"Merlin egyenes ági leszármazottja. Egy boszorkány."

- Na álljunk csak meg! Maga mit szívott?! - csattant fel Zoya. - Először is, én nem vagyok boszorkány, tudnék róla ha az ujjamból kis csini-vini csillámpor jönne ki, vagy eltűnne valami a közelemben. Másodszor, nem tudom mit szívott, de adhatna belőle nekem is.

- Dolgok eltüntetése. - horkant fel Mr. Palmer. - Hülye Harry Potter könyvek, sárba tiporják Merlint. Még, hogy nem vagy... Maga Hekaté adta ezt a képességet az ősödnek, Hamelitnak még az ókori Görögországban! Hatalmas, földöntúli erőt birtokolt mindegyik ősöd. Furcsa lenne, ha te nem örökölted volna ezeket a képességeket.

- Tényleg nagyokos? - indult el a Könyvtáros felé. - Akkor mégis miért vagyok olyan, mint egy normális halandó? He?

- Mert a mágiát 3000 éve elfojtották. - vágta rá Mr. Palmer.

- És kérdem én, ha Camelot bukása, Krisztus után 500.... franc tudja mikor volt pontosan. Akkor 1500 évvel ezelőtt, hogy lehetett Merlinnek mágiája és mért az volt a Mágia kora, ha kurvára 1500 éve nem létezett már mágia?

Mr. Palmer kifejezéstelen arccal bámulta Zoyát.

- Szóval ilyen lenne Yui, ha Hallie élne.... lehet, hogy jobban jártunk a halálával. - morogta a fickó. - Jöjjön mindenbe belekötök kisasszony, vagy elveszíti a fonalat.

- Milyen fonalat?!

- Képletesen mondtam.

- Beszéljen rendesen maga könyvkukac! Tudom, hogy nagy kihívás leereszkedni az én szintemre, de Merlin kedvéért próbálja meg. - vágott aranyos pofát a dologhoz, még ha legszívesebben a nyakkendőjénél fogva akasztotta volna fel a könyvtárost az egyik csillárra. 

Helyette inkább a Könyvtáros után indult, aki a Könyvtár archívuma felé vette az irányt. 

A terem semmit sem változott az évek alatt. A közepén ugyanúgy ott állt a tölgyből készült hosszú asztal mint régen. Rajta egy sárga gömb helyezkedett el, amivel a Könyvtáros megtalálja az éppen aktuálisan szükséges könyvet. Az asztal alatt márványból és obszidiánból egy iránytűt mintáztak a padlóra. A déli része az emeletre felvezető lépcső felé mutatott. Az északi a főkönyvtárba. 

A Könyvtáros megfogta az aranysárga színű gömböt és várakozóan a ráérősen sétálgató kamaszra nézett. 

- Nos. Zoya Royal. - nézett halvány mosollyal a lányra, majd feldobta a gömböt a levegőbe, ami a teremközepén megdermedt, majd kivetítette a Földgömböt. 

- Ez hologramos? - kérdezte Zoya. 

- Olyasmi. - bólintott a férfi. - Látod a kék vonalakat? Azok Lévonalak. Négy fő ér maradt a világban ami még tartalmaz némi mágiát. Az egyik Európában van átszeli Athént, Rómát, Párizst és Londont. A másik Dél-Amerikából indul a Magellán-szorostól, átszeli az Andok déli részét, majd valahol Peru környékén eltűnik, utána Mexikónál felerősödik, a régi Azték főváros helyén és újra eltűnik a Kaliforniai-félszigettel párhuzamos partrészen. San Diegonál feltűnik és keresztül szalad egy vékony sugárban Las Vegason, Los Angelesen, San Franciscon, egészen a Grand-kanyonig, ahol újra eltűnik és csak az Öt tónál tér vissza, áthaladva Chicagon, Clevelanden, Baltimore-on, Washingtonon és végezetül New Yorkon. A harmadik ér Kínában található közvetlenül a Himaláján a legerősebb, de felbukkan nyomokban  a Kínai-alföld mentén, Shanghajban, a Korai félszigeten, Japánban, és Indonézia nyugati részén Szingapúrban. Az egyik legerősebb csomópont pedig Afrikában van Egyiptomban, ahol az egyiptomi mágusok tanyáznak. 

- Állj. Lemaradtam.... - motyogta bamba fejjel Zoya. 

Mr. Palmer csak a szemeit forgatta. - Régen nagyjából az egész bolygót behálózták a kék vonalak, azaz a Lévonalak. 

- Lévonalak? Remek. Mintha valami sci-fi vagy fantasy filmben lennék, már csak a görög héroszok, istenek és szörnyek hiányoznak. Háromból egy már megvolt. - mosolygott fanyarul. 

- Találkoztál szörnnyel? És túl élted?

- Nem. Felvette az alakomat és bejutott a könyvtárba. Persze, hogy túléltem és még maga nevezi magát okosnak.... - forgatta most a lány a szemeit. 

- Milyen szörny? Minotaurusz, kígyónő, küklopsz... 

- Egy kilenc fejű kígyó. - felelte Zoya. 

- Kilenc fej... Kínai mitológia. Hsziang-liu. - mosolygott magában Mr. Palmer. 

- Akkor egyik sem....

Ezeket Lévonalakat, illetve a házában látott derengést, amik ezek szerint szintén Lévonalak voltak, a szörnyet és ezt a helyet elnézve.... kezdi elhinni, hogy ez nem csak vicc. 

- Várjunk csak... Léteznek istenek?! - kiáltotta félig. 

- Igen. Kínai, egyiptomi, görög és latin isteneket tartja csak számon a könyvtár, főleg azért, mert az azték, illetve a skandináv istenségek Gaiához hasonlóan álomba szenderültek. Újabb kiakadás és hiszti, hogy mindez képtelenség várható? - nézett unottan a lányra. 

Zoya csak elkerekedett szemekkel állt, majd kitört belőle a nevetés. 

- Igen várható. - állapította meg a Könyvtáros. 

- Várjon. - emelte fel a mutató ujját. - Szóval azt állítja, hogy az istenek léteznek és nem is akár melyikek, hanem a görög mitológiai istenek! Hát ez... Kurva nagy! Legalább van kit hibáztatni! Nem fog az érettségin az agyam, bocs tanárnő Athéné most kicsit megorrolt rám, amiért elmentem úszni Poszeidón területére. Tudom nagyon gáz, de képzelje el.... Olyan isteni bulin voltam, igaz majdnem alkohol mérgezést kapta Dionüszosz miatt de kicsaptuk a ház oldalát! Még Apollón is beugrott és képzelje, azzal a Csajmágnesével, igen a napjával, megpróbált felszedni! Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vadásznak állok, aztán rájöttem, hogy ahhoz szűznek kéne lennem... És bakker... ha tudná Aphrodité mennyire emlékezted Emmára... ugyanaz a hülye liba mindkettő. 

Mr. Palmer idegesen pillantott körbe, azt várta mikor zuhan a boszorkányra a mennyezet.

- Sss! Bolond gyermek. - méltatlankodott. - Ha meghallják neked annyi. 

- Pedig még csak most kezdek belejönni. Ezt hallgassa. - vett egy nagy levegőt. - Athéné vs. Déméter. Athéné: Ide felfogok húzni egy családi házat akár tetszik akár nem! Déméter: Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni a fáimhoz és a virágaimhoz kiszorítom az indáimmal belőled a szuszt! 

- Csend legyen! - dörzsölte meg a halántékát a Könyvtáros. - Anyám elég kreatív bosszúk terén, egy nőnek és testvéreinek kígyó hajat varázsolt pusztán azért, mert Poszeidón a templomába beszélt meg találkozót és ott enyelgett a halandóval. Egy másikat pedig pókká változtatott. 

- Anyám? Te Athéné fia vagy?! - kérdezte, mint mondta Zoya tágra nyílt szemekkel .

- Igen. - bólintott a könyvtáros. 

Na jó ez a pasi vagy nem százas, vagy igazat mond, mert ekkora baromságot csak az Apja meséiben és a görög mitológiában látott. 

- De... Athéné nem szűz? - kérdezte összevont szemöldökkel. - Tudtommal a szüzességi fogadalom az komoly dolog volt az.... ókorban. Ja. - nevetett fel. - Szerencsétlen Szfinx már biztos éhen halna! - jutott eszébe a szüzeket zabáló oroszlán szerű lény.

- Ez bonyolult, de tényleg ő az anyám. 

- Akkor maga valami hérosz? 

- Nem. - sóhajtott fel a fickó. - Könyvtáros vagyok. Kimaradtam a Harmadik titánháborúból és nem évente mentem meg a világot, mint a félistenek, hanem minden héten. Pénteken van, hogy kétszer is. De visszatérve rád és a boszorkányságra.... A családod apai ágán olyan felmenőid vannak, mint William Shakespeare és Merlin, igen. Erről már beszéltünk. 

- Biztos Athéné fia? - kérdezte gúnyos mosollyal a száján Zoya

Mr. Palmer figyelmen kívül hagyta a kamaszt. - Viszont az anyai ágon is érdekes őseid vannak. Közülük a legfontosabb amiért te igen értékes lehetnél ha a mágia nem csak a mágikus tárgyak és a Lévonalak mentén élne, vagy éppen egy hatalmas probléma. Az az, hogy anyukád ágán előkelő helyet foglal el Morgana Le Fay. Benned egyaránt megtalálható a varázsló, Merlin és a boszorkány, Morgana képességei. Ha a mágia létezne, már három éves korodban kiszagoltak volna a szörnyek és pár éven belül az Amerikai kormány. Mókás mi? 

- Elég szar humora van. - vágta rá Zoya. 

- Ebből a szempontból felettébb érdekes, hogy csak most támadt rád egy szörny. 

- Maga direkt hagy figyelmen kívül? - kérdezte unottan. 

- De mért pont egy Kínai... Kína a világ másik oldalán van. Egyáltalán, hogy jutott el ide? - tanakodott el a Könyvtáros. 

- Igen. Direkt hagy figyelmen kívül. 

- Lévonalak.... a kulcsok... Feketeszakáll... ereklyék mágia kibocsátása... Erő, fókusz, hatás... A TERMÉSZETFELETTI LÉNYEK! - rohant fel a lépcsőn.

Zoya csak értetlen fejjel bámult utána.

- Hát ez bekattant.... asszem örülök, hogy nem vagyok félisten. Pláne nem Athéné kölyke... hogy bírják el az ilyen nagyokosakat... - húzta el a száját és motyogta maga elé. - Most tulajdonképen milyen mentális betegséggel küzd? - kiáltotta a könyvtáros után.

- A természetfeletti lények a lényeg! Valaki, vagy valakik a kulcsokat keresik! A kulcsok egy részét már összegyűjtötték a Könyvtárosok, de szánalmasan keveset. A mágikus ereklyék magukkal hurcolása lehetővé teszi a Lévonalakhoz kötött természetfeletti lényeknek a mozgást. Ezért nincsenek a Lévonalakhoz kötve és ezért az ereklyék által kibocsátott mágikus energia miatt a Lévonalak.... átrendeződnek. ÁTRENDEZŐDNEK! GINAAAA! 

- Mondott valamit valami fonálról, azt hiszem elvesztettem... - kezdte zavartan Zoya. 

- GINA! 

- Mi van?! - jelent meg Zoya előtt a tükörben a nő képe. 

- Azta... Hófehérkéből a Boszorka varázstükre.... - ámult el Zoya. 

- Elutazok. Addig helyezd el Zoyát az alsó szint valamelyik termében! Fel kell mérnem a megmaradt Lévonalak új helyzetét! 

- MI?! - kiáltotta kórusban a két nőszemély. 

- Várjunk és mi van a nem létező, vagy létező fogalmam sincs... képességemmel? - kérdezte Zoya. 

- A Lévonalak le vannak gyengülve, viszont a boszorkányok kis mágiát felemésztő hatalmához elég. Szellemeket tudsz idézni, ha Lévonal közelében vagy, talán még a jövőbe is beleláthatsz. De addig csak Voodoo babákra és egyéb alacsony szintű idézetekre, védőbűbájokra vagy képes. Anyukád biztos neked adta a boszorkányok kézikönyvét. - hadarta el. - Most pedig: Viszlát. - pörgette meg a Földgömböt, majd kinyitotta a Nyugati oldalon lévő ajtót, amiből Hófehér fény áradt és kisétált. 

Az ajtó becsukódott. Zoya sűrűn pislogott majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. A takarítószertárba vezetett, de a Könyvtáros köddé vált. 

- Én is akarok egy ilyen ajtót. 

~~~

Túlzás lenne azt állítani, hogy Dan jól aludt volna a hotelben. Hiába tekeredett köré Főnix, most nem segített az sem. Hangokat hallott, különböző emberek hangját. Yui és Amy vitáit. Az Apja szavát amikor a férfi egyszer megütötte őt. Utána a hangok egy tengerbe lökték. Próbált felúszni a felszínre de nem tudott, lassan elfogyott a levegője, majd egy kéz kirántotta. Az Anyja volt az. Nem mondott semmi csak szorosan magához ölelte Dant. 

A következő pillanatban arra ébredt fel, hogy Főnix a fejével ébresztgeti. A fiú nem értette miért vizes az arca, aztán rájött, hogy álmában sírt. Megdörzsölte a szemét, majd Főnixre mosolygott. 

Történt valami? 

- Semmi. - suttogta a sárkánynak, majd elment a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát. 

Utána nem az ágya felé ment, hanem ki a teraszra. Főnix mellé lépett elkapta a farkával a fiú karját és hátra rántotta magához. 

Mi a baj? Hajolt át félig a válla fölött a lény. 

- Semmi! 

Dan.

A srác döbbenten eltátotta a száját. Sosem látta még a sárkánya szemében a nevét. Főnixhez bújt, majd ráérősen végig nézett a házakon. Hajnali kettő fele járhatott. 

- Tudod... mondtam, hogy láttam Anyámat. - A sárkány ismételten megdermedt, de érdeklődve pillantott Danre. - Nem emlékszem belőle sok mindenre... de ennek köszönhetően. - vette le a nyakából a nyakláncot és mutatta meg Főnixnek az ékkövet. - Láttam. Három éves lehettem, vagy fiatalabb, de már tudtam beszélni. Meg amúgy tökre cuki voltam, de ez most nem lényeges. - tette vissza a nyakába a gyöngyöket a kulccsal. - Te ismerted az Anyádat Főnix? 

Mondjuk. 

- Értem. Én csak... a szemére emlékeztem és a mosolyára. De most. - halványan elmosolyodott. - Már tudom, hogy nézett ki... de nem tudom milyen volt. Illetve... Yui mesélt róla, ha Apa nem volt ott. De... az nem olyan mint megtapasztalni. Tudod milyen érzés úgy felnőni, hogy az Apád... utál. Az Anyád megsemmisült, az egyik nővéred egy idegesítő kis tetűnek tart, a másik pedig óv mindentől? Mondjuk. Azt szerettem. Nem kellett semmit sem csinálnom elég volt megnyikkannom és máris megvédett. Mondjuk honnan tudnád? Te csak egy sárkány vagy.... Anyukám sárkánnyá tudott változni...

Tudom. 

- Mi? Honnan?! Ismerted? 

Nem. 

- Akkor? - értetlenkedett Dan. 

A Nyugati Fészekhez tartozott. Hallottam róla. 

- Áh.... Mindegy. Szóval... Nehéz volt. Én... mindenki azt mondja anyukámra hasonlítok, de... hogy hasonlíthatok egy olyan személyre, akire nem is emlékszem? - nézett újra Főnix szemébe. A sárkány szemében együttérzés és szomorúság csillogott. - Hiányzik. Nagyon hiányzik. De... nem fogok vele találkozni és kevés emlékem van, hogy kitudjak róla alakítani bármilyen érzést iránta. Úgy tűnt, hogy szerettem őt. De... ha elfelejtettem... tényleg szerettem őt? 

Az ékkő fényleni kezdett a nyakában. Elhúzódott Főnixtől és az ékkő felé nyúlt. Egy kezet érzett a vállán. Hátra kapta a fejét. Ariel pillantása mindent elárult. 

- Ne csináld. Ez a kulcs beszív a múltba egy idő után. Ne tedd. Kérlek. Túl aranyos vagy, hogy a múltban ragadj. 

Maga mellé eresztette a kezét. 

- De... így láthatom Anyát. - suttogta. 

- Ha a múltban ragadsz, folyamatosan fogod átélni újra és újra az emlékeidet kisbaba korodtól, addig amíg ez a kő hozzád nem kerül, majd újra és újra. Egy időburokba kerülsz, ahonnan nincs kiút. A mostani tested álomba szenderül.... gyakorlatilag kómába esel, amíg meg nem halsz. 

Szívderítő, töprengett Dan. Láthatja az Anyját, megismerheti, de lehet, hogy abban az idősíkban ragad. 

Felszállt a sárkánya hátára, mire a lény mintha csak a gondolataiba látott volna szárnyra kapott. 

- Dan. - szólalt meg Ariel, de a két személy már messze járt. 

~~~

Dan nem mondta meg az úti célt Főnixnek. Hagyta, hogy a sárkány irányítson. Főnix nem repült messzire, valahol Londontól 20 kilométerre landolt a tengerparttól nem messze. Dan leugrott a sárkányról és leült az egyik kőre. A tengert figyelte, miközben a gondolatait próbálta összeszedni. Látta az Anyját. Az Apját mosolyogni. Az Apja... tudott mosolyogni, volt benne élet. Ennyire megviselte az Apját Hallie elvesztése?

Edmund.... Dan arra emlékszik, hogy mindig dolgozott. Segített Annabethnek az építészetben, mikor a nő betöltötte öt éve a hatvanat. Ha felhívták valami furcsa geológiai problémával ment. De általában a régészettel foglalatoskodott. Segített a tárgyak korszakba illesztésével a múzeumnak, vagy bejárta a félvilágot magához láncolva őket. 

Dan sok mindent látott a világból, többet mint bármelyik vele egykorú kisgyerek. Egy ideig érdekes volt. Kilógott Yuival a városba. Bejárták a zsibvásárokat Egyiptomban. Szörfözni tanultak Ausztráliában. Rászoktak a cosplayekre és az animékre Japánban. Aztán.... 7 évesen egyedül lógott ki. Akkor jött rá, mennyire jó szeme van az értékes tárgyakhoz és annak felismerésére, hála a Hermész bungalónak. A lopáshoz akkor még nem értett, így került az őrsre, majd onnan haza az Apjához. Ha a faterod híres rendszerint megúszol mindenféle büntetést. Rá először emelt kezed az Apja. Yui persze azonnal megvédte. Mindig. Mindig megvédi, mint egy igazi nagy tesó. 

Dan úgy hiszi Yui azzá vált, akivé Hallie szerette volna. Több flegmasággal és lelki sebbel. Vajon mivé akarta formálni Amy és Dan jellemét? Biztos, hogy Amyt nem akarta ennyire zseninek, és őt sem akarta tolvajnak látni. 

Beszívta a levegőt, majd Főnixre pillantott. Mostanában egyre gyakrabban válik üressé a tekintete a lénynek. Most például meredten bámulta a tengert. Kék szemén látszott, hogy eltűnt a gondolataiban. Dan ilyenkor nagyon kíváncsi, hogy mire gondolhat. 

Ha a sárkányok felettébb intelligensek vajon Amyhez hasonlóan valami tudományos dolgon agyal? Vagy a fészekre gondol? Az alfaságra? Hogy miért maradt itt vele?

- Menjünk vissza a hotelbe. - állt fel Dan. 

~~~

Ian Cabra korán reggel felébredt, valami nem hagyta nyugodni. Hála a Vérkőnek látja az őt körbe vevő mágikus derengést. Az anyából feltételezése szerint a Védelem köve miatt áradt ekkora erővel a kékség, de azt nem tudja a húga körül miért van halvány kék derengés. Hogy ne kelljen néznie őket inkább kitekintett az ablakon. Viszont az sem volt jobb. Egy csomó ember inkább tündelénynek és aprónépnek tűnt, mint embernek. Félelmetesen sok ilyen teremtmény járkál London és környékén. Ha ez még nem lenne elég egy Lévonal szeli át egész Londont, a legerősebb derengés a Buckingham palota alatt halad át... 

Amint visszaértek Izlandról találkoztak az anyjukkal. Egy másik kulcsot is kaptak tőle, az Élet kövét, amely kiszívja annak az embernek az élet erejét akivel a kulcs gazdája közvetlenül érintkezik. Már... ha úgy kívánja a tulajdonosa. 

Ian viszont mást érzett. Nem tetszett neki ez az egész. Natalie és az Anyja semmit nem hall a kulcsokból. Ő viszont igen. A kulcsok határozottam suttogtak. Kísértették. Ráadásul ők nem látják mi zajlik Londonban. A tündelényeket és az aprónépet normális embereknek látják. 

Ha egyetlen egy kulcstól ennyi minden megváltozik egy ember érzékelésében.... Akkor mi lesz azzal aki megtalálja mind a 35-öt?

~~~

Reggel Amy azt hittel ő ébredt fel leghamarabb. Amint kikelt Aelin mellől az ágyból lement zuhanyozni megmosta a haját. 20 percbe tellett hullámos haját kifésülni. A tükörben alaposan végig mérte magát. Egyáltalán nem hasonlít a nővérére. Hiába ugyanolyan zöld színű a szemük, ő sokkal inkább... sokkal inkább hasonlít azokra a képekre, amelyiken az anyja 13-14 éves volt. Felsóhajtott és gyorsan felöltözött. A gyomra éhesen kordult. Kiment a szobából át a nappalival egybenyitott konyhával és ebédlővel. Döbbenten vette észre, hogy az öccse már ébren van. 

- Hát te? - kérdezte. 

Dan felkapta a fejét a laptopjából, majd visszafordult és úgy kezdett el magyarázni. 

- Utána néztem az Excaliburnak. A jó hír, hogy elvileg egy sima vasból készült a kard, amit Merlin átitatott mágiával, amit úgy hajtott végre, hogy.... hát...beleszúrta egy sziklába. De feltételezésem szerint a Lévonalak mentén volt ez a szikla. Tehát a rossz hír: lecsökkent pár milliárd helyre és köre a kulcsunk helye.

- Aha... - Amy furcsállta, hogy Dan ébren van. Kinyitotta a hűtőt és miután megállapította, hogy üres az öccséhez sétált. - Valami baj van? 

- Nincs. - felelte Dan, majd rákeresett valami másra. - Újabb jó hír. Van egy festmény ami azt ábrázolja, ahogy Arthúr kihúzza a kardot. 1500-as években került a múzeumba, tehát tuti, hogy eredeti. 

- És mi a rossz hír? - hagyta a fiúra a gondot.

- Németországban Münchenben van. 

- Mire jó a két Angelo? - húzta el a száját féloldalas mosollyal. 

- Rendeltem pizzát. Ha nem baj. - mosolygott kedvesen Dan.

Amy összevonta a szemöldökét. Az öccse határozottan furcsán viselkedett. Ma még nem is szólt be neki. 

A telefon hirtelen megcsörrent, mire a két di Angelo heves káromkodásba kezdett. 

- PIZZA! - kiáltotta Dan, majd felkapta a kagylót. - Hallo, igen, igen én kértem! Aha.... Lehet bankkártyával fizetni? Remek. Fél perc és lent vagyok! 

- Pizzát emlegetett valaki? - rohant ki fekete pizsijében Aelin. 

- Igen. - felelte Amy. - De... Dan honnan van bankkártyád? 

- Lenyúltam apától. Kíváncsi vagyok mikor veszi észre. - gyorsan belebújt a cipőjébe, majd felkapta a szobakulcsot és lesietett a hallba. 

Két percen belül érkezett vissza öt darab dobozzal. Dan elkezdte kinyitni a dobozokat. 

- Hawaii pizza Aelinnek. Remélem még ez a kedvenced. - nyújtotta a legfelsőt a lánynak. 

- Aha! - kapta ki a kezéből és ült le az asztalhoz egy széles vigyorral a képén a Démonok úrnője. 

Sven álmosan támolygott ki a szobából miközben folyamatosan a levegőbe szagolt. Ariel ugrálva lépett ki a fürdőszobából, amikor meglátta a pizzát csak sűrűn pislogott. 

- Szalámis, gombás pizza extra sajttal, Sven kedvence. - nyomta a fiú kezébe a pizzát. Sven alaposan megnézte a pizzát, majd megszagolta, mire álmosan elmosolyodott és elfoglalta a húgával szemben lévő helyet. - Ariel ettél valaha pizzát? 

- Nem. Mi az a pizza? 

- Jézusom... Te ezt nem ismered? Szegénykém ennyi évet leélni pizza nélkül....  A lényege egy könnyű puha tészta, némi paradicsom szósz, jó pár feltét és fűszer. Mit szólsz kezdetnek egy sima sonkás pizzához extra sajttal? - kínálta a soron következő pizzát. 

- Hát... megkóstolom... - vette el tétován a tündelény. 

- Kinek a kedvence a sonkás kukoricás pizza? - vigyorgott Amyre Dan. 

- Nekem. - vette el mosolyogva az öccsétől a pizzát. Tévedett ez ugyanaz az idióta Dan, aki az öccse. Ugyanúgy csillog a szeme mint mindig. 

- És végül. - nyitotta ki a legalsó pizzát a fiú. - Húsimádó chilis pizza! - ült le Aelin jobb oldalára és vette ki az egyik szeletet, majd jó ízűen falatozni kezdett. 

Amy leült az utolsó szabad helyre és elkezdte enni a saját pizzáját. 

- Nos. Amynek már mondtam utána néztem a híres nevezetes Excaliburnak. - lökött egy kis golyót az asztal közepére, amiből egy hologram ugrott fel. - Szóval... - vette ki a második pizza szeletet. - Találtam egy múzeumot, akiknek van egy ilyen...  izéjük. - hívta be a képet, mire Ariel abbahagyta az evést és ijedten nézte a képet. - Mi az Ariel? 

- Ez.... egy kulcs a kulcshoz. Ez valóban az eredeti esetet ábrázolja.... ki festette? - kérdezte halkan. 

- Ismeretlen. - válaszolta Dan. 

- Bizonyára egy tündelény volt.... - gondolkodott el a lány. 

- Szerintem... Fejezzük be a kajálást utána árnyékutazással nézzük meg közelebbről ezt a festményt. Csak ne felejtsünk el kijelentkezni. - mondta két harapás között Sven. 

Hali. Remélem elnyerte tetszéseteket. Véleményeteket commentben várom.