellenségbe, addig Sven egy boszorkányba... már a Zoya Royal való furcsa találkozásunk miatt nekem ez se tetszett annyira. 

Egy boszorkával találkoztam életemben, aki a családomat fogságba ejtette és engem majdnem kinyírt. Bocsánat, hogy előítéletes vagyok...

Natalie vállán ott ült Blue, a kis kék lumineszkáló madár. Tegnap este ugyan a családommal nem beszéltem, de Natalieval igen. Tekintettel rá, hogy nekem már van egy sárkányom... aki, amúgy fogalmam sincs, hol a fenében van, de ismertem annyira, hogy tudjam majd megtalál, így inkább abba maradtunk, hogy Blue nála marad.

- Ne felejtsd mit mondtam. - öleltem meg Nataliet. - Bármikor szükséged lesz rám, tárt ajtókkal fogadlak. 

- Még mindig bolond vagy. - rázta meg rosszallóan a fejét Natalie. 

- Nyugi nem fertőző... Talán. - vigyorodtam el gúnyosan - Szia Blue, hiányozni fogsz. - simogattam meg a tollazatát, majd hátra léptem Natalietól és visszasétáltam az Angelokhoz és a nővéremhez. 

Itt jött a szokásos filmbe illő nyálas rész. Ian és Amy beszélgetett pár szót, nem csókolóztak, akkor tuti kidobtam volna a taccsot, de a szemöldököm azonnal felugrott, amikor azok ketten telefon számot cseréltek. Egyáltalán miért van Amynél telefon?! Oké, hogy a nagyapám, Charles Beckendorf egész jól levédte a félistenek számára a kommunikációs hálózatot, de nem tökéletes minden esetben. Mire szabadalmaztattam a tökéletes szörny mentes wifit az legalább 2 év volt... nem hiába fejlesztették a Bázis radarját, gondoskodtam a szükségességéről, mikor kísérleteztem a nettel.

Natalieval csak összenéztünk, majd elhúzott szájjal megvontuk a vállunkat. Biztos jó lesz valamire a Cabrák száma egyszer... Bár kétlem.

Amy ellépett Iantől és hála az isteneknek végre teleportálhattunk Aelin démonjaival.

Los Angeles egyik utcájában bukkantunk fel, azonnal felismertem a helyet, ez a Los Feliz Boulevard. A nap már magasan fenn volt az égen, amiből sejtettem, hogy délután lehet. A Stirling ház pedig kicsit sincs innen messze! A lehető legjobb helyre hoztak bennünket a démonok!

Hihetetlen izgalom járt át, egyik lábamról a másikra ugráltam, miközben magamba szívtam Los Angeles egyik legszebb negyedének illatát, még akkor is, ha az valódi gyep helyet műfűtől bűzlött. 

Tudjátok van az a könyv ellenes oldalam, amiben mellesleg teljesen igazam van. Minden fellelhető az interneten, innentől kezdve felesleges könyvet venni a kezembe, mondjon bárki bármit. Ez alól egyedül talán Los Angeles kivétel. 

Hogy a Hádész kölykök miért kedvelik ezt a várost azt teljesen megértettem. Alatta az Alvilág terül el a maga nem kis nagyságával, itt vannak a legközelebb Hádészhoz, egyúttal itt a legvédettebbek is a szörnyektől, mert ez egy isten fenség területe. De, hogy a nagyfaterom, Charles Beckendorf miért pont ide telepítette a Beckendorf cég hármas számú komplexumát, na arról gőzöm se volt. Valamit biztosan érzett, mivel inkább a néhány kilométerre lévő Malibuba költözött, bár azon se csodálkoztam, hogy Anya miért maradt ott, ha tényleg enyhén beképzelt volt. Malibu a Hollywoodi sztárok elsődleges lakhelye volt, a filmek kedvelt forgatási helyszíne, akár csak ez a hely, ahol most vagyunk Los Feliz. És, hogy én ezt honnan tudom? 

Igen... Sajnos könyvekből. Mentségemre szóljon, a Bázison mikor érdeklődni kezdtem az eredeti házunk és Anyám cége iránt még nem szabadalmaztattam a szörny mentes wifit, tehát maradt a könyvtár. 

Los Angeles. A neve lefordítva eredetileg valami ilyesmit tesz: az Angyalok Királynőjének városa... ami kicsit bizarr, mert alatta az Alivilág van...

Nem mondanám városnak, sokkal inkább 4-5 nagy város összemosásának, mintha Rómát összeraknám Athénnal, Madriddal és Londonnal. New York se kivétel ez alól. Csak míg ott sok a folyó, meg a tenger így szigetcsoportokra települtek, tehát előbb vagy utóbb jött egy szép nagy STOP tábla a felirat alatt kis betűvel megjegyezve, hogy "hoppá... Elfogyott a föld, nincs több hely építkezni, ez már a víz!" Na ez a tábla Los Angeles útjába nem állt. 

Jó régen, minimum az előző évszázadban, ha nem az az előttiben a part és a Santa Monica hegység közötti síkságon volt ez a "kis" városka elterülve. Aztán teltek az évek, jött Hollywood, meg csomó filmsztár, plusz mivel alig két városra van a Mexikói határ a mexikóiak is és BUMM! A város egészen a partig építkezett, néhol még a hegyre is felfutottak az épületek. Minden normális városnak egy városközpontja van, a belváros. Los Angelesnek nem... Itt közel minden egyes városrésznek, vagy kerületnek, kinek melyik tetszik jobban, van egy központi, belvárosi része. Képzeljétek csak el milyen lehet a reggeli dugó... Kaotikus.

Míg a nagyfaterom Malibuba menekítette családját, amire elég sok oka volt. Addig Stirlingék itt vettek házat. De megnyugtató tény, hogy Izzy és Bred nem volt teljesen hülye, a hegy oldalba vásároltak meg egy ingatlant, még amikor Nat nagyon kicsi volt, ha jól tudom Lin még a világon se volt, ahogy én sem.

Hogy miért utálom ennyire Los Angelest? Nem utálom. Csak túl nagy, túlságosan szubtrópusi, amivel nekem nincs annyira problémám, hiszen nem itt lakom. Az alapból eléggé légszennyezett város az, ami jobban bosszant. Mert ez a hely, már a 2000-es évek elején totál káosz volt és ennek nincs köze Hádészhoz és az Alvilági istenségekhez, mint Hekaté, Erisz, Thanatosz és így tovább. A nagyapám mégis ide telepítette a céget, az Anyámnak meg eszébe sem jutott elköltöztetni, vagy máshová áthelyezni a cég központi részét, mert imádta Kaliforniát. 

Nem vagyok környezetvédő, mielőtt arra gondolnátok, de azért mivel egy Bázison nőttem fel, ami a Csendes-óceánon egy szigeten helyezkedik el, ami emberi kéztől mentes volt a Jacksonokig, akik így is egy tenyéri partszakaszra építkeztek, hiszen a Bázis java rész a víz alatt van, így túl jól ismertem a természetet. Állandóan ott játszottunk. 

Los Angelessel pedig egy baj van. Annyi kipufogó és egyéb gázt termel, hogy a Csendes-óceán a sziget centruma felé próbálja fújni, ahol viszont egy hegy van... Ami megfogja az egészet és így hol marad az a sok gáz? A városban és a város felett. Gáz szitu, mi?

Visszatérve a Stirlingekre. Tudom miért itt vettek házat. Izzy a Beckendorf cég jelenlegi vezérigazgatója - amíg be nem töltöm a 18-at - és egyben elsődleges méregspecialistája. Ez az apja felségterülete, szörny nem merne rá vagy akár a gyerekeire támadni. Bred pedig a Stanford egyetem jogi karán végzett. Egy védőügyvéd. Eleve sokan keresnék, de Hollywoodtól egy köpésnyire lakik, a filmsztárok pedig mindig is híresek voltak problémás ügyeikről és ezek általában a már befutott atomgazdag celebek. Jó kis pénz forrás és biztos anyagi megélhetés.

Így futotta Los Angeles, Los Feliz nevű városrészében, ami a villákról és sztárok lakhelyéről híres, egyben a város legnyugodtabb része is egy családi villára, a Santa Monica hegyoldalában.

Ez Los Angelesben az egyik kedvenc helyem! Kisebb része a városnak, szinte egy óra alatt besétálhatod az egészet! És ami a legkirályabb! Egyszerre van jelen régimódi üzletekkel, kávézókkal, csúcstechnológiás boltokkal, számos művészeti galériával és fotó stúdióval. A hegy tetején, rengeteg régi ösvénnyel a Griffith park terül el, ahol lehet túrázni, sportolni, itt található a szabadtéri Görög színház, ami az ókori színházak másolatára lett felhúzva, illetve Los Angeles egyes számú legnagyobb, egyben bárki által megtekinthető Griffith csillagászati épülete. 

Jól választottak Izzyék? Nem is kicsit.

A Los Feliz Boulevard négy sávos útján most is néhány autó hajtott a dolgára, mint amikor legutóbb még a nyár folyamán Linnél voltam. Gyümölcs-, fenyő- és pálmafák sorakoztak mindenhol. A házak és az út között fű terült el, legalább még további két sáv elfért volna a helyükön, de inkább megtartották a nyugalmi környezetet. 

Amikor megláttam a Catalina utcát azonnal balra fordultam. Sven és Amy mögöttem tátott szájjal nézték a magas fal kerítés és a mögötte lévő legalább három méteres tujasor mögül kibújó házakat. Hát igen, nem hiába villa negyed és a sztárok kedvelt lakhelye. Ahol sztárok vannak, ott van paparazzi is, de ha az akadály egy egy és fél méter magas kő fal és egy három méter magas tujasor... Hát... még talán én is meggondolnám magam a lopást illetően... Talán.

Az utca egyre meredekebb lett, ahogy sétáltunk a vége felé ketté ágazott. Egy jobbra vezetett végig a hegy oldalán, a rézsútos balra fel a hegyre. Az utóbbin maradtunk. Sven és Amy folyamatosan a házakról beszéltek. Hol kritizálták, hogy mennyire unalmas, egyszerű, dísztelen, mennyire modern némely ház, néhánynál meg még meg is álltak nézelődni.

- Szerintem vagytok olyan ügyesek, hogy beszéd esetén a lábatok még működik. Nem tűnik el a funkciója. - jegyeztem meg gúnyos hangnemben, mire azonnal folytatták a sétát. 

- Uram istennek, de gyönyörű veranda! - tátotta el a száját a kanyarban Sven.

Feljegyzés magamnak: Ha legközelebb Linhez megyek, ne hozzak Athénést magammal! Aelin is megbámulta a házakat, de ő féllépésre lemaradva követett engem. Legszívesebben futni kezdtem volna végig a hegyoldalra kiérő útra. Még a végén jobbra tovább fel kell menni a hegynek és a következő jobbra kanyar a hegyoldalára már Linék háza lesz! De Amy és Sven tempójával sose fogunk oda érni...

Amikor már végre eljutottunk az utca végéhez Amy és Sven lába ismét csak leállt, de most a szájuk is csendbe maradt. Egyszerre léptek a korláthoz, ahonnan tökéletes kilátás nyílt Los Angelesre, velük egyetemben a hegységen lévő többi villára. 

Dühösen torpantam meg a felfelé vezető utón és fontam össze magam előtt a karomat. Mindjárt ott vagyunk! Kevesebb, mint 200 méter és végre látom Lint! Ezek meg megállnak várost nézni?! Ehhez én kicsi vagyok. Én a legjobb barátomat akarom végre látni!

Aelin mellettem lefékezett és ő is megfordulva az idősebb testvéreinket bámulta. Összenéztünk. Sok választásunk nem volt, így visszamentünk Amyhez és Svenhez.

- Fura itt lenni. Majdnem otthon. - mondta Sven.

De jó... Egy kínos témában felvezetett beszélgetés következik, ahelyett, hogy... ah!

Rátámaszkodtam a rácsra és unottan néztem a házakat, ha még valamelyiknél lenne egy trambulin, vagy csúszda, vagy mondjuk ugrálóvár megérteném miért bámulunk lefelé! Na de így?!

- Malibu sincs messze. - felelte Amy. - Bár nem feltétlenül az már az otthonom, de... annak kellene lennie...

Uncsiiii...

- Romániában történt valami... szerintem Hádész nem véletlenül küldött minket oda. 

Oh, ez kezd érdekes lenni! Várakozva Svenre néztem, de kismillió másodpercnek tűnt, mire megszólalt. A felnőttek is ezt csinálják, ha valami érdekes akkor alig mesélnek róla, de bezzeg ha a rosszat csinálsz, akkor azonnal beolvasnak neked! Van mentséged? Biztos nincs, ugyan már... Mért lenne? Különben is én felnőtt vagyok, az én szavam a szent!

- A holtak kapuját két ékkővel lehetett bezárni, mind a kettő egy-egy kulcs. - fejezte be a mondatot Sven, mire Amyvel menten összenéztük. - Ezek nálunk vannak, csak a Cabrák jelenlétében inkább nem említettük meg.

Azt jól tették.

- Athéné... anno megjelent, amikor Fekete szakál kincsét kerestük. - hozta szoba Amy, mire felrémlett nekem az Izlandi első kalandunk, ahol találkoztunk Ariellel, megmentettük a Cabrákat, aztán jól át is vertek minket. 

Azonnal Amy hátizsákjához siettem, de nem kellett kinyitnom, hogy megérezzem benne a kulcs auráját. Ha kétszer is sikeresen loptak voltak tőlünk az már eléggé gáz lenne.

- A vihar Izlandon, mikor a földközéppontjába kerültünk... nem volt túl természetes... - jegyeztem meg óvatosan.

- Zeusz... - mormogta Amy. 

- Az istenek figyelnek minket. - biccentett Sven. - És néha úgy néz ki terelnek minket a kulcsok irányába. 

- Athéné hülyeségnek tartotta - vetette ellen Amy, kezdett megint unalmas lenni a téma... - akkor most miért támogatná?

- Talán mert valami olyasmit rejt a kulcs, ami veszélyezteti őket, az uralkodásukat, a hatalmukat, már ha rossz kezekbe kerül. - válaszolta Sven.

- De... - ugrott be valami hirtelen. - Akkor nem kellett volna, hogy elhangozzon egy prófécia? Ez nem küldetés, több csapat van, nem egy és az Orákulum sem mondott semmit. Igaz, nem is találkoztunk vele. 

- Mi van ha ez már régen elhangzott? - kérdezte hirtelen Aelin. - Ha tudtunkon kívül vagyunk a részei egy nagy próféciának?

- Háát... Történetesen éppen Lin Stirlinghez tartunk, akinek a nagyapja Apollón, a jóslás istene. - néztem gúnyosan a nővéremre és Svenre. - Amondó vagyok ezt kérdezzük meg tőle! Nyomás!

Nem vártam meg a válaszukat csak megfordultam és elindultam a hegytető felé. Pár méter után hátra sandítottam és megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy mindannyian követtek. 

Mindjárt ott vagyunk!

- Hogy szerettél bele egy boszorkányba? - hallottam magam mögött Amy hangját. 

Ez kicsit engem is érdekelt. Az elvont Athéné agyú, művészet fanatikus, Hádészos Svent nem éppen úgy ismertem, mint aki belezúg egy lányba. Nem is néztem ki belőle, hogy képes szerelmes lenni, mondjuk mindig is jól értett az érzelmei elrejtéséhez. 

- Lényegében egy vérszövetség jött létre kettőnk között, ami felerősítette az egymás iránt érzett kapcsolatunkat. - tárgyilagosan válaszolta, mintha egy tévedés lett volna az egész.

Csak Aelinre néztem. A pillantásunk találkozott és nagyon jól láttam benne, hogy inkább ne itt kérdezzek rá. 

- Hogy lett köztetek vérszövetség? - kérdezte Amy. 

- Amikor bementünk a Halál kapujához. A halandó átjárón való belépés ára, hogy a kapunak meg kell ismernie téged. Vért kell adnod neki. Megvágtam a kezemet, ahogy a boszorkány is a sajátját előttem és a kapu összekötött minket. 

 Nem igazán értettem, hogy tud egy kapu ilyet csinálni. Ahogy azt sem miért mondja ezt ilyen karót nyelten Sven, de bőven elég volt Amyt és Iant nézegetnem vagy... egy és fél héten át. Nincs szükségem más romantikus és feleslegesen túlbonyolított... izére. 

Remek meghatározás Dan, ügyes vagy.

Amikor megláttam a trópusi fát előbújni a sárgás árnyaltú kő kerítés mögül, azonnal elkezdtem vigyorogni. A lila színű hatalmas virágok most is virágoztak, mint amikor nyáron itt jártam. Éreztem, hogy a lábaimban az izmok az adrenalintól teljesen bepörögnek. Kilőttem az utcán, akár a golyó a pisztolyból és jobbra kanyarodtam, majd 25 méter után balra fel a kocsibejáróra és egyben a bejárati ajtó felé. 

- Dan! Ne siess ennyire! - kiáltotta utánam Amy. 

A behajtón megláttam a fehér színű fél terepjáró családi autót, ami a garázs előtt parkolt, amiből tudtam, hogy Izzy vagy Bred biztosan itthon van. A fából készült ajtóhoz siettem és gondolkodás nélkül becsengettem. 

Láttam, hogy mögöttem Amyék felcaplatnak a meredek behajtón, de én csak az ajtót figyeltem. Egyik lábamról a másikra tettem a testsúlyomat, miközben próbáltam nem ugrálni. De a vigyorgással nem tudtam leállni, legalább olyan izgatott voltam, mint a kulcshajsza alatt.

Odabentről kiabálás hallatszott, majd csend lett. Az ajtó végül kinyílt előttem.

- Igen, mit szeret... 

Lin a mondat felénél megállt és csak csillogó szemekkel nézett rám. 

- Szia Lin. - mondtam még szélesebben vigyorogva. 

- DAN! - kiáltotta a lány és csak annyit éreztem, hogy valami belém csapódik, de olyan erősen, hogy hátra estem az aszfaltra. 

Lin félig rajtam feküdt és körülbelül majdnem megfojtott az ölelésével. Gondoskodtam róla, hogy utóbbi viszonzásra kerüljön és én is elkezdtem őt vigyorogva ölelgetni. 

- Mi az Lin? Ki jött? - bukkant fel a bejáratban Nat, aki amint végig mért minket csak elvigyorodott. - Látom Dan a húgom megint levett a lábadról. 

- Mint mindig. - feleltem. 

Lin hirtelen ült fel a hasamra. A szemeiben a káosz örvénylett, ahogy dühösen meredt rám. 

- Eltűntél több, mint két hónapra! Nem írtál! Nem hívtál! Még egy Írisz üzenetet se küldtél! - bökte meg dühösen a mellkasomat. - És ha nem kerül Aelin bajba és nem hív fel, akkor most se lennél itt!

Csak pislogtam. Hökkenten.

- Bocsánat? - kockáztattam meg a szót. 

- Semmi baj, örülök, hogy itt vagy. - mosolyodott el azonnal, majd felemelte a fejét és felcsillantak a szemei. - Aelin! 

Felpattant rólam és futva indult meg Aelin felé. A lány csak hátrálni kezdett. 

- Nem, eszedbe ne jusson! - mondogatta, de Lin amikor elérte nyomban megölelte. Majdnem hangosan felnevettem Aelin undorodó fejét látva. 

- Segítek. - lépett hozzám Nat és nyújtotta előre a kezét. Elfogadtam és felkeltem a betonról. - Mit kerestek itt? 

Lin elengedte Aelint.

- Én hívtam meg őket. - válaszolta szőke barátnőm. 

- És erről anya és apa tud? - tudakolta Nat. 

- Most már igen. - hallottam meg egy új, mélyebb, férfiasabb hangot.

Azonnal a bejárati ajtóra néztem, ahol Brendon Stirling állt, egyben a hang tulajdonosa. Arcán halvány fél mosoly ült, de némi aggodalom is vegyült bele. Utoljára akkor találkoztunk vele, amikor felolvasta Annabeth végrendeletét a temetésen és elkezdődött a kulcshajsza. 

- Gyertek be. - biccentett a bejárat felé és tűnt el a kitárt ajtó mellett. - Nat majd zárj be.

Lin karon ragadott és berángatott a házba. Úgy vigyorogtam, mint karácsonykor, vagy  a szülinapomon, vagy ha kiesett a fogam! 

A bejárati ajtóval szemben panoráma ablakok voltak, csak a néhol felbukkant kilincs árulkodott arról, hogy hébe-hóba ajtók lapulnak meg kifelé a kertbe és a verandára. Az egész olyan volt, mint egy világtól elzárt elkerített kis miniatűr paradicsom. Linnel jobbra fordultunk, de hirtelen megtorpantam, ahogy annyit láttam, hogy Aelin hasra vágódik a küszöböt átlépve és Nat épphogy visszarántja a lábát, gonosz mosollyal a szája sarkában. 

Aelin dühben forgó szemekkel fordult Nathaniel felé.

- Jaj, hoppá! Vigyáz küszöb. - mondta Nat, de a gonosz mosoly még mindig ott ült az ajkán. 

- Nem a küszöb volt. - tápászkodott fel Aelin és követett minket. 

Hát nem is... Nat kigáncsolta, mint általában. Linre pillantottam, aki csak mosolyogva biccentett a folyosó vége felé. Viszonoztam a mosolyt és tovább siettünk a nappaliba. Bredet rögtön kiszúrtam. A nappaliban ült és csak ránk várt. 

Amikor mindannyian eljutottuk a nappaliba és helyet foglaltunk a narancs árnyalatú kanapékon és fotelokon Bred várakozva fordult a lánya felé. 

- Nem mintha panaszkodnék, hogy vendégeket hívtál. - kezdte Bred azzal a tipikus szülő hangsúllyal, amit Apa esetében utálok... mázli, hogy Bred jobb fej, mint a faterom, ha Izzy ülne előttünk ideges lennék. - De iskola idő van, holnap után suli és ők elvekben jelenleg kulcshajszán vesznek részt. Miért is vannak itt?

- Csak hiányoztak. - vonta meg ártatlanul mosolyogva a vállát Lin. - Hadd maradjanak pár napot! Olyan régen találkoztunk és az is egy temetés volt! Légyszi Apuu!

Bred gondolkodva méregette a lányát. 

- Megbeszélem Anyáddal. - mondta végül, mire képzeletben a levegőbe öklöztem. - Vacsoránál majd kiderül. De ne császkáljatok minden felé. Nem túl biztonságos mostanában a környék, főleg nem éjszaka. 

- Oké. - felelte Lin. - Megmutatom a szobátokat! 

- Lin! - kiáltott utána Bred, mert Lin legalább annyira pörgött, mint én és már a lépcsőnél jártunk. - Ez még nem végleges válasz. 

- Tudom! De anya csak este jön haza, ami azt jelenti, hogy ma tuti itt alszanak. - kacsintott az apjára.

- Jó indok. Ügyes. - biccentett elismerően Bred. - Lányoké a vendégszoba, fiúk Nathanielnél alszanak. Ott van egy pót matrac. 

- Bred. - szólaltam meg, mire a sötétszőke hajú férfi rám kapta a tekintetét. Lin és Amy értetlenül pislogott mellettem. - A felnőttek többsége ellenezte a kulcshajszát. Maga hitelesítette a végrendelet, korrigálta és teljesítette. Tudott róla mit tervez a nagymamánk?

A férfi arcán ravasz mosoly jelent meg, mintha már a temetés óta ezt a kérdést várná. 

- Persze, hogy tudtam róla. A családod minden felnőtt tagjának ismerem a végrendeletét, hiszen én írtam le őket és érvényesítettem. 

Csak Amyre pillantottam. A nővérem azonnal kapcsolt. Már tette is fel a következő kérdést. 

- Miért hozta létre Annabeth ezt az egészet? Azon túlmenően, hogy minket, az unokáit egyesítsen? - kérdezte. 

Bred arcára széles mosoly ült. Mint aki büszke, hogy rájöttünk, de valami más is motoszkált abban a mosolyában.

- Úgy érzem tudjátok ti a választ. 

- Egy prófécia? - vonta fel a szemöldökét Aelin.

Bred bólintott. 

- Tudja mi az? - kezdtem el pattogni majdnem egy helyben állva.

- Egykor tudtam, de azóta sok év eltelt. A nővéretek 4-5 éves lehetett, amikor hallottam. Már nem emlékszem rá fejből. Lin, Nat, megtennétek? - bökött a fejével ránk, majd az emeletre, miközben ő felállt és elindult a dolgozószobája felé. 

Elhúztam a számat. Nehezen tudtam elhinni, hogy egy félvér nem emlékszik egy próféciára. Ez legalább olyan hihetetlennek tűnt, mint... ha mondjuk Percy egyik napról a másikra megtagadná a kék kaját. 

A tekintetemmel mindvégig Bredet követtem, aki eltűnt a szobában. Nappali, utána Bred dolgozószobája, mellette a garázs felé van a fürdőszoba és direkt mellette Izzy kis laboratóriuma. Kizárt, hogy valahol ne legyen leírva. A félvérek ezeket mindig leírják!

- Jól vagy? - éreztem meg Lin kezét a vállamon. 

Csak itt jöttem rá, hogy a többiek már rég felmentek az emeletre. 

- Aha. Csak elgondolkodtam. 

- Alkatrészeken, robotokon, rajzoláson, vagy videojátékon? - csillogtak kíváncsian a szemei, szinte láttam, ahogy a káosz kavarog benne, de azt is hogy a rend szalagjai lámpásként pislákolnak benne. Sosem tudtam a rajzaimban vissza adni azokat a lámpásokat. 

- Inkább azon, hogy apád valamit titkol. - válaszoltam.

Lin kicsit mintha csalódott lett volna.

- Az régen rossz nálad. - fogta meg a kezemet és kezdett el az emelet irányába húzni. - Gyere!

Kézen fogva futottunk fel az emeletre. Amy és Aelin már a vendégszobában csomagoltak ki. Sven pedig Nattel beszélgetett a fiú szobájában. Lin és Junie után a harmadik legjobb haveromhoz sétáltam.

- És én hol alszom? - kérdeztem, amikor megláttam, hogy Sven teljesen elfoglalta az ágy alól kiráncigált matracot, miközben Nat egy székre felmászva próbálta az ágyneműjét elérni. 

- A húgomnál. - vágta rá Nat. - Legalább is, ha a jó szokásodat betartod és anya még engedi. Valamiért mióta anya rájött, hogy 13 leszek, rögeszméjévé vált, hogy Lint és engem le kell szoktatnia a közös fürdésről este. Hiába háborgunk, hogy beakarja szüntetni az esténként zajló versenyeinket, nagyon eltökélt. 

Összevontam a szemöldökömet. Izzy bekattant? Miért nem engedi ezeket?

- Mi?! Mi van anyáddal? Izzy volt eddig a legnormálisabb felnőtt Lucy után. - mondtam, miközben ledobtam a hátizsákomat a földre. 

- Hidd el, haver. - vette le a húzatott és a lepedőt, majd dobta a bevetett ágyára. - Halvány lila gőzöm sincs. Folyamatosan azt hangoztatja mióta augusztusban a húgom 11 lett, hogy lassan el kezd kamaszodni, meg nőiesedni az alakja és nem illik olyankor már fiúkkal pancsikolni, még akkor sem ha a bátyád és egy sráccal együtt aludni sem szabad, ha az nem a fiúd. - forgatta meg a szemeit és vonta meg a vállát. 

- Mi van?! - kérdeztem őszintén, mert kb... Semmit sem értettem!

Sven felült a matracon és egyenesen rám nézett.

- Arra céloz, hogy pár év és Lin... megváltozik, úgy mint a nővéred Amy. Elkezd nőni a melle, gyermeki vonásai eltűnnek helyette felnőttesedni fog. Sok szempontból. - mondta.

Ez nekem magas volt. 

- Miért lenne baj? Nat a bátyja, én meg a legjobb barátja vagyok. Ez nem olyan dolgok, mint... nem tudom Amy és Ian.

- Még nem. - vágta rá Sven. - De az agyalapi mirigy bármilyen kicsi is, nagy úr. 

Még hülyébben néztem rá. A biztonság kedvéért Natre néztem, de láttam rajta, hogy fogalma sincs miről beszél Sven. 

- Majd megértitek pár év múlva, ha...

- Nagyobbak leszünk. - vágtuk rá gúnyosan Nattel. - Tudjuuuk. 

Nat szobája nem nagy szám. Én személyesen Linét jobban kedvelem. A szürkés árnyalatok dominálnak a szoba falain, mikor kifaggattam Natet, miért ezt a színt választotta pár évvel ezelőtt, miért nem festetett mondjuk szuperhősöket, vagy szimbólumokot a szobája falára? Akkor azt mondta nem akar egységet, formázható dolgot akar. Pedig szerintem a szuperhősök sokkal menőbbek lettek volna.

Világosbarna fából készült két darab szekrény állt közvetlenül az ajtó és a kis terasz mellett, a kettő között egy nagy félig alumíniumból félig pedig acélból készült íróasztal, amin mindig kupi volt, mint most is. Egy fényképezőgép hevert a könyvek és a füzetek legtetején. A videokártyák a szekrény alatt lévő kis polcsorra voltak gondosan bekészítve. 

Nat fotózik. Tudtátok? Én sokáig nem. Sose beszélt róla, ha Lin egyszer nem mutatja meg az egyik képét, ami a Griffith park egyik ösvényén készült szerintem soha nem is tudtam volna meg. Néhány fénykép ki volt tűzve az íróasztal feletti parafatáblára. Főleg Linről, a kertjükről, a Griffith csillagvizsgálóról és a parkról láttam fotókat. A fákon megakadt a szemem, éreztem hogy a karomon végig fut a hideg. 

Nat követte a pillantásomat és abban a pillanatban rájöttem, hogy ezek a képek nem véletlenül vannak kitéve. Ha kicsit hunyorítottam azonnal megláttam a Lin körül örvénylő káoszt, mintha maga Erisz ölelné át hátulról a lányt. A kertjükben szellemeket pillantottam meg, a csillagvizsgáló bejárati ajtaja felett valami furcsa árnyat, de a leghátborzongatóbb a parkbéli fák voltak. Nem tudom melyik része lehetett a parknak, de... mintha a fáknak arca lett volna. 

- Hé! - hallottam meg magam mögül Lin hangját, azonnal eltűnt a rossz kedvem. - Gyertek, Nattel mutatni akarunk valamit. 

Átmentünk Lin szobájába. Sokkal jobban megnyugodtam a halvány lila szobában, ahol mindenhol színes képek voltak a falra kitéve. Igen... a lila jobban tetszett... kövezzetek meg. De ez nem az az erős frusztráló lila, hanem az a kellemes szín, ami lenyugtatja az elmédben tomboló káoszt. Hm... micsoda véletlen, hogy pont a káosz dédunokájának a szobájáról beszélünk...

Itt fehér színű szekrények voltak, hasonló elrendezésben, csak Natnek nem volt annyi polca, mint Linnek és azokon főleg videojátékok, cd-k és dvd-k voltak, addig Linnén könyvek. Sose értettem miért szeret Lin olvasni, de a nővéremmel ellentétben nála szerettem ha olvas, olyankor nyugodt, az arcán halvány visszafogott mosoly, ha valami szomorút olvas akkor a szemei aranyosan elkerekednek, az ajka lefelé ereszkedik. 

Lin becsukta mögöttünk az ajtót. Én leültem a babzsák fotelébe... akkor még jó ötletnek tűnt. Amy az ágyán foglalt helyet Svennel együtt. Aelin megvetően méregette Natet és az éjjeli szekrénynek támaszkodott, feldöntve a rólunk készült képet. Linről, Natről, Junieról és rólam. Nat az ajtónak támaszkodott, mintha tartott volna attól, hogy Bred váratlanul benyitna. 

- Miért is mondtad azt a telefonba, hogy jöjjünk ide? - szólalt meg Aelin és tette vissza a képet a helyére. 

- Pont erről akarok beszélni. - mondta halvány mosollyal az arcán Lin, majd félre tolta Amy és Sven lábát és az ágya alól kihúzott egy kartondobozt. Nagyon nehéz lehetett, mert picit eltorzult az arca, majd felsóhajtott és ránk nézett. - Amikor elkezdtétek a kulcshajszát egy ideig Apa a legtöbb csapatot figyelte. Hogy ki merre indul, mert megígérte Percynek, de nehéz egyszerre hat csapatot figyelni, így szem elől tévesztett titeket... nagyjából az első napnál. Viszont látta ki, hogy gondolkodik. Ti könyvtárba mentetek, Ianek a királyi család régi levéltárába, Wizardsék felszálltak egy gépre és teljesen más irányba indultak el. Jane-ék elakadtak és bár merre indultak falba ütköztek, Corzeték felkeresték a titkos ügynökséget és minden adatot kikérettek. Anya és Apa sokat vitatkoznak mióta a kulcshajsza elkezdődött. Gyakran... Edmund a téma, de valamikor... - vonta össze a szemöldökét és nézett segélykérően a bátyára.

- Rólunk vitáztak, hogy... hogy válhatunk olyanokká, mit kereshetünk itt... - vette át a mondatot Nat. - Rólunk beszéltek és mégsem. Mintha teljesen mások lettünk volna. Ha rákérdeztünk elterelték a témát... sose szoktak ilyet csinálni, aztán jött Anya bekattanása arról, amit mondtam. Hogy kezdünk felnőni, nem illik, nem kéne, és a többi sületlensége! - forgatta meg a  végén a szemeit. - Akkor úgy döntöttünk Linnel, részben, hogy Anyuékat bosszantsuk, részben amiért minket Anya azonnal kirángatott a végrendeletről, amint Apa rátért a kulcshajsza részre... Hogy beszállunk. 

Amy döbbenten pislogott velem egyetemben, már nyitotta volna a száját, hogy közbe szóljon, de Lin azzal, hogy ránézett belé fojtotta a szót.

- El is kezdtük, de nem úgy, mint ti. Az több hónapon át tartana és a sulit is halasztanunk kellett volna, akkor meg Anya leharapná egybe a fejünket. - folytatta Lin. - Ezért más módszerhez folyamodtunk és végül egész jól teljesítettünk. - csapta fel a kartondoboz tetejét, ami tuti valami varázsdoboz volt, mert csak akkor éreztem meg a kulcsok erejét, amikor kinyílt. 

Hét darab kulcs volt a karton dobozban. 

Én csak úgy kapkodtam a fejemet a doboz, Lin és Nathaniel között, hogy szerintem a szurikáták is megirigyelték volna az őrködésemet a Szavannán. Csak én éppen teljesen ledöbbentem, nem őrködtem. 

Mi eddig majdnem két és fél hónap alatt rengeteg kulcsot találtunk, de ebből az Excalibur alapkövével leléptek Carmenék, a Cabrák lenyúlták Fekete szakál kincsét és így gyakorlatilag az Emlékek követ leszámítva az első kulcs, amit megszereztünk a Lélekkard volt, a második a Viszály aranyalmája, a harmadik a Föld középpontjából származó Magma kő, a negyedik és az ötödik pedig az Angelok két kulcsa... amiről még mindig nem beszéltek. Mellesleg mi se a Föld középpontjáról... na mindegy... nem szóltam.

Erre Lin és Nathaniel csekély egy hónap alatt hét darab kulcsot gyűjtöttek össze?!

- Ezt... mégis hogy?! - kérdeztem döbbenten és kezdtem el a babzsák fotelből kimászni, de amilyen béna voltam úgy rángatóztam, mint egy giliszta, amíg ki nem estem oldalra. Igen, innentől nem volt jó ötlet a babzsák fotel.

Sose lesz babzsák fotelem. Esküszöm a Sztüxre!

- Apollón megjelent nekünk, mikor Nattet elkísértem az erdőbe fotózni. - felelte Lin, de én még mindig csak hökkenten néztem a dobozban lévő kulcsokat. Akár csak Amy, Sven és Aelin.

- Jah... Elrontottam a mozgó csendélet fotózását... Elijesztette a mókust, majd amikor rájött, hogy erdőben van, még kisebb pánikrohamot is kapott és minden élőlényt elijesztett a 100 méteres körzetben. - mormogta az ajtóban Nat, majd hirtelen megenyhült az arca. - De volt haszna a találkozásnak. 

Amyvel azonnal összenéztünk. Már megint egy isten, aki beleavatkozott a kulcshajszába. 

- Apollón elmesélte nekünk, hogy régen, még amikor halandóvá tették a Gaiai utáni háborúnál, hogyan segített egy fiúnak megkeresni Leo bácsit. - vette át a szót Lin.  - Azt ajánlotta, hogy mérje be a Mennyei bronz frekvenciáját. Ugyanezt tettük a kulcsokkal. - vett ki a dobozból egy furcsa tárgyat, de Héphaisztosz dédunokája vagyok azonnal felismertem. 

- Ez egy detektor! - kaptam ki a kezéből és kapcsoltam be. - Mint a fémeknél!

- Igen. Csak ez a kulcsok frekvenciáját méri be. Beletelt két hétbe, mire Nattel megcsináltuk, de ha az ember legjobb barátja egy feltaláló, kreatív tud lenni. - mosolyodott el szélesen Lin és nézett rám, de én kerültem a pillantását. - Meglep, hogy nem jutott eszedbe. 

- Engem is...

Mart az irigység. Eszembe sem jutott, hogy a mennyei bronznak van egy bizonyos hang alapú rezgése, disszonanciája, ami elég könnyen bemérhető. Az pedig pláne nem, hogy a kulcsoknak is lehet ilyen rezgése. 

- Szép kis feltaláló. - nézett rám gúnyosan Sven, mire éreztem, hogy az arcom forrósodni kezd. Hirtelen öntötte el az agyamat a düh, de nem szólaltam meg, csak Linre néztem. 

- Ezekkel eleinte csak a Los Angelesi kulcsok nagy részét hoztuk el. Aztán rájöttünk... - vett ki egy kulcsot a dobozból, egy szemfogat, de nem átlagos méretű szemfogat. Az emberi fognak legalább a száz szorosát. - Hogy ha csak egy kulcsunk is van és eltalálunk egy bizonyos frekvenciát.... - vette el tőlem a műszert és kezdte el állítgatni.

Nat a szekrény mögül kivett egy nagy darab világtérképet és felakasztotta az ajtóról lelogó szögre. Lin felállt. A kulccsal és a műszerrel csak a térkép előtt lassított szinte magam sem hittem el amit láttam. Hihetetlen volt!

A térképen piros X-ek kezdtek el megjelenni. Valamellyek egy helyben álltak, mások lassan de mozogtak, szinte alig pár millimétert. 

-  A kulcsokat nyomon lehet követni. - nézett egyenesen rám Lin, a szemei megint csillogtak. - Minél nagyobb a térkép annál többet látsz be. Ha egyet kiválasztotok, arra érdemes ránagyítani. Annál pontosabb helyleírást mutat.

- Ez a Wizardsék háza. - bökött a másik Los Angelesi házra Amy. - Ez pedig itt, ami a Cabráknál van. - vitte át az ujját Olaszországra. - Az Oroszországi Irana, Washington... Alighanem Carmenék. Ez hihetetlen!

Tényleg az volt. És nem nekem jutott eszembe! Vegyes érzelmekkel néztem Linre. Örültem, hogy rájött, hogy úgy gondolkodott, mint én, de hű maradt saját magához. És féltékeny voltam, amiért nem nekem jutott eszembe!

Amy összevont szemöldökkel bámult valamit a térképen.

- Egy hónapja még beakartunk szállni ebbe az egészbe. - vette át a szót Nat és sétált vissza a kartondobozhoz. - Hogy miénk lesz ez a sok kulcs, de... úgy is csak a többivel lehet megtalálni... Hát... máig nem tudjuk pontosan, hogy mit. Ezért nektek szeretnénk adni.

- Nekünk?! - kérdezte hökkenten Sven. - Hiszen ti találtátok! 

- Igen, mi. - sétált Nat mellé Lin. - De nem rólunk szól ez az egész, hanem rólatok. Ezért akarjuk nektek adni. Vannak kulcsok amelyek ebben a dobozban is veszélyesek és amiket a térkép jelöl szintén azok. Valami Görögországban van, az Égei tenger mélyén. 

- Atlantisz... - suttogta Amy. - A mitológia szerint elsüllyedt! Talán... egy kulcs miatt!

Lin aggódva meredt Amyre. 

- Oda nekünk tilos menni. - szólalt meg Nat. - Minden félvérnek Gaia óta nem ajánlott. Van még kulcs az Egyesült Államokon belül Monroeban, New Yorktól északra és sorolhatnánk tovább is, de felesleges. Majd megkeresitek ti. 

- És mi van ezekkel? Mit tudnak? - kérdezte Aelin. - Eddig mindegyik kulcs fura dologra volt képes. 

- Ezek is hidd el. - húzta el a száját Lin. - Ez, ami a kezemben van még a legveszélytelenebb. Ez Szobek szemfoga. Egy Amerikai múzeumból hoztuk el. Lélegezni lehet vele a víz alatt és mellesleg minden létező anyagot átvág. 

- Ezt szerintem nem kell bemutatnom. - vette ki az egyik legnagyobb ereklyét a dobozból Nathaniel, ami egy ruha anyaggal volt körbe csavarva, ahogy megláttam azonnal felcsillant a szemem, az egész kristályból készült! Ó, Hermész! Tolvajnak való!

- Ez nem az Indiana Jones filmek kristálykoponyája?! - pislogott hökkenten Amy és vette el Nattől. - Azt hittem csak kamu...

- Igazából eredetileg hármat találtak, amiből kettő hamisítvány volt, de az eredeti a második világháború során eltűnt... - jegyezte meg Sven. 

Amy csak a kristálygömböt bámulta. A szemei csillogtak, az arca mosolyba torzult... ijesztő mosolyba. Nat óvatosan lépett Amy mellé és dobta rá a rongyot a kristálykoponyára. Amy azonnal megrázta a fejét. 

- Valamit eltalálhattak a forgatókönyv írók, ugyanis ha valaki belenéz a szemgödrébe... megpillanthatja a jövőjét, viszont ha túl sokáig nézi, elveszi az eszét. - mondta, míg Lin elvette Amytől a koponyát és letette az ágyra. 

Nat egy aprócska szív alakú medált vett ki a dobozból, ám valami nem stimmelt vele, még pedig az, hogy a középén éj fekete volt a kő. 

- Egyiptom szíve. - tette az ékkő alá a tenyerét, hogy ne lengjen minden irányba. - A legenda szerint az egyik királynőt elragadták magukhoz az egyiptomi istenek. A fájdalma, hogy el kell hagynia a férjét könnyek formájában nyilvánult meg, ami egy kőre esett, a kő meghasadt és ez esett ki belőle. A legnagyobb fájdalmainkat ébreszti fel bennünk, olyan fájdalmat, amitől azt hiszed meghalsz. - nézett végig mindannyiunkon Nat, a szeme igazi szomorúságot sugárzott. Ekkor jöttem rá, hogy csak egy féle képen ismerhetik ennyire a kulcsokat... ha kipróbálták őket. Azonnal nyeltem egyet. - De pozitív az ereje. Ugyanis a legnagyobb fájdalomban megmutatja a kiutat, bárhonnan. - megfordult és letette az ékkövet az ágyra. 

- Ez a Főnixmedál. Kommunikációs portálokat tud nyitni. - folytatta Lin. - Bárhol, bármikor, akiknél.... megtalálható. Több darabra lehet szétszedni. Akiknél egy-egy alkotóeleme megtalálható, azokkal lehet beszélni, legyenek azok külön szobában, földrészen, vagy más időben. A Főnix madár tollait lehet leszakítani. Nyugi, már csak kettő és... fél van.

- Fél?! - kérdeztem értetlenül. De azért na, hogy lehet egy kulcs fél?!

- Lilight gyűrűje. - vett elő egy fekete gyűrűt Nat, Aelinen jól láttam, hogy ezt sokkal alaposabban végig méri. Engem zavart az aurája. - Lilight a keresztényeknél az első nő volt, amíg Éva le nem váltotta. Luciferhez szegődött és ő lett végül a démonok anyja... A görög mitológia ezt nem ismeri el, de a keresztények igen. Ha kicsit módosítunk a keresztény szlogenen, akkor az jön ki, hogy ez az első olyan halandó nőé volt, aki hatalommal rendelkezett a démonok felett. - Eh... Szóval ezért nézi Aelin... - Így nem ismerjük az erejét. Nem működik nálunk. - Nat a levegőbe dobta a gyűrűt, mire Aelin azonnal elkapta. 

Nat és Aelin tekintete találkozott... Én meg kiakartam menekülni a szobából a pillantásuktól... Mint akik éppen azt tervezik, hogy kinyírják a másikat és ez roppant valószínű is volt. Aelin csak a zsebébe süllyesztette a gyűrűt. 

- Ez a fél. Itt van rajta egy apró kis hasadás. Volt egy párja, de azt nem találtuk meg. - vett elő még egy gyűrűt Lin. - Nem mertük felvenni... - simított bele a hajába idegesen. - Valami... gonoszt érzünk benne. Nem tudjuk mi ez, csak azt, hogy nem szabad felvenni. A Múzeumban, amiben találtuk Salamon gyűrűje volt aláírva.

Amy gondolkodva bámulta mellettem. Jobban megbabonázta, mint a koponya, tisztán láttam a szemén. Előre nyúlt és kivette Lin kezéből, majd szemmagasságba emelte. Esküszöm, úgy tűnt mintha a szemében egy rózsaszín csík felvillant volna. Az ujjára húzta a gyűrűt. Senki se volt elég gyors, hogy megakadályozza. Valahová a távolba meredt néhány másodpercig, mint aki valamit lát és érez. Helyenként rózsaszín foltok jelentek meg az arcán, majd lehúzta a gyűrűt és ő is a zsebébe csúsztatta. 

Nem mondott semmit.

- Mi az? - vártam a választ. - Mit láttál?

- Nem negatív... Csak... Sven... te érezted?

A fiú aggodalmasan bámult Amyre, de bólintott.

Elkönyveltem, hogy ez lesz az a dolog, amibe mi nem leszünk beavatva... Mily meglepő.

Az utolsó szintén egy rongyba volt becsomagolva, amikor Nat szétnyitotta eltátottam a számat. 

- Édes istenek! - mondtam áhítattal, tudtam hogy a szemeim csillognak, ismertem ezt az ékkövet. - Ez az Orlov gyémánt! Az egyik legtisztább elsőrendű kő! Csiszolási alakja régi hindu eredetű, alsó lapja természetes hasadási lap. Mérete, 35 mm hosszúság, 31 mm szélesség és 22 mm magasság. Tömege 199.6 karát. - csak vigyorogtam, a tolvajok körében rég eltűntnek hitték. - A gyémántot Orloff herceg állítólag egy perzsa kereskedőtől vette, 1772-ben II. Katalin orosz cárnőnek ajándékozta, így került az orosz állami kincsek közé, ahol a jogart díszítette... - itt kaptam észhez. - Állj! Ez átkozott a monda szerint, mert egy szerzetes ellopta és minden egyes tulajdonosa a végén öngyilkos lett! 

- Jah... - húzta el a száját Nat. - Az elmúlt időben... volt pár balesetünk. Gödrök megjelenése az utón, bokaficam. 

- Az iskolabusz nekiment egy kukának és mi majdnem agyrázkódást kaptunk. - szúrta közbe Lin. 

- Ezért felkerestük Mr. Palmert. Ez a rongy amiben van, ősi hindu könyvek alapján lett csinálva.  Elnyomja az erejét. De nehogy felvegyétek! Garantáltan nem élitek meg a másnap reggelt. 

Hm... Asszem még se kell ez a kő a gyűjteményembe... még ha közel 200 karátos akkor sem.

Felkaptuk a kulcsokat és szét osztottuk egymás között. 

Én zsebre vágtam Egyiptom szívét és Szobek szemfogát, Amy Salamon gyűrűjét és a kristálykoponyával is megpróbálkozott, de azt Aelin kivette a két Athénés kezéből és a hátizsákjába gyömöszölte, még egy ronggyal körbe csavarva, ami szerintem a legjobb döntése volt a világon! Még így is éreztem, hogy az a kulcs mintha suttogna... Bár  lehet csak kezd az agyamra menni a kulcshajsza...

Lilight gyűrűje még mindig Aelin zsebében lapult. Sven a táskája mélyébe süllyesztette az Orlov gyémántot, és a Főnix medált. 

- Gyerekek! 

Azonnal tudtam kihez tartozik a hang. Isabell Young.

Nat lekapott valamit a polcról és Linnek hajította, majd letépte az ajtóról a térképet és azonnal a szekrény mögé csúsztatta. Lin kinyitotta a dobozt, amiből uno kártyák borultak elő. 

- Körbe ülni. - adta ki az utasítást, miközben berúgta a táskáinkat és a karton dobozt az ágy alá.

Nat a lány mellé ugrott az ágyra és villámgyorsan random osztott nekünk pár lapot.

Mi csak pislogtunk, de felvettük a kártyákat. Itt jöttünk rá, hogy Izzy és Bred elől totálisan eltitkolták az egész kulcshajsza dolgot és Izzyéknek fogalma sincs róla, hogy a két gyerekük kulcsokat rejteget a házban.

Már értitek miért ő legjobb havernőm? Legalább akkora bajkeverő, mint én csak elég aranyosan mosolyognia, hogy mindenki azt higgye, olyan ártatlan, mint a ma született bárányka. 

Izzy nyitott be Lin szobájába. 

- Oh, játszotok? - kérdezte mosolyogva. 

- Aha! - vigyorgott Lin, majd leugrott az ágyáról és szorosan megölelte az anyját. - Fürödj le, fura szagot árasztasz. Mivel kísérletezel?

- Hosszú sztori. - vonta meg a vállát Izzy és ölelte át szorosan Lint, de a válla felett minket bámult. 

Aggodalom vegyült fekete szemeibe, némi félelemmel vegyítve. Mintha a puszta jelenlétünk szörnytámadásra adna okot és mivel jelenleg tizenkettő darab kulcs van nálunk... jogos a félelme. Mondjuk a tizenkettő az Olimposziak száma, tehát lehet mázlink lesz és itt amúgy is van mágikus védőpajzs szörnyek ellen, de ha kitesszük innen a lábunkat már nem mernék erre megesküdni.

Izzy elengedte Lint és Nattet is megölelte. Úgy tűnt nem tudja mit kellene mondania nekünk. 

- Apátokat írtóra kiakasztottátok. - nézett rám és Amyre. 

Hát köszi, nagyon érdekelt... 

- Bred mondta, hogy meglettetek hívva, de amíg a kulcshajszának nem lesz vége... nem látunk túl szívesen. - folytatta zavartalanul, én csak felvont szemöldökkel néztem rá. 

- Miért olyan baj a kulcshajsza? - talált magára hamarabb Aelin, mégis csak burkoltan arra tett célzást, hogy ha a faterunk nem lenne a barátja, már rég kidobott volna minket!

Izzy csak Lin és Nat vállára tette a kezét. Pont olyan volt a mozdulat... mintha védenie kellene tőlünk a gyerekeit. Ha még Aelintől megakarná védeni Natet azt megérteném! Na de én mit ártottam nekik?!

- Mert sokan belehaltak. A Léhvonalak mozgásba lendülnek. Az egész Alvilág erről suttog, a szörnyek új járatokat fedeznek fel a mágia miatt, a kulcsok miatt. Miattatok. 

Kezdtem dühös lenni Izzyre és Bredre is.

- És az a megoldás, hogy elküld minket? Ki a veszélybe? - kérdeztem, próbálva visszafogni az indulataimat.

Izzy zavarba jött. Idegesen kapkodta a pillantását.

- Az elsők a gyerekeim. - válaszolta végül. - Apátok beéri azzal, hogy a hitelkártyájával nyomon követ titeket. Lucynek és Thalianak volt esze. Lucy fogta és haza vitte a gyerekeit, Thalia pedig amint utolérte Janet és Samet bentlakásos suliba helyezte és megfenyegette őket. Olyan Zeuszos módon. De pár hete eltűntek, mert a suli helyett a kulcshajszát választották. Azóta senki sem tudja hol lehetnek. Nem haltak meg, de nem tudjuk hol vannak, képtelenek vagyunk utol érni őket. Ingrid segíti Carmenéket... Hádész pedig figyel titeket. Valami mozog a háttérben. Sejtem. De Bred semmit sem hajlandó mondani Annabeth tervét illetően, csak annyit, hogy fogadalmat tett a Sztüxre. 

A fejemben ahogy beszélt azonnal más dolgok kezdtek el kattogni. 

Először is, hogy Apa tudja, hogy elvittem a hitelkártyáját és nem tiltotta le?! Eszembe jutott, hogy mennyi pénz volt rajta, amikor indultunk. Tuti, hogy sokkal kevesebb, mint most és Apának nem azaz elsődleges hitelkártyája, amire a fizetését kapja... Apa végig pénzelt minket!

Másodszor, hogy Jane és Sam szőrén szárán eltűntek. Ők pont azok a családban, akik képesek csapot papot maguk mögött hagyva elindulni egy irányba. De Sam minden esetben nyomot hagyna. Akkor most miért nem?

Harmadszor, Lucyn nem lepődtem meg különösebben, várható volt. A Wizardsok Apollón vér vonaluk révén kis milliárd hülyeséghez értenek és legalább annyira kitűnnek a show műsorokban, mint maga Apollón. Ingrid eléggé kiakadt a kulcshajsza miatt, talán jobban, mint Apa. De nem hittem volna, hogy támogatni fogja Carment és Juniet. Hádész pedig teljességgel természetes.

Lin óvatosan megrángatta az anyja pólójának szárát, mire Izzy rákapta a tekintetét. 

- Hadd maradjanak pár napot! - kérte aranyos hangon. - Csak amíg ki nem találják merre tovább. 

Izzy már ráakarta vágni, hogy nem, láttam a szemén. 

- Kérlek! - szólaltam meg, minden erőmet beleadva a szóba. 

Izzy rám kapta a tekintetét. Egy ideig csak pislogott rám, majd meleg mosoly áradt szét az arcán, amiből tudtam, hogy hatott a varázsbeszéd. 

- Rendben, maradhattok. De csak pár napot! Készítek vacsorát, addig játszatok nyugodtan. - engedte el a gyerekeit, és már el is hagyta a szobát. 

Nat becsukta mögötte az ajtót. 

- Ez necces volt. - nézett a húgára elhúzott szájjal. 

- Tudom, azt hittem nemet fog mondani! - mászott vissza az ágyra mellém Lin.

- Nem csak a kulcsok miatt hívtatok ide minket. Nem de? - tette le az uno lapokat Sven. - Mit tudtok?

- Csak annyit, hogy valami furcsa van készülőben. - felelte Lin. - Nem tudom mennyire néztetek tévét mostanában... - mászott át félig rajtam, hogy elérje a könyvespolcán lévő tabletjét, amikor megszerezte feloldotta a képernyőt, majd megnyitotta a hírcsatornákat. 

Az egyiken egy nő és egy férfi beszélt. Azt hittem valami unalmas dolog. Balesetek az utakon, gyilkosság, de helyette fényképeket vágtak be, rajtuk furcsábbnál furcsább árnyakat mutattak, tapasztalatokról vágtak be hangokat, nyilatkozó emberek, akik mind lényekről beszéltek, szörnyekről. Mintha a köd nem működne és az emberek kezdenék... látni a valóvilágot. 

- A Léhvonalak miatt van. Azokat a képeket, amiket néztél a szobámban idén ősszel készítettem. - pillantott rám Nat. - Amikor a kulcsok nálunk vannak állandan körbe vesz minket valami. Los Feliz egy nyugodt környék, még szörny mércével mérve is. Mostanában mégis mindig történik valami. 

Azonnal eszembe jutott a képeken látott arcok. A fák törzse, Lin körül a sötétség. A legjobb barátnőmre néztem. Beütötte a világtérképet a tabletbe, majd a nadrágom zsebébe nyúlt és kivette belőle a szemfogat. A karton dobozból kikapta a mérőt és ezúttal az x-ek a tableten jelentek meg. 

- De van valami ami még ennél is furcsább. - mondta ijedt szemekkel.

A tablet köré sereglettünk. Lin majdnem minden egyes x-re ránagyított, valahol több kulcs is volt egyszerre. Nekem semmi furcsa nem tűnt fel. 

- Ez harminchat. - szólalt meg az utolsó x-nél Amy. - Nem harmincöt!

- Igazából harminchét. Pár hete pedig több volt. - pillantott fel a nővéremre Lin, fekete szemében a káosz idegesen örvénylett. - Egész pontosan negyven. 

Állj! Ez nem stimmel!

- Hogy lehet az egyik pillanatban negyven a másikban meg harminchat? Harmincöt kulcs van! - akadtam ki egy kicsit. 

A két Angelo összenézett, valamit pusztán szemkontaktusba megbeszéltek. Amyvel mi is összenéztünk, valamit titkolnak. Várakózóan meredtünk az unokatestvéreinkre. 

- Mondjuk azt, hogy... - kereste a szavakat Sven. - Találkoztunk egy jövőből jött személlyel Romániában. Nála legalább két kulcs biztosan volt a jövőből, ha nem több. De ők már visszamentek.

- Akkor három volt nála. - egyenesedett fel Lin.

- Ez akkor sem magyarázat! - csattant fel a nővérem. - Az csak harminchét, így is van két felesleges kulcs!

Kivételesen teljesen jogos volt a kiakadása. Valahogy kezdem úgy érezni, hogy ez a nap az értetlenségek és a túl magas dolgok napja lesz. Király...

- A magyarázat elég... göröngyös. - jegyezte meg Nat. - És sokkal egyszerűbb megmutatnunk, mint elmagyaráznunk. Csak azt itthon nem tudjuk. Meg kell várnunk, amíg anyáék lefekszenek. Az éjszaka folyamán kimegyünk a Griffith parkba.

- Hozd majd a tolvaj cuccaidat. - mosolygott rám Lin. - Kelleni fog. 

- Oké... - néztem rá furán.

Általában anyáskodóan megdorgál a lopásért, nem megkér rá, hogy hozzam a cuccaimat. Mi van ha...

- Nem kobozhatod el! - szúrtam közbe.

- Nem is akarom, használni kell majd. 

Még furábban néztem rá. Ez sehogy sem stimmel.

- Vázolom a tervet. - vette át a szót Nat. - Nálunk elég szigorú rendszer van. Hét óra körül vacsora, nyolctól tízig fürdés, tanulás, satöbbi, tízkor takarodó. Anyáék bejönnek a szobánkba jó éjt puszit adni, aztán ők is visszavonulnak. 10:30-kor általában úgy alszanak már, mint a bunda. Akkor lógunk majd mi ki. 

- Hányszor jártatok tilosban, hogy ezt így tudjátok? - jelent meg a szokásos tolvaj vigyor az arcomon.

Lin  viszonozta a mosolyomat. 

- Többször, mint akarnák anyáék. - kacsintott rám.

- És hová megyünk? - kérdezte Aelin.

- A csillagvizsgálóba. - hangzott a válasz a két Stirlingtől.

Már értem miért kell a tolvaj cuccom... 

~~~

Kicsit bökte a nem létező csőrömet, hogy Izzyék pikkelnek ránk. Bár a vacsorával kárpótolták. Izzy ha itt vagyok általában a leggyorsabban elkészíthető kaját választotja. Azaz a spagettit. Két zacskónyi tasakos szósz alap, tudjátok az a por alakú, amit ma már a legalja boltban is kapható, hozzá darált husi, valamilyen random fűszer, a tésztát behajított a vízbe, majd az egészet össze mixelte és ennyi.

Most viszont lehet megérezte az olasz konyha iránti undorunkat, ugyanis rántotthúst csinált! Nem csak morzsával bevontat, hanem simán natúr sültet, párizsiasat, csak tojásba és lisztbe forgatva sültet. Nem is ettem szinte a hozzá készített rizsből, csak húst vettem a tányéromra és fél perc alatt be is faltam.

Igen. Éhes voltam.

Valamiért az olaszok túl toljak néha a köret dolgot. Egy évig nem akarok látni spagettit... Mondjuk az túl sok... Egy hétig!

Valami beszélgetés fojt vacsora alatt, de igazság szerint lefoglalt a kajám, illetve hogy Lin velem szemben időnként vicces fejeket vágott kifigurázva hol Amyt, hol pedig az anyját. Ebbe én is hamar belekezdtem, Amy fontoskodó arcát sokkal jobban tudom utánozni, már csak azért is mert pár évnyi előnyöm van. Mégiscsak az én nővérem! Csak akkor álltunk le... Nagyjából fél percre, amikor Bred megbökte a lánya karját, hogy hagyja abba. Nem sokra ment vele.

Este Nat szobájába feküdtem el. Mivel mi általában kicsit később szoktunk kelni, mint Linék, ami most az idő eltotlódás miatt csak fokozódott, esélyünk sem lett volna elaludni. Mindent a Stirling ház rutinja alapján kellett csinálnunk, bár nem lennék rá megesküdve, hogy Amynek és Svennek jutott elég meleg víz mi után mi négyen (Lin, Nat, Aelin és én) kb. Mindet kifürödtük, de nem panaszkodtak.

Aztán amikor Izzyék megtették "jó éjszakát" kívánó körüket mindannyian a falon lévő órát figyeltük a szobában. Pontban 10:30-kor ugrottunk fel és öltöztünk át gyorsan hétköznapi ruhába. A lányokkal a folyosón futottunk össze.

Lin a földszintről szerzett egy pótkulcsot, ha netán valamiért nem tudnák árnyékutazni, vagy teleportálni, majd beleolvadtunk az árnyékokba. 

Az épülettől nem messze bukkantunk fel, egy szökőkút tövében... Illetve Aelin félig a szökőkútban, ami gyanítottam Nat műve lehetett. Az oda út az övé volt és Aelint leszámítva mindenki száraz területen landolt. 

- Abba hagynád?! - csattant fel dühös arccal Aelin és mászott ki a szökőkútból. 

- Én nem csináltam semmit. Biztos elmértem pár centivel a landolást, rég kellett ennyi embert árnyékutaztatnom. - felelte ártatlan képpel Nat. 

Aelin pengéi hirtelen előpattantak. Fenyegetően megindult Nathaniel felé, de Amy elkapta a vállát és a Kis Angyal azonnal megszáradt. 

- Ne most, majd otthon. - mondta Lin, és már intett is nekünk, hogy kövessük. 

Aelin és Nat továbbra is két méterre álltak egymástól, még mindig úgy, mint akik egymásnak akarnak esni. És itt nem arra az undorító, szerelemtől ittas, eltorzult elméjű mutatványra gondolok.

Megkocogtattam Lin vállát, mire a havernőm csak megfordult, oda trappolt és bele karolt két kezével Aelinbe és Natbe, majd elkezdte vonszolni őket a csillagvizsgáló felé. 

Kis akaratos a lány. 

Imádom.

Amy és Sven értetlenül pislogott, majd követtek minket.

A csillagvizsgáló, avagy ahogy az ajtó felett lévő kivilágított betűk hirdették - amit mellesleg legalább két percig kellett bámulnom és a végén Amy olvasta fel hangosan... diszlexia. - Griffith Obszervatórium. 

Az épületről Amy, Sven és az Apám tuti ódákat tudnának zengeni. El is kezdték, de én inkább nem untatnálak ezzel titeket. Nagyon röviden ez egy T alakú épület, aminek minden oldala egyenlő hosszú, csücskeiben egy-egy kör alakú épület, mindegyikben múzeumi rész, vagy távcső található, amivel az univerzumot lehet szemlélni. Nagyjából én ennél a pontnál le is ragadtam, hiszen milyen király lenne már, ha látnánk egy csészealjat! Vagy meteoritot! Vagy űrlényeket! Vagy mind a hármat egyszerre!

Amy szerint az építészei, kiknek nevére nem emlékszem félistenek voltak. Valahogy ezen meg se lepődtem. Innentől kezdve természetes volt, hogy az épület falán görög stílusú mintákat fedeztem fel. A kapuk is valami fura minta alapján készültek, azték talán vagy hindu? Nem tudom, én inkább máris a tolvaj kulcsomat kezdtem el keresni. 

Semmi kamera. Nincs őr. Fura. Mondjuk ez egy nyilvános csillagvizsgáló. Csak kíváncsiságból rátenyereltem a kilincsre, ami azonnal kinyílt. Odabent pár ember lézengett. Mondjuk... Általában este lehet csillagokat nézni, úgyhogy nem is értem miért voltunk ennyire meglepettek, a sok ember látványától...

Amy és Sven tátott szájjal léptek be a helyre. Mindent megbámultak. Be kell vallanom még engem is lenyűgözött ez a hely. Úgyhogy olyasmire vetemedtem, amire nem sokszor szoktam. Elindultam az első táblához és megkíséreltem elolvasni. 

Annyit vettem ki belőle, hogy az a grafit ceruza névre rímelő fazon, akiről nevét kapta a kóceráj és egyben az egész park is, na az a faszi ezt a területet Los Angelesnek adományozta... jó régen és valami fura kutakodásokat, kötözéseket... lehet kikötés akar lenni az a szó... Ja. Úgy értelmesebb. Tehát kikötéseket tett, de azt már nem tudtam elolvasni. Így is zsongott a fejem.

A padló márványból készült, a falak fehérre voltak meszelve, szép négyzet szerű vonalak és apróbb görög díszek voltak rajta. Ja... A plafonról földgömbök lógtak le, régi távcsövek voltak kiállítva és egyre modernebbek, ahogy haladtunk végig a folyón. Hihetetlennek tűnt, hogy ez az egész tényleg ingyenes legyen. A tekintetemmel azonnal a pénztárgépet kerestem, de... nem volt!

- Nem tudom ki volt az a grafit fazon, de imádom. - bámultam döbbenten a csúcstechnológiás kivetítő táblákat, amikről az univerzum nézett vissza ránk. 

- Griffith. - javított ki Amy. - Griffith Jenkins Griffith, Athéné unokája volt. - azt hittem véletlenül mondta ki háromszor a Griffith szót, de nem. Ezt a fazont tényleg Griffith Griffithnek hívták. Utálhatta az anyja, vagy csak lusta volt mást kitalálni, vagy mindkettő!

- Pszt! - a folyosó közepére kaptuk a fejünket. 

Lin és Nat egy újabb folyosó előtt álltak, menten felzárkóztunk hozzájuk és elindultunk az épület közepe felé.

Egy kis kupolás kör alakú térbe értünk. Az emberek ezt teljesen figyelmen kívül hagyták. Mindenki vagy a két kisebb múzeumi teremben volt, vagy a nagy planetáriumba, ahonnan távolról dönthető háttámlájú kanapékat szúrtam ki. Azért úgy én is szívesen nézném az univerzumot, hogy egy kanapéban csövezek, jó meleg szobában, nem pedig a hűvös éjszakában a nyirkos fűvön. Isteni luxus. Én is szívesebben lettem volna ott, mint itt középen, de Linen és Naten jól láttam, hogy ez volt a célállomásunk... sajnos. 

- Ha elmondtátok megnézhetem a planetáriumot? - kérdeztem lelkesen vigyorogva. - Lehet van popcorn is!

- Dan, ne most. - nézte végig a nővérem a pár méter magasságban lévő falfestményeket és a plafonon lévő freskót, amin hatszögben ilyen kis körcikkeken különböző jelenetek voltak rajzolva.

A szemei folyamatosan jártak. Sven ugyanolyan csendben nézte a jeleneteket, mint Amy. Csak unott pillantást váltottunk Aelinnel, majd neki dőltem a kút alakban végig futó korlátnak. 

Vártam, hogy valaki megszólaljon. 

- Ez a Ballin mennyezeti falfestmény. - támaszkodott háttal Lin is a korlátnak és meredt a plafonra. - Hugi Ballin festette a mitológiai ismeretek alapján, úgy ahogy még az ókori görög hitték a tudományok megjelenése előtt. 

- Pedig a legtöbb dolognak nem sok köze van a tudományhoz... Főleg nem a csillagászat területén. - jegyezte meg Sven. 

- Ezt meg, hogy érted? - kapta a fejét Amy.

Sven csak legyintett, mintha ez csak mellékes lenne. 

- Árnyék Zoé. - meredt felvont szemöldökkel Amyre. - Csillagkép bármikor megjelenhet.

- A lényeg... - bizonytalanodott el Lin hangja, majd megrázta a fejét és magabiztosan folytatta. - Ez itt nem csak egy egyszerű freskó. Sokáig azt hittük csak képek a múltból. Atlasz, ahogy tartja a vállán az eget. - mutatott a jobb oldalon lévő egyik képre, majd elindult a képtől jobbra fele. - A Plejádok avagy Messier 45 avagy csak röviden a Hetes, ez első olyan csillagkép, amit a görögök felfedeztek, Homérosz, Odüsszeia és Iliasz című műveiben is benne volt. Egy csillaghalmaz. 

- A bika. - biccentett Amy, beletelt pár percbe mire leesett, hogy a horoszkópra gondol.

- Igen... Majd jön a Jupiter, azaz Zeusz egy furcsa gömbbel, amit egy kör vesz körbe, akár egy átjáró, mögötte két villám, ami egymásba csap. Utána jön Vénusz, Aphrodité és a négy évszak, majd következik Szaturnusz, Kronosz az aranykorral. Merkúr, Hermészt üldözi Árgus, és a megfigyelő férfi, mellette egy nő kezében Betlehem csillagával, a kereszténység szimbólumával. A freskó folytatódik a Holdon és egy üstökösön. 

- És? Ez most mire jó? - kérdeztem türelmetlenül Lintől, engem ezek sose izgattak.

- Engem is érdekelne. - szólalt meg Aelin, ugyanolyan unott és türelmetlen arccal mellettem.

- Ez önmagában csak egy freskó. Nincs benne semmi különleges. - vonta meg a vállát Sven.

- De... Van. - mondta Amy, miközben hirtelen a halántékához kapott. - Betűk vannak az egyes részletekbe elrejtve. - dörzsölte meg az orrát, ami vérzett... Az Agybogyó. Azonnal elővett egy zsebkendőt.

Lin és Nat arcán mosoly jelent meg. Legalább ők tudják, mire gondol a nővérem, ha már nekem halvány lila gőzöm sem volt.

- Pontosan. Ez nem csak mitológia. - folytatta Lin. - Ez egy üzenet. Kezdjük a legegyszerűbbel. Az meteorit és az üstökös Khaoszra utal, arra hogy ő mégis csak a Kozmosz ura. A meteorit üldözi az üstököst, de van benne egy ember is. - hunyorítanom kellett, hogy kiszúrjam. Az üstökös széle, mint egy hulahopp karika, úgy volt megrajzolva, abba kapaszkodott végtagjaival egy ember. - Ez arra utal...

- Hogy nem csak egy dimenzióban van élet, egy naprendszerben, egy bolygón. - csillantak fel Amy szemei. - Ez lenyűgöző!

- Akkor vannak ufók? - tettem fél a számomra leglogikusabb kérdést, de mindenki úgy nézett rám, mintha komplett hülye lennék kivéve Natet és Lint.

- Hát... - húzta el a száját Nat. - Mivel az ufó definíciójába belefoglaltatik többek között a földön kívüli életforma... Igen. Csak nem zöldek, kopaszok és van nagy fekete szemük, hanem... olyanok, mint mi. Humanoidok. 

- Menő! - fordultam vissza a freskók felé. - Mindig tudtam, hogy igaza van az ufó mániásoknak. Na igen, hogy is van ez?

Eltalálhattátok, kezdett érdekelni a dolog. Mert az ufók menők!

- Folytatom. - éreztem Lin hangján, hogy mosolyog. - Atlasz itt az univerzumot tartja, az összes csillagképet és minden egyebet a hátán, nem csak az eget. Ez az összeköttetést jelképezi. Hogy a dimenziók között kapcsolat van, a kapocs pedig az istenek. Atlasz a Föld dimenziója. A mi dimenziónk.

Felvontam a szemöldökömet. Tisztára úgy tűnt mintha pár helyen a festékben betűk jelennének meg. A felhőből, Atlasz bőréből és a tunikájából, lebegni kezdtek a freskóban és a Föld szó állt össze belőle. 

Nem Linék csinálták ebbe teljesen biztos voltam. Ez csak olyasmi, amit egy félvér láthat, hiszen ezt a helyet... egy félvér pénzéből építették félvérek. Los Angelesben, ahol az Alvilág lejárata van, vele az Emlékek folyójával. Nem lehet véletlen.

- A Messier 45 azért Hetes a másik neve, mert a monda szerint hét nővérből jött létre, akik Atlasz lányai voltak és Artemisz változtatta át őket, hogy Óriontól a vadásztól megmenekülhessenek. A Plejádok szó minden létező kultúrában megjelenik. A majáknál, a kínaiaknál, az aztékoknál, a magyaroknál és még sorolhatnám... Ám azokban más a jelentése. A Hetes egy börtön, ahová hét lányt zártak be. Hét titán lányt. Plusz, amúgy Dan. Az ufó-hívők szerint innen érkeznek a földön kívüliek. Valójában viszont azok nem ufók, hanem Órion, aki évszázadok óta próbál az Artemisz által teremtett dimenzióba betörni. - a szemem előtt kígyózni kezdett megint egy szó.

- Cetamam. - suttogtam.

- A hét nővér. - kapcsolt azonnal Sven. - Celaeno, Electra, Taygeta, Asterope, Maiai, Alcyone és Merope. A kezdőbetűik összerakva a dimenzió neve.

- Pontosan. - biccentett ismét Lin. - Zeusz a gömbbel, az azt körül vevő portál szerűséggel, és az egymást keresztező villámokkal. A gömb miatt azt hitték a tudósok, hogy az a Föld. Az nem a Föld, hanem egy másik bolygó. A villámok egy X-et mutatnak közvetlenül egy kör előtt, ami olyan, mint egy portál. Arra utal, hogy ezt a dimenziót már nem ők uralják. Autonómiájuk van, nincs az istenek uralma alatt. - A Cartosz  szó jelent meg  a bolygó közepén. - Aphrodité és a négy évszak. Semmi közük egymáshoz. Az évszakok istenei a Hórák. Aphroditéé a szerelem. Az nem Aphrodité. Csak egy halandó, aki megpillantotta a Hórákat. Megvan nektek... Sohaország meséje?

Nincs. Azt nem láttam.

- A tündérek birodalma - szólalt meg Aelin, a szemében fátyolosan megcsillant valami. - A filmben, Sohaországban van a tündérek birodalma, ahol minden egyes területnek megvan a maga évszaka. Nem váltják egymást. Örök nyár, tél, ősz és tavasz van a saját területükön. Aszerint tündérek hozzák el a Földre az évszakok változását. 

Felvontam a szemöldökömet, amikor a Sohaország szó lassan megjelent a halandó nő alatt a talajon. Tuti megnézem ezt a mesét!

- Talált Kis Angyal. - biccentett Nat gúnyos mosollyal az arcán. - Hiszel a tündérekben? Meglep, hogy valamiben képes vagy hinni.

- Te nem hívhatsz Kis Angyalnak! - villant Aelin szeme Natre. - A tündérek az egyetlennek az isteneken kívül, amiben mindig is hittem... - vált megint fátyolossá a szeme. 

 - Ne kezdjétek légyszi. - kérte Lin. - Kronosz és az aranykor. Nem az aranykort jelöli. Sokáig nem tudtuk Nattel, hogy mi ez az egész. Aztán egyszer meghallottuk, hogy Anya és Apa miről beszélgetnek, hogy kerestek valakit. Nem tudjuk kit, de azt mondták: "Valószínűleg azért nem találjuk, mert Kronosz elrejtette egy másik dimenzióba vagy ugyanabba. Máskor is vitt már oda halandókat. Nem ez lenne az első eset, hogy a reinkarnálási erejét onnan veszi, ahol olyan szerepet tölt be, mint az Olimposziak a Földön". - Új Olimposz... valahogy kreatívabbat vártam. - Merkúr és Árgus. 

- A százszemű? A tábor biztonsági főnöke? - kérdeztem, ő legalább rémlett.

- Aha, Zeusz, hogy ne bukjon le az asszonya, Héra előtt... hogy megint alkalmi szeretőt tart a csajt lóvá változtatta, de valahogy Hérához került a ló, aki felbérelte Árgust az őrzésére és Zeusz Hermészt bízta meg a visszalopásával. - pillantott rám Aelin. - Valahogy a végén Árgus életét vesztette, de ugye ő szörny féle és később összeállt. De Héra megsajnálta és a szemeit felakasztotta kedvenc madarára, így jött létre a szent állata a páva madár.

- Mindig Héra csinálja a balhét. Csinálta volna azt, mint Percy mostohaanyja, Amphitrité. Pont nem érdekelte kivel kavar Poszeidón. - forgattam meg a szemeimet. - Házassági szerződésbe foglalta, hogy Poszeidón nem irányíthatja, vagy korlátozhatja a szabadságát, mint más isten feleségek esetében akarták azt a férjek. - nem hiába maradt szingli Hesztia, Déméter, Athéné és Artemisz. - Pedig akkor tudjátok, hogy csináltak házassági szerződést? Az ókorban? Tuti ők vezették be! - erre akár fogadtam is volna... kár, hogy nincs itt Junie. - Sokkal jobb fej mostohaanya, mint bármelyik istennő, mint mondjuk... - ne mond ki hangosan Héra nevét, ne mond ki hangosan Héra nevét, mert besértődik. Csend!

Nehéz befogni a saját számat...

- A lényeg, hogy Zeusz sehogy se találta meg a kedvesét. - vette ismét magához a szót Lin. - Mert Héra nem akárhová rejtette... 

- Egy másik dimenzióba. - ugrott át Amyhez a képzeletbéli mikrofon. 

Menő lenni egy igazi mikrofon, ami ugrál mindenki előtt, ha megszólalsz. De ha csak egy random ember csinálná, és egy képzeletbeli mikrofonnal rohangálna a kezébe és tartaná annak az embernek a szája elé, aki éppen beszél, az nagyobb poén lenne! De még nagyobb lenne, hogy ha... mondjuk tegyünk egy villára egy hagymát és legyen az a mikrofon fej! Na ez már így jó! Kell egyszer egy ilyen felelsz vagy merszet játszani!

Rögtön kiszúrtam egy csomó betűt, ami tekergőzött egy ideig, majd több szóvá állt össze. Azonnal felnevettem. Héra eléggé bepipulhatott, ha úgy nevezte el sértődésében az általa megteremtett dimenziót, hogy "Kapd be Zeusz". 

De jogos.

Amy próbált nem nevetni, Aelin legalább olyan hangosan nevetett félig a korláton fetrengve, mint én. Míg Sven rosszallóan rázta a fejét, de ő is mosolygott.

- Be kell ismernem. - hagyta abba a nevetést Aelin. - Szívemből szólt. Folyton fúrja Hádészt, mióta bevállalta a felnevelésünket. A félvérgyereknevelése még hagyján, de a dédunokára már húzta, totálisan ki volt bukva.

- Jöhet az utolsó, vagy még nevettek? - kérdezte Nat.

Az utóbbi valósult meg. Ahányszor megláttuk a plafonon ragyogó "Kapd be Zeusz" felíratott újra kezdtük a röhögést Aelinnel.

- Szóval! - csattant fel kicsit Lin, mire megpróbáltunk ráfigyelni. - Az utolsóra nem jöttünk rá, mit jelképez. Szerintünk az nem a Betlehem csillaga, már csak azért sem, mert egy nő kezében van. Szerintünk valami más, egy jogar vagy ilyesmi. Annyit tudunk, hogy ez is egy dimenzió és, hogy a neve. Ulduz. 

Azonnal össze állt ez a szó is. 

- Jó, köszi havernőm a töri órát. - löktem el magamat a korláttól és sétáltam hozzá. - De ezt miért is mondtad el? 

Lin arcán ravasz mosoly ült. Valamit láttam a szemem sarkából. Fekete köd-füst szerűség kúszott végig hirtelen az obszervatórium falain. Káosz. A mögöttem lévő ajtó bezárult, majd a maradék három is. 

Lin belenyúlt a zsebembe és előkapta Szobek szemfogát, míg a sajátjából a mérőeszközt. Felhajította a levegőbe a kulcsot, majd megnyomta a mérőeszköz start gombját. A kulcs gyors zuhanásnak indult lefelé. Nat elkapta és visszaadta a húgának. 

De én ekkor már rég a mennyezetet bámultam. Ugyanis Zeusznál, ahol a gömb van, Cartosz és vele együtt az a fura portál, ami mögött a két villám X-et alkot... az X vörösen égett benne. 

- Van egy kulcs egy másik dimenzióban, Cartoszban. - ejtette ki a száján a szavakat Sven, de mindannyiunkban ugyanez keringett. Emiatt hoztak ide minket Linék. 

- Király... És azt, hogy a francba tudnánk megszerezni?! - keltem ki magamból. De erről kicsit sem volt szó!

- Dan! Vigyázz a szádra! - szólt rám Amy.

- Köszöni még mindig jól van. - vágtam rá reflexből. 

- Ti sehogy. - nyomta ki a műszert Lin. Az ajtók azonnal kinyíltak, mintha csak valami zárlat alakult volna ki a rendszerben, a vörös szín is eltűnt. - De nem is kell. Az átjárók a csillagvizsgálók, mert Azlasz tartja az eget, magát a kozmoszt. Ő maga a portál, még ha nem is ő nyitja meg, hanem egy másik erő. Sam és Jane nyomait a felnőttek egy csillagvizsgálóig tudták követni. Azóta senki se tudja hol vannak. A Földön nincs nyomuk. Se a felszínen, se az Alvilágban.

- Mert nem is itt vannak. - mosolyodott el gonoszan Nat. 

- Cartoszban vannak. - hökkent meg Sven. - Ez lehetséges? - kapta a fejét Amyre. 

- Igen... - emelte maga elé a kezeit, a tekintetét ide-oda kapkodta a mennyezeten, majd egyenesen megindult előre. 

- Amy! - csattantam kicsit fel, de a nővérem úgy sietett, mint egy maraton futó. 

Csak a távcső terménél lassított le. A falakat méregette. 

- Hát persze... - motyogta maga elé. 

- Beavatnál minket is? - kérdezte Aelin.

- A csillagvizsgálók állomás pontok. Egy olyan pont a térben, ami összeköttetésben áll az univerzummal, mert azt vizsgálja. Igaza van Linnek. Atlasz a portál, a csillagvizsgálók az átjárók. De ők hogy jutottak át?

Nat és Lin megvonták a vállukat. Ők se tudtak többet. 

A nővérem szemébe néztem. Jól láttam mire gondol. Arra, hogy ha az istenek azt a dimenziót nem uralják... attól még valahogy átjuthatnak mást, hiszen a félistenek se voltak többek egyszerű szolgáknál, akit ugráltathattak, ha lusták voltak valamit megcsinálni, ami nagyjából minden szituációt és esetet magába foglalt.

- Állj! - jutott eszembe hirtelen egy aprócska dolog. - Akkor egy kulcs van Cartoszban. Tehát harmincnégynek kéne lennie! Miért van akkor itt harminchat a térképen?

Újabb váll vonás a Stirlingek részéről. Amy csak gondolkodva meredt maga elé, valami eszébe jutott, tisztán láttam, de nem volt benne annyira biztos, hogy kimondja. Aelin legalább olyan tanácstalanul és hökkenten nézett rám, mint én rájuk. Sven szerintem nem is hallotta a kérdést, mert gondolkodva bámult vissza a freskós terem felé. 

Sejtettem miért. Sam és Jane a gyermekkori legjobb barátai voltak, egészen... nos a Jacksonok fekete napjáig. Január 10.-ig, amikor Irana megölte Susanéket. Aggódik értük. Bár ha Jane ott van... nincs rá szükség, az unokatestvérem mindenkit ki tud nyírni.

~~~

Éjfél körül jöttünk ki az obszervatóriumból. Az erdő fele sétáltunk, hogy minél biztonságosabban helyről tudjuk vissza árnyékutazni a Stirlingek házába. Meglepődtem, hogy most kivételesen semmi baj sem történt. Ritka, hogy valamit megúszunk épp bőrrel. 

Az erdőbe érve Nat megfogta Amy kezét, míg Lin az enyémet. Sven és Aelin már tudták a pontos út vonalat, így ők maguk mentek. 

Beleolvadtunk az erdő sötétjébe és... hát... fogalmam sincs hová kerültünk Linnel, de még mindig fák vettek minket körbe. A többiek sehol.

- Öhm... - szólaltam meg óvatosan. - Lin ezt biztos így akartad?

- Nem... - mondta zavartan a lány. - Megpróbálom még egyszer, lehet rossz helyen fordultam jobbra. 

Újra sötétség vett körbe, ám ismét fák között álltunk. Lin ijedten pislogott. Előkaptam a zsebemből a telefont. 

- Klassz... - mordultam fel. - Nincs térerő. 

Ennyit arról, hogy simán megúszunk valamit, kellett nekem elkiabálni.

Lin megszorította a kezemet, mire ránéztem. A tekintete valahová a távolba révedt. Odapillantottam. Először semmit sem láttam, aztán hunyorítani kezdtem. Meglepően erős volt a köd. 

A fáknak arca volt. Egyesek szája sikolyra nyílt, másoké gonosz vicsorba torzult. 

Közelebb húzódtam Linhez, közben az övemen lógó apró oldaltáskámat felnyitottam és egy kis tolvajkulcsot vettem ki. A kezemben azonnal a Lélekkarddá nyúlt. 

Ja, rájöttem, hogy lehet alakot adni a tárgyaknak! Mármint, amit nem én csinálok cuccokét. Nagyon menő!

Lin körül a káosz fodrozódni kezdett, mire a fák arca megmozdult. Suttogni kezdtek, de egyszerre vagy kétszázan, így ordításnak tűnt. Szegény tanáraim... utólag sajnálom őket, mikor az egész osztály dumált, de természetesen csakis "halkan".

A kardot elejtettem és csak arra tudtam figyelni, hogy a fülemhez szorítsam a kezeimet. Lin mellettem ugyanezt csinálta. De még így is hallottuk a suttogásokat. Csak szófoszlányokat kaptam el, de nem volt se fülük, se farkuk. Mondjuk fura is lenne, ha egy szó füllel vagy farokkal rendelkezne. Ha eltudod olvasni elkezdi csaholni örömében a farkát vagy mi?

Pár szó rímelt, míg mások olyanok voltak, mintha egy teleshop szlogenbe készülne. Vegye meg az új ajándék szú riasztót, most csak 19.9 dollárért és ráadásként ajándékba küldünk még egy szú riasztót! Így egy árért, két szú riasztója lesz! De én nem akartam szú írtot, köszi! Inkább egy jegy kéne vissza a Stirlingekhez.

A fejem zsongott. Lin hirtelen engedte le a bal kezét, amiből arany szalagok kezdtek el tekergőzni minden irányba. A fákra is rácsavarodtak, mire a fák elhallgattak, hogy miért azt inkább nem akartam megtudni...

Na jó, mégis.

- Mi volt ez? - kérdeztem nyomban.

- Nem mi... hanem ki... Csak azt nem tudom, hogy kerültünk ide... - nézett rám fehéren Lin. - Feltettél valamilyen kérdést? 

- Mármint mikor?! - értetlenkedtem, itt esett le a tantusz. - Te tudod mi ez!

- Igen, tudom... - forgatta meg a szemeit. - És azt is, hogy eléggé bolond egy hely ez. Úgyhogy válaszolj! Feltettél valamilyen kérdést, amin erősen gondolkodtál a mai napon?

Csak értetlenül meredtem Linre. Ma végig komolyan viselkedett, szinte már úgy, mint egy felnőtt és ez irritáló volt. 

- Igen? Nem is egyet? 

- Mi volt az első? Mikor már Los Angelesben voltatok, mi volt az első? - faggatott. 

- Hogy benne lehetünk-e valamilyen próféciában a tudtunkon kívül. - válaszoltam, mire csak nyelt egyet és idegesen nézett a fákra. - Mi ez a hely?

- Rhea jóshelye. Az első jóshely, ami a Földön létrejött, de ennek a táborban van a helye nem itt. 

Leesett az állam. 

- Ez a Dodonai Liget?! - kerekedtek el azonnal a szemeim. - Az nem jó... az nagyon nem jó... 

Kis gyorstalpaló... Apollón megtalálta ezt a helyet, amikor Gaia után a faterja megbűntette Octavianus háborúja miatt és halandóvá tette. A fennhatása megszűnt az Orákulomok fölött, nem voltak jóslatok. Amikor meg végre vége lett, jött az aranyvéres incidens, ahol a nagyszüleim istenek lettek. A Dodonai liget ekkor úgy becsavarodott, hogy leverte a Rheatól kapott mágikus szélcsengő izét és azóta lezárták a félvérek. Apollón és Rachel próbálja már pár éve lebékíteni, de a tábor határának a sérülése még ingerlékenyebbé tette őket. És mi most ezeknek a fáknak a kellős közepén álltunk. 

- Jaj! - kiáltotta Lin. A fák megvadultak és rángatni kezdték, de úgy, hogy nem bírta kibogozni a szalagokat. 

- Léh, segíts neki! - adtam ki az utasítást, mire a kardom felugrott és hősiesen elvágta Lin bal kezéből kijövő szalagokat. 

- NE! - ordított rá Lin, de már késő volt. Amint a szalagok elszakadtak a suttogás újra indult. 

A fülemre szorítottam ismét a kezemet. Léh nyüszítve kezdte el befúrni magát a földbe, míg Lin is térdre esett a zaj hallatán. Próbáltam gondolkodni... A szélcsengő volt legutóbb az egyetlen, amivel meglehetett állítani ezt az erdőt a szófosásától és az is... Rheatól volt!

- Hé! - kiáltottam el magamat. - Hé! Fa urak és hölgyek!

Csend lett. 

Leeresztettem a fülemről a kezemet, majd intettem Linnek, hogy minden rendben. A lány hökkenten pislantott. 

- Mit akarsz kis Sárkányka? - kérdezte az egyik.

- Sárkány?! De rég volt köztünk sárkány... - mondta a másik.

- Az nem jó! Ahol sárkány van ott tűz is van!

Itt kezdtek el visítani, de úgy, mintha élve nyúznák őket, mire azt hittem beszakad a dobhártyám.

- Senkit nem akarok felgyújtani! Nem is tudok sárkánnyá változni! - ordítottam, mire kezdtek megint lehiggadni. - Szeretnétek újra látni Rheat? 

- Dan, mire készülsz? - suttogta Lin.

Megnyerő mosolyt varázsolva az arcomra Linhez léptem és kikaptam a zsebéből a mérőt. Hülye ötlet... De ha ezek Rhea energiájából származnak... És Rhea kellett hozzá, hogy helyre rendeződjenek... Talán...

- Rheat? - kérdezte az egyik fa, magas hangja volt. - Minek akarnák látni? Csak faképnél hagyott minket!

Vicces egy fa szájából azt hallani, hogy faképnél...

- De lehet tudna adni megint egy olyan menő szélcsengőt. - vigyorogtam tovább. 

- Azt a rondaságot?!

- Nekem tetszett! Kiemelte a hangunkat, ha beszéltünk és hozzá elringatott minket éjszakára. - mondta... valamelyik. 

- Na látjátok! - üzemeltem be a műszert. - Csak annyit kell tennünk, hogy újra kapjatok egy olyan szép szélcsengőt, most szépen hagyjátok Dannek, hogy bemérje a jeleteket, aztán, mint ahogy ti idehoztatok minket, az általatok bemért jelet, azaz Rheát én megadom nektek és bumm! Ide tudjátok hozni a szélcsengő ötlet szerzőjét. Jó mi?

Suttogások mentek végig és vajon mi történt? Hát persze, hogy nem jó... A műszer eleme lemerült. Rondán meredtem Linre, aki kínosan elmosolyodott. 

- Nem lesz szélcsengőnk?! - visított fel az egyik fa, mire jojózni kezdett a szemem.

- Nem is kell. Ronda volt. - dörmögte a másik... nem tudom melyik, mert a hangok megint tódulni kezdtek. 

Lin hirtelen lépett be elém. Az aranyszalagokat kezdte el reptetni. Az összes fa ámulattal nézte a légi bemutatványt. 

- Na remek. Figyeltek. Ez nem szélcsengő. De ti hoztatok ide minket, mert Dan feltett egy kérdést. Nem mi akartunk ide jönni, legalábbis nem szánt szándékkal. - mosolygott a fákra Lin, mire előbújt belőle ugyanaz a kedves és széles mosoly, amivel az anyját és az apját szokta lekenyerezni, meg minden eleven lelket. - Mit szólnátok egy kis csereberéhez? Én elénekelek nektek egy dalt, egy szívből jövő dalt, amiben mindannyian találhattok valami nektek valót. Ti pedig... - nézett rám. - Válaszoltok Dan kérdésére, nem ezren, hanem egy és utána haza engedtek minket. 

A fákon egy gyors zsivaly vonult át, majd egy ősöreg tölgy fa szólalt meg. 

- Rendben van Apollón vér. Énekelj!

Lin aggódva nyelt egyet. Tudtam mire készül... Még gyerekként jött rá, hogy Apollón gyermekeinek azon csoportját alkotja, akiknek nem tanácsos komolyabb érzelmekről énekelnie, mert... az egész közönséget elbűvöli. Bevonja az énekbe. Ezért nem énekel kórusban az iskolában és otthon se szokott. 

Egy olyan dalra zendített rá, amit nem ismertem. A természetről szólt és minden viszontagságról, ami ellene irányul. Elég kemény és rosszalló volt az emberekre nézve. A fák csendbe voltak, amin magam is meglepődtem, amikor Lin elhallgatott... Szarul éreztem magam. Mintha az én hibám lenne, minden ami a természetellen irányult. 

A fák ujjongtak. 

- Jól megénekelted! 

- Bele való kislány vagy, látszik az Apollón vér. 

- Hát igen... szegény mi!

A tölgy morgott egyet, mire mindegyik fa elhallgatott. Sejtettem, hogy ő lehet a legöregebb, ő még talán személyesen is találkozott Rheaval, Kronosz feleségével, ha nem ő volt az első fája a ligetnek...

- Szép. - mondta. - Hald hát a nagy próféciát fiú:

Ha kihuny fénye az égnek,
S holtak dala zeng az éjnek.
Ha politikus szája elnémül,
és a látó elméje elsötétül.

Bagoly, sas, varjú és holló,
életüket elvágja egy olló.
Vérmester.
Másodiknak az élete véget ér,
s téged kedves Vérmester átok ér,
s vér a véredből veszélyben él.

A Lávalány lelkét sötétség lepi el.
Kulcs.
Kezdődik a játék, élet vagy halál,
11 félvér kezében immár.
Mindenki hal vagy mindenki áll.

S mind ki ezt várja Tűz és Víz lánya
Csak, ha int tollával játszik sors vonalával.
A mágia beindul még ma,
Ha jövő segít néha. 

Remélem tetszett! Körülbelül eddigi fejezetek alapján, olyan háromnegyedetek maradt meg a kettes számú Jackson mészárlás után. Azért remélem egy idő után többen is visszajönnek, mert azért a logikámra ennyi rész után rá lehetett jönni és egy ekkora bombát csak úgy ledobni nem szoktam... Plusz... Még tartogatok elég sok meglepetést a későbbiekben... ;)