Hali, amúgy olvassa még valaki ezt a sztorit, mert nem igazán jeleskedem mostanság olyan dolgokkal, mint a gyakori részek, és van egy sanda gyanúm, hogy ez így is fog maradni egy jó ideg sajnos. Úgyhogy, aki még itt maradt és várja ezt a sztorit, most... jó hosszú idő után Jane Jackson szemszögéből hoztam egy részt. Jó olvasást mindenkinek!

Francba! Francba! Francba!

Éreztétek már azt, hogy egy pillanat alatt minden összeomlik körülöttetek, hogy minden, amit eddig felépítettél az szépen romba hullik? Üdv az életemben! Eleinte még egész jó helynek tűnt ez a harmadik dimenzió dolog, aztán jött Kilyan, a lovam, Villám, majd egy nyírjuk ki a királynőt dolog és BUMM! Káosz!

Sammel egymás hátának dőlve pillantottuk végig a fekete ruhás leginkább ninjára emlékeztető harcosokra. 

- Mit akarnak tőlünk? - kérdezte Sam. 

- A medált. - felelte az egyik... lány. Hm. Csúcs. - Hol van?

- A földön. - vágtam rá, de a szám teljesen magától nyílt ki és formálta meg a szavakat. - De összetört, szóval ez nehezen lenne kivitelezhető.

- Mi az, hogy széttört?! - szólalt meg egy másik lány. - A kulcsot megtaláltátok?

- Meg. - mondtam.

- Jane! - kiáltott rám Sam. 

- Nem tehetek róla! - sziszegtem. - Hidd el én baromira sértéseket akarok a fejükhöz vágni, de amíg ezek itt faggatnak, addig ez a szar kényszerít, hogy igazat mondjak!

- Hol a kulcs? - faggatózott tovább a csaj, mire megpróbáltam csendben maradi... nagyjából 3 másodpercig sikerült is. 

- Itt a csuklómon. - emeltem fel a bal kezemet, amire rácsavarodott az a kurva kígyós ereklye. 

- Azonnal add ide!

- Nem tudja. - szólalt meg a szobor lábánál ülő Demetria. - Mágikus. Képtelenség levenni, ha csak a kígyó nem talál egy olyan gazdát, aki többet hazudozik nála. 

Pár csaj hirtelen megpördült, mint akik nem is vették észre, hogy Demetria jelen van, mire Sam azonnal akcióba lépett és egy kötél tekeredett a csajok lábaira olyan gyorsan, hogy esélyük se volt kiszabadulni, majd a plafonon logó egyik ilyen izébe... amibe raknak olajat, aztán meggyullad és ég, franc se tudja mi a neve, na pont arra lógatta fel őket.

Engem se kellett félteni. Az előttem lévő két csaj rám támadt, mire leguggoltam előttünk és az egyik lábamat kinyújtva megpördültem a tengelyem körül, az egyik hatalmasat zakózott, viszont a másik a levegőbe ugrott, egyenesen átrepült a fejem felett és Sam és köztem landolt. 

- Sam! - kiáltottam a srácra, mire ő is azonnal lebukott a lány csapása elől. 

- Szio, húgi. Ötlet? - kérdezte reménykedve. 

- Nincs. - vágtam rá. - Neked?

- Őőőő... ugyanaz! - jelent meg a kezébe a fegyvere és csapott egy jó nagyot a markolattal a csaj lábfejére.

Demetria velem szinte majdnem teljesen szemben halkan kuncogott az orra alatt. Láthatóan élvezte a műsort, ami annyira rólam nem volt elmondható... könnyebb lenne, ha az embernek nem kéne állandóan válaszolgatnia, ráadásul őszintén a kérdésekre...

A kezemben termett a fegyverem, felpattantam és a lány karját végig szántva további két csajra löktem őt. 

- Kik vagytok? - kérdezte Sam. 

- Dél királyságából jöttünk. - mondta az egyik, aki nyilvánvalóan a vezetőjük lehetett. - A hercegnő parancsára. 

Azonnal elhúztam a számat. Szóval Sam nem kamuzott, nem  mintha feltételeztem volna és Dél mindenképpen megakarja semmisíteni a kulcsot. A kulcsot, ami a kezemen van. Mondhatom szarul áll a szénám. 

A csaj újabb támadást indított. Oldalra pördültem és az első elől kitértem. A második ütése alatt félig hídba lemenve elhajoltam, majd elkaptam a gúnyáját és félig megpörgetve magam körül az előző csajnak löktem. A szemem folyamatosan járt, éreztem, ahogy az energia átjárja a testem. A karom markolatán az ujjaimból szikrák kezdtek sercenni. A harmadik csajjal összecsaptam, bal kezemmel megérintettem a kardja markolatát, mire a csaj felsikított és remegni kezdett a teste, ahogy a villámom végig haladt a testén.

- És mit akarnak tenni? - tettem fel most én a kérdésem. - A kulcs a csuklómon van, tehát hacsak nem vágják le a kezemet nem jutnak hozzá, ami ha Kilyan fülébe jut, könnyen rosszabbodhat a viszony Dél és Nyugat között. Ezt nem hinném, hogy kockára mernék tenni.

A lányok gondolkodva pillantottak az előző lányra, aki megszólalt. Az gondolkodva enyhén csücsörített a szájával, miközben a szemei körül ráncok jelentek meg. Két lánynak biccentett, mire az egyik megindult felém a másik pedig a bátyám felé. Sam várakozóan rám pillantott, mire oldalra kitártam a kezeimet. 

Másodpercek alatt beborult az ég. Az ablakon berobbant az erős szél és a lányokat néhány centivel hátrébb lökte, akárcsak Samet. Demetria fedezékbe húzódott a szobornál. Fel nem fogom, hogy miért nem csinál valamit, mondjuk igaz... Csak egy hasznavehetetlen Aphrodité lány. Villámok cikáztak odakint, majd egy villámom bebukfencezett az ablakon és egyenesen a kezembe repült. Célba vettem az egyik lányt és elsütöttem az energiát. A templom beleremegett a becsapódásba. A lányt ugyan nem találtam el, de a márvány fekete színű lett abban a pontban ahol előbb a csaj állt. 

Demetria ellökte magát a szobortól és elkapta a vezér csaj kezét, mielőtt az védekezhetett volna a füléhez hajolt és valamit belesúgott. A csaj megállította a fegyverét és összevont szemöldökkel hallgatta az Aphros csajt. 

- ÁLLJ! - kiáltotta el magát hirtelen, de eszembe se volt leállni. 

- Jane! - mondta mellettem Sam és kapta el a kezemet. - Elég lesz!

Hirtelen engedtem le a kezeimet és szívtam be a villámot a testembe. Az ég odakint elkezdett kitisztulni. 

Várakozva a lányra néztem, az ujjaim között még mindig cikázott az energia. Ha támad én esküszöm a Sztüxre, hogy telibe találom a szívét egy villámmal. 

- Értünk a szóból. - mondta higgadtan a csaj. - A lány... - biccentett a fejével Demetria felé. - Roppant fura akcentussal, de azt tanácsolja, hogy... A karperec maradjon rajtad, mert más opció nincs és menjünk vissza Délre. Nem a mi dolgunk ez az ügy. Hanem a királyi családé, ebben teljesen igaza van.  Ezért felszólítunk titeket, hogy gyertek vissza velünk a palotába. 

Sammel összenéztünk egymás válla felett. Mivel tudtuk, hogy ennél jobb ajánlatot úgy sem kapunk, ráadásul eleve nem beszéltük meg, hogy mit akarunk csinálni, ha megszerezzük a kulcsot, ami kicsit túl jól sikerült tekintettel rá, hogy beleállnak a fogai a kezembe... Illetve én mindenképpen vissza akartam menni Kilyanhoz túlsókat nyaggattam a kiképzéssel, ahhoz, hogy az utolsó pillanatban legyintsek rá és tudomásul se vegyem. 

~~~

Este fele értünk vissza Dél határába. Demetria fogalmam sincs miért de velünk jött. Valahogy zavart a lány jelenléte. Alapból nem kedvelem az Aphrodité szerzetteket, bár ez már Aphroditéval való... beszélgetésünknél is kiderülhetett és azt is könnyen megtudom magyarázni, hogy ennek mi az oka. 

A viselkedésük. Azt hiszik, hogy ők mindent megtehetnek, azt csinálnak amit akarnak és úgy kontárkodnak bele mindenki életébe, várják el, hogy beavasd mindenbe és vonnak le alaptalanul következtetéseket, mintha ők szarták volna a világot. 

A határon letáboroztunk, nem túl messze az átkelő ponttól és sátrakat kezdtek felállítani a lányok. A tarkómon felállt a szőr, ahogy eszembe juttatták a mozdulataikkal, viselkedésükkel Artemisz vadászait. 

Sam gyorsan teremtett egy sátrat és létrehozott pár fatönköt, majd megnyújtotta őket és már kész is volt a tábortűz, amihez azonnal leheveredett és csak figyelte a tüzet. 

A kezem önkénytelenül is az arany kígyó karkötőre siklott és, hogy Sam mit kérdezett, hogy Demetria... aki végig egy csendes harmadik személy volt köztünk mióta csak itt vagyunk, egy megfigyelő... mire biztatta... igen... Ezért gyűlölőm az Aphrodité vért. Yui se különb ilyen szinten. Ő is mindig tudni akar mindenről, megfigyelni mindenkit, rájönni, hogy kik ők és mik ők és mikor már azt hiszi kiismerte őket, bele köp a levesükbe és ezzel mindent elront. Nem hiába nem barátkoztam vele sose. 

Samhez sétáltam és leültem mellé. Csendben figyeltem a tüzet. A karkötőn gondolkodtam, mi lesz ha valaki olyasmiről kérdez, amit normál esetben sose mondanék ki a számon. Egy olyan nyitott könyvvé váltam, mint amilyennek az Aphrodité lányok hiszik az embereket. Mintha Aaron olvasna bennem, minden vágyamat, minden titkomat kideríthetik és minden valaha mondott hazugságomra fény derülhet. 

Az ikertestvéremre pillantottam, majd vissza a tűzre. 

Ha nem jöttek volna ezek a lányok... Akkor Samnek is elmondtam volna, hogy... Egy életen át megvetettem. Nem egyszerűen dühös voltam rá, amiért magamra hagyott, hanem megvetettem, nem minősítettem ténylegesen a testvéremnek, csak valami idegennek, vagy távoli rokonnak. Hogy... nem bocsájtottam meg neki valahol mélyen és soha nem is fogok neki, hiába tettem erre utaló szólásokat, mert mi... soha. Soha többé nem lehetünk olyan viszonyba, mint abban a rövid néhány hónapig tartó periódusba, amikor a szüleink már meghaltak, de Sam még nem menekült el az álmaiban. Ahol tényleg... számíthattunk egymásra bármiben és bármikor.

Demetriára siklott a pillantásom, aki az egyik fatörzsnek dőlve olvasta a naplóját, őz barna szemei hirtelen fúródtak az enyémbe. Megfeszült az állkapcsom egy pillanatra, majd a lány felállt és elindult az erdőbe. Azonnal felpattantam és utána eredtem. 

A lány nem ment messze. 

- Miért csináltad mindezt? Mit tudsz erről a kulcsról és mégis miért jöttél velünk? - kérdeztem.

A lány nem nézett rám, csak a fák lombjait között elő bukkanó holdat figyelte. 

- Az igazság karperece csak akkor marad veszteg, ha nincs az ember lelkében hazugság, vagy ha van is, mindegyiket megbánta. Azért van a karodon, mert az egész életedet hazugságra építetted. Nem de? - nézett rám most először.

- Nézőpont kérdése. - tértem ki a kulcs hatalma elől. 

- Jobban tennéd. - indult el szandáljában felém. - Ha átgondolnád minden hazugságodat, amit valaha mondtál. Vagy... kiszipolyoz ez a kulcs és végül... a saját hazugságaid hálójába kerít és megőrjít.

Minden hazugságomat.... 

- Azt nem tehetem meg. - vágtam rá és húztam össze résnyire a szememet. 

- Muszáj lesz. - csillant sajnálat a szemében.  

- Nem fogom a titkaimat...

- Más a titok. - szakított félbe a csaj. - És más a hazugság. Nem ismerlek, nem tudom mi nálad az a vékony határ, ami miatt a kettő érinti egymást valamilyen szinten. Én csak azt tudom, hogy veszélyben az életed. Nem hiába akarta Dél elpusztítani ezt a kulcsot. Az igazság... néha a legnagyobb gonoszság és a legveszélyesebb erő a világban. 

- Miért vagy még itt? Miért jöttél velünk? - kérdeztem figyelmen kívül hagyva, hogy mit mondott. Nekem senki ne akarja megmondani, hogy mit tegyek, mit ismerjek be és mit nem.

- Vissza kell jutnom a Földre. Találkoznom kell anyámmal, hiszen miattam tudtatok csak eljutni ide. Az én naplómmal, az én anyám segítségével. De én csak akkor tudok visszamenni, ha ti is velem jöttök. - mondta és visszasétált a tábortűzhöz. 

Ezért nem akartam, hogy Aphrodité segítsen. Aphrodité adta azt a naplót, ami Demetriáé, aki a lánya. Benne volt abban a kulcsban, ami az igazihoz vezetett minket, a csaj az ókori Görögországból rekedt benne és... ő tudta csak hol van a kulcs és mi az... Minden amit tettünk, nem önös erőnkből sikerült, hanem csak Aphrodité miatt.

~~~

Kora reggel tovább indultunk és  8 körül már a külső részében voltunk. Szokatlanul kihalt volt a táj. Összevont szemöldökkel méregettem a falakat. Néhány őr sétálgatott a falak mentén, akik amint megláttak minket csak aggodalmas arccal biccentettek. Valami baj lesz. Éreztem minden csontomban. 

Az istállóban nem szálltam le Villámról, hanem csak a felém siető lovász fiúra kaptam a pillantásomat. 

- Történt valami? - kérdeztem.

- A királyi család és Kilyan nincs itt. - válaszolta a fiú, az ő szemében is aggodalom ült. 

- Akkor hol vannak? - tudakolta Sam.

- A Semleges területre mentek tegnap délután. Egy órája elkezdődött a tárgyalás és a próba a királyságok négy trónjáért.

Éreztem, ahogy az arcomból fokozatosan kifut a szín. Kilyan Eduarddal harcol... Hirtelen sarkantyúztam meg a lovat és rántottam a kijárat felé a kantárral, majd elkiáltottam magam, mire Vihar száguldani kezdett. Amint a városba értem az emberek ijedten ugrottak el az utamból. A külső fal végén, amint kiszúrtak az őrök csak szélesre tárták előttem az kapukat és már kinn is voltam. A szántóföldek felé tartottam és a távolban lévő hegységrendszer felé, ami vörösen parázslott a távolból. 

Hátra sandítottam a vállam fölött. A nyomomban Sam vágtatott, mögötte Demetria. 

Amint beértem a sziklás hegység szájába az őrök ott is átengedtek, mintha csak vártak volna minket. Már kiszúrtam a távolban a kastélyt, ahol végül egy napot se töltöttünk a tervezettel ellentétben. Maxim az istálló előtt sétálgatott nyugtalanul, amit meglátott felcsillant a szeme. 

Lassítottam. 

- Hol vannak? - kiáltottam, mikor megálltam. 

A srác csak felhúzta magát Villám hátára. 

- Nincs messze. A fák között indulj, ha megkerülöd az istállót lesz egy raktár, majd íjjász pályák és utána egy domb. A mögött van az Aréna, a tetejét látni fogod. - kapaszkodott bele a nyeregbe előttem, mire Vihar azonnal vágtázni kezdett.

Sam időközben beért. Csak váltottunk egy pillantást és folytattuk az utat. 

Megkerültük a raktárt, majd elszáguldottunk az íjjász pályák mellett. A lovak picit lassítottak a domb tetején, ahol megláttam a fából és kőből felhúzott Arénát. A bejáratnál lelassítottam és Maximmal együtt leugrottam a nyeregből. A lépcsőn a Legfőbb Bölcs sietett le. Arany színű köpenye lebegett utána, miközben a szoknya részét alig bírta rendesen megemelni annyira sietett. 

- Na végre! Merre voltatok az istenit?! - állt meg mellettem, de amint Sam és Demetria is leszállt a nyeregből elkerekedett egy pillanatra a szeme és csak Demetriát nézte, utána ijedten rám nézett és a csuklómhoz kapott. Feltűrte a dzsekim ujját és megérintette a karperecet. - Megtaláltátok... 

- Ezt ne most. - téptem ki a karomat a tenyeréből. - Mi van Killel?

- Rosszul áll a szénája. Kövessetek. - viharzott fel a lépcsökőn.

Utána mentünk. Két emeletet felgyalogoltunk, mire egy páholyba lyukadtunk ki, ahol a Déli királyi család ült arany színű trón székekben és a párbajt figyelték gondterhelt arccal.

- Túlságosan kezd gyengülni. - mormogta Nayara. - Ha veszít mi nem állhatunk ki ellenük, tiltja a szabályzat, hogy hercegnő harcoljon és képviselje a birodalma koronáját. - tisztán éreztem, hogy milyen undorral mondja ezt. 

- Vidar még nincs 16. Nem vehet részt. - szólalt meg Halima. - Csak te küzdhetsz meg Eduard ellen, ha leveri Kilyant. 

- Tudom. - mondta Flyn és intett az egyik őrnek. - Készítsék elő a vértemet és a kardom. 

Sápadt arccal az korláthoz futottam. Az egész teret belehetett látni. Mögöttem a királyi család döbbenten ejtette ki a nevemet, de én csak Kilyant figyeltem, ahogy fáradtan elhajol Eduard ütése elől, miközben a fegyverével védte a testét folyamatosan hátrált a terem közepe felé. 

Felmértem az Arénát. Homokos terület középen. A testsúlyát könnyen elveszítheti, ahogy az ellenfele is. Körbe salakos anyag, ami stabil, de ha az apró szemcséket bele tudná rúgni a szemébe, akkor nyerhetne, megvakíthatná átmenetileg észak hercegét. 

Hallottam, ahogy a Legfőbb magyarázatokba kezd, majd két személy lépett a két oldalamra. Nayara és Alida. 

- Mi történt? - kérdeztem összeszorult torokkal. Megbeszéltük, hogy edzünk az Arénában is egyet, hogy ismerje a terepet.... de nem voltam itt, hogy betartsam a szavamat.

- Miután tegnap előtt elmentettek. A tegnapi napon Észak és Kelet királysága azonnali hatállyal egy üzenetet küldetett, melyben kifejtették, hogy nem számít, ha Kilyan oktatója megsérült, nem neki kell harcolnia és ne húzzuk ezzel a megbeszélt időt. - kezdte Nayara. - Tegnapig tudtuk húzni a dolgot. Mikor késő délután ideértünk ragaszkodtak hozzá, hogy még aznap este egyeztessük a helyzetet, mert már így is csúszásban vagyunk. Nem tudtuk tovább húzni az időt... És mivel Kilyan érintett az ügyben, így nem szavazhatott. Észak és Kelet a mai nap mellett foglalt állást, míg mi az utazásra hivatkozva próbáltuk 2 napot húzni az ügyet, hátha visszatértek a kulccsal, vagy anélkül... Ugye a lányok hamarabb értek utol téged és a kulcs... 

Csak felemeltem a karomat, mire Nayara szemében félelem csillant, ahogy meglátta a csuklómra tekeredett kígyókat. 

- A bölcsek segítsenek minket... - suttogta el a szavakat. 

- A párbaj 20 perce tart. Eleinte úgy tűnt nyerni fog. De egyre jobban fárad. - vette át a szót Alida.

20 perc... nem... Kilyan jobban bírja! Jobban edzettem ennél! Nem hiába csináltattam vele az egy órás edzéseket, néha kettőt! 

- Nem lehet... - ráztam meg a fejemet. 

- Mágiával sem segíthetek neki. - suttogta a Legfőbb. - Megvan kötve a kezem, pedig mágiával... tudnám erősíteni a testét.

Hirtelen ütött szöget a fejembe az a pillanat, amikor Eduardot láttam varázslatot használni, velem is elbánt... Hunyorítani kezdtem a szememmel, próbáltam átlátni minden mágián, a köd trükkjein. Egyszer csak tisztán láttam a Kilyant körbe vevő barna csillogást. Elkerekedett a szemem. Nem nyerhet sem Kilyan, sem Flyn. Eduard csal, elszívja az ellenfele energiáját. 

Alidára kaptam a pillantásomat, majd Nayarára. 

- Mik a szabályok? Mi a párbaj szabályai?! - kérdeztem, mint egy őrült. 

- Jane mit csinálsz?! - értetlenkedett Sam, aki Alida mellé lépett.

- Csak mondjátok már! Kevés az időnk! - folytattam leszarva a tesómat. 

- A kihívó fél választ fegyvert. A párbaj addig tart, amíg az egyik fél fel nem adja, vagy nem tud tovább harcolni. - kezdte el sorolni Nayara. - A párbaj abban az esetben nem minősül érvényesnek, ha az egyik félt csaláson kapják, ám ezt igazolni kell tárgyakkal, vagy a csaló személynek kell beismernie a tettét. De mért fontos ez?

- Mert Eduard csal! Azért! - pörgettem végig a fejemben Nayara mondatát. Bizonyíték kell. De nincs semmi olyan tárgyam amivel bizonyíthatnám a mágiát.... hacsak... 

- Hogy érted, hogy csal?! - szólalt meg mögöttem Flyn. 

- Mágiát használ. - pördültem meg. - Ha Sam elég alaposan hunyorítasz te is láthatod. Csak nem tudom, hogy tudnánk bizonyítani. Alida, te mennyire látod?

Sam szinte azonnal kiszúrta tisztán láttam a szemén, viszont Alida hiába hunyorított és kezdett el különböző szavakat mondani, semmit se látott. 

- Igaza van! - mondta Sam.

- Én semmit nem látok. - suttogta Alida, miközben az ujjai körül sárga színű fátyol vonult végig. Halkan felsóhajtott, majd rám nézett. Várt rám, hogy mit találok ki... pont a Legfőbb bölcstől nem ezt vártam. 

Az Aphrodité lányra néztem, aki Flyn mögül figyelte az eseményeket és mérte végig egyenként Halimát és a többieket. 

- Demetria. - léptem a lány felé. - Hogy működik ez a szar? - emeltem fel a kezemet. - Én nem tudok hazudni ha rajtam van igaz? De csak hátránya van ennek a kulcsnak? Vagy tudom másra is használni?

Demetria szeme felvillant és halvány mosoly jelent meg az ajka sarkában.

- Nem is vagy olyan, mint egy Zeusz vér... Ha azt forgatod a fejedben, amire gondolok. Akkor hajrá, mert talán működhet. 

Alidára néztem, majd Kilyanra. Perceim lehetnek csak, mielőtt Eduard teljesen elszívja az erejét és nyer.

- Kik tudnak erről a kulcsról? - emeltem felé a karomat. 

- Minden királyi család. - szólalt meg Nayara. - Az erejét nem ismerjük mi, csak azt tudjuk mire jó. Igazságra. De mit tervezel? - siklott a pillantása Demetriára, aki csak félmosollyal rámosolygott, majd hozzám lépett. 

- Csak érintsd meg Eduard kezét és suttogd el ezt: i alítheia einai ypértati

Jól tudtam mit jelent a szó. Valami olyasmit, ami mostantól véglegesen megfogja változtatni nem csak az én életemet, hanem a harmadik dimenzióét is. Rohanni kezdtem lefelé, amit kiértem bevetettem magam az egyik bejáratba. A tömeggel, aki idecsődült a városból nem törődtem. A folyosón végig rohantam, átugrottam az arénát elkerítő palánkot és Kilyan és Eduard felé rohantam. A kezemben egyik pillanatról a másikra jelent meg a kardom, löktem hátra Killt és csaptam össze Eduarddal, aki azonnal lefagyott. 

- ÁLLJ! -  zengte be az Arénát a kiáltás, majd Észak királya, Oscar Capital felemelkedett a trónjából. - Párbaj zajlik! És különben is! Nőknek tilos az Aréna pályájára tenni a lábát. 

- Csalás történt! - kiáltottam, hogy mindenki jól hallja. - A fia csalással akarja megnyerni a párbajt. 

- Jane. - suttogta Kilyan mögöttem, a szemeiben vidámság csillant, küldtem felé egy biztató mosolyt, majd észak királyára szegeztem a pillantásomat, aki majd felrobbant a dühtől. 

- Erre bizonyítékod is van? - kérdezte szikrázó szemekkel a király. - Vagy csak az időt akarod húzni, hogy késleltesd a láthatóan elkerülhetetlen eseményt, hogy a fiam nyer és ezzel Észak kezébe kerül a négy királyság koronája?

Levettem a bőrdzsekimet és homokba dobtam, majd felemeltem a kezemet. Eduard szeme elkerekedett, mögöttem Kilyan értetlenül összevonta a szemöldökét, míg Észak királya kivételesen elhallgatott. A tömeg zúgolódni kezdett és beszélni. Mindenhonnan az igazság karperece szót hallottam. 

- Ha tudja mi ez. - kezdtem minden egyes szót alaposan megfontolva és artikulálva. - Akkor jól tudja, hogy a színtiszta igazságot mondom, mert ez megakadályozza, hogy hazudjak. 

- Ez nem bizonyít semmit. A törvényeink kimondják, hogy...

- Felség! - csattant élesen Flyn hangja. - Csalás jelentés történt. Azaz az eljárás végrehajtása innentől kötelező. Ez alól a koronád sem ment meg. - emelkedett fel a trónból és sétált a korláthoz, miközben Alida kivételével mindenki elhátrált a korláttól. 

Kelet királya is előrébb sétált. Mind a három király az aréna különböző helyeiről tekintett le rám. Csak sejtettem, hogy a négy páholyt is a négy égtáj szerint alakították ki. 

- Halljuk a bizonyítékot. - mondta Flyn.

Vettem egy mély levegőt. Csak legyen igazam... 

- Ez a kulcs, ami a karomon van az igazság karperece. - kezdtem. - Ez egy arany karperec, aminek mindkét végén egy-egy kígyó fej található. A méregfokai a bőrömben vannak. Az ereimbe fúródva. - a szavakat én mondtam, de nem én formáltam meg őket. A karkötőre néztem, a két kígyó fej szemei kéken fénylettek. A kulcs beszél... rajtam keresztül. - Ezért kényszerítenek arra... hogy az igazat mondjam. Viszont... nem azért van két feje, hogy mindkettővel erre kényszerítsen. Hanem, hogy ha akarom... - a tudatom lassan homályosulni kezdett. A kar kötőt néztem. A szemek lassan megbabonáztak, sziszegést hallottam mindenhonnan, az emberek zaja is azzá ment át. - Más igazságát is kikényszerítsem. - halkult el a hangom. 

Okossssz lány.

A sziszegő hang megszűnt és felemeltem a fejemet a karkötőről és egyenesen Flyn szemébe bámultam. 

- Csak meg kell érintenem Eduard kezét és ő maga fogja bevallani, hogy csalt. - mondtam.

- Lássuk. - vágta rá Flyn, mire Eduardhoz léptem. 

- Állj! Ez nem megengedett! - mondta Észak királya. 

- Én is engedélyezem. - szólalt meg Kelet uralkodója készségesen, míg mellette a lánya egy biztató mosolyt küldött felém.

- Kettő az egy ellen. Eldőlt. Lássuk. - folytatta Flyn. 

Eduard hátra akart lépni, de hamarabb elkaptam a kezét, mire a kígyó egyik feje kihúzta méregfogát a csuklómból és lassan letekeredett a csuklómról, majd Eduard kézfejére tekeredett és amikor a csuklójához ért beleszúrta a fogát a húsába. 

- Aú! - szisszent fel a srác, majd ijedten a szemeimbe nézett, most nálam van az az előny, ami a bálon nála volt. 

- I alítheia einai ypértati. - suttogtam, mire Eduard szeme kéken felvillant, a hatása alatt van. - Mi volt a terved a párbajra? - kérdeztem. 

Eduard az apjára pillantott, a szája automatikusan kinyílt, de gyorsan összezárta, próbálja kikerülni az igazságot... pont ahogy én szoktam, de a karperec kényszeríti...

- Én nem akartam.... Én... Tisztességesen akartam győzni, de az apám ragaszkodott hozzá, hogy használjam a képességeimet, hogy Kilyan esélyt se kapjon a győzelemre. 

- Milyen képességet? - folytattam a faggatást. Minden igazságnak ki kell derülnie. Hogy mit tett Észak Nyugattal. 

- Mágiát. - ejtette ki a szót, mire a nép zúgolódni kezdett. 

- Az lehetetlen! - kiáltotta be valaki Kelet népéből. - Mágiát csak a bölcsek tudnak használni. 

- A családom évek óta titkolja a mágikus képességeit. Ha nem tennénk... - nyelt egy nagyot. - Azzal le kellene mondanunk a trónról és Nyugatra vonulnunk... hogy kiképezzenek minket bölcsnek. 

- Milyen mágiát használtál Kilyan Anis Ulliel Bejon, Nyugat királyán? - tettem fel a következő kérdésemet.

- Egy erő elszívó bűbájt. - sütötte le a szemét. 

Alida megkönnyebbültén felsóhajtott. Nayara szeme győztesen felvillant és megeresztett egy győztes mosolyt. 

- És mit tettél... Amikor a bálon voltál? Mi közöd van Nyugat volt királynőjének halálához?

- Téged mágiával láthatatlanná tettelek, hogy ne köpj bele a tervembe. A királynőt... - nyelt egy nagyot és próbálta visszatartani a szavakat, a homlokán izzadság cseppek gyöngyöztek. - Az én parancsomra ölték meg. 

Flyn és Kelet királyának a szemei fennakadtak. Cassy hökkenten pattant fel és lépett a férje mellé, míg Vidar és Halima csak összenéztek.  Kelet hercegnője a szája elé kapta a kezét.

Elengedtem a kezét, mire a kígyó fej azonnal eleresztette őt és visszasiklott az én kezemre. 

- A párbaj nem minősül érvényesnek. - mondta ki Kelet a szavakat. - És mivel nincs más alkalmas jelölt a párbajra, továbbá Kilyan sincs abban az állapotban, hogy még egyszer párbajozzon. A négy királyság koronája Kilyan Anis Ulliel Bejot, Nyugat királyát illeti. - engedett meg magának a végére egy széles vigyort.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, miközben egy sárga arany folt igyekezett a pálya széléről felénk. Alida széles mosollyal állt meg előttem. 

- Ügyes vagy és ravasz. - csillogtak a szemei, majd Kilyanhoz lépett. - De te is. - kacsintott a fiúra, aki elrakta a kardját és Janehez fordult.

- Szóval... csak igazat tudsz mondani? - kockáztatta meg egy halvány félmosollyal a kérdést. 

- Igen. De amúgy megmentettem a koronádat és félig meddig a hátsódat is, de ne köszönd meg semmiképpen sem. - forgattam meg a szemeimet és indultam el vissza Vihar felé. 

Dél királyi családja már lent várt. 

- Honnan tudtad a kulcs erejét? - kérdezte Nayara. 

- Nem tudtam, csak sejtettem és reménykedtem benne, hogy igazam lesz és kaptam egy igazolást is róla. - néztem mosolyogva Demetriára, aki csak elvigyorodott. 

A királyi család egy része csak most foglalkozott komolyabban a lánnyal. 

- De fura ruhád van... - jegyezte meg Nayara. - De a szandál király. Őt honnan szedtétek össze?

- Én voltam a medálban. - válaszolta Demetria, mire a királyi család szeme elkerekedett. 

- Akkor.... ugye nem egy gonosz mágus vagy, vagy valami ilyesmi? - kockáztatta meg a kérdést Nayara, míg Vidar óvatosan megpróbált a nővérei mögé bújni.

Demetria elnevette magát. 

- Dehogyis. Aphroditénak, a szerelem istennőjének a lánya vagyok, félisten. - maradt meg az arcán a mosolya.

Nem hiába Aphrodité lány... 

~~~

Délutánra már Délen voltunk North-Wallban és Flynék által már a holnapi ünnepség megtervezése volt a napirendi ponton, amiből természetesen nem vettem ki a részemet. Helyette bezárkóztam a szobámba és a karperectől próbáltam valahogy megszabadulni.

Először alaposan beszappanoztam a kezemet és az egész alkaromat, majd próbáltam valahogy kiszedni a fogakat a karomból, hogy utána letudjam szedni ezt a szart. A kígyók viszont csak még mélyebbre szúrták a bőrömbe a méregfogukat. A végére teljesen bekönnyezett a szemem és dühösen a mosdó kagylóhoz vágtam a karperecet, de az még csak meg se repedt... ellenben a mosdókagylóval. Felnyitottam a csapot és lemostam a kezemről a szappant. 

Mi lesz ha valaki olyan kérdést tesz fel, amire normális esetben hazudnék, hogy meg ne sértsem az adott személyt? 

Csak Demetria szavai jártak a fejemben, hogy csak akkor tudom leszedni ezt a nyavalyás karkötőt, hogy ha... minden létező hazugságomat be kell vallanom... akkor az összes létező titkomra is fény derül szépen apránként... Hogy hányszor hazudtam Edmundnak, Ingridnek és Lucynek, amikor különböző tiltott helyekre jártam, ám a fedő sztorim az volt, hogy a félvér táborban voltam és használtam ki ugyanezt Thaliánál és Niconál. 

Túl sok minden van... Túl sok hazugság és átverés...

Az ajtón halkan koppantottak. 

- Szabad. - mondtam, majd lassan Sam dugta be a fejét. 

- Zavarhatlak?

- Aha. Csak bármi is lesz, ne kérdezz olyat, amit később megbánthatsz. - figyelmeztettem. 

Jóformán a templom óta nem is beszéltünk. 

- Tudom... - bólintott, miközben belépett és becsukta maga után az ajtót. Közelebb sétált hozzám és  aggodalmas szemekkel a kulcsra pillantott. - Megpróbáltad valahogy leszedni? 

- Igen. De képtelenség kifeszíteni a kezemből. A pióca ehhez képest egy távolság tartó lény. - puffogtam magamban és ültem le a kanapéra. 

Sam mellettem helyet foglalt. Sokáig nem szóltunk egymáshoz. 

- Néha... - szólalt meg halkan. - Elgondolkodom, hogy valaha megváltozik-e közöttünk bármi is. Mindketten sokat hibáztunk... Nem tudom ez más testvéreknek miért megy könnyebben, mint nekünk... 

- Mi mindig két univerzum voltunk, de ezt már vagy ezerszer átbeszéltük. - vágtam rá. - Illetve a tűznél két napja inkább, de máskor is elő jött már témában... - helyesbítettem.

- Ja... 

Újra némaságba fordultunk. 

- Pedig már kezdtünk egészen jól működni. Nem úgy, mint régen... De tűrhetően. - folytattam a kényszer csevegést. 

- Igen. Egész tűrhető csapat vagyunk. - emelte fel a fejét és nézett rám. - Ha azt kérdezném... - előre összerándult a gyomrom. - Hogy szeretném valahogy helyre hozni az elmúlt időszakot... függetlenül a kulcstól és hogy, hogy hat rád. Adnál nekem esélyt rá?

- Nem. - éreztem, hogy a kulcs átveszi apránként a beszéd központomon az erejét. - Soha nem fogom megbocsájtani, hogy egyedül hagytál, hogy elmenekültél ide. 

Sam ajka megrándult. 

- Esélyt se adsz, hogy jóvá tegyem?

- Ha képes voltál rá hét éven át, hogy magasról tegyél rám... - mormogtam. - Akkor nem gondolom, hogy esélyt kéne adnom neked. Lett volna időd változtatni. 

- Ne felejtsd el, hogy nem csak rajtam múlott. Te is bezárkóztál. Csak... próbáljuk meg, nem lehet belőle bajunk. - sóhajtotta és kezdte el tördelni az ujjait. 

- Nem lehet. - álltam fel és sétáltam az ablakhoz, miközben az ujjaim ösztönösen a kígyókra tévedtek. Bárcsak letéphetném valahogy ezt a szart. 

- Miért?

- Mert nem akarom. - válaszoltam, miközben lassan egy könnycsepp gördült  le az arcomon. 

~~~

Vacsoránál a többiek nagy sztorizgatásba kezdtek. Sam részletesen elmesélte az utunkat, míg Nayara néha alantas vigyorral szúrt közbe egy két gúnyos megjegyzést, amiken Sam csak jót nevetett, Halima pedig időnként belecsípett néhány szóval a húgába.

Igazság szerint nem figyeltem. A gondolataimba temetkeztem, próbáltam rájönni, hogy tudnám a kulcsot kijátszani, főleg, hogy ha akarnám se tudnám a hazugságaimat felfedni, mert 80%-ára nem emlékszem olyan kicsi voltam. A maradék meg már annyira beépült az életembe, mint valami genetikai kódrendszer, amit képtelenség kiküszöbölni. 

- Jól vagy? - suttogta mellettem Alida. 

- Persze. Csak hosszú volt ez a nap. - sóhajtottam és terelgettem tovább a tányéromon lévő szeletelt répát. 

Fogalmam sincs, hogy lehet megenni valamit, ami narancs színű... olyan természet ellenes... mint amikor a brokkolit, vagy a spenótot akarják letuszkolni a gyerek torkán... 

- De gondolom főleg a kulcs a problémád. - mondta a Legfőbb. 

- Ja... Te sok mindent tudsz a kulcsokról... - kezdtem halk és megfontolt hangon. - Erről is tudsz valamit? - emeltem meg egy kicsit a jobb alkaromat az asztalról. 

Alida ajkai elkeskenyedtek. A szemében valami különös fény mozgott, óvatosan pillantott fel Samre, de mást nem tudtam kiolvasni a tekintetéből, majd visszanézett rám. 

- A testvérednek meséltem pár kulcsról... Azokat jól ismerem az előző Bölcsek emlékeimből, de ez a kulcs... régebb óta van itt, mint mi. Így nem tudok neked segíteni. Csak az őrzője ismeri a képességeit és a béklyóit.

- A karperec őrzője. - emeltem fel a fejemet és néztem egyenesen Demetria szemeibe. Őz barna szeme melegen rám mosolygott, miközben éreztem, hogy a torkomban egy csomó alakul ki. 

Akkor csak és kizárólag az az egy módszer van...

Az őz barna szemekbe bámultam, éreztem ahogy az energia végig árad a testembe, hogy bármelyik másodpercben szikrázni kezdenek az ujjaim. Demetria arcára egy halvány mosoly áradt szét, majd úgy nézett Kilyanra és Samre és kezdte el megválaszolni a kérdéseit, mintha egy bárányka lenne... De valamiért a kulcsba zárták azt a lányt... 

- Hogy kerültél a medálba? - szólaltam meg félbeszakítva a beszélgetést. - Azt mondtad a templomban, hogy ez egy büntetés. Miért voltál megbüntetve?

Az asztal elcsendesedett, még Nayara is csendben maradt és a testvérem is lakatot bírt tenni a szájára. 

Demetria szemében jegesség kúszott, majd halvány mosollyal oldalra döntötte a fejét és elő vette az övére rögzített apró táskájából a naplóját.

- Lényegében emiatt, illetve a képességeim is nagy mértékben hozzá járultak. Miért? - zárta össze az ajkait.

- Érdekel. Találkoztam már pár istennel. Ismerem a módszereiket. Ha valami nem tetszik nekik, inkább elteszik láb alól, mint hogy kezeskedjenek értük. - mondtam higgadtan. - Te csak egy Aphrodité lány vagy. Nálatok a legerősebb képesség a varázsbeszéd. Bárkit rávesztek bármire, de ennyi, ezen túlmenően nem vagytok többek egy csinos pofinál. 

- Tipikus Zeusz vér. - vigyorodott el szélesen Demetria, majd a kezemre nézett, az ujjaim között cikáztak a villámok. - Tudod kis energia többlet, maga a nagy villámhajigáló, Zeusz záratott be abba a vacakba, mert én nem egy átlagos Aphrodité lány vagyok. Hanem a valaha élt legeslegerősebb Aphrodité gyermek. 

- És az miben merül ki? - vontam fel a szemöldökömet. - Nem csak pingálod a körmödet, hanem lebegteted hozzá a festékeket, csettintésre varázsolsz a semmiből ruhákat? Vagy talán... - pillantottam a naplójára. - Mindezt felhasználva átversz valakit, akinek elég nagy a tudása, hogy olyan okosságokat kitaláljon, mint ami abban a naplóban van és elcsavarod a fejét?

Demetria szeme felvillant, majd felkapta a naplót és egyenesen a Legfőbb Bölcs kezébe hajította. Alida elkapta a naplót és értetlenül nézett a lányra. 

- Kérdezz belőle akármit. - mondta. 

Alida óvatosan bele lapozott a megsárgult könyvecskébe. 

- Gyógynövények... Bojtorján.

- Vértisztító, vizelethajtó és elősegíti az izzadást. Antibakteriális és gombaölő hatású. - vágta rá a lány, én azon lepődtem meg, hogy honnan ismeri az antibakteriális szót. 

Alida lapozgatott pár oldalt. Láttam, hogy folyamatos felsorolásban vannak a gyógynövények, mellettük rajzok, hogy hogy nézz ki, hogy kell termeszteni és mi a hatóanyaga. 

- Betegségek.... Alexadrosz. 

- Sosem volt meghűlése és megfázása, viszont hiába mondtuk, hogy ne temessék el, nem halt meg nem hittek nekünk. Az izomzatában egy méreg terjedt szét, ami mindenhová elterjedt, ezzel az aktin és a myosin szálak képtelenek voltak új kapcsolatokat, kereszthídkötéseket létrehozni és nem tudott mozogni. 

A szemem lassan elkerekedett... Az biztos, hogy ezeket a szavakat nem ismerték az ókori Görögországban.... de... akkor ő hogy ismerheti?!

Alida az utolsó oldalakra lapozott, ahol friss pennával volt írva valami... Azonnal felismertem az angol nyelv alapjait... Persze... én észre se vettem, hogy változtatott a nyelvén... de Alida és a többiek nem tudnak ógörögül. Ez a csaj egy nap alatt megtanult angolul...

- Meglehetősen unott nyelv lett a világ nyelve... azt meg kell jegyeznem. - húzta el a száját. - Még az arab délszigeten is szabadosabb ennél a nyelvjárás. - nyújtotta a kezét előre, mire Alida felállt és vissza adta neki a naplót. - Mi van Jane? Meglepő, hogy egy Aphrodité lánynak lehet agya?

- Igen! - mondta ki nyíltan Sam, de én csak a csajt néztem. 

Az Aphrodité lányok... sose okosak. Ez... Athéné szintű tudás. 

- Hogy lehetséges ez? - kérdeztem rá.

Demetria csak halványan elmosolyodott, de a szemei szomorúan csillogtak, egy pillanatig azt hittem semmit sem mond, majd a tekintete a karperecre siklott. 

- Az apám... Arisztotelész. - mondta halkan. - Alexandrosz tanítója volt és többek között Athéné leszármazottja, az unokája.

Alida szemei elkerekedtek és nem csak az övéi... az enyém is... ez a lány, az ókori Görögország legnagyobb koponyájának a lánya.

- Csak azért mert a lánya vagy... Nem kerülhettél bele egy medálba. - nyitottam ki ismét a számat. - Miért kerültél bele abba a medálba?

Demetria halkan kuncogott, majd végig nézett mindannyiunkon, végül ismét megállapodott a tekintete rajtam. 

- Megmondtam. Mert én vagyok Aphrodité legerősebb gyermeke. 

A szemem láttára kezdett el barna színű szeme kékké változni, majd mandula vágású szemei eltűntek, helyette kerekdeddé váltak, az  orrán mitesszerek jelentek meg, derékig erő göndör haja egy pillanat alatt egyenesedet ki és vált feketévé, bőre picivel sötétebb lett és szeme körül fekete karika került, néhol vágások jelentek meg a karján, majd az elengedhetetlen villámok utolsóként kerültek kék eget idéző szemeibe.

Tulajdon önmagam halál pontos másával néztem farkas szemet. 

- Egy alakváltó vagy. - mondtam ki jól halhatóan, miközben próbáltam felfogni, mit is jelent ez.

- Igen. - szólalt meg az én hangomon. - Anyám alakot tud változtatni, hogy a halandók az általuk gondolt legeslegszebb nőt lássák ha vele beszélnek. Már ha úgy akarja. - túrt bele a hajába... ami az én hajam... - Hm... Milyen erős... - csavarta gondolkodva az ujjai köré, majd megállapodott a tekintete Kilyanon, se perc alatt lett rövid barna haja és eltűntek a szeméből a villámok, a vállai szélesebbek lettek, a mellei eltűntek a ruha alatt és a tipikus Bejo szempár nézett vissza ránk. - Az én időmben... nő be se tehette az akadémiára a lábát, azt mondták menjen a konyhára, mosson, készítsen növényekből sminket és árulja kedvére a piacon, szüljön gyereket. De volt két... hogy is mondjátok? Joker lapom?  - szőkült ki a haja és vált másmilyen kék árnyalatúvá a szeme, Sam hasonmása nézett ránk. - Hogy az apám Arisztotelész volt és, hogy alakváltó vagyok. Az életem 90%-át... mármint a medálon kívüli életem 90%-át férfiként töltöttem le, hogy ne ezeknek az elvárásoknak hajbókoljak. - vette fel a végére saját kinézetét. A barna gödör haját, a hófehér bőrt és a mandula vágású őzike barna szemeket. - Röviden ennyi. Aphrodité lány létemre élek halok a tudományokért és minden kihívásért, új dologért. Hajlandó vagyok kardot fogni a kezembe és kihasználni, ha szükséges az anyámtól örökölt saját szépségemet, vagy némi alakváltással, más bőrébe bújva kihasználni a testét. - mosolyodott el szélesen a végére, a fogsora hófehéren fénylett. - Az istenek rémálma vagyok, akit túl veszélyes lett volna még megölni is, mert ha valaki feltámasztana... Akkor se perc alatt eltűnők a szemük elől, akár az idő végeztéig valakinek az alakjában. Egy olyan tényező vagyok, amit életbe kell tartani, de elzárva valahová, örökkön örökké, hogy sose okozzon problémát. És most kiszabadultam. - kuncogott magában. - Már alig várom, hogy visszatérjek veletek a Földre és szépen ellássam az olimposziak baját, amiért bezártak. 

~~~

Vacsora után az első dolgom az volt, hogy lezuhanyoztam. Teljesen lesokkolt Demetria. Már maga a tény, hogy Arisztotelész lánya lesokkolt és kiverte nálam a biztosítékot, de maga a tény, hogy az istenek... Mennyire elbántak vele... Alakváltóként hozzá fér minden létező információhoz, mindenhez amire csak kíváncsi... Egy hihetetlenül veszélyes félisten, akit egy medálba zártak, hogy soha többé ne keverjen bajt. 

Beálltam a zuhany alá és csak folyattam magamra a forró vizet. Részben nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz dolog, hogy velünk van egy.... zseni Aphrodité lány. A szappanért nyúltam, de az ujjaim beleakadtak a karperecbe. Nem törődtem vele.

Aphrodité azért hozatta ki velünk a medálból, hogy vissza kapja, vagy, hogy felhasználja a képességeit? Egy alakváltó leány... sose volt még erre példa a Félvér táborban. Se Annie, se Silena, se Piper. Semelyik Aphrodité kölyök sem. 

Amikor megmosakodtam leállítottam a csapot és a törülközőmbe bugyolálva a tükörhöz sétáltam. Felkaptam a fésűt és megkíséreltem a lehetetlent.... kifésülni a hajamat... Az agyam viszont folyamatosan a karperec témához lapozott vissza, már kezdem én is unni, hogy folyamatosan ezt szajkózom. Megmondta Demetria, hogy szabadulhatok meg tőle és meg kell szabadulnom tőle mielőtt beindul az ereje. Az Arénában már megmutatta, hogy mire képes, hogy ha akarja áttudja venni felettem az irányítást. 

A hideg végig futott a gerincemen, enyhén megborzongtam és hátra nyúltam a köntösömért. Belebújtam és visszafordultam a tükör felé, ám a tekintetem megakadt a tükör képemen. Az érzékeim azonnal jeleztek. A kígyókat bámultam, amik nem arany színben fénylettek a tükörben, hanem olyan feketék voltak, mint Izzy káosz teremtményei. 

A légzésem szaporább lett, ahogy a tükörben a kígyó elkezdett egyre feljebb és feljebb tekeredni a karomon. Lepillantottam a kezemre. A kígyó nem mozdult el és továbbra is arany színű volt. Vissza néztem a tükörbe. A két kígyó már a felkaromnál járt és egészen a nyakamig feltekeredett. Elfordultam a tükörtől és feltéptem az ajtót. Egy erős szúrást éreztem a nyakamnál. Halkan felkiáltottam és odakaptam a kezemet, két kis résen vér folyt ki a frissen keletkezett sebből. 

Mi a franc ez a nyavalyás kulcs? 

Villám sebességgel bújtam bele a pizsama felsőmbe, bújtam vissza a köntösbe és indultam meg abba a szobába, ahol elszállásolták Demetriát. 

- Elárulnád mi a franc ez? - téptem fel az ajtót és vágtam be magam mögött. 

A lány az ágyán ült, valami hálóing szerűségben és ógörögül jegyzetelt a naplójába, körülötte vagy kétszáz könyv hevert, mindegyiken dél saját kínaira emlékeztető írása virított, valahol angol fordítással. 

- A kopogás kiment a népszokásból? - kérdezte fel sem pillantva rám, mire éreztem, hogy az ereimben végig árad az energia. - Nyugodj meg kis energia többlet. - mosolyodott el halványan. - Azzal nem mész semmire. - csukta össze a naplóját és tette le az éjjeli szekrényre, majd a könyveket kezdte el becsukni és az íróasztalra pakolni. - Furcsa nyelvek jöttek létre az évezredek alatt. - suttogta, miközben végig simított az egyik könyv fedelén, majd rám nézett. - Foglalj helyet. - bökött az ágyra.

Leültem és vártam, hogy ő is helyet foglaljon, de helyette hozzám lépett, az államra tette a kezét és elfordította jobbra a fejemet. A harapás nyomott bámulta. 

- Már értem mért pörögsz úgy, mint Zeusz egyik viharfelhője, kis energia többlet.  - engedte el az államat és ült le mellém. - Megmondtam, hogy tegyél magadban rendet... A kígyók nem túl türelmes lények... - mormogta. 

- Mi fog történni velem? - kérdeztem. 

- A karod csak a kezdet volt. - kezdte elhúzott szájjal. - Azzal a kulcs csak megismert, megtapasztalta minden létező hazugságodat és rájött kinek a vére vagy, hogy hogy tud legjobban kibabrálni veled. 

- Ezt nem értem.... - ráztam meg kicsit a fejemet. - Ez a kulcs.... él vagy...

- Minden kulcs él. - vágta rá Demetria. - Azt tudod, hogy egy kulcs egy tárgy és egy személy összeolvadásából jön létre. Ergo örököli az adott tárgy tulajdonságait és a személyre vonatkozó főbb meghatározó jellemvonásokat. Én azért tudtam utat mutatni, mert hatalmas a tudásom, sok mindent ismerek. -  igen... ezt komolyan így mondta. - Ez a kulcs a véred alapján olvas benned, a karod esetében folyamatosan kapcsolatba volt, akárcsak egy ékszer, ami picit a bőrödbe váj, de a szépség... szokás mondani, meg kell érte szenvedni, viszont ez nem csak egy ékszer. A halandók dimenziójában, ez valóban egy ékszernek tűnik, viszont ha másképp nézed, ha átakarsz látni a ködön, vagy csak megfogsz egy olyan tárgyat, amin a köd ereje nem jut át. - húzta ki az éjjeli szekrényét és vett belőle elő egy tükröt, majd mutatta fel, amint megláttam benne a nyakamat ledermedtem, ugyanazt a fekete színű kígyót pillantottam meg, és épp a nyakamba mélyesztette a méregfokait. - Akkor láthatod a való oldalát a kulcsnak. A halandók is néha látnak a tükörképekben, víztükrökben pár pillanatra olyan arcokat, lényeket, amik ijesztőek és veszélyesek, ám ha felnéznek nincs sehol semmi és gyakran mire újra a tükörképbe pillantanak a szörny már elment. 

- És... most mit csinál velem? 

- A karodra azért kapcsolódott rá, mert  oda tud gyorsan elérni, ha feljebb akarna jutni, akkor az ember elhajítaná mielőtt kapcsolódni tudna. Ez egy kezdőpont. Ezen a helyen megszokja a véred és megtanulja a tested, az idegrendszered, a gondolkodásod saját kódrendszerét, miközben akár egy nyitott könyvben végig olvassa az életed minden egyes pillanatát, minden hazugsággal és elmenti magában, akár egy mérget. Ha mindent összegyűjtött akkor megmutatja a valódi oldalát, ez mélyeszti most a méregfogait a nyakadba. Ezen keresztül már nem csak olvasni tud benned, hanem úgy irányítani az akaratodat és a gondolkodásmódodat, ahogy az neki tetszik. Azért nevezik igazság karperecének, mert a hazugságokból táplálkozik és az egyedüli dolog amivel meglehet szabadulni tőle az az igazság. Bonyolult kulcs... mert azt várná az ember, ha a hazugság táplálja, hazugságot gerjeszt... De ez nem így van... ahhoz, hogy erős legyen és éljen, ne pusztuljon el hazugságot kell elraktároznia magában és ezt csak akkor teheti meg ha a személy, akinek a csuklóján van feltárja a hazugságait mások előtt. Ezért képes megőrjíteni a viselőjét. Ha elfojtja az illető, ha magában tartja, kiszipolyozza és megöli. Ha kellett neki két nap, hogy mindent elolvasson benned. - sóhajtott fel egy kicsit, a szemeiben fájdalom vegyült. - Akkor sietned kell Jane vagy meghalsz. 

- Ezzel van egy kis baj. - suttogtam. - Nem emlékszem minden hazugságomra... túl sok van. - feleltem. 

- A kulcs emlékeztetni fog rá. - állt fel és tette el a tükröt. 

- Mikor?

- Bármikor, ha olyan helyzetet tapasztal, vagy olyan személyt talál akivel emlékeztethet rá, csak maradj életbe addig amíg megtudod a hazugságodat, hogyan orvosolhatod. 

~~~

Álmatlanul forgolódtam Kilyan mellett. Egy idő után meguntam, hogy szegénykét félálomban tartom és hangtalanul felkeltem, majd az erkély felé sétáltam. 

A nappali napsütés ellenére, hűvös szél fújt. Az elvetett búzát néztem, ami a holdfényben megcsillant és a szélben fürge táncot járt. A városból halkan koppantak a céhek táblái, a szél a tetőcserepek alá fújt csilingelő hangokat kreálva ezzel. 

Neki támaszkodtam a tornácnak és csak a csillagos éjszakát bámultam. A hold sárgán világított, erőteljes udvar vette körbe, amitől kicsit furcsán éreztem meg. Mindig furcsa érzésem van ilyenkor.

A nyakamra tettem a kezem és a két fog nyomott birizgáltam. 

- Hé. - hallottam meg Kill hangját magam mögül, az ajtóban állt, az arcán halvány mosoly díszelgett. - Hideg az éjszaka. Gyere be mielőtt megfázol. - nyújtotta felém a kezét. 

Visszasétáltam, megfogtam a kezét és hagytam, hogy az ágyhoz húzzon. Lefektetett, finoman hátulról átkarolta a derekamat. 

- Nincs semmi baj. - mondta.

- Igazából óriási a baj. - suttogtam vissza. 

- Vagy csak te fogod fel annak. - éreztem, ahogy mosolyog mögöttem. - Vannak dolgok,  amik sokkal de sokkal nehezebbnek tűnnek, pedig a valóságban nem olyan nehezek, sőt. Egy beszélgetéssel is megoldható. 

- Ezek nem olyan jellegűek... és más miatt van baj. 

- Most ne ezen agyalj. - támaszkodott fel a könyökére, így a szemeimbe tudott nézni. - Csak hunyd le a szemed és kapcsold ki a gondolataidat. Ez is nehéznek tűnik, pedig valójában nagyon egyszerű. - feküdt vissza. 

Halkan felsóhajtottam és lehunytam a szememet. Kilyan halkan szuszogott mellettem, nem kellett kinyitnom a szemem és megfordulnom, hogy tudjam, amint letette a fejét bealudt.

Kicsit meglepett a tény, hogy még nem használta ki, hogy az igazság karperece van a karomon. Én a helyében már régen elkezdtem volna faggatni, hogy mit érzek iránta... 

Néhány perccel később nyomott el engem is az álom. 

Egy furcsa házban jártam, ami kicsit sem volt ismerős. Óvatosan lépkedtem lefelé a lépcsőn, amin enyhén kopácsolt a cipőm sarka. 

- Taknyos! - kiáltotta valaki a nappaliból, majd hangos nevetés követte. - Aljas tetű!

A dobogás felerősödött és egy szőke hajú lány vágtatott fel a lépcsőn, miközben az orra alatt káromkodott, éppen hogy arrébb tudtam lépni az útjából, de mérget vettem rá, hogy nem lát engem. 

Lesiettem a lépcsőn és egy elegáns nappaliban találtam magam, ahol egy fekete hajú kisfiú még mindig vígan nevetett.

- Dan... - suttogtam, pedig tudtam, hogy nem lehet Dan. 

- Ezt mért kellett? - kérdezte a szőke hajú idősebb srác. 

A kisfiú csak vigyorogva megvonta a vállát. 

- Mert vicces, mikor Sus kiborul. - válaszolta. 

Sus? Susan Jackson?! Akkor a kisfiú, Edmund. A szőke hajú idősebb srác pedig... Apa.

A csengő hangjára azonnal felkaptam a fejemet, előttem egy kis fekete hajú lány suhant el, aki olyan 5 éves lehetett... Lucy.

Kinyitotta a bejárati ajtót, ahol egy kisebb horda állt. 

- Sziasztok! - mondta mosolyogva a lány. - Anyu! Apu! Megjöttek az Angelok, Stollék, Liberék és Beckendorf!

A szülők előre engedték a gyerekeket. Edmund azonnal felpattant mosolyogva egy vörös hajú kislánnyal összenézett, a Beckendorf név nélkül is kitaláltam volna, hogy Hallie az. A lány is viszonozta a mosolyt, majd futva indultak kifelé a kertbe, mögöttük egy barna hajú és egy sötétszőke hajú kisfiú tartotta velük a lépést... A nevükre nem emlékszem, de tudom, hogy a Liber La Rue famíliához tartoztak. 

Apához azonnal odalépett Joe és még egy barna hajú fiú, majd beszélgetni kezdtek. Joe gonoszan mosolygott és látni lehetett, hogy a szeme is rosszul áll és éppen valamin töri a fejét. 

- Hol van a húgod? - kérdezte. 

- Ne csináld. Nem tudom mit akarsz, de most ne bántsd őt. Ma Ed folyamatosan piszkálta. - mosolygott kedvesen Joera. 

- Kár. 

- Hé Peter! - az ereimben energia áradt végig, az ajtóra néztem, ahol egy fekete hajú, villámoktól izzó kék szemű lány állt, arcán széles beképzelt vigyor ült. 

Anya....

- Emelet. - kapta Diára a pillantását. Zöld szemei úgy figyelték Diát mintha bármelyik pillanatban a lány megtámadná és azonnal védekeznie kellene. Hirtelen sercent fel valami mögötte, mire elrántotta a karját és halkan felszisszent. Alkarja bepirosodott ott ahol megvágta Dia az árammal.

Dia hangosan felnevetett. Peter résnyire összehúzott szemekkel, összeszorított szájjal méregette a lányt. Majd Dia felment az emeletre két barna hajú lánnyal az oldalán, az egyikük Rose nagynéni volt. Őt azonnal felismertem.

- Annyira utálom őt... Nem értem miért barátkozik vele Susan... - mormogta Peter.

- Add vissza neki. - vágta rá a barna hajú srác. Tudom, hogy valamilyen Stoll a neve... Csak nem tudom milyen.

- Erősebb nálam. - vetette ellen Peter és legyintette le a srácot. 

Joe pedig felállt és az emelet felé indult. 

- HÉ! Hová mész?! - kiáltott utána Peter. 

- Sehová! - vágta rá vigyorogva Joe, majd felfelé indult a lépcsőn.

- Ne már! Joe! Hagyd a húgomat! - pattant fel Peter és eredt a fiú után.

A kép hirtelen cseppfolyósodott el és pár másodperc alatt valami új és furcsa hellyé állt össze. Egy színes falú terembe kerültem, ahol jó pár kétszemélyes pad volt letéve... Ez egy iskola... Francba... 

A csengő megszólalt és vigyorogva sétált be Susan a kezében egy könyvvel, miközben folyamatosan beszélgetett Roseval. Dia egy lépéssel lemaradva kullogott utánuk, a fején félig egy fejhallgatóval. Itt legalább 5 évvel idősebbek lehettek, olyan általános nyolcadik, vagy gimi első Rose és Susan legelöl foglaltak helyett mögéjük azonnal levágódott Dia. 

Peter pár perccel később futott be és ült le a Dia mögötti padba.

- Joe és Kevin? - fordult hátra Rose. 

Tényleg! Kevin Stoll!

- Kémia labor ajtaját feltörte Kevin. Beakarják indítani a riasztót. - válaszolta Peter.

- De ne már! Kövi órába témazárót írunk. - fordult hátra ingerülten Susan. 

- Szerinted miért csinálják? - kérdezett vissza Peter. 

- Nem hiszem el... - fordult vissza előre Susan és nézte a bejárati ajtót, amin Joe és Kevin rohant be.

Kevin azonnal bevágódott Dia mellé, majd megbökte Rose vállát és valamit súgott a fülébe, míg Joe Peter mellett foglalt helyett. 

- Ugye megcsináltátok? - kérdezte reménykedve Dia.

Joe csak felmutatta a hüvelyk ujját.

- Ez az!

- De minek kellett?! - rivallt rájuk Susan. - Így is úgy is én írtam volna meg és adtam volna le a drótot nektek, hogy mik a válaszok!

Joe csak kivette a telefonját a zsebéből és felmutatta Susannek. A témazáró dolgozat kérdései voltak rajta.

- Ez csalás. 

- Te csalásnak hívod én idősporolásnak. - vágta rá Joe. - Kevin.

A tanár bejött, de szinte amint helyet foglalt, beindult a tűzjelző és az egész sulit elkezdték kiüríteni. 

Peter felállt és elhaladt Dia mellett, de a lány kinyújtotta a lábát, mire Peter megbotlott és félig Susanre félig pedig a padjára érkezett. 

- Na jó kezd belőled elegem lenni! Hagyd már abba! - csattant fel és mászott le Susanről Peter. - Mi a francért kell folyton basztatnod?! Mióta ismerlek csak ezt csinálod!

- Mert megtehetem. - vigyorodott el Dia és tette le a nyakába a fejhallgatót. 

- Elég legyen! - szólt rájuk Susan. - Emily amúgy hol van? 

- Beteg. - mondta elhúzott szájjal Kevin. - Nincs kit basztatnom egy hétig. 

A kép most gyorsulni kezdett, mintha valaki felgyorsította volna az időt Körülöttem, a szemem előtt folyamatos csíny tevések sorozata villogott.  Dia beszólogatott Peternek, Peter pedig hol legyintett rá, hol visszamondott valamit. Dia eljátszotta, hogy megsérült a keze, viszont amikor Peter segíteni akart neki, rájött, hogy csak átverés és egy szemforgatás kíséretében tovább sétált. Apróbb sokkolások, rengeteg hülyéskedés, iszogatás, mozizás és... zenélés?

Valahogy nem tudtam összerakni a dolgokat. Ha egész életükben úgy vitatkoztak egymással, mint egy testvérpár... hogy jöhettek össze?!

A kép lassítani kezdett. 

Dia fejhallgatóval a fején sétált végig az iskola folyosóján, majd elindult az alagsor felé. Követtem őt. Valami raktárhelyiség lehet ez idelent... Az egyik szobába ment be, amin a zene terem felirat állt. 

- Csövi! - kiáltotta, amikor belépett.

Susan éppen leckét írt az egyik sarokban, közben a többiek a hangszerekkel szenvedtek. 

- Nem is értem minek csináljuk. - mormogta Susan. - Már évek óta nem csináljuk a bandázást!

- Annak ellenére még mindig keres minket a menedzser. - vágta rá Kevin. - De amúgy ez tényleg nem lesz így jó. Arról volt szó leállunk, mert jövőre végzősök leszünk, satöbbi, egyetemre be kéne valahogy jutni. Ha zenei pályára lépek a muterom kinyír. 

- Én szívesen mennék, csak nálam is anyám a necces. - akasztotta fel a gitárját a vállára Dia és hajította le az egyik dobozra a fejhallgatóját. - Anyám... ehhez meg ki a szar nyúlt?! Teljesen elhangolta. 

- Te egyetemre se jutnál be. - szólalt meg Rose és olvasgatta a kottákat, miközben a hangközöket próbálgatta a gitárján.

- Igaz. - vonta meg a vállát Dia. - Bár kb. Susanön kívül egyikünknek sincs rá nagy esélye, de mindegy. 

- Köszi. - húzta el a száját Peter. - Még jó, hogy csak orvosira akarok menni. 

- Úgy se jutsz be. - vágta rá bunkón Dia. - Nem hiába nem kedvel Athéné. Semmi tehetséget sincs azokhoz a dolgokhoz, amihez agy is kell. 

- Persze... - köszörülte meg a torkát a fiú. - Mert ahhoz, hogy ellássam mások sérüléseit semmi képesítés és ész nem szükséges, hogy ne egy létfontosságú idegbe vagy szervbe vágjak bele. 

- Nem hiába az Apollón gárda viszi a hátán a gyógyítást. Ha nem látnád a jövőt akkor te is egy átlagos Jackson lennél, Poszeidón génekkel és semmilyen de semmilyen Athéné áldással. - válaszolta villogó szemekkel Dia, de csak a hurokkal foglalkozott.

- Skacok hagyjátok már abba. - kérte halkan Rose. 

- Te meg talán nem lennél ekkora paraszt, hogy ha nem Zeusz vérmérsékletét örökölted volna. - folytatta Peter. - Végül is azon kívül, hogy mindenkit csesztetsz, főleg engem és teljesen bezárkózol mások elől, lásd be. Semmihez se értesz. 

- Sok mindenhez értek Jackson. 

- Tényleg? Lássuk. - vonta össze a mellkasa előtt a karját Peter. - Remekül tudsz engem basztatni, Joehoz hasonlóan másokat átverni, főleg Susant, bár mostanában ezt is visszafogja, mióta Szilveszterkor pár éve lefeküdtek. 

- Hé! - csattant fel kemény hangon Joe és lépett Dia és Peter közé. - Engem ne keverjetek bele és ne kiabáljátok világgá a testvéreitek dolgát. Peter a zongorához, Dia itt maradsz. Hagyjátok abba. 

- Te is mindig ezt csinálod Susannel! - csattant fel Dia. 

- Az lehet, de legalább nekem nyomós érvem van. - vágta rá Joe és vette fel a fekete basszus gitárját. 

- De...

- Nincs vita! Senkivel sem! 

Dia körül elektromosság vibrált. 

- Dia elég legyen! - nézett a testvére Joe, mire feketeség kezdett áradni a fiúból és mindent körbe ölelt a holtak hűvös éneke. 

Joe kifújta a száján át a levegőt, mire a feketeség visszahúzódott a fiúba, de Dia körül néha még mindig volt egy-egy energia kisülés. Peter szemei összehúzódtak. 

- Dia várj... - szólalt meg, de a lány felállt és a gitár húrjaira tette a kezét, viszont abban a pillanatban a villámok összegyűltek az ujjai körül és a húrba csapódtak. A vékonyabbak azonnal elszakadtak és elég hosszúak voltak ahhoz, hogy Dia arcáig felérjenek. 

A lány halkan felkiáltott és kiesett a kezéből a gitár. A kezeit a jobb szemére tapasztotta.

- Húgi! - pattant fel Rose, de Peter hamarabb Diához ért. 

- Ülj le. - adta ki az utasítást és tolta kicsit hátrébb a lányt, hogy az ablakpárkányba ültesse. - Vedd el a kezed. - nyúlt a lány karja felé, de Dia csak az ajkát harapta és úgy látszott, mintha semmit se hallana. 

Peter finoman megfogta a kézfejét és elhúzta a szemétől. Csúnyán kezdett felduzzadni azt még én is láttam. 

- Nyisd ki a szemed. - mondta teljesen higgadtan Peter, hogy tud ilyen nyugodt maradni Apa? - Dia nyisd ki a szemed. 

- Nem tudom... - motyogta a lány.

- Akkor csak lazítsd el a szemed körüli izmokat, ne feszítsd. - kérte a fiú, majd a sérült szeme fölé és alá helyezte az ujjait és kicsit széthúzta, majd oldal irányba is megcsinálta a műveletet. - Jó nincs baj. - mosolyodott el halványan. - Gyere a mosdóba. - karolta át és kísérte ki. 

A vizet a szemére irányította és hűteni kezdte a duzzanatot. 

- Bocsi. Nem láttam hamarabb. - mondta halkan Peter. 

Persze... hiszen apa a jövőbe látott, nyilván ezt is látta, csak kb. az utolsó másodpercben, mint anno... a robbanást. 

- Miért kérsz bocsánatot?! - vonta össze a szemöldökét Dia. 

- Csak... megakadályozhattam volna... de... mindig elkések. Mindig később látom a dolgokat, mint, hogy tehessek ellenük. Meg... valószínű, ha nem idegesítelek fel, nem történt volna meg. 

- De legalább végre a sarkadra álltál. - vonta meg a vállát Dia. 

- Aztán mi lett a vége? ...Talán abba kéne hagynunk az örökös vitát és a másik cseszegetését nem gondolod? - vetette fel Peter. 

- Nem. - vágta rá Dia. 

- De megtudnánk beszélni. Elég érettek vagyunk hozzá. Eleinte fura lenne, de megtudnánk oldani, Sus és Joe így is mindig egymásnak esnek, mint mi... Jó lenne ha legalább az egyik fél abba hagyná... De Sus és Joe biztos nem fog leállni. 

- Akkor sem. - mondta határozottan Dia. 

- Meg se akarod próbálni... Miért?

- Mert nem akarom, nem hiszem, hogy képes lennék rá.

A karomon hűvös szellőt éreztem, ami kiszakított egy pillanat alatt az álmomból. A szél süvített a fülem mellett. A szemeim felpattantak. Ijedten rezzentem össze, ahogy megpillantottam magam alatt a palota udvarát. Idegesen körbe pillantottam. Dél királyságában voltam, az erkélyünkön, az ajtó mögöttem nyitva volt én meg a párkányon álltam. Leugrottam a párkányról az erkélyre és besiettem a szobába. Azonnal bezártam magam mögött az ajtót és idegesen téptem fel a fürdőszoba ajtaját. A tükörben azonnal megpillantottam a kígyót, ami a nyakamba mélyesztette a fogát. 

A kis nappalinkba sétáltam, felkapcsoltam az éjjeli lámpát és leültem a fotelbe. 

Szóval... elkezdődött... A kulcs megpróbál megölni... De amit láttam... Anya és Apa... Az állandó vitáik pontosan olyanok, mint a mieink Sammel... És... egyszerűen ezt nem tudom elhinni. Apa megpróbált kibékülni anyával, mint ahogy Sam velem... És Anya... halál pontosan ugyanazt mondta, mint amit én Samnek ma!

De valahogy összejöttek és összeházasodtak, tehát mégis... képesek voltak rá, hiába hitte azt anya, hogy képtelen rá... 

A karperecre pillantottam, egyenesen a kígyók kékes árnyalatú szemébe.

Meg kell valahogy bocsájtanom Samnek és magamnak. Ha nem teszem... Meghalok... És ezzel még nincs vége. Még van vagy kis milliárd hazugságom, amiket hamarabb kell  helyre hoznom, mint hogy ez a szar kinyír...