Azt hiszem drága megfogyatkozott olvasóim még sose volt ilyen. Egy hónapon belül kaptatok részt! Élvezzétek ki, mert tudom mikor lesz új rész! Amúgy, aki még él és olvassa a sztorit, adjon már valami jelet, mert pont a napokba néztem vissza a megtekintéseket és kb. 100 olvasó szőrén szálán eltűnt. Jó tudom ritkán van rész, de na... egyetem. Örülök, hogy élek, plána most Egészségügyi hallgatóként besorozás bárdjával a fejem felett... Na tehát, valami kis élet jelnek örülnél :D

Dan tudta, hogy egyre jobban kezd kisiklani a kezük közül ez az egész menjünk vissza a múltba és hozzunk helyre mindent dolog. Nem kéne itt lenniük. Nem kéne két Iránának lennie.

- Fedezékbe. Meg ne lássanak minket. - mondta azonnal, miközben az órájáról leszedett egy kicsi kamerát és a falra tette, majd felemelte az óráját és elkezdte beállítani a távot és hangot. - Junie, megtennéd?

A fiú azonnal a saját órájához kapott és kivett belőle 5 db fülhallgatót. Mindenki a fülébe helyezte és a kamerára szegezte a tekintetét.

A két Irana úgy bámulta egymást, mintha azt lantolgatnák, hogy kinyírják-e a másikat vagy sem. Az egyik tett jobbra, de kicsit előrefelé egy lépést, mire a másik ugyanezt csinálta. Nagyon lassan kezdték megkerülni egymást. Aelin hátát kirázta a hideg, ahogy egyszerre tették csípőre a kezüket.

- Ki ne találjátok, hogy ez is időutazott valahogy. - suttogta könyörgő hangon Aelin.

- Lehetetlen. - vágta rá Junie. - Kronosz nem ekkora idióta.

- Csend. - mondta Dan. - Itt most minden egyes mondat és mozdulat számítani fog. - pont úgy bámulta őket, mintha várna valamire.

Az Iranák halványan elmosolyodtak, majd az egyik megszólalt.

- Nem rossz kis hatás, viszont te egy félszerzet vagy. Nekem nincsenek mágikus képességeim. Így is működni fog a toll? - kérdezte a valódi Irana, mire a másik, a félszerzet kicsit leengedett a színjátékból.

- Igen valószínű. - felelte a lény.

- Igen valószínű? - vonta fel az egyik szemöldökét Irana. - Nem hangzik biztosnak.

- A tollnak lelke van. Mindenkinél másképp működik. - emelte fel szemmagasságba a tollat a lény.

Dan hátán végig futott a hideg, ahogy megpillantotta a vékony fából készült pennát. A legvégén egy kék kristálygömb halványan derengett, érezte mennyire tombol benne a mágia. Semmit sem kezdhet vele Irana, nem mágus.

- Akkor kipróbálnám, mennyire működik az árú. - nyúlt a nő felé.

- Ez nem lehetséges.

- Tessék?!

A lény keze abban a pillanatban kéken felragyogott, a következő másodpercben pedig Irana hátra vágódott és egészen a falig repült, ahová hangosan becsapódott.

Dan és Junie testében az adrenalin ezerrel dübörgött. Óvatosan kukucskáltak ki a rejtekhelyükről.

- Mi a... - suttogta Aelin. - Ezt nem lehetett volna valahogy felvenni?

Dannek nem kellett sok, hogy elkezdjen nevetni. Ritka Iranát falhoz vágva látni az tény.

A lény alakja vibrálni kezdett, fehér bőre feketévé változott, majd előtűnt sötétbarna haja. Zoya Royal állt előttük személyesen az arcán széles vigyorral, miközben az ujjai között a tollat pörgette.

Irana óvatosan felemelte a fejét és szikrázó szemekkel a lányra nézett.

- Zoya Royal...

- Irana Cabra. - biccentett a másik.

- Sose megy semmi se simán. - állt fel és kapott ki a zsebéből egy pisztolyt. - A tollat, Merlin és Morgana leszármazott.

Zoya csak még jobban elmosolyodott, majd szélesre tárta a karját.

- Vegye el. Ha tudja.

Dan már szintén vigyorgott, felemelte a kezét, hogy intsen Yuinak, hogy jöjjön közelebb.

- Amikor szólok indíts 2 darab jégcsapot a másodikat késleltetve. Szegezd a falhoz, mint régen. - suttogta.

Irana felvonta a szemöldökét, ez általában beszokott válni. Lejjebb célzott Zoya lábára és elsütötte a fegyvert.

- Most. - mondta Dan, mire Yui kiszívta a nedvességet a levegőből és célba vette Irana fegyvert tartó karját.

A golyó és a jégcsap végig süvített a levegőben. A Zoya felé tartó egy centire a lánytól egy kék színű védőpajzsba ütközött és a földre zuhant, míg a jégcsap telibe találta Iranát, kiverve a kezéből a pisztolyt. Yui azonnal küldte a második jégcsapot is. Irana ismét a falra kenődött, ezúttal két csuklójánál a ruhája ujjába akadt jégcsapoktól.

- Szép. - lépett elő Dan az árnyékból és vette le a falról a kameráját. - Üdv Irana.

A nő halkan felhorkantott, miközben folyamatosan a fiút bámulta, aki Zoyához sétált.

- A jövőből jött bagázs. - siklott a kém nő pillantása Juniera, aki mögött szorosan Aelin sétált, őt követte Yui és Hayden. - Szóval... A felvételek valódiak voltak. Megkérdezném, hogy és miért csináltátok... de van egy olyan érzésem, hogy miattam. Tehát sikerülni fog. - jelent meg halvány mosoly a szája sarkában, majd a szemei felvillantak. A karjait megfeszítette Irana, meglendítette a lábait, talppal a karjai fölé érkezett, félig guggolásba, pár másodperc alatt a jégcsapók lazulni kezdtek.

- Fedezzétek Haydent, Zoyát és Yuit. - adta ki az utasítást Dan és állt be azonnal a nővére elé, miközben fél szemmel Zoyára nézett, aki a tollat szorongatta a kezébe, érdekelte volna, hogy jutott hozzá, de ez nem a legalkalmasabb pillanat volt a csevegésre. Ki kell jutniuk. - Aelin.

- Fogjátok meg egymás kezét. Azonnal. - kapta el Zoya karját és indult el az egyik árnyék felé. Dan fél szemét Iranán tartotta, miközben elkapta Junie és Yui kezét.

Irana sikeresen kitörte a jégcsapokat a helyéről, két lábbal landolt a földön és azonnal a fegyvere felé sietett.

- Yui, vedd körbe őt. - adta ki az utasítást Dan.

Yui gondolkodás nélkül tűzzel vette körbe Iranát, majd csak egy rántást érzett a karján, utána pedig végtelen sötétség vette körbe. A következő pillanatban pedig a bál terembe kivezető folyosón álltak.

- El kell tűnnünk innen. - mondta Junie és sietős léptekkel a teraszhoz sétált.

Dan követtő őt és amikor meglátta a középen táncoló Lint, Nathanielt és Aaront... meg a katonákat egy pillanatra elgondolkodott, hogy bajban vannak-e vagy sem, de túl sokszor mosolyogtak össze ahhoz, hogy baj források legyenek.

Dan Aelinékre nézett.

- Figyelj rám Aelin. - kapta el a kezét. - Menjetek ki teljesen higgadtan és nyugodtan, mintha mi sem történt volna, legfeljebb perceink vannak mielőtt Irana feljutna ide és értesítené a katonákat kiket kell elkapni. Vidd ki őket innen... ide. - csúsztatott a lány tenyerébe egy vékony papírt. - Csak kinn nézd meg. Mindenhol kamera van. Összeszedem a Stirlingeket és Aaront és megyünk utánad. Nem lesz baj.

- Tudom. - mosolyodott el halványan. - Indulás. - fordult meg, ám abban a pillanatban csak pislogni tudott. - Hová lett Zoya?

- Itt van... - fordult a bal oldala felé Hayden. - Volt.

- Megkeresem. - indult el a folyosók felé Junie. - Te menj a Stirlingekért, kinn találkozunk. - biccentett Dannek.

- Sok sikert. - nézett Dan szemeibe Aelin, majd intett Yuinak és Haydennek és a kijárat felé mentek.

Dan félig kocogva indult el lefelé a lépcsőn, majd a táncoló tömegbe vetette magát, már akik táncoltak és nem Linéket figyelték. Hamar túljutott a tömegen mosolyogva köszöngetve az embereknek, mintha ismerné őket és részt venne a mulatozásba, majd lelassított és a szemeivel Lint fürkészte, vett egy mély levegőt, majd alig látható füst csóvát fújt ki az orrán egyenesen Lin felé. Várt pár másodpercet, amíg Lin megérzi az illatot, majd a kijárat felé indult.

A lány lefagyott a mozdulatsor felénél és egyenesen felé kapta a pillantását. Dan csak a kijárat felé biccentett.

Lin folytatta a mozdulatsort, hagyta, hogy Aaron megpörgesse, majd váltani kezdett a koreográfián. Aaron összevonta a szemöldökét.

- Mi az? - kérdezte.

- Mennünk kell. Most. - válaszolta Lin és kapta el Nat kezét, majd kipörgette magát és meghajolt a közönség előtt.

Dan elindult vissza a lépcső irányába, nem sietett. A környezetét figyelte, de a katonák még nem indultak el feléje és nem kezdték el átkutatni az embereket, tehát egyenlőre nincs veszély. A fülében maradt fülhallgatót óvatosan kezdte el állítgatni az óráján, próbálta Junie kommunikátorát bemérni vele és a többi őrét, utóbbi sikerült.

Lin, Nat és Aaron a terasz lépcsőjén érték be őt.

- Mi az, mi a baj? Megvan a toll? - faggatta őt halkan Lin.

- Meg. Zoyánál van, aki eltűnt, Junie keresi. Irana meg minket keres. - vágta rá Dan. - Aelinék már kimentek, most mi fogunk. Kinn fedezékbe bújunk és meg kell várnunk Juniet, majd mondom hová árnyékutazz.

- Rendben.

~~~

Irana az egyik rejtek ajtón át a téli palota biztonsági termébe jutott ki, ahol az őr a monitorok előtt ült és a vendégeket szemlélte.

- Asszonyom. - állt fel, amikor meglátta a főnökét.

- Üljön le. - vágta rá, majd megnyomott pár gombot a számítógépen, mire egy titkosított akta ugrott fel. - Azonnal küldje körbe az őrök között és fogják el őket. - tartotta felé az 5 nevet és a hozzá tartozó arcképet. - Nem juthatnak ki a palotából, de maradjanak életben. Ezt a lányt. - csúsztatta elé Zoya Royal arcképét. - Bármi van találják meg, a többi nem olyan lényeges.

- Azt hiszem... megtaláltam asszonyom. - bökött az egyik kamerára.

- Ez a régi társalkodó szárny az első emeleten. - fordult sarkon Irana, de az ajtóban lelassított és a szekrényhez nyúlt, amiből kivett két pisztolyt és 6 tárcsányi után pótlást golyó téren. - Keressék a többit és biztosítsák az első emeletet. - kapott fel egy kommunikátort is és csúsztatta a jobb fülébe.

~~~

Zoya Royal egyenesen ahhoz a szobához tartott, ahol találkozott a Romanovokkal és Rasputyinnal. Elvezették őt a lejárathoz, hamarabb találkozott a félszerzettel és Rasputyin mágiájának köszönhetően átverte őt, ezzel a toll hozzá került, ám le kell rónia a szívességet. Ideje, hogy a Romanov család az Alvilágba kerüljön.

Amikor a kulcsra tette a kezét valaki viszont megérintette a vállát.

- Zoya az istenekre. - káromkodott egy epéset Junie. - Még is mit csinálsz itt?! Ki kell jutnunk innen, mielőtt Irana...

- Junie! Junie! A francba hallasz? - hallotta meg a fülében Dan hangját.

- Dan? - érintette meg a fülében a kommunikátort. - Igen, hallak. Mond.

- Irana bejutott, előbb ment egy körüzenet a kommunikátoraikon, minket keresnek, de kijutottunk, az első szintet, ahol vagytok lezárják. A kijáraton nem juttok ki.

Junie csak dühös pillantást vetett Zoyára.

- Vettem. Állítsd be, hogy halljam őket. - kapta el az egyik karjával Zoya kezét, míg a másikkal gondolkodás nélkül benyitott a Romanov fészekbe.

- Öhm Junie... - akarta figyelmeztetni a fiút Zoya, de mire egyet pislantott már benn voltak a szobában, ami megint vak sötét volt. - Jaj ne már! Ez annyira frusztráló! Csak én vagyok az! A tollal! - emelte fel a kezét, mire a villany felkapcsolódott és érezte, hogy valami megmarkolja a kezében lévő tollat. - Hé! - kapta el a másik kezével is a tollat, ám hirtelen egy pisztoly szegeződött a halántékának.

- Engedd el. - mondta higgadtan Irana. - Vagy anyád eléggé mérges lesz rám, amiért golyót röpítettem a kislánya fejébe.

Junie nagyot nyelt. Fogalma sem volt róla, hogy került ide hamarabb ez a nő, mint ők és egyáltalán, honnan tudta hová kell jönnie. Rejtekajtó... Valahol kell lennie egynek. Az egyik kezével óvatosan az övéhez nyúlt. A fél szemét folyamatosan Iranán tartotta, időnként oldalra pillantva, hogy a teret térképezte fel.

Régi kanapék, nagyjából az 1800-as évek végéből származhattak a stílus alapján, komódok, különböző értékes tükrök arany és egyéb karimával díszítve. Az ablakokra siklott a pillantása, ám azok fa deszkákkal le voltak szögelve. Magában káromkodott egyet.

Junie lassan húzta ki a zsebéből az apró pecsétgyűrűt, egy pillanat alatt megnyomta a tetejét, mire az egy pisztollyá alakult a kezében. Zoya csak pislogva meredt Iranára, miközben még mindig a tollat szorongatta.

- Hülye ötlet. - pillantott Juniera a nő.

- Annyira nem. - abban a pillanatban beleeresztett egy golyót a kém nő feje fölött lévő tükörbe. Egy hangos csörömpölés hallatszott, ahogy a tükör szilánkokra hasadt, majd az egész rázuhant Iranára.

Zoya reflexből lépett hátra kettőt, görcsösen szorítva a tollat.

- Rasputyin! - kiáltotta, de válasz nem érkezett. - Anastasia!

- Mit csinálsz?! - kapta el a felkarját Junie.

- Miattuk jutottam le oda! Itt vannak a mágia bezárta őket ide!

- Kit érdekel?! Nem tudod ki ez a nő! - kezdte el az ajtó felé rángatni őt, viszont az ajtó túloldaláról kiabálásokat hallott. Ellepték a folyosót az őrök... Erre nem mehetnek. - Franc. - káromkodta el magát és pördült meg bármilyen kiutat keresve, viszont semmi használhatót nem látott. Az egész szoba makulátlanul tiszta volt. Fogalma sem volt, hol jöhetett be Irana. - Ne engedd át neki a tollat történjék bármi is. - tolta maga mögé a boszorkát és emelte fel a pisztolyát, még ha tudta, hogy Irana ellen semmi haszna sincsen, de valami nem stimmelt.

Junie összevonta a szemöldökét, ahogy meglátta Irana arcán a tükör okozta vágásokat. Nem szabadna... hogy sebe legyen. Irana kábán pislantott párat a földön és óvatosan az arcához ért, érezte az ujjai között folyó vért. Azonnal a nyakához kapott és elkezdte tapogatni mellkasát.

- Mit keres? - értetlenkedett Zoya.

- A Védelem amulettjét. Nincs nála... Sebezhető. - válaszolta Junie, majd felemelte a kezét és egyenesen Irana mellkasát vette célba a pisztollyal.

Irana megdermedt, a pillantása megállapodott a pisztolyon, de szinte azonnal tovább siklott Junie szemeire.

- Mire vársz? - kérdezte nyugodt hangon Irana.

- Hogy jutunk ki innen? - nyelt egy nagyot Junie.

Irana résnyire összehúzta a szemeit.

- Ezt most nem értem. - kezdte.

- Nincs egyedül. - motyogta Zoya.

- Sose tudtatok megsebesíteni. Te vagy az első... Ez nem teljesen igaz, de több mint 10 éve te vagy az első Jackson aki sebet tudott ejteni rajtam. Kinyírtam a családod egy részét, sebezhető vagyok. És nem húzod meg a ravaszt azonnal?

- Nem az én dolgom megölni. Nem én, nem most és nem is itt.

Irana halkan felhorkant, miközben elkezdett felállni, de Junie azonnal meghúzta a ravaszt. A nőnek halál pontosan a bal vállába állt a golyó, pont arra a helyre, ahová Irana elhelyezte a chipjét az ő idősíkjukban Junieba.

A nő halkan felvisított, érezte, hogy a szemeibe könnyek jelennek meg, ha több, mint 10 éve él az ember egy kulcs védelme alatt... igencsak eltudja felejteni a fájdalmat... Amikor Yui csapdájából kipróbált jutni... ott eshetett le. Máshol nem.

- Hogy juthatunk ki innen? - tette fel újra a kérdését Junie.

- A fésülködő asztal mögött, ha a tükör fölött lévő díszt benyomjátok megnyílik a fal. Az levezet egy... - harapott az ajkába, miközben próbált nem figyelni a lüktető bal karjára. - egy lépcsőn keresztül egy elágazáshoz. Ha jobbra mentek... - nyelt egy nagyot. - A kertbe juttok. Ha balra akkor a palota földszintjére, a vezérlő terem elé.

- Keresd meg. - tolta meg finoman Zoyát Junie. Egy pillanatra sem volt hajlandó levenni a szemét Iranáról.

Zoya azonnal a fésülködő asztalhoz lépett, amikor kiszúrta felül a díszt, ami egy masszív tömb volt egyetlen egy kiálló pontot leszámítva, a középen ugyanis egy apró keresztszerű virág volt. Gondolkodás nélkül benyomta, mire pont ahogy Irana mondta a fal megnyílt a jobb oldalon.

Junie elkezdett Zoya irányába hátrálni.

- Menj be. - utasította a boszorkát.

- De... - kezdte Zoya.

- Nem kérés volt! - csattant fel Junie és pillantott Zoyára, mire visszanézett már magában káromkodott, hányszor oktatták őt arra, hogy sose vesszük le az ellenségről a szemünket és még így is képes elkövetni ezt az baromi egyszerű szabályt.

Irana jobb kezében a fegyvert tartotta, de nem emelte fel.

- Most. - suttogta a nő, mire a semmiből Zoya mellett Rasputyin alakja jelent meg, csak épp hogy megérintette Zoya karját és a lány már is érezte, hogy forogni kezd a gyomra, a lába remegni kezdett.

- Ne! - lépett be az ajtón a nagyhercegnő és indult Rasputyin felé.

Junie ebből semmit nem látott, csak annyit tudott, hogy Zoya mögötte a földre zuhant.

- Zoya! Mit csinált?! - hátrált a lányhoz és guggolt le hozzá még mindig a nőre szegezve a fegyvert.

- Jól vagyok. - motyogta Zoya.

- Indulnotok kell. - nézett rá a boszorkára Anastasia, miközben nemes egyszerűséggel a retiküljével pofán vágta a mágust. - Most azonnal. Kinn több ezer katona van, az a mázli, hogy félnek a szobától. De csak amíg Irana parancsba nem adja, hogy jöjjenek be.

- De... - pillantott a nagyhercegnőre Zoya. - Azt mondtam.

- Nem számít. - kapta el a boszorkány karját és húzta fel. - Majd máskor teljesíted az ígéreted.

Junie csak pislogott. Már kezdte érteni, hogy van itt valami, amit csak Zoya lát. Elkapta a boszi karját és a láthatatlan erőnek segített felhúzni Zoyát a földről. Valami furcsát érzett a levegőben. Tudta, hogy itt baj lesz. Csak ösztönből lépett be Zoya elé, hogy takarja őt a testével, egy másodperccel később hallotta, ahogy Irana kezében a pisztoly elsült. A következő pillanatban pedig már érezte, hogy a fájdalom szétáradt a testében és enyhén beszédül.

- Menj! - kiáltotta és lökte Zoyát kijárat felé, miközben felemelte a fegyverét és egy sorozatot lőtt ki. Irana az oldalára vágódott a földön, de Junie eleve nem rá célzott, hanem mellé, csak időt kell nyernie.

Az adrenalin még tombolt a testében ez volt az egyetlen egy szerencséje, pár másodperc alatt elért a lejárathoz és rá könyökölt a túloldalán lévő gombra. Az ajtó bezárult, a folyosón lévő lámpák pedig aktiválódtak. Zoya a lépcsőnél várta őt, láthatóan támaszkodott valakire, de Junie nem látta még mindig, hogy kire.

Egyik kezével a hasát fogta ott ahol a golyó belefúródott. Mikor Zoyához ért a másikkal elkapta a boszorkány derekát és megindult vele lefelé a lépcsőn.

- Miért csináltad? - kérdezte kábán Zoya.

- Ezt ne most. Előbb jussunk ki.

- Miért te jöttél utánam? Miért nem Dan?

- Mondom, hogy ne most. A beszéd is energia. A menekülésre kell tartalékolnunk. - mondta a boszorkának és igyekezett nem felkiáltani a lépcsőn lefelé menet, amikor az izmai pont ott feszültek meg ahol a golyó tartózkodott.

- Hányszor voltál már ilyen helyzetben...?

- Éppen elégszer.

Elérkeztek a kettéágazó folyosóhoz, mire Junie megtorpant. Jobb a kert... bal a földszint. Kint valószínű őrök fogják várni őket, már ha Irana igazat mondott és...

- Balra. - suttogta Zoya. - Hazudott.

Junie nem kérdezte meg honnan tudja, csak arra fordult és a kezét a kommunikátorra helyezte.

- Dan. Hallasz? - süket volt. - Francba...

Legalább fél órának tűnt az utjuk, mire megláttak egy fa darabokból összetákolt ajtót és Junie a hideget is érezte a karján, bele se mert gondolni, hogy Zoya abban az ujjatlan ruhában mennyire fázhat. A kilincsre tette a kezét, de az ajtó meg se moccant. Az ajkába harapott, miközben a csavarokat szemlélte, majd megemelte a lábát és belerúgott az ajtóba, az egy hangos reccsenéssel ketté tört és a hideg szél az arcukba csapódott.

Junie előre ment, majd segített Zoyának átjutni.

- Ha balra mentek a főbejárathoz juttok. Valahol ott kell lenniük a barátaitoknak. Én tovább nem mehetek. Sok sikert. Zoya Royal. - biccentett a nagyhercegnő és engedte el a boszi karját. Junie hirtelen alig bírta megtartani a boszit.

- Balra... - suttogta kábán Zoya.

- Tarts ki. - kérte Junie és indultak el a főbejárat felé, ám amikor észre vette az őröket egy pillanatra kihagyott a szíve egy dobbanást. Azonnal oldalra a fák felé kezdett sétálni Zoyával, amikor megakadt a szeme valakiken.

Lin a főbejárat alatti főlépcsősor alatt szobrozott, amit raktárnak használtak, mellette Dannel, Nattel és Aaronnel, ebből Lin látványosan ugrált egyik lábáról a másikra, miközben mint egy idióta integetett.

- Pár lépés, szedd össze minden erődet. - mondta Zoyának és vette majdnem át a teljes test súlyát. A bokrok között eljutottak a csapat egy részéig.

- Mi tartott eddig? - kérdezte Lin. - Megfagyok... Jesszus... te vérzel...

- Kitáblázni nem akartad, hogy itt vagytok? - tette fel a kérdést Linnek, mire a lány csak felhúzta az orrát.

- Megtaláltatok az a fő. Indulás. - mondta Dan és vette át Zoyát. - Mi történt?

- Irana. - vágta rá Junie és fogta meg Nathaniel kezét.

Azonnal árnyékutaztak.

~~~

Egy aprócska apartman hotel kellős közepén bukkantak fel, Moszkva területén. Yui idegesen sétálgatott a nappaliban, míg Aelin a fotelban ült és csak megkönnyebbült mosoly jelent meg a száján, amikor meglátta Danéket.

- Már kezdtem... - állt fel, ám ekkor meglátta Zoyát, aki éppen zöldes lila színbe kezdett átmenni, majd Juniet, aki a fél ünneplő ruháját eláztatta a saját vérével. - Istenek...

- Azonnal szedjétek le róla az inget. - kezdte higgadtan Nathaniel és Aaron, majd egy pillanatra összenézett a két Apollónos, mint akik nem tudják, hogy most mi legyen, kié a beteg.

- Aaron, intézd Zoyát. - mondta Lin, miközben elkezdett megszabadulni a ruhájától. - Nattel aa miénk Junie. Hayden, Yui vetkőztessetek le, Aelin, menj vissza Dannel egy démonoddal a bázisra és hozzátok el az elsősegély cuccot... és nekem egy pólót.

Mindenki azonnal engedelmeskedett a lánynak. Lin nemes egyszerűséggel a szoba közepére lehajította a ruháját.

Nem kellett fél perc se és Danék visszaértek.

Lin azonnal elvette a pólót és belebújt, hogy ne fehérneműben császkáljon a lakásban, majd az elsősegély ládát. Junie magától lefeküdt az étkező asztalra, míg Lin bekészített egy injekciós tűt a pultra, amibe fájdalom csillapító volt. Nat addig alaposan megmosta a kezét és azonnal a csipeszhez nyúlt.

Yui itt fordult inkább Zoya felé, akit Aaron vizsgált át.

- Mi történt vele?

- Fogalmam sincs. - mondta szaggatottan Junie. - Volt valami abban a szobában ahová bement, elvekben a Romanovok. Lehet mágiával ott ragadtak, vagy valami ilyesmi, mert csak ő látta, meg valamelyikkel Irana tudott kommunikálni. Valahogy.

- Ne beszélj. - kérte Lin. - Dan segíts lefogni a kezét.

Yui tudta mit csinálnak. Ki kell szedni a golyót, utána kitisztítani a sebet, majd összevarrni és bekötni. De nem akarta végig nézni. Zoya még mindig furcsa színű volt és kezdett egyre jobban bekómálni.

- Má...má... mágia. - suttogta, miközben felemelte a kezét, amiből apró kék színű csillámok pattantak ki egy ógörög szót formálva.

- Ih... - húzta el a száját Aaron.

- Mi az? Baj? - ijedt meg az asztalon Junie.

- Marad! - szólt rá Lin.

- Nem... Annyira nem, csak pár napig aludni fog... mindjárt. - emelte fel Zoya Royalt Aaron, aki eddig bírta szorítani a tollat, kigurult a tenyeréből és csörömpölve a földre esett, egyenesen Aelin lába elé.

Aaron tett egy kitérőt az elsősegély cucchoz és egy pálcikát vett ki belőle, majd a mosdóba vitte Zoyát, leültette a wc csésze elé és szó nélkül hátra tolta a torkába a pálcika egyik végét. Épp sikerült kirántania, Zoyát pedig a csésze fölé lökni, mielőtt őt hányta volna telibe.

- Na... a neheze megvolt. - mosolyodott el. - Kellemetlen egy bűbájt kaptál... De ki alszod. Ez egy olyan betegség. Hozna valaki legalább egy fél liter vizet?

- Máris. - pördült meg Dan.

Aelin óvatosan lehajolt és felvette a tollat a földről, majd Yuira nézett, aki félig Haydenhöz bújt.

- Tessék. - nyújtotta felé a tollat.

Yui óvatosan vette el, mint aki egy bombát tart a kezében.

- Ekkora felhajtás... Ezért? Mégis mit tud, ami Irana...

- Irana kezében semmit se ér. - vágta rá Dan és adta be a vizet Aaronnek a fürdőbe. - Egy természet feletti lény kezében annál többet.

- Mért... Mire képes?

- Jöj rá! - mosolyodott el halványan Dan.

~~~

Irana a téli palota egyik szobájában ébredt fel Szentpéterváron. Nem emlékezett rá mikor vesztette el az eszméletét. A bal vállát bekötözték, és legalább 2 ampullányi fájdalomcsillapítót nyomtak belé, amennyire kába volt. Azonnal felkelt és kiment a folyosóra, onnan megkereste az első rejtekajtót és elindult vissza le, ott ahol a tollat kellett volna átvennie a félszerzettől, nem Zoya Royaltól.

Tudta, hogy követik, ezért ment le a hosszabb úton.

Amint leért a földet kezdte el kutatni, szinte azonnal meglátta a halvány sárga színű csillag alakú követ a törmelékek között. Lehajolt és felvette a medált, amiből azonnal kicsúszott a lánc... Mikor megpróbált kijutni Yui jégcsapjai közül leszakadt a nyakából... Egyszer se hagyta el eddig... Több mint 10 éve nála van... Olyan régóta van nála... Annyira megszokta, hogy... ha a tükör nem zuhan rá és nem sérül meg... észre se veszi, hogy elhagyta és abban él, hogy ott van ahol lennie kell a nyakában.

A markába fogta az amulettet, visszament a szobájába és egy damilra felfűzte az ékkövet, majd vissza akasztotta a nyakába.

Mekkora hülye volt... Megszokta a védelmet... annyira, hogy természetesnek vette, hogy ott van. Elhagyott egy kulcsot... Megrázta a fejét és idegesen a hajába túrt a kezével, csak a kopogás hangja rántotta ki a gondolataiból.

- Tessék? - kérdezte, majd megpillantotta az egyik őrt.

- A vendégeket haza küldtük asszonyom, de a fiú és a lány kijutott. A többit nem találtuk.

Irana felsóhajtott, mire érezte, hogy a válla megfeszül.

- Értem. Készítsék elő a magángépemet. Haza utazok Moszkvába és próbálják meg elérni a fiamat és a lányomat. Induljon. - pillantott fel a férfira.

Mikor elhagyta a szobát csak a laptopjához sétált és megnyitotta a titkosított aktákat. Szóval... a tervét valahogy sikerül megoldania a több éve elakadt ponton és beveti a Jacksonok, illetve a félvérek ellen... Már csak az a kérdés, hogy? De itt az idő, hogy elkezdje a tervét, ha Danék csak azért vissza utaztak a jövőből, hogy őt megakadályozzák... ideje sürgetnie a folyamatot.

A telefonjához nyúlt és tárcsázott.

- Szervusz Zarkov, itt Irana. Lenne egy feladatom a számodra. Meg kellene ölnöd Yui Jacksont. Átküldöm róla az aktát. A szokásos összeget kapnád cserébe, ami kijár egy mesterlövésznek.

~~~

A jövőből jött társaság nagy része visszavonulót fújt az estére. Junieből sikeresen kiszedték a golyót és ellátták a sebet. Mint mindig most is mázlija volt a fiúnak, semmilyen belső szervét nem érte a golyó és a testén belül nem alakult ki vérzés se. Zoya miután nagyjából az életét is kiadta magából a bűbáj miatt lefektették őt aludni. Így lett a 8 személyes apartmanból egy a beteg szoba, ahol Junie és Zoya is édesdeden aludt az ágy két szélén. A lány mellé a biztonság kedvéért egy felmosó vödröt is bekészítettek.

Yui és Hayden csendben visszavonult az egyik szobába maguk mögött hagyva a zsörtölődő Aaront, mivel ők 9-en vannak, az apartman meg 8 személyes kénytelen volt a kanapéval megelégedni, ami mellékesen az oroszoknál eléggé kényelmes volt és kevésbé nyikorgott, mint az ágy, így nagyjából 3 másodpercig tudott mormogni az alvó helyén és bosszankodni mielőtt bealudt volna.

Dan és Lin szintén visszavonultak az egyik szobába, ők még nem feküdtek le, ezt nagyon jól látta Aelin a kis balkonról, mert a lámpa fénye átszűrődött az ajtó és a küszöb között.

Nat a konyhában mosogatott, miután gyorsan kiugrottak egy kis éjjel-nappali üzletbe, vettek némi felvágottat, krumplit, utóbbit Aelin villámgyorsan megfőzte és megvacsoráztak. Aaron baromi álmos lehetett, ugyanis hiába volt amerikai konyha stílusban egybe kötve a nappali a konyhával és az étkezővel a tányérok enyhe csörömpölése se zavarta meg az álmát.

Nat amint végzett az egyik rongyba törölte a kezét. Nem értette teljesen Dan miért ezt az úti célt adta meg Aelinnek és nekik. Vagy tudta, hogy valami baj fog történni Junieval és azonnali ellátásra szorul, már pedig anno Aelin és Sven is azért heverte ki Yui megszöktetésénél hosszabb idő alatt a sérülését, mert teleportáltak, ami nem kicsit viseli meg az ember szervezetét. Ennél az árnyékutazás csak rosszabb, akár te csinálod, akár csak utazó vagy.

Kiterítette a rongyot a pultra, majd Aelin irányába sétált a balkonra. Az ajtónál lelassított és csak figyelte, ahogy a lány idegesen dobol a cigarettás dobozzal a kezében, miközben a szemben lévő ház falára meredt.

- Hé. - lépett hozzá Nathaniel. - Jól vagy?

- Persze. - pattintotta fel a doboz tetejét a lány, majd kihúzott belőle egy szálat és éj fekete szemeivel a fiúra nézett. - Csak megviselt a találkozás ezzel az Iranával és... - pillantott gyorsan hátra, mint aki attól fél, hogy valaki fültanújává válik a szavainak. - Ennek nem most kellett volna történnie. Nem így. Dan nem emlékezett rá, mert nem volt ott, mert Yui sose mesélte el nekünk részletesen, hogy találták meg a tollat. Aggódom, hogy elrontottuk.

- Nem lehet, hogy azért nem mondta el, mert ti segítettetek neki? - kérdezte a fiú.

- Ezen is gondolkodtam. - válaszolta Aelin, majd a szájába vette a cigit, kikapta a zsebéből az öngyújtót, a cigije végét a lángba tartotta és megnyújtotta. - Ez is elképzelhető, de nagyon rossz előérzetem van. Irana tudja, hogy itt vagyunk. Eddig is tudta, mégsem keresett meg minket. Sőt, már azt is tudja, hogy miért jöttünk vissza, mint...

- Ahogy Ed.

- Igen! - csattant fel hirtelen a lány és nézett Nat szemébe. - Ez csak nekem gyanús? Ennyire átlátszók lennénk?

- Csak ismernek titeket. Yui is majdnem rájött, amikor megkérdezte miért öten jöttünk. - vonta meg a vállát a fiú.

- Tudom. Ez zavar a legjobban... - szívott bele a méregbe. - Viszont... Úgy érzem most Dan egy kicsit a kezére játszik Iranának.

Nat összevonta a szemöldökét.

- Ezt nem értem.

- Yui Jackson. Mesterlövész. Aaron Phinsky. Törött szív. Hayden Miller. Hosszú út. Zoya anyjának a látomása. - suttogta Aelin. - Itt az idő... Ezt várja Dan... Ezért küldött ide, hogy Irana megtegye az első lépést.

Nat azonnal elsápadt.

- De... Nem kellene megakadályoznunk? Így csak a kezére játszunk! - kiáltotta majdnem.

- Nem szabad, muszáj megadnunk neki az első dobást. Különben Aaron... Ismered a sorsát. Ha nem áldozzuk fel őt. Aaron sose lesz az aki. Ölbe tett kézzel kell végig néznünk mindent, ami történni fog.

- De... Ez Edmund útja! Nem Dané! Dan nem hagy magára senkit! Dan... Dan nem Ed, hogy a nagyobb jó érdekében feláldozzon valakit!

- Nem Nat... Mit gondolsz miért van most a szobában Linnel és nem itt kint velünk? - rázta meg a fejét Aelin. - Maga alatt van. Mert tudja, hogy... Ez a sorsa, hogy egyszerre kell megmentőt és gyilkost játszania. Régen is... Ezért tudta megfogni az arany almát. Mert a vérében volt, hogy fel kell áldoznia egy embert... Legalább százért cserébe.

- Ezzel semmit nem old meg. Meghalt, mégis utána minden úgy alakult mint nálunk!

- Muszáj. Hidd el. Én tudom. - rémlett fel előtte 12 éves korából az a vörös hajú, zöldes kék szemű kamasz srác, aki Romániában segített nekik Svennel.

Steve...

~~~

Zoya valamikor éjfél után riadt fel arra, hogy forog a gyomra. Szinte minden rekordot megdöntve rontott ki a szobából el a mosdóig, ahol ismételten szorosan barátságot kötött a wc csészével.

Vissza fele menet vette észre, hogy az ágya mellett van egy felmosóvödör, amit a nagy rohanás közben felborított. Továbbá azt is, hogy sikeresen felverte Juniet.

- Hupsz. Bocsi. - dőlt vissza a helyére és rántotta magára a takarót. - Inkább a másnaposság egy nagy ivás után, mint ez a szar... - mormogta a végét. - Jaj... A toll...

- Yuinál van. - mondta halkan Junie, miközben megpróbált oldalra fordulni, de a vállába éles fájdalom hasított így megállt.

- Hála Merlinnek. - könnyebbült meg a boszorkány. - Amúgy... Köszönöm, hogy utánam jöttél.

- Semmiség. Túl fontos vagy nekünk.

- Miért? - vonta össze a szemöldökét Zoya.

- Mert te vagy a megmentő, ahol mi majd elbukunk ott te szárnyakat kapsz. Többet nem mondhatok.

- Dan is... Valami ilyesmit mondott még régebben. - hunyta le a szemeit a lány és próbált meg eltűnni a takaróban. - Azt mondtad... Mikor megkérdeztem, hogy hányszor voltál ilyen helyzetben, hogy éppen elégszer... Ez mit takar?

Junie megkísérelt feljebb csúszni a párnán, érezte, hogy a hasizmai bele feszülnek a mozdulatba. Az ajkába harapott, de végül annyira sikerült feljebb másznia, hogy legalább a feje meglegyen támasztva.

- Erről csak a családom és a barátaim tudnak. - kezdte Junie. - Azt Aaron gondolom elmesélte, hogy közülünk ki kicsoda, micsoda, milyen családból származunk és így tovább. - Zoya válaszul csak biccentett. - Akkor tudod, hogy az itteni 11 éves énem jelenleg az Egyesült Államok külön "kölyök kém" projekt cím alatt futó aktájának egyik kísérleti alanya. Elég nagy sikerrel. Olyan félév múlva kezdi meg tömeges gyerek számmal majd a programot a kémhálózat a nővérem és az én sikerem miatt. 16 éves korunkra egy szakosítást vezetnek majd be. Addig alapkiképzést kapunk, ugyanúgy küldetésekkel és így tovább. 16 éves korunkban megkérdezik milyen irányba akarunk tovább menni. Bérgyilkos, beépített ügynök, hírszerző, vagy testőr. A nővérem bérgyilkos irányba ment. Én a testőri irányt választottam. Három éve az a feladatom, hogy a rám bízott védencet akár az életem árán is megvédjem.

- Akkor... Már golyót is..

- Ja. Ha téged is védencemnek tekintelek, akkor miattad kaptam a harmadikat. - húzta le magáról a takarót, így szabaddá vált a mellkasa. - 16 évesen a kínai követ. - bökött a bal borda kosara alá, nagyjából gyomor száj magaslatba. - fél centi híján fúródott a gyomromba, így csak az oldal hasizmokat érte, Apollón unokái Hekáté mágiájával tudták csak beforrasztani. Sajnos a kínai követet nem tudtam megmenteni. - mosolyodott el halványan.

- Ezen miért mosolyogsz? Ez nem rossz?

- De. Alapesetben az. De... Nekem a barátnőm, illetve most, hogy visszautaztunk... Inkább az exem ölte meg a kínai elnököt. Mondhatni ott zúgtam bele fülig. Ezt 17 évesen kaptam. - bökött a jobb vállán egy fehér hegre. - A három év múlva megválasztásra kerülő elnök felesége miatt. Ő életben maradt, de ott nem is a barátnőm volt a fel bérelt gyilkos.

- A csajod is kém?! Ez nem szabály ellenes? - kérdezte enyhén kétkedő és furcsálló hangon Zoya.

- Az lenne. De a szüleimet se érdekelte túlzottan, így nem mondanám, hogy volt előttem jó példa a szabályok betartására vonatkozóan. Bár... erről igazán az egész családom tudna mesélni.

Zoya halványan elmosolyodott, ahogy Junie Cortezt figyelte, aki széles mosollyal meredt maga elé. Valahogy kezdte elhinni, hogy ők bármiért is jöttek vissza... Az fontosabb nekik bárminél. Sose látta még a fiút ilyen vidámnak.

- Ha megkérdezem... hogy ki lesz a barátnőd. Elmondod? - tette fel óvatosan a kérdést a boszorkány.

- Nem lehet. - válaszolta mosollyal az arcán. - Aludjunk. Szerintem Dan pár nap és... - szomorodott el hirtelen. - Indulni akar vissza a Bázisra.

~~~

Dan sokáig fenn volt, az útközben felkapott tabletjébe rajzolgatott, időnként megnyitva a jegyzetet és gépelt bele valamit.

- Feküdj már le aludni. - kérte csöppet sem kedves hangon Lin.

- Mindjárt. - vágta rá Dan, mint az elmúlt egy órában ugyanazt az egy szót.

- Ezt nem hiszem el... - mormogta Lin, miközben lerúgta magáról a takarót és egyenesen a fotelhez sétált, ahol Dan ült, lábait az egyik karfán átvetve, hátával pedig a másik karfának támaszkodva.

A lány kikapta a kezéből a kütyüt és dühösen az asztalra tette.

- Hé! - csattant fel Dan. - Még rajzoltam!

- Értem én... - szorította össze egy pillanatra az ajkait a szőkeség. - Hogy a gondolattól is borsódzik a hátad, hogy fel kell áldoznod valakit és nem mentheted meg. De én álmos vagyok és különben is! Tudjuk jól, hogy mi lesz! Hogy jobban jár mindenki a halálával! Hogy ez a sorsa! Maga Thanatosz is megmondta! Sőt, a nagyapám is! Úgyhogy hagyd abba az önsajnálatot, apádként kell viselkedned, ez van.

Dan nem mondott semmit, csak vett egy mély levegőt és megdörzsölte az arcát.

- Tudom. - mondta fáradtan. - De attól még nem akarom elfogadni.

- Nem is kell. - enyhült meg Lin hangja. - Gyere, menjünk aludni. - nyújtotta a fiú felé a kezét.

Dan megfogta a lány kezeit és feltápászkodott a helyéről. Lin szája sarkában ott lapult a szokásos kedves és aranyos mosoly, az a mosoly, amitől Dan mindennél jobban tudott félni, ha a lány Aelinnel elmegy bulizni. Túl természetes néha. Bájos, tudja magáról, hogy az, mindig is tudta, hiszen Apollón vér, de Dan mindig fél, hogy egyszer elveszíti őt.

Az ágynál kibújt az ünneplős nadrágjából és az ingét is a zakója irányába hajította. Egy szál alsó nadrágban feküdt be Lin mellé. Szorosan magához húzta a lányt a derekánál fogva. Lin kicsit megemelte a fejét, így Dan a feje alá csúsztatta a másik karját.

- Szeretlek. Tudod? - szívta be mélyen Dan a lány illatát.

- Tényleg? Nem is gondoltam volna... - húzta gúnyos mosolyra a száját a lány, miközben befészkelte magát Dan ölelésébe.

A fiú szemöldöke hirtelen összerándult. Kicsit megemelte a fejét és úgy szagolt bele először Lin hajába majd a nyakába. A világ vibrálni kezdett előtte. Elhunyta a szemét és újra megismételte a mozdulatot. Valami nem tetszett neki, valami határozottan nem odaillőt érzett a lány bőrén.

- Új parfümöt vettél? - kérdezte hirtelen.

- Hm? - mormogta félkómás hangon Lin. - Nem. Nem jött még ki a kedvenc illatom, majd csak 2062-ben fogják piacra dobni. Miért?

- Mert... Fura szagod van. Nagyon. - nyitotta ki résnyire a szemét Dan. - Citrusos... Meg... Valami kamillás öblítő, izzadsággal.

Lin szemei egy másodperc alatt pattantak fel. Az agya ezerrel pörgött, hogy mászhatna ki ebből. A szag történetesen az egyik katona miatt van, aki egy kicsit túl sok vodkát ivott a sokadik táncuk után és majdnem megcsókolta Lint, ám a lány még idejében észrevette így csak a nyakát érte a támadás. Aztán már szólt is a többi katonának, hogy mi van. Ők meg hátra is vitték a haverjukat kipihenni az alkohol mámorát. Nem hitte, hogy Dan kiszúrja... Nyavalyás sárkánygének!

- Biztos csak az egyik srácnak a szagát érzed, akivel táncoltam az este.

Érezte, hogy Dan teste megfeszül mögötte, majd a fiú kicsit torok hangon felmordult és a vállára hajtotta a fejét.

Lin megkönnyebbülten hunyta le a szemeit. Csak feleslegesen zaklatná fel Dant, ha elmondaná mi történt. Azonnal féltékenységi rohamot kapna, mikor ha nem iszik tud vigyázni magára ő maga is, nem kell még Dan őrző-védő énje is.

Halvány mosollyal az arcán bújt még jobban bele Dan ölelésébe a lány. A fiú időnként kicsit felmordult, de Lin érezte nyak hajlatában egyenletes szuszogását, így nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget. Dan derekán lévő keze lassú köröket írt le a pólóján. A fiú centiről centire csúsztatta arrébb a lány hasa irányába az ujjait, majd megfogta a ruha anyagát és Lin bőrét kezdte el simogatni.

Lin testén kellemes melegség áradt végig, próbált bele olvadni Dan testébe amennyire csak tudott. A fiú ismét bele mordult a nyakába, mire a szemöldöke enyhén összeszaladt. Dan nem szokott általában torok hangon morogni.

- Dan. - emelte fel a fejét és érintette meg a karját. - Jól va... - amint megérezte Dan bőrét elakadt a szava félúton. Villám gyorsan az éjjeli lámpa kapcsolójához nyúlt és fény gyújtott a sötét szobában.

Csak hökkenten pislantott Danre, miközben érezte, hogy a szíve a torkában dobog, mint egy rémült kismadárnak.

Dan bőrét nézte, ami foltokban váltakozott pikkelyes, sárkánybőr és sima, emberi bőr között. Néhány ujja végén a körmei már karommá nyúltak, de ami ennél is jobban megrémítette Lint a szemei voltak. Fekete pupillája összeszűkült egy egyenes vonallá, pont mint amikor sárkánnyá változik, csak... a testméret nem stimmelt. Nem nyúlt meg sem a törzse, sem a karja, a lába, hanem minden maradt emberi.

Valami nagyon régről rémlett neki, hogy Amy valaha említett valami olyasmit, hogy Dannek muszáj időnként átváltoznia. Kezdte érteni, hogy vajon miért mondhatta ezt a lány.

A fiú hirtelen nyúlt előre, szinte olyan gyors volt, hogy Lin lámpa fény mellett is csak egy foltnak látta. A vállára tette a kezét, ami most már nem váltakozott, hanem mindenhol egységesen fekete sárkány pikkely fedte.

- Dan... - suttogta döbbenten Lin.

A fiú arca eltorzult egy pillanatra. Lin csak annyit látott, hogy a lapockájánál valami csonk szerűség növekszik kifele, csak pár másodperccel később realizálta, hogy az Dan szárnya. Dan felemelte az állát és egyenesen Lin szemeibe nézett.

- Dan... - nyúlt előre Lin, de sejtette, hogy bármi is pontosan ez az egész amibe Dan... Nem avatta be őt... nem hallja őt. Ez a valamilyen fél ember, fél sárkány állapot teljes mértékben elnyomja őt, a valódi tudatát.

Lin hirtelen érezte meg a vállán Dan lökését, de sárkányként mindig is erősebb volt a fiú. Oldalra zuhant egyenesen az ágyra. A karjain éppen sikerült megtámaszkodnia, mielőtt beverte volna a fejét az ágy keretbe. Dan ez alatt benyúlt Lin pólója alá és könnyedén átlyukasztotta a körmével a vékony anyagot, onnan pedig már csak egy másodperc volt, hogy teljesen széttépje a pólót.

- Mi a... - próbált meg felülni Lin és valahogy eltávolodni Dan csöppet sem beazonosítható alakjától és viselkedésétől, ám a fiú már karon is ragadta és visszanyomta az ágyra.

Lin lehunyta a szemét és várta mikor fog koppanni a feje, de a fiú pár centivel lejjebb csúsztatta az ágyon, így a párnán landolt a feje. Lin kicsit kapkodta a levegőt, ahogy Dan teljesen fölé magasodott, de... bármilyen hibrid állapotban is van a pasija... úgy nézz ki még így is vigyázz rá... a maga fura módján. A pillantása a szárnyán lévő csonkok közötti vékony hártyára esett, éj fekete volt, halál pontosan megegyezett Dan hajszínével, de valahogy bársonyosnak tűnt a felülete.

A fiú lassan hajolt előre, ugyanúgy Lin nyakához, bele szimatolt mélyen a bőrébe, majd erőteljesen felmordult. Lin kezdte azt hinni, hogy ez minimálisan miatta is van. Érzi a bőrén annak a katonának a pusziját... A sárkányok pedig védik a tulajdonukat...

Óriási bajba van.

- Dan. Dan! - tette a fiú mellkasára a kezét. - Hallasz? Figyelj rám, kérlek. Dan.

A fiú nem reagált a mondatára, továbbra is a nyakát szagolgatta és erőteljesen morgott. Lin félig kezdett megijedni, hogy mégis mi lehet ez az állapot és, hogyan működik, egyáltalán Dan miért nem mondta el neki? Hirtelen érezte meg, hogy valami hegyes, szúrós dolog neki feszül a nyakának és pont ott húzódik végig, ahová azt a nyavalyás puszit kapta. A fiú fejéhez kapott és finoman hátra húzta. Dan engedte neki a mozdulatot, így sikerült végre a fiú szemébe nézni. A sárkány énje tépő fogait nézte a szemfogai helyén, amiket az előbb végig húzott a nyakán, majd a szemeibe nézett.

Lin nagyon próbált visszaemlékezni, hogy bánt Dan Főnixxel. Jelenleg a fiú sárkány énje sokkal erősebb, mint az emberi. Szavakkal nem fog rá hatni. A fiú homlokának döntötte a sajátját és lehunyta a szemét, miközben próbált egyenletesen lélegezni. Pont, úgy ahogy Dan leszokta nyugtatni Főnixet.

Dan csak hangosabban felmordult.

- Sss. - suttogta halkan Lin, miközben a kezét Dan oldalára tette. A pikkelyekbe enyhén beleakadtak az ujjai.

A fiú elrántotta a fejét és visszahajolt a nyakához. Linben itt tudatosult, hogy nem fogja tudni leállítani Dant, amíg érzi a szagot. Újra megérezte Dan tépőfogait, ám már nem csak a csók helyén, hanem az erogén zónájánál, mire azonnal borzongás futott végig a gerince mentén. Az ajkába harapott, hogy nehogy felnyőgjön.

Linnek csak itt futott át a fejében, hogy vajon... Dan emlékezni fog-e arra, hogy ez megtörtént? Ha esetleg így... ebben a hibrid alakban szexelnének, az megmaradna neki? Vajon... mennyivel lenne másabb így, mint emberként? Amúgy a pasi nem önmaga és komolyan a szex az első gondolata?! Kellett neki Aaronnel lógnia...

A szárnyaira pillantott. Mindig megakarta érinteni őket, de Dan rendszerint elrántotta tőle a szárnyait ha át volt változva, most viszont... amennyire a nyakával van elfoglalva... észre se venné, ha esetleg egy picikét, de tényleg csak épphogy hozzá érne. Dan hátáról felemelte a kezét és végig simított Dan szárnyának belső részén. Hihetetlenül vékony és lágy volt, akár a selyem. Dan hirtelen valami doromboló hangot adott ki, miközben finoman Linhez dörgölőzött és a lány egyből tudta, hogy élete legnagyobb hibáját követte el, amikor megérezte, hogy Dan lejjebb eresztette a törzsét.

Lin ugyanis telibe megérintette Dan erogén zónáját. Továbbá, hogy ha így halad Dannel tényleg szexelni fog ebben a hibrid alakban...

Lin nagyon tudta, hogy le kéne állítania Dant minél hamarabb. Viszont észben perverz fantáziáját foglalkoztatta a kérdés, hogy ténylegesen mégis mennyivel lenne másabb vele ebben az alakban. Logikusabb, elképzelhetetlenül halk belső hangja ugyan felvetette, hogy ebből csak rosszul jöhet ki, hiszen Dan ebben az alakban kicsit sem beszámítható, ám a nagyobbik rész egyértelműen az első verzió izgatta.

- Oh, a francba. - káromkodta el magát a lány, amikor Dan a nyakáról áttért a füle irányába.

~~~

Dan másnap reggel életében először kipihenten ébredt fel, amin hihetetlenül meg is lepődött. Ha az ember félvér állandó rémálmok végett a kipihenés elég ritka fogalomnak számít náluk. Nyújtózkodott egyet, majd finoman kiroppantotta a nyakát és csak ahogy lehúzta magáról a takarót jött rá, hogy nem stimmel valami.

Alsó nadrágban feküdt le aludni. Most viszont meztelen. Azonnal felült és körbe kémlelt a szobában. A nadrágja a földön hevert. Lin pólója attól nem messze félig elszakadva szintén a földön volt, a lány bugyijával együtt, pontosabban egykori bugyijával együtt, mert az szintén szét volt szaggatva.

- Lin. - bökte meg a lány vállát, majd folyamatosan rázni kezdte. - Lin! Az istenekre!

- Hm? - nyögte válaszul a lány, de arra nem volt ereje, hogy kinyissa a szemeit, csak monoton mozdulattal Dan felé fordult.

- Mi történt itt?! - kérdezte értetlenül a fiú.

- Hát... - kezdte Lin. - Átváltoztál valami fél ember, fél sárkány... izébe. Abba a... ah. Mindegy. - ásított egyet és aludt vissza majdnem.

Dan arca fokozatosan egyre sápadtabb lett. Az ajka enyhén szétnyílt, miközben érezte, hogy a mellkasában szorító érzés alakul ki.

- Tessék?! - kiáltotta félig el magát. - De... Basszus. Ugye nem bántottalak?!

Lin egyik szemét kinyitotta, de csak annyira, hogy lássa Dan szemeit, amik egységesen egy nagyon nagy darab pacának tűntek, tehát teljesen felesleges volt kinyitnia.

- Hát... Az, hogy körülbelül hajnali kettő körül változtál át. - mormogta olyan álmos hangon a lány, hogy Dannek nagyon kellett figyelnie, hogy értse mit mond, miközben Lin próbálta kivenni a falon lévő óra mutatóinak helyét. - És nagyjából három órát aludtam, most pedig nyolc óra van. És a kettő között szexeltünk... amit mivel nem akartam százszázalékosan, csak olyan ötven százalékban, így nem tudom minősülhet-e nemi erőszaknak... Tehát... Ha nem minősül annak nem bántottál, ha igen, vitatható. - hanyatlott vissza a lány a párnára.

Dan másodpercenként nyitotta ki a száját, majd csukta be, miközben láthatóan egyre sápadtabb lett az arca. Hirtelen kapta el a lány karját és rántotta le róla a takarót, mire a lány felnyüszített a hideg levegő miatt.

- DAN! Aludni akaroook! Add vissza a takarómat! - kiáltott fel a lány.

- Mindjárt! - vágta rá Dan, miközben Lin bőrét kezdte el tüzetesen átvizsgálni.

A lány nyakán hamar kiszúrta a lila foltot és a közepén elhelyezkedő karcolást, amit úgy vélt a fogaival okozhatott. Másféle sebet nem vett észre. Egy két karom nyom volt a vállán és a csípőjén. Összességében nem volt vészes, de Dan mégis érezte a fojtogató érzést a torkában, hogy ezt sose szabadott volna Linnek megtapasztalnia. Azt végképp nem tudta, hogy bírta a lány ilyen sokáig, bár legalább tudta miért ennyire fáradt.

Betakarta a barátnőjét és szorosan hozzábújva simogatni kezdte a hátát. Próbált csendben maradni, de mivel nem emlékezett semmire sem az estéből furdalta a kíváncsiság, hogy mégis mi történhetett pontosan.

- Amúgy Dan. - fordult lassan az oldalára Lin és bújt bele a mellkasába. - Mi volt ez az egész átváltozásos izé?

Dan elhúzta a száját.

- Majd elmondom. Most pihenj. - kérte a fiú és nyomott egy csókot Lin nyakára.

~~~

Aelin di Angelo reggel nyolckor kelt fel Nathaniel mellől, komótos léptekkel sétált ki a fürdőszobáig, ám amint kiszúrta a zuhany állapotát, inkább úgy döntött büdös marad. Még így is tisztább, mint a zuhanykabin bármely pontja. Megmosta a kezét és fekete pizsama pólója ujját feltűrve neki látott a reggeli készítésének.

- Aaron! - kiáltotta hátra a válla fölött, miközben a hűtőből kivette a tegnap vásárolt sonkát, kolbászt és a 30 db tojást. - PHINSKY!

- Váá! - ugrott fel a kanapén a fiú és nézett körbe. - Mi a franc van?! - nézett Aelinre.

- Ha szörny lennék már rég felfalhattalak volna! Az! - forgatta a szemeit a lány. - Segíts reggelit csinálni. Vedd le a szekrény tetejéről a nagy serpenyőt és egy tálat.

- Egy kérlek vagy egy légy szíves jól esne... - bosszankodott a fiú, miközben csípőre tett kézzel várta a bűvös szavakat.

Aelin csak fél szemmel ránézett és elő ugrottak a karperecéből a sima acél pengék.

- Persze, nagyon szívesen segítek. - pattant fel a fiú és indult el a szekrényhez, ahonnan fél perc alatt lekapta az emlegetett két főzőeszközt. - Még valamit pszichopata démonúrnő? - jelent meg poénos mosolya a szája sarkában és hajolt meg Aelin előtt, mire a lány hangosan felnevetett.

- Erős túlzás, de nem rossz bók. - felelte a lány és kezdte el feltörni a tojásokat. - Amúgy megtennéd, hogy felébreszted a többieket?

- Ja. - vágta rá Aaron egy ásítást elnyomva és indult el Yuiék szobája felé.

A fiú hangosan dörömbölt hármat az ajtón, majd meg se várva a választ, hangosan benyitott a szobába, jó hangosan egy „jó reggeltet" rikkantva. Amint belépett vigyorogva konstatálta, hogy Yui nyakig be volt takarózva, ám a szeme jól láthatóan nyitva volt. Míg Hayden éppen akkor rántotta a helyére a nadrágját, amikor Aaron benyitott.

Az Apollón ivadék arcán egyből a jól ismert vigyor jelent meg. Túl jól ismerte ezeket a dolgokat, épp elégszer bukott le a Nagy Házban, mikor egy-egy Aphros libát, vagy Déméteres csajt felvitt.

- Csak nem zavartam meg az akciót? - dőlt neki az ajtó félfának és élvezte ki minden egyes pillanatát annak, hogy Yui arca láthatóan egyre vörösebb lett.

- Már vége az akciónak. - vágta rá Hayden és vonta meg a vállát egy sajnálkozó mosollyal, amit Aaronnek küldött. - Hoppon maradtál.

- Eh. Kár. Kelljetek fel, zuhany stb. Aelin csinálja a reggelit.

- Nem tudod Dan meddig tervez itt maradni? - kérdezte hirtelen Yui, miközben a takarót gondosan a mellére szorítva felült.

- Fogalmam sincs, de reggeli alatt, szerintem elfogja mondani. Miért? - vonta fel a szemöldökét Aaron.

- Oh... Csak... - nézett össze Haydennel.

- Úgy gondoltuk, hogy ha már megvan az a nyavalyás toll és átteleportáltunk Moszkvába. Tök jó lenne megnézni a várost, legalábbis Haydennel ezt tervezgettük.

Aaron arcán aggodalom suhant végig. Kicsit sem tetszett ez az ötlet neki.

- Biztos jó ötlet ez? Úgy értem. - vakarta meg a tarkóját és rugaszkodott el az ajtókerettől. - Ez mégis csak Irana területe. Mindenhol van embere. Bölcsebb lenne haza menni. Nem gondoljátok?

A két kamasz csak elhúzta a száját.

- De tök jó lenne... - húzta el a száját kicsit szomorúan.

- Nem visszatartó erő, vagy akadály, csak... Na, értitek. Nem árt megfontolni, de beszéljetek Dannel, ha még maradni akar, akkor lehet belefér. - sétált ki azzal a lendülettel és csukta be maga után az ajtót.

Juniehoz és Zoyához némileg finomabban kopogással nyitott be. Junie a hátán kidőlve aludt. A kötése helyenként még véres volt, így Aaron azonnal az éjjeli szekrényre helyezett gézlapokhoz és kötszerekhez sétált. Zoya már ébren volt mikor belépett. Halvány mosoly játszott a lány ajkán.

- Jó reggelt. - mondta Aaron és kacsintott rá a lányra. - Na, hogy vagy?

- Szia. Jobban. - felelte még mindig mosolyogva Zoya. - Bár mozogni szar és még néha a gyomrom is kiakarja magából adni a nagy semmit, de jobban. Mint egy rossz másnaposság egy ivós este után. - vonta mega végére a vállát.

- Sejtettem. Ha feltudsz állni és úgy érzed megakarsz ismerkedni, valami kajára hasonlító dologgal, akkor szólók Aelin rántottát készít. Ha nem, talán felismerem az oroszoknál is a kamillát és letudok menni venni neked.

- Oh. Nem. Nem kell. - rázta meg a fejét Zoya. - Nekem jó lesz most itt. Vigyázok Juniera. Hulla nagyon.

- Még lélegzik, bár... egy ilyen golyóval az is lehetne. - húzta el a száját. - Tudom. Csak szófordulat. - pillantott azonnal a lányra.

- Jah... Bár elég hülyén jött ki.

Aaron még amennyire gyorsan megtudta csinálni Zoya segítségével kötést cserélt a fiún és csak utána ment át Danék szobájába, akik még ágyba voltak, de ők voltak az első páros, akik kiáltották, hogy „szabad".

- Jöttök reggelizni? - kérdezte, amikor belépett. Lin még az ágyban lehunyt szemmel pihent, míg Dan a tabletjén, immár ruhában írogatott valamit.

- Ki főz? - kérdezte Dan, fel se pillantva a készülékből.

- Aelin. - felelte Aaron.

- Oh, király. 10 perc és ott vagyunk. - tette le a ketyerét és fordult a barátnője felé.

Aaron máris csukta be az ajtót.

A bagázs nagy része 8:30-kor már az ebédlőasztal körül ült és szokatlanul csendben fogyasztották a reggeli rántottájukat. Dan szokásával ellentétben szinte csak terelgette a tálban az ételt, időnként Linre pillantva, aki még mindig kómás volt. Aelin hamar megette a kaját és csak unottan nézelődött a szobában, Aaronnel, Haydennel és Yuival egyetemben. Junie csak azért nem tudod sietni az evéssel hiába kongott az ürességtől a gyomra, mert a sebe megakadályozta benne. Zoya csak ült és csúnya pillantásokkal illette az állítása szerint "őt bámuló rántottát". Nat csak a húgát figyelte, időnként a szájához emelve a villáját, eltűntetve róla a rajta lévő ételt.

- Mi van a nyakadon? - szólalt meg hirtelen megtörve a csendet.

- Hm? - pillantott a testvérére Lin, aki per pillanat azt se tudta hol van.

- A nyakad.

- Oh. - vakarta meg az említett foltot, majd Danre nézett, hogy elmondhatja-e. A fiú válaszul csak biccentett. - Dan valahogy átváltozott az este... Illetve... - pillantott Danre ismét. - Igazából asszem miattam. Megérezte rajtam az egyik katona szagát, aki ittasan megakart csókolni, csak elkaptam a számat és így puszit nyomott a nyakamra...

- Tessék?! - kapta a lányra a fejét Dan.

- Jó, a féltékenység minket nem izgat. - szólt be Aelin. - A sztori annál inkább.

Dan szemeiben tűzkarikák kezdtek égni az elfojtott dühtől, nem a tudattól, hogy Lint megpuszilta egy fiú. Az is bosszantotta, de sokkal inkább az, hogy Lin elhallgatta előle.

- Oké... - folytatta Lin. - De megrekedt egy fél ember fél sárkány alakba... Aminek pontosan én se tudom az okát és... Egy kicsit beindult rám, meg mérges volt a nyakamon lévő szagra és mondjuk, hogy megjelölt. Plusz nem emlékszik ebből semmire.

Aelin felvont szemöldökkel pillantott Danre. Egy dolgon járt az esze, hogy ő ezt eddig miért nem tudta, ahogy láthatóan Junie és Nathaniel sem, továbbá Lin is tegnap találkozott vele először.

Dan és Aelin pillantása találkozott.

- Ne várd, hogy rá kérdezzünk. - szólalt meg Aelin. - Csak mond.

Dan sóhajtott egy nagyot.

- Ezt... - akadt meg a pillantása Yuin, mire csak megnedvesítette az ajkát, Yui ebből tudta, hogy ez rájuk nem vonatkozna normál esetben és, hogy valahol elhallgat majd valamit. - Csak a szűk családi körben akartuk tartani. Ugye... A sárkányok hierarchiája elég fura. Az én esetem ebben egy teljesen külön dolog. Sárkányból emberré változni alapjáraton nehéz és szinte lehetetlen. Emberből sárkánnyá könnyebb akinek a génjeiben van, de csak 10 éves korig. Ha valaki később tanul meg átváltozni, annál lesz egy mellékhatása. - köszörülte meg a torkát. - Nekem muszáj átváltoznom legalább egy hónapban egyszer, de inkább hetente kellene. Ellenkező esetben a sárkány énem felülkerekedik az emberin és egy manifesztálódott formát ölt fel. Azt amiben Lin látott az este. Ez... Olyan, mint amikor túl sokat iszol és utána másnaposan felkelsz és arra se emlékszel mit csináltál az este. Csak... Az ösztöneim uralkodnak rajtam... Miért nem szóltál? - érintette meg Lin kezét.

- Nem akartam, hogy idegeskedj. Teljesen feleslegesen. - húzta el a száját a lány.

- Inkább elhallgattad előlem?!

- Igen.

Dan arcán a harag egyre jobban kivehető volt, mire Lin szemei összeszűkültek.

- Ne gyere azzal... - kezdte sötét hangon a lány. - Hogy higgadtan kezeled, ha elmondom. Kiborultál volna! Pedig te küldtél oda! Te mondtad, hogy bűvöljek el mindenkit! Én legalább csak egy részegtől kapott puszit titkoltam el. Nem pedig ezt a félsárkányos dolgot!

Csend lett. Aelin döbbenten nézett hol Linre, hol Danre. Ez új volt.

- Alapos okom volt rá, hogy... - izzott Dan szeme.

- Nem az apád szavait akarom hallani! - csattant fel hirtelen Lin és rántotta ki Dan tenyere alól a kéz fejét. - Nem az apád vagy! Sosem az ő módszereit követted! Az istenekre, hiszen gyűlölőd őt... Most még is az ő útján jártál, ugyanúgy eltitkoltad előlem ezt az egészet, mint a nyavalyás családod, minden olyan részletet, ami valamilyen módon nagy befolyással van az életére és a körülötte lévőkére és... ah! - pattant fel Lin és lökte fel maga mögött a széket. - Tipikus Jackson... Elmentem! - lépett be egy árnyékba és vált köddé. 

Amint Lin eltűnt a maradék kajája abban a  minutumban lángra gyulladt. 

- A fenébe Dan! - nyújtotta ki a karját Junie, mire a vízcsapból a víz kilőtt egyenesen a kajára.

- Ez meg mi volt? - kérdezte azonnal Aelin Dannek címezve a mondatát. 

A fiú először nem nézett a lányra. A pupillája másodpercenként rándult össze, hol színesben, hol fekete fehérben látott mindent. Ám ez most nem a sárkány ösztönei miatt volt, hanem a dühe miatt. Mert valahol mélyen tudta és érezte, hogy Linnek teljességgel igaza van és a mai tettével fogja véglegesen magára ragasztani a pecsétet, hogy ugyanolyan Jackson, mint az apja. Feláldozni egy életet, több százért... megéri? Teljes mértékben... Az a baj. 

- Talán vitának hangzott. - nézett fel Aelinre, a szavaiból sütött a gúny. 

- Én úgy tudtam ti nem szoktatok vitázni. 

Dan elhúzta a száját. 

- Szoktunk, csak nem közönség előtt általában. - felelte némi éllel a hangjában. 

- Hová ment? - kérdezte óvatosan Junie, mielőtt még Dan megint felakarna gyújtani valamit. 

- Minél messzebb a Jacksonoktól és a rájuk emlékeztető helyektől. - vágta rá Dan és rúgta ki maga alól a széket. 

- Öhm, Dan. - szólalt meg hirtelen Yui, mire Dan visszanézett a nővérére. - Meddig akarsz itt maradni Moszkvában? 

- Ma még biztos. Vagy holnap reggel, vagy késő este szeretnék indulni, hogy Aelin és Nat kipihenje egy kicsit még magát. - válaszolta a fiú. 

- Akkor mi elmennénk körbe nézni a városban. Mikor utoljára Oroszországba voltunk, nem volt semmi időnk sem. - állt fel a helyéről a lány. 

- Mi? - vonta fel a szemöldökét Dan.

- Haydennel. - vágta rá Yui. 

Nat azonnal kiakarta nyitni a száját, de Aelin bokán rúgta az asztal alatt és alig láthatóan megrázta a fejét. Junie csak összeszorított ajkakkal elkezdte összeszedni a tányérokat, miközben fél szemét Dannen tartotta. Dan egy pillanatig bámult bele a nővére szemébe, majd Haydenre nézett. A fiú csak halvány mosollyal ette a reggelijét várva Dan válaszára.

- Persze. - mosolyodott el halványan Dan, majd vissza fordult Yuihoz. - De csak óvatosan. Ez nem a mi játékpályánk. - azzal a lendülettel vissza sétált a szobájába. 

Nathaniel legszívesebben ordított volna a dühtől. Yui és Hayden azonnal felállt, csak felkapták a hátijukat és már indultak is a kijárathoz. A fiú azonnal felállt és Junienak kezdett el segíteni. 

- Ezt nem szabadott volna. - suttogta a Cortez fiúnak Nat. - A húgomnak igaza van... Ez Ed... 

- Elég legyen. - kérte halkan Junie, miközben a homloka verejtékezni kezdett a plusz súly cipelésétől. - Tudod, hogy így kell lennie. Hádész vér vagy. Nincs választása Dannek.

~~~

Yui Jacksonnak lassan már jojózni kezdett a szeme a rengeteg cirill betűtől, de végülis sokkal egyszerűbben eljutottak a város legnagyobb és egyben legnépszerűbb helyszínére. A Vörös térre. 

Hayden vigyorogva fonta össze az ujjait Yuiéval, miközben végig siklott a téren a szeme. Velük szinte majdnem szemben, egy aprócska igen ronda, fekete márványból készült kis tégla építmény állt. Tőlük balra helyezkedett el a többszáz színből álló templom, Moszkva egyik legfőbb nevezetessége, a Boldog Vazul székesegyház. Jobbra pedig a Történeti Múzeum. Természetesen az utóbbi két épület között legalább egy kilométernyi távolság volt. 

- Nos. - kezdte mosolyogva Hayden és lépett Yui mögé, aki enyhén de vacogott az őszi kabátjában. - Némi történelem oktatás várható? 

Yui érezte, ahogy a szívében melegség árad szét, azonnal megfordult és Hayden nyakába borult, miközben mélyen beszívta az illatát. Ugyanezt kérdezte Hayden még Párizsban az Eiffel torony tetején is, olyan... egy és fél hónapja nagyjából. 

- Várható. - mosolygott a fiúra, majd lépett hátra és kezdte el maga után húzni. Hayden látta, hogy Yui egyenesen a fekete téglaépülethez sétál, majd tisztes távolságban megállt tőle. Hayden csak kíváncsian felvonta a szemöldökét és várta, hogy Yui rákezdjen. - Ez a Lenin mauzóleum. Itt található maga a nagy Vlagyimir Iljics Uljanov, avagy ahogy a mozgalma a kommunizmus alatt nevezték, Lenin. 

- Mennyi mindent tudsz róla? - lépett mellé a fiú, annyira, hogy súrolja a vállát. 

- Többet, mint illendő lenne. Bár Sztálin kapcsán fanatikusabb vagyok. - vonta meg a vállát a lány. - Bemenjünk? 

- Mit találnánk benn?

Yui csak elvigyorodott.

- Egy mumifikált Lenint, aki cirka 130 éve ott van egy üvegfal mögött, hogy akárki megnézhesse milyen volt az egykori kommunista vezér. - vágta rá a lány, majd Haydenre nézett, aki csak pislogni tudott. 

- Legalább hiteles képek készültek róla. - nyögte ki kínjában a fiú. Arra nem kifejezetten számított, hogy Yuinak ez lesz a válasza. - Viccelsz ugye?

- Nem. - rázta meg a fejét a lány. - A 2010-es években volt róla szó, hogy helyezzék örök nyugalomra a holttestét, de végül elvetették, azóta is 18 havonta a család mostani tagjai ápolják a holttestet. 

- Hm... - gondolkodott el Hayden. - Ilyet a ti családotokból is kinéznék. Mondjuk Percyvel kapcsolatban... vagy Edmunddal kapcsolatban.

- Hogy egy holttestet ápolnak?!

- Nem, hanem, hogy majd ti fogjátok valamelyik holttestét ápolni és az utókornak megőrizni. - mosolyodott el gúnyosan Hayden.

- Azért ennyire az én családom se őrült. - vágta rá kicsit sértetten Yui, míg visszanézett a gránitból és márványból készült épületre. - Lenin... csak és kizárólag azért döntötte meg a cári hatalmat, taszította le a trónról és végezte ki a Romanov családot, mert a bátyját kivégeztették. Igaz, már egyetemista korában érdekelte őt minden a marxizmusról, amely a kommunizmus első lépcsőfoka volt, csak... túl sok mesebeli dologgal... csak annyit vegyél el az ételből, a technológia cuccokból, az úgynevezett közös halmazból, amennyire szükséged van. Ez valahogy az emberiségnek sose volt erőssége. Eddig... ha Oroszországról volt szó mindig ugyanazok voltak a szerepek, csak más volt a színész. Kell valaki aki irányítja a népet, aki megmondja mi a jó útvonal. Ilyenek volta a cárok, aztán Lenin, majd Sztálin, és a soron következő államfők és miniszterelnökök is. Most Irana férje díszeleg ebben a helyzetben. - suttogta halkan a végét. 

Hayden azonnal megszorította Yui kézfejét. 

- Menjünk tovább. - kérte. - Van még mit megnézni. 

Yui alig észrevehetően biccentett, majd azonnal sarkon fordult és a székegyház felé indult, még messze jártak tőle, de már nyitotta is a száját. 

- IV. Iván orosz cár építette, még az 1555-ös évben. - kezdte halványan csillogó szemekkel. - Ekkor avattak a kazáni tatár kánság felett győzelmet, és tett egy fogadalmat a cár, ahány győzelmet aratnak, annyi templomot fog építteteni Istennek, amiért segített rajtuk. Kilenc győzelmet arattak. Szerencsére az építésze ötletes volt és sikeresen létrehozott egy nagy templomot, ami valójában kilenc külön álló templomból áll akkori nevén Pokrovszkij, mai nevén Szent bolondja, azaz Boldog Vazul székesegyház. A fő templom az ott. – mutatott fel, mire Hayden szeme egy fokozatosan emelkedő tornyot pillantott meg, amelynek a legtetején egy furcsa arany színű turbán ékeskedett. – Az a legmagasabb és egyben legfontosabb torony. Körülötte a törökszerű nagyobb kupolával rendelkezőké a kisebb tornyok, amiket mindig a győztes csaták napjának védőszentjeiről neveztek el.

Hayden mosolyogva megázta a fejét. Mindig is ezt szerette Yuiban. Azt, ahogy a dolgokról beszél és beszél és beszél. Képtelenség leállítani, mondjuk eszébe se jutna.

A fiú tekintete a járókelőkre siklott, alig voltak páran a Vörös téren, azok is főleg a Lenin Mauzóleum körül beszélgettek és fotózkodtak. Hayden kamerákat keresett, de akkora volt a tér, hogy ha volt is nem látott semmit. Bár szinte fogadni mert volna rá, hogy a Lenin mauzóleum előtt biztos van.

- Sztálinról is van egy hibernált példányuk? – szólalt meg hirtelen, kiszakítva Yuit a gondolat menetéből.

- Nem. Őt eltemették. Nem messze innen. - biccentett a fejével a vörös falra, ami a jobbjukon helyezkedett el végig egészen a Történelmi Múzeumig - A Kreml temetőjében, a túloldalra.

Hayden csak pislogni tudott Yuira.

- Tele vagyunk kommunista fickókkal. - motyogta.

- Igazából szocialista. A kommunizmus szerint minden közös lenne, tehát a pénzt el kellett volna törölniük, és a boltba se kellett volna fizetniük azért, hogy vegyenek egy darab kenyeret, hanem csak odakiáltani, hogy jó napot! Kéne egy kenyér! Köszönöm viszlát! - intett egyet mosolyogva Yui. 

- Hm... - gondolkodott el egy pillanatra Hayden. - Pedig lehet, hogy sokkal fejlettebb lenne az emberiség, hogy ha a kommunizmus megvalósult volna. 

Yui úgy érezte mintha valaki arcon csapta volna. 

- Mért lenne az? - kezdett el azonnal vitázni, miközben a Kreml vörös falára siklott a tekintete, amely legalább 5-6 méter magas lehetett. A tér többek között erről a falról kapta a nevét, nem túl kreatív de legalább kézen fekvő választás. - Az csak annyit szült volna, hogy az emberek sokkal többet vesznek, mint amire szükségük van.

- Mert nem fejlett a gondolkodásuk. Ahhoz is értelem kell, hogy az ember felmérje mire van szüksége és mire nincs. Eddig a pontig az emberiség nem jutott el. - vonta meg a vállát Hayden. 

Yui kicsit hátrébb lépett és összevont szemöldökkel nézett a fiúra.

- Néha olyan érzésem van, hogy nem ismerlek. Az ember... 

- Esendő. - vágta rá Hayden. - Befolyásolható, szereti túl bonyolítani a dolgokat és még ennél is inkább olyan dolgokon bosszankodni, amiben... nincs befolyása. 

- De... A kommunizmus eszméje az volt, hogy eltöröljék a gondolkodást, maga a gondolkodó ember fogalma megszűnjön és...

- Nem. Az a szocializmus volt, ami egy diktatórikus rendszer. Ne keverd a kettőt. - vágta rá halvány mosollyal a száján. - A kommunizmus  olyan társadalmi formát jelent, amelyben a társadalom tagjai szükségleteiknek megfelelően részesednek az anyagi javakból. Ez eddig soha és sehol sem teljesült még, tehát csak szocializmusról lehet beszélni, ahol az emberek a teljesítményük szerint részesülnek az anyagi javakból.

Yui sértetten összefonta a karját a mellkasa előtt, miközben kifújta az orrán át a levegőt. 

- Te most komolyan a szavamba vágtál és kioktattál? - kérdezte enyhén olyan hangsúllyal, hogy Hayden fejében egy pillanatra átvillant, hogy Athéné pontosan, hogy bűntette meg azokat a személyeket, akik valamilyen úton módon megkérdőjelezték tudását.

- Öhm... De... Igazam van... - motyogta enyhén a fiú és lépett előre. 

Yui a Kreml vörös falára meredt. Szinte látta Hayden, ahogy villog a szeme a dühtől, de látta, hogy az ajkán félmosoly ül. 

- Szemét. - mosolyodott el a fiú és lépett a lányhoz. - Csak megjátszod magad! 

- Nem is. - csücsörített enyhén az ajkaival Yui, miközben el fordította a fejét a fiútól.

Hayden halkan felnevetett. Yui hátához simult, a jobb kezével maga felé fordította Yui arcát, majd egy aprócska csókot nyomott rá, mire a lány már nem bírta elrejteni a mosolyát. 

- Nagyon szeretlek. - suttogta Hayden, miközben Yui vállára helyezte az állát. 

- Én is téged. - fogta meg a fiú karját és döntötte hátra a fejét. A szeme azonnal a Kreml vörös színű falára siklott, majd a feljebb elhelyezkedő 3 toronyra. Érezte, hogy valami furcsa keríti hatalmába.

- Yui. - köszörülte meg a torkát Hayden. - Valamiről beszélni szeretnék veled. - vált ki az ölelésből és lépett kicsit hátra.

- Jó. Sétálhatunk közben? Megfagyok.

- Persze. - biccentett Hayden és indultak el a déli torony irányába.

Egy ideig csendben haladtak. Hayden másodperceken át mondogatta fejben a szövegét Yuinak. Már régen meg kellett volna beszélnie vele ezt az álmot, de valahogy vagy nem volt alkalma, vagy a jövőből jöttek tettek neki olyan mértékben keresztbe  és kötötték le Yui száz százalékos figyelmét, hogy amiatt esélye se volt a lánnyal közölni, hogy pontosan... mit álmodik. Mit jelent az álma és, hogy ő eddig ezt miért nem hozta összefüggésbe más dolgokkal, mint amit még Párizsban halott Zoyától. 

- Mit akartál mondani? - kérdezte Yui és fonta át a mellkasán a karjait. 

Hayden csak arra a napra tudott gondolni, akkor is voltak már rémálmai, de nem annyira erőteljesek, mint amikor találkozott a jövőből jöttekkel. Ez a sorsa. Tudják jól és meg se akarják majd állítani.

- Szeretlek. Mindennél jobban. - szólalt meg halkan. - Még ha néha nem látszik akkor is. Örülök, hogy az életem része vagy és nagyon fogsz hiányozni. 

Yui összevonta a szemöldökét. 

- Kicsit összezavarsz... Ugye ez nem megint valami szivatás Zoyával, hogy megcsalsz vagy szakítani akarsz velem?

- Nem. Csak tudod... hetek óta van egy rémálmom... Megfogok halni Yui. Tudom. 

- Ez hülyeség. - rázta meg kicsit a fejét a lány. - Mért halnál meg? Az álmok mutatják előre a dolgokat, de nem befolyásolnak téged, általában olyanok, mint a jóslatok. Önbeteljesítőek. - dörzsölte meg a karját és indult előre.

A harangok abban a pillanatban megkondultak. Hayden szeme az órára siklott, ami kereken delet mutatott. A látása egy pillanatra elmosódott és a szíve egy pillanat alatt a torkába ugrott. Már kezdte kapizsgálni mi volt az előbbi furcsa érzése. Lenyelte a csomót a torkában és azonnal elkapta Yui karját és elé lépett.

- Általában igen. De ez most más. Én csak... Tudom, hogy igaz. - mondta Hayden.

- Hülyeség. - indult meg újra előre fele Yui. - Ez fejben dől el. Ha valaki feladja az meghal. 

Amint lelépett érezte, hogy Hayden felzárkózik hozzá és szorosan fogja a karját. 

- Csak hallgass meg... 

Hayden megdermedt, olyan erősen szorította meg Yui karját, hogy a lány felszisszent, majd szögegyenesen a fiú szemeibe nézett. 

- Hayden? - suttogta Yui, ahogy érezte, hogy a fiú érintése gyengébbé válik és a teste remegni kezd. - Hayden? Mi az? Baj van? - emelte fel a karját és tette a fiú kabátjára a kezét. 

Hayden térde megroggyant. A fiú hangosan koppant a Vörös tér macskakövén. Yui arca halál sápadt lett, ahogy a fiú próbált levegőhöz jutni. Azonnal letérdelt nem törődve a lassan hozzá sereglő tömeggel és valósággal letépte a fiúról a kabátot, miközben érezte, hogy az a szemeiből könnyek tőrnek elő. Amint szétrántotta a szövet anyagot a fiú pólóján egy egységes foltban piros vér színezte az anyagot. Hayden vére. 

- Hayden! - vette le a sálát és próbálta meg elállítani a vérzést. Az agya folyamatosan kattogott. Az emberek zaját a templom kongásától nem hallotta, de annyit látott, hogy a tömegből egy szőke folt válik ki és lépked felé. A tekintete megállapodott a harangos tornyon, annak is a második ablakán felülről. Éppen, hogy berántotta valaki a spéci bérgyilkos fegyverzet csövét, egy átlagos embernek fel sem tűnt volna, de Yuinak akit személyesen Ingrid képzett ki... Gyerek játék volt. 

- Gyere. Nem maradhatsz itt. - ismerte fel Aelin hangját, aki mint egy rongybabát úgy rántott fel őt a földről. - Neked szánta azt a golyót Irana. Nem Haydennek. Csak neki kellett kapnia, hogy ne te halj meg.

- Lelőtte. - suttogta sápadtan Yui, miközben érezte, ahogy Aelin gondosan átöleli a vállát, ha esetleg félúton vissza akarna fordulni. - Mi az, hogy... Nekem? De akkor... - az agyában nem tudtak összeállni a fogaskerekek. Csak azt érezte, hogy üvöltenie kell. Hogy itt valami nem stimmel. Megfeszítette a lábait és megpróbált kipördülni Aelin karjából, de a lány úgy mélyesztette bele a körmeit, mint valami hárpia. Jelen pillanatban képes lett volna elhinni, hogy a lány is egy szörny, ha nem ismerné Aelin pillantását. - Nem fogom itt hagyni Haydent! - csattant fel hirtelen, de a lány hamarabb ért a mauzóleum mögé és rántotta be őt az árnyékba, mint, hogy irányt válthatott volna. 

A következő pillanatban már a Bázis nappalijában álltak.

- Azonnal vigyél vissza! - kiáltott az Angelora Yui, az viszont rá se nézett, csak a kanapén ülő Danhez sétált, majd leült tisztes távolságban mindenkitől az egyik fotelre. - Aelin! Hayden...

- Halott. - mondta ki higgadtan a szőkeség. - Már nagyjából 5 perce. Hiába szorongattad hozzá a sálat... Sajnálom. - tette oda mögé, de Yui nem hitte el azt amit hall. Nem tűnt neki ennyi időnek, mintha valaki kiszakította volna az időből és a másodpercben tartotta volna. 

- Nem... Az... nem lehet. Mi az, hogy meghalt?! - ordította el magát, miközben érezte, hogy a könnyei végig folynak az arcán. 

- Mi? - lépett be a szobába Aaron és Zoya. A két személy csak egy gyors pillantást vetett egymásra. 

- A kártyák... - kezdte halkan Aaron, de Yui azonnal meghallotta. 

- Nem hazudnak. - felelte halkan Zoya. - Megmondtam!

- Mi?! - nézett rájuk Yui. - Miről beszéltek?! Hayden... Hayden... Alig pár perccel azelőtt kezdett el arról beszélni, hogy megfog halni, hogy... hogy lelőtték volna és... Ti meg mégis mi a francról beszéltek? Lelőtték őt! 

- De nem neki szánták a golyót, hanem neked, mert... - sóhajtott egy kicsit Zoya. - Még... azért kerestelek meg titeket, mert volt egy látomása anyámnak. Ez volt az egyetlen nyomom. "Vigyázz Zoya, Vigyázz. Yui Jackson. Mesterlövész." Már értem a kártyát is, amit még... Párizsban jósóltam Haydennek. Ellenség, halál. Hozzád mondta anyám, mert rád figyelmeztetett. Megakartak ölni. De Hayden... megmentett a tudtán kívül. Így... ő halt meg. Ez volt a sorsa. "Hayden Miller. Hosszú út. Aaron Phinsky. Törött szív." Rossz a sorrend. Yui Jackson... törött szív, Hayden Miller, mesterlövész és Aaron Phinsky... hosszú út. 

Yui agyában egy másodperc alatt legalább kétszáz kérdés felmerült. Hogy ha ezt tudta Aaron és Zoya... Miért nem mondták?! Majd hihetetlen gyorsan pördült meg és nézett egyenesen Aelin szemeibe. 

- Mi az, hogy Haydennek kellett kapnia, hogy ne én haljak meg?! Honnan... 

- Franc... - káromkodta el magát a lány és nézett Danre, aki csak lehunyt szemmel megrázta a fejét. 

Yui ökölbe szorította a kezét, miközben érezte, hogy a szemeiben a lángok izzani kezdenek.

- Ti... - nézett Juniera, Linre, Natre, Aelinre és végül Danre. - Ezt tudtátok. - Mindenki a földet bámulta, kivéve Dant, aki egyenesen a nővére szemébe bámult. - Tudtátok és... nem tettetek semmit. Dan... te... A halálba lökted Haydent! - már nem érzett könnyeket a szemében, csak azt, hogy a bőre bármelyik percben lángra kaphat.

- Választhattam. Vagy kihasználom a múltat és biztosra megyek abban, hogy te életben maradsz. Vagy szólok és ezzel megváltoztatva a jövőt egy új kártyát dobok a mesterlövésznek, hogy téged, vagy Haydent öli meg.

- Kifelé!

Aelin szemei azonnal Yuira estek, ám Junie hamarabb szólalt meg. 

- Hogy?

- Kifelé! - kezdett el lángolni a haja. - Azonnal elhagyjátok a Bázis területét. Oda mentek ahová akartok, de hogy én nem támogatlak titeket, nem foglak keresni titeket az biztos és, ha még egyszer az utamba kerültök esküszöm mindannyiótokat megöllek a saját két kezemmel!

- Nem megyünk sehová. Gyászold meg Haydent, addig mi csinálunk mindent. - mondta fapofával Dan. - Aztán...

A mondatot viszont nem tudta befejezni, mert Yui hamarabb pofozta fel őt. 

- Te mered hozzám vágni, hogy egy aljas köpönyeg forgató vagyok?! Pont olyan, mint Apa?! Ez kinek a módszere?! Mégis mi a francot csináltál?!

Lin csak elhúzta a száját győztes arccal. 

- Nem volt választási lehetőségem. - vágta rá a fiú. 

- Mindig van kiskapu! 

- Itt most nincs! Az egyedüli lehetőség, ami behatárolható ez volt! Ennek meg kellett történnie! Látta Zoya! Látta Hayden! Tudta! 

- Itt meg mi folyik? - lépett be a helyiségbe Edmund, mire Lin csak felállt és a férfihoz sétált. 

- Csak kiütközik a véred. Semmi több. - állt meg a férfi mellett. 

Edmund kicsit értetlenül összevonta a szemöldökét. 

- Hol van Hayden? 

- Meghalt! - ordította hátra Yui. - Miattuk. Tudták és... a halálba lökték. 

- Oh... - húzta el a száját Ed. - Hát... a jövőt óvni kell.

- Te kinek az oldalán állsz?! - kiáltotta remegő ököllel Yui, majd vett egy mély levegőt és egyenesen az öccse szemeibe nézett. - Nem érdekelsz mostantól. Én... nem árulónak ismerem az öcsémet! Nem egy alantas féregnek, aki a halálba lök valakit! Ez nem az én öcsém személyisége!

Edmund nevetése úgy vert visszhangot a teremben, hogy mindenki azonnal rákapta a szemét, részben mert még mindig ritka látvány. A férfi olyan szélesen és olyan gonoszan mosolygott, hogy Dan ugyanazt a dühöt kezdte el érezni magában, mint Yui. 

- Nocsak... - indult el a gyerekei felé a férfi, majd háromszög csúcsaként megállt köztük. - Vicces szituáció. - nézett hol a lányára, hol pedig a fiára. - Roppant vicces szituáció. Ti azt hiszitek olyanok vagytok, mint én. De attól nagyon messze vagytok és sose lesztek olyanok, mint én, hiába akarjátok a másikra húzni. Utána járni mindennek és mindenkinek, rájönni ki milyen kártyákat rejteget, mik a titkai, az erősségei és a hátrányai. - pillantott Yuira. - Feláldozni valakit, valamit a nagyobb jóért. - siklott tovább a tekintete Danre. - Az én módszereim. De van egy kis különbség. Nem csak Jacksonok vagytok. Ott a Beckendorf vér. Anyátok heves vérmérséklete, ami miatt a kezetek ökölbe szorul és a szemetekben lángok keringenek. Amiatt akartok egymásnak esni. Úgyhogy ne kenjetek mindent rám és amúgy is. - vigyorgott szélesen Yuira, a lány érezte, hogy végig száguld a hideg a gerince mentén. - Az én logikám akkor lennél ha a leglényegesebb és legravaszabb kérdést feltennéd az öcsédnek. - lépett hátra egyenesen a Dan által porrá égett szőnyeg helye felé. - Ami alól nem bújhat ki. - dőlt neki a falnak, de az arcán valósággal virított az a mosoly. 

Yui pislantott párat, míg Dan csak értetlenül bámult az apjára. Fogalma sem volt mit szimatolt ki az apja, csak azt tudta, hogy Yuit akarja felhasználni, hogy ő megtudja az igazat. Érezte, hogy Yui rákapja a tekintetét és amint belenézett a lány szemeibe, tudta, hogy valami nagyon nagy baj lesz. 

- Miért vagytok itt? - tette fel gondolkodás nélkül a kérdést Yui. - Azt mondtátok, hogy nem mondhatjátok el, de... Megöltétek Haydent, nem ti személyesen, de hozzá járultatok. Ennyivel tartoztok. 

- Dan. Ezt nem... - állt fel Aelin.

- Ha azt akarjátok... Hogy megbízzak bennetek, hogy segítsek nektek. - nézett Yui először Aelin szemébe, majd Junieba, Linébe, Nathanielébe és legutoljára Danébe. - Hogy a jelenbéli éneteket ne kezeljem úgy, ahogy jelenleg rátok gondolok, ne rekesszem ki őket, vegyem őket semmibe a jövőben, hanem ahogy előttetek, úgy törődjek velük továbbra is ezzel a jövőtökre hatva. Akkor elmondjátok, hogy miért kellett Haydennek meghalnia és miért kellett visszajönnötök.

Edmund már nem mosolygott, hanem várakozóan figyelte Dant. A lánya pontosan úgy tette fel a kérdéseket, ahogy azt várta. Ezért nem lehetnek sohasem olyanok, mint ő. Tervezni tudnak, de túl arrogánsak. Az új szituációt viszont nem tanulták meg kezelni, hogy használják a jelenlegi lapokat és hogyan manipuláljanak. Nem hiába ő a legnagyobb játékos... Egyetlen személy tudja csak felülmúlni őt... Irana.

Dan mélyen az apja szemeibe nézett, miközben vett egy mély levegőt és intett Junienak és Aelinnek. A két unokatestvére azonnal a két oldalára lépett. Ezt a játszmát az apja nyerte, ahogy az elmúlt évek minden egyes játszmáját... kivéve kettőt. Mindkettőt Irana ellen.

- Hayden halála azért volt szükséges, hogy te rá jöj hova tartozol, mi a fontos. - mondta minél homályosabban. - Hogy megtanuld... soha nem leszel biztonságban. Mi pedig... 

- Ezt nem mondod komolyan! - kapta el a vállát Aelin. - Ha elmondod neki... 

- Nem csak elmondom. - vágta rá Dan. - Ő a kulcs karaktere mindennek a nagy próféciában. Tudod mivel jár, ha kirekeszt minket. Képes megtenni. Gyűlöl minket per pillanat annyira. 

- Mi az, hogy nem csak elmondod?! - kapta el a másik vállát Junie. - Azt nem teheted. Az Emlékek kövét nem használatod kontrol nélkül! 

- Ti tudtok majd kontrollálni. A ti emlékeitekből pedig tud majd táplálkozni. - felelte higgadtan Dan. - Ideje tiszta vizet... - állapodott meg a pillantása az apján, majd vett egy mély levegőt és vissza nézett Yuira. - Tiszta vizet önteni a pohárba. 

Yui nem értette teljesen, hogy miről beszélnek, de erre várt egy és fél hónapja. Rá kell jönnie, hogy miért vannak itt. Pláne most, hogy... Bárcsak álom lenne mindez... 

- Mi pedig... Azért vagyunk itt, mert mi hárman... - nézett Aelinre és Juniera. - Mi hárman vagyunk az utolsó élő Jacksonok.