Na, úgy érzem engem a rész végére kiakartok majd nyírni. De úgy is régen akartatok már kinyírni (nagyjából valahol akkor mikor Susanék meghaltak, úgyhogy belefér Xd). A végén kérdéseket fogok feltenni, illetve felvetni egy fajta rendszert, úgyhogy arra majd azért páran válaszoljatok, oké?. ;)

"- Mi hárman vagyunk az utolsó élő Jacksonok."

Pislogva meredtem Danre. Hallottam a mondatot, de képtelen voltam felfogni. 

- Hogy? - kérdeztem enyhén remegő hangon, miközben oldalra kaptam a fejemet először Apámra. Hátha... rosszul hallottam, de apa csak elkerekedett szemekkel bámulta Dant, majd hátra néztem Aaronra, aki szintén hasonlóan nézett ki, csak ő a padlót figyelte, nem az öcsémet. 

- Mi vagyunk az utolsó élő Jacksonok. - ismételte meg a mondatot Dan. - Azért jöttünk öten, mert ennyien maradtunk. A többiek... - siklott a pillantása Edre. - Halottak. 

- Az lehetetlen. - ráztam meg a fejemet, de... ez az egész annyira képtelennek tűnt. - Mi... Mi vagyunk a Jackson család! A legerősebb család a héroszok történelmében! Hogy élhettek egyes egyedül... ti?

- Feltételezem. - találta meg a hangját Ed. - Valaki megölte őket. És tippem is van, hogy ki. Irana? Nem de?

- Igen... - harapott jól láthatóan az ajkába Dan. 

Apa arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd szinte azonnal megrázkódott a válla a nevetéstől. 

- Szóval... akkor 7 év és meghalok. Már várom. - indult el a kanapék felé és foglalt helyet. 

Nagyot nyeltem. Ez akkor is képtelenség. És Apa ezt még mulatságosnak tartja...

- Hogy csinálja? - bámultam az öcsém szemébe, aki csak a nyakához ért és levett egy nyakláncot.

- Az anyám gyöngysora... - szólalt meg Apa. - A 11 éves éned lenyúlta tőlem a kulcshajsza elején.

- A fiókod legalján találtam, de csak részletkérdés. - hagyta figyelmen kívül egy szemforgatás kíséretében Edet. - Figyelj Yui. Normális esetben... ezt nem tenném meg és hidd el, hihetetlenül veszélyes, hogy megteszem, hogy elmondom neked mi fog történni...

El se hittem mit mondott Dan.

- Ezt most komolyan mondod? - kérdeztem egy gombóccal a torkomban. 

Olyan régóta tudom, hogy bármit is rejtegetnek elölem az nagyon komoly dolog, hogy képtelen voltam elhinni, hogy most Dan ténylegesen elfogja mondani nekem.

- Igen. - bólintott. - De csak neked és meg kell ígérned, hogy senkinek sem adod tovább és minden erőddel megpróbálod megakadályozni, hogy ez megtörténjen.

Gondolkodva mértem végig az öcséme. Nem szeretek olyasmibe belemenni, ami... nem tudom, hogy mi, de megértettem Dant. Az előbb közölte, hogy megfogunk halni. Ha Apa is megtudná... Bajt jelentene... Hall miatt.

Bólintottam.

A fiú kibontotta a gyöngysor végén lévő madzagot. A kis kötélen rengeteg tábori gyöngy volt. Közöttük volt még egy egyetemi gyűrű és valami furcsa apró ékkő. Az öcsém az utóbbit vette le, majd a tenyerét nyújtotta felém.

- Mi fog történni? - kérdeztem.

- Aelin emlékeit, Juniét, Natét, Linét és az enyémet fogod látni arról miért jöttünk vissza. A te szemszögedből ez nem lesz több egy álomnál.

- Egy rémálomnál. - szólt közbe komor ábrázattal Junie.

- Értem. - suttogtam az arca ellenére, majd az öcsém ujjai köré fontam a saját ujjaimat. 

Az öcsém arca egyre homályosabb és homályosabb lett, aztán egy pillanatra minden elsötétült. Hangokat hallottam magam körül. Sürgés, forgást, mintha valaki pakolna, más meg fegyvereket élezne. Hirtelen vontak mindent fényessé a Bázis hófehér falai. A közelemben Apa állt. Valaki átsétált rajtam és pár fegyvert dobott neki.

- Közeledik! - kiáltotta Bred.

Apa morgott valamit az orra alatt.

- Mennyi időnk van? - kérdezte Ingrid.

- Durván 10 perc. - vágta rá Izzy.

Én pedig semmit sem értettem. Olyan mintha háborúra, vagy csatára készülnének.

- Basszus. - káromkodott valaki magam mögött. 

Hátra pillantottam, de nem láttam az arcát, sőt a haját sem. Az egész teste olyan volt mint amikor a festőket valaki megzavarja és egy vízcseppet ejtenek a képen lévő személy arcára és minden elmosódik. Csak annyit tudtam, hogy nő az illető.

- Adom a véleményed. - ezt a hangot sem ismertem fel elsőre, viszont amikor megláttam csak döbbenten pislantottam.

Michael volt az, Michael Liber La Rue. Mellette ott állt Annie, anya ikertestvére és Johnny Liber La Rue is, Clarisse két petéjű iker fiai, mindhárman talpig fegyverben.

A zsigereimben éreztem, hogy ha ők is itt vannak... itt valami nagyon nagy baj lehet.

Csattanások hallatszóttak a folyosó felől, mire saját magammal néztem egy pillanatra farkas szemet. Szinte semmit sem változtam. Kicsit erőteljesebb lett az alkatom egy-két helyen, részben a plusz súlytól, részben pedig izomtól. A szememben páni félelem csillant, de nem nekem szólt ez a pillantás, hanem Apámnak.

- Valaki jött. Egy küldött lépett a Bázis külterületére. - mondta az idősebb énem.

- Ó a fenébe. Nem találhatják meg a kócerájt. - mormogta Apa. - Liberék. - fordult a sarokba. - Megtudnátok...

- Persze Ed. - vágta rá Emily. - Gyertek fiúk. - biccentett a testvéreinek és tűntek el a kijárat felé.

- Yui. - lépett át rajtam Ed, mire jobbnak láttam az ajtóig hátrálni. - Jól figyelj rám. Szedd össze a többieket és tűnjetek el a Bázis területéről.

- De Apa... - mondta.

- Semmi de. Értsd meg Irana nagyon veszélyes. A kulcs még mindig nála van és más kulcsok is nála maradtak... - itt olyan torzul beszélt, hogy nem értettem tisztán. Az elmosódott nőre pillantottam, aki két tőrt erősített a combjára.

Van egy olyan érzésem, hogy Dan nem fog felfedni mindent előttem, amiket nem tudhatok ugyanúgy elrejti előlem, mint eddig tette a Bázison.

- Apa segíthetünk! - csattant fel újra az idősebb énem. - Nem ülhetünk valahol tétlenül, míg ti harcoltok!

- Nem nyitok vitát. - vágta rá Apa, majd az arcomat a kezébe fogta. - Ha mi meghalunk valakinek gondoskodni kell a családról. Ti drágábbak vagytok bárminél, mert ti vagytok az új nemzedék érted? Vidd el őket innen. Messzire.

- A Bázis biztonságos Ed nem kell aggódnod. - szólalt meg.... Ez ki?

- Sven. - sóhajtotta Ed. - Ne kezd te is... - könyörgött szinte a hangjával.

Azonnal leesett az állam. Ez Sven?! Te jó ég... Teljesen megváltozott. Az arca férfiasabb lett, az arca borostás volt, még magasabb lett mint eddig. Apánál pár centivel alacsonyabb nálunk, túl fogja nőni őt, pár év múlva. A válla szélesebb lett és kigyúrtabb. Egyszerűen megférfiasodott.

- Teljesen megértem a nézeteidet Ed. - vágta rá tárgyilagosan Sven. - Ennek ellenére nem pártolom, de megértem és elfogadom. Viszont arra ne számíts, hogy elmenekülünk. A Bázisnál nem ismerek biztonságosabb helyet a Földön, leszámítva az Alvilágot.

Az idősebb énem szinte kinyírta a tekintetével a fiút.

Edmund ellépett a két kamasztól és Ingriddel kezdett el beszélgetni.

- Mire volt ez jó? - sziszegte Yui. (De fura ezt mondani)

- Ednek igaza van. - vágta rá Sven. - Irana veszélyes, de ezt te nem látod be. Az a nő őrült és ahhoz is elég őrült, hogy feltaláltasson valamit, hogy kinyírja az összes félvért a világon.

- Aha, ők harcolnak míg mi ülünk ölbe tett kézzel?!

- Pontosan és szurkolunk nekik azt ne felejtsd el! - vágta rá majd kisétált Yui kíséretében a teremből.

Az elmosódott nő felsóhajtott és Edhez sétált, aki már aggódva bámult a két kamasz után.

- Őszintén remélem, hogy nem törik semmi segítség dolgon a fejüket. - mondta Apa.

- Lehet rosszul tesszük, hogy kihagyjuk őket. - gondolkodott el a nő, próbáltam rájönni, hogy ki ő, de egyáltalán nem volt ismerős a hangja.

- Nem fogom végig nézni, ahogy harcolnak.

- A te szüleid is végig nézték a háború idején. - horkant fel.

- Igen, de őket éppen megszállták az egyiptomi istenek. - vágta rá azonnal Apa. - És ők is harcoltak. Amúgy te most kinek a pártján állsz?!

- Nem tudom... Csak...

- Tudom. - vágott közbe Apa. - A régi banda ugyan itt van, de az Angelo hármas nélkül... Olyan jó lenne, ha itt lennének. Akárcsak a többiek is.

- Ők halottak Ed. Kivéve Roset. Ő csak valahol van.

- Félek, hogy Yuiék beleszólnak és bajuk esik. Ennyi az egész. - túrt bele idegesen a hajába Apa.

- Hé. - csúsztatta az arcára a kezét a nő. - Nem lesz semmi baj. - éreztem, hogy mosolyog. - Megoldjuk. Csak ne gondolj ilyesmikre. Felnőttek már. Tudják mennyire komoly az ügy.

- Remélem, hogy igazad van.

- Ilyet is ritkán hallani tőled.

- Hát igen. - viszonozta a mosolyt Apa, majd a nő dereka köré fonta a karját és magához vonta, hogy megcsókolja.

- HÉ! - csattant fel Ingrid. - Csatára készülünk! Utána menjetek szobára!

- Sose változz meg húgi. - húzódott el a nőtől Ed és kacsintott Ingridre.

- Nem fogok nyugi. - legyintett a nagynéném.

A kép hirtelen változott meg. Az erdő szélén álltam, a vízesésnél. Magam körül pedig egy csomó ismerős, de mégis ismeretlen arcot pillantottam meg. 

A testvéreimet és az unokatestvéreimet.

Sven és Aelin halkan beszélgetett kicsit távolabb a bagázstól. Ahogy néztem őket önkénytelenül is Joet és Susant juttatták eszembe. Amikor megpillantottam a Wizards tesókat elszorult a torkom. Lena és Adel kész nő volt, pedig csak 16 évesek itt. Brady pedig teljesen megváltozott...

- Nem érdekel mik az ötleteid Yui és a rossz előérzeted sem érdekel. A szüleink legendák! Nem lesz baj!

Jézusom... ez Amy.

A húgomra kaptam a tekintetem és azonnal leesett a szám. Farmert viselt egy egyszerű pólóval, de valami földön túli energia áradt belőle. Vörös haja loknikban omlott a hátára. Zöld szeme fáradtan, idegesen csillogott. Hihetetlen, de úgy tűnik a húgomnak is vannak Aphrodité génjei, amik elég jól elő fognak jönni az elkövetkezendő években.

- De Amy... - mondta az idősebb énem.

- De Yui. - utánozta őt. - Megbízom bennük. Ők legendák a félistenek körében, ha ők nem tudják megállítani Iranát, akkor senki sem!

Felemelte a kezeit, mire a vízesésből némi víz vált ki. Egy egyenes lappá alakult át, majd megjelentek benne Ingridék.

Mindenki leült a fűbe, így én is követtem a példájukat. Dan közvetlenül Lin mellett foglalt helyett. Meglehetősen vidám volt. Olyan furcsa volt így látni minket. Felnőttként. Vagy legalábbis majdnem felnőttként. Együtt.

- Kezdődik a buli! - kiáltotta Dan.

Igaza volt. Edmundék előre sétáltak a harcmezőn, akárcsak Irana és beszédbe elegyedtek.

- Hang nincs? - kérdezte Carmen.

- Hupsz bocs. - csettintett Amy.

- Kinél van popcorn? - érdeklődött Junie.

- Tessék. - adott hátra egy dobozt Lin. - De kérem vissza!

- Jójó. - legyintette le Junie, majd markolt bele.

A beszélgetésből csak pár mondat foszlányt kaptam, mintha Dan lerövidítette volna a filmet a kedvemért, hogy csak az érdekes részeket lássam. Tudtam miről beszélgetnek, hogy megadhatják magukat, vagy harcolhatnak. Természetesen az utóbbi mellett döntöttek. A csata is le volt rövidítve. Láttam, ahogy Apáék az erejükkel leverik őket, hogy Izzy káosz szörnyeket idézz meg, Michael pókember módjára szórakozik az indáival és győzi le őket. De aztán történt valami furcsa.

- Az mi? - kérdezte Ingrid. - Ott hátul.

Edmund összevont szemöldökkel bámulta a furcsa monstrum gépeket, amik egy páncélos robotra hasonlítottak.

- Nem tudom. Van ötleted? - nézett az elhomályosított nőre.

- Sose láttam még ilyeneket, de... valahonnan ismerősek.

- Izzy! - kiáltotta Ed, miközben a páncélok felé mutatott.

Szerencsére vette az adást a nő és a káoszt arra irányította, ám amint a közelébe ért az erejével a gépek beindultak és Irana arcán mosoly terült szét.

Aztán Izzy egyszer csak hátra vágódott és kiabálni, vergődni kezdett a földön. A kezeit fekete káosz borította.

- Izzy! - sápadt el Ingrid, és rohant a nő felé, akárcsak Bred.

Mindenki ledermedt körülöttem, mintha egy bombát helyeztek volna be közénk, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat és nincs menekvés. De valamiért nem robbant fel a bomba azonnal, viszont folyamatosan ott bámult téged azzal a gondolattal kekeckedve, hogy ha megmozdulsz vége az életednek.

Izzy remegni kezdett, ahogy egyre feljebb és feljebb futott a kezén a káosz. A bőre... bomlani kezdett.

- Ne... - motyogta. - Ez... nem lehet...

- Izzy. - guggolt le mellé Ingrid. - Mi a franc volt ez? - káromkodott.

- Tűnjetek innen. - suttogta a nő.

- Izzy. - térdelt le mellé Bred és fonta körbe a felesége kezeit a rend szalagjaival, de az ereje nem hatott.

- Miért? - kérdezte ijedten Ingrid.

- Azok. - pillantott a fém páncélok irányába. - Valahogy visszaverték a képességem. - sziszegte a fogai között.

A fémpáncélos alakok felemelték a kezüket és... magam is alig hittem el, de káosz áramlott ki belőlük, mint az előbb Izzyéből.

- Ez nem lehet. - mormogta Ingrid.

- Bassza meg! - káromkodott az elmosódott nő. - Megvan honnan ismerősek! Láttam őket valakinél egy tervrajzon! Ezek lemásolják a képességeket látás alapján 5 percig, ha pedig megkapják az illető DNS-ét örökké! Elmentik, mint egy adatot.

- Csúcs. - sóhajtotta Izzy. - Bred mi tart ennyi ideig?

- Nem hat az erőm rá. - kezdett bepánikolni a fiú.

- Tessék? - sápadt el Izzy.

Ed hátrébb ugrott a káosz rétegtől és a nőt maga mögé tolva jég szilánkokkal kezdte ellőni a gépeket.

- NE! - kiáltotta a nő.

Ed az egyik csoport jéggel egy robotot elpusztított, de a többi most jeget és vizet kezdett el kivonni a levegőből, mint eddig Edmund.

- Jaj ne már! - sóhajtotta Apa. - FEDEZÉKBE!

A többiekre néztem, akik feszülten nézték a képernyőt. Én se tudtam mást tenni, mint nézni, ahogy apránként lemásolják a felnőttek erejét és egyre inkább úgy tűnt, hogy Irana... hogy az a nő legyőzi a legendánkat, megint. Anyámat, Susant, Petert, Joet és Diát már megölte, de most... ez az őrült nő mindenkit utánuk küld.

Szőlőinda feszült szőlő indának, víz víznek, rend rendnek és káosz káosznak. Az egész olyan volt, mintha a világ vége jött volna el. Csak kiszáradt szájjal néztem mi folyik ott. Izzy arcát teljesen belepte a káosz, Bred próbált tenni valamit. A szemem elé kaptam a kezemet, amikor az egyik szörny egy jégcsapot átküldött a mellkasán. Izzy hangját hallottam, majd amikor leengedtem a kezemet a szemem láttára vált porrá és hamuvá. A káosz.... Anyával is ez történhetett.

Ed ekkor ért oda és azonnal térdre zuhant. Valamit mondott, de nem értettem mit. Ingridnek kiáltott valamit, aki elkezdett a torz nő felé rohanni, míg Edmund Lucy felé sietett. Kőkeményen harcolt. Jégből különböző állatokat idézett meg, amik felmásztak a fémszörnyekre és igyekeztek szétrágcsálni a berendezésüket. Oldalról csattanás hallatszott. Ingrid az egyik fa törzsének repült. A fejéből vér szivárgott. Igyekezett meggyógyítani magát, de semmi esélye sem volt. Felpattant és próbált áttörni a védelmi vonalon. Gregorio mellette maradt.

- Lucy! - kiáltotta Ed. - Menj el innen!

- Nem vagyok a gyereked, hogy engem is elküldj innen. - idézett újabb szörnyeket, hogy azok saját másukkal harcba szálljanak.

- Kérlek. - kapta el a karját Ed. - Nyerj időt. Menj a táborba. Szólj Kheirónnak.

- Ed, már felnőttem és...

- A kis húgom maradsz akármi van és nem fogom végig nézni, ahogy meghalsz, de valakinek figyelmeztetnie kell a tábort. Ha eszek az izék bejutnak oda vége mindennek.

Lucy bólintott és az erdő felé kezdett rohanni. Annyi állatott idézett meg még, hogy segítsen, de aztán őt magát elnyelték a fák. Apa felsóhajtott és a páncélosokra nézett, majd vízzel kezdte bevenni őket és bejuttatni minél több résen keresztül a rendszerbe, hogy ott aztán szétfagyassza a vezetékeket.

A torz nő Emily mellett állt és a száját rágta.

- Miért nem használod az erődet? - kérdezte Emily.

- Már csak az hiányozna nekünk, hogy arra is képesek legyenek amire én. - horkant fel. - Kéne egy fegyver.

- Tessék. Áthatol mindenen, ha jó helyen célzod őket. - adott neki egy pisztolyt és egy 50-es lőszert.

- Kösz.

- Sok sikert.

- Neked is.

Azzal elkezdett egyre közelebb rohanni, fogalmam sincs miért. Egy biztos lőállást keresett talán, de mindegy is mikor már tisztán látott minden részletességet az ellenségen lőállásba helyezkedett és lőtt, majd káromkodott.

- Túl vastag a páncél... - suttogta. - De talán...

Rohanni kezdett. Nagyon gyorsan a páncélosok felé, majd kikerülte az egyiket. Az azonnal utána futott. Ekkor viszont Ed eltalálta a fő áram körét és összeesett.

- Szép! - kiáltotta a nő. - Kár, hogy még mindig van egy csomó. - a nő abban a pillanatban megdermedt.

Összeszorítottam a szemem, mert éreztem, hogy baj lesz, mire kinyitottam a harcmezőn csak hullák hevertek a páncélosok előtt. A többiek körülöttem nem mozdultak. Lin keze éledtelenül lógott a popcornos tányérba, míg Dan szeme teljesen üres lett.

- Apa... - suttogta Amy. - Nem... Nem! - rázta meg a fejét és szorította rá a kezét, mint aki szétakarja tépni a saját koponyáját.

- Ingrid. Még él. - suttogta Sven.

A nő a másik oldalon volt, így a brutális feltételezem káosz robbanás őt nem érte, de Gregoriot igen. Ingridet pedig számos őr vette körbe és lökte térdre. Az ő pillantása is olyan volt, mint Dané, annyi különbséggel, hogy a szemében düh is lángolt. Egy helyen az emberek gyűrűje kinyílt és Irana lépett be rajta.

- Szervusz Ingrid. - mosolyodott el a nő.

- Ezt nagyon meg fogod bánni, te aljas szemét rohadék. - suttogta a nő.

- Óh. Egyszerűbben megúszom, mint gondolnád. Hol a Bázis?

- Ha megölsz akkor sem árulom el.

- Így is úgy is sort kerítünk rá, de előbb. - egy kést rántott ki az övéből és levágta a nő egyik hajtincsét. - Köszönöm. - mosolygott. - Már csak az... új Jackson nemzedék DNS-e kell és tökéletes lesz a hadseregem. - pillantott fel a fémpáncélosokra.

- Nem találod meg őket.

- Már rég megtaláltam őket. Éppen lefagyva nézik, ahogy meghaltok. - Ingrid arcából kifutott a szín, de a többiekéből is körülöttem. - Öljétek meg. - nézett az emberekre, mire azok egy sorozat lövést adtak le.

Az idősebb énem eltaszította a képet és a többiekre nézett, akik csak visszameredtek rá. Teljesen sokk alá kerültek.

- Futás. - nyögte ki végre Yui. - Nem hallottátok? Futás!

A motorok erre azonnal felcsendültek észak felől. A fák közül emberek bújtak elő. Az idősebb énem előre sétált és szaggatottan kifújta a levegőt.

- Wizardsék, Cortezék, Stirlingék futás. Dan, Amy ti is. A többiekre szükségem van. - suttogta olyan halkan, hogy csak a többiek hallják.

Sam, Jane, Aelin és Sven előrelépett Yui mellé. Azonnal összerándult a gyomrom, mert egyszer már tanúja voltam ennek a felállásnak. Akkor is Irana elől menekültem, csak éppen nem egy rétről, hanem a lebegő Bázisából.

A többiek cikcakkban rohanni kezdek a fák között. Egyre gyorsabban vert a szívem, ahogy éreztem, hogy ennek mi lesz a vége.

Az emberek megindultak Aelinék felé. Fegyverek dörrentek el, mire Sam a halántékára illesztette a kezét és a többiek körül egy pajzs jelent meg.

Aelin csettintett egyet, mire a legtöbb őrt démonok fegyverezték le. Az idősebb énem kezeiben tűz és víz járt táncot, majd az egész az emberekre irányult.

Az ajkamba haraptam és csak figyeltem, hogy megint úgy tűnik győzelemre állunk, de valami nem stimmelt, hiába bombázta őket villámokkal Jane és kövekkel Sven. Tudtam mi lesz ennek az egésznek a vége.

Motor hangját hallottam a fejem fölött és valahol hátrébb landolhatott egy helikopter. Aelin és Yui megfordult, hogy az esetleges támadásokat kivédjék. Sam pajzsa ugyan tartott még és halandók ellen harcoltak, de... Rossz előérzetem volt.

Aelin hamarabb támadt, mint hogy tisztán kivehette volna az ellenséget, ám az illetőről lecsapódott az ereje.

- Pontosan ilyen fogadtatásra számítottam. - amint meghallottam Irana hangját kirázott a hideg. - Éppen ezért hoztam magammal némi segítséget. - vett le a nyakából egy medált.

- Ne! - kiáltotta Sven, mire a medál pulzált egyet és a rokonaim elestek.

Az idősebb énem állt leghamarabb talpra és felemelte a kezét. De nem történt semmi.

- Jó kis kulcs ez. Legalább olyan jó mint a Védelem amulettje. Ti szereztétek meg, ha jól emlékszem. - pillantott Svenre. - Eltompítja a természetfeletti képességeket 12 órára. Elfogni őket!

- Vegye le rólam a mocskos kezét! - kiáltotta Aelin.

Felém indultak el, mire Irana csak legyintett. Kezek kulcsolódtak Svenre, Samre és Janere. Furcsán kábák voltak mindannyian, mintha az erejük elvesztése kiszívta volna az energiájukat is.

- Pakoljátok fel őket a kocsira. Kivéve Yuit. - vett elő egy fegyvert és nyomta Yui fejének.

- Eresszen el! - könyökölte gyomorba a fickót Jane, de közben, így is a kocsi felé taszigálták, ami a fák között bújt meg.

- Engem nem visz oda vissza. - suttogta Yui. - Nem megyek vissza a lebegő börtönébe.

- Nincs is rá szükség. - mosolyodott el. - A DNS-ed megvan még kiskorodból. Így feleslegessé váltál. - biztosította a fegyvert. - Furcsa mód neked köszönhetem, hogy kitaláltam ezeket a robotokat. Így hát légy büszke magadra. Kevés embernek mondok köszönetet.

- Francba. - káromkodott Aelin és könyökölt bele minden erejéből a férfi gyomrába. Nem volt a teste ura, amikor az elengedte, így földre esett, de szinte azonnal felpattant és rohanni kezdett. Kicsit jobban viselte az ereje elvesztését, mint a többiek.

- Apádtól nem tudtam elbúcsúzni, majd add át neki üdvözletem az Alvilágban. - vigyorodott el Irana, aztán... Meghúzta a ravaszt.

Remegni kezdett a kezem és csak sokkoltan bámultam, ahogy az idősebb énem hátra esik egyenesen Aelin karjaiba.

- Yui... - Aelin hangja megtört volt. Az idősebb énem arcára tette a kezét és a homlokom közepén tátongó lyukat bámulta, amiből ömlött a vér, majd fölém pillantott.

Próbáltam vissza emlékezni, hogy mikor láttam utoljára ilyennek Aelint, mikor láttam utoljára sírni, de... azt hiszem még a szülei halálánál sem láttam őt sírni.

- Egyszer meghal és akkor személyesen gondoskodom róla, hogy a Tartarosz legmélyebb bugyrában bűnhődjen ameddig a világ világ. - halkan beszélt, de minden egyes szavában őszinte fenyegetés izzott. - A Sztüxre esküszöm, hogy ez így lesz. Túl sok minden van a rovásán. Hol akar megállni? A szüleim. Hallie, Edmund, Peter, Dia és még napig estig sorolhatnám kiket ölt meg. Mikor lesz elég?

Irana lepillantott Aelinre, állta a lány pillantását.

- Furcsa, hogy pont te, aki legalább annyira erőszakos, mint Ingrid. Anyád módszerét választod és inkább beszélsz. - mondta.

- Mikor lesz elég?! 

- A kulcsok segítségével rég megtehettem volna. Már hét éve túl lennénk ezen, ha akkor nem avatkozol közbe... - újabb eltorzított szavakat hallottam.

- Szép szöveg, pedig a férje a politikus. De meg akarom tudni, hogy miért teszi mind ezt. Mit ártott a családom?

- Vigyétek őket a főhadiszállásra. - fordította el a tekintetét Aelinről, aki még mindig ott ült a kezeiben... velem.

- Miért?! - emelte fel most először a hangját Aelin, de azonnal összerezzentem, nem hiába démonúrnő a beceneve, legalább annyira félelmetes is. - Csak ennyit kérek.

Irana keze ökölbe szorult.

- Lesz elég időnk Aelin di Angelo. - aztán ránézett a lányra. -Talán ez idő alatt elmondom miért.

Egy férfi megragadta Aelin kezét, de a lány lerázta magáról és metsző pillantást vetett rá. Lassan fektette le a testemet a fűbe és simította le két nyitva lévő szememet, aztán felpillantott, de nem Iranára. Egy pillanatra megmertem volna esküdni, hogy lát engem. Viszont mikor kicsit hátrébb léptem... valóban ott álltam. Illetve nem teljesen én, hanem az idősebb énem... szelleme.

- Nehéz lesz. - a többiek nem hallották, ahogy az idősebb énem megszólal, csak Aelin és én. Ez... ez Aelin emléke. - Próbáld meg túlélni. A lebegő börtön havonta egyszer landol. Csak akkor tudsz kijutni.

Aelin sóhajtott egyet, majd felállt a testem mellől és hagyta, hogy az őrök a kocsi felé vigyék, ahol már elkábítva ott hevertek Svenék. Mielőtt belökték volna az ő karjába is egy injekciót nyomtak.

A következő pillanatban már nem voltam ott, hanem az erdőben. A kép folyamatosan száguldott körülöttem, mintha futottam volna. Egy vörös folt suhant el mellettem.

Amy.

Előtte egy fekete, aki egy szőke hosszú hajú lányt húzott maga után.

Dan és Lin.

Dan kivett a zsebéből valamit.

- Tartsátok szemmel a többieket! - lihegte, majd a levegőbe dobta a gömböt, ami ezernyi kis darabra reppent szét és tűnt el az erdőben.

- Nem vezethetjük el őket a Bázisra! - kiáltotta Brady.

- Akkor rázzuk le őket. - vágta rá Nat. - Szétválni.

- Tala a Bázisnál! - mondta Carmen.

Mindenki más irányba kezdett el futni. Cikkcakkban vették be a fákat, láttam, amint Amy a hegyek felé kezd futni. Én viszont nem arra mentem, hanem Lenát és Adelt követtem.

- Gyorsabban! - kapkodta a lábát Adel.

- Jégen könnyebb lenne.

- Igen, neked. - mosolyodott el halványan Adel. - Gyere. - ugrott át egy bokrot. - A tónál lehagyhatjuk őket!

Nem lőttek rájuk, Adel és Lena jó tempót tartottak. De egyre távolabb kerültek a Bázistól. Egy idő után nem hallottam mást csak a lihegésüket. Elértek a tavakhoz. A fából összetákolt kis hídhoz rohantak, de lefékeztek a híd tetején.

- Káromkodhatok? - kérdezte Lena.

- Csak tessék. - suttogta Adel.

- Ó a fenébe.

A híd túloldalán jó pár fegyveres állt.

- Vissza. - adta ki a parancsot Adel, de abban a pillanatban onnan is utolérték őket.

- Ajjaj... - hátráltak vissza a hídra, majd összenéztek és megállapodott a pillantásuk a folyón, ami... aminek a vége a vízesésnél van...

- Örülök, hogy a testvérem voltál. - mosolyodott el Lena.

- Gyönyörű pillanatok voltak. - viszonozta a mosolyt Adel, majd az ikrek megfogták egymás kezét és elrugaszkodtak a talajtól, de mielőtt a vízbe értek volna két fémkar kapta el őket.

- Mi a...?! - visított fel Lena, majd amikor meglátta azokat az izéket, amik megölték a felnőtteket még nagyobbat sikított.

Az egyik fegyveres felemelte a pisztolyt és két lövést adott le. Lena azonnal kitépte a karjából az altatónyílt miközben a fémrobot letette őket. Adel nem bírt megállni a két lábán azonnal elájult.

- A... Adel... - motyogta kábán Lena, alig tett két lépést a testvére felé az ő teste is felmondta a szolgálatot és összeesett.

A kép ismételten ugrott. Bradyt követhettem nyomon, aki a közeli hegység folyosóiba vetette magát. Itt nőttünk fel. Nálunk jobban senki sem ismeri ezt a helyet. Utána 10 katona masírozott liba sorban a szűk szoroson.

Brady megállás nélkül zárta el maga mögött üveglapokkal a járatot. Jól csinálta. Nagyon jól. De tudtam, hogy ez nem lesz elég.

Az út ketté nyílt és Brady jobbra kanyarodott felfelé egyre magasabbra a hegyen... Már tudtam mi a terve. A fiú folytatta az ereje használatát. A fegyveresek jócskán lemaradtak tőle.

Brady gyorsabban kezdett rohanni. Megkapaszkodott a járat egyik oldalsó sziklájában és felrántotta magát a felszínre. Amint felbukkant a túloldalról fegyveresek kiabálása hallatszott. Brady elkáromkodta magát és gyorsabban kezdett rohanni. Látszólag a fal felé rohant, mosolyogva intett a fegyvereseknek, majd a levegőbe ugrott. Valamelyik fickó ijedten levegő után kapott, azt hitte, mint amit mi is először, hogy a falnak ugrik. Viszont Brady egy nagyon vékony résen átcsúszott és a mélybe zuhant.

Sötét volt mindenhol, csak bőr súrlódását hallottam, ahogy Brady egyre mélyebbre zuhant a hegy gyomrába, egy helyen kitágult a vékony cső és Brady a tőrt kövekben landolt. Lihegve felnevetett és neki dőlt a falnak. Már kezdtem elhinni, hogy megúszta, de elemlámpa fénye világította meg hirtelen a helyet. Brady az arca elé kapta a kezét és némán bámulta a rámeredő csövet, majd a fegyveres fickót. Az ő karjában is egy altató nyíl landolt.

~~~

- Kiket szedtetek össze ? - kérdezte Irana, majd mikor megpillantotta Adelt, Lenát és Bradyt elmosolyodott. - Remek. Már így is sok időt pazaroltunk. Dobjátok be őket és tűnés innen.

Engedelmeskedtek az őrök és a Wizards kölykök is bekerültek a kocsiba.

~~~

Újra visszakerültem az erdőbe, ahol csak Dan és Lin rohant. Hátra pillantottak. Sehol sem volt senki.

- Most mi legyen? - kérdezte Lin.

- Várj egy kicsit. - vette elő Dan az okos telefonját. Valamit beütött rajta, mire számos ablakot vetített ki elé a levegőbe a kis gép. - Elmennek. Irány a Bázis, gyerünk. - húzta fel Lint.

Pár perc alatt elsőként futottak be a Bázisra. A kapuban álltak és várták a többieket. Carmen és Junie futott be utánuk, majd Nat és Amy.

- A többiek? - lihegte Amy.

- Mi értünk ide elsőként. - vágta rá Lin.

Dan arca egyre sápadtabb lett, ahogy a telefonján nézett valamit.

- Dan. - szólalt meg Amy. - Minden rendben?

- Nem. - azzal a kezükbe nyomta a telefont ő pedig bement az épületbe.

Amy előre tekerte a videókat és... úristen... Amiket szabadjára engedett Dan azok mini kamerák voltak és felvettek mindent.

- Yui... meghalt?! - kerekedtek el Carmen szemei.

- Aelint, Svent, Samet, Janet, Adelt, Lenát és Bradyt elfogták. - túrt idegesen a hajába Junie.

A megmaradt négy Jackson és a Stirling tesók besétáltak a Bázisra. Dan ment elől szigorúan maga elé meredve. Amy kétszer megbotlott a saját lábában annyira sokkolták az események. A nappaliban álltak csak meg, ahol helyet foglaltak a kanapékon.

Neki támaszkodtam a karfának és csak figyeltem őket.

Senkinek sem volt kedve megszólalni és mindenkiből hidegség áradt. Nat az ujjaival dobolt a hasán, Amy üresen bámult ki a fejéből, Junie pár perc alatt felpattant és fel-le kezdett járkálni a szobában, furcsán vette a levegőt, mintha próbálná leküzdeni a benne mozgó érzelmeket. Carmen egy kést forgatott az ujjai között. A nyelét bámulta, amin egy üzenet volt. Emlékszem erre a késre az anyától kapta, amikor elkezdte kiképezni. Ez az egyetlen fegyvere, amit sosem használt ölésre, nehogy baja essen a rajta lévő üzenetnek. Dan terpeszben ült, a kezeivel a térdein támaszkodott és lehajtott fejjel bámulta a talajt. Lin apránként végig mért mindenkit ahogy én.

- Ugye... Ez... csak... Valami vicc. - nyögte ki, majd megint eltorzult a hang. - Edmund, Ingrid, Gregorio, Jake... Anya, Apa, Liberék, Annie, Yui... Nem...

- Halottak. - mondta ki Dan. - Lucy pedig eltűnt.

- Nem tűntem el. - lépett be a nő a Bázisra. Sosem láttam még ilyennek Lucyt. A szeméből kiveszett minden vidámság a helyére düh költözött akkora düh, amit eddig csak Apa és Ingrid szemében fedeztem fel. - Hol a francba voltatok?! - kiáltott rájuk. - Megbeszéltük, hogy itt maradtok!

- Azt beszéltük meg, hogy... - kezdte Amy.

- Ne feleselj velem Amy! - ordított rá a húgomra. - Azt kérdeztem mégis, hol a francba voltatok?! Egyáltalán, hogy gondoltátok ezt?! Nem azért mondtuk, hogy maradjatok itt mert be akartunk titeket zárni, hanem mert ez kurvára veszélyes feladat volt! Hol a francba voltatok és miért csak ti négyen vagytok itt a Jackson kölykök közül?! - a végére olyan hangosan beszélt, hogy Amyék csak ijedten ültek miközben a cipőjük orrát bámulták. Én is csak döbbenten ültem. Lucy sosem emelte fel még a hangját a saját gyerekeivel szemben talán egyszer, de velünk soha.

- Yui meghalt. - szólalt meg Junie. - A többieket elrabolta Irana.

Lucy dühe abban a pillanatban elpárolgott. A keze remegni kezdett, a szemei pedig hatszorosára tágultak, arcára furcsa érzelem ült.

- Úgy érted.... - suttogta. - A gyerekeim...

Carmen csak bólintott. Lucyt pedig minden erő elhagyta és térdre esett. A fejét rázta folyamatosan, miközben a szemében könnyek csillantak.

Carmen azonnal felpattant és magához ölelte a nőt. A karját simogatta megállás nélkül, de nem mondott semmit, amit nem csodálok mit lehet mondani annak, aki egy pillanat alatt elvesztette majdnem mindenét.

- Meg kell mentenünk őket. - szólalt meg Junie.

- Nem fog mennie. - suttogta Lucy. - Irana főhadiszállásába képtelenség bejutni Zeuszos nélkül. - a hangja fojtogató volt, ösztönösen előre léptem, hogy átöleljem. Lucy... Élénken él bennem amikor Apa mesélt a gyermekkoráról, hogy milyenek voltak ők négyen. Peter, Susan, Edmund és Lucy.

Peter volt a legönzetlenebb ember, aki nem akart mást csak elérni, hogy a félistenek éljenek. Nem volt jó harcos, de a háttérben nagyon sok mindent köszönhettek neki.

Susan a felesleges esztelen csatákat próbálta elsimítani, hideg volt, kőszívű, de csak azért mert egy politikus nem kormányozhat érzelmekkel, csak racionalitással.

Apa volt a másik észlény. Ha Susannel össze dolgoztak nyert ügyük volt.

Lucy... a kis édes, aranyos tündér mindenkiben meglátta a jót, mindenkihez szeretettel fordult. De most...

- Ha nem teszünk valamit megölik őket. - vetette ellen Nathaniel.

Amy az ujjaival elkezdett dobolni a térdén.

- És van ötleted, hogy akarsz bejutni? - kérdezte Lin. - Azt mondta Yui, hogy az a hely egy erőd. Havonta egyszer landol csak, hogy feltöltse a készleteit. Ha most odaviszik őket csak egy hónap múlva tehetünk bármit is. De nem tudjuk hol landolnak.

- Oroszország területén nyilván. - mondta Dan.

- Leszűkítetted a kört 17 millió 98 ezer négyzetkilométerre. - szólt be neki Carmen.

- Egy hónap túl sok idő. Az alatt kis milliószor megölhetik őket... - gondolkodott el Amy.

- Van terved? - nézett a lányra Junie.

- Csak kezd. - felelte a vörös hajú. - Ki kell várnunk ezt az egy hónapot. Először is küldenünk kell egy figyelmeztetést a görög és a római táborba.

- Azt bevállalom. - suttogta Lucy. - Bármi kell segítek, csak hozzátok vissza őket.

- Dan. - nézett az öccsére Amy. - Be tudsz törni a műholdba?

- Persze... de ne felejtsd el, hogy Irana egy felhőnek álcázza a kócerájt.

- Igen. De a kikötésnél nem használja. Ha visszanézed a régi műhold felvételeket találhatsz benne valami sémát, hány landoló helyük van, milyen órában mennek oda.

- Értem. - bólintott a fiú. - Egyéb sóhaj?

- Nincs. Egyelőre ennyit csinálj. Lin, Nathaniel. Nagyon nagy dolgot szeretnék kérni tőletek.

- Igen? - kérdezte a fiú.

- Menjetek le az Alvilágba kérjétek meg Hádészt, hogy hadd beszéljetek Yuival...

- Nem lehet. - vágott a szavába Lin. - Nagyapa két hete lezárta az Alvilágot. Az összes kapu le van zárva és... árnyékutazással se tudunk lejutni, mintha valami bajra készülődne. Csak szellemként lehet lejutni a sorok pedig kígyóznak Kharónnál.

- Hogy?! - kapta a lányra a fejét Amy. - De az Alvilág... - az ajkába harapott és felpattant a helyéről, majd Danre nézett.

Látszott rajtuk, hogy valamiről dumálnak, de valahogy sose voltam rá képes, hogy kiolvassam a szemükből mire gondolnak.

- Megyek. - állt fel a fiú és tűnt el a folyosón.

Amy összefonta a mellkasa előtt a kezét.

- Készüljetek fel rá, hogy ez... nagyon kemény dió lesz. Legalább olyan kemény, mint a kulcshajsza, ha nem rosszabb.

- Pedig ott is majdnem meghaltunk... - húzta el a száját Junie, majd felállt és a kezét Linnek nyújtotta. A lány rámosolygott és elfogadta. Láttam rajta, hogy bármelyik pillanatban összetörhet, csak abba kapaszkodik, hogy segítenie kell nekünk.

Junie finoman átkarolta és megölelte. Lin a vállába temette egy pillanatra az arcát.

- Nem lesz semmi baj. - nyugtatta Junie. - Megoldjuk mint mindig.

- Tudom. - felelte a lány. - De... A szüleim...

- Most ne gondolj rájuk. Még sok dolgunk van, majd este. - húzódott el a lánytól. - Egy valamire megkérhetlek? - indultak el kifelé. Junie keze még mindig a lány derekán pihent.

- Mire?

- Ha Dan elkezdi elásni magát tőlünk, ahogy az Ed is tette a csapatával légy oly kedves és rángasd meg egy kicsit a tökeit, hogy észhez térjen.

Lin halkan kuncogott, mire a szemeibe visszatért az élet.

- Te, hogy tudsz még most is poénkodni? Szakítottál a barátnőddel, hogy ne essen baja ebben az... izében. A szüleid pedig... - nem fejezte be a mondatot. - És te mégis vidám maradtál.

- Azért volt egy pillanat, ahol azt hittem, hogy mindjárt önként és dalolva levetem magam a vízesés tetejéről, abban a reményben, hogy egy sziklán landolok, de... - sóhajtotta a fiú. - Azt hiszem Dannek kelleni fog némi idő, ahogy mindannyiunknak, hogy kezeljük ezt a helyzetet és... most nem tehetjük meg, hogy elhagyjuk magunkat.

- Nem értem... mit ártottunk Iranának, hogy a fejébe vette, hogy megöl mindenkit?

- Még nem akar megölni minket... Azok a gépek... A DNS-ünk kell, tanulmányozni akar minket kideríteni, hogy működik az erőnk és csak azután fog megölni minket. - húzta el a száját, majd hirtelen megtorpant. Összevont szemöldökkel bámult maga elé.

Lin megfordult és pislogva bámulta a fiút.

- Minden rendben? - kérdezte.

- Persze. - vágta rá a fiú. - De... beszélnem kell Amyvel és Carmennel. - fordult meg a folyosón és hagyta faképnél Lint.

Pár perc alatt visszajutott a nappaliba, ahol Amy és Carmen beszélgetett, vagy legalábbis próbáltak.

- A kulcsok. - szólalt meg.

- Mi van velük? - kérdezte Amy.

- Azon gondolkodtam Iranának mire kelhetek a kulcsok?! Emlékeztek mi volt mikor megtaláltuk, hogy Irana mire kényszerített minket?! - kérdezte. - Az a tárgy bármire képes!

- Igen... És? - kérdezte Carmen.

- Valami bántja Irana csőrét, valami aminek köze van a félistenekhez, nem személy szerint hozzánk, hanem magukhoz az istenekhez és a gyerekeikhez. A kulcsokkal le akarta taszítani őket a trónról sikerült volna neki, halandóvá tehette volna őket. De 30 kulcsot odaadtunk Mr. Palmernek a Könyvtárosnak, három Iranánál maradt, kettő nálunk. A gépekkel beakar törni a könyvtárba és megakarja őket szerezni, majd jönnek a táborok, az Olimposz és minden.

- Ezért zárkózott be Hádész. - kerekedtek el Amy szemei. - A kulcsokat nem ők teremtették, így nem tudják megsemmisíteni, hatással vannak rájuk. Hádész háborúra készül egy halandóval szemben.

~~~

Önkénytelenül is elkezdtem remegni, ahogy bekerültem arra az átkozott helyre, ahol egyszer több hónapot töltöttem. Egy folyosón álltam. Még pedig nagyon jól ismertem ezt a folyosót, nap mint nap hurcoltak ki innen és vittek el előbb az orvosi vizsgálatokra, majd... majd az oszlophoz ahol megkaptam a korbács ütéseket.

Irana lebegő börtöne.

- SVEN! - hallottam meg Aelin kiabálását.

- Aelin. - csendült fel Sven hangja.

Elindultam a hangok irányába. Szaporán szedtem a lábaimat. Ez a folyosó nem volt ismerős. A végtelenbe nyúlva csak cellákat láttam. Folytattam az utat, ezúttal lassan. A legtöbb cella üres volt. Egy kettőben láttam mozgolódást, de nem láttam az arcukat a sötéttől.

- Sam! - oldalra kaptam a fejemet és az egyik cellában Janet pillantottam meg. - Ébredj. Gyerünk. - nyúlt át a szomszédos cellába a rácsok között és próbálta elérni a bátyját. - AELIN! SVEN!

- Jane? - ez Lena volt... asszem.

- Adel? Lena? - kapta fel a fejét Jane.

- Lena vagyok. - mondta a lány. - Hol vagyunk? És hol van Adel?

- Bevágta a fejét a melletted lévő cellában. - nyögte a lány. - Ahh... basszus... Hol a francba vagyunk?!

- Aelin! Sven! Hallotok engem? - kiáltotta Jane.

- Túl jól is. Itt vagyok! - nyúlt ki egy kéz az egyik rács mögül. - Válaszolva a kérdésetekre ikrek. - sóhajtotta a lány. - Üdvözölök benneteket Irana lebegő börtönében. Ahonnan nincs kiút. - dőlt végig a lány a cella padlóján.

- Sam! Van fagyim. - mosolyodott el Jane.

- Hol? - kapta fel a fejét a fiú, majd végig mérte a környezetét. - Ööö... Kilyan megint büntetni akar minket? - nézett a húgára a fiú. - És hol a fagyim?

- Valahogy fel kellett ébresszelek. És amúgy meg, bárcsak Kill szívatna minket. - sóhajtotta Jane. - Aelin, hogy érted, hogy nincs innen kiút? Legutóbb bejutottunk és ki is törtünk.

- Ott volt egy seregünk. - vágta rá Sven.

- Hát egyszerű. - szólalt meg Brady. - Hívja ide Aelin a démonkáit.

- Bárcsak ilyen egyszerű lenne... - mormogta Aelin. - Szerinted nem próbáltam?! 14 év eltelt azóta Irana brutálisan felfejlesztette a védelmet és az is közre játszik, hogy az erőm 12 órára csütörtököt mondott.

- Nektek elvették az erőtöket?! - kerekedtek el Adel szemei.

- Aha. - mormogta Sam. - Mindjárt elhányom magam... Olyan érzésem van, mintha valaki szétszedte volna a fejemet.

- Én teljesen lemerültem... - közelítette az ujjait egymáshoz a Jane, de semmi sem történt. - Ilyen lehet undorító halandónak lenni. Sven? Te, hogy viseled?

- Csend van. Zavaróan nagy csend. Nem érzem a holtakat és nem érzem a Földet.

- Talán mert egy lebegő börtönben vagyunk? - gúnyolódott Aelin.

- Ne most villogtasd fenséges humorod. - dobta vissza a labdát a fiú. - Inkább mond el, hogy vagy.

- Szarul. Mint, akit megfosztottak volna a trónjától és képtelen kapcsolatot létesíteni a démonkáival. - nyögte a lány. - És asszem lázam is van... Mondjuk az inkább a sokktól. De volt már rosszabb. Például Puck. Na. Van egy hírem. Ha túl éljük a következő egy hónapot talán kijutunk. A rossz hír, hogy valószínű addigra meghalunk.

- Te aztán tudod, hogy ébressz jó kedvet az emberekben. - horkant fel Lena.

- Valaki jön. - mondta Sven lehunyt szemmel. - Valami furcsát hallok.

Jane közelebb húzódott a cella rácshoz és amennyire tudott az ajtó irányába nézett. Svennek igaza volt az ajtó nagyjából 30 másodpercen belül kinyílt és Irana lépett be rajta mögötte jó pár fegyveres fickóval, illetve pár fehér köpenyes fazonnal. Ledermedtem, amikor megláttam a férfit aki engem... nem is tudom mit mondjak, mondjuk, hogy kezelt. Kicsit olyan érzésem volt mintha engem próbálnának meg megint kiszedni abból a henger börtönből, ami arra volt hivatott, hogy elfojtsa az erőmet és remekül is működött.

De ez most más volt. Főleg, mert nem én voltam itt és senki sem volt 11 éves. Lenáék voltak a legfiatalabbak és ők is 16 évesek. Sven, Sam és Jane pedig már nagykorúak, azaz 22 évesek. Aelin 19.

Itt jöttem rá a sokkoló tényre, hogy 26 évesen meghaltam, illetve meg fogok halni...

A nő megállt a celláktól tisztes távolságban. A fehér köpenyes tudósokhoz kezdett beszélni. Nem értettem miket mondanak, de nem azért mert el volt torzítva, hanem mert Aelin olyan kába volt, hogy képtelen volt rájuk figyelni.

Aztán a cella ajtók kinyíltak. Jane, Sven, Brady és az ikrek azonnal ellen álltak a fegyvereseknek és védekezni kezdtek, nehogy kirángassák őket a cellájukból, hisz eleget meséltem nekik ahhoz, hogy tudják mi fog következni. Sam volt az egyetlen, aki csak támaszkodott a rácsnak, miközben fél kezével a halántékát masszírozta. Őt azonnal felrántották és az egyik tudós elé vitték. A másik, aki semmi ellenállást nem tanúsított Aelin volt. A lány alapból úgy nézett ki, mint a mosott szar, de valami hihetetlen fájdalom hasított a mellkasomba, ahogy láttam, hogy gyakorlatilag önként és szinte dalolva kilép a cellájából, hogy aztán őt is egy tudós alaposan végig mérje, mint egy levágásra szánt disznót.

Innentől a kép furcsán szakadozni kezdett. Miután mindenkit kitereltek a cellákból végig szállították a folyosón, pontosabban terelték. Én végig Aelinnel maradtam. A hangokat nem észleltem. Titkon azt kívántam, hogy Aelin valahogy ellenálljon. De... nem csinált semmit.

Egy szobába vezették, ahogy a többieket is. Amint megpillantottam az asztalt ijedten támaszkodtam neki a falnak. Egy pillanatra meg is feledkeztem arról, hogy most nem én vagyok itt, hanem a rokonaim és minden idegszálam pattanásig feszült, miközben az asztalt bámultam, mellette egy másik kisebb asztallal, amin mindenféle tűk, csövek és gyógyszerek vannak.

Csak akkor zökkentem ki, amikor a férfi, aki engem is kezelt megfordult.

- A paraván mögött átöltözhetsz. Az őröket megkérném, hogy foglalják el helyüket a folyosón. - ugyanaz a semleges, de jó szándékú hang.

Aelin csak állt ott.

A tudós rápillantott, majd tett felé egy lépést.

- Kisasszony.

Aelin csak most nézett rá, de úgy, mint akit álomból ébresztettek volna.

- Igen?

- A paraván mögött van egy kezes lábas. Kérem vegye fel.

Aelin megfordult és eltűnt a paraván mögött. Amikor megpillantottam őt abban a narancssárga rondaságban, amit nekem is kellett viselnem éreztem, ahogy a hátamon lévő hegek lüktetni kezdenek. A tüdöm spontán felmondta a szolgálatot, hiába vettem levegőt.

- Jöjjön kérem. - Minden utasításra engedelmeskedett, de nekem a szemem előtt már nem Aelin állt, hanem én. - Üljön fel.

A férfi elővett egy tűt, majd elmagyarázta Aelinnek mit fog csinálni.

- Maga mért ilyen kedves? - kérdezte a lány.

- Ha az ember kedvesebb, sokkal többet tud elérni, mintha fenyegetne, vagy esetleg ha nem tenne semmit. Mint orvos sokkal jobbnak látom, ha kommunikációt létesítek a páciensemmel.

- Akkor is, ha a páciens egy fogoly?

A tudós, aki engem kezelt... akit... akit úgy hívtak...

- Igen akkor is. - mosolyodott el halványan. - Hogy hívnak?

- Aelin di Angelo. - suttogta Aelin. - És magát?

- Mike Galecki. - mondta miközben vért vett Aelintől.

Mike... hát persze... hogy is felejthettem el...

- Csinált már ilyet máskor is? A... magamfajta vizsgálatát?

Mike elhúzta a száját, majd megkérte Aelint, hogy feküdjön le.

- Egyszer igen. - mondta miközben beindította a bal oldalán lévő gépet. - Yui Jackson vizsgálatát folytattam 14 évvel ezelőtt.

Aelin csak halványan elmosolyodott.

- Bizarr ez a sors. - suttogta. - Tudja... ő az unokatestvérem... volt.

- Tudom. - felelte Mike. - Anno nem hagytak a lánnyal kettesben, pedig csak 11 volt, mert az ami. Meglep, hogy most ilyen egyszerűen tudtam kezelni ezeket az őröket magával kapcsolatban.

- Ezt, hogy érti?

- Mikor Yui itt volt kis híján meghalt. - mondta a férfi. - Lehet, hogy te személy szerint nem emlékszel rám Kis Angyal, de én emlékszem az öt éves kislányra, aki keresztbe tett Iranának és meglep, hogy itt látlak.

Utána egy altató maszk került Aelin szájára és a kép egyik pillanatról a másikra megszakadt. Egy ideig megint minden sötét volt, aztán egy aprócska terembe kerültem, ahol Aelin egy széken ült hátra kötözött kezekkel.

- Na végre. - csendült fel Irana hangja. - A többiekkel már végeztem, de rád legalább 20 percet kellett várnom.

- Mit akar? - motyogta Aelin, miközben a kezeit ráncigálta, kótyagos pillantást vetett a háta mögött összekötözőt kezeire, majd visszanézett a nőre.

- Információt. Az Olimposzról, az Alvilágról és a táborokról.

Aelin egy percig csak bámult rá, majd elkezdett nevetni.

- Ez komoly? Azt várná az ember egy ügynöktől, hogy már rég tudja.

- Hol vannak helyileg, hogy néznek ki, hogy juthatok be?

- Nyugodtan bánthat. De belőlem semmit nem szed ki.

- Ez annyira jellemző rátok Jacksonokra. - ajándékozta meg egy széles mosollyal Aelint. - Kíváncsi vagyok melyikőtök fogja hamarabb elárulni, ha bevetem a bánthat részt. Kezdetnek elég lesz 5 ütés.

Aelin arcáról lefagyott a mosoly, amint hozzá lépett az egyik őr a lány rátette a lábára széket. Két lábra állt és azonnal a másik férfihoz vágta magát a székkel. A szék darabokra tőrt, a férfi pedig hátra esett.

Aelin kezeiről kioldódott a kötél. Az ajtó felé veselkedett, de Irana ott termett előtte és elkapta a lány szőke haját, majd visszarántotta. Aelin felsikoltott és megpróbálta kigáncsolni Iranát. A nő viszont gyorsabb volt és ellépett. Aelinben egyre erősödött a feszültség, a düh. Elkapta a nő karját és gyomron rúgta a térdével. Irana hátra támolygott.

- Őrök. - mondta.

Az ajtó kinyílt és 10 fegyveres férfi lépett be rajta.

- Még nincs itt az ideje. - jelent meg egy fátyol szerű anyag Aelin mellett. Pontosan olyan volt a hangja, mint az enyém. - Tartalékolj az energiáddal. Egy hónap hosszú idő. Túl kell élned.

Aelin megadóan felemelte a kezeit.

- 10 korbács ütést mérjenek rá, aztán hajítsák vissza a börtönébe. - szólalt meg Irana, aki még mindig a hasát fogta.

Egy hatalmasat nyeltem. Fogalmam sincs, hogy mondhattam ilyet. Mintha nem tudnám mi következik, nem tudnám... hogy ellenállni teljesen hasztalan itt. Felsóhajtottam és a falig hátráltam, míg Aelin kezeit elkapták és a háta mögé csavarták. Egy másik terembe rángatták őt. Nem akartam követni őt, nem akartam hallani és látni, hogy mi következik, de minden akaratom ellenére ott termettem.

Egy oszlophoz kötözték Aelint. A narancssárga kezes lábas felsőjét a derekára tűrték, így csak egy fehér trikó maradt rajta. Egy férfi lecsatolta az övéről a korbácsot és megtisztította. Aelin egyenletesen lélegzet. A homlokát az oszlopnak támasztotta. A szeme üresen izzott. Bármit is mondtam neki, pontosabban a halott énem mondott neki, semmi sem látszott ebből a szemében. Csak a kényszer. Elviseli a megaláztatást, ezt az egészet. De a remény kiveszett belőle.

Az első csattanás hangjára ösztönösen rándult össze a gyomrom. Éreztem, ahogy a szervezetem teljesen a hatása alá kerül. De figyeltem. Nyitott szemmel bámultam Aelint, akinek csak megfeszült a háta az ütéseknél. Nem adott ki semmilyen hangot. Nem remegett. Egyelőre. Az ötödik ütésnél, mikor már nem bőrt ért az ütés, hanem húst és csontot, akkor torzult csak el az arca. A nyolcadikba beleremegett a teste. Mély levegőt kellett vennie, hogy tartsa magát. Nem esett össze. Nem sírt. De látszott, hogy fájdalmai vannak. Hosszan bámultam a hátát, amin a vér folyt végig.

A lányhoz sétáltam, mikor vége lett az ütéseknek és a férfi elkezdte letisztítani Aelin vérét a korbácsról. Aelin arca verejtékezett. Az ajkait véresre harapta, de én csak a fekete mély szakadékot bámultam, ami a szeme helyén volt. Megérintettem az arcát, mire rám kapta a tekintetét. Megint azt hittem, hogy lát, de a szemei üresek voltak.

Napok teltek el. A Jacksonokat egy helyen tartották. Nem szakították szét. De ez is volt a cél. Tisztában voltam a ténnyel. Aelin alig beszélt velük, teljesen magába zárkózott. Sven orvosa is tűrhetőnek bizonyult ugyanis napról napra ellátta könyvekkel a fiút, aki így szintén csendes volt, nem úgy mint Jane, akinek a verések, a horzsolások és a kibírhatatlan kísérletek ellenére is maradt energiája. De csak a csillapíthatatlan düh miatt.

- Nem tudom felfogni, hogy tudsz ilyenkor olvasni Sven. - morogta fel-alá járkálva a cellájában.

- Kihasználom, hogy éppen nem kínoznak, vagy szurkálnak tele tűkkel. Amúgy is mit csinálhatnék?

- Tervezhetnéd a kijutásunkat. - suttogta erőtlenül Adel, aki Lena mellé húzódva ült a cellájában. Közöttük ugyan rácsok voltak, de ez nem érdekelte őket. Egymás kezét elérték és tudták, hogy még az ikertestvérük él. Csak ez számított.

- Egy hét telt el. Három hét múlva landol csak a kóceráj. Sötét folyosókon, kendővel a szemünkön vagy altatva szállítanak minket. Tanultak Yui ügyéből. Nem akarják, hogy ismerjük a folyosókat. Amyt nem tudnák kijátszani ő fel tudná építeni bekötött szemmel is az egész bázist, de őt szerencsére nem fogták el.

- Egyre jobban hiányzik a harmadik dimenzió... - szólalt meg Sam, aki minden egyes napon kapott egy kisebb dózisú anyagot, ami teljesen összezavarta az érzékeit, így képtelen volt használni az erejét.

- Aelin? - szólította meg a lányt Jane.

- Hm?

- Neked van terved?

- Igen. De az a ti esetetekben nem opció. - mondta halkan de a csendben remekül lehetett hallani.

Nem tudtam mire gondol.

- Előbb vagy utóbb megunják, hogy hiába vernek minket nem mondunk semmit. Újítani fognak. - játszott a rácsmágnes zárjával Brady. - Ha Dan itt lenne simán feltörné a zárat.

- Vagy csak átváltozna sárkánnyá és szétfeszítené. - mosolyodott el halványan Aelin. - Nagyon örülök, hogy legalább őket nem kapták el.

~~~

Dan és Amy a nappaliban ült. Utóbbi fel-alá járkált és maga előtt tartotta a kezeit. Jól tudtam mit csinált számolt.

- Na? - kérdezte Dan. - Találtál valamit?

- Nem... - rázta meg a fejét. - Nincs semmi összefüggés az adatok között, csak random választanak ki helyeket és landolnak le.

- Próbáltad a... - kezdte fáradtan Dan.

- Minden létező matematikai számítást próbáltam. Mikor az nem jött össze számításba vettem, hogy milyen bányák és gyárak vannak a területen, hátha nyersanyag szerint haladnak. De semmi. Utána gyógyszerek szerint haladtam. Egyszerűen nincs összefüggés! - vágta le magát a kanapéra és meredt a laptopra, amin ott szerepelt egy jegyzetben Irana lebegő bázisának landolási időpontyai és helyszínei.

Amy a haját kezdte el csavargatni idegességében. Csak hosszan figyeltem a húgomat és nem hittem el, hogy ez a hullámos hajú, tenger zöld szemű lány valóban az én testvérem. Annyira megváltozott. Annyira... gyönyörű lett.

- Ian száma megvan még... igaz? - tette fel óvatosan a kérdést Dan.

- Nem hívhatom fel őt. Tudod, hogy mint Sven, Junie, Carmen, Sam és Lena úgy én is véget vetettem a kapcsolatomnak, hogy ne essen baja ebben a zűrben. - rázta meg a fejét a lány.

- A család a tét. - karolta át a testvérér Dan és nyúlt bele a zsebébe, majd a kezébe nyomta a telefonját.

- Lehet... hogy ő se tudja, végül is... az anyjuk sem őt sem Nataliet nem nagyon avatta be...

- Ez csak kifogás. - vágta rá Dan, mire Amy az ajkába harapott. - Tudom, hogy elég csúfosan váltatok el, akárcsak Sven és a mágus csaj, de... Sajnos Ian kedvel téged, így...

Amy gúnyosan Danre pillantott. Ez a felállás is furcsa volt. Eddig mindig egy kisfiút kellett ilyen szemekkel leállítani, most viszont egy kész férfi vigyorgott a kisfiú helyén.

- Adjam a telefonod, hogy megkeresd a számát? - tette fel vigyorogva a kérdést Dan.

- Nem kell... - ment be a hívásnaplóba és kezdte el fejből bepötyögni a számot, Dan szemei pimaszul fénylettek. - Fotografikus a memóriám... Nehogy azt hidd, hogy megjegyeztem mert fontos nekem.

- Te mondtad nem én. - vonta meg a vállait a fiú.

Ezen jót mosolyogtam. Új volt ez a Amy-Ian dolog, sőt... őszintén az is furcsán hangzott, hogy Lenának, Samnek, Carmennek és Svennek is volt ezek szerint komolyabb kapcsolata. Vagy alapból bármilyen.

- Na... ? - léptek be a többiek.

- Mi a helyzet? - kérdezte Lin.

Dan csak az ajkára tette a mutatóujját. A másik kezével pedig elkapta Lin ujjait és mosolyogva az ölébe húzta a lányt. Lin elmosolyodott. Sápadtabb volt, mint általában és valahogy nyúzott, nyilván a szülei halála miatt, de ott motoszkált benne az a Lin, aki most is itt van. A lány Dan vállára hajtotta a fejét és Amyre nézett, aki az ujjaival dobolt a térdén, miközben várta, hogy Ian felvegye... vagy ne a telefont.

- Kit hív? - suttogta Dannek a Stirling lány.

- Iant.

- Oh... - nyögte ki és bújt teljesen Danhez, kicsit meglökve Amyt, aki erre csak rájuk kapta a tekintetét, majd egy halvány mosoly suhant át az arcán. - Bocsi... - biggyesztette le az ajkát a szőkeség.

Dan keze felsiklott a lány oldalán és szorosan magához vonta őt.

A telefont végre felvette Ian. Amy felpattant és arrébb menve a társaságtól beszélni kezdett. Azt nem hallhattam, hogy pontosan mit, de kivételesen tudtam, hogy ennek a hátterében nem Dan áll, hanem, hogy ők sem tudják pontosan mit beszéltek akkor azok ketten.

- Jól vagy? - szólalt meg halkan Lin.

- Erős túlzás, de jobban. Te? - felelte Dan.

- Megvagyok. - emelte fel a lány a fejét és mosolygott Danre, a fiú gondolkodás nélkül viszonozta a mosolyt.

Lin ujjai végig szántották az utat felfelé Dan tarkóján keresztül a hajába. Valahogy ebben a káoszban... annyira jó volt rájuk nézni és ezt nem csak én éreztem így, hanem láttam, hogy Carmen, Junie és Nat is így figyelik őket. Mint amikor az ember egy új környezetben ragaszkodik ahhoz az egy darab képhez, ami a régmúltra emlékezteti őt, a biztonságra, attól tartva, hogy ha az eltűnik, akkor minden a romjaiba hullik.

Amy kinyomta a telefont és visszasétált a többiekhez.

- Naaaa? - nógatta Junie. - Mik a hírek?

- Elküldte a következő négy landolás helyszíneit az e-mailemre... - motyogta vöröses arccal a lány.

- Ügyes. - biccentett elismerően Carmen. - Ezek szerint nem orrolt meg rád annyira.

- Ilyen cikis helyzetben 16 éves korom óta nem voltam, amikor leitattál és rá vettél arra a tequilás hülyeségre. - temette vöröslő arcát a tenyerébe, ami megjegyzem... egészen édes volt. 

Állj! Mi az, hogy 16 évesen leitatta Carmen?! 

Remek... előtört belőlem a nagy tesó...

- Hé! Nem én itattalak le! És az nagyon vicces volt! - vigyorodott el Carmen. - Szóval. Mi az első landolási hely?

- Volgográd. - nyitotta meg az e-mailt. - A Volga folyó valahol Ázsia és Európa határán ketté ágazik, egy szigetet megkerül. Azon a szigeten van a landolási pont. 

- Akkor úgy érzem ideje lesz tervet kovácsolni. - mosolyodott el Dan, az ajkán ugyanaz a ravasz mosoly ült, mint eddig. - Van egy jó és egy rossz hírem. A jó, hogy kívülről feltudom térképezni a Lebegő Börtönt, a rossz, hogy belülről nem és Yui sose mesélt róla komolyabban hogy néz ki, csak hogy mit élt át ott. 

- Hogy haladtok? - sétált be Lucy a nappaliba. - A táborok elkezdtek berendezkedni védekezésre. A fiatal héroszokat átszállítják a római táborba, az biztonságosabb jelenleg, mint a görög. - sose láttam még Lucyt... ennyire sápadtnak. - Mondjátok, hogy van valami jó hír.

- Tudjuk hol fognak leszállni és, hogy mikor. - válaszolta Amy, pedig már Dan nyitotta a száját, hogy beszóljon valamit, ezt nagyon is jól láttam a szemén. - Elkezdjük a tervezést. 

- Remek. - könnyebbült meg egy kicsit a nő. - Csak addig ne essen semmi bajuk...

~~~

Aelin mellett jelentem meg a cellában. A lány unottan ült a padlón és a Sventől elkért könyvek egyikét olvasta. Eszembe se jutott megnézni a könyv cmét, hanem megkerültem őt és a hátát bámultam. A narancssárga kezeslábas, amit viselt a hátán és a derekán foltokban véres volt. Lehunytam a szemem. Ne gondolj bele. Próbálj meg nem bele gondolni. Kijut innen, hisz ott van most veled a Bázison. Ki fog jutni innen. 

Ki. Fog. Jutni. Innen.

Kinyitottam a szemem és kisétáltam a fő folyosóra, ahonnan a cella ajtók nyíltak. Már vártam mi fog történni, de látszólag minden csendes volt. Sven a saját cellájában szintén olvasott, körülötte kupi volt. Hihetetlenül nagy kupi... Szanaszét hevertek a könyvek... Szegénykék... 

Jane próbálta valahogy a mágneses zárat elintézni, de semmire se ment vele, Sam pedig ismét teljesen be volt kábítva. Brady egy jégkockát teremtett az ujjai között és megpróbálta pontosan a két mágnes zár közé benyomni. Tudom mit akart. Ha eléggé lehűti talán meghibásodik...

- Valaki jön valamelyikünkért. - mondta Sven.

Az ajtó hirtelen nyílt ki, mire a fiú azonnal kirántotta a kocka darabot és hátrébb sétált. Adel és Lena cellájához mentek. Kirángatták az ikreket és eltűntek a folyosó végén. Megpróbáltam utánuk menni, de az ajtónál tovább nem jutottam. Eddig látott el Aelin. Nem tovább. Vettem egy mély levegőt és leültem a földre. Őrjítő volt a csend és a várakozás. Azt se értettem a rokonaim, hogy tudnak ennyire csendben és viszonylag egyhelyben maradni, hiszen... félvérek. 

Felpattantam és Svenhez siettem. Azonnal megláttam, hogy ugyanúgy véres a lába, mint Aelin háta. Tippem se volt mit csinálhattak vele, de ha tippelnem kellett volna, valószínűleg ugyanúgy tesztelték az állóképességüket az elmúlt időszakban, mint anno nekem. Samhez sétáltam. A karján azonnal megláttam a tűszúrásokat, majd a tarkója tájékán egy aprócska, pár centis csövet. Mintha valaki benne felejtett volna egy agyi vizsgálatokra vonatkozókatódot vagy anódot. Janehez léptem, akin már legutóbb is rengeteg sérülés volt... de most mind sokkal rosszabb volt. Foltokban lila, kék és sárgás árnyalatú volt a bőre... mintha a saját elektromosságával tesztelték volna és valahogy nem kételkedtem, hogy ez így volt. 

- Istenek... - suttogtam, bár úgy se hallottak volna. 

A hátam mögött ordítás hallatszott, mire mindenki az ajtó felé kapta a fejét. Aelin letette a könyvet és a rácshoz lépett. Megkapaszkodott benne és amennyire csak tudta kidugta rajta a fejét. 

- Megmondtam, hogy ha nem beszélünk kitalálnak, majd valami újat... - szólalt meg Brady. - Csak éljék túl... 

- Mért nem szakítanak szét minket? - kezdett el járkálni a cellájában Jane. - Együtt tudjuk tartani egymásban az erőt... Nem logikus. 

- Kivéve, ha felakarják térképezni, hogy viselkedünk egymással és valahogy felhasználni. - lapozott zavartalanul egyet a könyvében Sven. - Lenát és Adélt vitték el. Az ikreket. Akik mindig egymás mellett ülnek. Egymás kezét fogva. Ez nem véletlen. Itt nagyon nagy baj lesz. - vakarta meg a fülét, majd felkapta a fejét. 

Úgy bámulta Sam cella ajtaját, mintha lenne benne valami, mármint Samen kívül.

Aelin mögöttem megremegett egy pillanatra és abban a pillanatban én is megéreztem. Úgy hatolt át a testemen és a tudattomon akár egy kés. A fülemre szorítottam a kezemet, hogy ne halljam az ordítást. Velőt rázó volt, fájdalomtól átítatott. 

- Mi az?! - csatlakozott a kiabáláshoz Jane is. - Mi bajotok?! Sven! Aelin!

Ez Hádészos képesség... Ezt... nem hiszem el. 

A hang hirtelen szűnt meg, olyan hirtelen ahogy elkezdődött. 

- Aelin, Sven! - szólalt meg Jane. - Az istenekre, válaszoljatok!

Sven csak lehunyta a szemét és vett egy mély levegőt, majd felemelte a könyvet és azt nézte. De láttam a szemén, hogy nem is látja a szavakat, csak kellett neki valami, ami... eltereli a figyelmét. Aelin se válaszolt, csak megfordult és a börtön falát kezdte el nézni. 

Pár perccel később az egyik ikerrel visszatértek a cellába. Nem tudtam megállapítani melyikkel, csak annyit láttam, hogy a lány karja véres, nem a saját vérétől és úgy rúgkapál és bőg, mint amikor egy kisbabától elveszik a legértékesebb játékát. Behajították, akár egy zsák krumplit, majd az őr elhagyta a termet. 

- Lena mi történt? - szólalt meg azonnal Brady. - Hol van Adel? 

A lány erre csak még hangosabban felzokogott. 

- Meghalt. - mondta ki higgadtan Aelin. - 7 perce.

Szóval... az a sikoly... Adel Wizards halál sikolya volt és én csak azért éreztem, mert Aelin Hádész leszármazott. Megérzik a halált. 

- Tessék?! - kerekedtek el Brady szemei. - De... de... Lena! Lena! Mi történt?! Lena mi a fészkes francot csináltak veletek?!

- Hagyd. - kezdte halkan Sven. - Valószínűleg a szeme láttára vesztette el az ikertestvérét. Idő kell, amíg...

- NEM! - emelte fel a padlóról a fejét Lena. - Nem a szemem láttára... - zokogott fel. - Én voltam! Én öltem meg! 

- Miért tennél ilyet?! Az ikertestvéred! - csattant fel Brady. 

Nem értettem az egészet. 

- Nem tudom... Én... Egyszerűen... nem voltam magamnál. Beadtak egy... egy- törölte le a könnyeit az arcáról, de hasztalan volt azok folyamatosan ömlöttek, a teste remegett, szó szerint zokogott. - Egy injekciót és... aztán kábult lettem. Nem tudtam mi folyik körülöttem. Valaki a fülembe suttogta, hogy bevisznek egy szobába. Lesz benn valaki és öljem meg. Vagy ő öl meg engem. De nem láttam, hogy Adel az, semmit nem láttam, nyitva volt a szemem, de nem tudtam irányítani sem magamat, sem a világomat. 

Egy csattanás hallatszott, ahogy Sven becsukta a könyvet. 

- Akkor eljött második fázis. - tápászkodott fel a fiú és sétált a rácshoz, hogy mindenkit jól lásson. - Ilyet nem csináltak Yuival. Az biztos, de ő egyedül volt. Mi sokan vagyunk, a mintáinkat, a DNS-ünket már levették. Már csak az a kérdés, miért vagyunk még mi életben? És a válasz nagyon egyszerű. 

- Nem ismeri a képességeink határait. - horkant fel Aelin. - Tesztelni fog minket minden szituációban...

- Igen. Amikor pedig azt hiszi mindent tud az erőnkről, elkezd játszani, mint Lenával és Adellal tette. Hogy melyikük az erősebb. Nem ők fognak megölni minket. Mi fogjuk megölni egymást. A legvégén pedig, csak a legerősebb Jackson fog talpon maradni. Adel és Lena folyton együtt voltak, még itt is. Azért kezdték velük... Vagy Jane és Sam fog jönni. Vagy Aelin és én. Vagy pedig Lena és Brady. A végén a maradékot is össze eresztik a... tudat módisító szérummal a szervezetükben.

Lefagytam. Teljesen lefagytam.

- Valamit tennünk kell! - mondta azonnal Sam. - Nem nézhetjük végig ahogy... Megöljük egymást!

- Ha van valami ötleted figyelmesen hallgatlak. - mosolyodott el halványan Sven, a válasz csend volt. - Akkor ha megengeditek kiakarok olvasni pár könyvet és rá kell jönnöm, hogy tudok varázslattal egy levelet írni az exemnek, hogy elmagyarázzak mindent, mielőtt Aelin megöl.

- Nem foglak megölni, te idióta! - emelte a plafon felé a tekintetét Aelin.

- Emlékeztetnélek rá, hogy minket már összeugrasztott Hádész. Te nyertél. Ha mentális tudásban kellene kinyírnunk egymást, akkor én nyernék. De Iranánál csak a nyers erő számít, tehát megfogsz ölni. - pillantott teljesen nyíltan Aelinre, csöppet sem látszott pánik a szemében, pedig a többiekében csak és kizárólag azt láttam mást nem. - Tudom, hogy össze vagyunk zárva, de még sok dolgom van és van egy olyan érzésem, hogy pár napunk maradt csak, úgyhogy tegyetek úgy mintha nem is...

- Csak így bele törődsz?! - csattant fel hangosan Jane. 

- ... Léteznék. 

- Sven! Ezt nem csinálhatod! Ki kell valahogy jutnunk innen, nem vagyok hajlandó bele törődni, hogy ezt itt a vég és kész! - kezdett el a lány körül sercegni a levegő. 

- Ha nem vetted volna észre. - megráztam a fejemet hitetlenkedésemben, hogy volt arra képes Sven, hogy ezen a helyen ilyen mértékben higgadt maradjon? - Ez egy Lebegő börtön. 

- Zeuszos vagyok! Ha egy kijáratig elvisztek se perc alatt kijutunk!

- És pont az előbbi mondatod miatt nem fogunk tudni kijutni innen. - vágta rá a fiú. - Mostantól pedig nem létezem. - emelte fel a könyvet és folytatta zavartalanul az olvasást. 

Összevont szemöldökkel sétáltam közelebb Sven cellájához. Csak ekkor vettem észre, hogy a sarokban lévő lepedő, amit az őt tesztelő tudós szerzett neki foltokban fehér színű, mint a kréta. Aztán a krétákat is megláttam. De miért van Svennél kréta? Átsétáltam a cella rácsán. Lehet, hogy Dan elhallgat előlem dolgokat, de amiket nem tart veszélyesnek és engedi, hogy lássam... Azokat megnézhetem és rájöhetek belőle valamire. Oldalra döntött fejjel tanulmányoztam a  könyveket. Egyik cím sem volt ismerős. "Boszorkányok Enciklopédiája, Mágia kezdőknek, Vérszerződések és fajtáik, Boszorkányüldözés és rituálék".

Mi ez az egész?

Hirtelen remegett meg körülöttem minden. Hangokat hallottam, mintha valaki pörgetni kezdte volna a videófelvételt. Pillanatnyi képeket láttam, korbács ütéseket, teszteket, kísérleteket, de nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mennyi idő telt el. Az unokatestvéreimet a celláikban, ahogy napról napra kezdik elveszíteni a reményt, ahogy Sven folyamatosan könyveket olvas, esténként pedig... krétákat vesz elő, félre tolva a könyveket és firkál valamit a padlóra, de sose volt elég tiszta. Nem tudtam eldönteni, hogy direkt, vagy Aelin... Volt annyira rosszul a kísérletektől és a korbácsütésektől, hogy nem látta. 

Egyik alkalommal Janet félig holtan cipelték be a cellába, lehajították a padlóra és ott hagyták. Brady aggodalmasan figyelte a lányt és idegesen néha Aelinre kapta a fejét. Amikor meglátta, hogy Samet is visszahozzák a saját cellájába megkönnyebbülten fellélegzett. 

Csak apránként jöttem rá, hogy milyen hangot hallok folyamatosan. Ének hangot. Először azt hittem, hogy csak Aelin hallja, hogy... a holtak sirató éneke, de amikor lassulni kezdett a kép és hátrébb tudtam sétálni a folyosó mentén akkor értettem meg, hogy az ének tulajdonosa Lena volt. A földön összegömbölyödve feküdt a fal felé fordulva. "Bennem vaksötét, még sosem volt.  Nincsen más, csak a kongó üresség. Az élet drága fénye, csak szürke folt. Ez a vége, a remény elhagyott". A szívem összefacsarodott, ahogy felismertem a jégvarázsból Anna dalát. Nem folytatta, csak ezt ismételgette. Anna... a mesében akkor énekelte, mikor azt hitte a testvére meghalt... Jaj istenek.

A lámpa folyamatosan égett, hogy Sven és Aelin ne tudjon árnyékutazni. A cellájukban mindig napvilág uralkodott, bár itt sosincs szükség napra... Ha a szervezetüket eléggé leterhelik azonnal bealszanak. Bradyt is kivitték. Jane és Sam bealudtak, akár csak Lena.

- Ma kivitték Lenát, Janet, Samet és Bradyt, mire tippelsz. Ki lesz a kövi? - sétált a cella ajtajához Aelin. - Te vagy én?

- Nem számít. - felelte Sven, miközben a kamerát nézte. - Remek. - jelent meg az arcán egy mosoly, óvatosan néztem fel a kamerára, ami... ami vörösen fénylett. Nincs bekapcsolva. - Gyere ide Aelin, sok mondani valóm és naponta csak egyszer frissítik a rendszert, ami 5 percig tart. - nyitott ki egy csomó könyvet és hajította arrébb a paplan szerű anyagot, amiből a kréták azonnal előgurultak. 

- Tulajdonképpen mit csinálsz? - mászott közelebb a cella rácsához a lány.

- Ha egy boszorkány a barátnőd... pontosabban az ex barátnőd, aki ráadásul 300 éve a történelem első fekete mágusa, megtanulsz pár boszorkány praktikát és úgy érzem Morgana eddig szerencsével kísért. 

- Azt mondtad... a tudóstól kaptad ezeket, aki kezel... Mi is pontosan az a tudós? - döntötte oldalra érdeklődve a fejét Aelin. 

Sven arcán halvány mosoly húzódott. 

- Mágus. - válaszolta. - Legalábbis volt, amíg a családja el nem vesztette a képességeit a Léhvonalak miatt. Nagyon nagy mázlim van vele. - keresett valamit a könyvek között. Egy papírlap zuhant ki az egyikből, amin azonnal megláttam egy nevet. Helen Smith. Ki az a Helen Smith? - A nő, aki kezel engem. Jóba lettem vele, amikor elkezdett faggatni, nekem pedig elegem lett kicsit a... hát... a szituációból és olyanokat meséltem neki, amiből rájött, hogy volt már dolgom mágusokkal. Elkerekedett a szeme, amikor meséltem neki... Noahról. Egy olyan dologról... ami már sose fog megtörténni. Pedig kicsit... most már kezdtem várni, hogy jó pár év és legyen egy fiam. De a nő rávilágított valamire. Létezik egy olyan jövő, amiben van egy fiam. Amibe nem halok meg, amibe nem halt meg Yui, hiszen...

- Steve. - suttogta Aelin. Én meg semmit se értettem. - Ha ő megszületett... Akkor... 

- Igen. Van egy olyan jövő, amiben ez az egész nem történt meg, egy olyan jövő, ahol a mágia mindent körbe ölel. 

- A H.V.M... és a jóslat. - csillantak fel Aelin szemei. 

- Pontosan. Ha abba a jövőben, voltak mágusok a Jacksonok között. Akkor a félistenek és a mágusok együtt működtek. Egy ilyen erővel szembe tudunk szállni Iranával, tehát vissza kell utaznunk az időben.

- De hogy? És mikorba?

- A másodikra tudom a választ, oda ahol Zoya Royal 18 éves. A kulcshajsza miatt... - folytatta Sven, de Aelin közbe szólt.

- Nem találkozunk a múltbéli önmagunkkal. Feltűnés nélkül tudunk találkozni Zoya Royallal és vissza hozni a mágiát. - mosolyodott el halványan a lány. 

- Igen, de... hogy hogyan... azt nem tudom. - rázta meg a fejét Sven. - De tudom ki az aki elég eszes ahhoz, hogy rájöjjön. Amy Jackson. Viszont... Napok óta hallom, ahogy Thanatosz körülöttem legyeskedik. Megfogok halni Aelin. Ez biztos. De talán, tudok róla kezeskedni... - találta meg végre a fiú azt, amit keresett. Egy apró tűt vett ki a lapok közül. - ...Hogy egyikünk se ölje meg a másikat. - szúrta azonnal a tűt az ujjába, mire a vére előtört a börtönéből. - Gyere közelebb. 

Aelin közelebb csúszott a cellához. Sven a saját vérével elkezdett valamit mondani, de elsőre nem értettem mindent, annyit tudtam, hogy ez latin. Nem történt semmi. Sven csak átnyújtotta a tűt a lánynak. Aelin beleszúrta a tűt az ujjába és belenézett a könyvbe, amit Sven a rács mellé tett. Egy ugyanolyan pentagrammot rajzolt a fiú homlokára is a saját vérével, mint amit a fiú is rajzolt az övére, miközben elismételte ugyanazt. 

Sven átnyúlt a rácsok között akárcsak Aelin és átfogtak egymás alkarját. 

- Működni fog? - kérdezte Aelin.

- Junie tudott mágiát használni, akárcsak Ingirid. Úgyhogy nagyon gyorsan imádkozz az összes általad ismert istenhez, hogy sikerüljön. - válaszolta Sven és kezdték el egyszerre felolvasni az igézetet a könyvből. 

Éreztem, hogy a hátamon feláll a szőr, ahogy hideg levegő csapott fel a teremben. Valami... sötét... és gonosz. Gonoszabb, mint a két Angelo vagy akár az összes elődjük együttesen. 

A könyvekre néztem, ahol valami fodrozódni kezdett. Csak ekkor láttam meg, hogy mire kellettek a kréták. Ott is egy pentagramma díszelgett a talajon. Mibe keveredett a kulcshajsza alatt a két Angelo?!

Lilla színű por lepte be Sven és Aelin celláját, mindent ellepve. A két Angelo köhögni kezdett, majd mindketten felpattantak a földről. 

- Sziasztok Angelok. - azonnal felismertem az istennő hangját, még ha soha életemben nem is találkoztam vele. Hekaté. - A bűbáj sikeres volt, még ha én eredetileg nem is tartoztam hozzá. - vigyorodott el a mágia és a köd istennője. - De Sven még is belecsempészett a szóba. - hajolt le a könyvért, amibe kézzel volt beleírva a Hekaté szó. - Egész jól megy a fordítás. - jegyezte meg, pajkosan csillogó szemekkel. - Az unokámról van szó, ha jól sejtem. 

Sven csak lehajolt a papír darabért és átnyújtotta a levelet. 

- Nem tud minket kivinni innen... jól sejtem? - kérdezte. 

- Thanatosz kiéhezve vár titeket. Nem fosztom meg az örömétől, még akkor se... ha az unokám szíve megfog szakadni. - Na jó... Direkt nem értek ezekből egy árva szót sem?! - A mágia visszahozása... Amúgy jó ötlet. Csak jusson ki egyikőtök élve. Az áldás, amit egymásra tetetek, hogy ne öljétek meg egymást... Ha egyikőtök mégis meghalna... A másik megkapja az ő áldását is, ami annyit tesz... 

- A szerencse csillaga fogja kövezni az útját. - bólintott alig észrevehetően Sven. - A kamera 1 percen belül bekapcsol. - kezdett el mindent visszapakolni a helyére, miközben Aelin vérét beletörölte a narancssárga kezeslábasába. 

- Tudom. Átadjak valamit Helen Smithnek a levélen kívül?

Sven csak megrázta a fejét. 

- Minden benne van, amiről tudnia kell. 

~~~

- Hogy állunk? - kérdezte türelmetlenül Carmen, miközben a kését az ujjai között forgatta a kanapé karfáján ülve.

- Jól. - felelte Amy, aki egy fehér tábla előtt állt. - Az odajutást Stirlingék biztosítják árnyékutazással. Lin visz minket oda. Nathaniel haza, hogy ne essenek össze, valahol fél úton. Ha az előző landolásokra alapozhatunk akkor pontosan 12-kor landolnak a szigeten, egy katonai központ külterületén. Kiviszik a szállítmányokat, leülnek ebédelni, majd amikor megérkezik a szállítmány 2-kor bepakolnak és felszállnak. 

- Tehát 2 óránk van kihozni őket valahogy. - dőlt hátra Junie a fotelben. - Arra van már terv?

- Hát... Semmi konkrét. Dan megpróbálta feltörni a rendszerüket, hogy megszerezze az alaprajzot, viszont azon kívül, hogy kétszer majdnem bemérték a Bázist semmire se jutott vele. Még a landolásig van két hét. Különböző köz könyvtárakba megy, hátha valamelyikből hamarabb tudja feltörni, mint hogy őt bemérjék. 

Közelebb sétáltam a táblához, ahol műholdas képek voltak a helyről. Egy papírra időpontok voltak feltűzve. A gyomrom összerándult, ahogy tudtam, hogy... a végeredmény egy lesz. Junie, Dan és Aelin fogja csak túlélni. 

A tábla pár másodperc alatt kámforrá vált a nappali alakja megremegett körülöttem. Valahol az alagsorban voltam a Bázison belül. Dan egy ajtó előtt támaszkodott és a kilincset szuggerálta, hogy bemenjen-e vagy sem. Hirtelen tenyerelt rá és tépte fel. Óvatosan léptem be utána. A villanyt felkapcsolta, mire a szám azonnal kiszáradt és megpróbáltam elfordulni, de mindegy hová fordultam csakis a letakart testeket láttam. Túl sok, hogy az a robbanás... amit tettek káosz legyen. Dan egyenesen az egyikhez sétált leguggolt és lehúzta a leplet az arcáról. 

Amikor megláttam Apa arcát, azonnal görcsbe rándult a gyomrom, úgy éreztem bármelyik pillanatban elhányhatom magam. Mindenki itt van, kivéve... Izzyt és Adelt. Előbbit a káosz elemésztette, utóbbi Irana lebegő börtönében van... valahol. 

- Azért ennyire nem utáltalak. - suttogta Dan, de olyan halkan, hogy szinte a saját gondolataim teljesen elnyomták. - Kellenél. Most jobban, mint bármikor. Amynek ez túl nagy falat és nem tudom, hogy segítsek neki. - a fiú zsebe rezegni kezdett, mire visszahúzta Edmund arcára a lepedőt, majd kikapta a telefonját a zsebéből. - Igen? Szia Percy. Azért hívtalak, hogy zárkózz be, mert Irana... Hogy érted, hogy téged nem fog bántani? - ráncolta össze a szemöldökét. - Mi az, hogy bosszút akar állni rajtunk és nem rajtad? Jó. - nyomta ki a telefont és futott ki a teremből. 

Nem kellett utána sietnem, azonnal megjelentem a nappaliban. 

- Lin! - ért be Dan. - Eltudnál menni Percyért a London-i villába?

- Igen, de miért?

- Csak menj. - kérte a fiú. 

A lány azonnal besétált egy árnyékba, majd Percyvel az oldalán tért vissza. Alaposan végig mértem a nagyapámat, miközben végeztem egy gyors fejszámolást. 67 körül járhat. 

- Sziasztok. - jelent meg egy halvány mosoly az arcán, ahogy végig mérte az unokáit, majd megállapodott a pillantása a lányán. - Lucy. 

A nő azonnal felpattant a helyéről és az apja karjaiba bújt. Jól láttam, hogy Percy szemében könnyek jelennek meg. Eltemette Susant, Petert, Annabetht... most pedig meghalt Edmund, Ingrid és... én is. Lucy a gyermekei között az utolsó, aki még él. 

- Van időnk. De a lényegre térnék. - kezdte Percy, miközben még mindig Lucyt ölelte, olyan kétségbeesetten, mintha soha többet nem tehetné meg. - Mai távlatokba nézve... nagyon régen történt, de még mindig emlékszem rá. Túlságosan sok részlettel együtt. - bontakozott ki a lánya öleléséből, majd leült a kanapéra. 

- Miről beszélsz Apa? - kérdezte Lucy. 

- Ideje megtudnotok valamit, amit anno Annabethel megbeszéltünk, hogy sose fogunk nektek elárulni, mert egyből megkérdőjeleztetek volna minket. Azt hittük, hogy semmit nem jelent, hogy... - vette egy mély levegőt és látszott, hogy kicsit megrogynak a vállai. - Egyiptom után. Amikor nászúton voltunk Annabethel találkoztunk egy halandó családdal, akik átláttak a ködön. Látták, hogy megöltünk egy szörnyet. Mivel... Rachellel is így ismerkedtem meg elkezdtünk velük beszélgetni. Egy három tagú család volt. Daniel Gurjov, Natalya Gurjova és a három éves lányuk, Irana Gurjova, avagy ahogy most ismeritek Irana Cabra. Kedvesek voltak, kíváncsiak és önzetlenek. Iranával rengeteget játszottunk, szinte folyamatosan. Annabeth ott találta ki, hogy talán belevághatnák hamarabb is a baba projectbe, mint azt eleinte terveztük, hiszen a cég friss volt, ahogy a házasságunk is. 

- Valahogy nehéz elhinni, hogy az a nő volt gyerek. - szólalt meg elhúzott szájjal Dan. 

- Tudom. - dörzsölte meg a karját Percy. - De... Valami ballul sült el. Az egyik helyen egy támadás alatt, hiába mondtuk a halandóknak, hogy menjenek el. Megpróbáltak nekünk segíteni. Egy halandó, szörnyek ellen nem nyerhet, mert nincsenek meg a szükséges fegyvereik, a tudásuk és a tapasztalatuk. Daniel meghalt, de Natalya és a gyerek túlélte, viszont... mi... Egy olyan területre tettük be a lábunkat véletlenül, ami birtok háborításnak számít... Az isteneknek, pláne a római alakoknak vannak szent helyeik, olyan helyek, ahová minden eleven léleknek tilos belépni. Ezt mi nem tudtuk. Csak azt, hogy amikor a kisisten felbukkant, hogy elégessen bennünket az isteni alakját felvéve, le kell hunynunk a szemünket. Nem szabad belenéznünk. De... Ezt Natalya nem tudta. Irana az anyjához bújt, ő nem nézett bele a szemébe. Viszont az anyja karjában volt, amikor az anyját elevenen elégették és... pár perc leforgása alatt árva lett. Nehezen jutottunk ki onnan Annabethel és Iranával, az most kicsit sem érdekes, hogy hogyan. Csak az, hogy... egy gyereknek, aki elveszíti az anyját és az apját egy pillanat leforgása alatt, mint Sam, Jane, Aelin, vagy Sven. Hatással lesz rájuk, mindenkire másképp. Mi... Annabethel megpróbáltuk, amennyire csak lehetett elmagyarázni a szituációt Iranának, azt hittük megérti, hogy egy véletlen baleset volt az egész, de... hihetetlenül okos volt. Túlságosan okos. Azt mondta... A félistenek, a mi fajtánk veszélyes és nálunk csak az isteneink rosszabbak. Nem szabadna, hogy ilyenek, mint mi létezzenek a világon az isteneket elkellene pusztítani. Nem vettük őt komolyan... Pár nappal .később elvittük a nagyszüleihez és egészen addig nem hallottunk róla újra, míg Ingrid el nem kezdett dolgozni a titkos ügynökségének és információkat nem talált rólunk. - vett egy mély levegőt. - Azért vett részt Annabeth temetésén és a végrendeleten, mert beszéltünk vele korábban. Megpróbáltunk hatni rá Annabethel szavakkal, azt mondta sajnálja, mert mi... jó emberek vagyunk, de félvérek. Minket majd megkímél, mert megmentettük őt, segítettünk rajta, de a családunkat, a többi félvért, az isteneket... nem fogja. Azért vadászik ránk, mert a szülei megbíztak bennünk, segíteni akartak nekünk és belehaltak. Személyes bosszút akar állni, azokon, akik elvették tőle a családját. Az isteneken és a félvéreken, mivel mi... hagytuk a szüleit meghalni, ugyan ez nem igaz... de ezért ölte meg a mi gyerekeinket, valójában ezért akar titeket is megölni, a táborokat és az isteneket. Így akar rajtunk bosszút állni... Illetve... már csak rajtam. 

Nos... Hányan akartok kinyírni Edmundék miatt? Ki mire tippel, ki lehetett a különleges nő, aki mindvégig elvolt torzítva?

Illetve kicsit pozitívabb téma. Megvallom őszintén, hogy még sose álltam ilyen jól az elmúlt... 2 évben a Jackson Családdal. Jelenleg nekem még kéziratban (draftban) egészen a 97. fejezetig megvan a sztori. Decemberben befejeztem az egyetemen a vizsgaidőszakomat, azóta volt szabadidőm és a következő félév nálunk egyetemen csak februárban startól. A következő vizsgaidőszakom pedig valahol május-június  magaslatában lesz, addig zárthelyi dolgozatok, beadandók stb. A tanév alatt eddig se volt időm sztorit írni... Én arra gondoltam, hogy mivel a részek az elmúlt hosszú időszakban úgy jöttek, mint derült égből a villámcsapás, ezért ezt egy kicsit valami időponthoz, meg naptárhoz kötöttebb formában publikálnám. 5 rész van még nálam rejtve, ezeket havonta publikálnám, mert így június körül fogynék ki a részekből, amikor is már csak pár vizsgám lenne és júliusra tudok nektek készülni. Tehát a kérdés: Legyen-e ez a havi szinten egyszer kaptok részt dolog? Van rendszer, nem 2-4 hónapokat kell várni. Vagy annyira szeretnétek részt, hogy csak publikáljam, amíg el nem fogy aztán majd nézzük egymást és várunk X hónapot, hogy jöjjön megint rész?