Sziasztok! Részek mostantól kb. (2021) júniusáig biztosan minden hónap második hétvégéje tájékán fog érkezni. Ezt igyekszem majd tartani is. Jó olvasást kívánok mindenkinek, még egy ilyen Yui szemszög lesz, csak addig kell kibírni. 

Valahogy a félvér jobbára azt várná, hogy ha az öccse 18 éves énje visszajön a jövőből és ha te kőkeményen dolgozol azon, hogy kiderítsd mi az az eget rengető indok, ami miatt itt van. Nem kifejezett azt várod egy hónapnyi nyomozás és szaglászás után válaszul, hogy mert a család valahogy meghalt.

Pedig ez a helyzet. 7 csodálatos év és a családomat... Beleértbe jó magamat is úgy vadász le Irana, mint... Valami idióta számítógépes zombi gyilkoló játékban a zombikat egy tinédzser.

Dan által még mindig a jövőből jött bagázs emlékeiben úsztam és azon kívül, hogy... Még életemben nem voltam ennyire összezavarodva, kiakadva sem.

Hayden halott. A családom is évek kérdése és meghal. Irana... Készíteni fog egy fegyvert, ami lemásolja a félistenek képességeit és felhasználja ellenük. A célja az lesz, hogy legyőzőn minket, a Jacksonokat, a félvéreket és az isteneket és mindezt miért? Mert Percy és Annabeth, a nagyszüleim nem tudták megmenteni a szüleit, akik egy isten ragyogása, illetve egy gyilkos szörny miatt meghaltak. Irana pedig 3 évesen eldöntötte, hogy egyszer bosszút áll az egész Nyugati civilizáción.

Aelin cellájában ültem a földön, miközben ezeken agyaltam, hogy mégis Irana... Valahogy valami jobb indokot gondoltam. Értem én, hogy mindent elveszített, gyakorlatilag a nagyszüleim és az istenek miatt. De... Azok után, hogy megkínzott ugyanezen a helyen, ahol most ülök, elvette Haydent... És... Az anyámat valahogy azt vártam később találkozott az istenekkel, nem 3 évesen. Az istenekre hiszen, még Susan és Peter meg sem született, amikor az a nő már eldöntötte, hogy az egész családomat megfogja ölni!

Mozgást észleltem a bal oldalam felől. Két őr sétált be a cellákba, kivitték Lenát és Bradyt. Nem szóltak a többiekhez.

Felemeltem a fejemet és Svenre pillantottam, aki halálos nyugalommal olvasta a mágus könyveket, de közben már tudtam, hogy mit csinál. Ha félvér módszerekkel nem tud kijutni megpróbál valami mást kieszelni. Aelin mellettem a falnak döntötte a fejét és a plafont bámulta. Jane a rácson kopogott idegesen, megállás nélkül az ajkát harapdálta és az ajtót bámulta, amin Bradyt és Lenát kivitték. Sam a halántékához illesztett ujjal, próbált megjeleníteni bármit, de amit sikerült nagy nehezen megformálnia pár másodperc alatt szerte foszlott. 

Nem tudtam mire várunk ezzel az egésszel. Néma csendben voltak, amíg Jane meg nem szólalt. 

- Mennyi idő telhetett el? - kérdezte halkan Jane. - Mióta vagyunk itt?

- Két hét. - válaszolta Sven, fel sem pillantva a könyvből. 

- Még két hétig ki kéne húznunk valahogy és akkor se biztos, hogy kijutunk innen. - mormogta a lány és csapott ingerülten a rácsokra. - Ti, hogy tudtok ilyen nyugodtak lenni?! 

- Az olvasás megnyugtat. Egyszer kipróbálhatnád. - jegyezte meg Sven.

- Nem vagyok nyugodt. - vágta rá Sam, miközben a nehezen megteremtett kártya porrá hullott.

- Nincs egyéb választási lehetőségem. - jött Aelin részéről a halk suttogás.

Sven időnként a kamerára pislantott, innen tudtam, hogy lassan ki fog kapcsolni 5 perc erejéig.

A tudatómba hirtelen hasított ugyanaz a sikoly, mint Adel halálakor... Édes istenek... A fülemre szorítottam a kezemet, hogy ne haljam az ordítással kevert sikolyt. Valaki meghalt. Vagy Brady vagy Lena...

Amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is ült. Aelin és Sven nyíltan az ajtót nézte, míg Jane és Sam csak értetlenül pislogtak.

- Ugye nem... - kezdte Sam.

- A Wizardsok közül kiderült ki a legerősebb testvér. - mondta halálos nyugalommal Sven.

Aelin nem mondott semmit. Amikor az ajtó kinyílt és Lenát behozták a szobába, majd visszahajították a cellába. A négy félisten csak a hátát bámulta.

A lány egyenletesen lélegzett, majd fokozatosan elkezdett remegni a teste.

- Lena... Nyugi. Vége van. - suttogta Jane és próbált meg átnyúlni a rácsok között elérni a lány karját, ám a szemei hirtelen elkerekedtek, halálra ijedt. - ŐRŐK! HÉ! - vágott a rácsra.

- Mi az? - tette le a könyvet Sven.

- VALAKI! ROHAMA VAN! - vágott ismét a rácsra, ám ezúttal olyan erővel, hogy a zsindelynél megremegett a fém. 

Egy pasas rontott be a helyre. 

- Mégis mit.. - kezdte, ám amint megakadt a szeme a Lenán, megnyomott az ajtó mellett egy gombót, majd a kulcsával feloldotta a mágnes zárat és belépett a lányhoz. 

Valahogy azt vártam, hogy ez az egész trükk legyen, hogy megpróbálnak kiszabadulni, vagy valami. De mindenki csak idegesen Lenát figyelte, akinek a teste egyre jobban rázkódott és remegett mintha epilepsziás rohama lenne.

Aelin a füléhez kapta a kezét, Sven csak lehunyta egy pillanatra a szemét. Lena teste egyszer csak abba hagyta a remegést és nem mozdult többet. 

Meghalt.

- Mi a fene folyik itt?! - lépett be Irana a börtöncella szintre, majd amikor kiszúrta Lenát összevont szemöldökkel sétált be a cellába, a többieket le se szarta.

- Ordibálásra jöttem be, akkor már a földön feküdt és rángatózott. - felelte az őr. 

Irana szeme Janere esett. 

- Mi történt? - kérdezte.

Jane arcáról sütött a gúny. 

- A maga kis testvér ölő mutatványa után lett rohama. Magyarázza meg maga! - sercentek fel az ujja végei az elektromosságtól.

Irana csak elhúzta a száját és mondott valamit oroszul a fülére akasztott kommunikátorba. Hamarosan Mike sietett be a szobába. Azonnal Lenához lépett és vett némi vért a karjából. Egy gyors értékelő valamilyen cetlire nyomott némi várt. Valamit leolvasott róla, majd megvizsgálta Lenát is. A végén Iranára nézett. 

- Úgy vélem a kísérleti szérumot egynél többször nem szabad beadni, hacsak nem az az ember célja, hogy megöljön vele valakit, de még pár vizsgálatot le kell futtatnom labori körülmények között, hogy ezt biztosan állítsam. 

Csak Lena arcát néztem. Sose töltöttem vele és Adellal sok időt, mivel csekély 10 évvel fiatalabbak nálam. De tudtam, hogy Lucynek mennyit jelentettek és a Wizardsok... halottak. 

~~~

Iranaék elhagyták a termet, Lena holttestét magukkal vitték. Sven csak a kamerát nézte időnként, míg Jane szabályosan elkezdte lebontani a celláját. Úgy csapkodott mindenfelé, hogy Sam inkább Sven fele kezdett el húzódni, tartva attól, hogy a húga véletlenül hozzá vág egy villámot.

Amikor a kamera lámpája pirosan kezdett el világítani Sven felpattant.

- Na jó. Figyeljetek. - szólalt meg. - Jane hagyd abba! 5 percem van mielőtt a kamera újra bekapcsolna.

A lány csak összevont szemöldökkel a kamerára kapta a tekintetét, majd kilógatta a kezeit a rácson, ezzel a karján megtámaszkodva.

- Sejtettem én, hogy nem adod fel ilyen könnyen. - jelent meg egy félmosoly a szája sarkában.

Sven arcán is halvány mosoly játszott. 

- Türelem és figyelés. - válaszolta.

- Mi a terv? - kérdezte Sam.

- Két hét telt el. További két hetet kell itt kihúznunk, anélkül, hogy össze ugrasszanak minket a szérummal a testünkben. Vagy... És ez lesz a nehezebbik része. Megpróbálunk kijutni innen valahogy. Ha a második opció jön be és elfognak minket, valószínű nem fognak várni, hanem azonnal visznek minket beadni a szérumot. Bármelyik is lesz a végén a megmaradt két személyt Irana nem fogja összeugrasztani amiatt, ami az előbb történt Lenával. Azt akarja, hogy a legerősebb Jackson maradjon életben. Bár fogalmam sincs miért. De biztos csak rossz sülhet ki belőle, ahhoz hasonló, mint amikor Yuit itt tartották és fegyvert akartak kovácsolni a hasznukra belőle.

- Nem fejtegetnéd inkább a kijutásunk tervét? - szólt közbe Aelin.

- Mindjárt de ezt is meg kell beszélnünk, mert... Nem biztos, hogy sikerül. Jane, Sam. Ha egymás ellen kell harcolnotok, úgyhogy nem vagytok önmagatok.... Melyikőtök nyerne?

Sam és Jane azonnal összenézett. Nagyon jól ismertem a képességeiket. Jane, aki Thalia örökségét hordozza. Repülés és villámok, ez az ő terepe. Sam pedig egy mutálódott gén, ami által az elképzelt látomásait képes megeleveníteni. Jane impulzív, makacs és vakmerő. Sam... Visszahúzódó és gyenge. Az ereje viszont már a 15 éves énjének is brutális és most velem szemben a 22 éves énje ül. 

- Sam. - mondta ki halkan a testvére nevét Jane. - Ő nyerne. Egy pillanat alatt rám tud dobni egy vas darabot vagy bármit, ami azonnal kinyír.

- Sam és Aelin közül az ereje miatt Samet fogja választani Irana. - kezdte Sven, mire Sam egy hatalmasat nyelt és megérintette a tarkójánál kiálló elektródát. - Az elejétől kezdve az agyi funkcióidat mérik nem?

- Igen... Többnyire beszállítanak egy terembe, ahol nincsenek ablakok. A fejemre tesznek ennél fogva. - érintette meg a tarkóján lévő elektródát. - Egy ilyen... sisak szerűséget. Aztán a hangszórokon át különböző dolgokat kérnek tőlem, hogy teremtsek meg. Időnként áramot vezetnek bizonyos helyekre, hogy kis ideig összezavarják az agy féltekeimet. Amiatt kezdek egyre instabilabb lenni.

- Ha nem sikerül innen kijutnunk. - vette vissza a szót Sven. - Egyetlen egy esélyünk van valahogy ezt az egészet semmissé tenni. Ha vissza utazunk az időbe. Egyszer valaki azt mondta nekem a Románia kiruccanásunk alatt Aelinnel, hogy egy mérföldkő vagyok, egy esély, hogy a mágusok megismerjék a félvérek jó oldalát. Ha visszatudnánk hozni a mágiát... Nem csak a félvéreknek kellene szembe szállnia Iranával, hanem segíthetnek a mágusok is. Két hatalmas közösség ellen... Még Irana sem lesz képes védekezni. 

- És ezt, hogy akarod kivitelezni? - kérdezte Jane. - Ha kijutunk még talán meglehet oldani. De nem tudjuk mikorba kell visszamenni, hogy kell egyáltalán csinálni. 

- Azt majd Amy kitalálja. - vágta rá Sven. - A mikort pedig nagyon jól tudjuk, Aelint beavattam mindenbe, így fontos, hogy...

Jane szemei azonnal elkerekedtek, dühösen leeresztette a karját, villám vágodott bele a rácsba.  

- Szóval azt akarod, hogy Aelin maradjon életben. - értette meg a lány. - Ne a bátyám. Normál esetben leordítanám a fejedet a helyéről, de fogy az időnk. Miért ő? Miért nem Sam?

- Mert a mágiát nem lehet csak úgy visszahozni. Szabályokhoz kötött. Az egyetlen esélyünk ha a kulcshajsza idejére megyünk vissza, mert ott mindannyian elvagyunk foglalva a magunk dolgával, feltűnés nélkül tudunk tevékenykedni, anélkül, hogy találkoznánk saját magunkkal és kérdések vetülnének fel. A kulcshajsza alatt Zoya Royal, akinek köze van a mágusok próféciájához, ami a mágia visszahozására vonatkozik csak 18 éves. A másik személy egy félvér kiben mind a három főisten vére megtalálható. Tehát négyünk közül valaki. Viszont a prófécia azt is kimondja, hogy egy év lehet csak közöttük a korkülönbség. 

- És csak Aelin 19 éves. - húzta el a száját Sam. - Jó. - vett egy mély levegőt. - Törjünk ki innen valahogy. Ha nem sikerül... a halálomról majd személyesen gondoskodom. Könnyű dolog ilyen képességgel, mint az enyém öngyilkosnak lenni.

- Hülye. - fordult a testvére felé Jane. - Ezt nem mondhatod komolyan! Hogy gondolhatod egyáltalán ezt?!

- Sven megmondta. Jelenleg ez a két lehetőségünk van. Ha a végén mi ketten maradunk Aelinnel... Megoldom, hogy Iranának ne legyen közöttünk választási lehetősége. A terv?

Jane dühösen a rácsra vágott. Alig hittem el, hogy a lány a könnyeit próbálja visszatartani. 

- Eddig egyik napon titeket és a Wizardsok egyikét vitték kísérletekre, a másik nap minket. - mondta Sven. - Tegnap voltatok ti, tehát ma minket fognak vinni. Egyesével szállítanak minket egy vagy két őrrel, de egy őr mindig van az ajtónk előtt. - biccentett a fejével a terem végében lévő vas ajtóra. - Ha visszahoznak minket, amelyikünket később hozzák be az fogja megölni a két őrt és a kártyáikat elvéve kiszabadítani minket. Innen két dolgunk van. Megölni azt aki az utunkba áll és kijutni nyílt területre. 

- Milyen egyszerűen hangzik... - horkantott fel Jane, miközben megtörölte a szemeit. - Ha meg nyílt területre jutunk én jövök. Már ha eljutunk oda... Nem hittem, hogy Kilyannak kellett volna hinnem, amikor azt mondta ne jöjjünk vissza... Most ne. - hunyta le a szemeit és döntötte a homlokát a rácsnak. - A halál angyala... Franc se gondolta, hogy pont Irana lesz az, mint a szüleimnél.

Hm... Ezek szerint Janenek lesz pasija. Fura. Kíváncsi leszek rá kibírja még elviselni a Zeusz lány modorát. A Zeuszos fiúk kicsivel mindig higgadtabbak, de a lányok... Egy megvadult bika jobban megszelídíthető, mint ők.

- Még nem haltál meg. - emlékeztette Sam. - Úgyhogy próbáljuk meg elkerülni, ha lehet.

Hirtelen kezdtek felpörögni az események. Láttam, ahogy Svenért és Aelinért bejön négy őr, majd elkezdik őket kiszállítani. Külön terembe vezették őket én ahogy Dan mondta Aelint tudtam csak követni, hiába voltam arra kíváncsi Svennel vajon mit csinálnak. Mike halvány mosollyal az arcán üdvözölte a lányt. Röviden fejtette csak ki, hogy milyen kísérletek lesznek. Aelint ahhoz hasonló teszteknek vetették alá, mint engem. Kondíció felmérése, IQ tesztek írása és vérvétel. Utána egy másik terembe vezetve egy pszichológiai elbeszélgetés folyt le, ahol Aelin unalmas, semmit mondó válaszokat adott. Irana nem bukkant fel. 

Aelint egy őr kísérte vissza a cellák területére. A lány végig azt figyelte, hogy a fickó mit csinál a mágnes kártyával, hová csúsztatja, hogy használja. Beléptek az ajtón. Aelin tekintete azonnal Sven cellájára siklott, a fiú jól láthatóan a rácsoknak támaszkodott. Aelin arcán egy halvány mosoly suhant át.

Bárcsak sikerülne nekik, azt kívántam minden porcikammal. Nekem is csak majdnem sikerült...

Aelin lába hirtelen bicsaklott meg szánt szándékkal és félig a földre esett a férfi csíptetőjéről a mágneskártyát letépte, ami Sven cellája felé csúszott, mintha az istenek is neki kedveznének. A fiú azonnal felkapta a mágneskártyát.

- Eszedbe ne jusson! - indult volna meg Sven felé, viszont Aelin a vállával taszított egyet a férfi csípőjén, így Jane rácsának csapódott.

A lány csak megérintette a hátát, mire sistergés hallatszott, majd égett szag terjedt szét a levegőben és az őr össze esett.

- Szép. - tápászkodott fel Aelin és sétált Svenhez.

A fiú kinyitotta a rácsot, majd a húga csuklójáról eltűntette a mágneses bilincseket, aztán kiszabadította Samet és Janet.

- Valahogy ezt vegyétek ki belőlem. - érintette meg a rúdat Sam.

Sven megnézte, majd csak elhúzta a száját.

- Remélem nincs átfúrva a koponyád... Fájni fog. - azzal megfogta végét.

- Nincs nyugi, csak felületes. AÚ! - ordította el magát, ahogy Sven egy laza mozdulattal kirántotta a rudat. Sam egy pillanatra beszédült, ám a következőben már a kezébe termett egy jeges tasak. - Ez az! - vigyorodott el. - Én nem tudom ezek milyen idegi pontomat találták el, de hogy ezt eddig nem tudtam megcsinálni miatta az tuti. Merre? - nyomta a jeget a tarkójára.

- Egyszerű. - hajolt le az őrhöz Aelin és akasztotta le a fegyvereket a nadrágjáról. - Arra, amerre bejöttünk, aztán a többi... Majd kialakul. - hajított egy pisztolyt Janenek, aki azonnal elkapta, majd Svennek, aki úgy bámulta a pisztolyt, mintha egy rothadó gyümölcs lenne. Sam pedig elejtette a pisztolyt.

- Béna. - mondta Jane.

- Jaj maradj már. - mormogta Sam. - Amúgy így kicsit egyszerűbb lenne. - csettintett, mire egy komplett fegyver halom jelent meg előttük.

Sven azonnal felkapta a tőröket, miközben idegesen a kamerát figyelte.

- Ne húzzuk az időt. Aelin. A démonjaid...

- Nem hallom őket. - felelte a lány, majd felkapott egy kést, elvette Sven kezéből a mágneskártyát és elindult a kijárat fele.

Hátra nézett a négyes csapatra, majd elhúzta az érzékelő előtt a kártyát és kitárta az ajtót. Hátulról azonnal elkapta az őr nyakát és neki nyomta a kést a torkának.

- Halihó. - jelent meg egy halvány mosoly az arcán. - Azt ajánlom nagyon gyorsan mond el hová tüntettétek a fegyvereinket és, hogy lehet kijutni innen.

Az őr szemeibe pánik fénylett nagyon jól láttam. Hirtelen kapta a szemét a mellettük lévő ajtóra, majd ugyanolyan gyorsan vissza, de nem mondott semmit.

- Kérdeztem valamit. - mondta méz édes hangon Aelin. - Jobbik esetben csak egy icike picike áram ütést fogsz észlelni és pár órára elájulsz. Rosszabb esetben elvágom a torkod és ha nem köpsz az utóbbi mellett fogok dönteni.

Jane közben kibújt Aelin mellett a cellából és gondolkodás nélkül letépte az ajtón álló őr mágneskártyáját.

- A cuccaik a szobába vannak. - szólalt meg óvatosan, de a hangja enyhén remegett a félelemtől. - A másikért Irana fog megölni...

- Akkor így is úgy is meghalsz. - szólalt meg Sven. - Már, ha az utóbbit valahogy megtudja. Bár jelenleg csak mi tudnánk beköpni.

Az őr elgondolkodott, miközben Jane feltépte az ajtót és elkezdte összeszedni a cuccaikat. A bőrdzsekijében sétált ki kulcstartóját az ujja körül forgatva, majd Svennek odahajította az ő bőrdzsekijét is és Aelin karperece és dzsekije is ott lógott a karján.

- Két szintet menjetek fel. - kezdte az őr. - Onnan a jobbra vezető folyosón a belső udvarra juttok ki. A riasztó még nem indult be. Ha beindul kiszúrtak titeket. Van egy kerülő ág ha a jobbos után a folyosón lévő virágcserepet arrébb toljátok a titkos járatokba juttok. Mindegyik falán van egy térkép. Azon át kijuthattok.

- Kösz az együtt működést. - mondta Jane, majd megérintette a fickó vállát, Aelinnek épphogy sikerült elrántani a kést a nyakától, mielőtt a penge élébe dőlt volna.

- Azért legközelebb várj egy kicsit. - mormogta a szőkeség. 

- Áh, végre fekete. - bújt bele a dzsekijébe Sven és vette elő a zsebéből... igazság szerint nem láttam mit, mert hamarabb nyúlt karddá. 

Aelin a karkötőiért nyúlt, ami kicsit ismerős volt... valahonnan, valami távoli emlékből... Őszintén érdekelne honnan szerezte...

- Menjünk. Kevés az időnk és nincs több dobásunk. - indult el Sam. 

Utánuk iramodtam. A lépcsőházba azonnal bevetették magukat. Az első emelet ajtajánál jártak, amikor a riasztók beindultak. 

- Nyomás! - kiáltotta Sven és kezdtek el felrohanni a második szintre. 

- Amúgy mi van ha kamuzott a fickó? - kérdezte hirtelen Sam.

- Imádkozz, hogy nem. - tépte fel a vasajtót Aelin.

A folyosóra jutottak ki. Az őrök azonnal kiszúrták őket, olyan 25 méterre lehettek tőlük, de a táv vészesen csökkent, mert az őrök azonnal akcióba lendültek. Aelin azonnal jobbra fordult, a rokonai követték őt. Nem voltak messze az ajtótól, egyáltalán nem, csak annyi volt a kis bibi, hogy erre a folyosóra is ömlöttek befele az emberek. 

Aelin karkötőjéből kipattantak a mérgezett pengék. Az első őrbe gondolkodás nélkül bele szúrta a pengét, majd karcolásokat kezdett ejteni a többin. A méreg miatt az őrök szinte azonnal elkábultak. Egyre közelebb értek az ajtóhoz, amikor feltépték azonnal megérezték az arcukon a kellemes hűvös szellőt. Sven bevágta maga mögött a vasajtót, míg Sam azonnal barikádot emelt elé. 

Óvatosan fordultam körbe a belső kert szerűségben. A torkomba azonnal egy csomó keletkezett. Itt voltam. Itt volt a henger alakú kalitka és majdnem minden egyes napomat ide bezárva töltöttem, amíg Aelinék értem nem jöttek.

Jane az eget kémlelte. 

- Négyünket nem biztos, hogy eltudom innen reptetni. Kettőnél több emberrel még sose próbáltam... 

- És ezt csak most mondod?! - kiáltotta kétségbeesetten Sven. 

Az ajtó mögöttük megremegett, ahogy elkezdték kitörni. 

- Ugyan már. - mondta Sam. - Nem lesz baj. 

A halántékához illesztette az ujjait, mire pillanatok alatt egy kicsi csónak szerűség jelent meg egy apró vitorlával.

- Megfelel? - mosolyodott el a szőkeség. 

Jane szélesen elvigyorodott. 

- Beszállás! 

- Ez egyre rosszabb... - mormogta Sven. - Eddig csak repülésről volt szó, most meg már hajózunk is... szuper...

- Ne nyafogj, hanem gyere. - kapta el a bátyja karját Aelin és rángatta a csónakba. 

Az egyik oldalsó ajtó kivágódott és megannyi őr kezdett kiáramlani az udvarra. Jane beszállt a csónakba és az őrök felé lendítette a kezét. A homokos talajba belekapott a szél, pár őr már az erejétől is elvesztette az egyensúlyát, a maradék köhögni kezdett, ahogy a levegő a porral kevert homokot a légutakba juttatta. 

Jane a hajóra pillantott, majd vett egy mély levegőt, mielőtt oldalra felemelte volna a karjait. A szél belekapott a csónakba és az ég felé kezdte reptetni. 

A talajon állva figyeltem, ahogy távolodtak, ahogy a barikádot sikerült elbontani a többi őrnek és Irana kilépett az udvarra a katonák élén, majd egy halvány szánalmas mosoly terült szét az arcán, végül pedig összefonta a mellkasa előtt a kezeit. Várakozóan, mint aki tudja, hogy nem fog sikerülni nekik.

Egy villanást láttam csak. Az ég körbe megremegett, ahogy Jane egyenesen belehajtott egy védőburokba. A csónak a robbanás hatására összetört, míg Aelinék zuhanni kezdtek. A lelkemben apránként roppant szét valami. Nem nyerhetnek. Nem menekülhetnek. Itt nem. Én se voltam rá képes egyedül. 

A földön landoltak. Aelin alig bírt megmozdulni, de szükségtelen volt. Irana emberei azonnal felkapták őket a földről és elvették tőlük a fegyvereket, addig amíg a robbanás és a zuhanás hatására kábultak voltak. 

- Ennyire hülyének ne nézzetek. Nem hiába ide hoztam 14 évvel ezelőtt Yuit és most pedig titeket. - lépett előre Irana. - Vigyék őket az orvosaikhoz. Nézzük mi van ha nem ellenem, hanem egymás ellen kell küzdeniük. 

Lehunytam a szememet. Ezt nem akartam elhinni semmiképp sem akartam elhinni, mire kinyitottam azonban már ott álltam Aelin mellett az orvosiban. Mike mellette tüsténkedett, miközben Aelin próbálta valahogy a leszíjazott karját kiszabadítani. 

- Ne! Ne csinálja! - kiáltotta félig Aelin, a sötétség folyamatosan fodrozódott körülötte. 

- Nincs választásom nekem se itt, ahogy neked se. - felelte higgadtan Mike és nyomta meg az injekciós tű végét, mire egy minimális folyadék kispriccelt.

- A rohadt életbe. - rántotta meg a karját Aelin, mire a szíj belevágott a bőrébe, de a bal oldalon kezdett elszakadni.

Mike elkapta az alkarját és azonnal beleszúrta a tűt. Aelin az ajkába harapott, miközben valósággal kinyírta a szemeivel a férfit. 

- Hogy áll? - nyitott be egy őr. - A másik kettő már benn van.

- Hatnia kell a szérumnak és mehet. - felelte Mike, miközben felállt és elkezdett összepakolni. - 5 perc és benn lesz. 

Homályosulni kezdett magam körül a tér. Hihetetlenül szédültem. Tudtam, hogy Aelin miatt. A szérum hatni kezdett. 

Az őr azonnal kioldozta Aelint és visszatette a karpereceit a helyére, majd félig vonszolva egy másik terembe kezdte rángatni őt. Egy olyan terembe, amibe nem volt semmi. Betonból készült lapok voltak letéve a padló gyanánt a talajra. A falak kopott szürkék voltak. A belmagasság legalább 6 méter magas volt. Az egyik oldalán a falnak egy üvegablak volt, ahol Irana terpeszkedett egy csomó őrrel és fehér köpenyes tudóssal. A fülem zúgott Aelin miatt, de a látásom fokozatosan kezdett kitisztulni. Nem szédültem már, innen tudtam, hogy a szérum hatásos volt. 

- A feladat egyszerű. - hallottam meg minden honnan Irana hangját, miközben a túloldalon megpillantottam Svent, a két őr elhagyta a termet, akik behozták őket. - Halálig tartó küzdelem.

Nyeltem egy nagyot. Ez nem lehetséges.

A két kamasz megindult egymás felé. Sven nem várta meg amíg Aelin a közelébe ér, hanem azonnal elkezdte megrepeszteni maga körül a talajt és Aelin felé irányította őket. Aelin körül a fekete energia fodrozódni kezdett, a karperecek egy pillanat alatt kipattantak a helyükről és elkezdte felhasítani több darabra a szikladarabokat. Más helyzetben menőnek éreztem volba. Most viszont rettegtem.

Egyre közelebb értek egymáshoz. Sven kezében megjelent a kardja, amiket ezek szerint a küzdelem idejére visszaadtak nekik. De én ezt akkor se tudtam felfogni. Így engedelmeskedni Irana szavának... Pont ők. Akik mindig egymás mellett álltak, ezt valahogy képtelen voltam elhinni. 

Sven és Aelin összecsaptak. A tekintetüket kutattam, ami üres volt, majd Aelin szemében egy halvány gonosz félmosolyt megláttam, ahogy elkezdett oldalra lépni, miközben Sven alatt a talaj megremegett és egy szikladarab kiemelkedett. Egyenesen az üveg falig repült, aztán pedig becsapódott Iranáék megfigyelő helyére. 

Sven és Aelin arcán széles mosoly áradt szét, miközben Sven leeresztette a kardját, Aelin pedig a karperecét. 

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. A varázslat... hát persze... Egy mágiát mondtak egymásra, nem bánthatják a másikat. Semlegesítették vele a szérumot. Ügyes, nagyon ügyes. 

Sven körül a beton elkezdett felemelkedni, míg az üvegfal felől kiabálásokat lehetett hallani. Irana köhögve lépett az irányítópulthoz és tenyerelt rá egy gombra. Sven mögött valami bekapcsolt, mire a kezéből a kard azonnal kirepült és a falhoz tapadt. Egy mágneses falra. Aelin karjai oldalirányba hátra csavarodtak, ahogy a karperecet vonzani kezdte a mágneses fal, mire Sven hangosan felkiáltott. Közvetlenül Aelin mögött állt... A mágnesesség miatt a karperec pengéje egyenesen az oldalába szúródott. 

- Sven! - kiáltotta Aelin. 

A másik karjáról letépte az erő a karperecet, próbálta valahogy visszacsúsztatni a jobb karján lévőt a helyére, de a mágnes erősebb volt nála. Sven oldalra lépett, de még így a fél oldalát végig szántotta Aelin fegyvere. A vére félig a ruhájára, félig pedig a földre folyt. A lába megbicsaklott és a földre esett. A karját azonnal az oldalára szorította, de a vér még így is csak ömlött belőle... Túl gyorsan. 

A fiú arca egységesen kezdett elsápadni. 

- Sven! - kiáltotta Aelin és tépte le a ronda kezes lábas nadrágja szárát. - Nem lesz baj, nyugi. - kezdte el rögzíteni a sérülést, hogy megállítsa a vérzést. 

A lány addig volt higgadt, amíg meg nem érezte a halál érintését a karján.

- NEM! - ordított maga mögé, ahol azonnal felfedte a láthatatlan álcáját Thanatosz. - Mint Hádész dédunokája. Megparancsolom magának, hogy egyetlen egy ujjal se merjen hozzá érni a bátyámhoz! Nem fog meghalni, mert maga úgy akarja! - a fiú vére tócsát kezdett el formálni. 

- A máját érte. - szólalt meg higgadtan Thanatosz. - Választhatsz, vagy hagyod, hogy elvérezzen és most viszem el a karjaid közül, ahogy Yuival is tettem. Vagy pedig amint Iranát kimenekítették a kis sziklaromotokból adja parancsba, hogy szedjenek ki innen titeket és menjetek börtönbe. Svennek ellátás kellene. De ő felesleges nekik. A legerősebb Jackson kell nekik, aki démonoknak parancsol. Azaz te. - jelent meg halvány mosoly az ajka sarkában. - Nem Sam. Instabil. Nem szeretik, ha valaki instabil. Svent vagy azonnal lelövik, mert sérült, vagy pedig ellátják, de új májat nem kap. Akkor pedig 48 órája lesz hátra egy olyan helyen, ahol te nem vagy ott. Tehát nyugodt lelkiismerettel elvihetem a lelkét az Alvilágba. Meghal. Ez a sorsa. Meddig akarod, hogy szenvedjen? 

Sven lihegve meredt hol Aelinre, hol pedig az istenre. 

- Semmi baj nem lesz Aelin. - mondta halkan a fiú. - Csak... Mond el Amynek, amit mondtam és minden rendben lesz. Ez az egész nem fog megtörténni. 

- Dönthetsz Aelin, hogy hal meg és milyen gyorsan. Mire elvérzik az hosszú idő...

Aelin lehunyta a szemeit a könnyek azonnal előbuggyantak, de amint kinyitotta a szemét, abban csak eltökéltség csillogott.

- Kapcsolja ki a gépet. - nézett Thanatoszra, miközben a fal felé sétált. 

Egy percen belül a fegyverek csörömpölve a földre zuhantak Aelin felkapta a karperecét és vissza sétált Svenhez. 

- Szeretlek, húgi. - suttogta Sven. - Mostantól nem leszek melletted. Képes leszel rá? Túlfogod élni?

- Remélem. - nedvesítette meg az ajkait. 

Megráztam a fejemet és azonnal elfordítottam a fejemet, a szemeimet szorosan lehunytam. Vártam. Csak vártam. Nem akartam kinyitni a szememet, de tudtam, hogy muszáj látnom. Óvatosan fordultam vissza. Aelin a karperec tőrét egyenesen Sven szívébe szúrta. Csendben ült a bátyja mellett és figyelte, ahogy egy aprócska lélek kezd kibújni a fiú porhüvelyéből egészen addig, amíg Thanatosz el nem kapta, aki csak biccentett Aelinnek és átsétált a falon. 

Aelin megölte Svent. Saját akaratából. 

A lány csak lehajtotta a fejét a térdére és bőgni kezdett. 

Irana emberei pár perccel később beviharoztak a terembe. Irana amint belépett megállapodott a pillantása Sven holttestén, majd a bőgő Aelinen. Irana intett két őrnek, aki Aelinhez léptek és azonnal felrántották a földről. 

- Mi történt? - kérdezte azonnal Irana.

Aelin pislogva meredt a nőre, majd körbepillantott. A kamerák nem működtek. Sven a szikladarabok emelgetésével apróbb rengéseket idézett elő, ami miatt meghibásodott a rendszer. 

- Megöltem... A széruma miatt. - hazudta szemrebbenés nélkül. 

Irana szemei résnyire összeszűkültek. 

- Vigyék vissza a cellájába. 

Mire egyet pislantottam már a celláknál álltam. Aelint, mint egy rongydarabot, úgy hajították be a börtönébe. Vele keresztbe a másik oldalon Sam ült komor ábrázattal. 

- Jane? - suttogta Aelin. 

- Megöltem. - felelte Sam. - Sven?

- Megöltem. - nyelt egy nagyot Aelin, miközben a könnyeit letörölte. 

Sam alig láthatóan biccentett. 

- Ilyet normális estben nem csinálnék... Jane jól tudta, azért faggatózott annyit, hogy miért pont neked kell életben maradnod. De a jelenlegi helyzet minden szempontból távol áll a normálistól. - állt fel a fiú. - Ha ezt korábban tudtam volna kerestem volna ötleteket az öngyilkossághoz, de... Azt hiszem kellően stílusos lesz. 

Aelin megdermedt. A torkomban egy csomó keletkezett. 

Ezt nem bírom... ez túl sok.

- Mit tervezel? - állt fel Aelin és kapaszkodott a cellarácsba. - Nem kell megcsinálnod. Kitalálunk valamit. Irana beadta már a szérumot mindkettőnknek, tehát egymásnak nem ugraszthat minket. Kell lennie...

- Nincs. - válaszolta higgadtan Sam és illesztette az ujjait a halántékára. - A sors otromba fintorra, hogy Janere... egy bombákkal felszerelt hálót dobtam, a szüleink pedig felrobbantak egy kocsiban. - a másik kezében egy kézigránát jelent meg, nagyot nyeltem. - Stílusosnak tűnik. - sétált a cella sarkába. - Csak... egyetlen egy dolgot kérek. - fordult Aelin felé. - Hozd helyre Amyékkel. Örültem, hogy unokatestvérek vagyunk, még ha... sose beszélgettünk igazán sokat... Még találkozunk egy jobb világban. - jelent meg a szája sarkában egy meleg mosoly.

Aelin arcán könnyek kezdtek folyni, ahogy Sam kihúzta a vékony fémrudat, ezzel aktiválva a bombát, majd a fal felé fordult és közvetlenül a testéhez és a fal közé szorította a bombát, ezzel... a bomba hatósugarát csökkentve. 

Aelin csak hagyta a testét a földre esni, miközben indulatosan a rácsra csapott. A könnyek belepték az arcát teljesen. 

BUMM!

A robbanás megrázta a helyet. Aelin hátra repült egészen a cella faláig. A feje nagyot nyekkent a betonon és minden sötétségbe borult. 

~~~

A Bázis nappalijában bukkantam fel. Amy a nappali kávézóasztalát teljesen elfoglalta egy csomó jegyzettel. A táblán képek és egyéb dolgok álltak, ugyanazok, mint amikor legutóbb itt jártam csak sokkal részletesebben. Carmen a fotelban ült idegesen, a fegyvereit élezte. Junie csak halkan beszélgetett az egyik sarokban Nattel.

Csak a húgomat tudtam figyelni. Ahogy zöld szeme folyamatosan a táblát figyeli, időnként a kezében lévő jegyzetfüzetbe firkantva valamit, majd ahogy gondolkodva összevonja a szemöldökét. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ilyen lesz. Még mindig kicsit visszahúzódó, de a robot énje... eltűnt. Lehet már most is kezd eltűnni...

Dan lépett be mögötte Linnel a szobába. Amy azonnal megfordult. 

- Siker! - vigyorgott a fiú. - Nem sok hiányzott, hogy kiszúrjanak a Londoni könyvtárban, de valami történt, az utolsó pillanatban leálltak a kereséssel, mintha valami kicsapta volna náluk a fő biztosítékot. Mindent lementettem. - tolta arrébb a lapokat és tette le a laptopját, majd a szekrényben kezdett el kutakodni, amíg ki nem vette a vetítő gépet és a kábeleit. - Ez Irana lebegő börtöne. Avagy, ahogy ő hívja... "Felhő-sziget projekt". Két alagsorból áll egy földszintből és egy emeletből. A cellák vannak legmélyebben, maga az egész téglalap alakú középen egy négyzetlapnyi terület nyitott. - jelent meg a fehér falon a képe. 

Mindenki szeme rá szegeződött. A szavak lassan eltorzultak és hiába bámultam a kivetítőt semmit nem láttam belőle... Dan elrejti előlem, hogy eszembe se jusson... rajta ütni azon a nőn. 

- Samnek, Janenek, az Angeloknak és a Wizardsoknak a mínusz második szinten kell lenniük, az elsődleges cellákban, ha híhetünk a papír munkájuknak. 

- Már ha még élnek. - szólt közbe Carmen és méregette folyamatosan a falat. - Alkalmazottak listája?

- 350 fő. - felelte elhúzott szájjal Dan. 

- Ennyit nem tudunk lekapcsolni. - rázta meg a fejét Junie. - Ezek mind olyan képzett kémek, mint mi. 

- Igen... de... - méregette a falakat Dan. - Minden egyes szintet tűzfal védi, blokkonként újabbal, hogy a motorházat és a generátort védjék, ha valahol tűz ütne ki, ne robbanjon fel az egész hely, vagy áram szünet esetén ne zuhanjanak le. Ha azokat letudjuk zárni, akkor csökkenthetjük az őrök számát is. 

- Ott a pont. - mosolyodott el halványan Carmen. - De, hogy jutunk be? Két óránk lesz, ha nem kevesebb.

- Egyszerűen. - válaszolta Amy. - A rakományokat beviszik. A raktár pedig itt van. - bökött Dan gépére. - A vezérlő teremtől 25 méternyire, egy emelettel lejjebb pedig a cellák vannak. Csak rakománynak kell álcáznunk magunkat. 

~~~

Hirtelen szűnt meg előttem a nappalink. Egy szobába kerültem. Azonnal megpillantottam Aelint. Egy székhez volt kikötözve. A robbanástól az arcán és a karján mindenhol karcolások voltak. Foltokban szürke volt a portól és a kosztól a bőre, a haja helyenként teljesen összevolt ragadva. Csak amikor felemelte az eddig combjai felé néző fejét, akkor pillantottam meg Iranát magammal szemben és jó pár őrt. 

Itt jöttem rá, hogy a karcolások nem a robbanástól vannak. 

Irana a kezében egy kést forgatott, amiről vér csöpögött lefele. Aelin vére. 

- Akkor vegyük át még egyszer. - sóhajtotta türelmetlenül és emelte fel Aelin fejét, hogy a plafon felé nézzen. A lány nyakán kidagadtak az erek. - Hogy is halt meg Sven di Angelo?

- Megöltem a széruma miatt. - száraz volt a hangja és enyhén remegett. - Tizedjére is. Nem gondolja, hogy be kéne iktatnia egy hallókészüléket? 

Olyan hirtelen húzta végig Aelin alkarján a pengét, hogy nem is láttam tisztán, csak az unokatestvérem kiáltását hallottam. Hihetetlenül élesen. 

- Hogy tudta Sam használni a képességét a cellában? - folytatta Irana, miközben Aelin fölé hajolt. 

Aelin teste remegett. A védőfalba csapódás, Sven megölése, Sam öngyilkossága és most Irana faggatása... Ez még Aelinnek is túl sok. 

- Amikor... menekültünk Sven kivett valamit a tarkójából, ami eddig módosította az erejét. Gondolom nem ellenőrizte le az orvosa, hogy ott van-e még vagy sem. - hunyta le a szemeit egy pillanatra. - De már ezt is mondtam.

- Mit terveztetek a drága rokonaiddal?

- Gondoltuk kimegyünk piknikezni, mert mér ne... maga szerint? - forgatta meg a szemeit Aelin, mire azonnal elhúztam a számat. Rossz válasz Iranánál, azonnal végig szántotta a másik alkarját is, mire Aelin felordított. 

- Nem tűrem ezt. 

- Én is... - lihegte a lány. - Eltűrőm a maga viselkedését, mondjuk, hogy kivettek vagyunk.

Irana szemei felvillantak. 

- Ne felejtsd el, hogy hol a helyed Jackson. - engedte el Aelin haját és foglalt helyet a lánnyal szemben lévő széken. 

- Angelo. - meredt Iranára Aelin, miközben az ajkát harapdálta a fájdalom miatt. - Aelin di Angelo. Ha nem lenne tiszta. - úgy villogott Aelin tekintete, mint egy űzött vadé. - A helyem nem magánál van és ha be is akarna törni, mint holmi vadállatot... Nem tud fenyegetni, mert egyedül vagyok. Yuit se tudta. Engedelmes lett és ennyi. Engem se fog tudni, mert nem tud mivel fenyegetni. Felőlem megölhet, vagy életben tarthat, ahogy tetszik, de hogy nem vagyok a szolgája, a nyavalyás alattvalója arra mérget vehet! Nem fogok behódolni magának!

Irana arcára széles mosoly ült ki. 

- Nem? Majd meglátjuk. Veletek még egész kedves voltam. Yuihoz képest. Azt a kislányt a végletekig megaláztam és sokkal durvább kínzások alá vetettem. Megtanulta hol a helye. De... ha hozzá hasonlítod magad... miért is ne? - intett az egyik őrnek, akinek a többiektől eltérő volt a ruházata, valami főnök lehetett. - Hogy is volt Yui Jacksonnál? Hozza csak ide az aktáját!

Nem kellett sok idő. Öt percen belül már vissza is ért a férfi. Irana azonnal kinyitotta az aktámat, mire a falig hátráltam. Mindent elakartam felejteni... Bárcsak sose tudtam volna meg ezt az egészet. 

- Emlék kitörlés és tudat módisítás projekt alanya. - kezdte Irana, mire Aelin szemei fenn akadtak, nem mondtam el nekik... senkinek se mondtam el, mit akartak tenni velem pontosan. Azt akartam, hogy Aaron kitörölje, hogy Irana egy... fegyverré akart formálni. - A szokásos kísérletek, amiket veletek végeztünk, majd minden reggel öt korbács ütés, kivéve a születésnapján, amikor megkísérelt kiszökni innen, ájulásig korbácsoltattam érte. A tizedik után ájult el, ha jól emlékszem. - vigyorodott el. - Továbbá állóképesség és egyéb terheléses tesztek, mint a ti esetetekben. - csukta be az aktámat és nyomta vissza az őr kezébe. - Yui Jacksont akkor törtem meg, amikor tudatosult benne, hogy a szülei nem jönnek el érte. Meglátjuk téged, hogy foglak. 19 éves vagy, ő 11-12 volt. - fordult az egyik embere felé. - Tíz korbács ütés mindennap. Ha túlságosan vérzik folytassák a mellkasán, vagy lábain, ahol tetszik. Mike. Kezdjünk el egy új fajta kísérletet. Nézze meg, hogy bírja a szervezete a különböző toxinokat. Mérgezze, amivel tudja, de ne haljon bele. Bánjon úgy vele, ahogy Yuival. Menjenek a terheléses tesztek. Aztán jöjjön az agyi funkciók vizsgálata. Mi változik és, hogy. Hasonlítsa össze a halandókéval, de meg ne haljon! Még szükségem lesz rá. 

Aelin hökkenten meredt maga elé, amint az egyik őr megindult felé és kikötözte a kezeit azonnal a gyomrába könyökölt. Az őrök megindultak felé. Irana csak unottan megállt az ajtóban. Az első két őrt még kitudta kerülni Aelin. A harmadihoz hozzá vágta a széket. De túl sok őr volt, ő pedig egyedül volt... teljesen kimerülve. Két férfi azonnal elkapta a kezét és egy másik terembe kezdték el vonszolni. Irana nem állt az útjukba. 

Az oszlopos terembe termettem. Aelinről elkezdték lerángatni a kezeslábast. Ütötte az őröket, de inkább tűnt egy kétségbeesett cica harcnak, mint igazi verekedésnek. A szeme bepánikolva csillogott. A teremben szobrozó őrök elindultak segíteni a társaiknak. Kikötözték őt az oszlophoz és teljesen szabaddá tették a hátát. Lehunytam a szememet. Nem figyeltem. Nem voltam rá hajlandó. Az utolsó csapásnál volt merszem csak felpillantani. Aelin nem állt a saját lábán. A hátán folyamatosan folyt a vére. Az ajkát véresre harapta és az ő szeme is le volt hunyva, de még eszméleténél volt. 

Amikor kioldozták rongybabaként esett a földre. A torkomat mintha fojtogatták volna. Nem tudok segíteni rajta. Itt nem, csak ha... segítek Dannek. 

Felkapták a földről és egy másik cella szintre vitték. Gondolom Sam robbanása miatt lehetett áramszünet és amiatt... totál káros lett az egyes cella csoport. Nagyot koppant a földön, amikor behajították és nem mozdult meg. A szeme nyitva volt, de semmit nem láttam benne. 

Nem tudom mennyi idő telt el, mert hirtelen egyik pillanatról a másikra kerültünk Mike egyik kísérleti szobájába. Az ágyon Aelin feküdt a hasára fordulva, a karjai le voltak szíjazva, a háta le volt meztelenítve. Mike óvatosan csepegtetett valamit a korbácsütések nyomára, mire Aelin felsikított. 

- Ez összébb húzza a sebeket. De mágiával itatta át még jó pár évvel ezelőtt az a nő azt a korbácsot. - mondta Mike. - Sose fognak begyógyulni. 

- Tudom. - suttogta Aelin. 

A szeme alatt fekete karikák ültek.

Mike kiengedte a szíjat, mire Aelin óvatosan a hátára fordult. Ekkor láttam meg a mellkasán és a hasán lévő korbács nyomokat. Legalább egy hét eltelt, ha nem több. Mike oda is csepegtetett, mire Aelin az ágy matracába vájta a körmeit. 

- Mi lesz ma? - törölte le a könnyeit és kezdte visszarángatni a ruhát magára.- Mondja, hogy nem megint a közismert mérgek... Nem akarom még egyszer elveszíteni az eszméletemet. 

- Rosszabb lesz, mint a többi. - válaszolta Mike. - De talán... a hatásának köszönhetően megtudhatod, hogy jutsz ki innen. 

- Most viccel? - kérdezte Aelin. - Mert nem vagyok túl vicces hangulatomban. 

- Két nap múlva leszállunk. - folytatta higgadtan Mike. - A méreg, amit kapni fogsz... Elkábít. Semmit sem fogsz érezni és azt se fogod tudni hol leszel. Iranának, amikor felvázoltam a hatásait és a mellékhatásait csak annyit mondott, legalább az őrök kicsit kieresztik rajtad a fáradt gőzt. 

Összevontam a  szemöldökömet, nem értettem mire gondol, de láthatóan Aelin sem. 

- Mégis mire...?

- Ha elmondom nem hagyod, hogy beadjam. A lényeg, hogy nem a celládban fogsz felébredni. Ahol felébredsz ott lesz egy kép a falon. Nem lesz sok időd megnézni, amikor a méreg kiürül a szervezettedből. Nézd meg. Jegyezd meg hol a cellád és hol a kijárat. Aztán törj ki holnap után. A nőnek felügyelni kell a kirakodást. Sven orvosa... azt mondta vissza akarjátok hozni a mágiát és Iranától megszabadulni. Csak ezért segítek. - rántotta ki a tárcáját a zsebéből, mire Aelinnek egy kártyát mutatott. "Orosz titkosügynökség, Mágus különítmény, Tudós." - Mindenki, aki a mágus különítményhez tartozik egykor mágus felmenőkkel rendelkeztek. Nincs erőnk... kivéve... ha ti...

- Értem. - biccentett Aelin, tudta mire gondol, bár nem tudtam honnan. - Akkor hajrá. - tartotta a férfi felé a jobb karját, ahol mindenhol vágások voltak. 

- Nem lesz rá szükség. - fordult el a lánytól. A kávája melletti kockacukros dobozból kivett egy kockacukrot, majd csepegtetett rá valamit, amit utána Aelinnek adott. - Csak szopogasd el. 

A lány összevont szemöldökkel elvette. Aggódva pillantott Mikera, majd bekapta és elszopogatta. 

Semmi sem történt, legalábbis azt hittem. Aelin maga elé meredt. Néha pislogott párat. 

- Hogy vagy? - szólalt meg Mike és nézte meg azonnal a szemeit. Lehajoltam, hogy jobban lássam mit vizslat ennyire, de semmit sem láttam. 

Aelin teste megbillent Mike azonnal elkapta és lefektette az ágyra, de Aelin szinte azonnal felpattant és megpróbált felállni, de furán mozgott, mintha szédülne, vagy rosszul látna. Végül csak neki támasztotta a fejét a falnak. 

- Úgy látom hat. - jegyezte meg Mike. - Aelin. Aelin hallasz?

Aelin szemeit figyeltem, mivel az egész szeme fekete nehezen vettem észre, hogy valami nem stimmel, de a lány szemnek fehérje része, fokozatosan eltűnt, szinte alig látszott, a pupillája miatt. Nagyon durván kitágult. Itt jöttem rá, hogy mi ez az egész.

Ez drogod adott be neki. 

Aelin nevetni kezdett, majd a szája elé kapta a kezét és csak a bútorokat bámulta. 

- Minden mozog... - hunyta le a szemeit, mire mintha lekapcsolták volna a villanyt minden fekete lett körülöttem, majd egy csomó szín jelent meg, mintha egy kaleidoszkópot néznék... 

Oh basszus... ez LSD. Egy hallucinogén drog. Itt baj lesz...

~~~

Úgy tűnt mintha csak percek teltek volna el. A színektől és a tárgyak mozgásától kezdtem becsavarodni. Eddig se vonzottak a drogok, hát ezután se fognak az biztos... és ez még egy viszonylag biztonságos drognak számít... Lassan tűntek el a színek, ahogy kezdett kiürülni Aelin szervezetéből a drog egy jó ideg megnyugtató feketeség vett körbe, sokkal jobbak voltak, mint a színek. Aztán fényt láttam. 

Aelinnel egy szobában voltunk. Én az ajtóban álltam, Aelin pedig egy... ágyban feküdt és nem akárhogy. 

Aelin alkar támaszba emelkedett. Látszott rajta, hogy fogalma sem volt hol van. Óvatosan körbe pillantott. Saját magán akadt meg először a szeme, hogy teljesen meztelen. Felhúzta a lábait, mire eltorzult arccal az alhasához kapott, halkan fel is kiáltott. A szeme ijedten villogott, ahogy kezdte felfogni, hogy Mike, hogy értette azt amit mondott, hogy Irana hova hajította őt. Remegett a keze, az arcán láttam, hogy teljes sokkban volt. 

Óvatosan tápászkodott fel és mérte végig a helyet. A szeme megakadt egy fehér alaprajzon mellettem. Hirtelen pattant fel, mire azonnal vissza esett a földre, úgy hajolt előre, mint amikor a nőket menstruációs görcs kínozza, leszámítva, hogy ennek semmi köze nem volt ahhoz. 

- Ezt nem hiszem el. A kurva életbe... - motyogta, miközben felállt és félig magát átölelve meredt egyenesen az alaprajzra. Jól látható volt hol a kijárat, hogy juthat ki innen ha holnap landolnak. 

Megfordult. A túloldalon egy álló tükör helyezkedett el. Egyenesen magára meredt. Nem látta még Aelint ilyennek. Mindenhol sebek voltak rajta. A bordáin szinte xilofonozni lehetett volna, annyira lefogyott. Leginkább viszont a szeme miatt ijedtem meg, tudtam mit érez. Én akkor éreztem ezt, amikor Irana közölte velem, hogy születésnapom van. Megtörtem. Ahhoz, hogy Aelint megtörje...

A szoba másik oldalán az ajtó kinyílt, mire egy félmeztelen férfi sétált ki a fürdőszobából a dereka köré egy törülköző volt csavarva. 

- Oh. - pillantotta meg Aelint. - Mike azt mondta még legalább két órán keresztül aludni fogsz. Bár ezek szerint a fiúk nem voltak olyan jók, mint azt hitték. 

Aelin azonnal felkapta a tükör mellett lévő dísznövényt és már készült hozzá vágni a férfihoz.

- Nyugi! Nyugi! Nyugi! - ordított rá a férfi. - Mike hozott ide! Miután Irana este oda dobott a társaimnak, akik már vagy fél éve itt vannak, tehát nővel jó ideje nem találkoztak és hát... 

- Megerőszakoltak... - tette le a dísznövényt Aelin, folyamatosan a férfit méregette, mintha azt várná, mikor viszi korbács ütésre, vagy ilyesmi. - Mért itt vagyok? Miért nem a cellámban? És hol van a ruhám?

A férfi csak a fotelhez lépett, ahol egy tiszta, nem vérpacákkal tarkított narancssárga kezeslábas volt. Aelin felé nyújtotta. A lány elvette és azonnal belebújt. 

- Azért vagy itt mert Mike kihozott, amikor a többiek már kielégültek. Mivel jelenleg hajnali három óra van Irana még alszik. Pihenned kellett és... megtudnod hogy jutsz ki innen. 

Aelin csak idegesen megrázta a fejét és a hajába futtatta az ujjait. 

- Jascha Bukin. - kezdett el a katona felöltözni, bele tellett pár percbe, mire rájöttem, hogy ez a neve. - Irana jó ideje tervezte ezt a dolgot, a végső megtörésednek szánta. Az a lány, akit emlegetni szokott. Mike szerint vele ilyet nem tett. Mike csak megpróbált megkímélni. Eredetileg más toxint kaptál volna, nem drogot, LSD-t. De így...

- Nem emlékszem rá, hogy megerőszakoltak. - tett előre egy lépést, mire megint a hasához kapott. - Mondjuk attól még a testem jelezi, hogy történt valmi még ha nem rémlik semmi, akkor is.

A férfi pár pillanat alatt felkapta az egyenruháját, majd az ajtóhoz lépett és kicsúsztatta a képkeretből a térképet. 

- Mike azt mondta, te tudsz segíteni rajtunk, hogy ez az őrült nő... nos... Kikerüljön a képből. Ne lássák meg, hogy nálad van. - nyújtotta át térképet Aelinnek. 

- Meg se kérdezem neked mi okod van... segíteni nekem. Irana. És kész. - húzta el a száját Aelin, miközben az arca eltorzult. 

- Jól vagy?

- Mondjuk. - suttogta, de az arca sápadt volt, mondjuk nem csodálom... - Holnap vagy meghalok, vagy kijutok innen. Most csak ez számít. 

~~~

Dan a Bázis nappalijában ült, Lin a vállára hajtotta a fejét és az ajkát harapdálva forgatta a gyűrűjét az ujján, ami azzá a fegyverré tud válni, amivel pár héttel ezelőtt legyőzött. A fiú ölében a laptopja hevert, folyamatosan jegyzetelt és szerkesztett bele valamit. 

Carmen Junie kíséretében lépett be a terembe, mindenhol kések és pisztolyok voltak a lábára szíjazva. Junie aggodalmasan állítgatott valamit. 

- Mennyi időnk van? - kérdezte Junie. 

- 15 perc. - mondta Nathaniel, aki Amy mellett szobrozott, miközben a tervet illetően egyeztettek. 

- Remélem működni fognak. - adott mindenkinek egy kommunikátort Junie, majd elkezdte megtölteni a pisztolyait. 

- Akkor vegyük át még egyszer a tervet. - állt fel Lucy és kapcsolta be a hologramos kijelzőt. - Az első ami elhagyja a Bázist mindig egy fekete kisfurgon, a hulla szállítókocsi. Dan, Amy és Nat a hídnál várják, ahol lekapcsolják és megnézik mi van benne.... - nyelt egy nagyot a nő. - Illetve reméljük kik nincsenek benne. Ha a hullás kocsiban mindannyian ott lesznek... Akkor a második fázis lefújásra kerül és visszajöttök ide. Viszont ha akár csak egyetlen egy személy is hiányzik Junie, Carmen és Lin elbújnak a rakodótérbe és bemennek. Aztán pedig... 

- Kezdődik a buli. - állt fel Dan és húzta fel Lint is. - Lucy, te fedezel minket innen. A folyosókat a térképek miatt látni fogod, ha elindulnak kifele, mi megtisztítjuk az útjukat. 

- Igen... Az istenek segítsenek nektek. - suttogta Lucy, miközben valami olyan mozdulatot tett, amit nagyon régen láttam, még utoljára a félvértáborban. Az ártó lelkek elijesztésére szolgál.

Junie megérintette a fülét. 

- Itt Kettes Ügynök, hallotok? - kérdezte.

Dan és Carmen arcán halvány mosoly terült szét. 

- Itt Egyes Ügynök. - kezdte Carmen.

- És Tűzherceg, jól hallunk. - fejezte be Dan. - Jó játék volt... Kár, hogy ez most nem lesz az... Na menjünk. - még mindig mosolyogtak, úgy fogták meg egymás kezét, majd Lin besétált velük az árnyékba.

Egy kopár szigeten bukkantunk fel a fák árnyékában. Föld út haladt el tőlünk nem olyan messze és három darab fél hengeralakú raktár épületet pillantottam meg az út távolabb eső végében. A közelebb eső végében pedig kiszúrtam egy hidat is, amiről az előbb beszéltek. A kopár területen néhol beton darabok hevertek. Nem kellett hozzá zseninek lenni, hogy a leszállópálya területét jelölik, ahol landolni fog perceken belül a kóceráj. Mindenhol emberek sündörögtek. Amy, Dan és Nathaniel azonnal elindult a híd irányába, míg Linék meghúzódtak a fák között és az orosz katonákat figyelték. 

Hamarabb hallottam meg a berregő hangot, mint hogy rájöttem volna melyik felhő rejti a lebegő szigetet. A por kavarogni kezdett a leszállópályán, a pajzsot deaktiválták és láthatóvá váltak a nagy kapuk, amik azonnal kinyíltak. A fekete kocsi dudálva futott ki, majd előkerültek a ládák, amiket a katonák azonnal fel is kaptak. Folyamatosan beszéltek, de mégis szervezetten rakodtak ki. Páran táskákkal együtt siettek ki az emberek közül, civil ruhában. Azonnal felismertem azt a srácot is, akinél felébredt Aelin. 

Kezdtem kiismerni Dant annyira, hogy azonnal elfordítottam a fejemet az emberekről és futva indultam el a híd irányába. Hamar kiszúrtam a kilyukasztott kereket, amiben pár nyílvessző állt ki. Mire oda értem Dan feltépte az ajtókat, a sofőr és a társa kábultan feküdtek elől. Amy lépett be hamarabb a helyre.

Nagyot nyeltem. Szemetes zsákok hevertek egymás hátán, mindegyiken egy cetli volt, rajta név állt. Egy részén orosz neveket pillantottam meg, ha volt munka köre azon a  helyen az szerepelt, majd a családja és hogy hová szállítsák. Itt jöttem rá, hogy a menekülés alatt és a párbaj robbanása során megölt őrök és tudósok vannak a zsákokban. Az általam megölt emberek is valamikor régen ilyen formában kerülhettek ki arról a helyről. 

Amy mindegyik hullászsák címkéjét megnézte, majd az egyiket elkezdte kibontani.

- Ki az? - kérdezte azonnal Dan és szállt be ő is a furgonba. 

- Brady. - felelte halkan a lány és tépte szét a zsákot. A szemei üresek lettek egy pillanatra, ahogy meglátta a fiú hulla fehér bőrét, majd azonnal elkapta a pillantását és a következő zsákhoz kapott. - Adel, Sven... Jane, Lena, Sam... Elkéstünk... 

- Az nem lehet... - mormogta Dan és kezdte el ő is feltépni a zsákokat, mint egy őrült úgy nézte meg mindegyik címkét. 

Amy a füléhez kapott. 

- Még várjatok... Mindenkit megtaláltuk itt, kivéve... 

- Aelin nincs itt! Ő még él! - kiáltotta félig Dan és kezdte el ismét átnézni a címkéket. 

A fülem abban a pillanatban besípolt. Egy erőteljes robbanás zaját hallottam, mire felkaptam a fejemet. A lebegő sziget egyik földszinti termén tűz tört fel. 

- Mi ez? - kérdezte Nat. 

- Remélem Aelin. - mondta Dan és érintette meg a kommunikátorát. - Ne menjetek be! Várjatok még! Igen, látjuk a tüzet! Mindjárt ott vagyunk! Lucy! Mi történik odabent?

Egyet pislantottam és már Irana kócerájában voltam, közvetlenül Aelin cellája mellett. A lány a mágneses zárral baszakodott egy ideig, majd dühösen lehunyta a szemeit. Valamit suttogott, miközben a tenyerébe zárta a zárt. Kékes ezüstös színben kezdett izzani a tenyere. 

- Infernum... ignis... - mormogta folyamatosan a szavakat. 

A mágneses zár egy robbanás kíséretében kisült. A mágia előre vágta az rácsot, ami kisodorta a szemben lévőt és a fél falat kirobbantotta. 

- Svennek igaza volt... A csaja nem semmi, de a fia se lesz egyszer piskóta. - mosolyodott el és lépett ki a cellából. - Csak legyen igazam. - lehunyta a szemeit, mikor kinyitotta a szeme fehérje eltűnt, az egész fekete volt akár az űr. - Minden itt elhunyt ember, legyen az természet feletti, vagy halandó, a segítségét kérem. 

Először semmi sem történt, majd kiszúrtam az első szentjánosbogár szerű fényt Aelin mellett, aztán még egyet és még egyet. 

A lány kicsit megnyugodott. 

- Vezessetek ki. Figyelmeztessetek, minden veszélyre és támadásra. 

Azonnal az ajtó felé indultak el. Aelin futva indult meg utánuk, az ajtót azonban nem tudta kinyitni. Nincs nála mágneskártya. 

A riasztó beindult. Észrevették a menekülését. Az egyik fény visszajött és egyenesen belerepült a mágneszárba az ajtó kattant egyet majd kinyílt. 

- Ezért robbantottam fel... Ez komoly?! - rázta meg a fejét, majd feltépte az ajtót. 

A fények, pontosabban a lelkek egy ajtó előtt álltak, azt is kinyitották Aelinnek, mire a lány megpillanthatta a cuccait. Szélesen elvigyorodott, mindent felkapott. A pillantása megállapodott Jane kulcstartóján és Sven kardján, de csak hátra arcot vágott és sietve a lelkek után iramodott. Nem értettem miért kellett a térkép, ha ezek is kijuttathatják, aztán amikor a lelkek két irányba váltak egyenesen neki az őröknek, akiket úgy lengtek körbe, mintha valami félelmetes lények lennének megértettem. Időt akar nyerni, minél kevesebb őr állja az útját. 

Az őrök folyamatosan támadták és egyre jobban ritkultak a lelkek, de Aelinen láttam, hogy nagyon jól tudja merre kell menni. Amikor az utolsó lélek is támadást indított már a földszint déli részében volt. Az első őrt telibe találta a mérgezett tőrrel. A sötétség folyamatosan fodrozódott és tekergett körülötte. Az őrök reszketni kezdtek, féltek Aelin erejétől. A füst időnként egy-egy őrért kapott és azok azonnal összeestek, mintha csak az Alvilágban lévő mérgezett levegőt szívnák be, ami a barlang tetejében kering... Már értettem Aelin, hogy élhette túl a mérgekkel folytatott kísérletet. Egy mérgezett levegőjű helyen nőtt fel. 

A lány kicsit sem figyelt kit öl meg. Csak támadt a pengéivel, mikor végre szemből az összes katonát megölte hátulról kezdtek el beseregleni. A lány csak megpördült és előre nyúlt, mire a massza elzárta mögötte a folyosót. Mint egy háló úgy feszült ki a két fal között, amelyik ember belefutott az ordítani kezdett, ahogy a holtak fájdalmai kardként vájtak bele sebeket. 

Aelin csak az ajtókra nézett és szélesre tárta azokat. 

A napfény egy pillanatra elvakította, majd amikor ismét látott egy másodpercen múlott, hogy ne találják telibe a fegyver tusával. Aelin elkapta a férfi karját és félig maga körül megpörgetve neki lökte a többi embernek. 

- Kapukat bezárni! - hallotta meg jobbról Irana kiáltását. 

Csak futólag nézett oldalra. Itt jöttem rá, hogy a kijáratot úgy csinálták meg, hogy igazából először a szigetre vezet és onnan egy kapun keresztül a külvilágba. Én valamilyen oldalsó vész kijáratot találhattam meg amikor itt voltam. Az udvarra teraszok néztek és ablakok. Az egyik ilyen teraszon állt Irana, miközben mellette őrök jelentek meg fegyverekkel a kezükben.

Aelin azonnal a kapuk felé kezdett száguldani, amelyik őr megindult felé azon nemes egyszerűséggel végig szántott mérgezett pengéivel. A fegyveresek nem lőttek rá, tehát Iranának még szüksége volt rá. Ez volt Aelin egyetlen mázlija. Olyan hirtelen kavarodott fel Aelin körül az Alvilág ereje, hogy az emberek csak ordítani kezdtek. Irana szeme idegesen villogott. 

- Zárják már be! - ordította. 

A kapuk elkezdtek becsukódni. Aelin megpördült a tengelye körül kinyújtott karokkal, mire három őr feje elvált a testétől és vér terített be mindent. Az emberek megriadtak, Aelin előtt a terep átmenetileg kitisztult. A lány azonnal futni kezdett a kapuk felé. 

Alig egy karnyújtásnyira volt, amikor valaki elkapta a karját és durván visszahajította a bejárat irányába a porba. Aelin nagyot nyekkent. Láttam a szemén, hogy egy kicsit be is szédült. A karperecébe visszahúzódtak a pengék. Felemelte a fejét. A kapuk becsukódtak rá pedig több ezer őr pisztoly csöve szegült. 

Aelin hangosan lihegett, miközben feltérdelt, majd felállt a porból. Egyenesen Iranára nézett. A nő arcán düh uralkodott. A gyomrom ugrálni kezdett. 

- Életben tarthat. - szólalt meg halkan Aelin, de mégis mindenki tisztán hallotta. - De akárhányszor alkalmam nyílik rá megpróbálok majd megszökni. Vagy élve jutok ki, mert maga elrontja, vagy hullaként. Nekem mindegy. Már megöltem legalább harminc emberét, ha nem többet. Több lesz. Minden egyes alkalommal. Ezt megígérem. 

- Mért nem tudod megérteni, ahogy régen Yui. - rázta meg a fejét Irana, majd indulatosan a terasz korlátjára csapott. - Nem te diktálsz. Tegnap még remegtél ha rád néztem, azután, hogy... 

- Angelo vagyok. A halott dolgok mindig jobban vonzottak, mint az élők. - vágott a szavába Aelin. - Legyen boldog, rettegek magától. De jobban megakarok szabadulni magától, mint hogy feladjam!

Irana keze remegett az elfojtott indulattól. 

- Lelőni! - adta ki az utasítást. 

- De... asszonyom... - nézett rá az egyik őr. 

- Azt mondtam lőjek le! Most azonnal!

Aelin arcára halvány mosoly ült ki. A fegyvereket kibiztosították. Aelin nem támadt, csak lehunyta a szemeit. Várta, hogy a ravasz hangját meghallja és... meghaljon. 

Ezt képtelen voltam elhinni, hogy Aelin képes lenne inkább meghalni...

Hirtelen az egész kis udvar árnyékba borult, majd egy nagy ordítást lehetett hallani és tűz robbant minden felé. A katonák egy része meggyulladt, a másik része kétségbeesetten kezdett el kiabálni. Aelin szemei felpattantak, de a sárkány karmai hamarabb kapták el a karját, minthogy ellenkezhetett volna. 

- NE! Mit csinálsz?! - kiáltotta el magát. 

A fekete sárkányt bámultam, ami a farkával arrébb söpörte a katonákat, majd amikor meglátta a tátott szájú Iranát tüzet fújt a nő arcába és elrugaszkodott a talajtól. Aelin belekapaszkodott a karmokba és próbált nem lefelé nézni. 

A sárkány az erdő mellett landolt, azonnal visszaváltozott emberi formájába, Danné. 

- Aelin! - kiáltotta Lin és kapta el azonnal a barátnőjét.

- Miért?! - ordított rá Danre Aelin. - Már majdnem itt hagyhattam volna ezt az egészet! Olyan közel voltam! 

- Elég legyen! - mondta Amy. - Indulás, mielőtt ide érnek. 

Aelint egyik oldalról Lin fogta a másik oldalról pedig Dan. Lin azonnal elkapta a bátyja kezét. Egy láncot alkotva léptek be a fák árnyékába és azonnal a Bázis nappalijában bukkantak fel. 

Biztonságban voltak... egyenlőre. 

Aelin lábai megroggyantak, ha Dan nem kapja el tuti beverte volna a dohányzó asztalba a fejét. 

- Miért... - mormogta Aelin, miközben néztem, ahogy a könnyei elő buggyának. 

- Hagytunk volna ott?! - kiáltott rá indulatosan Dan. - Mért mégis mit kellett volna tennünk?! 

- Hagyni, hogy lelőjön! - könyökölt a fiú gyomrába. 

- A rohadt életbe, mi a fészkes fenét csinált veled?! - kapta el a lány karjait, amikkel összevissza kezdett Aelin kapálódzni.

- Aelin, mi vagyunk! - fogta le a lábait Junie. - A családod!

- Francba nem lehet bírni vele! - káromkodta el magát Dan. 

Lin azonnal kivágtatott a szobából, bele telt pár percbe, mire visszaért. A kezében egy tűt tartott, amit gondolkodás nélkül Aelin karjába nyomott. A lány egy ideig még püfölte Dant és Juniet is, majd egyik pillanatról a másikra bealudt. 

- Tévedtem húgi. - szólalt meg Nat. - Mégis is jó dolog a dugi nyugtató a cuccaink között. 

- Jah. - rogyott le a szőnyegre Lin. 

Dan és Junie lefektették Aelint a kanapéra. Amy hozott a lánynak egy takarót, miközben Lin elkezdte átkutatni a sebeit, viszont amit megérintette Aelin hátát a lány felriadt, úgy kapta el Lin karját, mintha égetné, amit simán elképzelhetőnek tartottam. Mint aki már tapasztalt a mágikus sebek terén.

- Mi a... - nézte meredten Nat Aelint. - Alig két perce nyomtunk bele nyugtatót! Legalább két órát kéne aludni, nem két percet. 

Aelin úgy nézett körbe mintha nem tudná hol van, majd végül visszarogyott a kanapéra, de Lin kezét nem engedte el. 

- Hogy vagy? - kérdezte Lin. 

- Pocsékul. - vágta rá Aelin. - Tudtok adni valami italt? Vagy kaját? Vagy mindkettőt?

- Persze. - mondta Amy, miközben intett Carmennek, aki követte őt, feltételeztem ki a konyhába. 

Egy pohár nektárral és ambróziával tértek vissza. Aelin azonnal ledöntötte az italt, mire kicsit visszatért az arcába a szín, majd neki esett az ambróziának. 

- Mi történt ott benn? - kérdezte halkan Carmen. 

- Hát... Kísérletek, kínzások, testileg és lelkileg egyaránt. Úgy röviden. - majszolta közben folyamatosan az ételt. Nem is emlékszem mennyi kaját ettem anno ott, csak azt, hogy lefogytam... mint Aelin. 

Az ajtóban Lucy jelent meg, aki hökkenten nézett Aelinre, majd Danékre kapta a tekintetét. Az arcán aggodalom áradt végig, félelem. Az ajka megremegett, ahogy megszólalt:

- A többiek? Hol vannak a gyerekeim?

Amyék hallgattak. 

- Meghaltak. - mondta ki halálos nyugalommal Aelin. - Mint mindenki, rajtam kívül... Pedig majdnem sikerült... 

Lucy a szemem láttára omlott össze teljesen. A szemei furcsán csillogtak, miközben az ajkai folyamatosan remegtek. Hamar megláttam a könnyeket is a szemében. 

- Ed... Jake... Ingrid és most meg... Nem... - túrt bele idegesen a hajába, majd olyan hirtelen fordult meg, mintha nem lenne semmi baja. 

A társaság nem mondott semmit. Aelin szeme viszont az ajtóra siklott. Odakaptam a pillantásomat, mire azonnal megpillantottam a halál istenét, aki fütyörészve indult Lucy után. Azonnal csomó keletkezett a torkomban. 

- Én a helyetekben. - szólalt meg halkan Aelin. - Utána mennék, mielőtt valami meggondolatlanságot csinál.

- Ezt meg, hogy érted? - kérdezte azonnal Dan. 

Lin torokhangon felnyüszített, ahogy az ajtónál meglátta, azt amit az előbb Aelin. 

- Thanatosz... - suttogta. 

- Lucy! - sápadt el Dan és azonnal kilőtte magát. Őt követte Amy, majd Carmen és Junie. 

Végig száguldottak a folyosón. Dan jóval előrébb járt, mint a többiek. Feltépte Lucy szobáját, de a nő nem volt benn. Azonnal a fürdőbe vezető ajtóra kapta a tekintetét. A kilincsre tenyerelt, de az meg se mozdult. 

- Lucy! - kiáltotta Dan és csapott ököllel az ajtóra, miközben a zsebében tolvaj kulcs után kutatott, de nem tudta beletenni a rudat a zárba, a másik oldalon benne volt a kulcs... - Ne már! 

- Mi az? - érte be lihegve Amy.

- Bezárkózott! Nem tudom kinyitni és nem is válaszol!

- A csavarok ezen az oldalon vannak. - mondta a lány. 

- Okos. - vett ki a zsebéből egy csavarhúzott Dan. 

Carmen idegesen dobogott a lábaival. Legalább öt percnek tűnt, mire Dan végzett. Junie segítségével azonnal lekapták az ajtót még Amy és Carmen belépett a fürdőszobába. Amy azonnal visszafordult a szoba felé. Az arca sápadt lett. 

- A kurva életbe! - mormogta Carmen, miközben meglátta Lucy kezében a tőrét, míg a hasán egy lyuk tátongott. 

Dan elhűlten bámulta Lucyt, akárcsak én. Talán... a nagynénjem közül Lucyt kedveltem a legjobban pont azért, mert mindig vidám volt. Mosolygós. Edmund édes kis Lucyje. Hét év és öngyilkos lesz, mert a testvérei, a férje és a gyermekei meghalnak. Irana miatt. 

Remegtem. Hogy bírták ez? Ez... Nem lehetséges. Nem történhet meg! Edmund megakarta menteni Lucyt, azért küldte el! A húga volt! Ez... Képtelenség! Mindenképpen meg kell akadályozni! Akárhogy!

~~~

A bagázzsal a nappaliban ültem. Aelin az ambróziából csipegetett, félig Dant átkarolva, aki csak a tenyerébe temette az arcát. Amy egy könyvel begubózott az egyik fotelbe, de nem lapozott és a szeme sem mozgott, csak nem akarta, hogy valaki hozzá szóljon. Lin Nathaniellel beszélgetett a sarokban, Junie sétálgatott a szobában, míg Carmen a kését hajigálta a dohányzóasztalba.

Ők maradtak. A nagy Jackson családból már csak Amy, Dan, Carmen, Junie, Aelin és Percy maradt. A többiek halottak. 

- Svennek van egy terve. - szólalt meg óvatosan Aelin, mire mindenki rákapta a fejét. - Azt akarta, hogy kijussak. Élve. Többek között, hogy részt vegyek benne és elmondjam neked Amy. Hogy ott ahol ő nem tudta befoltozni, majd te megtegyed.

Amy idegesen meredt a lányra. Összecsukta a könyvet, de még mindig szorosan fogta a fedelét. 

- Mi az?

- Sven azt tervelte ki, hogy utazzunk vissza a múltba... Ezt normál esetbe nem szabadna elmondanom, de... annak a jövőnek nálunk már úgyis befellegzett. A kulcshajsza alatt, találkoztunk egy kisfiúval, amikor Romániában voltunk. Úgy mutatkozott be nekem, mint... Noah di Angelo. Valamikor a 2080-as évekből jött vissza. Sven fia volt és nem csak az ő gyermeke tért vissza... még sokan mások, Dan gyermekei, a te gyermekeid Amy és Yuié is. Ők azt magyarázták el nekünk, hogy létezik egy úgynevezett... multiverzum elmélet, melyben...

- Nem egy idősík létezik. - csillant fel Amy szeme. - Tehát... van egy olyan idősík, amiben ez nem történik meg, nekünk csak... elő kell idézni!

- Igen. - bólintott Aelin. - Sven azt mondta a kulcshajsza idejére kell visszautaznunk két okból. Az egyik egy jóslat, amely egy lányról szól, akiben a triász vér egyesül, rólam. És... Zoya Royalról. Mi ketten képesek vagyunk a mágiát visszahozni. Így összetudunk fogni a mágusokkal és legyőzni Iranát, megölni, mielőtt ő ölne meg minket. A másik ok... Akkor nem találkozhatunk a fiatalabb énünkkel. 

- Miért nem megyünk vissza korábbra? - szólalt meg Junie. - Hogy Iranának esélye se legyen megölni minket?

- Mert akkor a kulcshajszának is más lenne a végkimenetele. - felelte Carmen. - Plusz azt se felejtsd el, hogy barátkoztál össze a kis barátnőddel. - jelent meg egy gúnyos mosoly a szája sarkában. - Meg Amy is a kis pasikájával. 

Junie összevonta a szemöldökét. 

- Bizony... - bólintott Amy. - Ha hamarabb öljük meg Iranát, mint hogy Ian és Natalie... a barátainkká válnának... ők fordulhatnak ellenünk az anyjuk helyett és ugyan ide lyukadunk ki. Nekünk csak el kell indítani a folyamatot... - emelte fel a karjait és vágta szét maga előtt. Valamit bámult a levegőben. - Igen... Működhet. Okos ötlet Sven... - valamit felnagyított maga előtt, azt tisztán észre vettem a keze mozdulatából. - Már csak két kérdés maradt. Mikorba menjünk vissza a kulcshajsza idő tartamán belül és hogyan?

Carmen és Junie összenézett. 

- Öhm... - kezdte a fiú. - Ezt amúgy nem szabadna elmondanunk. De tekintettel rá, hogy anya halott nem tud minket kinyírni. 

Dan csak kérdőn pislantott párat. 

- Hallgatunk. - tárta szét a kezei. 

Carmen felsóhajtott és kihúzta a kését az asztalból, majd az ujjai között kezdte el forgatni. 

- Emlékeztek... arra, amikor Edmundék mesélték, hogy mi történt a harmadik titánháború alatt. - bólintás volt a válasz, mire a lány folytatta. - Hogy anya megölte Kronoszt, a nevelőapját... nos... ez nem igaz. Kimenekítette őt az Olimposzról és Manhattanben elrejtette egy halandó testében, aki amúgy ügyvéd... Egész pontosan védőügyvéd, ami amúgy mókás...

- Carmen a lényeget. - szólt közbe Amy. 

- Jó... Szóval... A lényeg az, hogy ő az idő ura... ki más tudna minket vissza vinni az időbe? Plusz mivel az anyánk a lánya... bizonyos fokig... talán hajlandó is lesz rá. Tehát egy kérdés maradt, hogy mikorba?

- A jóslatban az áll, hogy egy évnek kell lennie köztem és Zoya között. Se több se kevesebb. - tette le a tányért a dohányzó asztalra Aelin. - Zoya júniusban született, 2040-ben, ami azt jelenti 2058-59-ban, tehát pontosan a kulcshajsza alatt 18 éves volt. Valamikor augusztusban, Annabeth halála körül tudta meg, hogy micsoda és kicsoda, és kereste meg Yuiékat, akikkel utána egészen a kulcshajsza végéig együtt maradt. Nagyjából... December-január környékén ismerte meg az erejét, a kulcshajszában... karácsonykor szünetet tartottunk mindannyian, tehát... 

- 2059. Január-április között kell valamikor érkeznünk... Lehetőleg Zoya Royal közelébe. - biccentett Amy. - Még pontosítanunk kell... Még van egy kérdésem, hogy jutunk el Manhattanbe?

- Mondjuk... A démonjaimmal. Mivel mióta Irana elrabolt keresnek engem, mire meghallják a hangomat az beletelik pár napba, de utána mehetünk. Carmen és Junie pedig tudják a címet. Pofon egyszerű. Kivéve ha valami... Inkább nem mondom ki. - állt fel Aelin és bugyolálta be magát a takaróba. - Az mindig csak rossz ómen... A szobámban leszek. 

~~~

A történések felgyorsultak előttem. Láttam különböző dolgokat, hogy Amy és Dan vitáznak valamin, Carmen és Junie próbálja őket szét szedni, hogy Nat többször húzza Aelin agyát reggeli  vagy egyéb dolgok alatt, hogy... ápolja őt. Lassan kezdtem el felfogni, hogy alakulhatott ki köztük az a bizonyos este, ami alig néhány napja zajlott le. Amikor lefeküdtek. Felgyorsítva végig néztem, ahogy a lány bezárkózik magába, nem enged be senkit, egyedül Nat húz ki belőle... mindent. Szó szerint mindent. 

Egyik alkalommal még mindenki az ágyában feküdt és aludt, amikor szörnyű zaj lepte be a kócerájt. Mint amikor egy autóval karambolozik az ember és a csontjai is bele remegnek az ütközésbe, miközben az agya lelassul, mert nem tudja a becsapódást megállítani, hiába akarja, majd hirtelen minden vissza gyorsul és már meg is történt a baj. 

Alein riadtan rúgta le magáról a takarót. Ijedten nézett körbe, majd azonnal elkezdett belebújni a cuccaiba, fekete farmer nadrágot rángatott magára, fekete pólóval és bőrdzsekivel. A cipőjébe utoljára ugrott bele és már rohant is a folyosóra. Kinn azonnal Dant pillantotta meg, szintén felöltözve.

- Mi történt? - kérdezte Aelin.

- Valami belecsapódott a Bázisba a hang alapján. Lin! - nézett hátra Dan, a lány a pólójába bújt még bele félig, a cipő fűzői még össze vissza lógtak. 

- Hogy lehet ilyen gyorsan felöltözni?!

- Úgy, hogy nem alszunk vissza a zaj hallatán. - húzta el halvány mosollyal a száját Aelin, amit nem csodáltam, Lin haja olyan kócos volt... Hozzá képest a széna boglya semmi.

- Hahaha, röhög a vakbelem. - gúnyolódott Lin és zárkózott fel Danhez.

A hármas csapat félúton járt a vezérlő terem felé, amikor a riasztok bekapcsoltak. Futó lépésben tépték fel a terem ajtaját, ahol Amy, Junie, Nathaniel és Carmen már a kamerákat figyelték. 

- Védelmi rendszer! Indítsd már be! - mondta idegesen Carmen. 

- Próbálom! - kiáltotta Amy. - De fogalmam sincs melyik gomb az, mióta felújítottuk!

- Zöld kettes. - lökte arrébb Dan a nővérét és nyomta meg a gombot.

- Már kezdem unni, hogy ezt szajkózom, de mégis mi történt? - lökte be maga mögött az ajtót Aelin.

- Megtaláltak minket. - felelte elhúzott szájjal Junie és nagyított rá a kamerán valamire. 

Aelin szája abban a pillanatban szétnyílt, hogy meglátta a robotokat és mellkasukon virító vörös csillagot. Oroszország... Irana. 

- De hát... - hebegte Dan, majd úgy kapta Aelinre a tekintetét, mintha valami bűnöző vagy ilyesmi lenne, pedig ő a tolvaj. - Tárd ki a karodat és állj kis terpeszbe most azonnal! - mondta, miközben elkezdett keresgélni a zsebeiben. 

Aelin összevont szemöldökkel engedelmeskedett. Az öcsém néhány másodperccel később egy kis biliárd golyó nagyságú gömböt vett elő, ami őszintén fogalmam sincs, hogy fért el a zsebében, de Dannel mindig fura dolgok vannak. Megnyomta egy helyen, mire felrepült és elkezdte leszkennelni Aelin testét. Az alkarjánál kezdett el pittyegni, majd a lány bőrén landolt és egy x-et tett a karjára. 

- Mi ez? - kérdezte remegő hangon Aelin. 

- Egy nyomkövető van benned. - remegett meg Dan hangja, majd elkapta a szerkezetet és zsebre vágta. - Ezért találták meg a Bázist... Nat, Lin kitudjátok szedni belőle?

- Most?! Dan nem hiszem, hogy... 

- Ha elmenekülünk tudni fogják hová megyünk és utánunk jönnek. - felelte higgadtan Dan. - Most kell kiszednetek, itt hagyjuk a Bázison, elrendelünk egy általános kiürítést és a tengeralattjárókkal megszökünk. Long Island-ig kihúzza az üzemanyag. Onnan pedig egy köpés Manhattan és Kronosz.

- De... Nem tudjuk a pontos időpontot! - vetette ellen Amy. - Még nem állunk készen!

- Akkor is el kell indulnunk! Majd menetközben kitaláljuk!

- Ezt nem lehet csak úgy kitalálni, Dan! Meg kell tervezni, ha időutazunk, akkor nem mondhatunk hasra ütés szerűen egy időpontot az idő urának, mert sokkal több hibázási lehetőségünk lesz!

- Ismétlem, majd a tengeralattjáróban kitaláljuk!

- Mért nem árnyékutazunk csak odébb? - kérdezte egyik lábáról a másikra állva Aelin. - Nem igazán kedvelem... a vízi dolgokat... emlékezzetek csak a kulcshajszára. Két napon át hánytuk Svennel a hajózós kalandtól. 

- Szedjétek ki belőle a chippet. Kezdjünk azzal. - mondta Dan, ám a Bázis falai megremegtek. 

Dan elvesztette az egyensúlyát és a földre esett. Carmen az irányítópultra hasalt, míg Amy a forgósszékkel együtt zuhant a földre. Junie idejében elkapta a pult alját, Nat a könyvespolcot és a húgát. Míg Aelin oldalra tárt kezekkel próbált nem a földön kikötni. 

- Jó... Egyre jobban unom. - mordult fel Aelin. - Mi a franc volt ez?!

Carmen felemelte a fejét és azonnal káromkodott. 

- A robotok bejutottak, bármit akartatok most már mindegy. - hajtott fel egy üveglapot és tenyerelt rá az eddig elfedett gombra. 

- VÉSZKIÜRÍTÉS! - szólt a hangszórókból max hangerőn - A BÁZIST ELHAGYNI! EGYES PROTOKOL!

- Mi a terv? - nézett hátra Carmen. 

Amy hallgatott. 

- Idő kell. - mondta Dan. - Amíg Aelinben benne van a nyomkövető mindegy hová megyünk a nyomunkban lesznek. - kapott ki Carmen zsebéből egy kést és nyomta Lin kezébe. - Nat hozz fertőtlenítőt és kötszert. Max. 5 percünk van. Lin kezd!

- De... Érzéstelenítő...- hápogott össze-vissza Lin.

- Nincs rá idő! - kiáltotta Dan. - Mindent szedjetek össze! Elhúzunk innen!

Váltakozni kezdett előttem a képernyő, majd több részre szakadt. Az egyiken tisztán láttam, hogy Lin belevág Aelin kezébe, aki az ajkába harapva tűrte a lány mozdulatait. Pár perccel később Nat csipesszel, gézlapokkal és kötszerrel tért vissza. Lin csak kikapta Aelin karjából a pici fém golyót és Natnek adtak, aki azonnal összetörte. Majd gyorsan elkezdték Aelin karját lefertőtleníteni és összevarrni. 

A másik képernyőn Amy szedte össze a fegyvereit, néhány regényt a szobájából, majd becsapta maga mögött és Carmenhez sietett a lány egy táskányi fegyverrel és ruhával megpakolva lépett ki a szobájából. Dan szintén csomagolt, ő viszont rengeteg elektronikus kütyüt és rajzlapokat, mappákat. A terveit, majd megállapodott a tekintete valamin, csak futólag vetettem egy pillantást a képre, de el volt homályosítva. Mint a filmekben a kitakarás. Sóhajtott egy nagyot és azonnal elkezdte összeszedni Lin cuccait is egy másik táskába. Junie legalább annyi fegyvert pakolt be, mint Carmen, majd ő átment Nathaniel átmeneti szobájába is és jó pár ruhát összeszedett. 

- Hogy álltok? - kiáltotta Junie.

- Aelin cuccait szedjük össze! - ismertem fel Amy kiáltását. - Egy perc!

- Mázli, hogy nem Lin pakol. - támaszkodott meg Junie Dan ajtajában.

- Annyira nem, azon agyalok, miben akarom látni, de nem kéne csak a hálóingjeit elpakolnom nem de? - vigyorgott Juniera Dan, mire a két fiú felnevetett. 

- Nem hiszem el, hogy ez történik. - folytatta Junie. 

- Én se. Az is képtelenségnek tűnik, hogy a faterom meghalt. - vágta rá Dan. - Bár sok minden nem változott. Csak Amy az, aki nem tud igazolást szerezni az ötleteiről. 

- Mintha neked nem hiányozna... - horkant fel a fiú. 

- Azt nem mondtam. - jelent meg egy fanyar mosoly a szája sarkában. - Menjünk. 

- És hová? - kérdezte Junie. - A Bázis... Ami régen megóvott minket Irana elől... Csak annyi a mázlink, hogy innen legalább 10 perc séta a földre vezető kijárat, különben már rég elkaptak volna minket. Hová fogunk menni?

- Ejnye, mintha csak ez az egy menedék létezne egy félvér számára. Nem csodálom, hogy Percy ki van akadva. A Félvér táborba megyünk. 

- Sok a duma! - vágott Juniehoz még egy táskát Carmen. - Még el is kell jutnunk a kikötőbe! - nyitotta ki a tűzoltószekrényt és vett le onnan egy kihangosítót. - Lin, Nat, Aelin! Dan terve van érvényben! - tette vissza a mikrofont. - Nyomás!

A társaság futva kocogott végig a folyosón. Linékkel a liftnél találkoztak. 

- A chip? - kérdezte Dan. 

- Eltávolítva. - felelte Aelin, miközben megemelte a karját. 

- Remek. 

A földszintre érkeztek, a kikötőkbe. A Bázis személyzetének java része már beszállt a helyükre és kifelé hajtottak, ám akkor megláttam a szürke csillogást. Dan szemei fennakadtak. Azonnal egy tűzpajzsot emelt mindenki köré. A jégcsap a kikötő kellős közepébe csapódott. Az egyik menekülő tengeralattjárót ketté hasítva, a társaságot egyenesen a falnak passzírozva. A pajzs megszűnt. Amy szemében jég villant, majd a víz felé nyúlt és egy jégcsapot átszúrt... ugyanannak a robotnak a mellkasán, amik ellen a szüleink harcoltak és vesztettek...

Dan azonnal kicipzározta a táskáját és kikapta belőle a laptopját. Figyeltem mit csinál és alig hittem a szememnek... egy apró videókártyára kezdett el minden anyagot rámenteni. 

- Gyerünk... - mormogta. 

Ezt mi a francért csinálja? Ahogy belenéztem a laptopba viszont azonnal rájöttem. Információk voltak rajta, az Olimposzról, a félvér táborról, a kulcsokról valami... Cartosz nevű helyről... utóbbi bármi is volt biztosan nem kerülhet Irana kezére. 

Egyre több robot lépett be a kikötőbe. Derékig merültek a vízbe. Háromszor olyan magasak lehettek minimum, mint egy átlagos ember. Lin idegesen állt, nem tudta mit csináljon. Amy áthasította azt is egy jégcsappal, míg az egyik fel nem emelte a kezét és káosz tört elő belőle. Nat azonnal felemelte a kezét. Az aranyszalag, a rend szembe szállt a káosszal. 

Dan kitépte a chipet a laptopból, előbbit azonnal a szájába helyezte és egy nagyot nyelt, míg az utóbbival felállt.

- Sajnálom kicsim! - vágott  egy fintort, ahogy behajította a vízbe a laptopot.

Mögöttük az ajtó kivágódott. Carmen azonnal megvágta az ujjait és elkapta az első pár őrt, ám amikor megpillantotta Iranát a kést azonnal a mellette lévő vészgombba hajította. A kikötő bejáratát elzárta egy fémből készült tűzfal, ahogy Irana mögött is lezárult egy ugyanilyen ezzel az utat ott is elzárva, ám több robot már benn volt a kikötőben, ugyanúgy fölénnyel rendelkezett. 

Lin bal kezéből azonnal aranyszalagok csaptak elő és tekeredtek Irana karjaira, a nőt gúzsba kötve. 

- Lin! - lőtt ki ez tűzcsóvát Dan, így a lánynak csak horzsolta a vállát az egyik robot által kilőtt jégcsap, de éppen elég volt ahhoz, hogy a lány elveszítse a koncentrációját és Irana a földre essen. 

Dan azonnal a lányhoz rohant és elkapta őt. Lin a fiú vállára támaszkodott, láttam a szemén, hogy beszédült. A lapockája vérzett. Irana hátulról Amy lábába lőtt, majd utána Carmenre lőtt, de a lány hamarabb kitért előle. 

Nat aranyszalagjai azonnal megindultak a nő felé, de hirtelen a torkára egy másik aranyszalag csavarodott, ami egyenesen a robotoktól jött. Aelin felugrott a levegőbe, a karperecéből előpattantak a pengéi és elvágta velük a szagot, de hamarosan újabbak indultak meg a robotoktól. 

- Mondom mi lesz. - kezdte higgadtan Irana, miközben felemelte a fegyvert.

Aelinnek a karjaira csavarodtak, Natnek a lábára, míg Amynek, Dannek és Linnek a derekára. Junienak félig a nyakára és mellkasára.

- A fegyvereteket elkobzom és szépen... Visszamegyünk immár újabb Jacksonokkal a Főhadiszállásomra és folytatjuk a kísérleteket és a faggatást. Onnan, ahonnan abbahagytuk Aelinnel. 

Aelin abban a pillanatban megvadult. Úgy robbant ki belőle az Alvilág ereje, mint valami tűzhányóból a láva. Mindent beborított. Iranát és a robotokat mellkason vágta a sötétség. Irana a falra kenődött míg a robotok a vízbe zuhantak, ám a nő hamar magára talált. Futva indult meg Aelin felé, miközben egy kést rántott ki az övéből és mivel a lány még mindig megvolt kötözve könnyű szerrel kapta el a derekát és nyomta a torkának a kést. 

- Aelin! - kiáltotta elfulló hangon Junie, miközben próbálta a nyakáról a szalagot eltávolítani. 

Dan körül tűz csapott fel. 

- Állj! - ordította Irana. - Hacsak nem akarjátok, hogy megöljem. 

- Csináljátok! - mondta folytot hangon Aelin. - Inkább, mint, hogy oda visszavigyen!

A fém ajtó megmozdult Irana mögött és a fegyveresek elkezdtek beözönleni. Dan tüze fél másodperc alatt semmivé foszlott, miközben lassan megadóan felemelte a kezeit. Őt követte Lin, majd Nathaniel és Carmen. Amy csak a lábát fogta, amiben a golyó még mindig benne volt. 

- Elfogni őket. - adta ki az utasítást Irana. 

- Nem! - taposott a nő lábára Aelin, mire egy vékony vágást ejtett a nyakán, de épp annyira elvesztette a koncentrációját, hogy Aelin megcsavarta a fegyvertartó karját. - Nem fog oda vissza vinni. 

- Oh, dehogyis nem! -  emelte fel a másik kezét Irana, amiben a pisztoly volt és nyomta a fejéhez. 

- Húzza meg. 

- Aelin elég! - szólalt meg Dan. - Nem lesz baj! Ígérem.

Aelin gyilkos pillantással meredt Danre, a szemeiben vörös erek jelentek meg, ahogy a sírás kerülgette. A teste remegett. Alig bírtam elhinni, hogy Aelin di Angelo... Hádész dédunokája a lány, akit eddig a legbátrabbnak tartottam a  Jacksonok között... A pánik szélén áll. 

- Nem... Semmi sem lesz rendben... - suttogta. 

Csak meredten álltam és egyszerűen nem hittem a szememnek. A testvéreimet és az unokatestvéreimet lefogták és kivezették a teremből. Ha valaki megpróbált kitörni, vagy ilyesmi, azt leütötték és ájultan cipelték tovább. 

Ezt nem tudom elhinni... Sose lesz ennek a rémálomnak vége?!

Remélem még nem akartok kinyírni nagyon... *sötét mosoly* véleményeteket, vagy kiakadásotokat várom commentben.