Halihó! Eredetileg hétvégén akartam publikálni ezt a részt, aztán rájöttem, hogy kicsit be van zsúfolva pár programmal és zh-ra való készüléssel, így végül ma kaptátok meg.  Most már ígérem, utolsó negatív Yui szemszögös rész, ezután jönnek a boldogabb dolgok, mondjuk már ez sem csak negatív tartalmakkal lesz tele. 

Jó olvasást kívánok mindenkinek és kellemes pihenést a hétvégre! (Már aki nem zh-zik, mint én...) 

Valamit a földhöz akartam vágni. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy mi folyik körülöttem, hogy a jövőből jöttek mégis mit éltek át.

Megint ott voltam Irana lebegő bázisán. Egy teljesen új cella szintre vitték Danéket, ahol félkör alakban helyezkedtek el a cellák, középen egy nagy tért hagyva, mintha egy torony legaljába valakinek csak ez az ötlete támadt volna, mint berendezési cucc. 

Lint és Amyt elvitték azonnal, de hamar visszajöttek, Amy fél lábra bicegett, a combján egy kötés díszelgett, akárcsak Lin mellkasán. Nem törődtek most azzal, hogy a narancs színű kezes lábasba felöltöztessék őket. Mindenkit a cellába zártak. Egyesével szállították őket ki és be. 

Dan idegesen harapdálta az ajkát, miközben a jobb oldali rácsnak támaszkodott és Aelin figyelte. A lány a földön feküdt embrió pózban, amikor felismertem a dallamot, amit már Lenától is hallottam felállt a szőr a hátamon. Asszem soha többé nem fogom megnézni a Jégvarázs második részét. 

A terem végében az ajtó kivágódott az őrök úgy hajították be Natet, hogy a fiú válla nagyot reccsent, ahogy a földre ért. Rögtön nyitották a mellette lévő cellát, amiben Carmen ült. A lány gondolkodás nélkül tökön rúgta az elsőt, de a második elkapta a karját és megcsavarta, úgy ahogy azt önvédelmi órákon lehetett látni. Carmen felkiáltott ahogy a válla majdnem kificamodott. Félig meghajolva, a karjait hátra fogva vezette ki a szobából. 

- A francba. - körözött a vállával Nat. - Ez nagyon fájt...

- Mi volt? - kérdezte idegesen Junie, aki fel-le sétálgatott a cellájában. 

- Kérdéseket tesz fel Irana. Hol vannak a táborok, a görög és a római egyaránt, az olimposz, az alvilág és így tovább.

- Tehát igazam volt... - mondta Junie. - A kulcsok is arra kellettek neki, hogy legyőzze az olimposziakat és a félvéreket.

- Mi? - emelte fel a fejét Aelin. 

- Oh, neked nem is mondtuk. - sütötte le a szemeit Amy, miközben a rács elejéhez sétált, hogy lássa Aelint. 

Azonnal elmesélte, hogy Percy pár hete ellátogatott a Bázisra és elmondta miért akarja mindezt Irana. De én csak az öcsém arcát figyeltem, aki minden egyes családtagunkat végig mérte és a barátaink azon részét, akik itt voltak. Valamin törte a fejét tisztán láttam. Az óráján tekergette a gombokat. Összevontam a szemöldökömet. Miért hagyták rajta az órát? Aelin csuklójára néztem, a karperecek nem voltak rajta, majd tovább siklott a pillantásom Lin ujjára, amin a gyűrű még ott volt, most is azt tekergette. Nem ismeri Irana a fegyvereinket. 

Carmen után Juniet vitték el. Aelinnél egy pillanatra megállt az őr, majd Dan cellájára mutatott. Dan nem támadt rájuk, amiből éreztem, hogy valamire készül, hagyta, hogy az őrök kivezessék a cellából a folyosóra. Gondolkodás nélkül utána indultam. Ugyanabba a terembe vezették őt, ahová Aelinéket még az első itt töltött napjukon.

Egy asztal volt a teremben két oldalán egy-egy szék egymással szemben. Az egyikben Irana ült, a másikban Dant leültették. Bilincsek kattantak a kezére, majd Irana sóhajtott egyet és előre dőlt, csak ebből tudtam, hogy senki nem mondott neki semmit. 

- Gondolom a kérdéseket tudod. - mondta Irana és fonta össze maga előtt az ujjait. - Válaszolsz rájuk?

- Milyen kérdések? - hiába mondta ki ezeket a szavakat Dan az arca nem tükrözött semmit sem, sem megtévesztést, sem megdöbbenést. Semleges volt.

- Ah... - tette vissza a karfára a kezét Irana, nagyon elege volt. - A félvér táborok, az olimposz, az Alvilág. Hol vannak, hogy jutok oda, mire kell figyelnem?

Dan gondolkodva meredt a nőre, majd az asztalra nézett. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy felismertem Dan arcvonásait és kicsit sem akartam elhinni, hogy mire készül. Irana, úgy hajolt előre, hogy azonnal tudtam kiszúrta azt, amit én is. 

- Az első Jackson, aki nem vágja a szemembe, hogy dögöljek meg ott, ahol vagyok és hamarabb hal meg, mint hogy elmondja nekem. - jelent meg egy halvány mosoly Irana szája sarkában. - Valamit akarsz tőlem. Nem, de?

Dan nyelt egyet, tisztán láttam, ahogy az ádámcsutkája megmozdul, majd ahogy a tüdeje megemelkedik, az orrcimpái kitágulnak az erőltetett belégzéstől, hirtelen fújta ki a levegőt. 

- Egyességet ajánlok. - meredt egyenesen a nő szemeibe. - Valamit valamiért. 

Irana szemöldöke a magasba szalad vissza dőlt a székébe. 

- Hallgatlak. 

- Elmondok magának mindent, amit csak akar. - kezdte Dan. - Ha elengedi... Lin és Nathaniel Stirlinget. Nekik semmi közül a családom ügyéhez, leszámítva, hogy a szüleik a szüleimmel való barátságuk miatt segítettek a családomnak. Ők nem. Nem lesznek útban a tervében, a légynek se tudnának normál esetben ártani, hacsak nem akarják őket bántani. Tudja kik a szülei. Isabell Young és Brendon Stirling. A Káosz és a Rend képviselői. Amilyen galibát okozhatnak, azt el is hárítják, mert tökéletes harmóniában van az erejük. Továbbá... Mi itt maradunk, csak ők mennek el. De... nem kínozhat minket, vért vehet tőlünk, mást nem. A vérünkkel azt kezd, amit csak akar. Mi a Jacksonok örök rabok leszünk itt. 

Fejbe akartam vágni.

Irana gondolkodva bámulta egy ideig Dant, mint aki azt fontolgatja, hogy a fiú hazudik-e vagy sem. De én nem akartam elhinni, hogy Dan mit ajánlott. Ez a nő nem tartja be a szavát! Semmi nem állhat az útjába! Honnan veszi, hogy...

- Rendben. - mondta Irana, miközben intett a mellette lévő őrnek. - Lin és Nathaniel Stirlinget vigyék a helikopterhez. Szállítsák őket a legközelebbi reptérre és engedjék elmenni őket. Nem ölhetik meg őket. 

Az őr bólintott és azonnal elhagyta a szobát. Irana várakozóan Danre nézett. 

- Kéne egy térkép az Egyesült Államokról, a kezem, egy toll és valami amibe jegyzetelhetek. 

Irana csak intett, mire az asztalra bekészített tárgyakat odavitték Danhez. Tehetetlenül figyeltem, ahogy Dan kezét kibilincselik és a fiú ahelyett, hogy... megpróbálna lelépni, most hogy Linéket egy helikopterhez viszik, amivel mellesleg simán kijutnának... de ő a hologramra kattintott és elkezdte felnagyítani rajta New Yorkot. 

Ordítani tudtam volna, mert... ezzel elárulja az isteneket!

- Az Olimposz bejárata New Yorkban található, Manhattanben, az Empire State Building 600-dik emeletén. - jelölte be az épületet, majd azonnal elkezdte bepötyögni a mellé helyezett tabletbe. - A portárs tud róla, de az a dolga, hogy ne engedjen fel oda halandókat, csak félvéreket, de enélkül is bejuthatsz. Van egy kártya, csak azt kell kikényszerítened a portárstól, bár nem hiszem, hogy ehhez tippeket kell adnom. - a térképet azonnal vissza kicsinyítette és egyenesen Long Island-ra kattintott. - A Görög Félvértábor... 

Megráztam a fejemet. Ezt nem hittem el. 

Dan folyamatosan mondta a helyeket, bármit kérdezett Irana gondolkodás nélkül válaszolt rá. A falnak vetettem a hátamat és csak Danre meredtem. 

Elárulta az isteneket, a félvéreket, mindent ami körülöttünk forgott... a családunkért, de főleg... Linért. A lábaim remegtek. Mindig úgy neveltek minket, hogy az istenekhez hűek legyünk, hiszen sose lennének ilyen képességeink, nem látnák a világ valódi oldalát, ami a ködön túl van és az öcsém képes lesz... erre? Nem. Ez képtelenség. Dan nem lehet áruló! 

A kép előttem félbe hajolt. Hirtelen a fal eltűnt mögülem, mire majdnem elestem, de még idejében kapcsoltam. Egy repülő téren álltam, valahol a földön. Lint és Natet összekötözőtt kézzel szállították ki a helikopterből, majd elindultak a pusztaság irányába és amikor kívül kerültek a reptérről eloldozták a kezeiket. 

- Mi ez az egész? - kérdezte azonnal Lin. 

- Irana úgy döntött elenged titeket. Nyomás! Tűnjetek el. 

- Hogy érti, azt hogy elenged minket? Irana nem szokott csak úgy... - kezdte felháborodottan Lin, de Nat elkapta a karját. 

- Gyere. - mondta magabiztosan a fiú és rángatta az erdő irányába. 

Amint elért a fákhoz Nat árnyékutazott. Lin ijedten kapta körbe a fejét én pedig nem tudtam hová kerültünk. Egy aprócska házba érkeztünk Nat azonnal a zsebeiben kezdett el kutakodni, majd kinyitotta a megtalált kulccsal az ajtót.

Elég szegényesen nézett ki... Két emeletes ágy volt benne, egy pult, hűtő, gáztűzhely, étkezőasztal hozzá két szék és egy szekrény. Láttam még a sarokban egy ajtót, ami feltételeztem, hogy a mosdóba vezetett. Pont olyan lepukkant volt, mint amikről apa beszélt, hogy hol szálltak meg a küldetések során. Azért kicsit örülök, hogy a családom mennyi pénzt gyűjtött össze az évek alatt. Legalább van haszna annak, hogy mióta anya megsemmisült apa a munkájába temetkezik... Mondjuk a pénz ettől nem ment minket...

Nat azonnal a szekrényhez sétált és egy csomó elektromos kütyüt vett elő. Lin csak állt. 

- Mi az? - kérdezte Nat.

- Te nem akarod megtudni az okát, hogy miért engedett el minket Irana?! - Lin fel volt háborodva, jól hallottam a hangján. - Miért pont minket, mikor nem csekély képességet örököltünk, mint a káosz és a rend?!

- Talán erről... Dant kéne megkérdezned. Ő volt benn Irana faggatásánál. Én inkább most arra fordítanám a gondolataimat, hogy kitaláljuk, hogy hozzuk ki őket onnan. - vágta rá Nat, miközben bedugta a laptop töltőjét a konnektorba. Összevonta a szemöldökét, majd rátenyerelt a villanykapcsolóra. - A főkapcsoló...

Elhaladt Lin mellett, majd elindult kifelé. Lin csak összefonta a mellkasa előtt a karját, majd amikor a lámpa felkapcsolt és a laptop magától bekapcsolt azonnal a géphez lépett. Mögé sétáltam és azonnal megláttam egy csomó mappát. A legtőibbjében képek voltak.

- Hékás! - szólalt meg Nat, amikor meglátta a húga melyik mappában kontárkodik. - Ne kontárkodj a fotóim között. 

Lin át ült a másik székre, utat engedve Natnek, aki azonnal a jegyzetek között kezdett el keresgélni. Lin idegesen meredt a testvérére, majd hirtelen megszólalt: 

- Holnap lenne a felvételi lapok leadása... Az egyetemekre... Ez... a válogatásod arra?

- A fotós egyetemre gondolsz? - kérdezett vissza Nat. - Mivel Anya hallani se akart róla, pedig egyetlen egy esélye volt neki anno, ha vegyészet irányba megy egyetemre, különben éhen halhatott volna... Mondjuk most már mindegy, ez nem számít, halott. Mielőtt megkérdeznéd... - sóhajtotta kicsit a fiú. - Azért van itt a laptopom, mert rossz előérzetem volt, mikor anyáék belementek a segítségadásba és inkább elhoztam Los Angelesből. Áh! Megvagy! - fordította a testvére felé a gépet. 

- A Cabrák? Egy kicsit kezd elegem lenni a Cabrákból... - húzta el a száját Lin. 

- Egy Cabra által működő helyre, csak egy Cabra juthat be és szerencsére nekünk kettő is a barátunk. 

- Ian és Natalie... 

- Felhívom őket a nyilvános telefonról. - írta fel a számukat egy papírra. - Nem szeretem az Európai szörnyeket ide csődíteni. Csinálsz addig valami kaját?

- Persze. - lépett a hűtőhöz Lin, ami teljesen üres volt, csak némi olajat és fűszert szúrt ki a polcok között, így végül kivett a szekrényből egy kabátot. 

Nat azonnal elhagyta a faházat. Kiléptem én is a házból és azonnal eltátottam a számat. Halványan rémlett valahonnan, hogy Izzy szereti nagyon a hegyeket. Az Alpokon voltunk valahol egy kis völgyben, ahol rengeteg faházikó volt, egységes kört alkottak egy tó körül. Valószínűleg mindegyik másnak a tulajdona lehetett. Lepukkantak és szerények voltak, most egyikbe se tartózkodott senki se, csak Lin és Nat.

Lin a kabátban azonnal a háztól nem messze lévő fészerhez sétált. Azonnal megcsapott a kifelé áramló hal szaga, csak tudnám Izzy mi a fenének tart fenn egy ilyen kis faházat. Lin épphogy elkapta a kiesni készülő pecabotokot, majd felkapott egy hálót és egy kukacokkal teli ládát. Mire Nat visszaért a lány már három pecabot végét behajította a tóba. 

- Látom üres a hűtő. - jegyezte meg Nat, majd leült a húga mellé a mólóra. 

- Igen az... Csak az jár a fejemben, hogy Irana mit csinálhat velük. Bántja őket? Aelin szinte teljesen megtébolyodott, amikor Dan kiemelte onnan... 

Nat a víztükröt bámulta, amiben furcsa dolgokat vettem észre. Aelint pillantottam meg, aki az ágyon ült a Bázison. Nat tőle nem messze állt, gúnyos mosollyal az arcán, amiből tudtam, hogy cukkolta Aelint, bosszantotta. A lányból egy ahhoz hasonló robbanás tört fel, mint amit Irana ellen használt a Bázison, csakhogy ez azonnal maga ellen fordult. Nat alig bírta az aranyszalagokkal szétzilálni az Alvilági erőt. A fülemben csengett a fiú kiáltása. 

- Aelin! A rohadt életbe mit csinálsz?! - megragadta a vállait és csak rázta a lány testét. Aelin zokogni kezdett. - Mi történt veled?!

- Én... Én... - bőgte Aelin. - Megöltem Svent...

Ez sokkal rosszabb, keservesebb bőgés volt, mint Irana lebegő szigetén. Nat szemei fennakadtak. Nem mondott semmit, csak megölelte Aelint. Szorosan. Aelin pedig csak zokogott. Nagyon jól emlékeztem arra, amit egyszer... talán Apa mondott nekem, vagy... Percy. Az Angelok sosem szerették a tömeget, de néha jól esett nekik, hogy tudják van akikre számíthatnak, viszont mindig van egy vagy két bizalmasuk. Niconak eleinte Bianca... Joenak Rose és Dia, Aelinnek Sven. 

A víz tükre megremegett, azonnal felkaptam a fejemet. Nat a pecabothoz kapott és elkezdte visszahúzni a damilt. Elvigyorodott, amikor meglátta a halat. 

- Pisztráng. Nyami! - kapta fel a hálót Lin. 

Halványan elmosolyodtam, miközben az idő megint elkezdett felgyorsulni körülöttem. Csak a napot figyeltem, pontosan kétszer vonult végig az égbolton és a harmadiknál állt meg. Nem vagyok sem Apollón leszármazott, sem pedig Kronosz leszármazottja, hogy megmondjam a pontos időt... De abból trélve, hogy Linék bevásárlószatyrokat pakoltak ki és rizst és halat sütöttek valahol dél fele járhatott az idő. A távolban kiszúrtam két alakot a faház felé közeledni. 

Lin kinézett mellettem az ablakon és azonnal mindent a tűzhelyen hagyott. Kifutott a házból és ha nem láttam volna a két szememmel nem hittem volna el, hogy ez egyszer megtörténhet... Lin egyenesen Natalie Cabra karjaiba vetette magát. A két lány folyamatosan vigyorgott és az a kellemetlen érzés töltött el... hogy ez... a kulcshajsza miatt és főleg az öcsém miatt fog így alakulni.

- Hála az isteneknek! - ölelte még mindig Nataliet Lin. - Már azt hittük baj történt!

- Nézőpont kérdése. - vágta rá Ian. - Szólhattatok volna, hogy az anyánk megint bekattant és elkezdte kinyírni a Jacksonokat... mondjuk rájöhettem volna, amikor Amy a lebegő bázisról faggatott. 

- Megint?! - vágott egy fintort Natalie. - Sose volt normális! 

- Nem csak a Jacksonokat. - támaszkodott az ajtóban Nat. - Többek között kinyírta a szüleinket, Emilyt, Kevint, Michaelt, Anniet és még sorolhatnám. Jelenleg a félvérekre hajt, aztán ha őket is kinyírta jönnek az istenek. Üdv egy újabb világháborúban! Ian, Natie. - indult el a két halandó felé. 

Döbbenten figyeltem, ahogy kezet ráz Iannel, majd Nataliet átöleli. Beinvitálták őket a házban. A Cabrák a két széken foglaltak helyet, míg Nat az ágyon. Lin folytatta a főzést. 

- Gondolom ki kell hoznunk őket. - feltételezte Ian.

Natalie, amikor meglátta, hogy Linnek kéne két bónusz kéz a főzésben csak felpattant és elkezdett segíteni a lánynak. 

- Igen. - bólintott Nat. - Van egy tervük. Vissza akarnak utazni a múltba, hogy ezt az egészet megakadályozzak, csak a pontos időpontot még nem tudjuk. Valamikor 2059. január-április környékére tippelték. 

- Az necces. - mondta azonnal Ian. - Akkor volt a kulcshajsza, akkor még anyánkat támogattuk, igaz egyre fancsalibb szájjal.

- Tudják, ezért bizonytalanok. - szólt hátra Lin, miközben Natalie segítségével kivették a sült pisztrángot. - Viszont máshogy nem tudjuk ezt az egészet vissza csinálni az anyátoknak... 

- Meg kell halnia. - vigyorodott el szélesen Natalie. - Már alig várom. Tehát tőlünk azt várjátok csak el, hogy kihozzuk a Jacksonokat a muterunk börtönéből. Könnyű lesz. 

- Hát... azért... annyira nem... Nehezen szereztem meg Amynek az időpontokat, fel kellett tőrnöm anyám gépét és... - szabadkozott Ian. 

- Bátyuskám, ne idegesíts fel. - lépett a tesójához fenyegetően Natalie, alaposan végig mértem, már nem sminkelte magát olyan erőteljesen, mint a mi időnk béli, még kimondottan csinos is volt és már a ruhája is hétköznapibb volt. - A szerelmed, aki nagy valószínűséggel anyánk miatt kikosarazott, hozzá teszem elég csúnyán és roppant megalázóan egy sms-ben, most anyánk lebegő kis Bázisán van. Ezt add össze és mi az egyenlet vége? 

- Hogy Amy nem direkt csinálta és... Hogy ki kell hoznunk őket... 

- Pontosan. Ügyes kutyi. - simogatta meg gúnyos mosollyal a bátyja fejét, majd a zsebébe nyúlt és kikapta a telefonját.

Ian csak mérgesen bámult rá.

Natalie oroszul kezdett el dumálni. Csak onnan tudtam, hogy valami jó dolgot  tudott meg, hogy Ian arcára széles mosoly ült ki. 

- Jelenleg Omszk felé tartanak. - ment rá Natie a térképre a mobiljában, mire azonnal Kína felé, de még inkább Európához közelebb ugrott a kép, talán a Szibériai területekre, mindig elfelejtem mekkora Oroszország. - Körülbelül egy óra és odaérnek, úgyhogy amondó vagyok, együnk, aztán árnyékutazzunk el Omszkba. Ott van egy repülőtér. - mutatta meg Natnek és Linnek a helyet, ahová majd el kell menniük, a két Hádészos alaposan megszemlélte a helyet. - Ian foglalsz egy helikoptert, amivel feljutunk? 

- És azt mégis, hogy gondolod?!

- Csak mond nekik ezt. - vett elő valamit a zsebéből. Nem láttam, hogy mi az, el volt homályosítva, de Ian arcáról még így leolvastam a hitetlenkedést. Úgy meredt a húgára, mintha kiderült volna, hogy amúgy mellék állásban bérgyilkos vagy ilyesmi...

- Jó... - hebegte, majd elővette ő is a telefonját és tárcsázott. 

~~~

Omszk repterén bukkantunk fel. Nat oldalán egy laptop táska volt, valamit rátűzött Natalie mellkasára, majd bíztatóan a lányra mosolygott. 

- Hajrá. - kacsintott a lányra. 

- Nyugi Stirling. - mondta gúnyos hangon Natalie, miközben a száján mosoly áradt szét. - Menni fog. Ti csak vonuljatok fedett helyre. 

- Meglesz. - biccentett Lin, majd a bátyjával együtt elindultak a közeli benzinkút felé. 

A távolodó Nataliera és Ianre néztem, megpróbáltam utánuk indulni, de nem tudtam. Azonnal eszembe jutott, mint mondott Dan, csak és kizárólag ötük emlékét látom... Felmordultam és hátra arcot vágva felzárkóztam a Stirlingekhez. 

A benzinkút külső kávézó részében ültek le a sarokba, ahol a kamera nem láthatta őket. Egy nőtől kértek két capuccinot, míg Nat felhajtotta a laptop tetejét. Egy ideig bajlódott valamin, majd Lin átvette azzal a szöveggel, hogy "a pasim info zseni megoldom". Meglepetten pislogtam, amikor meghallottam Natalie és Ian hangját. Lin azonnal átkapcsolta fülhallgató módba, itt jöttem rá, hogy mit tűzött Nat a Cabra lány mellkasára. Egy aprócska kamerát. 

- Ugye tudod, hogy ha ezt most megcsináljuk, akkor futhatunk anyánk haragja elől a Jacksonokkal együtt. - jegyezte meg Ian, ahogy beléptek a reptér ajtaján. - Vagy van valami ötleted, hogy anyánk, hogy ne vegye észre, hogy felmentünk a Bázisra?

- Van egy nagy szerencsénk a Jacksonokkal szemben. Hogy minket nem akar megölni... egyenlőre. - egy pillanatra átváltott oroszra a recepción, mire a nő azonnal az egyik oldalsó kijárat felé irányította őket, ahol a helikopterek landolnak. - Továbbá Anya pontosan egy órája elhagyta a sziget területét. Küldtem neki Apa e-mailjéről egy üzenetet, amelyben azt írtam a nevében, hogy sürgős tárgyalásom van és azonnal át kell vennie egy bizonyos ügyet Moszkvában.

A csendből arra tippeltem, hogy Ian enyhe sokkot kapott... Velem együtt. Nem ilyennek tűnt Natalie... Kicsit sem! 

- Ha Anyát akarjuk legyőzni... Akkor úgy kell gondolkodnunk, mint ő és jelenleg az egyetlen személy, aki Anya felett hatalommal rendelkezik, az Apa. - folytatta Natalie, szinte éreztem, hogy diadalittas mosoly terül szét az ajkán. 

A laptopon kiszúrtam a helikoptert, ami rájuk várt. 15 percig repültek, mire a bázis hangárjában landoltak. Onnantól végig oroszul beszéltek, így semmit sem értettünk. Vártam, hogy Lin vagy Nathaniel feltegye az egyik legfontosabb kérdést... Érdemes-e megbízni a két Cabrában, de teljesen nyugodtnak tűntek, mintha egy Cabrában meg lehetne bízni...

Natalie valamit felmutatott az egyik őrnek, aki hadarni kezdett valamit. A két Cabra csak elindult a megadott irányba, amikor az őr elindult velük Ian durván leintette, így az őr visszament a posztjára.

- A legvédettebb helyre tette őket... - mormogta angolul Ian. - Feltűnés mentesen, hogy a fenébe hozzuk ki őket?!

- Egyszerű. - vette elő a telefonját, én meg kezdtem idegbajos lenni, ez is el volt homályosítva! Mért nem tudhatok semmit sem?! - Segíts már!

- Bocs. - kapta elő Ian is a telefonját, addig addig pötyögtek bele valamit - közben a lift felé tartva - amíg egy zöld sáv fel nem ugrott a telefon kijelzőjén.

- Kamerák kikapcsolva. Ügyes. - éreztem Natalie hangján, hogy vigyorog.

Egyik pillanatról a másikra bukkantam fel Danék cellája mellett. Elmosolyodtam, ahogy megláttam, hogy senkin sincsenek vágások. Junie folyamatosan a rácson kopogott. 

- Azt hittem Irana börtöne izgalmasabb. - szólalt meg. - Mondjuk kínzások, futás, erő felmérés, agy túrkászok... meg ilyesmik. Nem halálos unalom már vagy... nem tudom hány napja. A hiperaktivitásom kezd kiakadni. 

Irana betartotta a szavát?! Igen, ezen akadtam ki legjobban... De Iranáról beszélünk! 

A fiú felállt és elkezdett ugrálni a cellában, majd hirtelen megállt és csak a folyosóra meredt. 

- Mi az? - kérdezte Dan, de hamarabb kiszúrta... Hökkenten bámult előre ő is, majd szélesen elmosolyodott. - Remélem, hogy a Stirlingek miatt vagytok itt. - állt fel ő is. 

- És, ha az Anyánk miatt? - kérdezte felvont szemöldökkel Natalie. 

- Túlságosan utálod te ahhoz az Anyád. - vigyorgott Junie. 

- Ez a ti szerencsétek. - szólalt meg Ian, de ő csak Amyt nézte, aki a bal oldali első cellában volt. - Natalie, lennél szíves? 

- Persze. - mondta a lány. 

Carmen és Aelin is azonnal felpattantak a cellában. Natalie a jobb oldalra sétált, majdnem ahhoz a cellához, ahol Nat volt, még pár nappal ezelőtt. A lány felnyitotta egy helyen a falat, amiben vezetékek, illetve gombok és egyéb dolgok futottak. Valami vészhelyzeti ajtó lehetett baj esetére. Az egyik gombot megnyomta, mire a mágneses zárrak deaktiválódtak.

Ian azonnal Amy cellájához lépett és kinyitotta azt. 

- Csak azért szakítottál velem, mert az Anyám... Támadást indított a félvér közösség ellen? é kérdezte azonnal.

Amy zavartan az ajkába harapott, miközben bólintott. 

- Zseni vagy... - mormogta Ian. - És mégis néha, olyan bután tudsz viselkedni! Ez így miért lett volna jobb megoldás?

- Bocsi... Megbeszéltük, hogy... Amíg ennek az egésznek vége nem lesz, mindenki szakít a párjával... - pirult el egy kicsit, míg kilépett a cellájából.

- Butus. - rázta meg a fejét Ian.

A többiek is előbújtak a cellájukból. Carmen unottan meredt Amyre és Ianre, majd összenézett előbb Dannel, majd Aelinnel. Junieval csak azért nem tudott, mert a fiú kilőtt mellette, egyenesen Natalie irányába. A lány, ahogy megfordult azonnal a fiú karjaiba került. Junie a derekánál fogva megemelte és megpördült vele a tengelye körül, majd amikor ismét letette a talajra... én nem hittem a szememnek... Junie megcsókolta Nataliet!

- Köszönöm! Ezt kéne csinálnotok! - rivallt rá Amyre és Ianre Carmen, előbbi azonnal elvörösödött, de úgyhogy még a nyaka is foltokban vörös kezdett lenni. - Ehelyett ti dumálni kezdtek! Athénés módszer! 

Amy még mindig úgy nézett ki, mint egy érett eper, míg Ian zavartan vakargatta a tarkóját. 

- Csókold már meg! - szólalt meg Dan. 

Ian azonnal előre lépett és teljesítette Dan mondatát. 

- Varázsbeszéd nélkül gondoltam, de... mindegy. 

így is jó - legyintett az öcsém, mire én egy nagyon értelmes fejet vágtam. Mióta van Dannek varázsbeszéde?!

- Yeaaah! - forgatta meg unottan a szemeit Carmen. - Konfettiiii! De nehéz dolog...

- Nem kéne mondjuk... lelépnünk? - tette fel türelmetlenül a kérdést Aelin.

Natalie, aki eddig azzal volt elfoglalva, hogyan bújjon minél inkább Junie karjaiba hátha egyik pillanatban csak eggyé válik a fiúval... mármint testileg... de nem úgy... jó ebből már nem mászok ki... Szóval a lényeg, hogy hirtelen magára talált, ugyanis azonnal elhúzódott Junietól. Az egyik kezét a fiú tenyerébe csúsztatta. 

- De. Nyomás. Aelin eltudsz minket árnyékutazni...

- Anyátok nem tudom mit használ, de össze zavarja az érzékeimet, innen ki biztos nem tudok árnyékutazni, maximum itt benn, de... lehet falba ütközök. - vágott a szavába Aelin. 

- Oh... - mondta a lány, mire elhúzta a száját és a tekintete megállapodott a gombokon, majd a vezetékeken. - Ezen igazából segíthetek. - hajította Aelinnek a mobilját, aki csak megnézte... na ezt végre látom!... A hangár képét.

Natalie kikapott a zsebéből egy rugós bicskát. 

- Nem kéne... - kezdte Dan, de Natalie azonnal elvágta a vezetékeket, mire minden sötétbe borult a folyosó alapján legalább a fél szinten. 

- Fogjátok meg egymás kezét. - adta ki az utasítást Aelin, majd beleolvadt a sötétségbe és pontosan a hangárban bukkant fel a helikopter árnyékában. 

- Szép. - mondta Ian. - Beszállás! 

A Jacksonok azonnal feltépték a helikopter ajtaját. Én is beszálltam. Natalie  beindította a motort, majd elkezdett felemelkedni, mellette Ian tárcsázott valamilyen számot. 

- Kivel beszélsz? - kiáltotta a zaj miatt hátul Amy. 

- A további utatok. Tudni kell az illetőnek hol vagytok, hogy szállítani tudjon titeket. - válaszolta a fiú. 

- Szállítani? Kiről beszélsz? - faggatta Junie a srácot. 

- Majd ő kifejti. Nem Nat volt az egyedüli, aki felhívott pár napja, szívás volt össze egyeztetni a szálakat, de... Anyám mégis csak erre képzett ki. 

Semmit nem értettem... Megint! Bár igazából... A húgom szerelmes lesz Ianbe! Junie Natalieba! Úgyhogy igazából minden értelmét vesztette.

A reptéren landoltak, de nem a főbejárat fele, hanem az oldalsó kijárat fele siettek. Lin és Nathaniel már várta őket az egyik fa árnyékában. Dan vigyorogva csókolta meg Lint, amikor oda értek, de Ian nem hagyta őket enyelegni. Azonnal a benzin kút másik oldalán lévő elhagyatott négy szintes panelház felé vezette a társaságot. Ian azonnal belökte az ajtót, még mindig hívásban volt valakivel. 

- Na figyelj mondom. - mondta a telefonba. - Transsibirskaya Ulitsa, 25, Omszk Oblast, Oroszország. Gazartstroy. Földszint.  - itt jöttem rá, hogy ez régen valami átmeneti szálláshely lehetett, ami a reptérhez tartozott egykor. 

Az állam itt esett le. Közvetlenül Iantől 3 méterre egy vörös színű kör nyílt, mint egy portál, de nem ez volt a durva, hanem hogy a túloldalán a London-i villát pillantottam meg. A társaság azonnal megindult a portál felé, amikor átléptem még mindig hökkenten bámultam a helyet, ez ugyanis tényleg a London-i Jackson villa volt!

- Na jó. - szólalt meg Dan. - Ezt, hogy szerveztétek össze? 

- Helen! - kiáltotta olyan hangosan Aelin, hogy a dobhártyám, majdnem kiszakadt, majd elkezdte átverekedni magát a rokonain és egyenesen egy sötétbarna hajú lány karjaiba vetette magát, akinek az ujjai addig vörösen izzottak, ám amint Aelin rávetette magát, kialudtak és a portál is bezárult. 

Egy újabb boszorkány... hurrá... Állj... Helen, ismerős név, már hallottam. Emlékszem már Sven barátnője!

- Ügyesen. - mosolygott Danre Natalie. 

- Üdv Jacksonok. - állt fel valamire egy őszülő férfi, elmosolyodtam, amikor felismertem Percyt. 

- Hali, Percy! - vágta rá kórusba a Jackson família össze megmaradt tagja. 

- Max tiszteletbeli. - húzta el a száját Natalie. Helen helyeslően bólogatott. Ian csak megrázta a fejét. 

- Engem még mindig az érdekel, hogy csináltátok?! - szólalt meg újra Dan.

- Igazából Svennek köszönhető, meg nekem. - mondta szomorú mosollyal a száján Helen. 

- Javasolnám, hogy vonuljunk szépen át a társalgóba. Ott kicsit kényelmesebben elférünk. - kezdte el a lépcső felé terelni a Jacksonokat Percy. 

Pár perc alatt mindenki helyett foglalt a zöldes szürke színű kanapékon, Percy helye üresen maradt, így a férfi a kandalló mellé, a foteljába helyezkedett el. 

- Helen, lennél olyan kedves? - nézett rá halvány mosollyal Percy. 

Helen azonnal felsóhajtott és Aelinre pillantott, hirtelen nyúlt bele a dzsekije belsőzsebébe, amiből egy borítékot vett elő, ami egy levelet tartalmazott. 

- Ezt Sventől kaptam... 

Aelin azonnal elkapta a pillantását. 

- Ő... meghalt... - kezdte a lány.

- Tudom. -  sóhajtott egyet Helen. - Még amikor... Sven szakított velem felhívtam a többieket. Iant, Nataliet - mondott még pár nevet, de azokat nem értettem... vajon miért... nem is tudom... szarkazmus... - Senki se értette miért csináltátok ezt, de megbeszéltük, hogy ha valaki megtud valamit, akkor szólunk a többieknek. Amikor megkaptam Sven levelét olyan egy hónapja... Azon túlmenően, hogy teljesen kiborultam... Meg is lepődtem. Olvasom miért. - vette ki a papírt a borítékból, majd széthajtotta. - "Kedves Helen! Amikor olvasod ezt, én már vagy meghaltam vagy mindjárt megfogok halni." Igen, itt borultam ki. "De most nem ez a lényeg." Itt borultam ki másodjára. Értem, hogy ti Hádészosok várjátok a halált, de azért ez... másnak sok! - a keze enyhén remegett, csak innen tudtam, hogy még mindig a levél hatása alatt állt. - "Emlékszel még arra a jóslatra, amit jó pár évvel ezelőtt Romániai megismerkedésünk során mindketten más szemszögből hallottunk? Azt hiszem megértettem mi a lényege, hogy tudjuk a mágiát visszahozni. Ehhez viszont szüksége lesz a családomnak a te segítségedre. A levelem megérkezése után körülbelül két héttel később beszélned kell Ian és Natalie Cabrával. Csak mond el nekik, amit ebben a levélben leírok. Ha Aelin kijut Irana börtönéből találkoznotok kell egy helyen, ahol kimatekozhatja Amy a pontos dátumát az időutazásnak. Itt két választási lehetőségetek lesz, vagy mindenkit összeszedtek, akinek a kulcshajszához köze volt, ám tekintettel rá, hogy ez közel lehetetlen, mert Jane és Sam valószínűleg velem együtt halottak, vagy mindjárt azok lesznek..." Itt akadtam ki harmadjára. "... inkább a második lehetőséget ajánlanám. Azaz gyűljetek össze a London-i villában, ahol Percy állandó nyomon követése miatt nagyon is jól tudta mikor hol voltunk a kulcshajsza alatt és keressétek meg a kiskaput, ahová Kronosznak vissza kell vinnie titeket a múltba, megmenteni a Jackson családod és visszahozni vele a mágiát, megteremtve azt a jövőt..." - Helen hangja elcsuklott egy pillanatra. - "melyben megszületik többek között a mi fiúnk, Noah di Angelo." Innentől magán jellegű az üzenet. 

- Ti megfigyeltetek minket a kulcshajsza alatt?! - meredt dühösen Percyre Carmen. 

- Természetesen, valahogy tudnunk kellett merre jártok éltek-e még és így tovább. Mondjuk Sam és Jane majdnem kifogott rajtunk, amikor átkeltek a harmadik dimenzióba. - tápászkodott fel a székből Percy, mint aki már tudta mi lesz a következő kérdés. 

- De hogy?! - kérdezte hökkenten Junie. 

- Némi segítséggel, akiknek szintén fontos volt, hogy a kulcsokat megtaláljátok, csak más szemszögből. Gyertek gyerekek. 

- 21 vagyok! - méltatlankodott kórusban Amy és Carmen. 

- Nagyra nőtt gyerekek. - nézett gúnyosan a két lányra Percy és azonnal elindult a kert irányába, amint kinyitotta az ajtót és megpillantottam a kertben elhelyezett asztalokat és székeket, egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha esküvőre készült volna nagyapa, de aztán megláttam a személyeket, akik idegesen beszélgettek és már tudtam, hogy... amit Dan ezek után kérni fog tőlem... azt muszáj lesz teljesítenem. Mindegy milyen áron, de ez a jövő nem valósulhat meg. 

- Nagyapa! - engedte el Dan kezét Lin, a fiú kővé dermedt állt az ajtóban, enyhén bepánikolt fejet vágva. 

Lin végig száguldott a bokrok mentén és egyenesen egy szőke hajú, hihetetlenül jó képű férfi karjaiba vetette magát. 

- Kicsi Linem! A kedvenc unokám! - már a vigyoráról felismertem Apollónt. 

- Köszi... - sétált elhúzott szájjal a férfihoz Nat. 

Apollón egy ideig gondolkodva méregette. 

- Itt van a nyelvem hegyén... Nathen?

- Nathaniel. Most majdnem eltaláltad... nagyapa.

- Bocsesz. - jelent meg egy halvány kínos mosoly az istenség arcán. - Lint én neveztem el, egyszerűbb volt a dolgom. Kis Evangelin.

- Csak simán Lin!

Junie és Carmen azonnal egy terep mintás, nagyon nagy darab férfi felé indultak el, nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek Árész az. Rengeteg fegyver volt rajta és kicsit sem tűnt jó kedvűnek. Amy mosolyogva lépett egy hawaii mintás inget viselő fekete hajú és szakállú, tenger zöld szemű férfihoz, Poszeidónhoz és egy szürke szemű, tógát viselő fekete hajú nőhöz, Athénéhoz. Aelin majdnem hangosan felzokogott, láttam az arcán. Futó lépésben ment oda egy hozzá hasonlóan talpig feketébe öltözött, fehér bőrű férfihoz, Hádészhoz. Amint a férfi elkapta a derekát hangos zokogásba tőrt ki, miközben hozzá bújt a holtak urához, az isten csak lassan simogatta a hátát, kicsit esetlenül. Helen nem az istenekhez ment, hanem pár vele egykorú személyhez, akik többsége egy nővel beszélgett, néznem kellett egy ideig, hogy rájöjjek Hekaté az. Az egyetlen, gyanítom szintén boszorkány lány, aki nem ezt tette az Héra mellett szobrozott, eléggé nem volt az ínyére az istennőnek, hogy itt kell lennie. Végre valamin nem lepődtem meg. A többi Olimposzi is itt volt, ahogy a kisistenek is. Percy hozzájuk sietett és azonnal elkezdte mondani mi történt. 

Dan még mindig szoborként állt az ajtóba, azonnal megláttam, hogy ki az a két személy, aki felé indul. Csak enyhén felvontam a szemöldökömet és közelebb sétáltam a vörös hajú nőhöz és az alacsony, enyhén bicegő férfihoz, azaz Aphroditéhoz és Héphaisztoszhoz. Azonnal Amyre tévedt a pillantásom, aki Athénéval és Poszeidónnal beszélgetett. Azonnal Apa szavai jutottak eszembe, hogy Dan kire hasonlít... Hát, mindig tudtuk, hogy igaza van. Amy úgy néz ki, mint anya, ám apa ágát örökölte képességek terén, Dan pedig... pont fordítva. 

- Bajba vagyok? - kérdezte halkan Dan. 

- Mert elárultad az Olimposzt? Kisebbért is öltünk már félvért. - döntötte enyhén oldalra a fejét Héphaisztosz, a szakálla parázstól égett. 

Dan megint nyelt egyet, sose láttam még ennyire ijedtnek. 

- Linért tette te nagy okos! - teremtette le Aphrodité, aki azonnal Dan mellkasára tette a jobb kezét, míg a ballal oltalmazóan átölelte. - Az igaz szerelem nevében az Olimposz nem olyan nagy ár. 

Héphaisztosz pufogott. 

- Trója is miattad veszett oda! - csattant fel. 

- Az régen volt. Ez merőben más eset. Ők eleve csak azért nem hajlandók mind ebbe beletörődni, mert a szeretteikért teszik és főleg azokért a személyekért, akiket elrendeltem nekik, hogy velük leélhessék az életüket, egy családként! - vágta rá azonnal Aphrodité. 

- Elég... - kérte halkan Dan. - Mit kerestek itt?

- Segíteni jöttünk. - válaszolt egy másik hang.

Dan a kert egyik székére kapta a tekintetét, ahol egy kék öltönyös, fekete hajú, villámoktól izzó szemű férfi ült, maga a nagy Zeusz... 

Ebből baj lesz.

- Azon túlmenően. - emelkedett fel. - Hogy mint kiderült az apánk él... és nem ölhetjük meg. Továbbá te... - sétált Danhez, aki ösztönösen hátra akart lépni, de Aphrodité nem engedte. - Gondoskodtál... tudjuk miről. 

- Miről beszél? - kérdezte Amy, de senki se válaszolt neki. 

Zeusz zavartalanul folytatta.

- És drága dédnagyanyád egészen addig győzködött minket varázsbeszéddel, hogy nem rossz amit tettél, hogy kezdtünk többek között megőrülni... Így jutott Athéné eszébe, hogy támogassunk. Bár még mindig nem tudom pontosan, hogy jutottunk el ide. - vetett egy ferde pillantást Aphroditére, aki csak szélesen és bűbájosan elmosolyodott. - Tiéd a küldetés. Mi segítünk nektek... többé kevésbé simán eljutni Kronoszhoz. Ti pedig megoldjátok ezt a kis... problémát. 

- Maguk istenek, miért nem csettintenek csak egyet és ölik meg Iranát, hiszen halandó! - szólalt meg újra Amy. 

- Mert a robotjait valaki úgy programozta, hogy a mi képességeinket is lemásolja. - válaszolta meg a fel tett kérdését Athéné. - Ha a mi tulajdonságainkat akárcsak öt percre is lemásolják... Senki nem akarja megtudni mit takarna az. Továbbá a védelem amulettje még mindig ott van. A kulcsok legalább olyan erősek, mint mi, ha nem erősebbek. Hatással vannak ránk is, akárcsak rátok, elbűvölnek minket, őrületbe kergetnek és így tovább. Tehetetlenek vagyunk vele szemben.

- Pontosan. Csak és kizárólag az létezik, amit már Sven di Angelo felvázolt. - vetett egy sanda pillantást Zeusz Hádészra, aki még mindig Aelint ölelte. - Most pedig, ideje felidézni mikorba kell visszautaznotok. Tehát elő az emlékekkel. Mágusok. - nézett Helenék bandájára. 

Az események felgyorsultak körülöttem. Percek leforgása alatt kezdtek a fák levelei megsárgulni. Az istenek végig ott voltak, láttam, hogy egyszer sem mennek vissza az Olimposzra, ahogy azt is, hogy Apollón isteni erejével eltávolítja mindenkiből chipet, és kilővi az égbe, hogy Iranát eltereljék. A Londoni villában töltötték a minden napjaikat. Döbbenten állapodott meg a szemem egy naptáron, amin X-ek jelentek meg. Eltelt az augusztus, majd a szeptember és az október is. A hangok úgy zsongtak körülöttem, mint egy darázsfészek, de semmit sem értettem belőle. November elején állt meg, nem sokkal Junie... tizennyolcadik születésnapja után.

Junie éppen a nappaliban ült egy asztalnál és egy elég nagy darab kék színű tortát evett. 

- Bocsi ha az íze nem lett az igazi. - húzta el a száját Aelin. - Sose sütöttem még kék színű kaját. 

- Majdnem olyan jó, mint anyámé. - kacsintott a lányra Percy, aki egy újabb szeletet vett. 

- MEGVAN! - ismertem fel Amy kiáltását a nappaliból. 

Percy és Junie a tányérjaikkal együtt siettek át a nappaliba a nyomukba Aelinnel. Athéné vigyorogva ült Amy mellett, aki még egyszer egyeztette az időpontot, majd elkezdett darálni valamit, amit eltorzított gondosan Dan. Azonnal az öcsémre siklott a tekintetem, aki Aphroditéval társalgott valamit. Ami... Nem kicsit döbbentett meg, valahogy nem hittem volna, hogy Aphrodité ennyire... kedvelni fogja az öcsémet és hogy ez az érzés kölcsönös lesz, tekintettel rá, hogy Anya... kit akarok áltatni... gyűlölte Aphroditét, tiszta szívéből. Azonnal hozzájuk siettem és közelebb hajoltam, hátha... ezt hallani fogom. 

- Ha visszamegyünk... Nem találkozhatunk az ottani énünkkel, ugye? - kérdezte Dan, én meg a levegőbe bokszoltam. Végre hallok valami!

- Nem ajánlatos, vagy ha mégis valahogy összefutnátok, ne essen le nekik, hogy Lin a barátnőd. Veszélyes lehet, hiába szántalak titeket egymásnak... Meg hát... - siklott az istennő tekintete Thanatoszra, mire kellemetlenül összerándult a gyomrom. - Néha hiába döntök el valamit. A halál másképp dönt. 

Hayden...

- Most arra célzol, hogy... Lin meghalhat, vagy akár én is? - vonta össze a szemöldökét Dan. - Mármint nem most. Hanem ott. 

- Nem tudom. - felelte őszintén Aphrodité. - Figyelj rám Dan. - érintette meg a fiú arcát és kezdett el a hajával játszani. - Lesznek dolgok... Az elkövetkezendő időben, ami miatt megfogsz rendülni bennem. Nem is kicsit. A szüleid... Edmund és Hallie, a testvéred... Yui és Hayden... meg hát... - láttam jól, hogy a tekintete Amyre téved, aki Athénével egyeztetett valamit, de jól láttam, hogy bal kezével a combja mellett Ian kezét fogja. - Lesznek még kegyetlen dolgok. Maradjunk ennyiben. De tudnod kell, hogy a kulcshajsza óta támogatlak, figyelni foglak remélem majd ott is. 

- Mikor indulunk? - vonta fel a szemöldökét Junie. 

- Holnap reggel. - szólalt meg Dan. - Meddig tudnak elvinni minket? 

- A Félvér táborig. - állt fel a fotelből Zeusz.

Az istenek egy része az emelet felé szállingózott. Dan Linhez lépett és a kis nappali irányába indultak el. Aelin csak visszament Junieval a konyhába. Nathaniel, Carmen, Natalie, Ian és Amy az emeltek felé indultak, valamin nagyon ment a vita, azt tisztán kiszúrtam. Helen a nappaliban ült felhúzott lábakkal. 

- Jól vagy? - kérdezte Percy. 

- Mondjuk. - felelte Helen, mire csak összevontam a szemöldökömet... ezt én miért hallom? Körbe kaptam a tekintetemet, mire azonnal kiszúrtama lépcső tetején Nathanielt. - Kicsit... furcsa úgy a Jacksonok között lenni, hogy Sven nincs itt. Mikor utoljára itt voltunk még a karácsonyt ünnepeltük. Nem hittük, hogy... ez lesz. 

- Már ezt egyszer átéltük... csak 14 évvel korábban és kevesebb halottal. - felelte fanyar mosollyal Percy. 

- Hogy bírod ezt? 

Percy arcán még nem láttam olyan szomorú mosolyt szétterülni. A kandallóra pillantott, ahol három képet pillantottam meg. Kettőt nagyon jól ismertem. Percy és Annabeth esküvői fotója volt, mellette egy kép, ahol Edmundék még... kamaszok voltak, de Ingrid már velük volt. Egy családi kép. Az utolsóra hitetlenkedve néztem. Pár év múlva készülhet majd el, ebbe biztos voltam, először is mert Annabeth nem volt rajta, illetve... még gyerek arca volt Dannek és Amynek is. Egy kép volt rólunk. Percy összes unokájáról. 

Visszafordultam, mire döbbenten pislantottam párat. Helen eltűnt és Percy egyedül ült a nappaliban. Egy könyv volt a kezében, amin azonnal meglepődtem, sok mindenre rá vette Annabeth... De sose fogott saját akaratából könyvet a kezébe, kivéve ha... annak oka volt... 

Azonnal odaléptem, de nem könyv volt a nagyapám kezében, hanem egy fénykép album. Annabeth egyik arcképénél volt nyitva.

- Hiányzik? - magam mögé kaptam a fejemet, Athéné betette maga mögött a kertre vezető ajtót, majd egyenesen a nappaliba sétált és leült Percyvel szemben. A pillantása tovább siklott a lépcsőre, egy ideig elidőzött Nathanielen, de nem mondott rá semmit sem. 

- Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá. - felelte Percy halvány, boldog mosollyal az arcán.

- Hádész elmondta, hogy... - kezdte Athéné, de úgy tűnt, mintha nem találná a megfelelő szavakat. 

- Hogy a halál aurája körbe öleli az egész testemet? Hogy az unokáim úgy fognak átkelni az időkapuján, hogy én már biztosan halott leszek? - már értettem miért bámulja Nat így Percyt, de nem értettem Percy miért beszélt ennyire nyugodtan, majd a fotóra esett a pillantásom. - Ideje volt már. - csukta be az albumot. 

- Köszönöm. 

Azt hittem rosszul hallok.

- Mit? - tette le a kávézóasztalra az albumot Percy.

Athéné sóhajtott egyet, mint akinek kínos ezt szóba hozni. 

- Hogy nem hallgattál rám, amikor azt mondtam nem örülök a lányommal való barátságodnak. Nem kellett Aphrodité, hogy tudjam miért utasítottad vissza sok-sok éve a halhatatlanságot, ugyanazért, amiért Edmund és... ugyanazért, amiért Dan elárult minket. Örülök, hogy a lányommal megismerkedtél, hogy egy prófécia összekötött titeket, meg még jó pár, mert ha ti... nem házasodtatok volna össze, akkor Susant, Edmundot, Amyt és Svent se ismertem volna meg... Reggel nem leszünk itt. - váltott hirtelen témát. - Azonnal indíts el őket, amit felkelnek, az Olimposzon nincs jelenleg senki. Irana még nem járt ott, nem elég erős, még nem találta meg a kulcsokat, de... 

- Akkor holnap. - bólintott lassan Percy. - Holnap fogok meghalni. 

- Mindent köszönünk. Apád még... beszélni fog veled. - jelent meg egy halvány mosoly Athéné arcán is, majd elindult a lépcső irányába, Nathaniel azonnal felállt a lépcsőfokról a végén. - Hallottál mindent? 

- Mi legyen Iannel és Natalieval?

- Vigyétek magatokkal. A boszorkánnyal beszél Hekaté, visszamegy Romániába és megpróbálnak mágiával... értesíteni a múltbéli Hekátét, hogy mit kell tennie, hová kell vezetnie majd titeket Zoyával. Aelint mindenbe beavatták. Tudni fogja mikor jön el az idő. Az erőnk itt nehezen összpontosul, túl messze vagyunk az Olimposztól... - húzta el a száját az istennő. - Kell egy pont... Várni fogunk titeket a Londoni Towernél. 

- Ez inkább indoknak hangzik. Már bocsánat. - tette gyorsan a végére Nat. - Csak nem akarják végig nézni az egyik legerősebb félisten halálát, aki közel a legtöbbet tette az Olimposzért. 

- Az ő nemzedéke... mérföldkő. - mondta fájdalommal az arcán Athéné. - Az elsők számunkra, akiknek a halála ilyen mértékben... sebet ejtett rajtunk. Mind az aranyvéres incidens, mind Gaia és Kronosz ügye miatt. Lin látja, hogy ki mikor fog meghalni?

- Nem. - vágta rá Nat. - És Aelin sem. Egykor látta, de... úgy érzem mikor Irana börtönébe került örök ködöt bocsájtott a szemére.

Athéné kicsit felsóhajtott. Sose láttam még ilyennek Athénét, mondjuk nem sokszor volt szerencsém találkozni vele... Egészen addig kedvelt engem, amíg... meg nem tudta, hogy bérgyilkos irányba akarok menni. Ingrid vonalát tovább vinni. De annyira ismertem, hogy tudjam nem szokása ilyen sok érzelmet kimutatni, úgy tűnt egy pillanatra, mintha fekete hajában pár ősz csík megcsillanna a lámpa fényében.

- Tudod kik fognak meghalni. Óvd a többieket. A nővér legalább olyan fontos, mint egy bátty. Nem tudom, hogy fogja Dan és Junie elviselni a fájdalmat. 

Értettem mire gondol... hiszen Amy és Carmen nem jöttek vissza velük a múltba. 

Nathaniel biccentett és Athénéval maga mellett felsétáltak az emeletre. Megdöbbentem a zajokon. 

Dan kimenekült Amy szobájából az arcán alantas, enyhén pánikoló vigyorral, először nem hittem el ki állt mellette, de a csíntalan szemeket és a férfi övébe szúrt kígyós jogar miatt nehezen lehetett volna nem elhinni. Hermésszel úgy száguldottak végig a folyosón, mintha valaki üldözné őket. Alig fél másodperccel később egy szál törülközőben Amy rontott ki, majdnem elröhögtem magamat, ahogy megláttam, hogy a haja zöld színű lett.

- Két hónapja lettél 18 éves! - kiáltotta dühösen Amy. - Hermész maga meg egy isten! Ez nagyon, gyerekes!

Athéné az ajkába harapott, hogy visszafojtsa a nevetését. 

- Mi van Amy? Bedőltem a jó öregnek, cseréljük ki festékre a sampont csínynek? - vigyorgott Nathaniel. 

- Nagyon vicces... Most moshatok megint hajat! - az ajtó mellett lévő festmény megremegett, ahogy a lány bevágta maga mögött. 

- Pedig jól állt neki a zöld. - jegyezte meg a folyosó végében Hermész. - Mit szólsz Carmenhez? 

- Eh... - húzta el a száját Dan. - Ő nem kiabálna velünk, hanem belénk állítana egy kést!

- Isten vagyok. - emlékeztette Hermész. 

Dan elgondolkodott egy pillanatra. 

- Jó. De vonjunk be Juniet is. - indult el egy ajtó felé, ám amint kinyitotta egy adagnyi csillámpor repült Hermész és Dan képébe is, valami pisztoly szerűségből. 

- Há! - pacsizott össze Junie Carmennel. - Bedőltetek!

Hermész fél másodpercig úgy meredt Juniera és Carmenre, mint aki azon gondolkodik, hogy palacsintává lapítsa-e a két Cortezt, de végül csak elkezdett nevetni.

Athéné csak mosolyogva megrázta a fejét. 

- Jó éjszakát! - mondta és indult el a saját szobája felé. 

- Te Athénét, nem... - hajolt Danhez, Hermész. 

- Nem! Eszedbe ne jusson! - nézett könyörgő tekintettel az istenre Dan.

- De mééért nem? 

- Mert engem amúgy is utál! 

- Ah...Jó, rendben. Jó éjt! - intett Hermész és rázta le magáról a csillámport. 

Dan ravasz szemekkel nézett Juniera. A fiú ártatlanul visszamosolygott rá. 

- Azt hittem Natieval alszol. - jegyezte meg Dan.

- Az is a terv. - vágta rá Junie. - Csak még beszélni akar Iannel. Tudod mit tervez a nővéred? 

- Azt amit a te nővéred is akarna. - szólalt meg mögötte Carmen. - Aki megjegyezné, hogy szexuálisan ki van éhezve... 

Junie csak a szemeit forgatta, míg Dan elhúzta a száját, majd ugyanaz a fény jelent meg a szemében, mint amikor menekült Hermésszel. 

- Arra célzol... hogy... A nővérem és Ian lepedő akrobatikájába...

- Aha. - bólintott Junie. 

- Nem! - állt be közéjük Carmen. - Titeket se zavarunk, amikor a barátnőitekkel szexeltek, úgyhogy ti se zavarjátok őt. Értve? Ian és Natalie nem jöhet velünk, túl nagy káoszt okozna. Nem kéne kihasználnod az időd öcsi?

Junie arcáról azonnal leolvadt a mosoly, ahogy tudatosult benne, hogy ez az utolsó éjszakája Natalieval.

- De. Bocsi Dan. 

~~~

Reggel az istenek sehol se voltak. Amy és Carmen aggódva beszélgettek a konyhába Dannel, Linnel és Junieval. 

- Eltűntek! De mindenki! - mondta Junie. - Percyt se találom!

Nat és Aelin táskákkal léptek be a konyhába. 

- Kapjátok fel, indulunk. - vágott hozzá egy-egy hátit Junihoz és Danhez Aelin.

- És a reggeli? - kérdezte azonnal Dan. - Farkas éhes vagyok! 

- Az istenek várnak minket a Towernél. Nyomás. Most. - ahogy nézett Nathaniel... még szinte én is megrettentem attól a tekintettől. 

A többiek azonnal a hall felé indultak. Nat idegesen figyelt kifele az ablakon, majd váratlanul megszólalt. 

- A hátsó kijárat fele megyünk. - intett mindenkinek. 

- Miért? - értetlenkedett Carmen, majd elhúzta a függönyt és kinézett az ablakon. - Irana... Honnan  tudta, hogy itt vagyunk?

- Mivel máshová nem nagyon mehettünk én inkább azon lepődőm meg, hogy-hogy csak most talált ránk. - robogott le a lépcsőn Natalie Ian kíséretében. - Indulás! Futólépés!

- De... nagyapa! - torpant meg Amy

- Erre. - lépett ki egy... könyvespolc mögül Percy, nem is tudtam, hogy a Londoni villában vannak rejtekajtók! - Feltartom őket. Aelin a démonjaiddal teleportáljatok el a Towerhez. 

Aelin csak biccentett, míg Nat azonnal elkezdte beterelni a Jacksonokat a könyvespolchoz. 

- Biztos, hogy nem hagyom itt! - vágta rá Amy, de Nat azonnal berántotta a könyvespolc mögé és bezárta maga mögött a rejtekajtót. 

Beszédfoszlányokat hallottam, de nem tudtam elkülöníteni az unokatestvéreimtől őket. Amynek is elege lehetett, mert mindenkit csendre intett. Így már hallottam mi zajlik odakint. 

- Hol vannak? - kirázott a hideg Irana hangja hallattán. 

- Elmentek. - felelte Percy. - Úton vannak, hogy megakadályozzák a tervedet. 

- Nem tudják ezt már visszaforgatni. A rokonaik halottak. Megmondtam neked. Elfogom pusztítani a fajtádat. Egyes egyedül téged és Annabetht nem, bár Annabethel nem is én végeztem. 

- De most megszeged a szavadat. Nem de?

Csend lett. 

- Engedj ki! - sziszegte a fogai között Amy.

- Kuss! - vágta rá Nat. 

- Nem akarom. Titeket őszintén kedvellek, hiszen... Amíg nem tudtatok vissza vinni engem a nagy szüleimhez... kicsit olyan volt, mintha egy kísérleti gyerek lennék Susan és Peter előtt. Hogy menne nektek a dolog? Készen álltok-e? - folytatta Irana, a hangja reszelős volt, bárcsak láthatnám az arcát, mert a hangja alapján... úgy tűnt, mintha ennek a nőnek lennének érzelmei.

- Ilyen alapon eléggé kudarcra lettünk volna ítélve. - válaszolta Percy. 

- Igen... Végülis... hamarabb halálra íréltétek a családotokat, mint hogy megszülettek volna és lám... Egy Jacksont leszámítva, mind miattam halt meg, közvetve, vagy közvetlenül. 

- Igen, Annabetht leszámítva. Szeretném már látni őt, úgyhogy... megtennéd, hogy túl lépsz a lelkiviaskodásodon, ami tűnődik, hogy megöljen-e vagy sem, hiszen...  mégiscsak nekem köszönheted az életedet és lelövetnél az egyik őröddel?

Amy a kilincsre tenyerelt, de Ian azonnal hátra rántotta. 

- Csak minket is elkapnának és minden hiába lenne. - figyelmeztette Amyt. 

- De... nem hagyhatom, hogy... 

- Aelin! A démonkádidat! - pirított a lányra Nat, mire azonnal eltűnt a folyosó és a könyvespolc. 

A Towerrel szemben lévő kávézó mellett bukkantunk fel. Dan azonnal kiszúrta a toronynál álldogáló Athénét és Hádészt.

- Igazán érdekelne, miért nem a démonokkal utazunk? - jegyezte meg a fiú. 

- Mióta eltűntem állandóan vitáznak. Érzik mi történt velem és nagyon frusztráltak. Vadabbak. - válaszolta Aelin. - Plusz az Alvilág lezárása miatt, ami az erejük fő központja gyengébbel is. Még Zero a legnormálisabb közülük, viszont ez a kis táv is ennyi emberrel lemerítette az erejüket. 

- Csúcs... Minek vannak démonjaid, ha pont a legrosszabb pillanatban használhatatlanok?!

Aelin csak vágott rá egy "jogos" fejet. 

A csapat azonnal elindult a Tower irányába, amint odaértek a két istenség mellé, azok bevezették őket a toronyba és egyenesen a legfelső emelet irányába sietett a kis csapat.

- Miért nem megyünk a Félvér tábor helyett egyenesen Kronoszhoz? - suttogta Amy. - Nekem ezt magyarázzátok meg!

- Megígértük anyának, hogy nem mondjuk el, hol él a titán. - felelte Carmen ugyanolyan halkan.

- De időt spórolnánk! - vette ellen Dan.

- Ebben nem lehet. - szólalt meg Junie is. - A Sztüxre esküdtünk. Csoda, hogy a folyó még nem emelkedett ki a medréből. 

Amint felértek a Tower legtetejére az istenek teleportáltak. A Félvér tábortól nem messze voltunk. Az oda vezető út szélén landoltunk, félig a sárban, amit Natalie méltatlankodva meg is jegyzett. 

Amy az úttestről viszont már mást nézett. Egy helyről füst szállt fel. A hely alapján... nagyából a tábor magaslatában. 

- Remélem csak Hermész kölykei gyújtották fel véletlenül megint az eperföldet. - ölelte át saját magát idegesen a lány. 

Danre néztem, aki csak semleges arccal segítette ki Lint az egyik gyümölcsös kertből. Az istenek sehol se voltak.

Durván 5-10 perc sétára volt a tábor, ám amint a Félvér hegy aljába értünk Amy azonnal futni kezdett a teteje irányába. A füst innen jött, már jól tudtam és azt is, hogy valószínűleg mi fog a szemem elé tárulni. Amy a legtetején megállt és nem mozdult. 

- Mi az? - kérdezte Carmen. - Miért álltál meg?! - húzott bele a lány is, majd a többiek is felzárkóztak. 

A tábort megpillantva elszorult a torkom. Thalia fenyőfája kidőlten nyúlt végig a talajon, körülötte a Pantheon, Athéné szobrának romjai voltak mindenhol. Az Aranygyapjú eltűnt, az azt őrző sárkánnyal együtt, de nem ez volt a legrosszabb. A Nagy Ház mindenhol feketévé színeződött a koromtól, az emelete egy része és a padlás nem is látszódott. Az Orákulum barlangja beomlott. A függönyök a földön hevertek szétszaggatva. A bungalóknak csak a helye látszott és néhány eleme szétszoródva a földön hevert: a kagylók a Poszeidón bungaló faláról, Árész bungalóján a szöges kerítés és így tovább. 

- Már értem miért csak most jött értünk Irana... - halkan és megtört hangon beszélt Amy. - Mert más volt a célpont. 

A tábor tűz mellett egy robot terült el. Az áramkörei megvoltak rongálódva, fém mellkasa fele fel volt nyitva. Egy ugyanilyen robot volt a Nagy Ház előtt és mérget vettem volna rá, hogy ha végig sétálnánk az erdő további részén, akkor további robotokat találtunk volna. Irana robotjai... 

- Hol vannak a többiek? - kérdezte Lin. A lány kérdése jogos volt, ugyanis hullákat nem láttunk. 

Dan futva indult lefelé. A többiek csak sétálva követték. 

Az öcsém tehetett erről... Egyes egyedül ő... 

Éreztem, hogy az ereimben dübörög a vér. Kétségbeesett, dühös és főleg értettlen voltam. Nem tudtam, hogy hagyhatták idáig fajulni az istenek a dolgokat. 

Dan érzékelőket helyezett el a Héphaisztosz bungalókhoz. Tudtam mit csinál. Rengeteg föld alatti szintje volt a kilences bungalónak. Lehet vannak még odalent... A szenzorok viszont semmit nem jeleztek. Dan összevont szemöldökkel meredt a kezében lévő gépre, olyan volt, mintha aranyat vagy fémet keresne a földben. 

- Gyertek! - kiáltotta és indult el az erdő irányába.

- Dan! - szólt utána Amy. - Ha kinyírod magad... 

- Majd Irana megteszi, nem kell megerőltetnie magát. - vonta meg a vállát Aelin.

A társaság Zeusz öklénél érte be Dant. A fiú a sziklák között kutatott folyamatosan, amíg nem talált egy delta jelet. 

- Igen! - megérintette a jelet, mire a föld Dan mellett megnyílt. 

Carmen összevont szemöldökkel indult meg a lyuk felé, ahonnan hangok szűrődtek ki. Beszélgetések zaja, majd egy sötétszőke hajú fej bukkant fel. 

- Aaron Phinsky. - jelent meg egy fülig érő vigyor Dan száján. - Hányan vagytok odalent a labirintusban?

- Hát sziasztok, ide toltátok végre a képeteket? - mászott ki a gödörből Aaron, az arca fekete volt a portól és a sártól és pont úgy nézett ki, mint aki már 4-5 napja nem fürdött volna. - Amúgy hárman. A többiek a kilences bunkerben vertek tanyát, legalábbis, akik még élnek. Készülünk a következő menetre és próbálunk találni valami járható útvonalat a labirintusban, hogy kihozzuk a római tábor lakóit. Blokk alá vannak véve, mint egy első világháborús álló helyzet. Senki se ki, se be. Irana gépjeit hamarabb rommá hajigálják katapultokkal, mint hogy a nő kimondaná, hogy támadás. De a fegyvereik rohamosan fogynak. Yuit hol hagytátok el? És a többiek?

Dan arcáról azonnal leolvadt a mosoly. Mindenki arcára komor ábrázat ült ki. 

- Mi az? - segített ki egy szőke hajú 17 év körüli lányt az alagútból Aaron, akiről ránézésre tudtam, hogy a húga, pláne, hogy íj lógott a hátán. - Elég a hallgatásból, vagy elmondjátok, vagy én nézem meg. - jelent meg az ujjai körül azonnal egy vékony kis fonál. 

- Meghaltak. - szólalt meg Nathaniel.

- Hogy?! - csattant fel Aaron. - Nem, Yuit nem lehet csak úgy megölni! Jó páran megpróbálták, de vagy mázlija volt, vagy kitervelt valamit.

- Nem volt esélye. - felelte Aelin. - Elvette Irana az erejét és lelőtte. A karjaim közt halt meg. 

Végeztem egy gyors fejszámlálást, ha én itt 26 éves voltam... leszek... mindegy. Akkor Aaron most 28. Valahogy másnak tűnt, de... jó értelemben. Komolyabbnak, bár lehet csak a szituáció okozta és azt el kellett ismernem, hogy még mindig jól nézett ki, mint az egy Apollón vértől elvárt is volt, még akkor is, ha fekete lett az alapból fehér arca a kosztól. 

Aaron vett egy mély levegőt, a szemében szomorúságot láttam és beletörődést, mint aki már látta álmában, hogy ez megtörténik. Hirtelen állapodott meg a tekintete Ianen és Natalien, mint aki csak most vette volna észre őket. 

- Ti, hogy jutottatok be?! - csattant fel olyan hangon, hogy Amy egy pillanatra összerezzent. - Ide halandó csak engedéllyel léphet be!

- Thalia fája kidőlt, a Pantheont pedig elpusztították. - szólalt meg Lin. - A tábor védtelen. 

Aaron azonnal összenézett a szőke hajú lánnyal, majd a barna hajú fiúval is, aki még félig a járatban volt. Futva indultak észak-nyugat irányába. 

- Hé! - kiáltott utánuk Dan, majd mindannyian utánuk eredtünk. 

A kilences bunker előtt fékeztek csak le, azonnal kinyitották az ajtókat. Egy pillanat erejéig mosoly ült ki az arcomra, ahogy megláttam a nagyjából 25 táborlakót, akik benn sündörögtek. Az egyik gép be volt vonszolva a hangárba és a Héphaisztosz bungaló megmaradt lakói egy laptopra kapcsolva nézték a programozási elvét. 

- A franc essen ebbe a szarba! - kiáltotta enyhe spanyol akcentussal az egyik Héphaisztosz kölyök. - Ezt tuti egy Athénés programozta, ilyen hülye elvet, hogy sehogy se lehet belenyúlni...

- Egy halandó programozta. - vágta rá az egyik testvére.

- Ha halandó tervezte, akkor én egy féreg vagyok nem félvér. 

- Nem működik a határ! - mondta azonnal a szőke hajú lány. 

- Christin nyugalom. - ügetett előre a táborozók között Kheirón. Meglepődtem, ugyanis a haja teljesen ősz volt, akár egy új keletű Mikulásnak is elmehetett volna, ha nem lett volna félig ló.

- Ez nem éppen a legmegnyugtatóbb mondat Kheirón. - mormogta Aaron. - Eddig csak a robotok jutottak be a tábor határán, mivel nem eleven lelkek. Most már a szörnyek és ami még talán náluk is rosszabb Irana is be tud jutni az embereivel. Rájött hol a gyengepont és ki is használta!

- Aaron. Tanácsadó vagy. - meredt egyenesen a fiú... akit inkább férfinak kéne lassan neveznem... szemeibe Kheirón, majd a megmaradt öt Jacksonra, két Stirlingre és a Cabrákra nézett. - A szüleitek?

- Halottak. - vágták rá kórusban. 

- Yui, Sven és a többiek?

- Szintén. - húzta el a száját Aelin. - Mi maradtunk. 

- Irana a szüleinken tesztelte le a robotok működését, majd Yui DNS-ének segítségével egy tűz robbanást hajtott végre, ami mindenkit kinyírt, aki életben maradt azt az emberei lelőtték. - állt idegesen egyik lábáról a másikra Lin. 

- De van egy tervünk. - szólt közbe gyorsan Amy. - Az istenekkel voltunk az elmúlt három hónapban a Londoni Jackson villában... - azonnal elkezdte kifejteni a tervet, hogy mit beszéltek meg az istenekkel, mint pontos dátum. 

Kheirón idegesen csapkodott a farkával, míg Aaron összefont karokkal meredt a húgomra. Nem úgy, ahogy Aaron általában nézni szokott a lányokra. Sokkal inkább, mint aki azon gondolkodik, hogy ráordítson-e a lányra, vagy sem. Sose láttam még ennyi indulatot benne... Jó talán, amikor neki ment Haydennek.

- Legalább már tudjuk miért nem értük el az Olimposzt. - vágta rá Aaron és hagyta faképnél a rokonaimat. Nem értettem a viselkedését... kicsit sem. Tényleg más lett, fenyegetőbb, ijesztőbb, szomorúbb és dühösebb. 

Amy a földet bámulta, akárcsak a többiek. 

- Majd megbékél. - tette Amy vállára a kezét Kheirón.

Azonnal Aaron után indultam, megakartam ölelni, ahogy régen ő vigasztalt meg engem, de amikor utolértem a kezem átsiklott rajta. Nyeltem egyet. Nem látnak engem... Ez csak... Megfog történni, ha... nem segítek nekik. 

Aaron a beépített mosdókagylónál állt csak meg, megtörölte az arcát a vízzel, egészen addig amíg a fekete kosz el nem tűnt róla. Kékes-zöld szeme szúrósan nézett egy sötétbarna hajú lányra, amikor az mellé lépett. Nem értettem mit beszélnek, de a lány gesztusait nagyon jól felismertem. Túl sokszor találkoztam már Aphrodité gyermekeivel... A lány végig simított a karján, ám ami ez után történt azon meglepődtem. Nagyon jól tudom, hogy Aaron egy ilyen szituációban mit csinál. Széles mosoly jelenik meg a száján és flörtölni kezd, majd irány az ágy némi lepedő akrobatika céljából. De most más történt.

- Ez nem ilyen egyszerű Demetria. - mondta dühösen, majd félig meglökve a vállát a Héphaisztosz kölykök fele sietett a robothoz. 

Aaron sose utasított még el egy lányt sem... Bár a lány arca nem is arról árulkodott, hogy ilyesmiről volt szó, plusz fiatalabb volt Aaronnél arc alapján pár évvel.

Mellettem elhaladt Aelin, egészen a lányig sétált és hátulról szorosan megölelte. 

- Azt hitte nem lesz baj, hogy Yui... hogy minden rendben lesz. - suttogta Demetria, miközben Aelin karjába kapaszkodott. 

- Mért te talán nem ezt hitted? - kérdezte gúnyos hangon Aelin.

- De... Hogy halt meg Sam és Jane?

Aelin nyelt egyet. Elengedte a lányt, aki felé fordult.

- Gyorsan. 

~~~

Junie és Carmen halkan pusmogott valamit. Nem értettem miért időznek itt, hogy mire várnak. A képek gyorsan váltakoztak előttem. Láttam, hogy valamin tanácskoznak a félistenekkel és Kheirónnal. A kentaur bosszús volt, mint aki nem fogadta el teljesen a döntésüket. 

Elbúcsúzott a társaság a félvértábor megmaradt tagjaitól. Kisebb sokkot kaptam, amikor a labirintusba mentek és azon keresztül egyenesen a Central Parkba jutottak. Aaronék elég jól feltérképezhették a helyet, ha ilyen simán eljutottak ide. 

New York most is zsongott, mint mindig. Az autók dudáltak a dugóban, mintha... minden a legnagyobb rendben lenne és nem éppen egy világméretű káosz kellős közepén lennének. Carmen és Junie mentek elől, ám amikor elértek az utcához meglepetten megálltak. Egy behajtani tilos tábla volt kitérve, ami alap esetben nem akadályozná a gyalogos forgalmat, viszont a járda és az úttest fel volt szedve. Munkások dolgoztak mindenhol. 

- Fenébe... - káromkodott Carmen.

- Kitalálom... Nekünk pont ez az utca kéne. - sóhajtotta Amy.

- A másik fele. De ja. Körbe kell mennünk. - ment tovább Junie a következő utca irányába. 

Natalie hirtelen kapta el Dan kezét és a fejével a Central Park fái között kávézó nőre mutatott. 

- Ez, hogy a francba került ide ilyen gyorsan?! - sápadt el Dan. 

- Azt hiszem úgy, ahogy mi... - húzta el a száját Natalie. - Ha szerencsénk van nem szúrt ki minket.

A nőre kaptam a tekintetemet, először azt hittem, hogy egy szörny, ám amint feltolta a napszemüvegét a fejtetőjére felismertem. Irana Cabra. 

- Nincs szerencsénk... - állapította meg Natalie. - Tempó! - előzte meg Danéket és zárkózott fel Juniehoz. 

A fiú azonnal Iranára kapta a tekintetét. Gyorsított a léptein. Bevetették magukat az utcába, szinte futottak, nem is sétáltak. Natalie és Ian hirtelen levált tőlük. 

- Mit csináltok?! - torpant meg elől Junie, mire hátulról Nat bele ment.

- Junie... - mordult fel Nat.

- Kronosszal is beszélnetek kell. - vágta rá Ian. - Anya az alatt kétszer megöl titeket minimum. Feltartjuk és megpróbáljuk eltéríteni. 

- Már ha bennünk még bízik... - préselte össze az ajkait Natalie. - És nem öl meg minket, amint elé lépünk. 

- Az anyánk. - forgatta meg a szemeit Ian.

- Aki egy kém és az ő szemszögéből elárultuk őt. - dacoskodott a lány. - Hidd el, kitudna minket nyírni. Túl jó benne. Mindegy. Megpróbálunk mindent, hogy eltérítsük, addig beszéljetek... 

Hamarabb hallottam meg a fura süvítő hangot, mint hogy Natalie befejezte volna a mondatot. Dan az alkarjához kapott, amire egy apró golyó szerűség tapadt és a pár másodperc alatt beivódott a bőrébe. A többieknek is a teste különböző pontjaira tapadtak. 

- Ne már! - csattant fel Natalie és kapta az épületekre a tekintetét, valahonnan onnan jöhettek a lövések, majd hirtelen felcsillantak a szemei. - Nem akar minket megölni! Még a végén kiderül, hogy a muterunknak van szíve. 

- Mi a franc ez? - tapogatta az alkarját Dan.

- Anyánk nyomkövetői! Amit csak és kizárólag azért lőtt belétek igazi golyó helyett, mert mi itt vagyunk. Következő utcán elvállunk, visszatartjuk anyát, ameddig lehet! Tudni fogja hol vagytok, ne felejtsétek el! - hadarta egy szuszra és biccentett Junienak. 

A fiú futni kezdett Carmennel az oldalán. Őt követték a többiek. U alakba megkerülték az épület együttest. Hamar megláttam az építési területet. A két Cabra leszaladt tőlük az utca végébe és eltűntek a szemem előtt. 

Carmen az egyik panelház előtt állt meg, azonnal elkezdte keresni a 9 emeletes házban az álnevet, majd megnyomta a kapucsengőt. 

- Gyerünk, gyerünk. - dobolt az ujjaival a falon. 

- Igen? - csendült fel recsegő hangon egy férfi hang. 

- Ingrid gyerekei vagyunk. - mondta Carmen. - És bajban vagyunk!

A vonal túlsó végén csend állt be. Egy pillanatra megijedtem, hogy nem fogja beengedni őket, majd az ajtó zárja felberregett. Junie feltépte, mindenki beáramlott. A liftbe alig fértek be, de mivel a férfi a hetediken lakott senkinek sem volt kedve lépcsőzni. A fejemben egy elég fura gondolat ült... Hat isten gyermeke van Kronosznak. A hetedik... mondjuk, hogy Ingrid volt. Vajon a nagynéném direkt ezt a szobát választotta csak, hogy bosszantsa a titánt?

Amikor a lift ajtó kinyílt. Egy vörös hajú férfi állt az egyik lakás ajtajában. Sárga színű szemeiről azonnal megéreztem az erejét, még így is. Carmen és Junie, kicsit tartva lépett hozzá. 

- Anya... - kezdte óvatosan Junie. 

- Meghalt. - kapta el egy pillanatra a tekintetét a titán. - Éreztem. Fáradjatok be, kevés az időnk. - csettintett, mire összevontam a szemöldökömet. 

A lift szinte alig mozdult, nagyon kellett figyelnem, hogy kiszúrjam, hogy az ajtó amúgy csukódik vissza, csak teljesen lelassítva, de Danék normálisan tempóban mozogtak. A titán lelassította az időt. 

- Szeretnélek tájékoztatni titeket, hogy normál esetben eszembe se jutna segíteni a Jacksonoknak és az isteneknek. - ült le a kanapéra és markolt bele a chipses tálba, pár szemet a szájába dobott, majd felkapta az xboxot és elkezdte menteni a játék állását. - Ennyit a rekordjaimról... - mormogta. - A kivételt két okból teszem. - meredt egyenesen Danre. - Az egyik te vagy. Kár, hogy nem Ingrid fia vagy, hamar magamhoz vettelek volna egy negyedik roham indítására az istenek ellen. Alantas, vakmerő, zseniális egy tolvajhoz mérten. Kicsit undi az igaz szerelem dolog miatt, de belefér. A második Ingrid. Edmundot és Percyt rühelltem, tiszta nem létező szívemből. Előbbit, mert elutasította az ajánlatomat, pedig benne is megvolt az a szikra, ami benned kiteljesedet Dan, de túlságosan hasonlított Perseus Jacksonra. Utóbbit mert eszébe se jutott elfogadni az ajánlatomat, Edmund legalább megfontolta. Viszont... - Amy már nyitotta volna a száját, de Kronosz leintette. - Mint említettem kevés az időnk. Így is tized másodperceire kell folyamatosan hasítanom a másodperceket, hogy mindent elmondjak és lehet még így is valami kimarad. Akár hiszitek akár nem, ha az isteneket fogságba akarja vetni Irana, a félvéreket pedig megölni, amit megtudok érteni. A halandókkal és az istenekkel kevesebb a baj, mint a ti fajtátokkal. Ám az istenek után az elrejtőzött titánok következnek a listán. Ez a harmadik okom .Az időutazás veszélyes. Főleg ha a múltba mész vissza, az oda út maga amúgy nem olyan vészes, mivel nehéz behatárolni, hogy mi a jó időpont, mi a jó cselekedett, ami kellő változást hoz, de nem olyan mértékűt, hogy mindent megváltoztasson ezért szívás lesz. Alapszabályo: amint nem akartok megváltoztatni, mert nem ismeritek a hatásait, azt ne változtassátok meg. Ilyen például Hayden Miller halála. - itt akartam felpofozni a titánt, aki lehunyta a szemét egy pillanatra, mintha csak megérzett volna, amit képtelenségnek tartottam. - Yui fontos a prófécia szempontjából abban az időben. Nem halhat meg, nem kockáztathattok. Nem találkozhattok önmagatokkal, ha ez mégis felmerülne, nyugodtan megérinthetitek, nem okoz olyan hülyeségeket, mint amit a filmekben szoktak használni, kozmikus robbanás meg ilyesmi. De! És ez nagyon fontos lesz! Nem mesélhettek saját magatoknak arról, hogy kik lesztek, milyen iskolákat végeztek, bármi ilyesmit, mert az hátráltathatja őket. Úgyis megtörténik, akkor minek erőltessem meg magam elv. -  a titán hirtelen kinézett az utcára. - A Cabrák nem tudták lebeszélni az anyukat. Beszéljétek meg kik mennek le feltartani őket.

Csend lett. A hét félvér összenézett. 

- Menjetek. - mondta Nat. - Majd mi feltartjuk őket Linnel. 

- Biztos, hogy nem! - kapta el Lin kezét Dan. - Lin velem jön. Nem vagyok hajlandó feláldozni, miután... - azonnal lenyelte a mondat végét. 

- Tempó! - állt fel Kronosz és kezdett el a polcokban keresgélni valamit. - Hová is tettem... Bolond halandó agy. Mért azt szelektálja, ami kéne? - tűnt el a hálószobában. 

- Aelinre szükség van a prófécia miatt. - szólalt meg Junie. - Dan kapta a küldetést. Ők biztos nem mehetnek. Dan Lin nélkül nem megy át. Tehát maradtunk mi négyen. - fordult Carmenhez, Amyhez és Nathez. - Menjünk? - pillantott a nővérére, de én csak Amyt figyeltem. Várt valamire. 

- Carmen megy. - szólalt meg Amy. - De te nem Junie. Kell valaki aki ismeri az akkori rendszert, de van víz ereje és tud gyógyítani... 

- Megvagytok már? - lépett ki egy kulcscsomót forgatva az ujjain Kronosz. - Ah... Akkor tizedről, bontok századra... - vett egy mély levegőt, mire észrevettem, hogy kinn az ablak előtt egy galamb áll egy helyben. 

A levegőben! Kitárt szárnyakkal! Nem! Nem is állt, kb. fél millimétert ha repült előre. 

- A másik személy pedig én leszek. - folytatta Amy. - Ti öten összeszokott csapat vagytok. Ismeritek egymás jeleit és... Ez a te feladatod Dan, Zeusz is megmondta, továbbá a te csapatod. Mehetünk? - mosolygott halványan Carmenre.

- Ha már a fél életünket együtt töltöttük? Miért ne? - viszonozta a mosolyt Carmen, de közben az öccséhez lépett és szorosan megölelte. - Csak maradj ilyen. - kérte. 

- Ezt nem mondhatjátok komolyan. - válaszolta Junie, aki nem teljesen fogta fel mit egyeztetett le a két lány. 

- De, halálosan komolyan mondjuk. - fogta meg Amy Dan kezét, aki csak pislogott. - Te vagy a főnök, a vezér. Ahogy tetszik, öcsibogyó. - ölelte meg, majd mielőtt a két fiú felfogta volna a kijárat felé indultak. 

Kronosz csak biccentett Carmennek, akik hívták a liftet, ami azonnal visszazökkent az eredeti időbe. A két lány beszállt. 

- Utolsó szavak? - kérdezte Amy. 

Carmen elgondolkodott. 

- Legalább megéltük a 21-et és már vehettünk legálisan alkoholt. - válaszolta a csaj. - Bár nem mintha ez hátráltatott volna minket az ivásban előtte. - vigyorodott el. - És nem szüzen halunk meg. Ez se hátrány.

- Ja... Legálisan... Nem szüzen... - húzta mosolyra a száját Amy.

Volt valami a két lány hang lejtésében... Egymásra néztek, majd elnevették magukat. Itt támadt az a kellemetlen érzésem, hogy ezek nem egyszer voltak már ittasak és találkoztak a vécé csészével, nem éppen a megszokott oldalukkal. Továbbá... Hogy nagyon, de nagyon kifogok akadni valamelyikük szexuális kalandja során.

Kronosz előtt megjelent egy fényes korong, amikor becsukódtak a lift ajtók. A titán matatott egy ideig a kulcsokkal. 

- Becsuk. - vakkantotta a korongnak, mire két fekete lap ereszkedett rá. 

A titán a kulcslyukba helyezte az egyik kulcsot, majd bezárta. 

- Ez mi volt? - kérdezte Junie. 

- A szívesség, amire anyád kért jó régen. Bezártam a nevelt gyerekeimhez vezető dimenzió kapuját, hogy Irana ne jusson be, ha netán nem sikerülne az időutazásotok. Hol is tartottam? - lépett a kandallóhoz. - Nem szeretem a halandó agyat... feledékeny... Áh, igen. Tudjátok az időpontot és a helyszínt? A helyes időpontot és helyszínt?

- Igen. - biccentett Dan, hiányzott már a torzított hang...

- Nem ígérem, hogy pontosan ide doblak ki titeket. Egyszer próbálkoztam időutazással, de annak meg is lett a haszna, legyőztem Uránuszt, de tudjátok... ez halhatatlanok esetében más. - válaszolta. - Azóta nem hiába nem próbálkoztam az időutazással. Veszélyes, sok a negatív lehetőség, a baj forrás. Lebukás veszély és így tovább. Még egy fontos dolog van. - mondta miközben felemelte a kezeit a kandalló felé fordulva. - Az oda út egyszerű. Vissza már nem annyira. Azért lassítom ennyire az időt, mert mire jó helyen kinyitom a kaput az idő. 5 perc, ha elég gyorsan tekerem vissza az idő kerekét. Ne zavarjatok meg, erre nagyon kell koncentrálni és nem tudok mellette más képességet használni. De egyikőtök figyelje mit mondok. 

Lehunyta a szemeit. 

Egy kékes színű kapu bontakozott ki előtte, különböző jelentek voltak benne. A titán folyamatosan beszélt közbe. Nat és Lin figyelt csak rá. Aelin, Dan és Junie az ablaknál álltak. Szívesebben néztem volna a titánt, hogy megóvjam magamat a képektől. De a kíváncsiságom győzött. Az ablakhoz léptem, a galamb kilőtt az ég felé. Az idő kereke visszaállt. 

Irana fegyveresei is jelen voltak. Carmen és Amy figyelemre méltóan harcoltak. Amikor már az összes őrt vagy megölték, vagy ellehetetlenítették a támadástól jött a nehezebb falat. Irana. Ian és Natalie idegesen topogtak egyik lábukról a másikra az anyjuk mögött. A nő most is, mint mindig a legegyszerűbb megoldást akarta választani. Fegyvert szegezett a két lányra. Dan mellettem azonnal elindult a kijárat felé. 

- Eszedbe ne jusson! - sziszegte Aelin és vágta be a bejárat ajtaját.

Kronosz összerezzent, de folytatta a munkát. 

Vártam, hogy Irana meghúzza a ravaszt, de Ian hirtelen belépett az anyja elé a testével Amyt védve. Valamit mondott a nőnek. Junie azonnal feljebb csúsztatta az ablakot, mire hang foszlányok szűrődtek be, de nem voltak túl tiszták. Annyi volt az egyetlen mázlink, hogy az építkezésen már ebédeltek.

- Anya kérlek ez nem jó ötlet. Nem kell megölnöd a Jacksonokat. - szűrtem ki nagy nehezen Ian hangját. 

- Lépj félre, most azonnal! Örülj, hogy elnézem nektek, hogy velük voltatok, hátba döfve engem, bár igazán érdekelne miért. Csekély 3 hónapon át kerestelek titeket! Ti meg végig a Jacksonokkal voltatok! 

Irana mögött a tűzcsap elkezdett remegni, azonnal Amyre siklott a tekintetem, akinek az ujjai enyhén bevoltak hajlítva. A karján az izmok megfeszültek. Ian hátra pillantott Amyre, az arcán idegesség uralkodott. Irana mögött Natalie, alig láthatóan rázta a fejét. A szemei könyörögtek, hogy Ian semmi hülyeséget ne csináljon. Irana arcára hitetlenkedés ült ki. A nyakán az erek kidagadtak, olyan düh fogta el. 

- Te képes voltál belezúgni ebbe a kis libába?! - csattant fel Irana, ahogy leesett neki a szituáció. 

Azért az gáz, amikor egy kém nő nem tudja, hogy kibe szerelmesek a gyerekei...

Irana meghúzta a ravaszt, mire Natalie felsikított. Az ereimben a vér megfagyott. A golyó nem Amyt és nem is Carment találta el, hanem Ian Cabrát. 

- Ez megőrült. - suttogta Junie. - A saját fiát lelőtte, mert... 

- Natie megmondta pár hónappal ezelőtt. - lépett az ablakhoz Lin. - Nem komplett ez a nő...

Valami történt. Tudtam, de én csak azt tudtam figyelni, hogy Ian félig egyenesen Amy karjaiba zuhan, hogy a húgom pontosan ugyanúgy kapaszkodik Ianbe és kiabálja a nevét, válik könnyessé a szeme, mint nekem, amikor a Vörös téren Haydent lelőtték. Pont mint Iant... Ez valami átok lenne a családomban? Anya mikor gyerek volt elvesztette Apát, hiába derült ki, hogy Apa csak színlelt, pár évvel később ugyanúgy elváltak, majd hiába találtak ismét egymásra, Anya végérvényesen megsemmisült és Apa egyedül maradt. Én elvesztettem Haydent... Amy pedig... Azonnal Aphrodité szavai vertek visszhangot a fülemben. "Megfogsz rendülni bennem." Danre néztem, ahogy Lin kezét szorítja. Egyből tudtam mitől retteg legjobban az öcsém, mi a legeslegnagyobb félelme a világon, hogy mi oka volt elárulni az egész Olimposzt Linért. Edmund ága eddig mindig csak elvesztette a szerelmét...

Pislogtam párat, hogy tudjak figyelni. Irana Amy és Carmen döbbenetét kihasználva a panelház felé indult. Carmen ujjaiból azonnal vérszalagok pattantak elő és csavarodtak Irana karjára, de én már nem őket figyeltem, hanem a Natalie mögött lévő árnyékot. Persze, hogy a nyavalyás robotjai is itt vannak. 

Junie azonnal a kijárat felé iramodott. 

- Nem mész sehova! - kiáltotta Aelin és csimpaszkodott Junie karjába. 

Egy jégcsap hasított át a levegőben odakint. Lehunytam a szememet, elkaptam a pillantásomat, amikor egyenesen átszúrta Carmen hátát a lapockái között. Amy a robotra kapta a tekintetét, míg Natalie még mindig meredten bámulta a bátyja holttestét. 

- Natie! - nézett a lányra Amy, a lába remegett, de felállt és a tűzcsapra nézett, ami azonnal kilőtt. Elkezdte a robotot körbe keríteni.

Irana egy golyót beleröpített az ablakba, benyúlt a kereten át és megnyomta a belülre elhelyezett ajtó nyitó gombot. Natalie valahol itt térhetett magához. A sápadtsága eltűnt, még én is megijedtem attól az izzástól és gyűlölettől, ami a szeméből áradt. Ian holttestéhez lépett és kikapta a fiú övéből a pisztolyt, majd a saját kabátja belső zsebéből is elővett egyet, úgy indult meg az anyja után. 

- Amy... - indult az ajtó felé most Dan, de Aelin megpörgette maga körül Juniet, a fiú belecsapódott Danbe és tovább zuhantak a kanapéra. 

- Nem mehetnek ki! - nézett Aelin Linre. - Ha ki mennek, hiába áldozzák fel magukat Amyék!

Kronoszra kaptam a pillantásomat. Nem ismertem azokat a képeket, amik felbukkantak a kék lapon, de még idő kellett nekik, ebbe biztos voltam. Junie és Dan egymáson félig át próbáltak valahogy kijutni a kanapéból, de folyton beleakadtak vagy a kisasztalba, vagy a díszpárnákba. 

Amyre néztem, aki a robot áramkörét próbálta megfagyasztani, ám mögötte más történt. Carmen vére, ami fokozatosan ellepte az egész betont mozogni kezdett. A robot látta mi a lány képessége, nincs saját vére, amit irányítani tudna, de ha az én génjeim bele vannak táplálva, akkor bőven elég a vér maga is. 

Édes istenek...

A vér akár több kígyó, mint Medúza haja úgy emelkedett fel a pocsolyából, horgokká formálódva akaszkodtak bele Amy bőrébe. A húgom felsikított, de úgy mint amikor valakit élve megnyúznak, mert így történt. A bőrébe vájt horgok tépni kezdték a húsát. A robotot körbe vevő víz fal azonnal összeomlott. Dan a sikítás hallatán felpattant, előbb az ablakhoz rohant, majd amikor meglátta mi történik éppen odakint, ismét az ajtó felé veselkedett. 

Aelin csak a mellkasára vágott, amiből sötétség, alvilági erő csapott fel és Dan úgy zuhant vissza a kanapéra, mint valami bogár, akit félre pöccintünk a ruhánkról. Amy előre lépett, de a horgok csak még inkább a bőrébe vájtak. Dan nem adta fel, ám amikor Lin belépett elé lefékezett. 

- Nem segíthetsz neki. - mondta halkan Lin.

Dan szeme villogott. Az ablakra kapta a pillantását. Amy körül egyre nagyobb vértócsa keletkezett, a saját vére is mozgolódni kezdett, majd az is megcsákányozta. A bőre elkezdett foltokban leválni róla. Semmit nem tudott tenni. A tekintete megállapodott a vízen, megpróbálta maga köré gyűjteni, de túl sok vért vesztett. A lábai időnként megroggyantak. 

- Ne, kérlek ne. - szólalt meg könyörgő hangon Dan. 

Követtem a pillantását. A robot viszonylag lassan mozgott, de itt jöttem rá, hogy jóval alacsonyabb is, szinte emberi a formája. Amint elég közel ért Amyhez elkapta a lány torkát. Itt kaptam el a pillantásomat. A húgom... nem... nem halhat meg így! Ilyen kegyetlenül!

Dan félre lökte Lint. Aelin úgy ledöbbent Carmen ereje miatt, hogy nem vette észre, hogy Dan elszáguld mellette és feltépi az ajtót.

- DAN! - ordította Aelin, leszarva Kronoszt. 

Az ajtó másik oldalán a lift ajtó kinyílt, mögötte Irana állt. Dan épphogy elkapta a fejét az első golyó elől. 

- Kronosz! - szólalt meg Junie. - Idő van! Nagyon!

- Egy perc. - vágta rá a titán.

Aelin felemelte a kezét, mire a démonok megjelentek az aprócska szobában. Az elemek úgy csaptak fel a folyosón, hogy néhány szomszéd kidugta a fejét, de azonnal be is zárták az ajtót, ha jól hallottam még a reteszeket is ráhúzták.

Junie a vízcsapok felé indult. A víz kilőtt a csövekből, megkerülték Aelint és Dant, majd a démonok között egyenesen Irana képébe robbant. Nem fogja megállítani, de kis kellemetlenséget okozni fog. Irana a lift ajtóra kenődött, köhögni kezdett, amikor a csövekből kifogyott a víz. A démonok Aelin parancsára vártak. 

- Kész. - tette le a kezeit Kronosz. 

- Nyomás! - adta ki az utasítást Dan.

- Követni tud minket! - vetette ellen Aelin. 

Irana azonnal a fegyveréhez kapott, ám a lépcső felől eldördült egy pisztoly, halál pontosan a pisztoly kivezető csövét találta el és át is lyukasztotta. Hökkenten pislantottam Nataliera. Nagyon kezdett érdekelni, hogy mit is tud valójában ez a csaj. Ilyen dumával és egy ilyen pontos lövéssel... simán bele illene Ingrid pszichopata kém ágába... Mondjuk... Pont Junieval van, aki kém. Hm... lehet egész jó, rokon válna belőle... állj, ez nekem miért jutott eszembe?

- Mire vártok még tapsra?! - cseszte le a Jacksonokat, akik döbbenten bámulták. - Indulás!

- Imádlak. - vigyorodott el Junie. 

Irana itt foghatta fel, hogy a lánya is ugyanúgy egy Jacksonnal van, mint Ian volt.

- Én is, de menjetek már! - kiáltotta Natalie. 

Az anyja persze azonnal akcióba lendült. Kigáncsolta a lányát és már talpon is volt, az egyik pisztoly kiesett Natalie a kezéből, de nem adta magát olyan könnyen. Az szabaddá vált kezével az anyja lábába kapaszkodott, aki mivel éppen lépett volna elvesztette az egyensúlyát és elesett. Natalie elrúgta magát a talajtól. Irana időközben a hátára fordult, így Natalie félig a hasára érkezett. 

Lin azonnal elkapta Dan kezét és a kapu felé húzta, amiben semmit sem lehetett látni, csak azt, hogy egységes kékes fehér színben fénylett, mint az ég. Dan hiába ellenkezett Lin átrántotta az átjárón. 

- Vidd Juniet! - mondta Aelin Natnek. 

- De Natie... - kezdte Junie. 

- Feltartja az Anyját! - vetette oda Natalie, aki végig tapogatta a kezével Irana felsőtestét. A combjaival a nő karját a törzséhez szorítva. - Ez az! - rántott ki egy medált a nyakából. 

A szám tágra nyílt, ahogy kiszúrtam a védelem amulettjét. A lány azonnal felemelte a másik kezében lévő pisztolyt, de Irana hirtelen megemelte a lábait, mire Natalie előre esett félig a padlóra. A kulcs az ajtóig csúszott, vártam hogy valaki elindul-e felé. Junienak jutott eszébe először, de Nat elkapta a ruhája gallérját és berángatta az átjáróba. 

Aelin az átjáró felé sietett.

Irana félre lökte a lányát, ám Natalie az anyjától kapott lendületet kihasználva, valahogy megfordította azt és először csak karral taszított rajta annyit, hogy Irana félig előre hajolt, félig álló helyzetbe kerüljön, majd lábbal akkorát rúgott a gyomrába, hogy a nő néhány métert hátra tántorodott. 

Aelin lefékezett és hátra nézett. Azonnal kiszúrtam kit érzett. Thanatosz jelent meg a szobában. 

Natalie felkapta a pisztolyát és egymás után két lövést adott le. Mindkettő Irana mellkasába talált. Nem hittem el, amikor Irana holtan esett össze. 

Natalie elfeküdt a padlón. Lihegett egy kicsit, majd halkan felnevetett. 

- Jól esett? - kérdezte Aelin. 

- Nem is tudod mennyire. - felelte Natalie, miközben felállt. - Régi álmom beteljesült. Csak 15 éves korom óta vártam erre. Ezt jól jegyezd meg. A kulcshajsza után négy évvel gyűlöltem meg ennyire az anyámat. 2047. május 27.-én születtem...

- Tudom. Nem is a mi feladatunk lesz Irana megölése. Csak ebbe... - sóhajtotta egy kicsit Aelin. - Amy nem avatta be Dant, csak engem és Natet. 

- Menj. Hozzátok helyre. - kérte Natalie. - És egy szót se nekik arról, hogy kinyírtam. Maradjanak csak abban a tudatban, hogy üldözték őket és meghaltak volna. - pillantott Irana irányába, majd azonnal lehajolt és felkapta az amulettet, megforgatta a kezében, úgy nézte, mintha érezte volna, hogy ezt már sokkal hamarabb megkellett volna tennie. - Sok sikert. 

- Köszi. - azzal Aelin belépett az átjáróba, mintha nem két perccel később lépett volna be az átjáróba azonnal Naték mögött termet. 

A távolban kiszúrtam az Eiffel tornyot. Franciország... Becsapódtak a szemétdombba, mire Aelin felkapta a fejét. A szemeibe düh lobbant. 

- Ezt nem hiszem el! Elbaszta! Korábban vagyunk! - öklözött bele a szemétbe. 

A kép elhomályosult előttem. A Jackson Bázison pattantak fel a szemeim. Danék aggódva meredtek rám. Azonnal megpillantottam Apát, aki egy vizes kendőt tett a fejemre. A szemem először Danen állapodott meg, aki féltett engem is és kicsit magát is, hogy mit fogok mondani a látottakra. Junie távolabb állt a többiektől és Nattel és Linnel beszélgetett. Nem tudtam mennyi idő telt el, gyanítottam, hogy csak pár óra. Aelin szemeiből egy dolgot olvastam ki, hogy tartsam a számat a vége jelenetet illetően. Amikor megláttam Aaront azonnal felpattantam és a karjaiba vetettem magam. Aaron csak átölelt. Nem kérdezett semmit. Nem is akartam beszélni róla. Most biztos nem. Át kell gondolnom, amit láttam... túl sok volt egyszerre, főleg hogy Hayden...

- Vélemény? - kérdezte azonnal Ed, Dan majdnem kinyírta a szemeivel.

- Nem szabad, hogy megvalósuljon. - suttogtam halk hangon. - Nem érdemel senki se ennyi szenvedést. 

*Írói elmélkedés: Kíváncsi vagyok hányan maradtunk a második nagy mészárlás jelenet végére, mert kb. az elsőnél (Susan, Joe, Halliék halála) a felére esett vissza az olvasók száma és még az előző résznél is úgy tűnt ez a feleződés tovább fokozódik.