Yui Jackson a napokban egyre frusztráltabbul érezte magát. Többször is előfordult, hogy Haydenbe és Zoyába botlott a folyosón, a nappaliban, a kis konyhában és az étkezőben, ők pedig mindig ugyanúgy viselkedtek. Meglehetősen közel álltak egymáshoz, bizalmasan nevetgéltek. Úgy, ahogy az Aphrodité kabin tagjai más félisten kölykökkel szoktak. Yui az ott töltött évek alatt pedig megtanulta, hogy ez mivel egyenlő.

Szerelem van a levegőben.

Csak egy a baj. Hogy Hayden az ő pasija és nem úgy ismeri Haydent, mint aki megakarná csalni vagy... Ilyesmi. De... Több, mint gyanús volt a két személy közötti viszony.

- Min töröd annyira a fejedet? - jegyezte meg Aaron a folyosón Yui mellett sétálva.

- Fura az, ahogy Zoya és Hayden viselkedik. - felelte őszintén.

- Mi az csak nem féltékeny vagy? - kérdezte kíváncsian Aaron és dőlt neki a kis konyha ajtajának.

Yui nem válaszolt.

Aaron a tegnapi "műsor" miatt még kicsit fáradt volt és az ujjai is sajogtak a sok gitározástól. De ő még mindig jobban bírta, mint mondjuk Ed, akit a zeneszám meglehetősen megviselt és vacsoránál ki se dugta a fejét a szobájából. De a jövőből jött bagázs se volt a toppon. Aelin a démonkáival együtt a szobája magányába száműzte magát és olyan mély csend szűrődött ki a szobából, mintha nem egy lakószoba lenne, hanem egy ravatalozó. Lin és Dan visszavonultak Dan szobájába. Aaron gyanította, hogy mik történhettek odabent, már csak Lin nevetéséből ítélve is. Bármi is jutott eszükbe tegnap azt mindannyian másképp fogadták. Dan és Lin elterelték egymás figyelmét az ügyről. Junie, Nat és Aelin inkább elvonultak.

- Gyanítod mi történhetett? - kérdezte Aaron. - Mármint a jövőből jöttekkel.

- Annyi tuti, hogy Iranához van köze. - válaszolta. - És bármit is tett mindannyiukat mélyen érintette.

Aaron csak elhúzott szájjal biccentett.

- Szóval azt hiszed, hogy Hayden megcsal téged? - kérdezett rá egyenesen, mire Yui felsóhajtott.

- Nem... Nem tudom... Valami fura köztük. Nem tudom megmagyarázni micsoda, csak érzem, hogy... Ah... Ezt nem tudom szavakba önteni Aaron. - rázta meg a fejét.

- Aphrodité gén?

- Olyasmi. - biccentett. - Bármikor bárhová belépek ott vannak. Közel egymáshoz, nagyon! Lehet én vagyok csak hülye, hogy beképzelem az egészet, de olyan mintha az az időnkénti testi kontaktus direkt lenne, nem csak véletlen.

- Hayden sose csalna meg Yui. - rázta meg a fejét Aaron. - Erre akár az életemet is felmerném tenni. Drágább vagy neki minden kincsnél.

A fiú belökte a konyha ajtót és abban a szent másodpercben a gondolatai elhallgattak, majd olyan gyorsan kezdtek el üvölteni a fejében, hogy attól kezdett félni, hogy valaki meghallja őket.

Villám gyorsasággal rúgta be maga után az ajtó, függetlenül attól, hogy Yui is beszeretett volna jönni és szelte át pár lépéssel a konyhát.

- Bocs Zoya. Elrabolom a Zeuszos komoly kapcsolatban élő fiút. - ragadta meg Hayden pólóját a nyakánál és rántotta fel a székből,  egyenesen kitépve őt Zoya lába és kezei közül. Előbbi a fiú lába között volt, míg utóbbi a srác alhasán vészesen közel és kisajátítóan.

- Kár. Meglepően beszédes és eszes fiú. Nem tudom, hogy lehet a legjobb barátod. - mondta mosolyogva a boszorkány, majd csettintett, mire a kiskanál két szem kockacukrot tett a teájába.

Yui morcosan lépett be a kis konyhába és dühösen rá akart ordítani Aaronre, az viszont Yuit majdnem feldöntve kiviharzott a helyiségből maga után rángatva az ijedten pislogó Haydent.

Yui fél percig meredt utánuk.

- Ezekkel meg mi van? - pillantott a boszorkányra, aki próbálta úgy bűvölni a kanalat, hogy az elkezdje felkeverni a cukrot, de a végeredmény csak annyi lett, hogy a fél tea állományt kilapátolta az asztalra.

- Nem tudom. - felelte elhúzott szájjal Zoya és mágiával felitatta a kiöntött teát. - Beszélgettünk, mivel jól láthatóan mindenki alszik, vagy hancúrozik - célzott Danre és Linre. - Vagy késik a reggeliről. Aztán mikor Aaron bejött, hirtelen felrántotta Haydent a székéből és kiviharzott. - fogta meg a kanalat és keverte fel a cukrot.

Yui gyanúsan meredt a boszorkányra végül csak megrázta a fejét és leült reggelizni.

~~~

Aaron egészen a szobájáig rángatta Haydent, amint beértek bevágta maga mögött az ajtót és kulcsra zárta. Megragadta Haydent a pólója nyakánál fogva és az ajtónak taszította.

- Nyugi már! - csattant fel Hayden.

- Nincs nyugi. - vágta rá Aaron. - Yui. Zoya. Mesélj, amíg nem folyamodok olyan eszközökhöz, mint Dan velem szemben, mikor megcsókoltam Lint.

- Túl reagálod.

- Én? - vonta fel a szemöldökét Aaron. - Nem is tudom kinek van barátnője és mégis hagyja, hogy más csaj tegyen szexuális utalásokat majdhogy nem a barátnője előtt.

Hayden a helyzet ellenére majdnem elnevette magát és képtelen volt rá, hogy meg ne kérdezze:

- Mi van Phinsky? Melyikért vagy jobban féltékeny? Zoya vagy Yui?

Aaron arca elsötétült egy pillanatra. A szemei szúrósan összehúzódtak. Nagyon jól ismerte Hayden Aaronnek ezt az oldalát. Főleg mert ritkán mutatkozott meg, akárcsak az a komoly énje, amikor Yui hátát kezeli.

- Zoya egy egy éj... Két éjszakás kapcsolatnak, Yui pedig a húgomnak minősül. - mondta higgadtan, amit Hayden magában nagyon is díjazott. - A féltékenység kizárható opció, már csak azon oknál fogva is, hogy Yui annak minősül aminek és ismerem a Yui és Zoya közti méhkirálynő posztért menő játékot, tehát hülye lennék bármit is tenni. Ugyanakkor feltevődik számomra a kérdés, hogy te mégis miért provokálod őket, mikor alapjáraton nincsenek jóban?

- Mindig lenyűgöz mennyire megtudsz komolyodni ha Yuiról van szó. - mosolyodott el halványan a fiú.

- Elég. - húzta el a száját az Apollón fiú. - Ha tudod mi folyik Yui és Zoya között elárulnád miért gerjeszted mégis a légkört? Yui gyanakszik.

- Végre! Sokáig tartott. Látszik, hogy az öccsén jár az esze folyamatosan.

Aaront kevés dolog tartotta vissza, hogy behúzzon egyet Haydennek, akár a legjobb barátja, akár nem. Akár ismeri őt 7 éves kora óta akár nem.

- Miller... - fújta ki a levegőt. - Mégis mit csinálsz?! Nagy nehezen megnyerted Yuit. Erre eldobnád magad mellöl méghozzá a mélységig megalázva?!

- Szép alliteráció. Látszik, hogy Apollón kölyke vagy.

Aaron válaszul csak oldalra lépett és izomból a szomszédos falhoz vágta Haydent. A koponyájával és a hátával nagyot nyekkent és pár másodpercre be is szédült. Mire valamelyest magához tért Aaron félkézzel a pólóját fogta, a másikkal a jobb felkarját, hogy a földre ne zuhanjon.

- Ah... - mormogta Hayden. - Használ nálad Dan edzése... Vagy csak én vagyok legyengülve.... Áh. - nyújt a fejéhez, ami szerencsére nem vérzett.

- Beszélj. Vagy a következőt én adom, nem a fal. - válaszolta Aaron.

Hayden hatalmasat nyelt, majd komoly tekintettel Aaronre pillantott és biccentett jelezve, hogy vette az adást.

- Eszembe se jutott megcsalni, vagy eldobni Yuit... Hanem...

- Imponál, hogy Zoya nyit feléd? - mosolyodott el halványan Aaron. - Azt nem csodálom. Megnyerő csaj, de nem jobb Yuinál.

- Félre érted... Vissza akarom szerezni Yuit.

Aaron értetlenül összevonta a szemöldökét és ellépet a fiútól. Lehet, hogy túl erősen vágta a falhoz...

- Ne nézz már így rám. Ha csak egy picikét is figyelnél rám, ha már a legjobb haverod lennék vagy mi, akkor tudnád mi van... Illetve mi nincs velünk Yuival. - forgatta meg látványosan a szemeit Hayden.

Aaron gondolkodva bámulta Haydent és próbált visszaemlékezni arra, hogy vajon mire célozgathat Hayden.

- Segítség?

- Ah... - sóhajtotta Hayden. - Uno-parti.

- Ja! Amikor kifaggattam Dant a szexuális életéről, mert csak neki... Oh... - értette meg. - Azóta se figyel rád Yui?!

- Nem. Arra is emlékszel, hogy Dan, Nat és Junie mit mondott mit csináljak?

- Azért ember... Van életem, hogy ne kelljen megjegyeznem másokét! - háborgott minimálisan a fiú.

- Azt, hogy szívassam meg Yuit. Azt csinálom, már... Lassan egy hete.

Aaron szemei ijedten elkerekedtek. Hol kinyitotta a száját, hol becsukta.

- Akkor... Zoyával... Te...

- Megkértem egy aprócska szívességre.

- Hogy hajtson rád, te meg közel engeded magadhoz, hogy Yuit féltékennyé tedd és... Ez egy borzalmas ötlet.

- Annyira nem. Yui se tenné másképp ellenkező esetben. De ezt te úgy se értenéd meg. - lépett el a faltól és foglalt helyet a fotelban.

- Nem... Ez csak szimplán egy borzalmas ötlet. Jackson-hoz méltó. Az tény, de te nem vagy Jackson.

- Ne hozz fel ellenérveket megmondtam, hogy nem értenéd meg.

- Miért nem? - vonta össze a szemöldökét.

- Mert ebben pontosan olyan vagy, mint Yui. Yui... Nem tud kapcsolatban rendesen működni. Nem ért hozzá. Mikor van hozzá kedve akkor él vele. Ölelget, csókol. Mikor nincs nem is létezel. - sóhajtotta a fiú.

Aaron gondolkodva dőlt neki az ágy támlájának és értelmezte Hayden szavait.

- Kitől tanulhatta ezt...? - kérdezte az Apollón kölyök.

- Szerintem tőled. Az apja és az anyja szerették egymást. Kizárt, hogy náluk látott volna ilyesmit.

- Azért ne okolj már mindenért engem! - háborgott a fiú.

- Felnézett rád mikor kicsik voltunk!

- Csak le akart dominálni. - forgatta meg a szemeit és huppant le inkább az ágyára.

- A ledominálás azt jelenti, hogy figyelte minden egyes mozdulatodat, elsőre a te véleményedet kérte ki míg rám magasról szart?! - hitetlenkedett Hayden.

- Emlékeztesselek rá, hogy én élvezhettem ki első kézből, ahogy az Aphrodité génjei szépen a felszínre bukkantak? Úgy szórakozott velem, mint egy pisis 12 éves kis sráccal.

- De miért? Ez a kérdés. Mert tudta, hogy te pontosan annyira nem fogod komolyan venni azt a csókot, mint ő. Hogy játéknak fogod hinni. - érvelt Hayden, miközben Aaron csak dühösen meredt a barátjára.

- Akkoriban nem ugráltam lányról lányra! Ne kend rám az ügyet! - csattant fel kicsit.

- Lehet, hogy voltak hosszabb kapcsolataid, de mindketten tudjuk, hogy miért kötöttél ki ennél az állapotnál... És mint kiderült a jövőből jött bagázs minden tagja is tudja, vagy legalábbis Dan biztosan. Nem gyanús ez egy kicsit?

- Ne kezd te is! - háborgott Aaron. - Nem tudjátok Yuival felfogni, hogy vannak dolgok, amikbe jobb nem beleártani magunkat?!

- Nem érdekel már, hogy ki leszel a jövőben? - jutott eszébe Haydennek a temetőben való sétálgatás Párizsban és a sok híres, elismert író, költő sírja, továbbá Aaron szavai. Hogy szeretne valaki lenni.

- De... De nem ilyen áron. - rázta meg a fejét. - Én azzal sem vagyok kibékülve, hogy ők visszajöttek, hiszen a jövőt nem lehet elkerülni, ha a sors úgy van megírva úgy is megfog történni az a dolog. Hagyni kell, hogy minden menjen a maga kerék járatában!

- Nem viccből jöttek vissza! Ez biztos. Komoly dologról van szó.

- Az ő dolguk, nem a miénk! Hayden... ha ezt megteszed Yuival annak komoly következményei lesznek. Yui nem tűri az árulást. Jól tudod. Bármit mond vagy nem mond, tesz vagy nem tesz, szeret téged. Ezt ne felejtsd el. - pattant fel a fiú és sietett ki a szobából.

~~~

Az már biztos, hogy Dan Jackson rég érezte magát ennyire jól. Mióta a tegnapi incidens lezajlott senki se zargatja őt edzéssel, a jövővel, az unalmával, vagy bármilyen dologgal, amihez semmi kedve sincsen. Igaz, ehhez nagyban hozzájárulhatott a szobájából kiszűrődő egy-két aprócska hangocska, amit általában vagy ő vagy Lin adott ki.

Jelenleg pucéran feküdt az ágyában szorosan magához ölelve Lint, aki szintén ruha nélkül felhúzott lábakkal félig a hasán ült, félig pedig elfeküdt a mellkasán, az arcát gondosan Dan nyakába fúrva.

- Szerinted meddig hagynak minket békén? - kérdezte kíváncsian Dan, fülét hegyezve, de csak Aaron vágtatott visszafelé a konyha irányába.

Lin nem válaszolt.

- Kiscicám... - csikizte meg a lány oldalát, mire Lin halkan felvisított és szorosabban préselődött Danhez. - Hallottad mit kérdeztem?

- Hagyjál elfáradtam... - mormogta óvodásokat megszégyenítő aranyossággal. - Én dolgoztam sokat most. Ki jár nekem a pihenő!

- Az lehet te kiscica, de attól én még itt vagyok.

- Ne hívj kiscicának. - mélyesztette gondosan a körmeit Dan mellkasába.

- AÚ! - harapott az ajkába a fiú. - Pedig pont úgy karmolsz...

- Örülj, hogy a mellkasodba vájtam a körmeimet, nem pedig valahová máshová. - emelte fel a fejét a lány és támaszkodott meg a kezeivel Dan mellkasán.

Dan perverzen elvigyorodott, lehunyta a szemeit, majd hátra vetette a fejét.

- Kéjenc. - mordult fel Lin. - Nem volt elég, hogy mióta felébredtünk megállás nélkül kényeztetlek...- húzta végig az ujját Dan nyakán. - Még folytassam is? Fáradtan?

- Nem is vagy te fáradt. Csak nagyon hangoztatod. - vágta rá a fiú.

Lin elhúzta a száját és felült, leseperve magáról Dan kezeit.

- Naaaaa. - nógatta a lányt Dan. - Néha nekem is kijár a luxus. Főleg, hogy általában húzod az agyamat azokkal a fránya hálóingeiddel, amiket alapvetőn nagyon kedvelek. De az őrületbe tudnak kergetni.

- Jobban, mint amikor nem viselek semmit? - pillantott le a lány, de Dan figyelmét ennyivel már nem tudta elterelni.

- Nem jobban. De az agyam feltételes reflexé alakította azt amikor hálóruhát viselsz.

- Legalább biztosítom magam arról, hogy készen állsz. - felelte mosolyogva Lin. - Mit is kérdeztél kb... 10 perce?

- Hm... Azt, hogy szerinted meddig hagynak minket békén?

- Nem tudom. Mindenesetre kár lenne elpocsékolni a drága időt. - simította a füle mögé az egyik kósza hajtincsét.

- Akkor szeress! - vigyorodott el Dan, nyújtotta minimálisan előre a fejét és hunyta le a szemeit.

- Ugyan miért? - kérdezte a lány, mire Dan rá kapta a pillantását.

Lin sorozatgyilkos szemei pajkosan csillogtak.

- Mert az enyém vagy. - válaszolta Dan, mintha magától értetődő lenne a dolog.

Lin elhúzott szájjal ingatta a fejét. A fekete szempár intenzíven csillogott, amitől Dan érezte, hogy a testében melegség árad szét.

- Legyen. A tiéd vagyok. És? - mosolygott rá a lány és csúszott kicsit hátrébb Dan hasán, hogy kényelmesen a mellkasára könyökölhessen.

- És szeretsz engem. - válaszolta a fiú.

Lin elmosolyodott.

- Ameddig a csillagok ki nem hunynak az égen. - hajolt előre és csókolta meg a fiút.

Dan belevigyorgott a csókba és Lin hajába futtatta az ujjait, hirtelen húzódott el és ült fel, magával húzva Lint, mire a lány ijedten, nagyon halkan felvisított és Dan combján landolt.

- Szemét! - bokszolt bele a vállába.

- De a te szemeted. - vágta rá Dan és folytatta a lánnyal a smárolást.

Lassan simította végig előbb a lány alsó ajkát, majd a felsőt is. Mikor Lin halkan felsóhajtott a fiú azonnal kihasználva visszatapasztotta a száját, megpróbált minden levegőt kiszívni a lány tüdejéből, majd szétválasztotta Lin ajkait és finoman végig simított a nyelve hegyével a lány fogain.

Lin tudata szépen vonult valahová hátra és hagyta, hogy Dan teljesen birtokba vegye őt. Nem akart gondolni arra, hogy mi vár még rájuk, ahogy arra sem, hogy ki fog nekik hamarabb keresztbe tenni. Edmund Jackson, Irana Cabra, a chippek, amiket Dan azóta se mert kiszedni, vagy Yui Jackson. Csak és kizárólag Dant akarta és időt. Végtelen időt. Gondok nélkül.

A hirtelen kopogásra mindketten visszatértek a való világba és hökkenten elváltak egymástól. Sokáig bámulhattak egymásra értetlenül, mert az ajtó lassan kinyílt és Nat óvatosan bekukucskált.

- Skacok rá kéne... - kezdte Nat.

- KIFELÉ! - ordította el magát az ágyon ülő két kamasz másodpercre pontosan egyszerre.

Nat hatalmasat sóhajtott és becsukta maga mögött az ajtót. Lin fogcsikorgatva bámulta a bátyját és próbált úrrá lenni a testében felhalmozódó dühön, mielőtt még kipattan az ágyból és egy szál semmiben veri meg a bátyját.

- Higgyétek el, hogy semmi kedvem sincsen megzavarni titeket. - maradt a kijárat közelében, látva, hogy mindketten a halála körülményeit tervezik fejben. - De szerintem rá kellene nézni Aelinre és nem nekem kellene ezt megtenni.

- Mert? - kérdezte unottan Dan. Kezd elege lenni, hogy egymás bébi sitterei...

- Csend van nála. - mondta higgadtan a fiú. - A démonkáit nem érzékelem odabenn.

- Lehet alszik. - vonta meg a vállát Lin.

- Nem hiszem... Ahhoz túlságosan furcsa energiák jönnek ki a szobából.

Lin aggodalmasan összevonta a szemöldökét.

- Ha ennyire aggódsz érte... - húzta el a száját Dan. - Miért nem nézel rá te?

- Engem utál és ez az érzés kölcsönös. Így nem hinném, hogy jó ötlet lenne... - vágta rá Nat.

- Mégis te aggódsz érte a jelek szerint a legjobban, ha négyünk közül csak neked jutott eszedbe...

- Dan... - csattant fel halkan Lin és nézett rá szúrós szemekkel. - Felöltözöm és megnézem mi van vele, rendben? De nézz rá. Ha az emlékei elhatalmasodtak rajta és a sebek felszakadtak a hátán akkor sietnünk kell. - nyújtotta ki a bal kezét, mire az arany szalagok kilőttek és egyenként fogták meg a széken lévő ruha darabokat.

- Oké. Szervusz Dan. - biccentett a fiúnak és lépett le.

Lin felvette a melltartóját, mire Dan vágott egy fintort, majd puha bőre felemelkedett a combjáról és a fiú még morcosabb arcot vágott.

- Nyugi Morci. Majd este folytatjuk.

- Nyem... - nyafogott Dan. - Marad. - nyúlt előre és Lin derekát elkapva visszahúzta. - Nat okos. Nat megoldja.

- Aelint?! - nevetett fel egy kicsit. - Hamarabb kinyírja őt, mint hogy annyit mondhatna szia. Vagy, hogy utállak.

- Nem érdekel... - hajtotta a lány mellkasára a fejét. - Nekem most szeretet hiányom van és ölelgetés mániám, úgyhogy te szeretgetsz engem én meg ölellek.

- Szeretgetlek? Hogy is gondolod te azt?

- Vajon hogy... - vigyorodott el perverzen Dan.

- Perverz... - vigyorodott el Lin is. - Na. Tűz herceg. Eressz el. - csikizte meg a fiú oldalát.

- Nyem! - szorította még jobban magához Lint.

- Légyszíves. - mosolygott tovább a lány és vezette fel az ujjait Dan nyakába, mire a fiú olyan hangot adott ki, mint egy félig nevető, félig visító kisbaba.

- Nyem. Hagyd a nyakamaaat.

Lin azonnal elkezdte csikizni. Dan kutyamódra tartotta a fejét és hunyta le a szemeit, de a kezeivel még mindig szorosan tartotta Lint. A lány addig folytatta a vakarást - amik hol lágyabb simogatások voltak - míg meg nem érezte, hogy Dan bőre pikkelyesedni kezd, majd amikor a fiú kezei már nem szorították egy pillanat alatt kihámozta magát Dan szorításából és elmenekült.

Dan feje előre bukott, ahogy a támasza eltűnt. A pikkelyesedés eltűnt a bőréről, míg ő erőteljesen megrázta a fejét és sűrűn pislogva a hajába túrt.

- Lin. Csaltál! Nem ér kijátszani a sárkány génjeimet!

- Bocsi. - nevetett fel a lány és vette fel gyorsan a fehérneműjét.

Dan egy pillanat alatt kipattant az ágyból, kikapta a lány kezéből a farmert nadrágot, meg a pólót és a háta mögé rejtette.

- Dan... Ne légy gyerekes! - próbálta megkerülni a fiút és elvenni a ruháit, de a srác mindig úgy fordult, hogy a lány a mellkasának ütközzön. - Dan!

A fiú csak vigyorgott, mikor Lin sokadjára előre nyúlt elengedte a ruhákat és elkapta a lány csuklóját, majd hátra rántotta így Lin a mellkasának préselődött.

- Rémes alak vagy. - rázta meg a fejét Lin, de halványan mosolygott. - És gyerekes! Nagyon gyerekes! 11 évesen érettebb voltál, mint az elmúlt pár percben!

- Nem mérvadó. Úgyis mindenhogy szeretsz. - nyomott egy csókot a homlokára, majd az orra hegyére, az arca két oldalára és az állára.

- Tényleg meg kell néznem Aelint... Hallod?

- Ühüm. - hümmögött a fiú és hajolt le, hogy a lány nyakára, vállára, kulcscsontjára és nyakhajlatára és adjon egy csókot.

- Ah... - forgatta meg a szemeit Lin. - Mi van veled?

Dan elmosolyodott és csillogó szemekkel Lin szemébe nézett.

- Nem lehet jó kedvem? Nem ragaszkodhatok hozzád? A barátnőm vagy, a kisgyermekkori legjobb barátom, a lány... nem. A nő, akit szeretek. Akkor nem vallhatlak magaménak?

- De. - mosolyodott el szélesen Lin. - Csak... nem ketten vagyunk a világon. Pedig jó lenne.

- Remélem... Ha mindent megoldunk és remélhetőleg Kis Dan és Lin összejönnek. Az itteni énem lesz olyan okos és rafinált, hogy találjon egy olyan nászutas helyet, ahol senki se találhat meg minket legalább egy hónapig.

- Nem gondolod, hogy ha egy hónapig bámuljuk egymás képét a végére olyanná válunk, mint Nat és Aelin?

- Nem. - rázta meg a fejét. - De várnék 9 hónap múltán egy kisbabát. Egy kicsi Dant, vagy egy kicsi Lint.

- Telhetetlen.

Hangos csattanás szűrődött be kintről, aztán ordítás.

- Asszem... Nat bement Aelinhez. - jegyezte meg Dan.

- Ajjaj... - harapott az ajkára Lin és kerülte meg gyorsan Dant.

Mind a ketten magukra kapkodták a ruháikat, majd Dan elkapta Lin kezét és gyors léptekkel elhagyták a szobát, végig száguldottak a folyosón. Csak Aelin szobája előtt lassítottak, ahonnan Nat és Junie sprintelt ki holt sápadtan.

- Mi az?! - kérdezte Lin.

- Úgy néztek ki, mint aki valami rémséget látott. Csak nem meztelen volt? - faggatta a fiúkat Dan.

Nat csak megrázta a fejét és inkább elmenekült a helyszínről.

- Junie? - pillantott értetlenül a srácra Lin. - Felszakadtak a sebei vagy mi?

- Bárcsak. - vágta rá a fiú, még mindig sápadtan.

- Hát akkor?!

- Ne menjetek be. Csak menjetek vissza. Faljátok egymást vagy... mindegy. Csak ne menjetek be. Vagy találkoztok a pokollal. - sietett el ő is.

Dan és Lin hökkenten egymásra néztek és mit sem törődve Junie tanácsával besétáltak Aelin szobájába.

Az Angelo lány embriópózban összegömbölyödve feküdt az ágyon. A szemei csukva voltak, de olyan pofákat vágott, hogy az ember egyből tudta, hogy ébren van. Egy démon sem tartózkodott a helyiségben. Ezt Lin azonnal megérezte.

- Bárki is vagy. Tűnj el! - mondta lehunyt szemmel Aelin, majd nyögve a párnájába fúrta a fejét.

- Hát veled mi van? - húzta gúnyos félmosolyra a száját Dan. Lin csak szúrós pillantásra méltatta a fiút, majd Aelinhez sétált és finoman a hátára tette a kezét.

- Kifelé! - csattant fel a lány, de szerencsére a párna miatt csak tompítva hallották a kiáltást.

Lin elhúzta a száját. A hátával rendben. Akkor meg mi lehet a baja.

- Aelin... - szólalt meg halkan.

- Húzatok már el, vagy az istenek lesznek a tanúim, hogy belétek állítom az egyik pengémet! - emelte fel a fejét és meredt vérben forgó szemekkel a két félvérre. Lin ijedten pislantott párat, míg Dan kezdte felfogni miért menekült el Junie és Nat. - Azt mondtam... Áh. - csuklott vissza az ágyára és görnyedt még jobban össze.

- Na jó... - rázta meg lassan a fejét Lin, hogy valamelyest magához térjen. - Mi történt? A hátaddal nincs baj... Azt látom és érzem... De... A padlón vagy... pontosabban az ágyon... De nem ez a lényeg.

Dan felvont szemöldökkel nézte Aelint, az arcán lévő fájdalommal kevert fáradságot és a pózt amiben feküdt. Egyik pillanatról a másikra tört fel belőle a röhögés, olyan erősen, hogy mind a két lány megbámulta.

- Mi van Aelin? - vigyorgott folyamatosan a fiú. - Csak nem megjött vagy 6 hónap kimaradás után a menstruációd?

- Tehetek róla, hogy egy hónapnyi biztonság és kaja és a szervezetem máris azt mondja béke van, akkor jövök? - mormogta nyögdécselve a lány.

Linnek a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy ne nevessen látványosan a helyzeten.

- Elmenjek gyógyszerért? - kérdezte halvány mosollyal, mire Aelin kiskutya szemekkel rápillantott.

- Van gyógyszered?!

- Persze. Nem szokott nekem fájdalmas lenni, de néha hébe-hóba megesik.

- Akkor kérek. - torzult el az arca. - Most!

- Mindjárt jövök. - szorította meg Dan kezét majd kisétált a szobából.

Dan vigyorogva huppant le az unokatestvére mellé.

- Ne ugrálj! - vágta oldalba, majd folytatta a nyögdécselést.

- Én nem vagyok valami tapasztalt menstruáció ügyben, de Lin mindig azt hajtogatja, hogy bármi van, ne hagyjam összegörnyedni, mert annál rosszabb lesz a helyzete.

- Pasi vagy. - meredt rá gonosz szemekkel Aelin. - Fogalmad sincs milyen ez, úgyhogy kussban maradsz, vagy kirugdoslak a szobámból!

- Tekintettel rá, hogy milyen pózban fekszel, ez utóbbi megjegyzésedet nem látom valószínűnek. - vigyorgott Dan.

Aelin a fogait csikorgatta és megkísérelt felülni és egy jókorát odasózni a fiúnak, de félúton az ajkába harapott, a torkából nyüszítő hangot adott ki.

- Ej ej ej. - vigyorgott szenvtelenül Dan. - Add fel Kis Angyal. Ez nem a te napod. Képzeld. Nat nagyon aggódott érted.

- Jaj ne már...

- Lint és Juniet átverheti, de engem nem. Fura. Eddig sose vett figyelembe, csak ha csesztetni kellett téged, de mióta kihoztunk Irana börtönéből és egyszer kettesbe maradtatok figyel rád. Sőt! Aggódik érted.

- Dan... Hagyj békén! Van elég bajom!

- De most nem bánthatsz, mert bajod van, tehát faggathatlak.

- Ez nem függ össze egymással! - sikerült felülnie, de alig bírta tartani a testét.

- De. De most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy senki se foglalkozott veled a mai nap, csak és kizárólag Nathaniel. Az ősellenséged. Miért?

- Honnan tudjam?! - nyafogott a lány. - Nem vagyok gondolat olvasó. Lehet, hogy mazochista, és szereti amikor kiakarom nyírni!

- Nem. Apollón kölyke, így a Hádészos halál vágya genetikailag ellensúlyozva van. - vágta rá Dan. - Tud valamit rólad, ami miatt félt. Még pedig saját magadtól. Mi az, amit nem árultál el nekünk, de neki kikotyogtad?

- Mi van?! - nyögte Aelin. - Dan én erre nem vagyok most fogékony. - és dőlt neki az ágytámlájának, majd az ujjaival elkezdte simogatni az alhasát, hátha kevésbé akar szétszakadni a méhe.

- Pedig annak kéne lenned. - vágta rá Dan. - Na gyerünk. Mit mondtál el neki, amit nekünk nem? Mi történt odabent?

- Sok minden. Olyan sok minden, hogy van amire én se emlékszem. - válaszolta higgadtan Aelin. - De valami nekem se tiszta veled kapcsolatban Dan... Kétszer kerültem be oda. Egyszer nélküled, egyszer veled. Mikor veled jutottam vissza arra a helyre... Nem bántottak. Elvittek téged. Visszahoztak úgy, hogy a hajad szála sem görbült és nem volt több reggeli ébresztés, tűk a karomban, csövek a testemben. Egyikünket sem bántották. Miért? Mit csináltál?

Dan szemeiben a tűz felvillant.

- Ha elmondod én is elmondom.

Aelin mélyeket lélegzett, majd lehunyta a szemét és a zárt ajtó irányába fordult.

- Én öltem meg Svent.

Dan torkában egy csomó keletkezett.

- Tessék?!

- Nem fogom megismételni. Ne faggass róla. Ez a lényeg. Elmondtam, úgyhogy most te jössz.

Dan hosszan meredt Aelinre, de úgy mintha eddig nem is ismerte volna őt, majd nyelt egyet, de a csomó nem mozdult a torkáról, mintha valaki oda ragasztotta volna. Beszélnie kell Nattel. Meg kell tudnia Aelin miért ölte meg a saját bátyját. Muszáj megtudnia.

- Én... Csak... válaszoltam Irana kérdéseire és cserébe megígérte, hogy senkit sem bánt a családomból.

Aelin hirtelen elfelejtette, hogy görcsöl a hasa.

- Elárultad az isteneket... - foglalta össze egy tömör mondatban az imént elhangzottakat.

- El. - vonta meg a vállát Dan.

- Elmondtad neki, hogy hol vannak a táborok, az Olimposz bejárata, az Alvilágé... Hogy tehetted?!

- A családom volt a tét. Úgy kapálóztál és hívtál minden sötétséget magadhoz, mikor másodjára elkaptak... Tudtam, hogy bármit tettek veled ha attól te félsz, sírsz, sikítasz, rettegsz, akkor abba mi belehalunk. Ezt nem engedhettem. A családomat bármi áron megvédem. Azért vagyok most itt.

Aelin megrázta a fejét.

- Ennyire félre ismertük egymást? - húzta el a száját Dan.

- Lehet... Mindig... úgy neveltek minket, hogy a család az első, hogy hűek legyünk az istenekhez és mindketten elárultuk az egyik felet... De akkor se értem... hogy árulhattad el őket?

- Elfelejtetted már az arany almás esetet? Nem hiába vagyok önmagam legrosszabb énje. Egy tolvaj, aki elárulta Iranának a saját fajtáját... A sorsomba volt írva, hogy megteszem... - horkant fel. - Ironikus, hogy mindig mindenki azt hajtogatta, hogy úgy nézek ki, mint az apám, de úgy viselkedem, mint az anyám és... mégis az apám módszerét választottam, amikor a családom volt a tét...

- Edmund a titánháború alatt a félvérekért tette azt amit. Nem a családjáért.

Dan gúnyosan Aelinre pillantott.

- Aha. Azért kereste fel Ingridet, mert a táborok javát nézte. Azért akart a barátja és a bátyja lenni, mi? Nem. Azért mert Annabeth családot akart. Egyetlen egy nagy családot, akik segítik egymást. A kulcshajszát is csak ezért indította el. Csak mi ezt nem értettük. Sven és Amy tudta, ezért is dolgoztunk össze az elejétől kezdve. Mi...

Az ajtó kinyílt, így Dan azonnal elhallgatott és felállt.

- Elmentem reggelizni. - mosolygott a belépő Linre és mikor mellé ért egy gyors csókot nyomott az ajkaira.

- Oké. Mindjárt megyek én is, csak előbb összekaparom Aelint. - mászott be a lány mellé és nyomta a kezébe a poharat, majd a gyógyszert is.

- Nem kell a víz. - rázta meg a fejét Aelin és úgy ahogy volt lenyelte a bogyót. - Mást is dugtak már le a torkomon víz nélkül. Egy ilyen kis izé meg se kottyan.

- Hát jó... 

~~~

Dan esze folyamatosan és mindenfelé kalandozott, ahogy egyre közelebb ért a kis konyhához. Már mindannyiuknak elege volt ebből a bezártságból. De ettől most maximálisan eltekintett. Vágyott a kalandra az tény. De Linnel is teljesen jól elvolt a szobájában, hihetetlenül élvezte volna, ha valaki összezárja őket egy napra, vagy egy hétre. Ijesztő volt, hogy Lin és a kalandvágy ugyanannyira tombolnak és verik az elméje falát.

Amint belépett a kis konyhába a pillantása megállapodott Yuin, Zoyán, Aaronön és Haydenön. Ezek szerint Junie és Nathaniel nem enni sprintelt el.

- Jó reggelt. - mondta mosolyogva. A köszönést csak Zoya viszonozta kicsattanó jó kedvvel. Aaron csak biccentett a fiúnak, amiből Dan azonnal leszúrta, hogy valaki jól felhúzta reggel. Hayden halvány mosollyal elmormogott egy neked is-t. Yui pedig csak bambán kavargatta a teáját.

- Részt vettetek egy disznó vágáson vagy az orrotok előtt csaptak el egy kiskutyát, hogy ilyen szerencsétlen képet vágtok? Nem neked szólt Zoya. - dobta le magát a boszorkány mellé. Pozitív energiákra volt szüksége, nem negatívakra.

- Fog be Dan. - válaszolta Aaron.

Dan szemöldöke a magasba szaladt. Fura ez a nap...

A kis konyha ajtaja kinyílt. Dan egy másodpercig azt hitte, hogy Lin és Aelin jött meg, de amikor az apja mosolyogva besétált, a gyomra összerándult. Emlékezett mikor és kivel látta ilyennek az apját és az nem az a nő volt, aki utána lépett be az ajtón.

Edmund félig jegyzetelt valamit. Nyoma sem volt a tegnapi napnak. Dan légzése szaggatottá vált, ahogy nézte őket. Pontosan úgy, mint amikor valamilyen szörny megtámadja, csak még rosszabb. Mert most félelemből indult be a szervezetében az adrenalin, nem a harc kedvéért.

Az apja mosolyogva köszönt nekik, őt követte Selma is, nem sokat sétáltak inkább azonnal helyet foglaltak. Valami kínai mitológiával kapcsolatos ládáról beszélgettek, de Dannek a kulcshajsza után egy életre elment a kedve az ereklyéktől. Edmund vitázott valamit a nővel ezt tisztán kivette, de ez nem olyan vita volt, mint amikor Dan veszekedett Amyvel, ez...

Dan felsóhajtott és lesütött szemmel elvett két darab zsemlét majd félbe vágta az elsőt, megkente vajjal, majd alaposan megtömte különféle húsokkal.

Edmund ekkor tájt kezdett rájönni hogy szokatlanul csendesek a kamaszok.

- Minden rendben? - pillantott rájuk.

- Persze. - vágta rá Yui.

- Ez olyan persze, mint amiket én szoktam hangoztatni? - vonta fel a szemöldökét, az arcára gúnyos mosoly ült ki.

- Nem. Ez Yui féle persze. - felelte a lány és egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Áh. Tehát kamasz hiszti.

- Nem kamasz hiszti! - csattant fel Yui.

- Akkor most már az. - vigyorodott el Ed.

- Apa! - tette le úgy a bögrét, hogy a tea állomány 60%-a az asztalon kötött ki.

Ed elnevette magát és neki állt reggelizni.

Dan nem mosolyodott el csak folytatta az evést mintha mi sem történt volna.

Yuiék lassan befejezték a reggelizést és helyettük megjelent Nat, Junie, Lin és a már nem olyan rosszul lévő Aelin.

- Mi a kaja? - kérdezte a Démonúrnő és foglalt helyett.

- Van zsemle, meg vaj... És ennyi. - szemlélte meg alaposan az általa kiürített felvágott-as dobozt.

- Felzabáltad mi? - kérdezte Lin.

- De nem csak én! - válaszolta Dan.

- Ah... - mormogta Aelin. - Akkor csinálok rántottát. - kelt fel és kezdett el kipakolni a hűtőből. - Ti mit kértek?

- Én egy omlettet. - mondta Dan miközben a második zsemléje felét a szájába tömte.

- Fogadok, hogy már két zsömlét ledugtál a torkodon, úgyhogy te semmit se kapsz. Nat? Junie? Lin?

- Jó lesz a rántotta. - válaszolta Nat a többiek csak helyeslően hümmögtek.

Edmund döbbenten mérte végig a társaságot.

- Az egy dolog, hogy Yuiéknak rossz kedve van, de hogy nektek is...

- Buli volt. - köszörülte meg a torkát Junie, ami tegnap este rövid időre el is ment. Elszokott már a metál hangoktól. - Nekem nem úgy rémlik, hogy ti olyan fittek lettetek volna a buli másnapján.

Ed szélesen elvigyorodott.

- De azért van különbség Junie. Például, mi ittunk is méghozzá nem kis mennyiséget. Ti tegnap egy kortyot se ittatok.

- Lehet pont az a baj. - jelentette ki Nat.

- Én inkább a szobámban reggelizem. - hajolt Edhez Selma, mire a férfi pillantása a főzőcskéző Aelinre siklott. Csak biccentett és oldalra fordítva a fejét egy csókot nyomott az ex démon arcára.

Miután Selma elment Aelin gúnyosan Edre nézett.

- Ennyire veszélyesnek tartasz, vagy ennyire félted tőlem, vagy csak ennyire fél tőlem? - kérdezte.

- Joe di Angelo lánya vagy. Az egyik legerősebb félistené, akit ismertem és inkább ráütsz, mint Susanre. Veszélyes vagy, lenne okom rá, hogy féltsem tőled és neki is van oka félni tőled. De úgy vélem pusztán csak nem kíván egykori főnöke idősebb énjével egy légtérben maradni.

- Veszélyes... - gondolkodott el Aelin a személyiség kritikán. - Sajnos nem vagyok eléggé az. - vonta meg a vállát és folytatta a reggeli elkészítését.

~~~

- A csajod eléggé... Hogy is mondjam szépen... - gondolkodott el Zoya, miközben Hayden kék szemeiben lévő villámokat szemlélte.

- Magasról szar rám? - kérdezte elhúzott szájjal Hayden.

- Akkor mond ki helyettem csúnyán. Már mióta környékezlek itt. - futtatta fel a kezeit a fiú karján - Mutogatunk neki kínosan közeli pillanatokat.

- Aaron szerint ez rossz ötlet. - szólalt meg hirtelen a fiú, mire Zoya egyik szemöldöke a magasba emelkedett.

- Ő aztán biztosan tudja. - gúnyolódott a boszorkány és engedte le maga mellé a kezeit. - Mintha valaha lett volna olyan csaj, akivel sokáig járt.

- Régebben voltak komoly kapcsolatai, csak... Neki tetszett valaki, aki a tudta nélkül visszautasította a közeledését és utána lett ilyen szoknyapecér. - mondta komolyan Hayden.

Zoya megvetően ránézett.

- Komoly kapcsolatai Aaron Phinskynek. Egy lány aki visszautasította Aaron Phinskyt. Aha. Etess mással.

Hayden halkan felsóhajtott. Ez bonyolult nem is tudja Zoya, hogy mennyire az. Aaron... Sokkal normálisabb és tiszta szívűbb bármelyik Jacksonnál, Athénésnál, vagy istennél. Csak jól titkolja, úgy viselkedik, ahogy egy Apollónostól elvárják.

- Hagyjuk. - felelte Hayden. Fáradt volt  és semmi kedve sem volt ehhez az egészhez. - További terv Yuit illetően?

- Azt hittem Aaron Phinsky szerint ez egy rossz ötlet és ha Aaron Phinsky ezt mondja valamire akkor az tuti úgy van. - gúnyolódott a boszorkány.

- Elég már. - mondta kedvesen Hayden, azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy ha Aaron szerint is rossz ötlet ez az egész, akkor nagy valószínűséggel tényleg az. - Yui a lényeg. Nem Aaron... Vagy valami bajod van vele, hogy úgy harapsz, ha szóba kerül, mint egy veszett eb és minden mondatban kétszer elmondod, hogy Aaron Phinsky?

- Nincs. - válaszolta Zoya. - Csupán viccesnek tartom a tényt, hogy pont tőle fogadsz el ilyesféle tanácsokat.

- Nem olyan ember, mint aminek a legtöbben gondolják. Jobban bele gondolva csak én ismerem az igazi oldalát, még Yui sem ismeri annyira, hiába hangoztatja az ellenkezőjét.

- Ha te mondod bizonyára úgy van. - forgatta meg a szemeit Zoya. - Szóval Yui. Van egy nagy dobásom vacsorára, ha arra nem harap rá, akkor jobb ha szakítasz vele. 

- Kezdjek el aggódni? - húzta el a száját a fiú, miközben az aggodalom szikrája tűzként áradt végig a testén.

- Nem. - mosolygott a boszi. - Csak bármi van játszd a szereped és ne érdekeljen, hogy Yui mennyire lesz kiakadva, ordítja le a fejedet, bármi van ne merj bocsánatot kérni vagy bánatot kifejezni. Légy érzéketlen, bíráskodó, bizonyítani vágyó, sértett. Érted?

- ... Oké. Most már aggódom. - állapította meg Hayden.

- Nem szükséges. Csak okosnak kell lenned.

- Yuival szemben.

- Részletkérdés. - legyintett a lány. - Ha a nagy Athénét legyőzte számos halandó különféle mesterségekben, akkor Athéné dédunokáját mindennél könnyebb lesz az orránál fogva vezetni, elhitetni vele, hogy amit lát csakis az ő hibája és nem tehet ellene semmit. Mert Athéné gyermekei végtelenül büszkék saját tudásukra és semmiért se mondanának le az elveikről, amik egyben legnagyobb jellem hibáik.

~~~

A délelőtt és a délután túlnyomó részében a Jacksonok ugyanannyira unatkoztak, mint eddig. Aelin leginkább a nappaliban volt a félig megnémult Junieval és Nathaniellel, azzal a céllal, hogy különböző játékokban rongyosra verje a két fiút, ez egészen addig tartott, ameddig Dan nem riasztotta a társaságot pontban délután 4 órakor, hogy jöjjenek a szobájába, mert kiakarja belőlük szedni a chippet.

- Na. Majd egy hónap után végre ez is megfog történni. - jegyezte meg vidáman Nat. - Óhaj sóhaj Jackson?

- Lenne. Mindenki vetkőzzön le csak az alsónadrág, melltartó és bugyi maradhat.

- De én nem viselek melltartót és bugyit. - mondta két oktával mélyebb hangon Junie.

- Hülye. - nevetett fel Dan.

Aelin olyan metsző pillantással illette Dant, hogy a fiú hirtelen elhallgatott.

- Mondom a sorrendet. Junie, Nat, Lin majd Aelin. - pillantott az Angelo lányra, mire az egy kicsit megnyugodott.

- Persze, hogy én kezdem... Ki más. - mormogta reszelős hangon Junie, majd megszabadult a gönceitől és ledobta őket Dan ágyára, ahol a bagázs üldögélt.

- Kíméld a hangodat kis metál. - vigyorodott el Dan, majd felvont szemöldökkel pillantott Junie megkopott hasizmára. - Visszafogom állítani a reggeli edzéseket. A hájréteg kezd kialakulni az Ügynök hasizmából. - bökte meg Junie hasát.

- Hé! Hagyd a hájam! 

- Visszaállíthatod, de ne 9-kor. Akkor még álmos vagyok. - ásította Lin.

Dan csak megrázta a fejét és megadta a szerkezetnek a keresett tárgyat, majd Juniera pillantott.

- Állj kis terpeszben, oldalra tárt karokkal.

A fiú követte az utasítást, mire Dan elindította a szkennelést. A gép a magasba emelkedett, majd egy vörös sugárral elkezdte letapogatni Junie testét. Jó pár perc eltelt. Több oldalról és végig futotta a szerkezet a fiú testét mire visszaszállt Dan kezébe.

Dan megnézte az adatokat, majd elhúzott szájjal átküldte az adatokat a lap topjára.

- Az mi? - kíváncsiskodott másodpercre pontosan egyszerre a két Stirling.

Dan anélkül válaszolt, hogy a gépre nézett volna.

- A szkenner által lefotózott, esetünkben Junie teljes teste, a szakaszokra lebontott test, egy a vérrendszerre, egy az idegrendszerre vonatkozó. Azt is megmondom, hogy van-e a szervezetetekben valahol vérrög, vagy daganat, ugyanis ultrahangot is sikerült bele építenem, de most speciálisan a chippet keresi, azaz az elváltozást.

- Szóval ezt csinálgattad és ezért nem vállaltad el a chippek kiszedését eleinte. - foglalta össze Lin.

- A kórházak tudják, hogy létezik ilyen? - kérdezte Nat.

- Az elmúlt időszakban fabrikáltam össze 4 orvosi gépből. Tehát nagy valószínűséggel nem.  - válaszolta Dan.

- Na és van daganatom? - kérdezte Junie.

Dan az összesített eredményre vetett egy pillantást.

- Nincs. - válaszolta elhúzott szájjal.

- Remek. A halálomat kívánod, hogy ennyire elhúztad a szádat?

Dan halványan elmosolyodott.

- Csakis. - vágta rá gúnyosan. - Amúgy nyugi nem, azon agyalok, hogy szedjem ki a chipet.

- Felöltözhetek?

- Alulról igen. A felső tested ne, hacsak nem akarod, hogy felvágjam a pólód.

- Mért hol van a chip? - nézegette Dan mostani rajzos füzetét Aelin, még mindig irigy, hogy Dan ilyen egyszerűen, baromi jól tud rajzolni.

- A bal vállövében a szívétől 6,5 centire. 

Junie itt sápadt el és meredt ijedten Danre.

- MI?! É-é-és te akarod ki-ki-szedni belőlem a-a-a chipet, úgy, hogy az a-a-az én... istenek...  - támaszkodott neki az asztalnak. - Na jó. Azt hiszem én nagyon boldog életet fogok élni a chippel magamban, még ha közelebb fog válni, illetve állni, a szívemhez, mint bármi a világon, mármint fizikailag, nem lelkileg és szellemileg és-és Nat! Te jössz! - indult el az ajtó felé, de Dan elkapta az alsónadrágjából kiálló címkét.

- Akkor is kiszedem csak nem most, hanem holnap vagy holnap után, vagy ilyesmi. - vágta rá unottan Dan. Valahogy számított rá, hogy mivel a chipeket futtában lőtték beléjük (szó szerint) így valakiben meglehetőse kínos helyen lesz. - Ülj le. Emészd meg. Addig megnézem Natben hol van.

- Jaj de jó... - mormogta a fiú, de engedelmesen felállt és elkezdett levetkőzni.

Juniet nem kellett félteni sprintelve leült a lányok mellé és közben próbált elvonatkoztatni attól az érzéstől, mintha nem kapna levegőt. 

- Cuki poci. Lenyeltél egy szilvamagot vagy mi? - kérdezte gúnyosan Aelin a lábujjával hason bökve Nathanielt, aki kicsit összerezzent és reflexből befeszített. - Így azért jobb. - szaladt fel a szemöldöke a homlokára.

Nat csak felhorkantott és lekapta magáról a nadrágot is, majd ugyanúgy leszkennelte őt is a gép, mint Juniet.

- Nos? - kérdezte a fiú.

- A bal lábadban van, jobb oldalon a vádlidban. - felelte Dan miután az adatokat felvitte a számítógépre. - Megemészted te is, vagy kiszedhetem?

- Szed ki belőlem, de azonnal.

- Oké. Feküdj fel az asztalra, hasra.

- Nekem muszáj ezt végig nézni? - tette fel a kezét Junie, mintha iskolában lenne.

- Hunyd be a szemed. - vágta rá Dan.

A világklasszis zsebtolvaj felhúzott a kezére egy-egy kesztyűt, majd lefertőtlenítette az eszközöket és Nat bőrét is a fertőzések elkerülése véget. A kezébe vette az injekciós tűt, már egy csomószor végig szenvedte magát az emberi test minden pontján, pontosan tudta mennyi érzéstelenítő kell, hol kell vágást ejtenie. Folyamatosan mondta Natnek, hogy mit fog csinálni, hogy a fiú ne ijedjen meg, de Nat maga is Apollón leszármazott ért annyira az orvosláshoz, hogy tudja, hogy kell viselkednie. 

Dan félre tette a tűt és a kezébe vette a szikét. A monitorra siklott a tekintete, majd a szkennerrel bejelöltette a pontot, ahol a chip van. Egy egyenes vágást ejtett a fiú vádliján, majd apránként elkezdte tágítani a sebet. A vér a leterített rongyokra fojt, rá az asztalra, de Dan nem törődött vele, csak olyan szempontból, hogy lásson valamit, de sajnos csak két keze volt. 

Lin felállt felkapott két kesztyűt és magára szenvedte, majd elkezdte felitatni a bátyja vérét. Dan hálásan rámosolygott a lányra és folytatta, amit elkezdett. Beletelt 5 percbe a sok vér miatt, mire megtalálta a chipet, majd további öt percet vett igénybe, amíg összeöltötte a vágást.

Nat a végén felült. Ütemesen mozgatni kezdte a lábát és csak óvatosan helyezte rá a súlyát, érezte, ahogy a varratok feszülnek a lábában. 

- Van egy jó hírem. - nézett a fiúra Dan miközben a kesztyűt a kukába hajította és elkezdett mindent letakarítani. - Nem futhatsz. Egy hétig. Utána varratot kell cserélnem, azzal már sajnos igen.

Nat csak szélesen elmosolyodott és elkezdett felöltözni.

- Junie?

- Muszáj? - kérdezett vissza a srác.

- Igen.

A Cortez fiú felsóhajtott. Mikor Dan befejezte a takarítást és mindent lefertőtlenített felült az asztalra. Még mindig nagyon ideges volt. 

- Nem kéne elaltatni? Ez nem szimpla vádli, hanem majdnem a szívem! És aggódom érte! - agonizált.

- De. Aelin lennél szíves?

- China. - mondta ki a démona nevét a lány.

- És hol van a Szamár? - kérdezte Junie, megpróbálva vicceskedni a Shrek című filmből, ahol mindenki mondta a másik nevét, kivéve Szamár csak, hogy elterelje a figyelmét.

A sötétebb bőrű nő azonnal megjelent és Junie homlokára tette a mutatóujját. 

- A leghőbb vágyad, hogy elaludj. - mosolyodott el halványan.

Junie egy darab sziklaként zuhant hátra. A démon totálisan kiütötte. Dan Linre pillantott, aki elmosolyodott és Danhez hasonlóan felvette az új kesztyűket. 

Aelin csak néha nézett oda a két félvérre, ahogy Lin óvatosságra inti Dant, egy egy mozdulatnál, hisz mégsem orvos, de Dan figyelt. Rég látta Aelin, hogy ennyire koncentrál valamire, teljes figyelmét egyetlen egy dolognak szenteli és mellette nem jár még húszféle dolgon az esze. De inkább Dan rajzait szemlélte. A legtöbb félkész volt és egyáltalán nem lett tőle jó hangulata. Dan álmai köszöntek vissza a lapokról. Kezek, inak, szemek, fél arcok. Minden fekete-fehér volt, vagy piros, mint a vér. Aztán tovább jutott az elmúlt időszakra. Néhány mosolyra fakasztotta, de a legtöbbje csak vázlat tervek voltak, a keze egyszer csak megtorpant a lapozásban. Döbbenten pislogni kezdett a démonúrnő, majd felpillantott Linre, hogy utána vissza nézzen a lapra. Azért nem mindennap látja a legjobb barátnőjét az ember meztelenül visszaköszönni az unokatestvére rajzfüzetéből, még akkor sem, ha a barátnő és az unokatesó egy párt alkot. 

Junie 40 percet igénybe vett, de sem Nat sem Aelin nem szólt bele a dolgokba. A fiút felébresztette a végén China. Junie első mozdulata az volt, hogy megérintette a mellkasán lévő gézlapot csak utána látta meg a kiszedett chipet és kurjantott fel jó hangosan egy "YEAH! ÉLEK!"-et. 

- PHf... - horkantotta Dan. - Ennyire bízik bennem. Na tűnés az ágyra pihenni. Sok vért vesztettél. Linem.

A lány először összefogta a haját, megvárta míg Juniet lefektetik Dan ágyába, hogy aludjon egy kicsit és csak utána vetkőzött le.

- A válladban ott... ahol harapdálni szoktalak. - nevette el magát majdnem a srác. - Csoda, hogy nem aktiváltam. 

- Szed ki és vigyázz mert...

- Tudom! - vágta rá a srác. - Jesszus... Nem vagyok 11 éves. - mosolyodott el halványan és simította le a lány melltartópántját. - Feküdj inkább le.

Lin követte az utasítást. Dan felsóhajtott. A keze kicsit remegett, ahogy végig simított Lin vállán, majd kikapcsolta hátul a lány melltartóját, hogy ne zavarja őt és szorítsa a lány felső testét. Újabb kesztyűt vett fel, lefertőtlenítette a lány bőrét. Először remegett meg a keze, ahogy beadta az érzéstelenítőt, ahogy a szikét megszorította mélyen beszívta a levegőt. A fejét most először öntette el a bizonytalanság. Mégis csak Lin fekszik alatta, nem Nat vagy Junie. Hanem Lin. Az ő Line. Újabb levegőt vett és bele vágott a lány hófehér bőrébe. Először gondolt végig mindent, nem ösztönből és bátran vágta, tisztította ki a sebet, hanem ésszel és megfontoltan.

Mikor végzett és felpillantott az órára megdöbbent, hogy az egész csak 10 percig tartott. Összeöltötte a sebet és visszakapcsolta a lány melltartóját.

- Megvagy. - mondta kicsit ideges hangon.

Lin felült és bement a fürdőbe, hogy megnézze a varratot, mikor visszaért mosolyogva nyomott Dan arcára egy puszit.

- Ügyi voltál. Szépen vartál. - mondta, majd a fiú füléhez hajolt és suttogva folytatta. - De most egy ideig ne kalandozz ott az ügyes kis száddal.

- Akkor majd keresek új játszóteret. - válaszolta csillogó szemekkel, majd megállapodott a pillantása Aelinen. - Jössz?

Aelin összecsukta a füzetet és letette maga mellé az éjjeliszekrényre. Kibújt a bőrdzsekijéből, majd egyből levette a fekete pólóját is. 

Nat minden egyes mozdulatát figyelte a lánynak, nem bírt elvonatkoztatni a sebektől és zúzódásoktól, hogy Aelin di Angelo, a lány akivel kisgyermekkora óta ellenséges viszonyban van, akiről jól tudja, hiszen a saját bőrén tapasztalta, hogy mennyire veszélyes... megtört. Látni a szemén és a testtartásán. Elfordította a lány sebeiről a fejét és a húga felé nyújtotta a kezét. 

Lin mosolyogva elfogadta és hagyta, hogy a bátyja maga mellé húzza. Visszabújt a ruháiba, majd szorosan a bátyjához bújt. 

Aelin is összefogta a haját, majd megszabadult a maradék ruhától is és várakozóan Danre pillantott. 

A szkenner végig  futotta a lány testét, majd feltöltötte az adatokat a számítógépre. 

- Az oldaladban van, bal oldalon a legalsó bordádtól 2 centire. - válaszolta Dan, mire Lin és Nat is aggodalmasan összenézett. 

- Akkor szedd ki. - válaszolta egyszerűen Aelin.

- Veszélyes lenne... - kezdte halkan Lin. - Közel van a hátadon lévő sebekhez, ha Dan rosszul vág a szikével a sebeid... 

- Nem érdekel. Szedje ki, majd aggódunk akkor, hogy ha felszakadnak. 

- Mikor a sebeid felszakadnak alapból sok vért vesztesz, ha az oldaladon lesz egy seb és amellett szakad fel... - folytatta Nathaniel.

- Nem. Érdekel. - nézett sötét tekintettel a fiúra. 

- Pedig kéne. Mert meghalhatsz és mi nem tehetünk semmit, hiába csörgedezik a vérünkben Apollón vére és hiába rendelkezünk a rend szalagjaival. 

Nat hamarabb hallotta meg a fém súrlódását, mint, hogy a teste megérezte volna a veszélyt. Aelin beépített fém körmei előpattantak és a hegyük végei enyhén, de pontosan Nat torkába álltak. 

- Nem te voltál ott. - mordult fel Aelin, de olyan halkan, hogy csak Nat értse a szavait. - Nem neked vannak amiatt a hely miatt a sebeid. Én nem vagyok hajlandó attól a nőtől függeni. Várni, hogy mikor építteti meg a chipeket, a központi számítógépeket, amik bemérhetnek, hogy visszakerüljek hozzá. 

- Inkább meghalsz. Értem én. De..

- Folytasd és remek úton haladsz afféle, hogy átszúrjam a körmeimet a torkodon.

- AELIN! - csattant fel Dan, mire a lány tekintete az unokatestvérére siklott. - Ez az én szobám és te a vendégem vagy, ahogy Nathaniel is és nem szeretem, ha a vendégeim fenyegetik egymást. Gyere ide. Kiszedem belőled a chippet. 

- Dan! - mondta kórusban Nat és Lin.

- Tudom mit csinálok. Nem lesz baj. - nyújtotta a lány felé a kezét.

Aelin pislogva meredt Dan kezére. Emlékezett arra, amikor Dan ugyanígy állt előtte, csak akkor kicsik voltak és a közében a viszály almája volt. "Csak hitet tudok adni. Esélyt. Bizalmat. Nem ígérem. Nem adom. Ingyen kínálom." Elmosolyodott az emlékre, amikor Dan Jacksont igazán a bizalmába fogadta, amikor nem csak az unokatestvére, hanem a barátjává vált. Megfogta a fiú kezét és hagyta, hogy az asztalra húzza.

A fiú már rutinosan tette meg a fertőtlenítést. Ugyanaz a nyugalom szállta meg, mint Nathaniel és Junie alatt. Egy pillanatra kirázta a hideg, ahogy a kezébe vette a szikét, ahogy átjárta a tudat, hogy az előbb Lin feküdt itt, majd ezt elengedve beadta a lánynak az érzéstelenítőt és elkezdte kiszedni a chippet. 

Lin és Nat végig úgy bámulták, mint ha a világ egyik legnagyobb baromságát csinálná, de nem különösebben érdekelte Dant, nem érdekelhette, mert ha elkezdene aggódni, hogy elront valamit képes és megcsinálja. Csak a feladattal foglalkozott. Óvatosan nyitotta fel a bőrét és vágott kicsit mélyebbre, vigyázva a hátán lévő hegekre, a szervek miatt nem aggódott azok mélyebben vannak, de a hegek kicsit frusztrálták. 

Aelin egyenletesen és higgadta lélegzet egy pillanatra se esett pánikba. Dan megfogta a csipeszt és elkezdte még jobban szétnyitni a bőrt, közben géz lappal igyekezett eltüntetni Aelin vérét a képből. Amikor megpillantotta a chipet óvatosan nyúlt be érte, szedte ki a lányból, majd a többi mellé rakta és elkezdte kitisztítani a sebet, hogy utána összevarrja. 

- Mindenkit holnap után várok kötés és varrat cserére. Junienak majd mondjátok meg, hogy ne gyógyítsa be a sebét. Ezt jobb lenne hosszú úton kihevernie mindannyiunknak, mert... Volt egy két furcsa dolog nálam a gyógyulás alatt. 

- Mint például? - kelt fel Aelin és kezdett el felöltözni.

- Furcsa fájdalom... mintha egy pók lenne a testemben. 

- Guszta. - jegyezte meg Nat. - Mondtatok valamit arról, hogy nem sokára kijutunk innen.

- Zoya és Hayden egyessége már egy ideje üzemel. A kérdés, hogy Zoya mikor elégeli meg az ügyet és játssza ki Haydent és Yuit is. Onnantól számítva két nap és végre elhagyjuk ezt a kócerájt. - sóhajtotta Lin.

- Bajod van a Bázissal? - vonta fel a szemöldökét a Démonúrnő.

- Nincs. - felelte Lin. - De egy idő alatt a legtágasabb palota és a legfényűzőbb kert is börtönné válik. 

- Ott a pont. - biccentett Aelin. - Akkor azt mondjátok pár nap? Mennyi pontosan 5-6?

- Kevesebb. - vágta rá Dan. - Max. 4. Zoya Royal... Sohasem a türelméről volt híres.

~~~

Yui összevont szemöldökkel sétált az ebédlő felé. Fogalma sincs, hogy Zoya pontosan mit is akar tőle, de az arcából ítélve bajban volt. Igen. Erre a következtetésre jutott. A lány kb. 30 perce beszélt vele, végig ideges volt és zavart, mint aki elakar mondani valamit, de nem tudja, hogy milyen hatással lesz az a hír az adott személyre, így inkább halogatja egy kicsit a dolgot, amíg elég erőt nem gyűjt, hogy elmondja. De ez sehogy sem stimmelt a lánynak. Zoyával nem volt olyan viszonyban, hogy a lány őt keresse meg valamilyen gonddal, mert a két fiúval ha baja volt azt lerendezte egy maga. A jövőből jött bagázzsal pedig jobban kijött, mint maga Yui Jackaon aki a kis öccse nagy kiadását is a bagázsban tudhatta. Így ez kifújt. Azon kívül más nem nagyon merülhet fel köztük, mint idegeskedés, hacsak a méhkirálynői címet nem tekintik annak.

Yui sóhajtott egyet a folyosón.

Bármit is akar tőle Zoya. Vagy irtózatosan nagy bajban van, vagy bajban lesz.

~~~

Hayden legalább olyan idegesen állt Zoya előtt az ebédlő folyosóján, mint ahogy Yui hiszi azt Zoyáról.

- Ebédlőről volt szó. - kezdte egész higgadtan a fiú. - Nem az ebédlő folyosójáról és elárulnád, hogy mégis mit akarsz csinálni? Mert reggel óta liftezik a gondolattól a gyomrom.

- Nagyon egyszerű a dolog. De nem fogom elárulni. - mosolygott a fiúra a boszorkány.

- Zoya... - mordult fel halkan Hayden. - Ezt a... Nem is tudom mit csak azért hoztuk létre, hogy Yuit féltékennyé tegyük és lényegében, hogy nekem és Yuinak jó legyen majd. Aaron szerint rossz ötlet. Én hajlok felé, te meg csak annyit mondtál, hogy van egy terved, ami ha nem jön be, akkor szakítsak Yuival. Szerinted mennyire vagyok nyugodt?

- Egyáltalán nem vagy. - vigyorgott a boszorkány. - És ez teljesen normális, pláne, hogy inkább Aaronbe bízol, mint bennem, de ezt már egyszer túltárgyaltuk és így semmi okom sincs rá, hogy beavassalak a tervembe. Jobb az édes tudatlanság.

- Az összes boszorkány ilyen őrjítő?! - csattant fel kicsit a fiú és kezdett el idegesen sétálgatni a folyosón körbe-körbe.

- Nem tudom, ha anyámból indulok ki igen valószínű. - felelte a boszi.

- Ide figyelj Zoya. - lépett idegesen a boszorkány elé, aki azonnal a falhoz lapult és kissé elkerekedett szemekkel meredt a fiúra. - Nem áll szándékomban Yuit elveszíteni. Úgyhogy a kisded játékokat inkább felejtsd el.

- Te mentél bele ezekbe a kisded játékokba és te kértél rá. Yui nem figyel rád, azért van csak mindez nem? - lapult teljesen a falhoz.

- Igen... - mordult fel a fiú.

- De te még arra is képtelen vagy, hogy valamit komolyan megcsinálj. - húzta el a száját a boszorkány, de még mindig ijedt tekintettel meredt rá.

Hayden szemöldöke kicsit össze szaladt. Miért nézz rá ilyen ijedten? Zoya nem szokott... Megijedni... Már elfordította volna a fejét, amikor valami végig simított a koponyáján, arra késztetve, hogy mutassa csak meg Zoyának, hogy mi is a valódi véleménye.

- Mert ebből az egészből nagyobb valószínűséggel jövök ki negatívan, mint pozitívan. - válaszolta összeszorított fogakkal.

- Mintha egy Athénés szájából jött volna. - horkant fel a lány. - Nem egyszerűbb azt bebizonyítani, hogy Yui teljességgel ural téged és te, mint egy engedelmes kiskutya mikor meghallod, hogy "marad Hayden" csak maradsz, majd azt, hogy "jó Hayden" ültedben elkezdesz büszkén csaholni?

- Ne. Beszélj. Így. Velem. - mordult fel Hayden. - Nem ismersz. Nem tudod, min megyek keresztül. Fogalmad sincs róla, mire vagyok képes.

- Annyit tudok... - akadt el látványosan egy pillanatra a szava, mire Hayden megint érezte, hogy valami nem stimmel de a koponyáján lévő ujjak, mereven tartották a fejét és az elméjét. - Hogy nem vagy képes harcolni azért, akit szeretsz... Neked nem is számít Yui? - mondta az utolsó mondatot picivel hangosabban.

Nézz oldalra! Utasította a fejében egy hang, de nem tudta megtenni az utasítást. Csak meredten Zoyát bámulta.

- Csak ő számított mindig is. Mindig Yui volt a fő. Vigyázzunk Yuira, játszunk Yuival, segítsünk Yuinak. Már annyira a részünké vált Yui, hogy nem is tudunk nélküle élni.

- Akkor azért vagytok ti Aaronnel ilyen puhányok. Csak akkor villantjátok ki a fogatok fehérét ha róla van szó, mi? - remegett meg az ajka széle és olvadt szinte teljesen bele a falba.

- Nem vagyunk puhányok. - meredt dühösen a lányra Hayden, miközben érezte, hogy az ujjai közt sercen az elektromosság.

- Aaron valóban nem. De te igen.

- Zoya...

- Mondhatod itt a nevemet, de nem fogsz meggyőzni az ellenkezőjéről, mert látom amit látok. Az állítod, hogy szereted Yuit, mégis amikor esélyed lenne, hogy valamit változtass, hagyod, hogy Yui leintsen. Tudod, hogy Yui, hogy nem működik egy kapcsolatban és ezért hozzám fordultál, mert bennem láttál valamit, amit Yuival képtelenek vagytok megbeszélni. - kezdte el enyhén kapkodni a levegőt, miközben annyira lehalkította a hangját, hogy Hayden alig hallotta mit beszél. - Erre mikor én szinte könyörgök azért, hogy azt az esélyt, ami neked mindent jelent, nekem meg semmit feléd nyújtom te még arra sem vagy képes, hogy együtt működj velem és mondjuk segíts, hogy ne egyedül kelljen valamit összeszenvednem azért, hogy mondjuk olyan egyértelmű dolgot mutassunk Yuinak... mint egy csók.

- Yui meg is... - harapott az ajkára.

- Nem tenné. - rázta meg enyhén a fejét, de továbbra is ijedt volt. - De... Te úgy sem vagy rá képes.

- Te most direkt hergelsz engem?

- És ha igen? Ugyan... Nem jutnék semmire. - döntötte a fejét is a falnak. - Mert csak reméled a segítséget, de nem akarod elvenni, még ha utánad hajítják akkor sem... Csak okokat keresel, mint Yui, hogy miért nem csinálod ezt, vagy azt. Sose csókolnál meg engem azért, hogy Yuival esélyed legyen.

- Nincs igazad. Yuiért...

- Ez csak szójáték. - vágta rá a lány, míg a keze idegesen és hirtelen siklottak Hayden mellkasára, enyhén megfeszülve. - Bizonyítsd.

Hayden álla egy pillanatra megfeszült. A koponyáján a karom szerű ujjak lágyan simogatták, mintha... Csábítanák.

A pillantása lesiklott a lány ajkaira, majd szemére. Zoya kívánatos lány volt, azt meg kell hagyni. Tudta, hogy nézz ki és tudta mit szeretnek benne annyira a fiúk. Nem hiába hajtott rá Aaron és nem hiába engedte magához Zoya. De ő Yuit szereti és ezen nem változtat semmit sem Zoya. Viszont abban igaza van a boszorkánynak, hogy jelenleg csak úgy tehet valamit a kapcsolatáért, ha... Mivel Yui beszélni nem hajlandó... Ha képeket mutat. De ha nyilvánvalót nem mutat, akkor az egész felesleges és valahol el kell kezdeni, ha most az üres folyosón nem tudja megcsókolni Yuiért Zoyát, akkor Yui előtt sem fogja...

Hayden bizonytalanul hajolt előrébb, majd kifújta a levegőt és a lány ajkára tapasztotta a száját, de nem telt bele három percbe és a mellkasán éles lökést érzett. A fiút hátra taszította Zoya. Hayden értetlenül a lányra pillantott, de az agya megint jelzésbe kezdett látva Zoya riadt tekintetét... Zoya nem ilyen... Zoya magabiztos... Itt valami... Nem stimmel.

Hayden oldalra pillantott, mire a folyosó közepén tőlük olyan 6 méterre meglátta Yuit, amint összefont karokkal mered egyenesen... Rá... Úgy, hogy az előbb csókolta meg Zoyát... És... Zoya végig riadtan meredt rá, mint egy ártatlan lány, akit a csúnya, gonosz srác beleakarja erőszakolni valamibe...

Nem jött ki hang a fiú torkán. Zoya átverte. Őt és Yuit is.

Yui az ajkába harapott, majd leengedte az oldala mellé a kezét és hátra arcot vágva elhagyta a folyosót egyre nagyobb és szaporább lépésekben.

Hayden szemében egy villám hasított át, ahogy Zoyára kapta a tekintetét. A lány arcáról és testéből eltűnt a félelem.

- Te... - sziszegte kígyó módjára Hayden. - Aljas, nyomorult, áspis kígyó!

Zoya csak elvigyorodott.

- Bejött nem? - kérdezte félvállról.

- Én meg foglak ölni. - jelentette ki Hayden.

- Én a helyedben viszont Yui után mennék mielőtt elkönyvelné, hogy a pasija megcsalta. Mert innen nézve én egy ártatlan, bajba jutott hölgy vagyok. Te pedig a bajom forrása.

Hayden Yui hűlt helyére pillantott, majd vissza Zoyára.

- Ezért kapni fogsz.

- Innen már nehezen tudod elszúrni. - húzta el a száját a boszi. - Csak... Ne légy lábtörlő. Oké?

- Meg foglak ölni. - mondta a fiú és indult el 2 méteres léptekkel Yui után.

Zoya halványan elmosolyodott. Csak ne legyen lábtörlő... Mert ha az lesz... Akkor mindez teljesen felesleges volt...

~~~

- Yui. - szólt a lány után Hayden.

De Yui nem állt meg, nem lassított, csak a szobájában akart lenni, vagy valahol ahol sok kés van és egy tábla amit addig dobálhat míg a tábla el nem reped, vagy egy íj és addig lőhet, amíg az ujjai teljesen véresek nem lesznek.

- Yui! Az istenekre. - kapta el a kezét a fiú, viszont Yui azonnal a srác tenyerébe mélyesztette a körmeit, miközben a szemeivel akár ölni is lehetett volna.

- Hagyjál!

- Yui csak életedben először figyelj rám és hallgass meg. Amit láttál egy színjáték volt, amit Zoya...

- Ne kend a boszorkányra! - csattant fel a lány. - Láttam, amit láttam és nekem kivételesen nem úgy tűnt, hogy Zoya a vétkes!

- De... - Hayden elhallgatott. Igen... Zoya a vétkes... De csak azért mert segíteni akart neki, nekik, rajta, rajtuk. - Igazad van. Nem Zoya tehet róla.

- Örülök, hogy egyet értesz velem. - horkant fel Yui és már nyitotta a száját, hogy folytassa, de Hayden közbe szólt.

- Mert te tehetsz róla.

Yuit abban a pillanatban teljesen elöntötte a méreg. A szemében tűzcsóva villant fel, míg a haja körül vöröses-fekete derengések tűntek fel. 

- MI VAN?! - ordított rá Haydenre. - Már megbocsáss! De talán én smároltam le Zoyát?! Mert szerintem kurvára nem! 

- Attól még végső soron miattad történt. - felelte kísérteties nyugalommal Hayden, mert Zoyának igaza van, ha lábtörlő módjára hagyja, hogy minden úgy maradjon, mint eddig, akkor az nem nevezhető soha se egy rendes kapcsolatnak. Ha Yui... Nem érti meg és szakítanak, akkor úgyse tehet semmit, de legalább nem szárad az a lelkén, hogy nem próbált meg tenni valamit. 

- Miattam?! Mi?! 

- Nem fogom kifejteni. - vágta rá Hayden. - Athéné és Aphrodité dédunokája vagy. Gondolkodj el rajta, hogy vajon mi okom lehetett Zoyával csókolózni, mikor "van" - macskakörmözött látványosan a levegőbe. - barátnőm. - azzal megfordult és elsétált. 

Yui szeméből eltűnt a tűz és csak értetlenül bámult Hayden után. Nem értette. Tényleg nem értette mi folyik körülötte. A falnak dőlt és lassan engedte, hogy a lábai felmondják a szolgálatot és a földön kössön ki. A kezeit a hajába futtatta, miközben próbált elvonatkoztatnia a gondolattól, hogy mit csinált Hayden. De nem bírt, képtelen volt gondolkodni azon amit Hayden mondott és azt sem bírta eldönteni hirtelen, hogy sírjon, őrjöngjön, vagy csak engedje el a dolgot. 

Egy ideje már ült a földön, amikor egy láb megállt előtte. 

- Te mit csinálsz a földön? Felakarsz fázni? 

Yui tekintete megállapodott a férfi lábán, majd felsiklott a pillantása az arcára. 

- Szia Apa... - meredt vissza a padlóra. 

Edmund gyanakodva méregette a lányát, miközben leguggolt hozzá. 

- Mi történt?

- Hayden és Zoya smárolt. - válaszolta monoton hangon Yui.

- Tényleg?! - vigyorodott el. - Illetve.... ez szörnyű. Remélem kidobtad a fenébe. 

- Azt mondta gondolkodjak el miért csinálta, mert, hogy az ÉN hibám állítása szerint... De nem én ezt nem értem...

- Jaj. - húzta el a száját Ed és sóhajtott fel egy kicsit. - Mindig azt hiszitek, hogy irányíthattok minket... mindegy. - intett le magát fejben. - Na gyere, állj fel, nehogy felfázz nekem. - fogta meg a lánya karját és húzta fel a földről. 

- Micsoda? - pillantott az apjára Yui, míg Ed átkarolta őt és a szobája felé kezdte el húzni. 

- Lényegtelen kicsim. Előbb meséld el részletesen mi történt. - nyitotta ki Ed a szobája ajtaját, hogy leültesse Yuit az ágyra, majd ő maga is helyett foglalt. 

Yui pedig elmondta mit látott, mit hallott, mit mondod Hayden és, hogy semmire se jutott. Edmund pedig figyelmesen és meglepő módon csendben végig hallgatta a lányát, csak néha rázta meg a fejét. 

- Vélemény? - feküdt el az apja ágyán Yui.

- Nem hittem, hogy ebben kicsit olyan leszel, mint Susan. - húzta el a száját.

- De... - pattant fel hirtelen Yui és kezdett el fel-le járkálni a szobában. - Mire gondolt?! Mi az, hogy az én hibám?! - állt meg és fordult ingerülten az apja irányába.

 - Tudod kicsim... - sóhajtott fel az apja. - Mi nem úgy működünk, mint a lányok.

- Tudom, ne kezdj itt nekem kis előadást tartani arról, hogy....

- Szerintem meg nem tudod. - szólt közbe Ed. - Nektek lányoknak, legalábbis a többségnek elég a csók, az ölelkezés, hogy összebújhattok a pasitokkal, de nekünk fiúknak nem. Nekünk kell a szex. Például. 

- Oké. Kell... De attól még nem értem, hogy mért az én hibám?! - akadt ki teljesen Yui. - Oké, hogy nem feküdtem le vele eddig csak egyszer! De ezért csak nem akarhat Zoya szájában matatni!

- Egyszer... Csak... TI LEFEKÜDTETEK?! 

- Te nem akadhatsz ki, mert neked az én koromban már volt egy lányod! Úgyhogy kuss!

- Mit mondtál?! - nézett felvont szemöldökkel a lányára. - Nem az anyád vagyok, hogy feleselj velem!

- Jó tudom, bocsi, csak... ideges vagyok. - ült vissza az ágyra. - Folytasd... 

- ... Oké. Egy percet kérek. El kell vonatkoztatnom attól a gondolattól, hogy a kislányom nem szűz. - mered kb. 10 másodpercig előre. - Oké, feldolgoztam. Szóval. - fordult Yui felé. - Vannak olyan nők, akik a gyerekek, munka, vagy csak szimplán az évek rutinja után elfelejtik, hogy van egy partnerük és azoknak vannak igényeik, mint a....

- ...Szex. Tudom. Anya is elfelejtette onnan tudod ilyen jól?

- Nem. Joe mondta, meg néha Gregorio is emlegeti, de anyád... - jelent meg a szája sarkában egy perverz mosoly. - Anyád jobban szekált engem a szexszel, mint én őt. Nálunk ezzel sose volt gond. Figyeltünk egymásra, néha vitáztunk, néha valami hülyeségen, néha komoly dolgon, néha néhány percig, máskor órákon át, de mindig kitudtunk békülni. Mi mindig egy csapat voltunk. Jóban, rosszban, főleg rosszban. De eltértünk a tárgytól. - komolyodott el Ed. - Yui. Tényleg nem érted, hogy Hayden mire van kiborulva?

- Szerinted? - mondta ezt azzal a jellegzetes kamasz hangsúllyal, amivel anno Ed is szekálta az anyját... utólag őszintén sajnálja őt.

Edmund kicsit megrázta a fejét. Amynek ezt meg kell tanítania, nem lehet olyan figyelmetlen egy kapcsolatban majd, mint a nővére és Dannek is meg kell valahogy mutatnia milyen csajt keressen... mondjuk Lin jó. Csak Lin felé kell terelnie. Állj... Neki mióta vannak ilyen... Apás gondolatai?! Ismételten megrázta a fejét és Yuira nézett.

- Megkérlek, hogy őszintén válaszolj Yui és tekints el tőle, hogy az apád vagyok.

Yui szemöldöke össze szaladt. - Oké... Mond.

- Mikor feküdt le Haydennel?

- Ez komoly?

- Kértem valamit. - vágta rá azonnal Ed.

- Ah... Nagyjából... - gondolkodott el. - Hát... öhm... nagyjából egy és fél hónapja... 

- Mikor ölelted meg utoljára? 

Yui nyelt egy nagyot. 

- Azt hiszem... azt hiszem két-három hete... 

- Mikor csókoltad meg utoljára?

Yui csak kinyitotta a száját, de nem bírt megszólalni. Régen. Nagyon régen. Több, mint egy hónapja.

- Mikor kérdezted meg... mi jár a fejében, mire gondol, mi zavarja...?

Yui nem válaszolt.

- Mikor láttad rajta, hogy valami baja van?

- Basszus... - telt meg a szeme könnyekkel. 

- Akkor rájöttél. - jegyezte meg büszkén Ed. - Nem is vagyok rossz apa... mondjuk 19 éves vagy... viszontam....

- Ezt nem hiszem... - hagyta teljesen figyelmen kívül az apját - De... miért nem szólt, vagy... próbálta csak én elvoltam foglalva Dannel és a többiekkel és... istenek... - túrt idegesen a hajába. - És ő végső esetben megkérte Zoyát, hogy segítsen neki.

- Szedd össze magad és beszélj vele. - fogta meg Yui kézfejét és simogatta meg kedvesen.

- Hogy lehetek ilyen... Még te se felejtkeztél meg soha ilyesmiről! Még azt is tudod mikor jöttetek össze Hallel!

- Könnyű volt megjegyezni... A születésnapom! A legjobb szülinapi ajándékom volt anyádtól azóta is. Mióta meghaltam nem is szoktam megünnepelni a szülinapom.

- Ezzel nem segítesz.

- Nem is akarok. Innen a te dolgod. Én sokat harcoltam anyádért, anyád ellen. Most ideje neked is. - mondta Ed.

- Azt hittem nem kedveled Haydent.

- Nem is kedvelem. De inkább Hayden, mint Aaron és amúgy is. - mosolyodott el. - Mégis csak a lányom vagy. Egy apának a dolga, ha már eddig nem tette, hogy támogassa a lányát és csak utána nyírja ki a pasiját. Legalábbis valami ilyesmit mondanak a szakkönyvek. - kacsintott a lányára.

- Még a végén elhiszem, hogy szorult beléd apai ösztön.

- Nyugi csak múló elmezavar.

Yui felnevetett, majd amikor elhallgatott az apja ölébe mászott és szorosan magához ölelte. Ed a lánya derekára fonta a kezét és gyengéden megsimogatta a hátát.

- Jó látni, hogy Selma miatt kezdesz megváltozni. Már nem látom, hogy minden pillanatban összefacsarodik a szíved. - suttogta Yui.

- Változnak a dolgok. - felelte Ed.

- Igen. Változnak. Itt aludhatok?

- Yui... - sóhajtotta Ed. - 19 éves vagy. Néhány hónap és 20! Nem kéne már velem, az apáddal aludnod.

- Nem baj. - mondta Yui és kimászott az apja öléből azzal a szánt szándékkal, hogy lenyúlja valamelyik pólóját pizsama felső gyanánt.

- Akkor szólok Selmának.

- Selmával aludtál volna vaaagy más is lett volna nem csak alvás?

- Még nem Yui. - felelte Ed és tápászkodott fel.

- De érik afelé a dolog?

Edmund elgondolkodott a tegnapi álmán, amikor Hall Selmává változott és fordítva.

- Egy ideig még nem hiszem. Még vannak bizonyos gátlásaim.

- Pedig nagyon kéne. - húzta gúnyos mosolyra a száját Yui és kezdett el levetkőzni. - A férfiaknak vannak bizonyos szükségleteik, mint a szex és te már 7 éve nem szexeltél. - vigyorodott el Yui, majd hátulról a tarkójának vágódott egy párna. - Hé! - fordult meg és meredt dühösen az apjára.

- Hoppá! Azt hiszem, ahogy felráztam a párnát kicsúszott. - vonta meg vigyorogva a párnáját. - Nagyon sajnálom, vagy... Nem. Na szerzek vacsit és szólók Selmának. Kérsz valamit?

- Fagyit!

- Vacsorára?! - szaladt fel a szemöldöke Ednek.

- Aha.

- Ezt sose értettem bennetek nőkben. Fagyit zabáltok vacsorára, aztán csodálkoztok, hogy híztok. - rázta meg kicsit a fejét a férfi.

- Engem ez a veszély nem fenyeget.

- Anyád is ezt mondta. Aztán Dan azt szerette, amit ő és életében először keményen kellett edzenie Dan után, hogy leadja a baba pociját, meg a kis oldal zsírpárnáját. Mondjuk azt szerettem. Volt rajta mit fogni. - gondolkodott el. - De leadta. Dan születése után 5 hónappal már semmi nyoma nem volt.

- Tudom. Emlékszem. Na hozz fagyit! - vette le a pólóját is.

- Rosszabb vagy, mint anyád, mint amikor terhes volt... - hirtelen rájátszott ijedséggel a lányára kapta a tekintetét. - Yui... Ugye nem....

- Bakker apa, most rájöttél, hogy terhes vagyok, a fenébe. - gúnyolódott Yui, majd mindketten felnevettek.

Edmund amint összeszedte magát elhagyta a szobát és a konyha felé igyekezett, mire visszaért Yui már az ágyban ült és az egyik könyvet lapozgatta. Átadta neki a fagylaltos dobozt, míg ő elfogyasztotta a normális vacsoráját. Már fél álomban volt az alvó lányával a karjai között, amikor rájött, hogy elfelejtett szólni Selmának, de kimászni már nem tudott mert az álomvilág vaskarmokkal belé kapaszkodott és nem engedte el.

Na újra jelen! Immár leérettségizve! YEAAAAAAH! (Juniehoz hasonló öröm kiáltás, hogy élek) Amúgy ha valakit érdekel rohadt szemét mázlista voltam, ugyanis olyan tételeket húztam, amiket akartam és váááá! Nagyon érzés túl lenni rajta. Hirtelen olyan szép hely lett a világ! Esküszöm, hogy fák sokkal zöldebbek, a levegő sokkal tisztább (ami Budapesten egyáltalán nem lehetséges), de attól még tisztább! És... na jó leálltam. Amit előző részben levezettem az áll, nem tudom, hogy milyen gyakorisággal jönnek majd részek, az elkövetkezendő egy hétben nem garantálom, hogy hétvégére, vagy kövi hétre megtudom írni a kövi részt. Érettségi, bizi osztás, ünnepség, hogy papíron érett lettem, stb. De ígérem, hogy nem úgy jönnek majd a részek mint suli időben, mert tényleg be akarom fejezni idén nyáron, reméljük összejön!

Addig is! Remélem tetszett a rész! Mindenkinek jó nyarat! Hamarosan újra lesz rész!!!